Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
Hódsághy Béla: A vén világ.
  2017-09-26 07:54:06, kedd
 
  Hódsághy Béla:

A vén világ.


A vén világ vonadlik újra lázban.
A higanyoszlop negyvenkét fokon.
Elférsz-e most a csendes csigaházban?
Mit ér a hűs elefántcsont torony?
Mi haszna, hogy kifeléfesték, máz van
A lelkeden s közöny az arcodon?
A kór megrakta benned is a fészkét,
S mit érzel, neked is szól a részvét.

Nincs rá erőd, hogy elhessentsd az árnyat,
Mely lelkedre s a lelkekre feküdt.
A hősi pózok iskoláit jártad,
S emlékük halkan, újra szíven üt.
Ahogy csináltad és ahogy kiálltad,
Beléjük botlasz szerte mindenütt,
S míg lármájukra eszmélsz félig ébren,
Te magad is megejtődsz észrevételn.

Eszedbe jut az augusztusi hajnal,
A Szávapart, huszonhat év előtt
Most kél a nap fel vérzőn, vad zsivajjal,
Mint egy gránát, mit Isten keze lőtt
Fölénk, akikben harcok láza nyargal,
S magunkkal hordjuk mind a szemfedőt,
Mely úgy uszik mögöttünk lengve, hosszan,
Mint fenn a füst a vijjogó magosban . . .

Kalangya 1942. dec.
 
 
0 komment , kategória:  Hódsághy Béla  
Hódsághy Béla: Őszi est.
  2017-09-10 08:29:36, vasárnap
 
  Hódsághy Béla:

Őszi est.


Mozdulatlan állnak
Csillagok az égen,
Ragyog a homálynak
Hűvös öle kéken.
Lomb se, fű se játszik,
Árny sem ing a széllel.
Örökösnek látszik
Ez a lomha éjjel.

Keresem a holdat,
Sárga fénye lobban.
A tejút elolvadt
Ezüst pora csobban.
S elfolyik a fákon,
Fekete levélen.
Messzi felhő-zátony
Ringatódzik délen.

Körülöttem mélyen
Alszanak a házak.
A tetőszegélyen
Lomha macskavázak
Járnak feketében,
Púppal, lopakodva,
S mint a fényes éjben,
Süt a szemük odva.

Mögöttük a hold ég
Aranyos keretnek.
Fényes karneol s kék
Réten lépegetnek,
Csillagtó a lábuk
Más csillagig ér el,
Nyujtózik utánuk
A végtelen éjjel.

Napkelet_1937.
 
 
0 komment , kategória:  Hódsághy Béla  
Hódsághy Béla: Embernél több
  2017-06-16 07:18:21, péntek
 
  vitéz Hódsághy Béla:

Embernél több


Nincsen törvényed más, csak éppen
Amit a kő, a víz tanít?
És az idők végetlenében
Ők példázzák a titkaid?

Ne kérdd, mit rejt a könny, mosoly, vagy
A szó, a fintor, mozdulat.
A mélység, mely bennem zúg, oly nagy
S magából oly kicsit mutat,

Tekints az éjbe, mennyi titkot
Ringatnak égő vizei.
S bár látod őket olykor, itt-ott,
Meg tudod őket fejteni?

Napkelet 1939. február.
 
 
0 komment , kategória:  Hódsághy Béla  
Hódsághy Béla: Mint a tükör.
  2017-01-29 08:17:34, vasárnap
 
  Hódsághy Béla:

Mint a tükör.


Nézd, a szelíd est langy vize mennyi ezüsttel özönlik.
Barnán bóbiskolnak a fák, teli fürttel akácunk
Bókol az ablak előtt s ott túl a topáz-színű gázláng
Szűri tenyérnyi körön beteges fényét a homályba.
Este van, Édes . . . az utca csitult mélyén vak irammal
Illan a szél . . . a fehérfalú szerb templom körül ingó
Cserje kísért s a torony karcsún, magasokba feszített
Fejjel nő fölibénk s az eget felsebzi keresztje.
Este van, ah . . . csupa árny, csupa fény . . . szárnyas sugarával
Leng a mosolygó hold, megvillan a ház fedelén és
Reng a csukott-szemű utcasoron . . . halovány örökégő.
Ülj, ide hát, ide, Kedves, az ablak barna nyílásán
Fürge tekintetedet simogatni sietve bocsásd el,
Megsimogatni a bársonyos éjt, a fűszált, a levélkét
Isten kertjében s a nyugalmat, mely meleg ízzel
Édesedik pihenő testvérkéink puha álmán.
Hallod az éji bogár monoton zümjét? Kiterített
Szárnya neszelve suhan a kiserdült lomb sűrűjén át.
Züm . . . züm . . . zengi tovább a sötét . . . züm . . . zsongja köröttünk
Halkan a megmozdult porszem s odafent a vak űrben
A lobogó csillag . . . Jaj, hány arcú ez a kórus?
Hány lélek zakatol tehetetlen erői mögött? Tán
Más és más mindig, mit fájni a kérge alá rejt
Itt ez a karcsú akác, mélyült kocsinyommal az úton
A nagy vállú bazalt, vagy a tenger, a gyöngykicsi harmat?
Szólj hozzájuk egész halkan, csak a szónak az árnyát
Ejtsd fölibük, azt is könnyen, pihe módra lebegtesd.
Hátha beszélnivaló kedvük van? A messze sötétben
Tán elibénk vetkőznek, egész közelünkbe simulnak
S mint a tükör, ragyogón mutogatnak a távoli, néma
Istenből valamit . . . Szólj, Kedves, a rengeteg éjhez . . .

