|
2006-12-25 08:06:30, hétfő
|
| |
| |
EGYHÁZI ÜNNEPEINK
a népi hagyományok tükrében
Bizonyos, hogy a magyar falvak életében nagyon fontos szerepet töltöttek be a különböző vallások egyházai, mert az erkölcsi normákat, szokásokat, a családi élet alakulását jelentős mértékben befolyásolták.
A X-XI. századtól, a magyarság egységesen a katolikus vallást követte, a XVI. századi protestantizmus térhódításáig.
Másfél százados harc után, az 1731-ben kiadott Carolina Resolutio (Károly király döntése) megerősíti a protestánsok korlátozott vallásgyakorlását. Kiépül mind a református, mind az evangélikus egyház területi szervezete és tovább épülnek a református iskolaközpontok. Az állam katolikus jellege azonban megmaradt.
Ennek ellenére, a XVIII. századi műveltségben a magyar protestantizmus az előző századokban kiépült iskolarendszerben és könyvnyomtatási kultúrában őrzi pozícióit. A képzőművészetben, a népi motívumkincs a táblafestő- ,,virágozó" asztalosmesterek jóvoltából, bekerül a református templomokba. Az egyházi zene a középkortól kezdve hatott a népzenére. A prédikációs irodalom példázatai jelentkeznek a paraszti mesékben és mondákban. Az egyházak bizonyos vallásos tartalmú dramatikus játékok kezdeményezői és elterjesztői voltak.
A karácsonyi ünnepkör
Így volt ez az első nagy ünneppel, a karácsonyi ünnepkörrel is, amely az adventtel kezdődik.
Első napja az András-naphoz (nov. 30.) legközelebb eső vasárnap.
András-nap volt advent előtt az utolsó olyan nap, amikor még mulatni lehetett. Ilyenkor kezdik meg a disznók ölését, és tartják a disznótori összejöveteleket.
Advent kezdetét néhol éjféli harangszóval jelezték, ettől kezdve tilos volt minden hangos, zenés szórakozás. A lányok és asszonyok fekete, vagy sötét színű ruhában jártak a templomba.
A legismertebb karácsonyi játék a betlehemezés, melyet az egész magyar nyelvterületen ismertek, és a városban is játszották. A templomi misztériumjátékról már a XI. századtól szólnak feljegyzések, majd később kiszorult a templomból, és a XVII-XVIII. században iskolákban, vallásos egyesületekben adták azokat elő.
A betlehemesek felszerelésüket már advent elején kezdték készíteni, tanulták a verseket, énekeket, és karácsony előtt sokszor tíz napig is állandóan járták a falut, sőt egy-egy csoport a szomszéd településeket is felkereste.
A betlehemet általában 16-18 éves fiúk, legények adták elő, csupán a matyóknál jártak lányok és a templom formájú betlehemet, melyet belülről istállónak rendeztek be, itt egy idősebb asszony hordozta.
A szereplők közül elöl jár a kengyelfutó, aki az erdélyi Tordán ilyen kezdetű verssel kér bebocsátást: "Dicsértessék a Jézus Krisztus" "Ünnep van ma, fényes ünnep" "A keresztények között..."
Az ilyen beköszöntő után általában Jézus születésének rövid leírása következik, majd József elmondja, miként próbált eredménytelenül szállást szerezni, végül a pásztorok hódolnak a kis Jézus előtt. Ezek után következik a komikum, a pásztorok tréfás vetélkedése, kócolódása, s miután megtörtént a megvendégelés, a betlehemezők együtt éneklik el az áldást:
"Nosza, nosza jó gazda,
Bocsáss minket utunkra,
Házadra, magadra,
Szálljon Isten áldása!"
Természetesen számos más változat, variáció is előfordulhat. Például a bábtáncoltató betlehemek, ahol a ,,gyertyaszedő" vonul be a színpadra, aki összeregöli, majd megköszöni az adományokat.
December 15-től kezdve a szálláskeresés is elterjedt vallásos szokás, melyben kilenc család állt össze, és sorba mindennap máshova vitték a Szent Család képét, mely előtt énekeltek és imádkoztak. Majd egy szegényebb családot megajándékoztak, mintha azt a Szent Családnak adnák.
A karácsony
Az egyik, népi hagyományainkban leggazdagabb ünnepkör karácsony: dec. 25-26. Az egyház ezeknek a szokásoknak egynémelyikét egyenesen megszentelte és a vallás ünnepei közé beiktatta, másokat hallgatólagosan elnézett, ismerve fontos funkciójukat a nép életében.
Az óegyház döntése óta a karácsony hangulatban, jelképekben, népszokásokban, egyént, családot, társadalmat átjáró ihletésben egyre gazdagodott.
A jelképek élén a betlehemi csillagot kell mondanunk, amely ott ragyog, hívogat és utat mutat a magyar református templomtornyokon.
Az alma, amely az ókori szimbolikában Isten hozzánk hajló szerelmének, magának a Kisdednek a jelképe. Bizonyságul szóljon a népi versike:
"A kis Jézus arany alma,
Boldogságos Szűz az Anyja."
A dió is ősi Krisztus-jelkép: a Megváltó anyja méhében, majd a sziklasírban rejtőzött, hogy utána az embereknek karácsonyi üdvössége, majd húsvéti eledele és öröme lehessen.
