Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
Jankovics Marcell: A vak énekes.
  2017-07-06 06:46:01, csütörtök
 
  Jankovics Marcell:

A vak énekes.


Borongás, bágyadt őszi délutánon,
Mikor az erdő megmozdulni fél,
Hogy ólmos mennybolt és rozsdás ugar közt
El ne szálljon a pár pirkadt levét,
Vak énekes állt udvarunk sarkába
Saruja rongyos, a köpenye folt,
S virágnyitásról, napos kikeletről
Nevető édes románcot dalolt.

- Mi lelt, te ember, - hol a napfény, bimbó ?
Hisz minden fonnyad, minden szürkeség . . .
- Uram, sebaj, én csak a tavaszt látom,
És nefelejcskék nékem a nagy ég.
Mert amikor én világtalan lettem,
Tavaszodott ép nyíló hárs alatt,
S a hogy utolján láttam a világot,
Nekem e tavasz örökös maradt . . .

Mellette állt, a falnak támaszkodva,
Kopottas párja, ki őt vezeti;
A gondban elnyűtt asszony minden fillért
Egy-egy nagy könnyel nyújtogat neki.
S hogy kézbe-kéz ott állnak mozdulatlan,
Igéző lesz a férfi éneke,
Tündérleányról dalt remegő hangja,
Kinek szerelme napsugárrege . . .

- Szegény bolond, Hol vetted ezt a hangot?
Hol ihletett meg ennyi szerelem ?
- Uram, úgy-e hogy tündérszép ez asszony,
Ki keresztemben osztozik velem.
Redős homlok? Deres haj? - ismeretlen, -
Ifjú és szép volt rózsaszál arám,
És most is az, - örökké, mert úgy látom,
Ahogy utolszor mosolygott reám . . .

Borongós, bágyadt őszi délutánon
Aláhanyatlott hűvös, nedves est:
Üres az udvar, még is egyre hallom
A napimádó koldus énekest.
Világtalan, mily kincsesbánya néked
Csalódásokkal ékes muzsikád, -
Kitől félkézzel vesz el az úristen,
Másik kezével annak kétszer ád.

1907.

Tavasz. 1919.
 
 
0 komment , kategória:  Jankovics Marcell  
Jankovics Marcell: Hajnal a tengeren
  2017-06-09 04:33:42, péntek
 
  Jankovics Marcell:

Hajnal a tengeren


Megálltam a sziklán
Csillagos éjjelen;
Elöltem a tenger
Fekete végtelen.
Egy szirom se' rezdült,
Néma békesség volt,'
A habtalan róna
Sima, mint az égbolt,

Lestem, hallgatóztam, -
- Kipirult a nagy ég,
Mint szűzi arc, melyen
Első csók lángja ég.
Fám és a tengerre
Mosolygott a hajnal, -
Együtt köszöntöttük
Mélységes sóhajjal.

Ez a sötét tenger,
Mely szürkén nyugodott,
Bíborrá, ezüstté,
Arannyá vált legott.
E redőtlen tenger,
Mely sima volt épen,
Fodrot hány, hullámzik,
Reszket örömében . . .

Te voltál a hajnal.
Lelkem mély tengere,
Mióta Te jöttél,
Csillogással tele.
Mióta Te jöttél,
Örök rezgő habja
Patyolat-képedet
Ragyogva mutatja.

Igen, mint a tenger,
Csillogó, végtelen,
Olyan lelkemben Is
E bűvös szerelem:
Nem lehet kimerni,
Mintha folyton nőne,
Bár Neked meritek
Szüntelen belőle . . .

(1904.)
tavasz_1919.
 
 
0 komment , kategória:  Jankovics Marcell  
Jankovics Marcell: Őszi dal tavaszról.
  2016-09-28 08:32:18, szerda
 
  Jankovics Marcell:

Őszi dal tavaszról.


A fényben fürdik, majd billegve ring,
Piciny bölcsődhöz párszor átkering,
Egyet csirpeg. Már csak parányi folt,
Sírva vált. - Az utolsó fecske volt.
Te meg csacsogsz hozzá piciny bohó;
Ez nem bujdóska, - fecskénk bujdosó!
Mosolygó szácskád csicsergésre vár, -
Te nem tudod, hogy elszáll a madár...

Kék szemecskéd a magasban keres,
Hova lett a rezgő leveles ?
Hova lett az a bokrétás virág?
Megpirkadt lombot hullat rád az ág.
S te elkapod a sárga levelet,
És játszadozva kis szíved nevet,
Míg apró öklöd mindent összetép, -
Te nem tudod, hogy fonnyad, a mi szép...

