Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Finta Zoltán: Méregpohár
  2018-05-14 07:11:34, hétfő
 
  Finta Zoltán:

Méregpohár


Milyen furcsa íze van most az esti szélnek
s be furcsát kóstolgat a reszkető szimat:
óbor-zamatnak és könnyek nyers ízének
fanyar koktélja ez a kedves őszi szag.

Igyál most, igyál, ó lélek s részegedj meg
s andalítsanak a lombok halk zenéi
s amig a rőt színeik karban énekelnek,
kezdj önmagádról magadnak mesélni.

Amit ki nem mondhatsz, meggyónván a papnak,
magánügyeket kell máma megbeszélned
s vonagló ajakkal dadogni magadnak
azt, amit túléltél s amit meg kell érned:

Fekete hajadba gyűl a sok fehér szál
s csendesedik; a vér régi lázadása -
és mint az őszi dér, hűt, ahogy feléd száll,
a virtusnak bölcs és szép kifáradása.

Korod szép, kerek szám, éppen negyven év már
és mint legtöbb ember, úgy vagy: fenn se, lenn se -
nem szúrt le a végzet, bár mögötted sétál
s messzeí még a Mű is: " perennius aere . . ."

Tetőre vergődtél s nézel napnyugatnak,
ahol a láthatár fellángol s kiszépül -
szemedbe süt a fény, csak már nem hazudhat:
hosszú lett az árnyék s elbúcsúzni készül.

Épp feleútjára értél életednek
s fenn vagy a csúcson, mely zord és nem mosolygó -
két mély völgye fölött szírtje égbe reszket
s egyik völgye - bölcső, másik - egy koporsó.

E két szakadék közt út s ösvény nincs tovább
s aki elvezessen, egy kéz nincs kezedben.
Megmásztad a sorsod utolsó szírtfokát
s nem fog, nem tart s nem véd, tán az istened sem !

Igyál most, igyál, ó lélek s részegedj meg,
mint rohamok előtt isznak csak leventék !
Füledbe rőt színek ím, így énekelnek:
reggeltelen éjbe hull a naplementéd.

Különös, könnyíze van az esti szélnek
s ravatalillatú a kedves őszi szag.
Mert ma a halálod s életed ízének
koktéljából kortyolt a reszkető szimat . . .

Erdélyi Helikon, 1936.
 
 
0 komment , kategória:  Finta Zoltán  
Finta Zoltán: Valaki, ismeretlen
  2018-05-13 06:39:08, vasárnap
 
  Finta Zoltán:

Valaki, ismeretlen


Ki él itt bennem, mint a könyvbuvár,
aki már minden zajt és port utál -
de ha betűben és emberszóban
lélek muzsikál, arra fölcsudál.

Visszavonultan, úgy él: magának,
magányában a szívkamaráknak -
s biztosan tudom, sosem hallja meg,
mit zúg és üvölt e balga század.

Nem érti hangját, mit torka onthat
emberbőrt hordó vad ordasoknak.
Nem érdekli, ha égig is zengnek
a nászmenetek és forradalmak.

Akárki légyen, olyan szerzet ez,
mint klastromcellák foglya; szerzetes -
örök s vak csendje homályában is
csodáktól fénylő egeket keres.

Itt lakik bennem . . . Úr - úri házban,
senkije sincs e borús világban,
de a bölcsőmtől a koporsómig
kísérget engem, mint útitársam.

Bárhova menjek, jöhet s jön velem,
hívom, nem hívom? követ csöndesen,
S az én utam e földön úgy vezet:
csak harc és harc és sose győzelem.

Ketten járjuk az életiskolát,
hol kegyes hölgyek s kedves cimborák
kitanítottak s tandíjba szedték
a hitemet és kedvem hímporát.

Együtt vagyunk s ő mégis nincs velem.
Velem él s bennem - mégsem ismerem -
s az életemnek keresztútjain
hagyta a sorsot, végezzen velem.

Hányszor volt úgy, hogy kedvben égve
felbokáztam a lét tetejére.
Sose mondta az, ki bennem él:
komám a fák itt nem nőnek égbe !

Ha garas nem volt lyukas zsebemben
s otthon morzsányi kis kenyerem sem,
nem rázott vállon, hogy: fel a fejjel ! -
úrvacsorát kapsz a szeretetben.

Hagyta s tűri, hogy vágytól kövéren
kopjak le csontig ringyók ölében, -
pedig, ha rámszól, egyetlenegyszer,
tiszta szüzekig vezet ösvényem.

Itt lakik bennem, öröklakásban:
négy puha, meleg szívkamarákban -
s ha felkerestem, barátra vágyva,
soha én otthon őt nem találtam.

Életemben, e kis, szürke körben
voltam és leszek földig letörten,
de ez a néma, karthauzi szent
tudni sem akar rólam s felőlem.

