Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
Haraszthy Lajos: Eolhárfa.
  2018-02-07 09:16:16, szerda
 
  Haraszthy Lajos:

Eolhárfa.


A tenger partján, az eóli szélen,
Imbolygón tükrözve magát a mélyben,
Bús hárfa mered föl a víz alól.
S hogy húrjain a szél átlibben épen,
Dallamos, mélyzöngésü zene szól.

Szilaj erővel, fölzokogva zúg a
Hárfa húrján valami ősi fúga.
De nem emberlény szólaltatja meg.
Csak a vihar, melyben borongva, búgva,
Zizegve, zengve, zúgva megremeg.

A lelkem ez az ős eóli hárta.
Nem emberkéz, mi dallamát kiváltja.

De - mely húrjain bőszen robog át -
Az élet bús vihara csap le rája
S pengeti, hogy a zúgó tengerárba.
Harsogja diadalmas, szűz dalát.

Vasárnapi Ujság - 1909. január 31.
 
 
0 komment , kategória:  Haraszthy Lajos  
Haraszthy Lajos: Harc a multtal.
  2017-12-02 04:20:25, szombat
 
  Haraszthy Lajos:

Harc a multtal.


Lelkem, a sóvár, a vad, a szilaj,
Újörök üdvösségü mennyért harczol
S még meg nem vívott diadalt akar.
S éles tollkardom sima, fehér
Papirost karczol.

Ha már hiszem, így senki sem dalolt
S a dalom maga a betelt Jövendő ;
Mind beleszól, a ki élt, a ki Volt
S látom, beléje dalolt a Mult.
S a harczom meddő.

Hiába Ézaué a kezem,
Csak Jákobé s erőtelen a hangom.
Megújra csak hiába vérezem,
Ha visszajárnak ó énekek
Újhúrú lanton.

Újra meg újra visszajár a dal . . .
Nekem is az fáj, a mi ükapámnak.
Vérző sebem ódon, csak más a jaj.
Itt nincsen másnak életjoga.
Csak ős Halálnak.

Új szavakban fölszaggatott sirok
Sikongnak. Tompa jajjuk lesz a sirom.
Örök átkom : a Múlttal nem birok
S a meddő harczban elvérzem egy
Fehér papíron.

Vasárnapi Ujság 1914. február 1.
 
 
0 komment , kategória:  Haraszthy Lajos  
Haraszthy Lajos: Parázs a hamu alatt.
  2017-10-22 07:15:19, vasárnap
 
  Haraszthy Lajos:

Parázs a hamu alatt.


Vagyok a véghetetlen szürkeség,
Vetélkedem bízvást a színtelennel;
Fakó közömbösségbe fulva rég,
A ki tűzégető lánggal nem ég:
A málló testet öltött hamu-ember.

Kihűlt a hamu, szürke, vén, sivár;
Lazán szétporlik, hideg, dohos, pálladt.
Sohase fog többé lángolni már ;
A tűzanyagtól lángolást ki vár,
Ha piros üszke már hamuvá sápadt ?

Csak rejtve, mélyen a hamu alatt,
Mint valami rég eltemetett átok,
A kit megőriz fojtó kripta-lak,
Pislákol egy utolsó lángfalat,
Egy szikra parázs, egy apró zsarátnok.

De addig csak, míg egyszer jő a szél
És szítja váltig, szítja egyre jobban :
Halódó szikra új életre kél
És önnön vérben izzó fényinél
Világfölgyújtó vészes lángra lobban.

S mig táplálják az életviharok,
Segítségért dadognak síró hangok,
A tűzörvény gomolygva kavarog,
És néhány gyáva, reszkető marok
Félreveri az öreg vészharangot.

Vasárnapi Ujság 1910. október 16.
 
 
0 komment , kategória:  Haraszthy Lajos  
Haraszthy Lajos: Vénasszonyok nyara.
  2017-10-02 06:59:22, hétfő
 
  Haraszthy Lajos:
Vénasszonyok nyara.


Hűvösek járnak, vége a nyárnak,
Már hetek óta itt van az ősz.
Sárgult falombja hull, hull halomra
S a napnak gyakran felhő előz.

Ma még omolnak, ki tudja: holnap
Nem űl-e el mind a sok sugár.
Ha kék az ég is, hideg van mégis
S a nap oly metsző, van foga már.

Szél tánczos kedvén fölkerekedvén,
Lejtnek a zörgő hullt levelek :
Vöröslik, sárgul a tar faágrul
A többi s végül szint' lepereg.

Kék párafátyol a légen álfoly
S napfénybe reszket a levegő.
Zokogva hintett nyájas tekintet
Könnyek fátylán át így tör elő.

Fénybe, sugárba csillanva száll a
Tünde, pehelylágy póbszövedék
S fénylő fehéren könnyű szekéren
Suhan hol messzebb, hol közelebb.

Úszva kerengnek imbolygó leplek :
Vénasszonyoknak hazug nyara . . .
Jön hűs lehellet s a lenge pelyhet
Foszlánynyá tépve űzi tova.

