Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Csillagh Mór: Post festa.
  2017-11-14 07:11:31, kedd
 
  Csillagh Mór:

Post festa.

(1882. szeptember 18-án.)

Ha nem kellettem szerető szivemmel,
Bár rád pazarlá tiszta lángjait:
Menj hát, keresd a fényes életet, mely
Válladra czifra rongyokat hajit!
Az kell tinektek! - mért volnál kivétel'?
Szent vagy - hisz olcsón nem adod magad'!
Lelkem szegényebb meggyilkolt hitével,
De egy tapasztalással gazdagabb!

Hát menj és hagyd meg bús tapasztalásom
S e megvert szívet, mely soh' sem feled;
Ne félj, nem hallod tördelt zokogásom
A tépett álmok rongyai felett;
Ne félj, ne félj, hogy zajos életedbe,
Mint gyászolódal, belesír a múlt:
A föld porába van az eltemetve,
Ami kezedtől földi sárba húllt !

Igen, a sárba! . . . Oh! mint fáj a szégyen! . . .
Ha sirathatnám, ami elveszett,
E sivár lelkek önző tömegében
Büszkén viselném vérző sebemet;
De itt vagyok lesújtva, kiraboltan,
És nincs egy emlék, ami felemel:
Mert akire egy éltet pazaroltam,
Egy tiszta könyet meg nem érdemel!

Eger - hetilap, 1882. október 26.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Csillagh Mór: A feszület.
  2017-11-13 06:32:25, hétfő
 
  Csillagh Mór:

A feszület.

- Legenda. -


Egy szűk, völgyi útnál, az erdőtől félre,
Merre utas ember csak nagynéha tér le:
Állott a feszület, rég időtől fogva,
Kegyesen tekintő jámbor utasokra.
Bus vándorló legény, mikor erre ment el,
Levette kalapját buzgó tisztelettel;
Fuvaros, kit itt ért zivataros éjjel,
Könnyített a gondján egy ,,uram segélj“-jel,
S mintha értené ezt a két szegény pára,
Könnyebben halad már a hegy magasára . . .
Az öreg, vak koldus, kit erre visz útja,
(Tán hivő lelkének jó sejtelme súgja,
Hogy előtte áll az isten-ember képe)
Világtalan szemét felvetve az égre,
Megrogyik előtte gyönge, öreg térde.

S amikor az erdőn vihar dühe jár át,
Meghajtja erős szél a fák koronáját,
- Mint mikor a bűnöst szenvedés megtörte,
S daczos homlokával leborúl a földre: -
Szélben zugó fák a kereszthez hajlongva,
Mintha a nagy erdő buzgó imát zsongna!
És még a rabló is, aki sötét este
Jámbor utasokra ide jár ki lesbe,
Megindul, megrémül e hang hallatára -
S térdreborúlva vet keresztet magára.

De a környék ura dölyfös, vad szivében
Nem kelt a feszület áhítatot mégsem;
Elég tőle - úgymond - hogyha ő meghagyja,
Mit odaállított harmadik nagyatyja,
Ő nem kéri Jézust, hogy őtet megáldja; -
Betölti a szivét földi kéjek vágya,
S lelkét a gyönyörnek árjába temetve,
Égi kéjt vadászni nincsen semmi kedve,
Nincsen semmi vágya!

Forró nyári délbe',
Erdei hegy utján, mely levisz a mélybe,
Nemes, szép paripa lassudadan lépe.
Az összeborúló lombbal dús faágak
A környék urára vetették az árnyat,
Aki, kantárát a ló nyakára vetve,
Könnyen, gondtalan ül a fényes nyeregbe'.

. . . Egyszerre a fák közt a rabló kiválva,
Fegyvérét emeli, az utat elállja.
Harag lobogása iszonyú szemében,
Vérre szomjas vadság a marczona képen,
Lelkének dühétől tajtékot ver ajka . . .
"Te miattad lettem üldözött haramja;
Halálra űzettél, házamat felhánytad,
Te kényszeritettél rablónak, zsiványnak;
Akit a világon egyedül szerettem,
Hervadó virágom elhervadt öledben,
Üldözött vadállat éltének mi haszna?
Tudom, el kell vesznem, de te is meghalsz ma!"

Erős kezével a féket megragadja.
De a nemes állat iszonyút horkantva
Keresztülvág rajta, leveri a földre ;
Nekibokrosodva, vérszagon dühödve,
Prüsszögve, nyerítve, fújtatva veszetten
Vágtat a nyomára zúgó rengetegben
Le a völgyi útra. Azután megállott.
Magános feszület vele szemben áll ott;
Vad rémületében elejét felvágja,
Majd magát felvetve a két első lábra,
Nem tudva mitől fél - csupa borzalmat lát -
Messzire eldobja megrémült lovagját . . .

A nagy úr elzúzva, szinte éltét vesztve,
Maga fölé bámul, fölnéz a keresztre.
. . . S az, mintha mozdulna, mintha felsóhajtna . . . .

