|
2006-12-28 15:54:35, csütörtök
|
| |
| |
Most minden ember szíve szeretettel van tele. Most szebbnek látunk mindent és mindenkit. Izgatottan készülődünk, hogy boldog és szeretettel teli pillanatokat szerezhessünk családunk tagjainak és a legjobb barátainknak.
MI KERÜL A FA ALÁ?
A karácsonyi titok
December van. Hajnal. A fákat és bokrokat puha dunyhaként védelmezi a fehéren fénylő hó. Nyugodt a táj. Csak a lágy szellő miatt meg-megmozduló fagyos ágak zörrennek össze, mintha köszönteni szeretnék az ébredező tájat. Ezt a mérhetetlen nagy nyugalmat egyszer csak egy víg hang töri meg.
A peckes, fénylő tollazatba burkolódzó kakas hangosan belekiált a csöndbe:
"Ébredjetek! Itt van a reggel. - hallatja magát. - Keljetek, hát fel!".
Erre a vidám szóra a szobában is halk mozgolódás kezdődik. A mai élet is beindul. Persze még csak Károly szeme nyílik ki. Halkan, szinte lélegzetvétel nélkül kel ki a jó meleg ágyból. Annyit azért megtesz, hogy odahajol feleségéhez, Annához, lágyan megcsókolja az arcát, betakarja és magára hagyja - hadd pihenjen még.
Károly felöltözik - melegen. Sapkáját a fejére csapja, kötött sálját a nyakára csavarja. Elindul kifelé. Lép egyet, kettőt. Az ajtót kinyitva a hajnali homályos fény ezüstösre festette az előszoba falait, majd újra sötétség. Kint a ragyogó téli takaróba lépve Károly lába alatt frissen ropog az éjszaka lehullott hó. Lehajol, egy hógolyót gyúr és elhajítja, ami halkan puffan a farakáson. Odalépked, megfogja a fejszét, amit még évekkel korábban édesapjával együtt készítettek.
Csitt-csatt, pitt-patt. Suhog a fejsze, pattan a fogács, hull a földre a hasáb. Gyújtóst készít, hogy mire reggel lesz, a családot az otthon meleg ölelje át. Károly számára a korai ébredés valóságos öröm.
Miért is? - kérdezhetnénk tőle, s ha ezt megtennénk, a következő választ kapnánk:
"A reggeli hideg, ha kipirosít, ha a favágástól egy kissé kimelegszem,
ha a fa cipelésétől picit gyorsabban lélegzem, s tán el is fáradok,
öröm önti el a szívemet, mert tudom, hogy a szeretteimért teszem mindezt. Ha a fiamért és a feleségemért tehet bármit,
még ha kimerítő munkáról is van szó, élvezem.
Ilyenkor nincs számomra nehézség, nincs fáradság.
Ha róluk van szó, egyszerűen nem tudok az ágyban maradni,
legyen a szobában bármilyen kellemes a meleg,
s kint bármilyen csípős a hideg.
Szeretem a favágást, mert szeretem a családom."
Károly kétkezi munkásember. A földeken és az erdőben dolgozik. Ezt tanulta édesapjától is, Mihálytól, akit 2 és fél éve elveszítettek. Balesetben veszítette el életét. Károlynak nagyon fájt édesapjának távozása, hiszen rajongásig szerette őt. Sülve-főve együtt voltak, épp úgy, mint ahogy kicsi Matyi állandóan az édesapján lóg. A négyéves csöppség, amikor csak teheti Károllyal van. Ha az épp a ház körül tevékenykedik - lehet kint csípős hideg is -, Matyi kisurran és kérleli, hogy meséljen neki.
Ez a mai napon sincsen másként. Mire Károly végzett a reggeli favágással, s épp a kályhát pakolta, Matyi is kikászálódott az ágyacskájából, leült a kedvenc sámlijára, amit Károly készített neki még a születésnapjára. Leült és álmos szemeit nyitogatni próbálta. Figyelte, hogyan dolgozik az édesapja.
- Szia, papa! Hogy aludtál?
- Szia, Matyikám. Én nagyon jól. Te is?
- Igen.
- Te már ilyen korán talpon vagy? - kérdezte széles mosollyal Károly, s utánozta Matyi álmoskás ábrázatát.
- Igen, papa, próbálok. De olyan nehéz. Hogyhogy te ilyen friss vagy, én meg még mindig egy kicsit aludnék?
- És miért nem alszol még, fiacskám?
- Hallottam, hogy bejöttél, és tudod, szeretem nézni, ahogyan a megrakod a tüzet. Te sosem vagy fáradt?
- Matyi - felelt Károly -, ha rólatok van szó, a mamáról és rólad, akkor egyszerűen eltűnik minden fáradságom.
- De hová, papa? Hová tűnik?
- Egyszerűen nem is figyelek rá. Teszem, amit tennem kell. Rátok gondolok. És ilyenkor mindig tele leszek energiával. Olyan leszek, mint a medve. Olyan erős.
- És én miért nem, papi? Miért nem vagyok olyan?