Napkelet_1933.
 
 
0 komment , kategória:  Hódsághy Béla  
Hódsághy Béla: Ki mondja meg.
  2017-01-28 08:55:02, szombat
 
  Hódsághy Béla:

Ki mondja meg.


Jaj, nem tudom, mi fáj nekem.
A felhő fáj a kék egen?
A messzi nap, ha részegen
Bolyong az égi réteken?
A nyár halála fáj talán?
A sárga lomb az almafán?
A köd, a köd, a szürkeség,
Vagy aminek nincs neve még?

Gondoltam, majd kikutatom,
Mi szövi-fonja bánatom?
A forrását megkeresem
Kíváncsin, szépen, könnyesen.
Megkérdek minden szenvedőt,
Letérdelek a jaj előtt,
Ahol egy sóhajt rejt az est,
Vagy egy kicsiny szív fájni kezd,

A sok-sok ajtón benyitok,
Besurranok, mint a titok,
Lábujjhegyen és feketén
És száz szívet kilesek én,
És száz szívet megkérdezek,
A gyóntatójuk én leszek,
Megkérdem tőlük csendesen:
Te sem tudod, ó, mondd, te sem,

Ki ülsz itt, sírsz itt, vérezel,
A bánatot ki verte fel?
Ki szövi selymét? langy erét
Mi pókhálózza szerteszét?
Hegyekből árad? Légből-é
A szegény, szegény szív fölé?
Vagy mint az őszi permeteg
A poharunkba csepereg,

S mi isszuk, isszuk csendben itt
A mákonyát, a mérgeit? . . .
S ha egy sem tudja közülök,
Majd más szívekhez röpülök,
Csak szállok, szállok társtalan,
A szavaimnak szárnya van,
S megadón, szépen, könnyesen
Mindenkitől megkérdezem:

Ki mondja meg, mi fáj nekem?
A felhő fáj a kék egen?
A messzi nap, ha részegen
Bolyong az égi réteken?
A nyár halála fáj talán?
A sárga lomb az almafán?
Vagy ami bennem felsajog,
Csak én vagyok? Csak én vagyok?

Napkelet_1933.
 
 
0 komment , kategória:  Hódsághy Béla  
Hódsághy Béla: Jobb így
  2017-01-17 08:37:21, kedd
 
  Hódsághy Béla:

Jobb így


Ülök magamban . . . alkony .. . ősz . .. a karmin
Befolyta már a szőlőlevelet.
Nehány magányos, csüggeteg, avarszín
Felhő bolyong a néma kert felett.
Az ablakon bejátszik a sugár még
És csikot ír a barna bútoron,
De tünik már a szőnyegen az árnyék,
Míg ráterül az esti bús korom.

Ülök magamban, roskatag, szobor tán,
A két szemem az esti csendbe néz.
Az évek és az élet álmos ormán
A hangulatom édes enyhe méz.
A mákony és a cukrok íze számon,
Az álom és az öröm ízei. . .
A tegnapot ki tartaná ma számon,
És a jövendőn nincs mit festeni.

Jobb így, az esttel összefolyni szépen,
Mint a szigettel a komor vizek,
Vagy mint a hang egy távoli zenében,
Mit erre hoznak szárnyas égiek.
Jobb elmerülni a sötétbe lassan,
Lebegni benne, szállni súlytalan,
S hold körül, a messze nagy magasban
Kigyúlni, mint a fényben az arany.

Napkelet 1935.
 
 
0 komment , kategória:  Hódsághy Béla  
Hódsághy Béla: Tükör vagy.
  2017-01-16 07:56:18, hétfő
 
  Hódsághy Béla:

Tükör vagy.


Tükör vagy, ah, szelíd tükör
Csupán szelíd magadnak.
A fénynek, árnynak bús-derűs
Visszái látogatnak.

Virágok állanak eléd
És szemlesütve néznek.
És tükrözöd a bérceket
S a porszemet egésznek.

Az Isten apró dolgait
Magadban újra fested,
A kertet, álmot, árnyakat,
A hosszú téli estet.