És kelnek, szállnak lelkembe fátylak,
Finom a selymük, hímjük arany;
Ó dőre, álnok, szent vágyak, álmok
Pókszövedéke én vén nyaram.

S ha hirtelen kél őszi hideg szél,
A fátylak tépve szétfoszlanak
S álomverőfény bús szeretőjén :
Rajtam az élet nagyot kaczag.

Vasárnapi Ujság 1907. október 27.
 
 
0 komment , kategória:  Haraszthy Lajos  
Haraszthy Lajos: A föld
  2017-07-17 06:59:38, hétfő
 
  Haraszthy Lajos:

A föld


Iromba öregbetűs levelet
Kaptam hazulról ép minapán.
Azt írják, kint a Csukmán újra vett
Darabka földet az édesapám.
Még több a munka, küszködnek erősen ;
Szegény édesanyám, nem nyugszik ő sem.
Pedig sokat vesződött életében
S a pihenés bizony már rája férne

Tán jobb lett vón, ha a föld visszatart
S velük ott fognám én is az ekét.
Törnék töretlen fekete ugart
S termő méhébe magot hintenék.
Boldog volnék ekémnek szarva mellett.
Mint a pacsirta, mely fönt énekelget
S munkámból, míg ős paraszt módra élek,
Sarjadzanék az életadó élet.

Kelő nap már a földön lelne és
Kezemben a kasza pendülne meg;
Suhintásomra dőlne a vetés :
Arany kalászban dús acél szemek.
Az új kényért, mit verejtékkel, vérrel
Szereztem, megtörném s osztanám széjjel.
S ki a napi kényért megadta: áldva,
Büszkén néznék a boldog kis családra.

De így, acél-ekém bár szántogat,
Barázdám talaja nem televény.
És hasztalan szórok magot, sokat,
Nem hoz kalászt, konkoly terem helyén.
Nincs aratásom, leperzsel a város,
A terméketlen, zűrös, a vásáros.
S a mely sül lángján apostoli tűznek:
Lelkem kenyerét kik eszik, elűznek.

Vasárnapi Újság 1907.
 
 
0 komment , kategória:  Haraszthy Lajos  
Haraszthy Lajos: Az én szomorú rabságom
  2017-07-05 07:52:11, szerda
 
  Haraszthy Lajos:

Az én szomorú rabságom


Zimankós tél múltán kikelet van újra,
Minden nádi veréb csiripeli, fújja :
Hallom, egyre hallom, mégse láthatom.
Vajjon mibe lássam jöttét a tavasznak?
Mely egykor viruló színekbe' volt gazdag,
Ma, már egykép mindent szürkeségbe von,
Itt a városon.

Olyan ez a város, mint valami börtön,
A hol éjem, napom nagyszomorún töltöm
S akármerre nézek : kő és vasbilincs.
A hol híre-hamva sincs az üde zöldnek,
Sötét aszfaltkéreg vértezi a földet.
Min pázsitot vennél - jaj, tenyérnyi sincs -
Hol van az a kincs !

A börtön fölé a sűrű, vastag ponyvát
Füstölgő kémények buzgón szövik, fonják
S elvész az ég kékje s kialszik a nap.
Meddig a szem ellát, körös-körül körbe
Hiú, dőre módon a magasba törve,
Zsarnok őrül zordon házak állanak,
Mint börtönfalak.

Egy-egy utcza vége, mint a rácsos ablak ;
Roppant kőtömbökre sűrű rostélyt szabnak
A villámsodronyok zúgó ezrei.
S hasztalan, menekvés nincs e bús rabságbul
S a nehéz vasajtó tán ki sohse tárul.
Hej, pedig lelkemet a vágy égeti,
Hogy repülne ki.

Honnan elszakadtam, mint levél az ágtúl,
Az én szülőföldem, a kies Dunántúl,
Szerelmes szivemmel egészen enyém.
A hol a Balaton, Duna s Dráva habja
Ma is még az ősi dalokat zúgatja,
Zengő hegyek alján, lankás völgy ölén
Ott születtem én.

Hol a Mecsek alján kékek a virágok,
Arra Baranyába ; hol most ritkán járok
Néha álmaimban - nem mint hajdanán.
Repkénybe szőtt ódon vár alá, kis házba
Néhanap fáradtan visz a lelkem álma
S mint hajlós venyige, úgy hajol reám
Az édesanyám.

Hol csöndesen terül az erdős Ormányság
- Nyilt, őszinte népe bennem leli mását -
Elcsapong a lelkem, ha megejt a vágy.
Melynek édes, bús tűz villog a borába,
Fehér puha kenyért terem a hegy lába ;
Kemény a márványa, a szellője lágy
S lelkem odavágy.

Hol nem kőszénfüstös gyári lángok égnek,
Az én lelkem, mely föl büszkén csap az égnek,
Szabadon lobogó pásztorrakta tűz.
S valamelyik vérem ott a berkek mellett
A dús gyepet járva tán nyájat terelget,
Furulyáját adta a szomorú fűz
S lepkét dallal űz.

