Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
Boér Miklós: Megnyugvás .
  2017-11-17 07:55:11, péntek
 
  Boér Miklós:

Megnyugvás .


Megnyugszom Isten rendelésén,
Nem kél panasz-szó ajkamon -
Nem sajtol könnyeket szememből
A bánat és a fájdalom.
Nem óhajtom a sir nyugalmát,
Mely tán rnegenyhítné a kint:
Remélni, élni, küzdeni vágyom,
Mig bennem egy csepp vér kering.

A végzet ellen sem kelek ki,
Szívesen tűrők, szenvedek;
Szívem a megpróbáltatástól
Nem retteg, nem tél, nem remeg . . .
Nem ejt kétségb'esésbe engem,
Nem bágyaszt el a küzdelem, -
Hanem megedz újabb csatára,
S hevítve véd, óv szüntelen.

Csalódjam bár az emberekben,
S ne intsen boldogság felém: -
S szívemből még akkor sem vész ki
A bizalom, a hit s remény . . .
Ha porba ránt is az irigység
S gúnynyal kaczagja vesztemet:
Én megbocsátok, - mert szivemben
Még akkor is lesz szeretet!

Nem áhitom a sir nyugalmát
Mely tán rnegenyhítné a kínt;
Remélni, élni, küzdeni vágyom,
Mig bennem egy csepp vér kering.
Megnyugszom Isten rendelésén,
Nem kél panasz-szó ajkamon . . .
Csak ifjan, árván, elhagyottan
Ne kelljen sírba szállanom!

kolozsvari_lapok_1899. szeptember 10.

 
 
0 komment , kategória:  Boér Miklós  
Boér Miklós: A női eszmény.
  2017-11-11 05:34:47, szombat
 
  Boér Miklós: A női eszmény.

- S. Margit úrhölgynek. -


Oh, a női eszmény az élet virága,
Szebb mindannál, a mi földet ékesít !
Hozzá van forrva a férfi édes álma,
A büszke vágy, a mely tettre lelkesít,-
A szép, a mi lelkét tüzes lángra gyujtia,
Az igaz, a melynek virágos az útja . . .

Nemes színeivel varázslatba szédít;
Mert lajta van minden, a mi angyali!
Egy tekintetével fölemel az égig,

És nem enged többé porba hullani!
Édes szerelemmel, angyali karokkal
Ott tart fenn, hogy égj el égő csillagokkal!

Hogyha mámorba ejt ölelése, csókja,
S sugaras szép szeme dalra lelkesít:
Örök időkre szól a felséges nóta,
Hangjával az egész világ betelik!
Madár azt dalolja, szellő azt susogja,
Riadó kis patak útján azt csacsogja . . .

Körülte nincsen köd, nem terem a bánat,
S ha lelkedre gondok terhe nehezül:
Édes csengésétől zengő szép ajkának
A felleges lélek ege kiderül . . .
Megvarázsol mindent, a mi van körülted,
S a haldokló vágyak is újra hevülnek . . .

Oh, a női eszmény csillaga a földnek,
Csodásan ég; fénye ragyogva-ragyog;
Vad sötétje támad körülted a ködnek,
Ha ez a szent csillag egyszer elhagyott!
Ez vezérel át a vad pusztán, sötéten
S megáldja küzdésed a vihar tüzében !. . .

Ott bolyong mindenütt, a hol felleg támad,
Felszárítja nyomban a könnyes szemet;
Rengetegbe tévedsz: lengve száll utánad
És egy mosolyával onnan kivezet . . .
Angyalok járása minden lebbenése,
S a zsolozsmák hangja szívének verése . . .

Hű, igaz, mint az ég, borúban, vagy fényben,
Még gyásza is tiszta, mint a csillagok:
Ha felleg borong is a nagy semmiségben.
Tudjuk, hogy azon túl mind, mind ott ragyog,
Ilyen szent, ily csodás, ily isteni, égi
A női ideál, ki sorsunk intézi . .

kolozsvari_lapok_1899.
 
 
0 komment , kategória:  Boér Miklós  
Boér Miklós: Az Isten, a költő és a nő
  2017-10-08 08:08:23, vasárnap
 
  Boér Miklós:

Az Isten, a költő és a nő


Réges-régen történt a mesés világban,
Hova képzeletem könnyü szárnyán szálltam,
Hogy egy halvány ifju ábrándos szivében,
Érzések forrása fakadt titkon, mélyen;
De nem tudott onnan a felszinre törni
S gyöngyverő habokban, fényben tündökölni.

Az érzések, vágyak kebelében égtek,
Mint tűz-csillagai a mélységes égnek
S ha kipattant egy-egy ragyogó szikrában:
Hulló-csillag volt csak a nagy éjszakában,
Eltünt égő üszök, még nyoma se maradt,
Nem gyújtott lángokat érző szivek alatt!