Arannyal fested újra mind,
Szelíd tükör, magadnak,
Ahogy feléd keringenek,
Ahogy beléd szakadnak.

De néha mint a köd, belep
A könnyek édes éje.
Ilyenkor hallgat a tükör,
Hiába állsz eléje.

Napkelet 1938.
 
 
0 komment , kategória:  Hódsághy Béla  
Hódsághy Béla: Mondd, vén hajós.
  2017-01-14 01:08:26, szombat
 
  Hódsághy Béla:

Mondd, vén hajós.


A fényes égi vizeken
Hajózol örök idegen.

Hold, égi vándor, álmatag,
Dobogsz, magadnak árnya csak.

Az éj magányos ormait,
A tornyait, a kormait.

Szelíd ezüsttel öntözöd,
És jársz a csillagok között.

Magasba fenn, a mélybe lenn,
Ó, égi vándor, végtelen

Siralmak régi társa, kit
Az Isten űz vagy elhajít,

Hogy szállj, magányos képzelet,
Az égi kék vizek felett;

Mondd, vén hajós, mit ér nekem,
Hogy álmodom halk éjeken,

A könnyeket mind elsírom,
S elírom mind a papírom?

Mondd, vén hajós, mi célja van?
Talán a cél is céltalan

S velem, kit sorsom fogvatart,
Az Isten semmit sem akart? . ..

Napkelet 1936.
 
 
0 komment , kategória:  Hódsághy Béla  
Hódsághy Béla: Árát adod . . .
  2016-08-10 04:47:07, szerda
 
  Hódsághy Béla:

Árát adod . . .


Szegény Anyácska sokat szenvedett.
A Jóisten nem adta néki ingyen
A gyermeket.

Fizetni kellett vérrel és sebekkel.

Mert ingyen itt, fiacskám, semmi sincsen.
Csatázni kell itt késsel és ebekkel,
S amit számodra édes örömül
Az isten tett el.
Árát adod mindennek: néha könnyel,
És néha életeddel.

Kalangya 1944.
 
 
0 komment , kategória:  Hódsághy Béla  
Hódsághy Béla: Baja
  2016-08-02 05:26:55, kedd
 
  Hódsághy Béla:

Baja


Itt ülök most, az esti lámpáfényben.
Magányosan. Csak emléked van itt:
Pár görbe utca, régi ház . . . a tér benn
S nyugat felől a Sugovica-híd.
Ahogy alatta, ezüstszínű mélyben
Fürösztgeti a hold sugarait.
S a víz színén, mint egy titokzatos lány,
A csend úszik, s pár piros felhőfoszlány.

Nem is tudom, miért kísérget árnyad
Az évek útján, távolokon át?
Hogy borod ittam, s kerestem néhány vad
Éjed gőzében a magam nyomát,
Mely elveszett, míg jártam a pogány had
Négyéves poklán, vergődő nomád.
Ez köt talán? hajszák emléke? Mámor,
Ahogy kizeng az édes éjszakából?

Vagy - ah, ki tudná, mi az, ami köt még?
Milyen mélységből illet a varázs?
A lélek melyik síkján reng a ködkép,
Mely téged árul, s belőled a száz
Szín s hang közül a színt, amely örökszép,
A hangot, amely kövedig aláz.
S én, mint az ájult, halk bűvöletükben
idézlek egyre s mondlak mind sűrűbben.

II.

A Lámpa utca... ismered a házat?
A sarkot őrzi száz éve talán.
Négy fala roskad, töri az alázat.
S pállott sötétség néz ki ablakán,
ismersz különbet te is nála, százat:
Van hiú köztük, gőgös, sarlatán.
Ez irigy, annak tenger a szeszélye...
Ahány az ember, a ház annyiféle.

Az enyém? Ó, nem szöktetik az égig
Kuszált fejét üres káprázatok.
Úgy áll, mint aki bölcselkedik, érik,
És tudja, nincs itt vigasságra ok.
Ha nap süt rá, egykedvűn állja végig,
S nem ittasul meg, ha a hold ragyog,
Csak áll, öregszik, s halkan, észrevétlen
Hordozza terhét fényben és sötétben.

És nem mond semmit abból, ami bent ül
A falai közt: emlék és titok.
Ül rejtve most, de mint a hárfa, zendül
És susog, mint a hulló kárpitok.
Ha fáradt vándor messze idegenbül
Az esti csöndben néha rányitok.
És emlékek közt, száz titokra lesben,
Magamat hallom a mozduló neszben.

Kalangya 1944.
 
 
0 komment , kategória:  Hódsághy Béla  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 189 db bejegyzés
e év: 3046 db bejegyzés
Összes: 29475 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1129
  • e Hét: 8447
  • e Hónap: 125281
  • e Év: 1701106
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.