Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll . . . . ! ! ! Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
Csillagh Mór: Köd a tanyán.
  2018-07-04 07:38:16, szerda
 
  Csillagh Mór:

Köd a tanyán.

(Puszta-Czinke, 1886. febr. 6.)


Köd a tanyán, köd a határon,
Az ember orráig se lát,
S a tájék, mint egy vén kisasszony,
Arczára húzta fátyolát.
S én itt ásitok egymagamban,
Egy század minden pillanat . . .
Csülökre Gábor, nyergelj szaporán, hé,
S vezesd elő a lovamat !

El, elszököm most. Hova, merre?
Mit bánom én, mindegy nekem,
A hol vig emberek tanyáznak,
S füst ver ki a kéményeken.
Csak ezt a csúf ködöt ne lássam,
Mely, mint a kőfal, rám szakad.
Csülökre Gábor, nyergelj szaporán, hé,
S vezesd elő a lovamat !

Mit nézzem itt - ha úgy se látom -
A tanya rendes képeit ?
Álmos gulyás álmos gulyának
Hogy álmosan vizet merit ?
S hallgassam, hogy a sűrű ködben
A kutya ángolúl ugat ? . .
Csülökre Gábor, nyergelj szaporán, hé,
S vezesd elő a lovamat !

Minő magány ! Szokott vendégim
Se küldi most hozzám az ég;
Dohány heverhet a fináncztól,
S drótostúl a repedt fazék,
Vitéz csendőr se jő kutatni
Gazdája-vesztett agarat . . .
Csülökre Gábor, nyergelj szaporán, hé,
S vezesd elő a lovamat !

S mig itt heverek bölcselegve,
Örüljek tán, mint a czigány,
Hogy - mert kegyetlen rosz idő van -
Majd jó idő lesz . . . azután ?
És álmodozzam a tavaszról,
Mint a subám, békén, hanyatt? .
Csülökre Gábor, nyergelj szaporán, hé,
S vezesd elő a lovamat !

Oh, szép tavasz, hisz én szeretlek !
De várni négy hónapon át,
Mig a távolbúl rám mosolygasz,
S biztatsz, mint czigány a lovát !
S tűrjem érted a csizmaszáron
Szelíden beömlő sarat ?
Csülökre Gábor, nyergelj szaporán, hé,
S vezesd elő a lovamat !

Oh, szeretem e rónatájat,
S kedves nekem e kis tanya,
Mikor a határt elborítja
Lengő kalászok aranya,
S elálmodozom önfeledten
A tiszaparti fák alatt . . .
Csülökre Gábor, nyergelj szaporán, hé,
S vezesd elő a lovamat !

De most ! - szököm ! - és visszatérek.
Ha majd szép arczod kiderül,
Dicső természet, szép kaczér lány,
S reám kacsintgatsz messzirül;
De a fátyolos vén kisasszony
Ne lássa, csak a hátamat . . .
Csülökre Gábor, nyergelj szaporán, hé,
S vezesd elő a lovamat !

Eger - hetilap, 1887. febr. 8.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Csillagh Mór: Vihar itán.
  2018-05-18 07:51:31, péntek
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Csillagh Mór: A múltakért.
  2018-01-10 07:55:38, szerda
 
  Csillagh Mór:

A múltakért.

A szív, kit egyszer megsebeztek,
Oly félénk, hallgatag marad !
Mint üldözött vad, összereszket
Egy égő pillantás alatt . . . .
Szeretni vágyik, s fájni tud csak!
S előtte állnak rémesen,
Mik egy világot szertedúltak:
Sötét csalódás, vesztett szerelem . . . !

És oh! e rémek hogy kisértnek!
Mi búsan néznek vissza rád,
Ha már szivedre újabb fénynek
Érzed lehullni sugarát!
- A múlt s a jelen összecsapnak,
Mint egymást vívó bajnokok;
Óh ! a csapások rád szakadnak
És megvert szíved fájva felzokog!

S mégis ! . . . Mig fekszel mély sebekben,
Ez uj fény egyre közeleg . . .
Egyszer csak egy kéz van kezedben,
Oly piczi, sima, oly meleg ;
A régi lánczok elszakadnak,
Fölébred a szív, a bús ál-halott . . . .
- Legyetek áldva édes, csókos ajkak,
Legyetek áldva ölelő karok!

Eger - hetilap, 1884. márc. 13.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Csillagh Mór: Post festa.
  2017-12-04 09:30:54, hétfő
 
  Csillagh Mór:

Post festa.

(1882. szeptember 18-án.)


