Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Jankovich Ferenc: Ó temető kövén.
  2017-07-14 07:36:47, péntek
 
  Jankovich Ferenc:

Ó temető kövén.


Néma gazdák, hol jártok, merre vagytok?
A kövek ajka nem hordoz panaszt.
Hol pihentek, - ki mondaná meg azt?
Aluvók, ti már halottak sem vagytok.

Porotokat csontotoknál keményebb
márvány sem őrzi, - s hol a kőpalánk,
mit a víg halál ha ölébe ránt:
mohó csókokkal rőt porrá nem éget?

Fényes az idő. Elillant halottak,
félig sem törölte el nevetek
a fény spongyája: - sírköveitek
az út szélén már egymásra dobattak.

Egy kövön ülök s kérdezem riadva:
hol van a sír, amelynek ez köve?
S az alvó, kinek - most látom! - neve,
mint nagyanyámé: Balogh Julianna . . . ?

Nevüket küldik át a messzeségen, -
óh, mennyi kőbe dermedett sikolyt!
Mállik a kő is, szél hordja a port -
Egy méhe szárnya döngicsél a réten . . .

De rám talál az elbódult ajak:
újra zengnek fölszálló mosolyából
a fényességgé porladó szavak -
melyben a lélek, mint a lepke, táncol.

Látlak, öreganyám, a szél el-elkap,
fénylepkék, árnyvirágok szárnyain,
láthatatlan dallamok ajkain,
ahol csak azok élnek, akik voltak . . .

Igy libbenek majd én is tünde szárnyon
a bonthatatlan fény tető alatt,
ha végső látomásom elragad -
S a nagy Teremtőt megbűvölten áldom.

Vigilia 1940.
 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc  
Jankovich Ferenc: Életpálya
  2017-03-07 05:51:12, kedd
 
  Jankovich Ferenc:

Életpálya


Mindig magam voltam, mindig magam maradok,
vagyok a magányban, mint az erdők keresztje,
mélázó fejemre ráhulldogál az este . . .
 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc  
Jankovich Ferenc: Epilógus
  2017-02-08 06:59:27, szerda
 
  Jankovich Ferenc:

Epilógus


Ó, boldog, aki meg nem áll, ki egyfuttába fut,
Kinek serény lába alól nem szalad el az ut,
ki gondban állott, tornyosult napok közt nem henyél,
aki csak egyszer, ott kap észhez az utja véginél.

Ó, boldog, aki gondtalan, poklok fölött fut át,
levetkezvén a napokat, mint elhasznált ruhát,
ki vígan váltja aranyát, a rászabott napot:
és perceiből boldogan annyit költ, mint kapott.

De én, jaj én szoborba zárt, csak állom magamat,
és váltott pénzem nem elég, vagy nem fogy el s marad,
s úgy vergölődök sok kemény kietlen éjszakán,
mint gyermekével álmodó álmatlan szüzleány...

Hát napjaimból kifordult, jaj, én, hová legyek?
megégetnek a csillagok, rámdőlnek a hegyek,
érckőben állok szobrosan, két öklöm elaludt,
és kővel álmodik a vér, mely izmaimba fut;

És percből percbe vonszolom nehéz nyugalmamat,
s úgy szétdobálnám tagjaim az ijedt ég alatt!
Úgy pattannék már szerteszét, vad véghetetlenül,
és nyögve állok, mint az ijj, mely nyiltalan feszül...
 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc  
Jankovich Ferenc: A tél nyugalma
  2017-02-06 08:31:46, hétfő
 
  Jankovich Ferenc:

A tél nyugalma 

Tiszta fagyot fújt valahonnan
egy üvegfúvó, szinte hallom,
amint pattogva-villogóan
ránk homorul az égi ballon.

Végig, ahol tegnap a sárban
tétován lépkedtek az ökrök
s víz gyülemlett lábuk nyomában:
ma ragyognak picinyke tükrök.

Hajolj fölé s meglátod benne
isteni arcodon a lencsét:
benne van ég, föld, fény, sötétség -
ökör nyomában a mindenség!

