|
2006-09-19 13:48:09, kedd
|
| |
| |
Kimentem a temetőbe, meglátogattam a szeretteimet.
Szomorú a szívem. Kicsit elkésve a naptól ( névnapja volt az Édesmamának) - így hívom magamban-- megérkeztem.
Megérkeztem-- oda, akit szerettem, akitől csak jóságot, szeretetet kaptunk.
Vele együtt ment el az csendes szeretet,amit tőle kaptunk,- hiányzik a hangja, a tiszta szíve.
Aztán egy pár sírhellyel messzebb a párom, az elmult 20 évem van eltemetve.....
és egy kicsit még messzebb, időben is-- az édesapám....
24 év ami kettőnknek jutott, épp, hogy átölelhette a kislányomat, már el is kellett mennie.
Fiatalon, nagyon fiatalon.....
Három hely egyszerre, hárommal kevesebb ember szeretete.....
Hiányoznak.
Tegnap még a madarak sem énekeltek, csend volt mint a szívemben .
Messziről a csend halkan zenélt, a szívem mélyéről szólt....
Az Olajfák ágán égi árnyak ülnek,
a madarak lombok közé menekültek,
csend honolt a földön, nyugalom az égen,
csak Isten Fiának szomorú szívében
volt a bánat ébren.
Három jó tanítvány, szerető baráti,
egyedül jövének éltére vigyázni.
De ők is behunyták elfáradt szemüket
s nem volt más fenn immár ég alatt, föld felett
csak Ő s a gyűlölet.
Óh, a gyűlöletnek nincsen nyugovása,
míg el nem oltódik vérre szomjúzása!
Csak a szeretetnek mécse olyan halvány,
mint a lehanyatló hol az égnek alján
hajnal pirulatján.
Vér gyöngyözött Jézus homlokán a kínban,
s a három tanítvány ott aludt nyugodtan,
nem sietett hozzá vigasztaló szóval,
hulló verítéket fölszárító csókkal,
ölelő karokkal.
Óh, ha én ott lettem volna akkor Véle,
leborultam volna szorongó keblére,
értünk fájó szívét betakartam volna,
mint a madár fészkét susogó fa lombja,
örök szeretetbe, örök fájdalomba! ...
--------------------------------------------------------------------------------
 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