Gazdag kincseivel ábrándos szivének,
Vándor útra indult, szent álmokért égett.
Kereste az erőt, mely csodás varázszsal,
Eszményekért élő lelkét járja átal,
Az égig emelje s ajkaira szórja -
A mi a lelkéhez, szivéhez van forrva.

Bejárta széltében, hosszában a földet,
A hol a czédrusok büszkén égre törnek
S hol a karcsú pálmák ernyőt-vető lombja
A kaktus erdőket hűs árnyékba vonja;
Leste a virágot s dalát a madárnak:
Miként kél az illat és a dal hogy támad?
Nem tanulhatta meg virágtól, madártól,
Bimbót fakasztó nap arany sugarától,
A zúgó erdőtől, susogó szellőtől,
A kincses szikláktól, bársonyos mezőktől,
Hogy a sziv ha gondol, álmodik és érez:
Miként száll az tovább, a mások szivéhez?...
Lemondva, bágyadtan ballagott magában,
Virágos, ilatos erdő hüs árnyában.
Egyszer csak égi fény derül rá mosolygva
S arany sugarakkal körös-körül fonja,
Csodás hang zeng lágyan, fenn a kéklő égben
S a jóságos Isten szól hozzá ekképpen:

"Balga ifju, messze üzött égő vágyad
És a mit kerestél sehol nem találtad.
Most menj tul a bérczen, enyhet adó fészek
Vár rád s ott szivedből kifakad az élet,
Szárnyat ölt az érzés, alakot az eszme
S tovább száll, tovább száll édes enyelegve.

Megy az ifju... Üzik tarka álmok, vágyak.
Utána angyalok könnyü szárnyon szállnak,
Előtte Tündér jár, a mező megzendül,
Távol furulya-szó siró hangja csendül.
Közelben egy kis lak vonzó, büvös képe,
Rózsás-kert s ifju nő a kert közepébe...

Vonzotta valami, hogy oda betérjen,
Szive, lelke égett bágyadt két szemében
S érezte, hogy a mi neki eddig álom;
Csodálatos való lesz egy mosolygáson!
Egy szó, egy tekintet megaranyoz mindent,
Mit a fakó földre szórt az áldó Isten!

Belépett a kertbe és reszketve köszönt, -
Két szem öntött reá gyujtó sugár-özönt.
Szivéből kifakadt az érzések árja,
Lelke szárnyat bontott fényes égbe szállva
S ajkain a szókat szive szerte osztván:
Minden hang, minden hang egy édes dal-foszlány.

... Az Isten csak szivet adott a költőnek,
De hogy azt megnyissa, az erőt, a nőnek.
Szemében ég a tűz, mi a dalba árad,
Bibor ajkairól kötözi a szárnyat
S meg kell hogy tisztuljon a nő kebelében,
Hogy örökké zengjen, hogy örökké éljen!

A nő mosolyától csapongó dal ébred,
Bánatától sirva szálló sötét ének;
Egy égi gondolat az ő boldogsága.
Könnye - sötét bánat, s szivet rázó dráma...
És mig az időnek nem lesz elmulása
Nő marad a költő édes dal-forrása!...

Magyar Bazár, 1896.
 
 
0 komment , kategória:  Boér Miklós  
Boér Miklós: A romok .
  2017-07-26 07:50:14, szerda
 
  Boér Miklós:

A romok .

Nórának. -

Ledölt a büszke fal
S a bástyákról régen
Virágos szemledél
Leng lobog a szélben.
Bársonyos zöld moha
Fedi be a romot -
S a szétszórt köveken,
Mint temető felett:
Búgó szellő zokog . . .

A zajos berekben,
Hol czitera zengett,
Daliás levente,
Szép asszony merengett:
Most minden oly csöndes,
Oly borongó sötét,
Mintha ráontaná
A néma nagy erdő
Minden, minden ködét !

Szent romok ! . . . Bús árnya
A dicső nagy múltnak !
Veletek bűn, erény,
Fény, dacz porba hulltak !
Csak bástyáid állnak
Büszkén törve égre,
Mint kiégett szívben
Az aranyos idők
Beszédes emléke . . .

A küzdés, az élet :
Elmosódott lábnyom;
Történet, szerelem:
Tündérmese, álom ! . . .
Míg a roppant idő
Némán tovább forog :
Ezekről beszélnek,
Ezekről mesélnek
A porladó romok . . .

A mi szerelmünk is
Rom már - úgy-e lelkem !
Egy szertefolyt álom
Két hamvadó lelken !
Csak az égre törő
Bástya áll fenn büszkén.
Az emlék, elhalt üdv
Örök tanúsága.
Szürke romok üszkén ! . . .

kolozsvari_lapok_1899.
 