S ím, a befagyott szalmaszálak
a repedezett pocsolyában
szivárvány szárnyakon ragyognak -
íme, a ganéj glóriában!

Óh, díszét mily pártatlan osztja
rideg kezével a jeges tél!
ég és föld feszül itt s ragyogva
paroláz össze Észak és Dél

Egy tündöklő kis pocsolyában,
mely jókedvében harsog s zümmög
ha közelítem - szépségükben
zenélnek az aprócska tükrök!

Ihol a tél... Ezért szerettem
mindig: lelkemnek pihenőt ád
e piszkaiból önfeledten
föltámadt, csillogó valóság.
 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc  
Jankovich Ferenc: Egy csepp öröm
  2017-01-21 06:15:00, szombat
 
  Jankovich Ferenc:

Egy csepp öröm


Vár egy csepp öröm, itt-ott, valahol:
ha megkóstolom a nép szürke kortyát -
s az Asztalról még hullanak le morzsák,
míg hevül a vér s a szív zakatol . . .

Mélyből nézek a magasba, ahol
mint sírjából föllebbenő Lázárt -
megillet engem csokor és virágszál:
s szín-hó illata erembe hatol.

De míg áldoztat megosztott kenyér s bor -
ó, rezgő Szép, tekintetem reád száll,
kinek lágy rózsaszínben reng a véred -

Sudár alakod vállam alá férhet,
ropogós szűz, magammal összemérlek -
Vár egy csepp öröm, itt-ott, valahol.
 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc  
Jankovich Ferenc: Idei hó
  2017-01-20 06:59:44, péntek
 
  Jankovich Ferenc:

Idei hó


Hó lett azóta, bepólyálta a város sebeit.
Így most már minden, ami gyötrő, hó alatt sajog itt.
S tovább, még tovább tornyosodnak szenvedéseink,
amiket elzokogni szóval költő se tud . . . A rím
csúf játék ahhoz! A szó: undor! A vers hivalkodás!
Ma még hó esik itt, s maholnap mindent elfed a gyász . . .
Csak én tudom, s pár szerencsétlen, itt gázolva e hóban:
hogy milyen gyönyörű Nagy Remény volt itt, lángolóban!
A legtisztább, legragyogóbb, és talán az utolsó . . .
S tűrnünk kell, hogy elevenen elnyelje egy koporsó?
Inkább hullana ég-föld s minden rongy ragaccsá . . . Csak ez:
ez a szégyen a teremtésre ne történhetne meg!
Dér-hajakkal reánk már csak a borzalom mered . . .
Nem adnék a világért egy döglött egeret!

Mindennek vége . . . Az ég is, mint mindig, elhagyott!
Mint házunkból a fény, belőle az irgalom kifogyott;
máshova hullt . . . Mert nekünk még abból se jutott!
Hát hol az igazság? - Ez itt? Az utcákra fagyott
könny, vér, üszök, tört fegyverek, s halottak rongyai
felett e könnyű hólepel? . . . Mit akar mondani?
Hogy minden jól van így? - - - Igaz, hát befejeztetett!
Mindennek vége . . . Üresek a gyárak, egyetemek,
feldúlt kaszárnyák s tört szívek . . . Fegyvert letéve,
falkákban mennek el az élők! Mindennek vége . . .
Bányáinkat víz önti . . . Lassacskán nincs mivel
tömni a gyomrot és kazánt és gépet: csak rémeivel
s gyásszal a lelkünk . . . Sokan kifutnak, más ég határain
nyugodni meg: jobb is nekik tán, más tájon, odakinn
koldusbotot ragadni, mint fegyvert még valaha itt
a szabadságért! Hej, sorsjáték volt csak: megsebesült a hit,
s képe-zúzva hever, útfélen, temetetlen . . .
Csak lelke bolyog, itt-ott, mocsarakba rekedten.

