Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Kovács Gyula: Távolból.
  2017-05-19 06:51:15, péntek
 
  Kovács Gyula:

Távolból.


Hervadó virágot, őszi sárga lombot
Ringat a mezőnek esti fuvalomja;
Fönn az égen tarka föllegek haladnak,
Messze-messze látszik Karpát kék oromja.

Játszva leng az égbe felnyuló tetőkön
A lenyugvó napnak rózsaszín sugára:
Mintha múlt dicsőség vetne még utószor
Elhaló pillantást a magyar hazára.

Édesen ömölve zeng körül madárdal
Bucsuhangjaként a hervadó vidéknek,
Míg az esti hajnal óriás tüzében
Tornyosuló felhők vérpirosan égnek.

Szenderiti lelkem a dal, és mosolyogva
Lebben a csalódás tündér álma rája, ....
Fölmerülnek a rég-elhagyott vidékek.
A szülőföld messze-nyúló rónatája.

Újra jó szülőim csendes hajlokánál
Játszi gyermekévek szép korában élek,
Újra átölelnek ismerős barátok
Visszatünedeznek a kihalt remények. —

Harmatos virágszál, zöldelő bokor, fű.
Lágy szerelmet, édes szenvedélyt beszélnek
Enyhe napsugárnak, és az elfelejtett
Vérmezőkön sírva lengő esti szélnek.

Látom, ott leng a sas szárnylegyintve, mint az
Ég felé törő nagy gondolat, merészen,
Míg alant zizegve kókadó kalászok
Ingva lengve ringnak zöld mező ölében.

Áldva nyújtom égre karjaim: hiába! ..
Elhagy a csalódás tüneményes álma,
Elhal ajkimon a fölkelő sóhajtás,
Újra könnyben úszik két szemem világa.

Nem tudom mit érzek, nem tudom mi fáj: de
Reszketek, miként az őszi lomb az ágon, ...
Vissza-vissza vágyom! jobb ott a halál is
Mint a fényes élet bárhol e világon.

Vándoroljatok ki, hogyha jót reméltek! .....
Hasztalan mosolyg itt a szerencse rátok.
Vissza vágyik a sziv: mert bizony csak akkor
Üdvezit az élet, hogyha van hazátok.

Vasárnapi Ujság 1859
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Gyula 1839 - 1861  
Kovács Gyula: Az új haza.
  2017-05-17 08:09:18, szerda
 
  Kovács Gyula:

Az új haza.


Munkács felett az ormon Álmos hadnépe áll.
Ragyogva ing kezében öldöklő kopjaszál,
Kelet fuvalma lebben füvön, falombokon,
Miként ha így susogna: Isten hozott rokon!

Oh milly nagyon örülnek az őszhajú apák,
Hogy a régen óhajtott hont megtalálhaták,
Meghalniok gyönyör lesz, ha síri hantokul,
Föléjök a magyar föld göröngye domborul. -

Nagyapja mellett a kis gyermek repesve jár,
Mint télutó haván az első tavasz-sugár;
Szép tarka vadvirágot szed és elandalog,
Míg két szemén az ősznek futó könnycsepp ragyog.

A gyermek föltekint rá mosolyogva édesen,
És kérdi, hogy miért sír ollyan keservesen:
Nem sírok én - az ősz mond - bohó kis gyermekem,
Mi harmat a virágnak, az most a könny nekem!

Nézz arra messze, látod? azon a nagy helyen
Minden virág között a legszebb virág terem:
Ott a hazád ezentúl, ott légy fiam vitéz,
S igaz magyar, hazádért élet-halálra kész; ...

Az ormi légkörön most nyög és harsogva kel,
Kürtjét, a hgyományost, zöndíti meg Lehel;
A hang szilaj rivalma üvöltve búgja át
Bölcsői dal gyanánt a legkedvesebb hazát.

Míg nyögve harsog a kürt föllegverő szava,
Mint szélben a ködoszlop, meging az őszapa,
Ajkán törött szavának rezgése légbe hal,
Mint tar mező ölén a végső pacsirta-dal. -

A gyermek nézi-nézi folyvást a nagy helyet,
Hol még, - ha Isten adja - magyar vitéz lehet;
S a mily szépen virulók a táj virágai,
Ollyan dicsők lelkének ártatlan álmai.

Mint égi csillag, a melly ragyogva mennybe néz,
Úgy áll Karpát oromján az ifjú szép vitéz;
Az új hazának földén első mi lenne más:
Mint egy kimondhatatlan édes szívdobbanás.

