Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll . . . . ! ! ! Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
Beke Sándor: Elégia a Hargitához.
  2018-08-01 07:20:58, szerda
 
  Beke Sándor:

Elégia a Hargitához.


Hömpölyög, tart lefelé
a völgyben a Küküllő,
mint lassú, áttetsző láva,
szembejön velem
Zete vára alatt,
de a ,,súgóban" már repül,
s hívogató hangjával köszönt,
mint a havas hírnöke,
mint a szent hegy
örökké daloló tündérleánya.

Mintha itt születtem volna
a fenyves jászlában,
mintha nem is ismernék
más tájat s más világot,
mintha szikár ormodnak
testvére lennék,
gyermeki ámulattal
látogatóban
úgy megyek föl
hozzád vasárnap.

Piros a rét az orbáncfűtől,
,,Jézus vére"
mintha folyna,
a szélben libeg, hullámzik
keresztül a dombon.
Olyan a rét, mint egy
hímzett takaró,
amit a természet
sok színes virággal
telerajzolt.

Lám, kiszáradtak
az út menti kerítések.
Porosak,
már lélekbe markolóak
- új színárnyalat ez
a hegyalji palettán.
Testvér, nincs olyan művész
az öreg féltekén,
aki ezt a színt
valaha is kikavarja.

A havasi kaszáló közepén,
a frissen levágott rendek közt,
a mezőn árva szomorúfűzfa
árnyéka andalog.
Mintha megállt
volna az élet:
a fa zöld bőrű ágán
két kasza pihen,
s amint megcsillan,
a Nap fényével incselkedik,
huncutkodik, s pisolyog.

Rozsdabarna boglya tövében
pálinkát szürcsölgetnek
a székely legények,
s közben halkan,
halkan dudorásznak,
mintha kerülnék a munkát,
pedig nem,
a nagy melegben
pihennek szegények,
s szundikálnak.

Fennebb
a tavacska fején
oxigén-gyöngyökből
font koszorú;
ezt lásd meg, vendég,
ki erre jársz,
s elcsodálkozol:
piros pettyes
pisztrángok hasán
ezüstfehéren locsogó.

A vegyeserdők lombjai
egy régi, sötét
zsindelyes a fedele,
mint kis,
mézeskalács-háznak.
De hallom, szívszaggatva
hegedülnek ott -
pitvarában
szomorú tücsök
muzsikál bánatában.

Ahogy haladok
fölfelé az úton,
megszorul a szívem,
s az erdő alá nézek:
úgy tűnik,
mintha még
regélnének ott,
mintha a fenyők alatt
egy konyhaszéken ülve
ezelőtt száz évvel
elaludt volna a század -

Az Ivó-patakhoz közel
játékba merült
gyermekek futkorásznak.
Az új filegória mellett,
a kirakott tűzhelyen
füst táncol felfelé,
mozgást látok:
szalonnát sütnek
a serény édesanyák
meg a sürgő-forgó leányok.

Menta- s vadcsombor-legelőn
fürge, hosszú lábú szöcskék
pattannak játékosan
a fénysugárban.
Az éktelen melegben
egy őzike fel-felemeli a fejét,
mikor meglát,
de mintha itt se lennék,
a tücskök dalán
álmélkodik tovább -
ez az ő országa.

A híd alatti
alacsony vízesésben,
a korhadó fagyökér körül
virgonc hableányok
születnek a vízsugárban,
s ahogy világra jönnek,
fátyolt öltenek magukra
s a hullámzó felszínen,
gyorsabban, mint az ár,
fehér ruhában
útra kelnek.

Hátranézek:
fehér lovacska üget felém,
patkója kopog a köves úton,
rajta kieresztett ingben
rövid gyeplőszárat fog
kezében egy apró legényke,
látom, büszkén fogja,
s úgy kaptat felfelé,
mintha ezen a vasárnapi napon
a havas alján
a világ kormányát
tartaná a kezében.

A szőrfű között
zavartalan nyugalommal
piros tehenek legelésznek,
közeledtemre mélán
bámulnak az út felé;
míg a tarka borjú
hirtelen megugorja magát,
talán azért, mert szabad,
vagy talán azért,
mert a színes dongóval
kergetőzik élénken.

Fent az égi ringben
a két hegycsúcs között
összeszólalkoztak,
vitába szállnak,
majd egymásnak esnek
a szürke fellegek.
Isten tudja, mi leszen most
a nagy duhajkodásból -
rövid zápor zúdul
a havas fejére.

Mindenki tudja,
a felhők haragja
nem tart sokáig,
a felduzzadt csermely
és patak délutánra lefut
a sűrű bokron s a mély árkokon,
s a remény színeiből
nagy hirtelen
szivárvány-hidat épít az ég
a Hargita fölé -
olyan lesz, mint egy álom.

