|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 4
|
|
|
|
|
|
2006-11-12 22:48:19, vasárnap
|
| |
| |
"Midőn az Úr ez országot teremté,
Gránit-hegyekből vont köré határt.
Határt, amit el nem mozdíthat senki,
Falat, minek az emberkéz nem árt.
Égy ezredévig éltünk itt e földön,
Az istenkéztől vont határ alatt,
Míg jött a béke és azok, kik győztek,
Nagybölcsen új határt alkottanak.
Piros irónnal húzták Trianonban.
Az Isten nézi, mosolyog és vár -
Előbb-utóbb majd megmutatja nékik:-
Hogy az Övé az igazi határ."
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2006-11-12 21:36:40, vasárnap
|
| |
| |
"A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán..." "Hallgatni, amikor beszélni kell, szintoly nagy hiba, mint beszélni, mikor inkább hallgatni kellett volna." /Gróf Széchenyi István/ |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2006-11-12 12:32:17, vasárnap
|
| |
| |
Gazság és igazság metamorfózisa
Van ilyen, még akkor is, ha a szigorúan vett keresztény etika kategorikusan, vagy vagylagos kizárólagossággal megkülönbözteti a jót és a rosszat, mint a szellemi működés két alap princípiumát, és egymásba való átalakulásuknak még felvetését is szentségtörésnek tartja, érdekes módon mégis Párizs hajdani érseke, Richelieu bíboros fogalmazta meg a megdöbbentő összefüggést: Azt, hogy mi számít árulásnak, a tett elkövetésének időpontja dönti el. Ami hétfőn még árulás lett volna, szerdán már nemes kiállás; amiért délelőtt még kitüntetnének, lehet, hogy délután már felakasztanának, mivel a változó korral együtt változnak az etikai mércék. Nagyon ide vág André Gide egy 1940-es naplóbejegyzése is. Amikor a németek bevonultak Párizsba, a nagy, liberális író, aki akkor ugyan még nem volt Nobel-díjas, de rövidesen az lett, nem az elvárhatóan kellő felháborodással figyelte az eseményeket, vélhetőleg úgy gondolta, hogy az európai integráció tetszik, nem tetszik, elkerülhetetlen: Amit ma árulásnak neveznek, holnap józan gondolkodásnak fogják hívni - írja, talán mentegetőzésképpen. (Nem kellett várni túl sokat, hogy jóslata realizálódjon: 1963-ban De Gaulle és Adenauer aláírta az Elysée-szerződést, Európa legkülönösebb házasságát.) Ezt a jelenséget mindenkinél jobban ismerik baloldalon, ahol, ha az ember bizonyos ideológiai következetlenségek létére hívja fel a figyelmet, hamar megkapja az önérzetes választ: Az akkor volt, elvtársam, most meg ma van. Nem véletlenül emlegetem a kommunistákat: gazság és igazság abszurd metamorfózisából váratlanul látványos attrakcióra akadtam az orosz-zsidó írónál, Ilja Ehrenburgnál.
Ha a XX. századi írástudók árulásának, a gazságnak, az elvtelen, gyáva politikai szervilenciának, a pirulás nélküli demagógiának, a minden igazságon és ártatlanságon való gátlástalan átgázolásnak valaki szobrot akar majd állítani - mert már olyan jó és tiszta lesz a világ, hogy kizárólag műalkotások fognak emlékeztetni a hajdani századok gyalázatára -, javaslom, Ehrenburgról mintáztassa meg.