De jön le a hegyről a dühödt haramja,
Futástól lihegve, feje, arcza vérben,
Messzire csillámló fegyvere kezében!
. . . És a dölyfös ember, éltéért remegve,
Két kézzel fogózik mostan a keresztbe . . .

Közel már a rabló. Vérbeforgó szemmel
Ellenére czéloz . . . . eldördül a fegyver . . .

. . . S mindaketten élnek, mindaketten állnak . . .
De a kereszt érczén síró zúgás támad !
A kereszt hosszában földig megremegve,
Mintha a rablóhoz egyre közelegne,
S fenyegetne rája . . ! A zugás oly rémes!
Odakap a rabló vérező fejéhez,
Ott áll, mintha lába vált volna gyökérre,
Borzasztón kivillan vad szeme fehére, -
És a kereszt űzi, zúgás újra zendül:
Megindúl, űzetve gyilkos félelemtül;
Halálos verejték arczán kiverődik,
Visszatekint gyakran, és fut az erdőig,
A feszület űzi, - s fut, fut lerogyásig . . .
A feszület előtt könyörög a másik . . .
Térdein sokáig imádkozva ott áll:
" Oh! uram! ki engem kétszer megváltottál,
Szent kegyelmed nekem csodában mutatva, -
Hozzád száll lelkemnek buzgó áhitatja! "

- - A szűk völgyi útnál, az erdőtől félre,
Merre utas ember csak nagynéha tér le,
Áll még a feszület, mint már régtől fogva,
Kegyesen tekintő jámbor utasokra,
Kik a hegyi útról, mikor erre jőnek,
Buzgó imát zengnek az üdvözitőnek!

Eger - hetilap, 1882. december 28.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Csillagh Mór: Menyekzőre
  2017-10-21 08:26:35, szombat
 
  Csillagh Mór:

Menyekzőre

- Werner Gyula barátomnak -

Kiküzdött, pályám hús hajótörését,
Eltűrtem én panasztalan ;
Az elzüllött vágy, a megölt reménység
Nem fakaszták egy jajszavam'.
A Tisza partján, itt, ahol születtem,
Csöndben foly már le életem;
Ez áldott földet, mindig úgy szerettem!
Hát most is azt szántom, vetem.

Pályát, melyen te hévvel törsz előre,
Én már csak hírből ismerek,
S nyugodt szemmel tekintek a jövőre,
Mig álmok árnya jár veled;
Hát hintsenek a más fejért rózsát,
Jutott már abból is nekem.
A legfőbb jóság, leghívebb valóság:
Szerető, boldog hitvesem.

De áldott hitben, áldó szerelemben
A te gyönyöröd kétszeres :
Eléd a hölgy s a dal múzsája lebben
És kérnek, hogy dalolj s - szeress.
S mig pályád czélját, boldogan reméled:
Hogy fényit a hír ontja rád, -
Öledbe' tartod szebbik pályabéred',
Ifjú, szerető, szép arád.

Hát, csak feszítsd ki bátran a vitorlat.
Mig int a fényes, messze czél.
Duzzadt erődnek nincsen semmi korlát.
Bízó hitednek nincs veszély,
S hadd érje Ő meg - ki remegve, égve
Ifjú kebledre most hajolt -
Hogy az lehessen lelke büszkesége,
Aki szivének álma volt.

S ha egykor úgy, mint álmaidba szőtted,
Megvalósítod czélodat:
Az ajk legyen a legdrágább előtted,
Mely ajkaidra most, tapadt;
Míg rád szeme boldog sugara lángol,
Derűlt lesz bármi vészes út.
És, amit ő köt mezei világból,
Az lesz a legszebb koszorúd.

Eger - hetilap, 1890.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Csillagh Mór: Kanyari kanászné.
  2017-10-02 16:11:16, hétfő
 
  Csillagh Mór:

Kanyari kanászné.


Kanyari sík földön gyékényes Halásztó,
Oda járt úsztatni a körei szántó.
Arra delelt a nyáj, oda járt ki délbe'
A kanyari öreg kondás kaczki felesége.

Lovát Bali Péter mikor ott úsztatta,
Hevert puha fűben, subája alatta,
Kanyari kanásznét csak nézte epedve,
Egyszeribe szívét-szemét rajta felejtette.

" Réti Panna, édes. gyönyörű virágszál,
Megölsz a szemeddel, szivemmel ne játszszál ;
Édes, puha kebled lesz fejem párnája, -
Vagy meghalok teutánnad hajnal hasadtára."

Kanyari kanászné alig-alig sejti.
Hogy szívét a legény rabigába ejti.
De megérti mégis, suttogó szavát is:
Nem hoznál-e az öregnek még ma vacsorát is?

Kanyari kanászné hallgatagon tér ki,
De az a felgyűlt szív a másikat érti,
S pajkosan kiált rá jó öreg urára:
Kijövök tán kigyelmedhez még ma vacsorára.