Ó , hányszor vagyok, este, egyedül !
Mégsem keres fel s mellém le nem űl.
Csak a holdbéli Szent Dávid módján
magamagának zenél s hegedűl.

Meghivnám néha, hogy asztalomnál
elkvaterkázva és pipaszónál,
anekdoták közt megdiskuráljuk:
még mennyi pofon és mennyi csók vár ?

Hiába hívnám ! . . . Furcsa szerzet ez . . .
Csak egyre néz: az Úrra . . . Szerzetes . . .
S a lét ostoba zűrzavarából
csodákra s fényes mennyegekre les.

Hasonlít énrám . . . Csendes . . Könyvbuvár . . .
Rokon.. . Hisz minden zajt és port utál, -
s ha lélek zendűl betűben, szóban,
nemcsak én hallom: ő is fölcsudál.

De nem melegít, hagy dideregnem.
Nem mákony, nem, a rossz idegekben.
Egy anyag vélem s mégsem én vagyok,
mert Istenatom az Ismeretlen . . .

Erdélyi Helikon, 1936.
 
 
0 komment , kategória:  Finta Zoltán  
Finta Zoltán: Márciusi capriccio
  2018-05-11 07:21:42, péntek
 
  Finta Zoltán:

Márciusi capriccio


A kalendárium még sok havat ígér,
de a szél,
ez a szél,
jószagú, földszagú, bolond tavaszi szél.

Elindult valahol tarlókon s réteken
s árkon át,
bokron át
bejött s a városban csatangol részegen.

Hetyke és gézengúz s csupa fütty és ének,
mint aki
valami
dermedt álmodásból új életre ébredt.

Ablakom megveri: "Gyere ki már, pajtás!
Odúdban
ború van
s csak a pipafüst leng, mint a virághajtás! . . . "

Indulok hát vele uccákra, terekre -
s kalapom
rácsapom
s borítom borúsan szomorú szememre.

De ez a gaz kópé leveri kalapom
s szépszagú,
rétszagú
fuvalomujjával borzol a hajamon -

és rámönti kedve felhabzó színborát
s így megyünk,
libegünk,
ketten, az éjen át, egykomák, cimborák.

Fülembe dúdolgat és cseng a nóta, száll:
" Ispiláng,
ispiláng,
virágos kert a szív s a vágy a rózsaszál . . ."

Alvó föld és ég közt cseng a nóta, árad:
"Ispiláng,
ispiláng,
rügyezzetek vágyak, tüskés rózsaágak . . . "

Öreg kapúszájak utánunk dörmögnek
s morcosan
s boldogan
- cimborám és engem - szánnak az ördögnek.

S velük botránkoznak rozzant, régi házak:
"Rettentő !
Tekergő
bolondok, akik most, így, létáníáznak . . . ! "

Mi mégis nótázunk, két balga korhelyek -
benne is,
bennem is
legényes, szép virtus pezseg a bor helyett.

Bokázó rigmusra tántorgok, kedvesen -
s legényes,
negédes
búbánat csalogat házadhoz, kedvesem.

Ott állunk s didergünk s nézzük, két diákként:
hogy ragyog
ablakod
üvegére fagyva a sok jégvirág még.

Végig a városon - én s a tavaszi szél -
daloltunk,
marsoltunk,
s lám, e mókás mámor csak egy ablakig élt !

Bizony, tél van még s az ég havazni készül -
oly korán
s ostobán
csordult ki az öröm szívem serlegébül . . .

Ispiláng ! . . . Ispiláng . . . Aki mondta, itthagy !
S az álmos,
vak város
felett hófelleg száll s halk ibolyaillat . . .

Erdélyi Helikon, 1936.
 
 
0 komment , kategória:  Finta Zoltán  
Finta Zoltán: Árny üzen a fénynek
  2018-05-10 06:01:32, csütörtök
 
  Finta Zoltán:

Árny üzen a fénynek


Olyan vagyok most, mint az éjnek árnya:
Nem érzem én már kéjét fénysugárnak -
De szállj mellém, csak szállj mellém, te drága,
A lelkem csupa lángos fényt csudálhat.

Ha téged látlak, ó, be kedves agyrém,
E szép gondolattal, ím, játszadozván:
Ha árny vagyok én s te pedig a napfény,
Sugárként égj és mindig így ragyogj rám.

Ölelj meg engem, egyszer, fényszegetten,
Miként a rím a rímet énekemben,
Amely itt rólam néked hírt viszen.

Ölelj, mert sorsom ismét éjbe kerget
S abban a friss fényt bontó reggeleknek
Virradását nem szabad már hinni sem.

Erdélyi Helikon, 1936. márc.
 
 
0 komment , kategória:  Finta Zoltán  
Finta Zoltán: Kisértet.
  2017-10-29 06:54:14, vasárnap
 
  Finta Zoltán:

Kisértet.