Az út mellett
fejkendős öregasszony
áll görnyedten, hangtalan,
az ember azt hinné,
bánat sújtotta s görbíti hátát,
holott a buzogó
víz szavát hallgatva
fehér zománcos vedrébe
ivóvizet csorgat
a forráscső alatt.

Három kocsi halad
az úton felfelé,
messziről jöttek,
mert a kocsi ablakából
kíváncsian nézdelődnek.
Vajon mit csodálnak?
A havas tündéri arcát?
Vagy megérintette
őket is a hegy szelleme,
az elbűvölő idegen
vagy a szülőföld varázsa?

Dél van. A faluban
megszólal a harang,
s hangja a tölcsér-völgyből
a hegy felé száll,
de messze jutva
a sűrű fenyvesnek ütközik,
míg a fából épült
kicsi templomban
a miatyánkot mondják
kórusban az egymáshoz
tartozó emberek.

Közel a házhoz a vörös,
göndör szőrű kutya
somfordál felém.
Megismert,
hogyne ismerne meg!
Amikor ide jövök,
mindig hozzám szegődik,
hűséges barátom ő,
akinek esténként
a Nagy Göncöl alatt
a kis tornácon ülve
oly sokszor mesélek.

Végre itthon vagyok.
Előttem áll moccanatlan
szent hegyünk,
mint egy égig érő óriás,
a Hargita.
Borzos fenyvesfejével
köszönt,
ahányszor hazajövök.
A szívem elszorul:
mintha mindent
tudna rólam,
s mint tékozló fiút
mindig visszafogad.


Ivó - Székelyudvarhely, 2010
 
 
0 komment , kategória:  Beke Sándor  
Beke Sándor: Vallomás . . .
  2018-05-30 06:41:13, szerda
 
  Beke Sándor:

Vallomás . . .


Vannak dolgok,
amiket nem mondhatok el.
Vannak dolgok,
amiket csak érzek.
Vannak dolgok,
amik szívembe szorultak,
mert félek
kimondani őket.
Mégis
erőt veszek magamon
és elmondom neked:
Te jelented számomra
a mindenséget.
 
 
0 komment , kategória:  Beke Sándor  
Beke Sándor: Őszi ének
  2018-02-23 06:57:30, péntek
 
  Beke Sándor:

Őszi ének


Ökörnyálból hálót font az ősz,
Füstöl a kémény, füstöl az ősz.

Avar szőnyegen alszik a nyár,
Kérgesedik, óh, későre jár.

A kandallóban pattog a tűz,
Öregek rakják és száll a füst.

Kaszálók sarjú erdejében
Kikerics-lángok énekelnek,

S tarlókon a rögök között
Fúj a szél egérlyukak fölött.

Ó, gyermekkor, öreg szülőföld,
Ráncok születnek arcod fölött.

Permeteg hull a kéklő tóba,
Susog a nádas alattomba.

És töpreng a dérütötte táj
És remegni kezd a tölgyfaág.

Elillant a citromsárga fény.
Forgószélellel vitázik az ég.

Farkasszem csillan bozót mögül,
Őzet lát a farkas és örül.

Szipog az ősz emlékek szárnyán,
Hová lett a tündér szivárvány?

Valahol messze, nagyon távol,
Tél álmodik fehér világot.

Fehér világot melyben - tényleg -,
Télapó készül ünnepekkel.

De mégis, az ősz még itt sétál,
Aranyhárfájával muzsikál,

Ökörnyálon ropja a táncot,
Mint egy őszhajú kötéltáncos.

Székely Útkereső - 1991.
 
 
0 komment , kategória:  Beke Sándor  
Beke Sándor: Téged kereslek
  2017-12-23 08:20:08, szombat
 
  Beke Sándor:

Téged kereslek


kereslek
a fűszálon lapuló
harmatgyöngyben
kereslek
az útra hullt
nyárfalevelek
erecskéiben
kereslek
a buborékot szülő
esőcseppekben
kereslek
a véget nem érő
világegyetem harangvirág
csilingelésében
kereslek
a csillagok éjszakai
fecsegésében
kereslek
Hindemith gyászzenéjében
kereslek
a mükoszorúk szélben
recsegő
virágszirmaiban
kereslek
az első
szénvegyületekben
kereslek
az őslégkör gázaiban

Székely Útkereső 1995.
 
 
0 komment , kategória:  Beke Sándor  
Beke Sándor: Decemberi fenyő
  2017-12-22 09:45:34, péntek
 
  Beke Sándor:

Decemberi fenyő


Ki az,
ki mindig hűen
ottmarad,
ahol "lábra állt"
s nem megy tovább?

Ki az,
ki soha nem lépi át
a kerítést,
a szülőföldet,
s a távoli határt?

Ki az,
ki sose borul le,
nem alázkodik meg,
s nem hajtja
meg magát?

