Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Erdőházy Hugó: Ének a házak között
  2018-06-08 08:08:58, péntek
 
  Erdőházy Hugó:

Ének a házak között


Fejem fölött a házak
a selymes ágyakat,
ezüst kapuk alatt
márvány dőzsölt,
paloták öreg homlokán
fiatal lány szobra,
belőle kígyózott a táj,
mint a kóbra.

Innen kergettem szememet
mérges pocsolyákba,
hova béka merült,
tovább kergettem
és a határ hátára ült,
menekült.

Boldog állatok nyújtózkodtak,
egymásért szomjaztak,
kaszák élesedtek,
(seregük, a fű, nő)
szemem fénye felszakadt,
kripta ajtaját robbantja
így az idő.

Teremtő fa alatt
bokrok bújócskáztak,
alatta az árva lepkék
menhelyre találtak,
s mondtam magamban:
úgy tartja tenyerén
az életet a föld,
mint bujdosót elrejti
az égből szállt köd.

Csak a szemem ért messze,
vágy volt a nesz,
mit gerjedő szél hozott
a kalászok fejéről,
ó város, virágod mikor lesz,
mikor lobognak pipacsok
fakó kertjeid ágyán,
minden háznál
s ablakokban pufók gyermek
csámcsogva majszol
kövér kenyérgerezdet:
ó ha így láthatnám
a gyermeket,
a sok százezret . . .

Szlovenszkói magyar írók antológiája 1937.
 
 
0 komment , kategória:  Erdőházy Hugó  
Erdőházy Hugó: Az első ősz
  2018-05-30 06:44:48, szerda
 
  Erdőházy Hugó:

Az első ősz


Ez már valami a halálból,
ez már előszó a búcsúhoz,
valami megtorpant fájdalom csöndje:
az első fehérség hajamban.
Pedig álmaimban még valahol messze
kódorog kopott sírásója az életnek:
öregség.
S fejem felett, hol álmok hídja villog,
robog az élet autója
ifjúságom mámoros hitével, szerelmével
és azzal, hogy élni szép, mert érdemes.
Fejemen fehérré haldokolt egy hajszál,
ez már valami a halálból,
egy fáradt gesztus vénült alkonyatban:
nem érdemes:
egy állomás hívó csöndje, szállj ki,
temesd kiáltásodat boldogság csöndjébe,
hisz fehérré dermeszt mindent a halál !
Fehér hajszál:
nekem már van, pedig még telem sem volt,
nekem már van,
pedig jajszóm sem volt, árvám sem sikoltott,
gyomrom sem korgott
s mégis fehér,
mégis fehér, mint az örök halál . . .

Magyar Minerva 2. (1931)

 
 
0 komment , kategória:  Erdőházy Hugó  
Erdőházy Hugó: Búcsúzkodás...
  2018-05-13 06:45:55, vasárnap
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Erdőházy Hugó  
Erdőházy Hugó: Búcsúzkodás
  2018-05-12 07:53:43, szombat
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Erdőházy Hugó  
Erdőházy Hugó: A füst dicsérete
  2018-05-12 07:45:30, szombat
 
  Erdőházy Hugó: 

A füst dicsérete


Füst, nagyvárosok otromba ökle, 
ki most kis Komárom feje fölé szállsz 
a dunai hajóról, 
üzenj a zörgőcsontu világba: 
majd megindulsz győztes gomolyagban 
a gyárak kéményeiből, 
s boldog apák homlokára hullsz, 
jelzed gyermekszájú sikítással, 
hogy megindul a munka 
hamuszínű földek alatt 
és madárhátú hegyeken: 
füst, csak lóbáld meg 
szörnyű karodat 
s emeld lomha mancsodba 
a halálos szakadék fölött 
libegő milliókat, 
mert fekete zászlód nem halált, 
hanem nevetőszemű életet, 
barnahajú kenyeret jelent . . . 

Szlovenszkói magyar írók antológiája 1937.

 
 
0 komment , kategória:  Erdőházy Hugó  
Erdőházy Hugó: Áldassék az ember
  2018-04-30 08:36:53, hétfő
 
  Erdőházy Hugó:

Áldassék az ember


Áldassék az ember, mikor hajnaltájban
hajadonfőtt áll a széles határban,
hajnali madár átvillan az égen,
virágok örülnek ünneplőben, kéken.
Marokjára fogja a rengeteg földet,
az ő markában már világok nyögtek,
széles homlokára ráhullik a kedve,
a gyerek topog felé, tente, tente, tente,
öles karjába csak áramlik az élet,
akácok csókjában az asszony lépked.
Barmok ébredeznek, virág szíve tárul,
átdicsér a testvér a szomszéd határbúl,
mintha zúgó orgonaszó lenne,
az örök élet úgy árad belőle,
határok árkában egymásba érnek:
így lesz karja ölelés minden testvérnek,
mikor hajnaltájban állnak hajadonfőtt:
s erejük, izmuk a világ fölé nőtt . . .