Remegő kívánság szive tüzét, hatja,
Siet ki urához esteli harmatba,
Bíboros hajnalt vált arcza patyolatja . . .
A suhogó tavi nád is bűnre csalogatja.

Csöndes éj a tavon, vad madár se' hápog,
Széltében alusznak körei lovászok.
Kanyari kanászné visszafelé lépdel:
A Halásztó száraz erén ott áll Báli Péter.

Karjaiba fogja szótalan gyönyörben,
Zöld gyepes tisztásig úgy viszi el ölben,
És azután csend . . . csend . . . csak szél zizeg itt-ott . . .
Körülöttük tavi gyékény, leveles sás suttog.

Eger - hetilap, 1889-01-22.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Csillagh Mór: Búcsúzás
  2017-09-15 08:29:37, péntek
 
  Csillagh Mór:

Búcsúzás


Ti, kiket szerettem, akikhez hű voltam,
Kik velem voltatok jó és rossz napokban,
Kik szerettetek,
Kik a vágyak, kétség s bú habjai felett
Vergődni láttátok szerető szivemet -
Isten veletek!

Álma szerelemnek, vágya dicsőségnek,
Magas lángjaitok hő lelkemben égtek -
Hova tüntetek?
Üdvössége kínnak, fájdalma gyönyörnek,
Mely gyötörve éltet s boldogítva öl meg -
Isten veletek!

Forrási tudásnak, akiket fürkésztem
Örömtelen napon, álomtalan éjben,
S szivem, a beteg,
Feledést keresett a komor lapokon,
Mig redökbe vonult fiatal homlokom -
Isten veletek!

Hit a jövendőben, bizalom a jóban,
Kétségtek árnyával annyiszor vívódtam,
S lelkem remegett. . . .
Oh! a kétség győzött, benne én törtem meg,
Nyugalmam lett ára a nagy küzdelemnek -
Isten veletek!

A vágy: hatni, tenni, hogy - bár éltem árán -
Én is hadd segitném, én is hadd szolgálnám
Ezt a nemzetet!
Jutalma: gyülölség, bőszen oda dobva
Szűz becsületemre, tiszta homlokomra
Isten veletek!

Isten veletek már! összetört kebellel,
Mely ezer bántalmat hallgatva viselt el,
Immár elmegyek;
Eszményből kifosztva, hitben megcsalódva,
De emelt homlokkal és - nem zúgolódva -
Isten veletek!

Óh! hisz a pályáért, melyet kettévágtak,
Lesz egy szűk ösvénye tán a pusztaságnak
S arra léphetek;
És a nagy világért, mely vétlen vetett el,
Lesz egy kis világom, telve szeretettel
Isten veletek!

Távol a világtól, távol emberektől,
Kiknek nyugodalmát soha nem verem föl,
Tán elélhetek,
S egykor, ha kitárul csöndes sírom verme,
A jó anyaföldnek én se leszek terhe -
Isten veletek,

S nem fáj, hogy síromba ösmeretlen szállok,
Csak síromra vessen egy-két kis virágot
A szép kikelet,
Csak egy dalos madár szálljon meg felettem,
S vig dalt mondjon annak, aki az életben
Annyit szenvedett!

(1884. febr. 10.)
Eger - hetilap, 1890.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Csillagh Mór: Ének a tüzekről.
  2017-09-03 08:44:32, vasárnap
 
  Csillagh Mór:

Ének a tüzekről.


A lobogó láng hogy kihamvad!
A szivek lángja hogy kihal !
- A rombolásnak éjszakáján
Kioltja, haj ! egy bősz vihar !
Mi hát a szerelemnek álma ?
A fiatal vér mámora ? !
És hamvadás vár a kebelre,
Mely szerelemtől lángola ?

S égő szivemmel félve kérdem:
Úgy lesz-e majd, igaz tehát,
S szintúgy megérzem én is egykor
A rombolásnak viharát ?
Lángom kialszik, vérem elhül,
S mikorra itt hagy tavaszom,
Elmúlik a hő vágy, a rrelylyel
Szépségeidre szomjazom ? !

S mikor reám, mint őszi tájra,
Leszáll e kornak bús köde,
Majd elhomályosulsz előttem,
Ifjúságom napfénye, Te ?
És, mert szépségeid mulandók,
- Hiszen lehull minden virág -
Majd megtanulok e homályban
Közönyösen gondolni rád ?

Oh! nem lehet ! Hisz én szeretlek
Lobogó lánggal, végtelen,
S e szenvedélylyel összeforrott
Múltam, jövendőm, életem,
És hogyha e láng annyi fájó
Csalódás közt is nagy vala:
Ki nem olthatja bősz dühében
A pusztulásnak vihara !

Eger - hetilap, 1881.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 179 db bejegyzés
e év: 3036 db bejegyzés
Összes: 29465 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4718
  • e Hét: 44473
  • e Hónap: 114781
  • e Év: 1690606
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.