Az udvaron, künn, járkál valaki,
motoszkál csendben, mint árva gyermek.
Sírdogál s várja, szóljak ki neki:
- Fázol? . . . Kerülj hát szobámba beljebb .

Az udvaron, künn nem járhat ember,
nem sírhat senki, nem is neszezhet:
utánanéztem - bizony - nem egyszer
kapun és ajtón a reteszeknek.

Bevallom: furcsa természetemmel
attól nem félek, hogy életemnek
kioltják mécsét zord fegyverekkel
kötélrevalók, kik pénzt keresnek.

Engem esténként más félelem ver,
ha ég a lámpa s megfényesednek
a szürke percek s az édes csenddel
csatázó tollam már verset serceg

s a gondolat száll, az égbe leng fel
s az Úristennek fülébe csenget:
adj már valakit, hogy életemmel
ne fagyoskodjak s felmelegedjek.

Latornak kedves kis ékszerekkel
híjján a házam s ha este s csend lett
didergek mégis: kísértetekkel
s gálád árnyakkal kell verekedjek.

Nem testi félsz, ha künn az udvaron
valaki járkál s hallom lépteit,
a lába alatt suhog dudva, gyom,
a friss hajnalra hajló fényekig.

A lépte köd és könnyű fuvalom,
nesztelen jön s csak érzem: érkezik -
s ha ott van már künn, őszi, dúlt sáron,
összegyűjti az éjnek rémeit.

Megáll a toll és versem úgy hagyom . . .
A lélek húzza, húzza fékjeit -
zuhan és lehull törött szárnyakon
a gondolat, melly fényes égbe vitt.

Megvéd-e vájjon ajtóm s ablakom,
a rémtől, aki rám les és benyit -
egyebem sincs már, csak a nyugalom
s attól rabol meg holnap reggelig.

A ködben suttog . . . S hallom, hallgatom
hangtalan hangját, mely sír s megfenyít,
ami baj, gond s kín volt a multamon,
- pribékjeimmel - tüstént szembesít.

Az udvaron, künn, járkál valaki,
A holnap árnya tart a küszöbnek.
Megáll és várja, szólljak ki neki
- Kerülj már beljebb! . . .
. . . Itt vagyok . . .
. . . ölj meg!

Erdélyi Helikon 1937.
 
 
0 komment , kategória:  Finta Zoltán  
Finta Zoltán: Két csók között
  2017-10-27 07:11:34, péntek
 
  Finta Zoltán:

Két csók között


Öledbe hajtom lázas fejemet.
Ne kérdezz semmit . . . úgysem felellek . . .
Idegeimbe gond és kín harap,
a kedv s a szó ma messze tekereg.

Ma gondold azt, hogy gyúltam haragra
s komisz dühömben, ajkam harapva,
meguntalak már s annyit sem tűrök,
hogy ujjaidat túrjad hajamba.

Gyanúsíts ezzel: elmenni vágyom
s csak ennyid valtam: >lepke - virágon<, -
de azt ne várd, hogy szám szóra nyitva,
szezámajtóként Iielkem kitárom.

Amit én érzek, tudnod nem szabad!
Szivem szakad meg s egy-egy pillanat
sziklaomlásként zuhan, rámzuhan
s meg kell fuilnom, mint tonnás szirt alatt.

A lelkünk - kedves - éppen vetkezett,
meztelen mellem érte kebledet
s remegtünk a perc évszázadáig,
melyben a végzet összekergetett.

S most a szemedben bolondos láng ég:
övet és csatot oldozó szándék -
s ha nem vigyáznék reád s magamra
elkárhoznánk itt, ha nem vigyáznék.

De én fejemet öledbe rejtem,
Istent keresek e rettenetben:
ölelésednek meleg fészkéből
goromba s hideg kövekre estem.

Ne kérdezz semmit . . . Minden szó szegény
kimondani, hogy milyen rossz regény
a sors, amelyben álmok álma lett
a mindennapos adag bor s kenyér.

S ha halkra zsibbadt a karjaimban
ölelő lázam, a titka itt van:
holnap a csóktól nektáros ajkad
morzsák izére kell megtanítsam.

Ne kérdezz, kedves! . . . Majd csak búcsúzik
az aggodalom, ez a csúf kuvik,
ha most a szívnek bimbós, virágos
bokrára gonosz árnyékul búvik.

A kedv s a szó még messze tekereg,
simogasd mégis, lázas fejemet -
káromkodásra torzult szájamon
szentelt ostyaként tudjam tenyered . . .

Erdélyi Helikon 1937.
 
 
0 komment , kategória:  Finta Zoltán  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 239 db bejegyzés
e év: 1752 db bejegyzés
Összes: 31649 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2696
  • e Hét: 2696
  • e Hónap: 105389
  • e Év: 1190736
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.