llja Ehrenburg (Kijev, 1891. - Moszkva, 1967.) a sztalinista világhódítás egyik nemzetközileg legismertebb kulturális nagykövete volt. Tisztviselő zsidó család gyermeke, aki fél életét nyugaton, leginkább Párizsban töltötte, több világnyelvet folyékonyan beszélt, a 30-as évek elején mégis úgy látta jónak, hogy visszaköltözzön a Szovjetunióba és Sztalin zsoldjába álljon. Németgyűlölete beteges szintet ért el, és fasizmusellenességén is túl tett. Gyűlölete a SZU-ban elfogott német hadifoglyok sorsán is nyomot hagyott - írja Gereben Ágnes. A német nép teljes kiirtására akarta rámozdítani a szovjet közhangulatot. Írói uszításaival, propagandatevékenységével alaposan kiérdemelte, hogy AdoIf Hitler 1945 Újévén tartott beszédében mocskos zsidó kutyának nevezze őt. A háború után szerepe volt abban is, hogy az auschwitzi munkatábort alakítsák át múzeummá, vagyis a mai holokauszt ipar kitalálójának tekinthető. A második világháború négy éve alatt haditudósítóként működik, főleg a volgai hadszíntéren és mintegy 3000 mozgósító antifasiszta cikket ír, melyeket leginkább röplapok formájában terjesztettek a szovjet katonák között. Valójában ezen gyalázatos cikkek miatt vettem elő Ehrenburg műveit, gondolván, írok egy rövid tanulmányt arról, hogy ez az ember százszázalékosan kimeríti a háborús bűnösség, a háborúra, a gyilkolásra való rasszista uszítás jogi kritériumait, ennek ellenére megbecsült tagja a nemzetközi pantheonnak. Ugyanis a mai világkép egyik alaptétele, hogy ha valaki kommunista és zsidó, - hát, még ha sztalinista is! - az explicite sebezhetetlen. Nem tud más lenni. Ekkor került kezembe Ehrenburg A BÉKÉÉRT! című kötete(1), amely azután más irányba is elterelte gondolataimat.
Mindez mit sem változtat azon, hogy Ehrenburg elvtárs a legelvetemültebb, legvéresszájúbb háborús uszítók egyike volt. Ízelítőül álljon itt néhány kiragadott idézet annak a humanista írónak az életművéből, aki '45-öt követően minden létező békekonferencián, írókongresszuson, minden nyugat-európai kulturális találkozón, ahol az egész emberiség ügye került terítékre ott szónokolt a Szovjetuniót képviselve, és aki nem csupán a Nemzetközi Lenin Békedíj kitüntetettje, de 1953.-tól a Sztalin Békedíj büszke tulajdonosa is volt:
...Gyakran mondják ,hogy a németek vadállatok. Kár az állatokat sértegetni. ... Németország a perverz szadisták hazája. A német gonosz lény, mindenkit gyűlöl.
Csak egy gondolatunk van: németet ölni. Falánk hasába szuronyt! Lecsukni kapzsi szemét! Szétütni buta, szögletes fejét! Pusztuljon ez a kígyó! HALÁL A NÉMETEKRE! (2)
De álljon itt egy másik Ehrenburg-ópusz részlete, amely röplapként, sok-sok tízezer példányban jutott el a szovjet katonákhoz:
Vörös katona! Német földre értél! Eljött a bosszú órája! Ölj, vörös katona, ölj! Nincs kegyelem! Nincsenek ártatlan németek! Alázz meg minél több német nőt, ne törődj senkivel és semmivel! A német bestiának nincs lelke, a német gyerek, ha felnő ellenséged lesz. Ölj, vörös katona, ölj! (3)
Kaslik Péter utal rá tanulmányában, hogy Ehrenburg írásai a bizonyítékok arra, hogy a kommunizmus igenis akarattal, írásbeli parancsra, megideologizálva gyilkolt és követett el erőszakot a nemzetek és népek ellen. Tehát ebben sem különbözik a fasizmustól. Ehrenburg és a kommunizmus tisztaságának purifikátorai erre esetleg azzal vághatnának vissza, hogy valójában itt csak egy túlegzaltált, kimerült idegzetű iró túlkapásairól van szó, amiket nem szabad azonosítani a hivatalos szovjet állásponttal. Csakhogy ez megint csak cáfolható: fennmaradtak olyan, a front katonaságnak szánt uszító, gyilkolásra buzdító Ehrenburg röplapok, melyeken az író neve mellett Sztalin aláírása is ott díszeleg! Már pedig ez a röplap üzenetének egészen más nyomatékot ad.
Ugyanakkor saját fajtáját is elárulta, mert még a zsidóknál megszokott törzsi morál is hiányzott belőle. Sztalin zsidóellenes akciói ellen semmit sem szólt a Nagy Túlélő, ezért érthető, hogy Golda Méir soha nem bocsátotta meg Ehrenburgnak sem az Izrael ellenes demagógiát, sem a Sztalin által elvárt antiszemita és anticionista propagandát. Az '50-es évek elején zsidó körökben, mint a zsidó Quislinget emlegették, és a jelek szerint Golda Méir legalább annyira utálta őt, mint korábban Hitler.