Ki az,
kinek a fejére tett
ékes koronáját
nem díszíti
aranyba foglalt
drágakő
s ragyogó gyémánt?

Ki az,
kit messziről is felismernek
mert örökzöld dísze
messziről elárulja
a királyt?

...Előtted állok,
veled beszélgetek,
fenyőm...
Te csak bólogatsz,
s mintha gyermek volnék,
meghallgatsz,
mint egy szülő,
vagy mint egy tanár,
értőn, tisztán látón.

December van,
belepett a hó.
Tekintetemmel megfésüllek,
s hogy ne fázzál
- új évszakot sürgetve -,
képzeletben lerázom
rólad a fehér ruhát,
hátha így
hamarabb tavasz lesz...
Pedig tudom,
hogy ez
csak egy álom,
téli ábrándozás...

Ivó, 2010. január 23.
 
 
0 komment , kategória:  Beke Sándor  
Beke Sándor: Bűn
  2017-12-18 08:55:00, hétfő
 
  Beke Sándor:

Bűn


Hátizsákot hordozok,
Uram . . .
Hátamon hordom
nap mint nap
és viszem magammal,
bárhová megyek.
A súlyt.
A terhet.
A koloncot.
Ólomkatona vagyok már
Szinte öntudatlan ember.
Segíts,
Uram,
mert roppantul nehéz a súly:
miatta
omlik össze
emberségemben valami,
meglazultak bennem
a lélek kötései.
Ezt a terhet hoztam,
segítsd levenni vállamró,
Uram,
és bocsásd meg bűneimet,
roppantul nehéz a hátizsák,
a képmutatás,
az átkozódás,
s a sok hazugság;
ezt a gyarló hátizsákot
segíts levenni vállamról,
Uram,
segíts rajtam,
ki hidegvérrel
néztem szembe
annyiszor Veled,
ígértem fűt-fát,
és tévedéseimben
tévedve hittelek -

Uram,
ezért kerestelek...

2001.
 
 
0 komment , kategória:  Beke Sándor  
Beke Sándor: Ima a Hargitán
  2017-12-17 07:40:26, vasárnap
 
  Beke Sándor:

Ima a Hargitán


Az ősz ablakából nézem
a lelkemben
égve muzsikáló Hargitát,
a diadalmas hegytetőt,
a délceg óriást.

Fáradt hit-szárnyak vergődnek
a hegy s a völgy között,
mint ősi szent álom
a kék fenyők fölött.

Itt az aljban elhagyja a fákat
a napsárga lomb,
s miközben érted imádkozom,
hegyem,
hullnak, egyre hullnak a levelek,
egymásra avarulnak,
s pördülnek-vonaglanak a szélben:
árva kiáltások a kétségbeesésben.

Vad neszek járják zugaidat
a sötét éjszakában,
falánk farkasok barangolják testedet,
érdes kezével cibálja üstöködet
az ősz-kapitány,
a letaroló elmúlás katonája.

De ne félj, hegyem,
nem vagy egyedül
a pusztulás és újjáéledés
örök mítoszában.

Az álmodó bérceken
megsimogatom arany koronádat,
Hargita,
Te, az erdélyi havasok királya -
ünneplő vén őzbak a Kárpátok felett.

(Ivó - Székelyudvarhely, 2005)
 
 
0 komment , kategória:  Beke Sándor  
Beke Sándor: Utószó helyett
  2017-12-15 06:23:19, péntek
 
  Beke Sándor:

Utószó helyett

ín memóriám Karinthy Frigyes


Elmondanám én is mindenkinek,
Elmondanám, de félek hogy van-e még kinek?

A nyelv is már lázas és sebes és dagadt
És megromlott végre a fertőzött gondolat.

Ó, emberek, sebzetten felétek kiáltok,
S ha halljátok csendben fogjátok be szátok

A világ békét akar és nesztelen
De van ember, ki mégis embertelen.

S a bűn is már mindennapi játék
És fáradt a gondterhelt halánték.

Elmondanám én is mindenkinek,
Elmondanám, de félek: van-e még kinek?

Ez komédia: szabadtéri színpad -
Aki nem sír, az kínjában kacaghat.

Elmondanám én is mindenkinek,
Elmondanám, de félek van-e még kinek?

Hogy egyedül maradok a nagy komédiában,
S aki mellettem áll nem csókolja szájam,

Elmondanám én is mindenkinek,
Elmondanám, de félek: van-e még kinek?

Hogy aki félig eljutott és megszakadt az útja
Mondd, Karinthy Frigyes, van-e még kiútja?

1987.

Székely Útkereső. 1991.
 
 
0 komment , kategória:  Beke Sándor  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
2018.09 2018. Október 2018.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 2 db bejegyzés
e év: 2470 db bejegyzés
Összes: 32366 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3121
  • e Hét: 14609
  • e Hónap: 125299
  • e Év: 1803798
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.