|
2006-12-19 20:39:02, kedd
|
| |
| |
Keresztyén Gyülekezet! Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Textus: Zsidókhoz írt levél 1,1-6
Évek óta foglalkoztat már a kérdés, hogy vajon mi hoz el bennünket a templomba karácsony szenteste? Talán nincs is semmilyen hasonló eseménye Pilisnek, ahol egyszerre ennyien lennénk együtt, mint a karácsony esti istentisztelet. Bár egy településen lakunk, mégis egész évben külön utakon járunk. Ki-ki a maga életét éli, dolgozik, ingázik Pest és Pilis között, bevásárol és a családjáról gondoskodik. Találkozunk egymással itt is ott is, de ez az este egészen másképpen köt össze bennünket. Itt és most valami egészen különleges dolog történik velünk. Ebben az órában közösen ünneplünk. Aki eljön egyszer a karácsony esti istentiszteletre, az jövőre is itt lesz. Aki egyszer átéli ezt az élményt, aki egyszer megérzi ennek a közös ünnepnek az ízét, az szereti és évről évre várja ezt az órát. Vajon mi a titka az ünnepnek? Vajon miért vagyunk együtt ilyen sokan ezen az estén?
Végül is nem történik velünk semmi különleges. Minden éven meghallgatjuk a jól ismert történeteket Máriáról Józsefről, a Kisjézusról, a pásztorokról és az angyalokról. Megnézzük, hogy hogyan jönnek be a három királyok, mosolygunk és örülünk annak, amikor a gyermekeink hangján szólalnak meg a jól ismert mondatok. De vajon miért olyan fontos mindez? Mi a titka ennek az egy órának? Hogyan működik az ünnep?
Felolvasott igénk szerint egy hatalmas király érkezik hozzánk Jézus személyében. Valaki olyan, aki hatalmasabb minden teremtménynél, aki feljebbvaló még az angyaloknál is. Valaki, aki azért jött el, hogy Isten rajta keresztül látható legyen. Ahogyan egy tükör közvetíti a képet, úgy ő is megmutatja nekünk, hogy milyen is Isten valójában. Egy hatalmas király érkezéséről szólt az igénk, a pillanatról, amikor ez a hatalmas király elfoglalja a helyét.
Isten lényegének képét mutatja meg nekünk, akik már nem sokat foglalkozunk Istennel. Ahogyan mondtam, éljük az életünket minden nap nélküle. Küzdünk, és örülünk, építünk, tervezünk, néha még célba is érünk. Gyerekeket nevelünk és szülőkről gondoskodunk. Hibázunk és szenvedünk a bűneinktől. Elbukunk emberi kapcsolatainkban és magányosak maradunk. Szeretetet keresünk és vágyunk egy jó szóra. Megöregszünk és újra keressük az életünk értemét. Felnövünk és keressük az életünk célját, próbáljuk elfogadni felelősségünk súlyát. Betegségekkel küzdünk és vissza akarjuk kapni az életünket. Talán gyászolunk, és csak megnyugvás békét keresünk. Éljük az életünket mindannyian, a legtöbbször nélküle, mármint Isten nélkül.
Érezzük az ő hiányát. Ha nem is megfogalmazva, nem is így kimondva, de életünk minden töredékességében átéljük annak a fájdalmát, hogy mi már egy olyan kor emberei vagyunk akiknek nem természetes Isten közelében lenni. Mindennapi életünk minden fájó pontja az ő hiányáról beszél. Szükségünk lenne rá, de talán már a nevét sem tudjuk. Keresünk valamit, hogy az életünk kiteljesedjen, kutatunk valami után ami boldoggá tesz bennünket, de nem tudjuk már merre keressünk, kinek higgyünk, mit válasszunk.
Ez a hiány köt össze minket ezen az estén is. A lényeg, amitől az életünk élhető emberi élet lesz, az hoz ide minket. A vágy, hogy megtaláljuk a boldogságunkat az életünkben, az tesz eggyé minket itt és most. Azt reméljük, hogy az ünnep szavai, a gyerekek versei és énekei fogalmazzák majd meg a vágyainkat. Abban reménykedünk, hogy ha nekünk is jut hely a karácsonyi történetben, akkor részünk lehet az örömben is. Akkor talán valami, ami eltörött az életünkben egész lehet újra. Akkor talán valami, amit elvesztettünk az életünkből, a miénk lehet újra. Ha valami hiányos, töredezett bennünk, akkor az, teljessé lehet újra. Mint ahogyan a kisgyerekek várják az ajándékot, úgy vágyunk a nyugalomra, a békességre, vágyunk az örömre, a megújuló erőre, életkedvre. Ez a várakozás, keresés, kutatás hoz minket ide évről évre.
És a király megérkezik. Elhozza azt, amire vágyunk, amit keresünk. Valami egészen csodálatos módon bevon bennünket egy történetbe, az ő születésének történetébe, és észre sem vesszük, ahogyan egyszer csak újra Isten közelében találjuk magunkat. Mi csak az angyalokra, a pásztorokra, a királyokra figyelünk, csak azt látjuk, hogy ott van Mária és József, na és persze Ő, a király. Ott fekszik a jászolban egy kisbaba szelídségével, kedvességével, bájos mozdulataival az Isten Fia. Rá nézünk és rajta keresztül az Isten közelében leszünk egy szempillantás alatt. Figyelünk rá, és talán nem is tudatosul bennünk, de Isten jelenléte teszi ünneppé ezt az órát. És ennyi elég. Még nekünk is, akik az életünket már olyan távol éljük Istentől, nekünk is elég ez a néhány, Isten közelében eltöltött pillanat ahhoz, hogy a szívünk ünnepeljen. És Istennek ez a közelsége nem hagyja majd nyugodni a szívünket. Szeretete, amivel ebben a gyermekben közel jön hozzánk újra meg újra az egymás iránti szeretetre indít majd minket. Békessége, amivel megérkezik hozzánk, úrrá akar lenni minden békétlenségünkön, családban és szívben egyaránt. Jelenlétének szelídsége lecsillapít bennünk minden indulatot, és megtanít arra, hogy egymásnak megbocsássunk, egymás bűneit is elviseljük. Mi csak eljövünk ide, ahol Ő is itt van, hogy ez az óra, a vele való csendes találkozás megújítsa az életünket. Ez a titok, amiért ma is együtt vagyunk. Az Isten, akit mi már nem ismerünk, akinek nevét elfelejtettük és őt már megszólítani sem tudjuk, az Isten utat talál mégis hozzánk. És elindulnak a pásztorok, messziről napkeletről megérkeznek a három királyok. Belép a képbe József és Mária, szállást keresve, istálló melegét találva. És messziről szól az angyalok éneke, hogy aki sokkal de sokkal nagyobb náluk megszületett. Szól az örömhír, hogy az Isten emberré lett. És mi is eljöttünk, mi is helyet találtunk, mert ahol ő van, ott van az is amit mi keresünk, kutatunk vágyunk. Isten közelében, az ő jelenlétében ott a boldogságunk, ott a békességünk. Ámen.
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Karácsonyi üdvözlet |
|
|
|
|
|
Offline