Ezek után térjünk át A BÉKÉÉRT! című kötet hangvételére. Miképpen a zsebmetsző kiáltja leghangosabban a tolvajt, a gyújtogató azt, hogy tűz van, Ehrenburg, századának legmegátalkodottabb bértollnoka, a Sztalint mindig, mindenben gátlás nélkül kiszolgáló, a németség etnikai kiirtását szorgalmazó erkölcsi niemand, e kötetében morális leckéket ad a nyugat íróinak humanizmusból. Egyik ilyen kioktató írásának már a címe is cinizmus, mert ő merte adni ezt a címet: Őrült írástudók. Ehrenburg természetesen nagyon megveti az emberiséget, az igazságot, a békét és a humanizmust eláruló (nyugati) értelmiséget, és látványosan elhatárolódik tőlük. Érvelése, stílusa, a tőle már megszokott, perverzikusan elfogult, sztalinista vaksággal és fanatizmussal tálalt áltárgyilagosság.
Mégis kialakult bennem valami feszengés-féle, miközben olvastam ezt a nyilvánvalóan hazug, már cáfolásra is méltatlan, mert az elmúlt félszázad által történelmileg megcáfolódott, Kreml - beli érvelést, amint a sztalinista Ehrenburg teljes gőzzel támadja lord Bertand Russel lelkendező, balliberális nézeteit a születőben lévő Strasbourgi Európáról(máshol Atlanti Paktumnak illetve Nyugat-Európai Szövetségnek vagy Fritaluxnak neveztetik a nagy terv). Hamar rájöttem, hogy miért: az európai integráció ellenében majdnem szó szerint ugyanazt mondta 1949-ben a szélsőbaloldali, vérgőzös agyú, háborús bűnös zsidó író, amit én mondok ma, 2006-ban. És itt azért álljunk meg egy kicsit.
Hogy ugyanazt mondja, az tény: a Strasbourgi Európa elsősorban az USA-nak kell, és Európa teljes gyarmatosításához fog vezetni, úgy kulturális, szellemi, mint gazdasági, pénzügyi és politikai téren. Aggódva óv az elképesztő méretű amerikai kultúrálatlanság és szellemi igénytelenség európai beáramlásától. (A cikk írásának napjaiban az amerikai sajtó egy bizonyos philadelphiai férfiú fényképeivel volt tele, aki a rágógumi gyárak által szervezett köpő versenyen a legmesszebb tudott köpni, így Amerika legismertebb emberévé vált néhány nap alatt). Russelt idézve, szörnyülködve állapítja meg, hogy nyíltan tervezik az új politikai eszmény, a világkormány létrehozását amerikai védnökség alatt. Ennek megteremtésével egy időben tervezik megsemmisíteni a nemzeti zászlókat: a Strasbourgi Európának közös lobogója lesz! Ebben az euroatlanti berendezkedésben az ókontinensnek alárendelt szerep jut csupán, mert, Nyugat-Európa népeinek Amerika dicsőségéért kell dolgozniuk - írja Ehrenburg, és mintha csak Bush mai, eszelős háborúit jósolná meg, így folytatja holnap felajánlják nekik, hogy haljanak meg Amerika dicsőségéért". Ebben a kaotikus felállásban Anglia egyetlen szerepe, hogy az Egyesült Államok elsüllyeszthetetlen csatahajója legyen Európa partjainál.
Ugyanazt mondta tehát, amit ma én vallok, de hogy nem ugyanazért mondta, az is tény. Alapvető különbség a miértekben, az ösztökékben van, ezért az ugyanaz valójában mégsem ugyanaz. Ennek a sötét lelkű embernek egyedül az fájt az euroatlanti paktum eszméjében, hogy az nem euro-szibirszkij paktum. Ha az lett volna, nem talál benne semmi kivetni valót, nem látja veszélyben az európai kultúrát, múltat és jövőt. A dolgot tovább bonyolítja, hogy ha én 1949-ben éltem volna, és - kortárs megfigyelőként - végigkövetem Ehrenburg Russel ellenes támadását, biztos, hogy elutasítom az érveit - melyeket pedig ötven év múltan magaménak érzek és hirdetek -, és kényszeredetten bár, de Russel mellé állok. Mert 1949-ben már minden felelősen gondolkozó értelmiséginek tudnia kellett, hogy a sztalinizmustól mit várhat a világ, hogy sztalinistával egy tálból cseresznyézni még fatális elvi véletlenek egybecsengése okán sem megbocsátható. Viszont az is bizonyos, hogy ha Ehrenburg élne ma, akkor fajtájának jól bevált szokása szerint:
1./ Elhatarolódna saját életművének idézett részeitől, mondván, hogy azokat életveszélyben, Sztalin parancsára írta, amivel a dolog egyszer s mindenkorra le is lenne zárva.