- Te is éppen olyan vagy, mint a medvék, csak te most még egy kis medvebocsra hasonlítasz. Ám, amikor majd felnősz, és akkora leszel, mint én, te is egy szép, erős medvéhez fogsz hasonlítani.
- És a medvebocs is olyan, mint én? Hamarabb elfárad és nehezebben ébred?
- Bizony, Matyi! A kicsi medvék épp ilyenek. Pont olyanok, mint te.
Ezzel a válasszal Matyi nagyon elégedett volt, s azt gondolta magában, hogy ha ő most olyan, mint egy bocs, akkor biztosan belőle is lehet olyan "medve", mint amilyen a papája. Ez az elégedettség eltöltötte kicsiny testét, és most már egy cseppet sem volt álmos. Sőt! Felpattant a sámlijáról és rohant édesanyjához - aki a konyhában készítette a reggelit -, hogy elújságolja neki:
- Mami, mami! Képzeld, mit mondott a papa?
- Mondd csak, mit? - kérdezte Anna egy bűbájos mosollyal az arcán.
- Azt mondta, hogy én is lehetek még nagy medve!
- Medve? - kérdezett vissza, kissé meglepettem.
- Igen, mami olyan nagy medve, mint amilyen ő. Tudod, most még csak olyan vagyok, mint egy kis bocs, a papa pedig olyan erős, mint egy nagy medve.
- Igen, Matyi, valóban olyan vagy, mint egy kis bocs és én is biztos vagyok benne, hogy te is erős medve leszel.
- Papa, hallottad? A mama is azt látja, amit te.
- Persze, hiszen ez az igazság! - mondta csendes határozottsággal, majd folytatta. - Amúgy, Matyi, várod már az estét?
- Már nagyon.
- És szeretnél majd segíteni?
- Persze. Ugye, papa, a kicsi bocsok is segítenek a papájuknak?
- - Ha tudnak, akkor igen.
De miben is kéri Károly a kicsi Matyi segítségét? És mi lesz este, amit annyira várnak már? December 24-e van, és a Szentestére való emlékezést várják. És a mai nap azért is fontos Matyi számára, mert a papája megígérte neki, hogy idén már ő is segíthet a fenyőfa feldíszítésében. Együtt készülnek. Ők ketten díszbe öltöztetik a házukat, míg Anna pompás ünnepi vacsorát készít. Ezen a napon a Híres családban az a szokás, hogy ebédre valami egyszerű, hideg étel fogyasztanak: kenyeret, paradicsomot, paprikát, szalámit, sajtot vagy aludttejet hagymával. Ebéd után pedig elkezdik a ház díszítését: a férfiaké a látvány, az asszonyoké az íz és az illat. Károly ezen a napon vágja ki a fenyőt, amit estére szépen fel is öltöztetnek ünnepi díszbe, Anna pedig halat és pulykát készít, valamint egy ínycsiklandó tortát.
Matyi már nagyon izgatott. Az előszobában topog.
- Papa, öltözhetek már?
- Hova indulsz, fiam. Nincs még túl korán? - kérdezte huncut mosollyal az arcán.
- Nincs. Ugye indulunk már?
- Hátra megyek a fejszémért. Addig akkor öltözhetsz is.
- Rendben - és Matyi abban a pillanatban, mintha puskából lőtték volna ki, már magára is rántotta a csizmáját, a kabátkáját, a sapkáját és a sálját. Indulásra készen állt.
- Gyere, Matyi! - szólt be, Károly a résnyire kinyitott ajtón. - Gyere, és menjünk!
- Már itt is vagyok. Mehetünk - mondta ragyogó szemekkel, és elindultak az erdőbe. Közben vidáman beszélgettek, meglesték az állatokat, amint a hó alatt élelem után kutatnak.
- Matyi, szólj, ha látsz egy olyan fát, ami tetszik.
- Papa, nekem mindegyik fa tetszik.
- Értem - mosolyodott el Károly -, de hát, mindet mégsem vihetjük haza. Nem férne be a szobába.
- Papa, mit szólnál ahhoz? - kérdezte, egy tömzsi fára mutatva.
- Fiam, képzeld, én is épp ezt szemeltem ki.
- Komolyan?
- Igen. Látod, Matyi, ugyanazt szemeltük ki.
- De jó! - felelte a kicsi.
Aztán néhány suhintás és már viszik is a fát. Visszatérve az udvaron pedig a tartóba illesztés következik. Matyinak nagyon tetszik a készülődés. Most vesz részt először ebben. Eddig, mivel még pöttöm volt, Károly a készülődés idejére édesanyjához vitte őt. De most vidáman és serényen szorgoskodik.
Készen áll a fa, kezdődhet a díszítés. Eközben Anna már csodás illatfelhőt varázsolt otthonukba. A házba belépve mohó szippantották be a finom aromát.
- Mami, idenézz! - mutogatta örömmel a fenyőt édesanyjának Matyi. - Képzeld, épp ugyanazt választottam, mint a papa.
- Persze, mert biztosan megtaláltátok a legszebbet.
- Így van, mami - mondta, s közben egyre csak szimatolt.