Ha nem kellettem szerető szivemmel,
Bár rád pazarlá tiszta lángjait:
Menj hát, keresd a fényes életet, mely
Válladra czifra rongyokat hajit!
Az kell tinektek! - mért volnál kivétel?
Szent vagy - hisz olcsón nem adod magad !
Lelkem szegényebb meggyilkolt hitével,
De egy tapasztalással gazdagabb!

Hát menj és hagyd meg bús tapasztalásom
S e megvert szívet, mely soh' sem feled;
Ne félj, nem hallod tördelt zokogásom
A tépett álmok rongyai felett;
Ne félj, ne félj, hogy zajos életedbe,
Mint gyászolódal, belesír a múlt:
A föld porába van az eltemetve,
Ami kezedtől földi sárba húllt !

Igen, a sárba! . . . Oh! mint fáj a szégyen! . . .
Ha sirathatnám, ami elveszett,
E sivár lelkek önző tömegében
Büszkén viselném vérző sebemet;
De itt vagyok lesújtva, kiraboltan,
És nincs egy emlék, ami felemel:
Mert akire egy éltet pazaroltam,
Egy tiszta könyet meg nem érdeme. !

Eger - hetilap, 1882.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Csillagh Mór: Egy szép leánynak.
  2017-11-28 08:37:21, kedd
 
  Csillagh Mór:

Egy szép leánynak.

(1891. márczius 16.)


Ki vagy te? - kérdem elszorult kebellel -
Szivem sebeit miért szakgatod fél?
Eltemettelek, elsirattalak,
Oh! mért kellett, hogy újra lássalak?

Vagy megújulhat még a fényes álom,
Amely megölte rövid ifjúságom,
Bájos alakod újra megjelen,
S feltámad a vágy, ábránd, szerelem?

Hát nem elég volt egyszer már elégnem
E bűvös szempár gyilkoló tüzében,
Amelynek fénye oly édes, szelid, -
Mely kárhozatba, őrületbe vitt?

Oh! hát ki vagy te? - kérdem sáppadozva -
Ki meghalt múltam új életre hozza,
Ki üdvözítőn megjelensz nekem -
S én múltam kínját újra szenvedem ?!

Oh, nem! - nem vagy te a múlt folytatása,
Csak kedvesemnek bájos képe-mása,
- Előttem áll ez ajk, ez arcz, e szem -
S csak öt látom, csak rá emlékezem.

E bájoló arcz ott lakott szivemben,
Csak te magad vagy, lányka, ismeretlen,
Picziny ajkaddal rám ő mosolyog -
S szivem gyönyörrel s kínosan dobog.

Oh! mert gyönyör őt benned újra látnom,
S fáj, hogy vau olyan több is a világon;
Fordítsd el tőlem édes arczodat -
Egy életért elég egy kárhozat . . . . .

Eger - hetilap, 1891.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Csillagh Mór: Tél a tanyán.
  2017-11-21 07:39:19, kedd
 
  Csillagh Mór:

Tél a tanyán.

(Puszta-Czinke, decz. 4.)


Ez aztán már tél. Künn a varjú-lesben
A czigány-purdé foga is vaczog ;
A nagy hidegben nincs is tán ma ottkünn,
Csak a drótos tót meg a farkasok ;
Fehér pompában úgy áll most a róna,
Mint véghetetlen fényes ravatal.
Gyászdalt fölötte téli szél siralma
S kavargó hollók nagy csapatja dall.

S mint a vén koldus áll kopasz fejével
S remegő kézzel fillért könyörög :
Úgy áll az erdő s úgy remeg a széltől,
Mely kopasz ágak rése közt csörög.
Ösvényein az elhagyott avarnak
Tömérdek nyúl- és rókanyom visz át,
Az erdő hallgat . . . hallgat s mégse hallja
Lábánál zúgni a szilaj Tiszát.

Haj! azt nem hallja. Hej, a Tisza mostan
Nem dönget partot, gátat nem szakit,
Le van kötözve, mint a bősz vadállat,
S némán harapja súlyos lánczait:
Most, ugy-e, hallgatsz ? Hisz tavaszszal, őszkor
Te törsz reánk, mint szilaj áradat:
Most megjuháztál, és némán bocsátód
A teher alá gőgös hátadat ? !

Lenn a laposban, fázó csűrhe mellett,
A kanászbojtár tánczol- s didereg,
És elcsodálja, hogy a repcze szélén
Bogárzik a nyúl - egy egész sereg.
Feléjök tartok, puska a kezemben. . . .
Füles, nyargalhatsz, míg a tér szabad,
Egy percz - s az ólom gyorsabb lábaidnál -
Pirosra festi véred a havat.