Olly bájos-ékes a táj, mező, kerekhalom,
Hol zöld vetést legyintget enyelgő fuvalom;
Majd elmosódó tájkép int csábosan alább,
Mit játszva fel- s leringat a lenge délibáb.

Az ifjú látja képét a szép országnak, és
Az égmagaslat emelt lelkének olly kevés;
Tévedt szemsugarával, melly messze elhatol:
A felmerült Tiszának csilláma összefoly.

A lányka is talált hont, a szíve is dobog,
Szemének égi lángja ragyogva ling-lobog;
Susogva zeng fohásza szűz ajka biborán:
"Hogy a magyart az Isten vezesse a csatán!"

A lányka hő fohásza meg is halgattatott,
Reá az Isten egy pár könycseppet hullatott:
S kelet felől szivárvány-körív karolta át
Mosolygó kék egével a legdicsőbb hazát. -

Vasárnapi Ujság 1859
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Gyula 1839 - 1861  
Kovács Gyula: Visszapillantás.
  2017-05-16 08:07:30, kedd
 
  Kovács Gyula:

Visszapillantás.


Hol a nap fölkel, s égi utra indul
Ott kelt föl egykor Árpád nemzete,
Uj hont keresni megeredt a földön -
S a légben vidám zászlót lengete.

Lehelnek kürtje riadozva búgott,
Szólása egy nép sohajtása volt,
A paripáknak gyors lábdobogása
Zokogásába halkal beleholt.

Párducz-kacazagány lebegett a hősön
Oldala mellett fénylett csatakard,
Ménje nyerítve emelé nyakát fel,
Melyet a sörény zilálva takart.

Az égi kéken rózsafelhők mentek,
A földi földön piros lány-sereg . . . .
Vélnéd, szemöknek sugaras mennyében
Az éj sötéte gyászban szendereg.

Lengett a zászló, zengett a kiáltás,
Ugy tetszett, hogy még a föld is örül,
Fel feldobogott rengő gyönyörében,
S az ég ragyogva ölelte körül.

Ha utját állta olykor a seregnek
Sikon bolyongó folyam-áradat,
Partján a hősek sátrakat verének
Zsibongva nyüzsgött a megült csapat;

S ha átkelének duzzatag tömlőkön:
A szőke hullám meg-megreszketett,
Midőn a szép lány ragyogó szemével
Csendes tükrébe pillantást vetett . . . .

Nyugvóra dőlt majd a nap rózsa-arcza
Sugár pilláit felhő zárta el,
És álmodott egy tündöklő szivárványt,
A mely keletet koszoruzta fel;

Halom tövénél, gazdag legelőben,
Megállt olykor az ég-szerette nép,
Piros fény ömlött át a pusztaságon . . . . .
Ez volt talán a legszebb esti kép!

Éjjel kigyult a tábortűz világa:
S felhalványult az égi messzeség,
Csillag-szemével elmerengve nézte:
Hogy itt alant is mennyi csillag ég.

Tábor-tüzeknél őszek, ifjak ültek,
Merően nézve a lángillanást,
S mig lelkök - tán az uj hazában - bolygott
Meg-megtasziták az izzó parázst. -

Kialudt lassan a tüzek világa;
Elszenderült a megfáradt sereg;
Édes volt álma: uj hazát talált ott,
Hol a jó földet Isten áldta meg.

Meleg sohajtás kelt az alvók ajkán,
Mit felcsókolt az éji fuvalom,
S elvitte messze . . . . virágos mezőre,
Hol illattá vált másnap hajnalon.

A hold derengett, mintha mondta volna:
Isten virraszt, mig alszik a magyar!
Csak az ég alján nyargalt gyászruhában
Villámparipán mormoló vihar.

* * *

Szép volt az ősök álma ezredéve
Mint a tó tükrén égő rózsafény;
Mi a mi álmunk? barna felleg árnya...
Uj hont találnunk: czéltalan remény!

Hová is mennénk uj hazát keresni
Mi, a kik e föld álmai vagyunk?!
Olyanok, mint a siron nőtt virágok, . . . .
Mi e hazától meg nem válhatunk.

E hon szerelme vonzó, örök, édes;
S nem délibábként leng a szív fölé;
Mindenütt kísér, mint az ég a vándort:
Oly véghetetlen, mint az Istené.

Vasárnapi Ujság 1860. aprilis 15-én
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Gyula 1839 - 1861  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 169 db bejegyzés
e év: 3026 db bejegyzés
Összes: 29455 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 839
  • e Hét: 40594
  • e Hónap: 110902
  • e Év: 1686727
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.