Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
E. Kovács Gyula: Az alatt a fa alatt . . .
  2017-08-23 06:45:20, szerda
 
  E. Kovács Gyula:

Az alatt a fa alatt . . .*)


Az az ákácz kihajlik az utczára.
Megmelegszik a szivem a láttára,
Kétszer is nyit . . . boldog idők, gondolom . . .
Itt született az én kedves bús dalom . . .

Majdnem húsz év . . . s mintha tegnap lett volna.
Mennyi virág hullt azóta halomba!
Ha csak felét visszaszedni lehetne,
Nem fakadna ez a könnyű szemembe

Kétszer is nyit . . . Nyithatsz immár százszor is,
Engem többé abb' a lángba nem boritsz.
Minden szirmod egy kis darab szemfedő,
Egész magad akár egy kis temető.

Mégis, így is, olyan édes, oly jó vagy,
Mégse birok elmozdúlni alólad.
Körülbong a lég a régi danával,
Teli hull a szivem fénynyel, virággal.

*)Mely alatt a Kétszer is nyit az akáczfa
virága czímü dalomat írtam.

kolozsvári_lapok_1899.
 
 
0 komment , kategória:  E. Kovács Gyula  
E. Kovács Gyula: Ide mellém!
  2017-05-31 07:51:46, szerda
 
  E. Kovács Gyula:

Ide mellém!


Ide mellém, körte jó barátim!
Verjük szét a gondok táborát!
Itt a fegyver: tűz, láng a kehelyben,
Futnak ettől e gaz cimborák.
Ide mellém, félre minden búval!
Habzik a bor; forrjon hát a kedv!
Addig éljük a világot, a mig
Vérünk lángja jéggé nem mered . . .

Megsirattuk, a mi fájt a múltban,
Mit törődnénk még most is vele ?
Komor arccal mit találgatnék, hogy
Mit hoz ránk a holnap reggele?!
A mi rólunk csillagokban írva,
Eljön úgy is gátolhatlanul,
Boldog a ki láncait lerázva,
Vigan élni jókor megtanul.

Kór nem sorvaszt, testünk még erőben:
Élvezethez, kéjhez van jogunk!
Tört remények gyászos omladékin,
Bús magányban nem siránkozunk.
Hogy lelkünknek szentebb lángolásit
Elhamvasztá a fásult tömeg :
Fáj, barátim, fáj - de gyilkolóbb még
Metsző gúny a fájó köny felett.

A tudásnak tantalusi szomja
Engem ugyan nem bánt, nem gyötör ;
Égbe törni fellengő remény közt
Én lelkemnek többé nem gyönyör.
Föld porából Istenekhez szállni,
Gyarló ember dölyfös vágya csak ;
Hir, dicsőség álmodott világi
Egyszer, akkor porba omlanak . . .

Soh'se vágyjunk túl e föld határin;
Nincs nekünk ott semmi birtokunk,
Mérhetetlen kis parány az is csak ,
A mit itten annak mondhatunk.
Egy rövid perc, egy rövidke óra,
Mely szivünket kéjjel tölti el :
Higyjétek, fölér a halhatatlan,
Az örök lét összes üdvivel.

Rózsás mámor vig pohárcsengés közt,
Titkos kéj egy kedves lány ölén ,
E gyönyört mig birtokomban tartom ,
A világgal nem törődöm én.
Töltsétek bort! harsanjon fel a dal!
Üljünk vig tort a bús gond felett,
Addig éljük a világot, a mig
Vérünk lángja jéggé nem mered.

Hölgyfutár 1867. Február 6.
 
 
0 komment , kategória:  E. Kovács Gyula  
E. Kovács Gyula: A költészethez.
  2017-04-24 09:06:37, hétfő
 
  E. Kovács Gyula:

A költészethez.


Szent költészet! minek nevezzelek?!
Mim vagy te nékem, el nem mondhatom,
Búban, örömben csak te vagy velem,
Védszellemem, nemtőm, őrangyalom !
Hozzád jövök, ha sorsom vak dühe
Vérig gyötörve gunyol, kinevet,
Ha a silány, az önző nép között
Lelkemre árad a vad gyűlölet,
Hozzád jövök : s nyájas tekinteted
Élőmbe tár egy békitő eget.

Hozzád jövök, ha sujtol a nyomor,
Vas karja közt, ha csaknem roskadok,
S kin-szenvedésim zordon éjjelén
Egy enyhe fény előmbe nem ragyog;
Hozzád jövök, ha ifjú álmaim
Tündér világa porba, sárba hullt,
Ha árva lelkem pusztult kertiben
Reményvirágom végkép elvirult,
S bűbájos arcod nyájas fényinél
Rombolt világom uj életre kél.