Lenn a hó mélyin alszik a vetés most,
Mint suba alatt horkoló juhász.
Biz azt se bánja, hogy minő világ van
S hogy feje fölött a szél furulyáz.
No, csak aludjál, míg tavasz szellője
Simítva hantod, költögetui jár,
Mig napsugártól és pacsirtaszótól
Fényes s dalos lesz újra a határ.

Benn a tanyában van ám most az élet!
A kazlon játszik két béres gyerek,
Fedetlen fővel és térdig mezítláb,
Járja a bukfencz s a czigánykerek ;
A kémény ontja vastagon a füstöt,
Mely magasan az égre kanyarog,
S a szobákból, meleg párával együtt,
Kaczagás tör ki s pajkos, vig dalok.

Víg munka mellett szép dohányoslányok
Dalolnak ott benn pajkos dalokat;
Szoba melegje s a félém kicsengő
Szép nóta hangja be is csalogat.
Közéjök ülve, elülök sokáig.
Az üde vígság csak maraszt, maraszt. . . .
S a télközépen rózsás arczaikról
Soká csodálom a nyíló tavaszt . . .

S e télközépen elfelejtem azt is,
Hogy itt vagyok a puszta közepén,
Hogy más világ- volt énrám hajdanában.
S e más világban máskép éltem én!
Gyermekkoromból annyi édes emlék
Éled meg itt e kedves hangokon.
- Ülők közöttük szótlanul merengve
S nyitott szemekkel hosszan álmodom . . .

Eger - hetilap, 1884. dec. 11.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Csillagh Mór: A feszület.
  2017-11-13 06:32:25, hétfő
 
  Csillagh Mór:

A feszület.

- Legenda. -


Egy szűk, völgyi útnál, az erdőtől félre,
Merre utas ember csak nagynéha tér le:
Állott a feszület, rég időtől fogva,
Kegyesen tekintő jámbor utasokra.
Bus vándorló legény, mikor erre ment el,
Levette kalapját buzgó tisztelettel;
Fuvaros, kit itt ért zivataros éjjel,
Könnyített a gondján egy ,,uram segélj“-jel,
S mintha értené ezt a két szegény pára,
Könnyebben halad már a hegy magasára . . .
Az öreg, vak koldus, kit erre visz útja,
(Tán hivő lelkének jó sejtelme súgja,
Hogy előtte áll az isten-ember képe)
Világtalan szemét felvetve az égre,
Megrogyik előtte gyönge, öreg térde.

S amikor az erdőn vihar dühe jár át,
Meghajtja erős szél a fák koronáját,
- Mint mikor a bűnöst szenvedés megtörte,
S daczos homlokával leborúl a földre: -
Szélben zugó fák a kereszthez hajlongva,
Mintha a nagy erdő buzgó imát zsongna!
És még a rabló is, aki sötét este
Jámbor utasokra ide jár ki lesbe,
Megindul, megrémül e hang hallatára -
S térdreborúlva vet keresztet magára.

De a környék ura dölyfös, vad szivében
Nem kelt a feszület áhítatot mégsem;
Elég tőle - úgymond - hogyha ő meghagyja,
Mit odaállított harmadik nagyatyja,
Ő nem kéri Jézust, hogy őtet megáldja; -
Betölti a szivét földi kéjek vágya,
S lelkét a gyönyörnek árjába temetve,
Égi kéjt vadászni nincsen semmi kedve,
Nincsen semmi vágya!

Forró nyári délbe',
Erdei hegy utján, mely levisz a mélybe,
Nemes, szép paripa lassudadan lépe.
Az összeborúló lombbal dús faágak
A környék urára vetették az árnyat,
Aki, kantárát a ló nyakára vetve,
Könnyen, gondtalan ül a fényes nyeregbe'.

. . . Egyszerre a fák közt a rabló kiválva,
Fegyvérét emeli, az utat elállja.
Harag lobogása iszonyú szemében,
Vérre szomjas vadság a marczona képen,
Lelkének dühétől tajtékot ver ajka . . .
"Te miattad lettem üldözött haramja;
Halálra űzettél, házamat felhánytad,
Te kényszeritettél rablónak, zsiványnak;
Akit a világon egyedül szerettem,
Hervadó virágom elhervadt öledben,
Üldözött vadállat éltének mi haszna?
Tudom, el kell vesznem, de te is meghalsz ma!"