Magyar Minerva 3. 1932.
 
 
0 komment , kategória:  Erdőházy Hugó  
Erdőházy Hugó: Szegény emberek
  2018-04-06 07:45:08, péntek
 
  Erdőházy Hugó:

Szegény emberek


Hites és áldozatos barmok,
fénylő szemű bús álmélkodók,
panasz tálán keserves tűrök,
szent néma szájúak,
mindig vándorok:
gondmezőkön;
mindig éhesek:
vágyak bozótiban;
örök kutatók:
célok erdejében,
mindig asszonyuk van,
sok, sok poronty,
nagy nagy ünnepeik,
pihenő napjaik
s félelmetes Istenük,
békés vasárnapjuk,
ünneplő ruhájuk,
csöndes, jajtalan,
névtelen haláluk,
szegény emberek,
zsebükben a kincsük,
hátukon a házuk, gondjuk:
egészen a sírig...

Magyar Minerva 2. 1931.
 
 
0 komment , kategória:  Erdőházy Hugó  
Erdőházy Hugó: Új emberfia
  2018-03-31 07:14:49, szombat
 
  Erdőházy Hugó:

Új emberfia

- Illyés Gyulának -


Éltem egyszer és mindig égtem,
sosem meséltem;
ha égettem, magamat égettem,
de másokért tettem;
fájt az éhség, éhség-vert bánat,
lelkem kiáradt;
feldúlt mezőkön zúgva szállt,
megváltást várt -
milliók ágyát rúgja széjjel,
támadjon éjjel -
utána gyúljon megváltó reggel
új emberrel -
utána szüljenek az anyák
új emberfiát,
mert aki volt, bűnös-férges,
hisz éhes . . . éhes!
Sosem meséltem, mindig égtem,
zsarátnok volt a léptem,
magamat bontottam, hogy szétboruljon
s a milliókra hulljon,
mint kenyér, mint egészség,
szőrös, kérges őszi szépség:
mementó, átok legyen az éhség . . .

Magyar Minerva 1932.
 
 
0 komment , kategória:  Erdőházy Hugó  
Erdőházy Hugó: Magnézium
  2018-03-04 07:28:04, vasárnap
 
  Erdőházy Hugó:

Magnézium


Így mondta pöszén: "Fijatal úr, tavasz van ",
szemében félelmesen lobogott az őrület,
rongyos ruhájából ömlött a bűz, kezében
megsárosodott a piszok és mégis:
homályos agyában, az őrült halott életében
feltámadást bizonylott a tavasz: február vége volt,
talán csak egy rövid délelőttre
tiszta kékségben fürdőtt az ég, a nap sütött
és csönd, puha tavaszi hangulat ölelte a Nádor-utcát,
ahol a Jancsi ődöngött, a hülye csavargó.
"Fijatal úr, tavasz van", vigyorgott rám a Jancsi
és nagy titkok szálltak feje fölött:
honnan tudod, Jancsi, teremtés számkivetettje, hülye,
őrült, eszelős Jancsi, hogy tavasz közelít,
mégis ki, vagy mi adja meg elhomályosult lelkednek
a látást, szavadnak az értelmet,
szivednek a vért, mi ad neked világosságot,
sötétségbe fulladt Jancsi,
érezted, úgy-e, hogy rongyos gúnyádban,
éhes gyomroddal, fagyott lábaddal,
lúdbőrös karoddal, szőrös arcoddal
új világ elé érkeztél, a szemed félelmesen
villogott és ez egyszer kegyelmes,
bőkezű volt hozzád az élet,
talán mindenért kárpótolt,
amikor Jancsi, fölötted valaki
valamit a kezében tartott, te nem láttad ezt, -
és eléd ejtette:
felrobbant és lön világosság,
szépítő, örömrivalgó, gyógyító világosság:
és megláttad, Jancsi, eszelős hülye és
megértetted:
rám vigyorogtál a magnéziumfényben
(sütött a nap),
kócos fejed megszépült és úgy néztél ki,
mint egy száműzött apostol
és mondtad:
"Fijatal úr, tavasz van."

Magyar Minerva 2. 1931.
 
 
0 komment , kategória:  Erdőházy Hugó  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 219 db bejegyzés
e év: 1732 db bejegyzés
Összes: 31629 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2810
  • e Hét: 20802
  • e Hónap: 97248
  • e Év: 1182595
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.