Szeress ! szeress ! ne hagyj el engemet!
Őrizd a porban tántorgó rabot!
Egy kis mosolyt! s megizzadt homlokom
Édes megnyugvás fényében ragyog . . . .
Gyötörjön földig végtelen nyomor,
Bűn, földi szenny nem éri lelkemet,
Megőrzőm azt tisztán, mert jól tudom:
Ez biztosit kegyedről engemet.
Tudom, csak ott vagy, ott lehetsz jelen,
Hol a szív, lélek tiszta, büntelen.

Holgyfutar 1863.
 
 
0 komment , kategória:  E. Kovács Gyula  
E. Kovács Gyula: Jegyezd lelkem . . .
  2017-04-23 11:06:46, vasárnap
 
 

 
 
0 komment , kategória:  E. Kovács Gyula  
Kovács Gyula: Visszapillantás.
  2015-04-05 04:58:32, vasárnap
 
  Kovács Gyula:

Visszapillantás.


Hol a nap fölkel, s égi utra indul
Ott kelt föl egykor Árpád nemzete,
Uj hont keresni megeredt a földön -
S a légben vidám zászlót lengete.

Lehelnek kürtje riadozva búgott,
Szólása egy nép sohajtása volt,
A paripáknak gyors lábdobogása
Zokogásába halkal beleholt.

Párducz-kacazagány lebegett a hősön
Oldala mellett fénylett csatakard,
Ménje nyerítve emelé nyakát fel,
Melyet a sörény zilálva takart.

Az égi kéken rózsafelhők mentek,
A földi földön piros lány-sereg . . . .
Vélnéd, szemöknek sugaras mennyében
Az éj sötéte gyászban szendereg.

Lengett a zászló, zengett a kiáltás,
Ugy tetszett, hogy még a föld is örül,
Fel feldobogott rengő gyönyörében,
S az ég ragyogva ölelte körül.

Ha utját állta olykor a seregnek
Sikon bolyongó folyam-áradat,
Partján a hősek sátrakat verének
Zsibongva nyüzsgött a megült csapat;

S ha átkelének duzzatag tömlőkön:
A szőke hullám meg-megreszketett,
Midőn a szép lány ragyogó szemével
Csendes tükrébe pillantást vetett . . . .

Nyugvóra dőlt majd a nap rózsa-arcza
Sugár pilláit felhő zárta el,
És álmodott egy tündöklő szivárványt,
A mely keletet koszoruzta fel;

Halom tövénél, gazdag legelőben,
Megállt olykor az ég-szerette nép,
Piros fény ömlött át a pusztaságon . . . . .
Ez volt talán a legszebb esti kép!

Éjjel kigyult a tábortűz világa:
S felhalványult az égi messzeség,
Csillag-szemével elmerengve nézte:
Hogy itt alant is mennyi csillag ég.

Tábor-tüzeknél őszek, ifjak ültek,
Merően nézve a lángillanást,
S mig lelkök - tán az uj hazában - bolygott
Meg-megtasziták az izzó parázst. -

Kialudt lassan a tüzek világa;
Elszenderült a megfáradt sereg;
Édes volt álma: uj hazát talált ott,
Hol a jó földet Isten áldta meg.

Meleg sohajtás kelt az alvók ajkán,
Mit felcsókolt az éji fuvalom,
S elvitte messze . . . . virágos mezőre,
Hol illattá vált másnap hajnalon.

A hold derengett, mintha mondta volna:
Isten virraszt, mig alszik a magyar!
Csak az ég alján nyargalt gyászruhában
Villámparipán mormoló vihar.

* * *

Szép volt az ősök álma ezredéve
Mint a tó tükrén égő rózsafény;
Mi a mi álmunk? barna felleg árnya...
Uj hont találnunk: czéltalan remény!

Hová is mennénk uj hazát keresni
Mi, a kik e föld álmai vagyunk?!
Olyanok, mint a siron nőtt virágok, . . . .
Mi e hazától meg nem válhatunk.

E hon szerelme vonzó, örök, édes;
S nem délibábként leng a sziv fölé;
Mindenütt kisér, mint az ég a vándort:
Oly véghetetlen, mint az Istené.

.1860.
 
 
0 komment , kategória:  E. Kovács Gyula  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 219 db bejegyzés
e év: 3076 db bejegyzés
Összes: 29505 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3079
  • e Hét: 25368
  • e Hónap: 142202
  • e Év: 1718027
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.