A legelterjedtebb karácsonyi jelkép a karácsonyfa. (Mai formájában német-protestáns eredetű.)
A karácsonyfa, Krisztus Urunkat jelképezi:
- gyertyái arra emlékeztetnek, hogy a halál árnyékának völgyében fény ragyogott fel jövetelével;
- édességei arra, hogy elhozta számunkra a bűnbocsánatot;
- örökzöld levelei, pedig arra, hogy örök életet ajándékoz.
A magyar karácsony hangulatához hozzátartozik, hogy a karácsonyfán legyen szaloncukor, és karácsonykor legyen hó, legyen ,,fehér" a karácsony.
A már említett karácsonyi szokásokon kívül még számosat lejegyeztek jeles folkloristáink.
Például Bálint Sándor (1904-80), aki egy életen át kutatta a keresztyén ünnepek néprajzát. Szerinte ez a gondolat, hogy: "az élet forrása megnyílt ez éjjel", a karácsony lényegére utaló hasonlat.
Ez a forrás nem más, mint a kútból, forrásból karácsony éjjelén frissen merített víz.
Ehhez kapcsolódó népszokás legősibb formáit találhatjuk például, a Bereg megyei Fornoson, ahol a falun kívüli kúthoz mentek a fonóban gyülekező leányok és legények éjféltájban. Fenyőkoszorúkkal díszítették a kutat. Aki éjfél után elsőnek oldotta föl a guzsvesszőt, az merítette azt az aranyvizet, "amelyben Jézus fürdött".
Tornyospálcán, karácsony éjfelén viszik az eladó lányok a jó kútról az aranyvizet, hogy reggel abban mosdván, szépek legyenek.
Kissárréten azt tartják, hogy éjjel 11 és 1 óra között aranyos víz folyik a Kőrösön. Ha ebből iszik a jószág, "nem áll beléjük nyavalya".
Az őrségi Kercavidék reformátusai is fenyőágakkal díszítik a kutat, s karácsony és újév reggelén olyan vizet isznak, amelyet éjfélkor merítettek.
Úgyszintén ősi szokás szalmát helyezni az asztal alá. Ez a betlehemi istálló idézése, noha a kutatók szerint ősi pogány vegetációs vonatkozása van.
Karácsony másodnapján, Szent István (dec. 26.) napjához kapcsolódik az egyik legnagyobb múltú magyar szokás, a regelés, regölés. A nyelvtudomány megállapítása szerint a regek a középkorban királyi, főúri mulatságok lehettek, melyeken a regősök mulattatták uraikat.
A szó maga összefügg a sámán révülését jelentő szóval, így feltételezhetően, legalábbis részben a honfoglalás előtti időkig követhető, míg másik oldalról a különféle európai alakoskodó játékokkal tart kapcsolatot.
A regölés szokását a Dunántúlon, főleg annak nyugati felében, továbbá Székelyföld egyes részein a múlt században még csaknem kétszáz községben ismerték.
Gyerekek, fiatal legények főleg állatbőrbe öltözve járták a falut. Félelmetesen hangzó láncos botjukat rázták, s köcsögdudájukkal nagy zajt csaptak és házról házra járva ilyen szöveggel köszöntöttek:
"Megjöttünk Szent István szolgái,
hideg, havas országból,
elfagyott kinek a füle,
kinek a lába,
a kendtek adományából
akarjuk meggyógyítani.
Mondjuk-e, vagy nyomjuk?"
Ha a ,,mondásra" engedélyt kaptak a ház gazdájától, akkor kezdenek bele az énekbe:
"Itt is keletkezik,
Egy csodató,
Aztat körülveszik
csodatevő szarvasok.
Ezer ága boga,
Ezer misegyertya
Gyulladva gyulladjék,
Altatva aludjék
Az új esztendőben!
Adjon az Isten ennek a gazdának
Egy hold földön száz mérő buzát!
Régi rejtem, régi rejtem
Sej, regü rejtem!...! (Nyögér, Vas m.)
A második részben a legények és leányok kerülnek sorra, akiket összepárosítanak: összeregölnek. Akikre így sor kerül, azokról azt tartják, hogy a következő farsang után összeházasodnak.
Az aprószentek-napi (dec. 28.) korbácsolás a régi egyházi eredetű szokások közé tartozik, egészen az ókorig követhetjük nyomát. Ilyenkor a gyerekeket megvesszőzték, annak emlékére, hogy Heródes király a kisdedeket megölette.
Egy XVIII. századi feljegyzés írja Erdélyből: "Ezen a napon gyermekecskéket jó reggel vesszővel megütögetik az Atyák vagy mások, annak emlékezetére, hogy gyermekek szenvedtek a Krisztusért..."
(A régi magyarok az újévet kiskarácsonynak nevezték. Az óegyház a karácsony nyolcadába emléknapokat iktatott: dec. 26. István diakónus emlékezete, harmadnapra János evangélista emléknapját, negyednapra az Aprószentek ünnepét.)
A szokások ma már kihalóban vannak, de az ember érzi, ünnepre, pillanatnyi csöndre, játékra, társaságra szükség van most is. Üzenetet hordoznak ezek az ünnepek, az ember és a természet szeretetét hirdetik.
Bp. 2001.
  |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