Erős kezével a féket megragadja.
De a nemes állat iszonyút horkantva
Keresztülvág rajta, leveri a földre ;
Nekibokrosodva, vérszagon dühödve,
Prüsszögve, nyerítve, fújtatva veszetten
Vágtat a nyomára zúgó rengetegben
Le a völgyi útra. Azután megállott.
Magános feszület vele szemben áll ott;
Vad rémületében elejét felvágja,
Majd magát felvetve a két első lábra,
Nem tudva mitől fél - csupa borzalmat lát -
Messzire eldobja megrémült lovagját . . .

A nagy úr elzúzva, szinte éltét vesztve,
Maga fölé bámul, fölnéz a keresztre.
. . . S az, mintha mozdulna, mintha felsóhajtna . . . .

De jön le a hegyről a dühödt haramja,
Futástól lihegve, feje, arcza vérben,
Messzire csillámló fegyvere kezében!
. . . És a dölyfös ember, éltéért remegve,
Két kézzel fogózik mostan a keresztbe . . .

Közel már a rabló. Vérbeforgó szemmel
Ellenére czéloz . . . . eldördül a fegyver . . .

. . . S mindaketten élnek, mindaketten állnak . . .
De a kereszt érczén síró zúgás támad !
A kereszt hosszában földig megremegve,
Mintha a rablóhoz egyre közelegne,
S fenyegetne rája . . ! A zugás oly rémes!
Odakap a rabló vérező fejéhez,
Ott áll, mintha lába vált volna gyökérre,
Borzasztón kivillan vad szeme fehére, -
És a kereszt űzi, zúgás újra zendül:
Megindúl, űzetve gyilkos félelemtül;
Halálos verejték arczán kiverődik,
Visszatekint gyakran, és fut az erdőig,
A feszület űzi, - s fut, fut lerogyásig . . .
A feszület előtt könyörög a másik . . .
Térdein sokáig imádkozva ott áll:
" Oh! uram! ki engem kétszer megváltottál,
Szent kegyelmed nekem csodában mutatva, -
Hozzád száll lelkemnek buzgó áhitatja! "

- - A szűk völgyi útnál, az erdőtől félre,
Merre utas ember csak nagynéha tér le,
Áll még a feszület, mint már régtől fogva,
Kegyesen tekintő jámbor utasokra,
Kik a hegyi útról, mikor erre jőnek,
Buzgó imát zengnek az üdvözitőnek!

Eger - hetilap, 1882. december 28.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Csillagh Mór: Menyekzőre
  2017-10-21 08:26:35, szombat
 
  Csillagh Mór:

Menyekzőre

- Werner Gyula barátomnak -

Kiküzdött, pályám hús hajótörését,
Eltűrtem én panasztalan ;
Az elzüllött vágy, a megölt reménység
Nem fakaszták egy jajszavam'.
A Tisza partján, itt, ahol születtem,
Csöndben foly már le életem;
Ez áldott földet, mindig úgy szerettem!
Hát most is azt szántom, vetem.

Pályát, melyen te hévvel törsz előre,
Én már csak hírből ismerek,
S nyugodt szemmel tekintek a jövőre,
Mig álmok árnya jár veled;
Hát hintsenek a más fejért rózsát,
Jutott már abból is nekem.
A legfőbb jóság, leghívebb valóság:
Szerető, boldog hitvesem.

De áldott hitben, áldó szerelemben
A te gyönyöröd kétszeres :
Eléd a hölgy s a dal múzsája lebben
És kérnek, hogy dalolj s - szeress.
S mig pályád czélját, boldogan reméled:
Hogy fényit a hír ontja rád, -
Öledbe' tartod szebbik pályabéred',
Ifjú, szerető, szép arád.

Hát, csak feszítsd ki bátran a vitorlat.
Mig int a fényes, messze czél.
Duzzadt erődnek nincsen semmi korlát.
Bízó hitednek nincs veszély,
S hadd érje Ő meg - ki remegve, égve
Ifjú kebledre most hajolt -
Hogy az lehessen lelke büszkesége,
Aki szivének álma volt.

S ha egykor úgy, mint álmaidba szőtted,
Megvalósítod czélodat:
Az ajk legyen a legdrágább előtted,
Mely ajkaidra most, tapadt;
Míg rád szeme boldog sugara lángol,
Derűlt lesz bármi vészes út.
És, amit ő köt mezei világból,
Az lesz a legszebb koszorúd.

Eger - hetilap, 1890.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Csillagh Mór: Kanyari kanászné.
  2017-10-02 16:11:16, hétfő
 
  Csillagh Mór:

Kanyari kanászné.