 
0 komment , kategória:  Boér Miklós  
Boér Miklós: Csillaghullás.
  2017-07-03 08:20:49, hétfő
 
  Boér Miklós:

Csillaghullás.


Megrendül a szívem, lelkem,
Mikor csillaghullást látok . . .
- Mért oltja el, ki fölgyújtá,
Azt az égő, szép világot!

- Meddig űzi a nagy űrben
Sugártalan, éjsötétben ?
Fölgyulad-e még valaha,
Vagy megfagy a semmiségben ?

A mi bú van a világon,
Valamennyit együtt érzem,
A mikor két szép szemednek
Égő tüzét, lángját nézem . . .

Ki annyi fényt gyűjtött össze,
Hogy két szemből földre ontsa:
Lesz-e abban annyi erő,
Hogy egyszer azt mind kioltsa? . . .

A ha kioltja: hova oszlik
Az a fény, tűz, meleg, élet?
Föllobban-e valaha még :
Szerelemnek, üdvösségnek ? . . .

kolozsvári_lapok_1899.
 
 
0 komment , kategória:  Boér Miklós  
Boér Miklós: Nem lehet az igaz.
  2017-03-24 06:54:27, péntek
 
  Boér Miklós:

Nem lehet az igaz.


Nem lehet az igaz, hogy Te - áldó Isten -
Jelen vagy mindenütt.
Hiszen fölfognád a gyönge nöi kart, ha
A szívre sebet üt.
És a férfi lelkét álmokba ringatja . . .

Ott lennél, a mikor lángot gyújt szemével
Isteni remeked -
S mint bolyongó szél a hímes pillangóval,
Tova tűnnél vele, -
Csitítgatva édes csalogató szóval. . .

Elvennéd a bűbájt, mit rápazaroltál
Teremtő jókedvvel,
S mint pajzán gyermeket úgy fenyítenéd meg :
Édes szeretettel; -
De azért, de azért soha nem vernéd meg!

Akkor is ott lennél, a mikor mosolyog,
Hazug esküt mondva -
És a férfí vágyát, életét, küzdelmét
A szivéhez fonja
S nem hagynád kihűlni lángoló szerelmét . . .

Aztán, a ki igaz, a ki hü: azoknak
Óvnád, védnéd lelkét ;
Örök ifjúsággal, örök mosolygással
Százszor átölelnéd -
S nem hagynád hervadni hervadó virággal . . .

- De mégis jelen vagy lángban sugarakban,
Ölelésben, csókban ;
Erő vagy, mosoly vagy csillagos szemeken,
Egy dalban, egy szóban, -
Te, örök Istenség: élet, üdv - szerelem!

kolozsvari_lapok_1899.
 
 
0 komment , kategória:  Boér Miklós  
Boér Miklós: Nórának.
  2016-11-15 08:22:39, kedd
 
  Boér Miklós:

Nórának.

Oh ne, vágyakozz meghalni!
Nem hallod a zokogást
S nem tudod, hogy mi sír abban ?
Egy árva szív, szent sóhajban,
Titkos bú, amit tagadni -
Egy örök elkárhozás!

S kit érdekel a ki porlad ? . . .
Kerülik a temetőt . . .

Ott lenn, nem ég a szív többé.
Ha oda jársz: mindörökké
Néma, csöndes világ fogad . . .
Nem tart senki szeretőt ! . .

Szellő még zúg s madárdalra
Föl-föl búg a levegő;
De mit ér ez, hogyha nincsen
Lenn, a sírban, földi Isten
S édes búra, szent sóhajra
Nem sir egy egy hang elő?! . . .

kolozsvari_lapok_1899.
 
 
0 komment , kategória:  Boér Miklós  
Boér Miklós: Dal az én rózsámról.
  2016-01-09 08:28:15, szombat
 
  Boér Miklós:

Dal az én rózsámról.


Lombok között sír az erdő lelke,
A rózsámat a bokor nevelte ;
Virágból lett, virág volt az anyja.
Mikor meghal, erdő, mező,
Tudom, megsiratja .. .

Megsiratja a madár az ágon,
Elhervad a virág a határon,
Gyászt ölt fel a zúgó-búgó erdő
S fenn az égen könnybe lábad
A bolyongó felhő.

Csillaghullás lesz a temetésre,
Az égre lesz a neve felvésve ;
A hol viszik, zokog a föld hantja,
S bánatában elnémul a
Kis falu harangja.. .

Sírgödrét a szép tündérek ássák,
Koporsóját koszorúkkal várják .. .
Eltemetik, hogy senki ne lássa
És a földnek nem lesz soha
Több vlrágnyilása!.. .
 
 
0 komment , kategória:  Boér Miklós  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 209 db bejegyzés
e év: 3066 db bejegyzés
Összes: 29495 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5223
  • e Hét: 20649
  • e Hónap: 137483
  • e Év: 1713308
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.