2./ A legdemagógabb, legféktelenebb liberális, a leglihegőbb globalista lenne, aki
3./ Hivatkozva saját tapasztalataira, kizárólagos jogot formálna a sztalinista ideológia kritikájára és elemzésére, valamint - bizonyos - sztalinisták megpecsételésére vagy tisztára mosására.
Nyilvánvaló, hogy amikor Ehrenburg Európáért aggódik, amikor az elamerikanizálódás veszélye miatt jajgat, amikor félti a nemzetek zászlajait és önrendelkezési jogát a tervezett világkormánytól, nem a keresztény Európa tradícióinak erősítése és védelme mozgatja, hanem Joszif Visszarionovics hidegháborús uszításának, a nyugati világ, politikai megosztásának, a félelemkeltésnek, a háborús uszításnak a Kreml által számára előirt, rá kiosztott bolsevista projektjeit valósítja meg.
Úgy különbözik az én ellenszenvem az euroatlanti integráció iránt az övétől, mintha egy svéd állatmenhely nyugdíjas anyókáinak - akik az ott-hontalan kutyák és cicák sorsán próbálnak segíteni - állatszeretetét összevetnénk a disznait aggódva figyelő gazda állatszeretetével, aki azon izgul, hogy baj nélkül hízzanak meg a malacok a vágóhídi átvétel napjára. Ez azért különbség a javából, pedig ő is merő aggodalom.
Tudom, kemény dolog, amit mondok, de Ehrenburg A BÉKÉÉRT! című kötetének átlapozása után kénytelen vagyok erre is figyelmeztetni: gazság és igazság önmagukban véve ingatag entitások, csakis akkor lehet határozott véleményt kialakítani róluk, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ki mondja, mikor, hol és milyen szándékkal. Ez persze nem új észrevétel, csupán gyakran elfelejtődik, ezért nem árt újra és újra megtanulni. Emlékeztetnék a Bibliára, amelyben a Sátán a paradicsomban, majd később Jézus is ugyanarra biztatja hallgatóságát: Legyetek olyanok, mint az Isten! És ez az egyszerű felszólító mondat 180 fokos mértékben mást és mást jelent, ha Jézus mondja, vagy ha a Sátán. Pilinszky János megfogalmazásában: Az egyik meghívás a gőgre, a másik a tökéletes alázatra.
Mit tegyen tehát az ember, ha az orosz irodalom egyik leggennyesebb, amorális kommunistájának műveiből köszönnek vissza rá eddig etalonként kezelt, megbecsült, keresztény ideáljai? Fordítsak hátat eddigi értékeimnek pusztán azért, mert osztoznom kéne rajtuk Ehrenburggal? A legnagyobb butaság lenne, ha ezt tenném. Nem nekünk kell elfordulnunk felismert igazságainktól, mert azokat egy cégéres politikai gazember álca gyanánt fennhangon hirdette, hanem el kell érnünk egy olyan szellemi magaslatra, ahonnan letekintve kimondhatjuk: hiába artikulálja betűről betűre azt, amit mi, mást mond mégis, mivel ő mondja, s nála mást jelentenek a szavak, mint nálunk.
Érvelésünk ellen a legádázabb liberálisoknak -Ehrenburg mai megfelelőinek - sem lehet kifogása: a másság ennél nyomatékosabb tudomásulvételét és respektusát elképzelni sem lehet.
(1) llja Erenburg (sic!): A BÉKÉÉRT! Szikra kiad6, Bp. 1950. Fordította Magos László és a Külföldi Sajtószolgálat. Szerkesztette: Falus Anna. 276 oldal
(2) Krasznaja Szvjezda, Moszkva, 1942. július 24. Az írás címe: �Öld a németet!�
(3) Kanadai Magyarság. 1999. szeptember 18. 8. oldal. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2006-11-12 11:26:20, vasárnap
|
| |
| |
Agónia és hazugság
Szentesi Zöldi László
Magyar Nemzet 2006. november 11. 0:02
A diplomáciában az egyes minősítések és jelzők mindig egy fokkal
árnyaltabban mutatják be a valós helyzetet, mint ahogyan a hétköznapi
megszólalásokban szokás.