- De finom ez az illat - vetette közbe Károly.
- Igen, mami, ez nagyon jó! De most mennünk kell díszíteni.
- Jól van, menjetek csak - felelte kedvesen.
Azzal be is helyezték a fenyőt a helyére és elkezdték csinosítani az otthonukat.
- Papi, ha készen vagyunk, akkor mi kerül majd a fa alá?
- Ajándékok.
- A kis Jézus hozza?
- Matyi, az ajándékokat, amikkel játszani tudsz, mi helyezzük a fa alá, de van, ami a játékoknál sokkal fontosabb. Azt a kis Jézus hozta el nekünk.
- Mi az, ami fontosabb a játékoknál? Mit adott nekünk?
- Fiacskám, a legfontosabb, amivel rendelkezünk a szeretet. És tudod, Szentestén a szeretetre emlékezünk. Mamitól már hallhattad többször is, hogy ez a szeretet ünnepe. Tudod, hogy miért?
- Miért, papa?
- A kicsi Jézus azért született közénk, hogy megtanítson minket a szeretetre, annak fontosságára. A szeretet pedig az, amikor olyat adsz a maminak, nekem vagy bárki másnak, akit szeretsz, ami áldozatot jelent neked. Épp ezért van az, hogy mi mindig olyannal lepjük meg egymást, amit saját magunk készítünk. Emlékszel a sámlidra? Tudod, amin annyira szeretsz ülni...
- Emlékszem - vágta rá azonnal.
- Azt is én készítettem. Neked. Én ezzel mutattam ki a szeretetemet feléd. Olyat készítettem, amivel örömet okozhattam neked.
- És ezt nehéz volt elkészíteni?
- Ha szeretettel készítesz valamit, akkor az sosem lehet nehéz.
- És papa, és én is tegyek valamit a fa alá?
- Szeretnél?
- Bármit készíthetek nektek?
- Matyi, a fa alá bármit tehetsz, amivel mosolyt szeretnél az arcunkra varázsolni. Ha a készítés közben szeretettel gondolsz rám vagy a mamira, akkor tényleg bármit odatehetsz.
- De jó! Akkor én megyek is. Már tudom, hogy mit adok neked és a maminak.
- Jól van, menj csak!
Ezzel Matyi, bevonult a szobájába. Alkotott. Majd amikor Anna szólt, hogy készen van a vacsora, kijött, és elhelyezte a szüleinek szánt ajándékokat, majd leült az asztalhoz.
- Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk! Adjad Uram, hogy jól essék, Jézus neve dicsértessék! - mondta Károly.
- Ámen! - mondták mindhárman.
- Van egy ajándékom számotokra - folytatta Matyi. - Elmondhatom?
- Mondjad csak. Mi az?
- Kicsi Jézus szeretünk, maradj mindig itt velünk. A mamit és a papit is szeretem, segíts ajándékot készítenem. Ámen!
- Ezt most találtad ki?
- Igen, mami. Bent a szobámban - felelte. - Kértem a kicsi Jézust, hogy segítsen.
- És?
- Segített. Ott van a fa alatt.
A vacsora után hálát mondtak és megköszönték egymásnak az ételt: Annának, amiért oly finomat készített, Károlynak, amiért előteremtette a hozzávalókat, Matyinak pedig, hogy jóízűen falatozott belőle.
- Most akkor nézzük meg az ajándékokat! - mondta Károly - De előtte énekeljünk egy kicsit.
A Mennyből az angyal, a Pásztorok, pásztorok eléneklése után leültek a szépen karácsonyfa elé. Matyi kirakót kapott az édesapjától és egy mesét, amit az édesanyja írt és ő rajzolt hozzá.
- Nézzétek meg azt is, hogy én mit készítettem! - mondta Matyi.
Azzal felemeltek a földről egy szépen összehajtott papírlapot, melyre szép színes rajzot varázsolt a kicsiny gyermek. A rajz egy férfit, egy nőt és egy kisgyereket ábrázolt, valamint egy csecsemőt.
- Matyi, kérlek, meséld el, mit ábrázol ez a szép rajz? - kérte Anna.
- Azt rajzoltam le, hogy ezentúl segíteni fogok nektek. Többet, mint eddig és ezt szeretném adni nektek ajándékba.
- És ki ez a csecsemő, kicsim? - kérdezte Károly.
- Ez papi, a kicsi Jézus. Azért rajzoltam ide, hogy ő segítsen nekem, ha valami nehéz munkám lenne. És még azért is, hogy mindig szerethesselek titeket. Akkor is, ha a sarokba küldesz.
- Kis fiam, ez a legszebb ajándék, amit valaha is kaptunk – mondta Anna és könnyes szemmel átölelte a gyermekét és a férjét, csókot hintett a homlokukra, majd halkan elkezdtek énekelni újabb karácsonyi énekeket.
Így telt a Híres család karácsonya, amikor a kicsi Matyi négy éves volt. Boldogan, örömkönnyekkel tarkítva, őszinte szeretetben.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Karácsonyi üdvözlet |
|
|
|
|
|
Offline
