Futott felém a lángod
a dér csípte látomásom
zizzenő rozsda marta
hervadt fa karja
megnyugvást adó
beteg tétova akarata
sóhajtás rázza
kopár ágait
egy egy halk zörej
a búcsúzás vándor
léptei...
Temet a temet a természet
fáradt, lappangó csodás
árnyát leoldja a földre
megpihen..
karodon a sápadt levelek,
mint megannyi emlék
kebledbe zárva
várnak az új találkozásra
talpad alatt a holt
új életet keltő avar
zajongva siratja
megújuló életed
csendes magányát...
Szeretlek, mint az alkony-ködfoszlányokat
Szeretlek, mint a horizonton futó csillagokat
Szeretlek, mint a vas az alakzatot
Szeretlek, mint a nép a földek fölött
gyülekező felhőzetet
Szeretlek, mint a hűs szellőt
a füllesztő melegben
Szeretlek, mint magányom átültetett
lényét az emberbe
Szeretlek, mint a kőből vállt szobrot
Szeretlek, mint az alkonyt, a reggelt az estet
Szeretlek, mint Madonna arcot
kebelén gyermekkel
Szeretlek, mint sorsom, vágyam, akaratom
Szeretlek, mint ember tud szeretni
szívből , gyarlón
Szeretlek, mint ember tud szeretni
feledve, szenvedve , - kitartón
Szeretlek, mint ahogy csak ember tud szeretni
vággyal,-álmodón - ohajtón
Szeretlek, ahogy ember tud szeretni
csodával - bálvánnyal - sóhajtón
szeretlek
és benned vagyok szerelmedbe
távolodva - közeledve
feledve multam
feledve jelenem
feledve a vért és zívatart
feledve a könnyet a menekülte
feledve a kínt és borzalmakat
feledve a sárga csillagot
feledve a keresztet
feledve a hitet
feledve a közönyt
feledve magát a szerelmet
feledve a színtelen éveket
a napfényt
a dübörgő lépteket
feledve a század emberét
feledve a tegnapod
Vigyázzatok!
A tiszta szerelmet őrizd
Ember
mindenkinek - nekem--
magadnak és másnak
feledve a pusztitó csodákat
feledve a gombnyomású géped
feledve az atomod- hidrogéned
feledve a bálványozott istenséged
a fegyvert
az őlni vágyó kéjt
a pusztuló napod......-
A felszínre törő vas akaratot
látni vélem, üdvözölni jó
térdet hajtok előted, mint
bálványom előtt.
Kéz a kézben ne távolodjatok
jertek közénk --jertek felénk
várunk tárt karokkal
szívünk melegével, hisz szeretünk
szeretlek testvér, szeretlek téged
mint, testemből kilépő mindenségem.....
Szeretlek, ahogy csak ember - ember tud szeretni....
Békével-
Békével karjaimban!
Szép volt, fiatal....
Ártatlan szeméből könny fakadt
nem bírta elviselni a fájdalmakat!
Elragadta a rák mocskos szenvedélye
nem kímél öreget, fiatalt!
Még élek, tehát vagyok
szomorú szívekben nagyobb kárt
nem okozhatok....
bántom a lelkemet...kik
elvesztették azt a gyermeket
kit legjobban szerettetek!
Magam is megbirkóztam
az ölő géppel a rákkal
Isten segítségével élhetek
ki és miért nézz rám
bomlott lélekkel és magában
átkoz, miért létezem?
a másik ki szép volt és fiatal
a menybe mehetett!
Nem átkoztam senkit
nem tettem aljas megjegyzéseket
csak küzdöttem, nem vettem
tudomást arról mit szenvedek!
Ne higgyétek a sugárzás
kemoterápia hét órás
műtétek ködbe vesznek
nyomtalan, hangtalan....
Hagytak nyomot .....
Hagytak! S a képzelet álmában
megjelenik a szűk sikátor
zöld köpeny, temérdek csövek
lógnak alul felül
légüres térben lebeg a test
kések villannak, vibráló szemek
pásztázó tekintetek...
zsibbasztó érzés ..valaha még
veletek lehetek?
Sajnálom, ha szemedbe nézek
lesütöm pillámat, átérzem
a fájdalmakat mit érzel!
Szép volt. Fekete haja
vállára omlott... tekintete
semmibe révedt...hol volt
eliramlott reménye....
Az Úr látja, legbelül
én ártatlan vagyok!
kérlek titeket, mert
még élek....
Ne háborgassatok....!
xMagazin
Offline