Halál-játék volt, vége . . . Vége? Jobb is talán,
ha nem kopognak szobánk, fülünk és szívünk falán
többé a golyók! Csak félünk . . . Búvunk, mint negyvennégyben:
dermedten vakulunk a hideg sötétségben -
S az élet fenyeget, föld színén maradottak:
hogy mért nem vagyunk mi ott, ahol a többiek, a holtak?
És vádoljuk magunk, hogy élünk, s reszketünk -
S mi mást is féltenénk, mint hitvány életünk?
S már úgy cseng vissza, mint akinek fülébe ólom vágott:
hogy Holnapra megforgatjuk az egész világot . . .
S undor lesz e szó: Forradalom . . . Megtagadjuk az Istent
és magunk! Rút szolgagond egymást taposni szökkent -
S ha Isten elhágy, majd az ördög ráncba szed minket!
Iszonyodva látjuk viszont tegnapi rémtetteinket:
s elborzadunk . . . úgy tekintünk vissza, arra a napra:
mint tükörre, mely önmagunk törött képét mutatja,
hogy mindenki, aki élő: attól lesz eleven holt . . .
S letagadjuk, hogy . . . hogy mi is? Nem igaz, rémálom volt . . .
Ajkunkkal nyaljuk föl a vért, mint az ebek; s az utcák
szennyét könnyünkkel mossuk fel, hogy legyen újra tiszták
és rendesek! . . . Minden bűnjelt okosan félre vetni -
s mosolyogni az űrbe, mintha nem történt volna semmi . . .

De csitt, ne szólj szám! Van Fül, s hallja, ha káromlok . . .
S mit tudom én, kinek gyónok: ha magamnak gyónok . . . ?
Ki figyel itt? Betűimet ki látja meg? Ki les rám?
Bús soraim orvul látni, kinek van szíve hozzá?
Tán Teremtőm? Nem hiszem én, hogy akárki is volna:
ki még, akár az égből is, fejem fölé hajolna . . .
De ha volna: lássa szemmel . . . Hisz én csak verset mondok, -
Örökláng gyúlt! . . . Nincs vége még! . . . Mit beszéltem bolondot.
Vagy legyünk most már boldogok, vagy vesszünk el, ha nem!
S ha mi nem, hát legyen velünk boldog a Történelem!
Nézd, Jeruzsálem, Ninive, Karthágo romjai
egyre intők: nem szabad eget fél művel sérteni . . .
Mert más a rontás, de a mű az legyen mindig ép.

Ezért élünk! A féreg is abba rág, ami szép.
Éllj hát, hazám még . . . Sok fiad bár érted sírba rogy:
lehet, hogy a népek kezén Isten almája vagy,
kit fölszelnek a nagy idők: de mégis magot ád -
lehet, hogy most mind elveszünk: de boldog lesz a világ . . .

Aztán mit számít, hogy kinek zúgnak a négy folyók?
Mit számít, hogy évezreken mit nyögtek milliók?
Egy szolganép és annyi szent, s a hős, a sok ezer:
kik még jobb remény s szebb jövő hitével buktak el . . . ?
Mit számít még egy sírnyi nép: ha boldog a világ?
S fogják-e ércbe önteni a magyarok fiát?
S hogy csillagokból esve: fény, vagy átkozott korom
lepi-e el a tájt: ahol rossz volt mindenkoron?
S még akkor is, ha olykor tán kegyelt a Történelem:
madárcsőrös ujjakkal simogatott szíven!
Ez volt a sor: mindig vér és jajszó hazánkon,
s tán ha nem, még örömünkben is vér buggyant szánkon . . .
Szép hősi sors! Sírkőnkre hát az idők nagy kurucát
faragjátok majd: aki itt karóba húzva pipált,
hogy idézzék árva füstjét a kósza fellegek,
mik égett hazánkról szállva, járnak a világ felett.
 
 
0 komment , kategória:  Jankovich Ferenc  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2017.08 2017. Szeptember 2017.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 11 db bejegyzés
e hónap: 173 db bejegyzés
e év: 2434 db bejegyzés
Összes: 28863 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2351
  • e Hét: 9642
  • e Hónap: 89835
  • e Év: 1314040
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.