S itt a kővárosban vad gyári robotra
Az én szilaj lelkem mégis be van fogva
S nótát néki nem a pásztor sípja fú;
Éles gyári kürt búg reggelre, estére,
Ha mikor kezdődik s a robotnak vége.
Lelkemen ilyenkor kél szótlan ború,
Méla, szomorú.

Megérzi a jó bor pincze-börtönében,
Ha a gerezd érik künt a venyigében.
Lelkem is megérzi s szebb hazába von,
A hol már tavasz jár, a mező s rét zöldül,
Nyílnak a virágok s élet tör a földbül ;
Róna s bércz szálldosva már virányodon
. . . Én csak álmodom . . .

Vasárnapi Ujság 1909. junius 13.
 
 
0 komment , kategória:  Haraszthy Lajos  
Haraszthy Lajos: A szakács.
  2017-05-19 06:56:59, péntek
 
  Haraszthy Lajos:

A szakács.


Már fölterítve az asztalkendő
s tálalva rajta a reggeli
A szemnek tetsző, Ínynek ingerlő
s eltelik délig, ki ízleli.

Sült, félig nyersen, hal, vad, saláta,
pikáns mártások és kaviár ;
csemege, édes, madár se látta
mit csak kívánhat a szem, a száj.

Pástétom, gomba, sajt, ízletes;
hideg vagy forró, ki mit keres.
Ez éhes Cézár dús lakomája.

S ki lelke vérit belékeverte,
míg megcsinálta, a névtelenre:
Szegény szakácsra, ki gondol rája ?

kultura_1911.
 
 
0 komment , kategória:  Haraszthy Lajos  
Haraszthy Lajos: A gályarab.
  2017-05-18 05:41:16, csütörtök
 
  Haraszthy Lajos:

A gályarab.


Odaláncolva a terhes gályán
a padom nedves deszkadarab.
Esőben, napban küszködöm árván
ég s víz között én, a gályarab.

A fél kezemmel, míg mellem hörgő,
a nagy lapátot emelgetem.
És folyton-folyvást a rabság csörgő
bilincsét zúzza másik kezem.

Töröm szakgatva a nehéz láncol.
A sebek gyűlnek s a véres ráncok
számára testem már nem elég.

Új vasat vernek . . . Hiába rázom,
amíg koporsóm vitorla vászon
s nedves sírom lesz tengerfenék.

kultura_1911.
 
 
0 komment , kategória:  Haraszthy Lajos  
Haraszthy Lajos: Holdas éji álom
  2017-03-28 06:15:04, kedd
 
  Haraszthy Lajos:

Holdas éji álom


A Hold tányérrózsája éji csöndben
kinyílik s fényes, nagy virágba szökken
s körülte a csillagbimbósereg
ezüstösen pislogva szendereg.

Amott túl kéken alszanak az erdők,
magukra húzva jól a lomha felhőt;
a büszke, néma hegyorom pedig
a fellegek fölé emelkedik.

Ám ellenére a vén hegykirálynak
ezerszer magasabbra szökve szállnak
az én botor, vad, lázas álmaim
a lelkem nekilendült szárnyain.

S ott fönn vágyó lelkem feléd kitárom,
sugárhúrú Hold bűvszavú gitárom
s dala a messzi, alvó városon
az ablakodon hozzád beoson.

Látlak. .. fehéren ... bár az éj beárnyal
s lantomról tépett kósza holdsugárral
megcsiklandom puha, fehér nyakad...
S kebledre simul kibontott hajad.

S míg ágyad telehintve, ó, te drága,
- be szép csillaghullás! szól, aki látja -
rád ezüst csillagbimbókat dobok:
álmodban édes ajkad mosolyog.

napkelet_1928
 
 
0 komment , kategória:  Haraszthy Lajos  
Haraszthy Lajos: A híd
  2017-01-23 12:18:38, hétfő
 
  Haraszthy Lajos:

A híd


Új kikelet, új álmok, új hitek.
Újult erővel újra építek
zavarosan kavargó vizek sodra
fölé bízó, reményes áhitat
malasztjából egetverő magosra
új hidat.

A sóhajos, bús, remegő sorok,
miknek tövéhez gyakran vér csorog:
lábai lengő, karcsú, könnyű hídnak
s a rímek, miket könnyek gyöngye vet
s mik sort ölelnek, csókra csengve hívnak:
hídivek.

Mindig dalokkal zengve zengeni
s a tiszta légben lengve lengeni
fog majd, míg rajta lábad diadalban
büszkén, nesz nélkül, csöndben, álmatag
az örök halhatatlanságba halkan
áthalad.
 
 
0 komment , kategória:  Haraszthy Lajos  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
2018.01 2018. Február 2018.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 231 db bejegyzés
e év: 542 db bejegyzés
Összes: 30439 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3544
  • e Hét: 41465
  • e Hónap: 144460
  • e Év: 338325
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.