Kanyari sík földön gyékényes Halásztó,
Oda járt úsztatni a körei szántó.
Arra delelt a nyáj, oda járt ki délbe'
A kanyari öreg kondás kaczki felesége.

Lovát Bali Péter mikor ott úsztatta,
Hevert puha fűben, subája alatta,
Kanyari kanásznét csak nézte epedve,
Egyszeribe szívét-szemét rajta felejtette.

" Réti Panna, édes. gyönyörű virágszál,
Megölsz a szemeddel, szivemmel ne játszszál ;
Édes, puha kebled lesz fejem párnája, -
Vagy meghalok teutánnad hajnal hasadtára."

Kanyari kanászné alig-alig sejti.
Hogy szívét a legény rabigába ejti.
De megérti mégis, suttogó szavát is:
Nem hoznál-e az öregnek még ma vacsorát is?

Kanyari kanászné hallgatagon tér ki,
De az a felgyűlt szív a másikat érti,
S pajkosan kiált rá jó öreg urára:
Kijövök tán kigyelmedhez még ma vacsorára.

Remegő kívánság szive tüzét, hatja,
Siet ki urához esteli harmatba,
Bíboros hajnalt vált arcza patyolatja . . .
A suhogó tavi nád is bűnre csalogatja.

Csöndes éj a tavon, vad madár se' hápog,
Széltében alusznak körei lovászok.
Kanyari kanászné visszafelé lépdel:
A Halásztó száraz erén ott áll Báli Péter.

Karjaiba fogja szótalan gyönyörben,
Zöld gyepes tisztásig úgy viszi el ölben,
És azután csend . . . csend . . . csak szél zizeg itt-ott . . .
Körülöttük tavi gyékény, leveles sás suttog.

Eger - hetilap, 1889-01-22.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
Csillagh Mór: Búcsúzás
  2017-09-15 08:29:37, péntek
 
  Csillagh Mór:

Búcsúzás


Ti, kiket szerettem, akikhez hű voltam,
Kik velem voltatok jó és rossz napokban,
Kik szerettetek,
Kik a vágyak, kétség s bú habjai felett
Vergődni láttátok szerető szivemet -
Isten veletek!

Álma szerelemnek, vágya dicsőségnek,
Magas lángjaitok hő lelkemben égtek -
Hova tüntetek?
Üdvössége kínnak, fájdalma gyönyörnek,
Mely gyötörve éltet s boldogítva öl meg -
Isten veletek!

Forrási tudásnak, akiket fürkésztem
Örömtelen napon, álomtalan éjben,
S szivem, a beteg,
Feledést keresett a komor lapokon,
Mig redökbe vonult fiatal homlokom -
Isten veletek!

Hit a jövendőben, bizalom a jóban,
Kétségtek árnyával annyiszor vívódtam,
S lelkem remegett. . . .
Oh! a kétség győzött, benne én törtem meg,
Nyugalmam lett ára a nagy küzdelemnek -
Isten veletek!

A vágy: hatni, tenni, hogy - bár éltem árán -
Én is hadd segitném, én is hadd szolgálnám
Ezt a nemzetet!
Jutalma: gyülölség, bőszen oda dobva
Szűz becsületemre, tiszta homlokomra
Isten veletek!

Isten veletek már! összetört kebellel,
Mely ezer bántalmat hallgatva viselt el,
Immár elmegyek;
Eszményből kifosztva, hitben megcsalódva,
De emelt homlokkal és - nem zúgolódva -
Isten veletek!

Óh! hisz a pályáért, melyet kettévágtak,
Lesz egy szűk ösvénye tán a pusztaságnak
S arra léphetek;
És a nagy világért, mely vétlen vetett el,
Lesz egy kis világom, telve szeretettel
Isten veletek!

Távol a világtól, távol emberektől,
Kiknek nyugodalmát soha nem verem föl,
Tán elélhetek,
S egykor, ha kitárul csöndes sírom verme,
A jó anyaföldnek én se leszek terhe -
Isten veletek,

S nem fáj, hogy síromba ösmeretlen szállok,
Csak síromra vessen egy-két kis virágot
A szép kikelet,
Csak egy dalos madár szálljon meg felettem,
S vig dalt mondjon annak, aki az életben
Annyit szenvedett!

(1884. febr. 10.)
Eger - hetilap, 1890.
 
 
0 komment , kategória:  Csillagh Mór  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 2470 db bejegyzés
Összes: 32366 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2189
  • e Hét: 8566
  • e Hónap: 27811
  • e Év: 1983228
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.