Ha egy diplomata aggályosnak nevez valamit, akkor ott nagyon nagy a baj, ha
aggasztónak, akkor alighanem már a szankciókat is fontolgatják.
Mindez csak azért jutott eszembe, mert Joaquín Almunia budapesti látogatásán
súlyosnak nevezte a magyar államháztartás helyzetét.
Ha utánagondolunk, ez a mondat felér egy arculcsapással.
Az unió pénzügyi biztosa persze csak azt nyomatékosította, amit néhány
maradék szocialista fanatikuson kívül az egész ország, sőt a nagyvilág is jó
ideje észlel: bajban a magyar gazdaság, elveszett a kezdeményezőkészség, új
ötlet, cselekvési terv nem létezik.
A lassan imamalomszerű kormánypropagandára, amely szerint itt minden a
legnagyobb rendben zajlik, ami pedig nem, az közös felelősségünk, most
csattanós választ adott a pénzügyi biztos.
Ha bárki is azt a következtetést vonná le, hogy Gyurcsány Ferenc pozíciója
megszilárdult, s ennek nyomán valamifajta emelkedés következne, annak szíves
figyelmébe ajánlom a JP Morgan két héttel ezelőtti jelentését, és az
Almunia-látogatásról kiadott tegnapi kommentárját.
Mindkettőben annak a véleményüknek adnak hangot, hogy bár Gyurcsány helyzete
a következő egy évre szilárdnak tűnik - efelől, mi, magyar állampolgárok
azért korántsem vagyunk meggyőződve -, az MSZP a parlamenti ciklus második
felében esetleg új miniszterelnököt keres majd.
Magyarán mondva, a minden politikai rezdülésre oly érzékeny globális
pénzügyi szolgáltató csoport már nem számol Gyurcsány Ferenccel.
Politikai búcsúztatója a jelek szerint elkészült, de egyelőre elnapolták
kihirdetését, mert először végignézik a felettébb érdekesnek ígérkező
agóniát.
Az államilag szentesített hazugságok sodrában talán egyetlen területre sem
összpontosított annyi erőt a Gyurcsány-kormány, mint a gazdaságpolitikára.
Vég nélkül hazudoztak és hazudoznak az euró bevezetésének időpontjáról,
állandóan módosítgatják a dátumokat, optimista és pesszimista
forgatókönyveket gyártanak - a valós helyzet pedig az, hogy Bulgáriában és
Szlovákiában alighanem hamarabb lesz közös uniós valuta, mint nálunk.
A konvergenciaprogramnak nevezett kármentesítés valójában akkora cselekvési
teret enged a magyar államnak, amennyit egy kipányvázott paripa érezhet a
Hortobágy közepén.
Miután Almunia Budapesten azt is elmondta, hogy az Európai Bizottság
áprilisban ellenőrzi a program végrehajtását, Veres János a szóban forgó
időpontban akár szabadságra is mehet, az üres kamra kulcsát viszi majd el a
zsebében.
Túlzás lenne ez a kijelentés?
Semmiképpen sem, hiszen a pénzügyi biztos kendőzetlenül elmondta: amennyiben
Magyarország letér a számára kijelölt útról, akkor felfüggesztik a kohéziós
alapokat.
Itt tartunk most.
Az egész ország a szakadék felé robog, magas az infláció, a forint egy év
alatt 1 százalékot veszített az értékéből, sorolhatnánk vég nélkül az
elszomorító adatokat.
Mindeközben a kormány tovább sarcolja az embereket.
Almunia látogatásával egy időben bizonyossá vált, hogy Gyurcsányék a
háztartásbeliekre és az őstermelőkre is kivetették a hálót: havi tízezer
forintot akarnak bezsebelni olyan családoktól is, ahol a szó szoros
értelmében tüzelőre és ruhára sem telik.
Ez lenne a sokat emlegetett társadalmi szolidaritás, a miniszterelnöki
gyerünk, magyarok, legyünk keményekféle szövegek?
Ennek a társaságnak sem az ország általános helyzetéről, sem az egyes
emberről, az átlag magyarról nincs mondanivalója.
 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 4
|
|
|
|
2006. November
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
31 db bejegyzés |
| e év: |
126 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1033
- e Hét: 6785
- e Hónap: 10530
- e Év: 164026
|
|
|
Offline