Az őszi alkony a nyírfákon át
Fehér bölcsődbe hinti sugarát.
A hideg tűzgömb ködhabokba száll,
Az égre piros fátylakat kuszál.
S te csücsörítve icipici szád
A napgolyót játéknak akarád, -
Gödrös kezed mohón utána kap . . .
Te nem tudod, hogy lenyugszik a nap...

Aztán elszunnyadsz, hogy a mennybe láss
S ne tudd, mi az az őszi pusztulás...
S mi ketten csöndben hozzád térdelünk,
S te kicsiny ember csodát tész velünk.
Hulló levélben nincsen őszi bú,
És mementója ma nem szomorú . . .
Keserves évek gonosz álma az, -
Nekünk Te vagy madár, virág, tavasz.

tavasz 1919.
 
 
0 komment , kategória:  Jankovics Marcell  
Jankovics Marcell: Nagyvárosi utcán.
  2016-09-27 08:49:45, kedd
 
  Jankovics Marcell:

Nagyvárosi utcán.

A népes utcán együtt állt két árva:
Egy átplántált fa, lombtalan, - meg én,
És sütkéreztem rácsba zárt tövén
A nagyvárosi fáradt napsugárba'.

Ő várt a messze bujdosó madárra,
Mely egykor ott járt bokrétás ölén.
Én arcba néztem, aki jött elém,
Legalább hozzád hasonlóra várva . . .

És árva voltam mondhatatlanul.
Szemem behunytam és megláttalak
Angyalfiammal gyöngéd karodon.

Felétek nyúlok, lelkem lángra gyúl,
S a lombjavesztett száraz hárs alatt
Ékes tündérországról álmodom.

tavasz 1919.
 
 
0 komment , kategória:  Jankovics Marcell  
Jankovich Marczell: Montblanc.
  2015-02-09 05:39:47, hétfő
 
  Jankovich Marczell:

Montblanc.


Lihegve néztem hátra, hol vágyó szem
A kékes árnyban jégmezőkre lát,
Melyeknek hátát vész viharekékkel
Álmatlan éjén szántogatta át . . .
S eszembe jutott a somogyi róna
Porhanyó rögje, termő melege,
Hol a barázdán búzavirág alján
Hűsel kis fürjek élénk serege . . .

És föltekintek: végtelen fehérség .*
Szűztisztasága vért, lelket fagyaszt;
Ez óriás dóm, miljó ezüst gyöngyből,
Nem ismert még lágy, olvasztó tavaszt. .
S elképzelem: e hóhegy minden pelyhe
Harmatként ringott hímes kehelyen,
S irigy szél onnét a bokrétás délről
Horda magának össze e helyen.

És milyen dörgés! - hóvár görgetegje
Jégtűkkel hinti arczomat tele, -
S megáll a szív is egy-egy perezre tőle,
Olyant ölelget rajtam bősz szele:
A hegyi tündér vad szerelmét érzem,
S addig behunyt szemekkel álmodom
Egy kis leányról, a ki bársony kézzel
Simított végig barna hajamon.

De mikor lábam az ormóra tettem,
S elfojtá hangom büszke diadal,
S havas hegytengert, sejtett csöndes völgyet
Bepült be lelkem vágyak szárnyival
Feledtem minden édest, mi bilincsel,
S borzongó kéjjel csak ezt susogám:
Föntállsz, kis ember, királyok királya
Gyémántkoronás vészjós homlokán!

Szerettem volna nyújtani napokra
E néhány pereznyi bűvös szent gyönyört
Érzem az embert, a ki bajvívásban
Az őserőkön győzve égbe tört;
Parány az ember, de küzdésben néki
Mi volna gát és mi volna magas?
. . . Suhogást hallok: lassú méltósággal
Fölszáll mellettem egy parlagi sas.

Piros pitymallat lehében füröszti
Hullámzó szárnyát lassan, könnyeden
És kisebbedve tűnik el fölöttem
Remegő azúr titkos mélyiben . . .
Reszketve néztem ; egy állat bejárja,
Mi emberszemnek mély örök titokI
És útra keltem, - megalázott szívvel
A kötő röghöz visszaballagok. . .

Költemények; Pozsony. Í903.
 
 
0 komment , kategória:  Jankovics Marcell  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2017.06 2017. Július 2017.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 228 db bejegyzés
e év: 1894 db bejegyzés
Összes: 28327 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 6791
  • e Hét: 6791
  • e Hónap: 145523
  • e Év: 998066
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.