Futott felém a lángod
a dér csípte látomásom
zizzenő rozsda marta
hervadt fa karja
megnyugvást adó
beteg tétova akarata
sóhajtás rázza
kopár ágait
egy egy halk zörej
a búcsúzás vándor
léptei...
Temet a temet a természet
fáradt, lappangó csodás
árnyát leoldja a földre
megpihen..
karodon a sápadt levelek,
mint megannyi emlék
kebledbe zárva
várnak az új találkozásra
talpad alatt a holt
új életet keltő avar
zajongva siratja
megújuló életed
csendes magányát...
Szeretlek, mint az alkony-ködfoszlányokat
Szeretlek, mint a horizonton futó csillagokat
Szeretlek, mint a vas az alakzatot
Szeretlek, mint a nép a földek fölött
gyülekező felhőzetet
Szeretlek, mint a hűs szellőt
a füllesztő melegben
Szeretlek, mint magányom átültetett
lényét az emberbe
Szeretlek, mint a kőből vállt szobrot
Szeretlek, mint az alkonyt, a reggelt az estet
Szeretlek, mint Madonna arcot
kebelén gyermekkel
Szeretlek, mint sorsom, vágyam, akaratom
Szeretlek, mint ember tud szeretni
szívből , gyarlón
Szeretlek, mint ember tud szeretni
feledve, szenvedve , - kitartón
Szeretlek, mint ahogy csak ember tud szeretni
vággyal,-álmodón - ohajtón
Szeretlek, ahogy ember tud szeretni
csodával - bálvánnyal - sóhajtón
szeretlek
és benned vagyok szerelmedbe
távolodva - közeledve
feledve multam
feledve jelenem
feledve a vért és zívatart
feledve a könnyet a menekülte
feledve a kínt és borzalmakat
feledve a sárga csillagot
feledve a keresztet
feledve a hitet
feledve a közönyt
feledve magát a szerelmet
feledve a színtelen éveket
a napfényt
a dübörgő lépteket
feledve a század emberét
feledve a tegnapod
Vigyázzatok!
A tiszta szerelmet őrizd
Ember
mindenkinek - nekem--
magadnak és másnak
feledve a pusztitó csodákat
feledve a gombnyomású géped
feledve az atomod- hidrogéned
feledve a bálványozott istenséged
a fegyvert
az őlni vágyó kéjt
a pusztuló napod......-
A felszínre törő vas akaratot
látni vélem, üdvözölni jó
térdet hajtok előted, mint
bálványom előtt.
Kéz a kézben ne távolodjatok
jertek közénk --jertek felénk
várunk tárt karokkal
szívünk melegével, hisz szeretünk
szeretlek testvér, szeretlek téged
mint, testemből kilépő mindenségem.....
Szeretlek, ahogy csak ember - ember tud szeretni....
Békével-
Békével karjaimban!
Szép volt, fiatal....
Ártatlan szeméből könny fakadt
nem bírta elviselni a fájdalmakat!
Elragadta a rák mocskos szenvedélye
nem kímél öreget, fiatalt!
Még élek, tehát vagyok
szomorú szívekben nagyobb kárt
nem okozhatok....
bántom a lelkemet...kik
elvesztették azt a gyermeket
kit legjobban szerettetek!
Magam is megbirkóztam
az ölő géppel a rákkal
Isten segítségével élhetek
ki és miért nézz rám
bomlott lélekkel és magában
átkoz, miért létezem?
a másik ki szép volt és fiatal
a menybe mehetett!
Nem átkoztam senkit
nem tettem aljas megjegyzéseket
csak küzdöttem, nem vettem
tudomást arról mit szenvedek!
Ne higgyétek a sugárzás
kemoterápia hét órás
műtétek ködbe vesznek
nyomtalan, hangtalan....
Hagytak nyomot .....
Hagytak! S a képzelet álmában
megjelenik a szűk sikátor
zöld köpeny, temérdek csövek
lógnak alul felül
légüres térben lebeg a test
kések villannak, vibráló szemek
pásztázó tekintetek...
zsibbasztó érzés ..valaha még
veletek lehetek?
Sajnálom, ha szemedbe nézek
lesütöm pillámat, átérzem
a fájdalmakat mit érzel!
Szép volt. Fekete haja
vállára omlott... tekintete
semmibe révedt...hol volt
eliramlott reménye....
Az Úr látja, legbelül
én ártatlan vagyok!
kérlek titeket, mert
még élek....
Ne háborgassatok....!