|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 7
|
|
|
|
|
|
2007-01-16 22:36:09, kedd
|
| |
| |
Németh György: A Morvai Krisztina-féle nagy túlélőshow
...
Az, hogy az izraeli nyomást gyakorol a magyar kormányra a számára
kellemetlenséget okozó ENSZ-küldött eltávolítása érdekében, végül is
természetes.
Minden ország diplomáciája ezt tenné.
Ha nem teszi, csak azért nem, mert biztos az elutasításban.
Ha pedig nem tudatosan a viszonyt akarják rontani, akkor miért tennék asztalra azt, ami feleslegesen terhelné a
viszonyt.
Az nem természetes, hogy a nyomásgyakorlás ilyen könnyen vezet
eredményre.
De nem csak ez történt.
Valaki valahol tudtára adta, hogy jobb lesz, ha innen húzol.
Csendben.
S utána is csendben maradsz egy életen át.
Ha nem ezt teszed, leantiszemitázunk, ezzel erkölcsileg megsemmisítünk.
Hogy ki és hol, csak Morvai Krisztina tudja, de bizonyítani ő sem. ....
Két út állt előtte: vagy elkushad, vagy harcol.
Ha az előbbit választja, élete végéig nem tudott volna tükörbe nézni.
Ilyen ember.
Ilyennek született.
Szinte nem is tehet róla: genetikailag igazmondásra, saját és mások igazáért
való kiállásra van programozva.
Nem áldás ez. ...
A két lehetőség között az utóbbit választotta: nem kushad, hanem harcol.
Ezzel kezdetét vette a nagy Morvai Krisztina-féle túlélőshow.
Az, hogy az agybedurranás a leírtak szerint történt, abból következtetek, amit Czene is leír: közleményben
jelentette ki és azóta többször megismételte, hogy "nem hajlandó reszketni az antiszemitizmus vádjától."
Ilyet antiszemita nem mond, számára az antiszemitizmus nem vád, hanem világmegjavító világmagyarázat központi eleme.
Az viszont reszket, aki ugyan nem az, de úgy érzi, nincsenek vagy elégtelenek az eszközei a vád hamis voltának a bizonyítására.
Arra, hogy nyilvánvalóvá tegye: rágalmazzák.
Mert e rágalmazás ellen nincs védekezés.
Az ellen csak egyféleképpen lehet védekezni: ha el sem kezdik.
Ennek azonban megkérik az árát.
S ezt Morvai Krisztina nem volt hajlandó megfizetni.
A teljes cikk a http://www.gondola.hu/cikkek/52329 címen olvasható
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-01-16 22:30:22, kedd
|
| |
| |
Egy becsületesebb országban egy becsületesebb köztársasági elnök.....
T. H. Ilves észt köztársasági elnök beiktatási beszéde
(Elhangzott 2006. október 9-én.)
Tisztelt elnök úr, a parlament és a kormány tagjai, excellenciás urak, hölgyeim és uraim, kedves észt nép.
Mély tisztelettel és nagyrabecsüléssel telve állok ma önök elé. Tisztában vagyok vele, hogy tiszteletre méltó elődeim munkájának folytatása és a köztársaság szellemének életben tartása fogja meghatározni munkám és napjaim. Az a kötelesség, hogy óvjam és tovább vigyem az 1918-ban létre hozott Észt Államot, nagy feladatot rejt magában, melyet önök a következő öt évre rám ruháztak.
Kedves hallgatóim!
Elődeink 88 évvel ezelőtt teremtették meg az Észt Köztársaságot. A szabadságért vívott háborúban egy vadonatúj államot rajzoltak a térképre. Ezzel az észt nép naggyá lett, nagyobbá, mint amekkorára valaha is képesnek tartották.
Azok a népek, amelyek kiharcolták a jogot, hogy saját államban, a nép biztonságos otthonában éljenek, boldog népek. Az észt nép otthona sajnos de facto csak alig két évtizedig állhatott fenn. Mindössze egyetlen nemzedék születhetett meg és serdülhetett fel a független Észtországban.
Mégis ez az egy nemzedék elég volt ahhoz, hogy a demokratikus Észt Köztársaság eszméje, a saját állam víziója átvezesse népünket a hosszú megszálláson, a mérhetetlen szenvedéseken, igazságtalanságokon és galádságokon. A demokratikus Észtorság eszméje segített bennünket abban, hogy visszaállítsuk függetlenségünket.
Csoda történt, amelyért hálásak vagyunk akkori vezetőinknek, népünk kultúrája alkotóinak és hordozóinak, mindenekfölött azonban az emberek százezreinek. Az ő összetartásuk, szilárd akaratuk és közös erőfeszítésük visszaadta az észt népnek államát.
Csakhamar ráébredtünk, hogy a puszta önállóság nem elegendő. A világ tele van önálló államokkal, melyek polgárainak egyedüli álma, hogy távozzanak vagy meneküljenek belőlük. Ismerünk gazdaságilag sikeres államokat is, melyek kormányai távolról sem tartják tiszteletben a jogállam alapelveit.
Ma, 15 évvel a függetlenség visszaállítása után erre gondolva bátorkodom megfogalmazni feladatunkat és kötelességünket: öt év múlva olyan államot kell átadnunk az első újból függetlenné vált Észtországban felnőtt nemzedéknek, amely olyan képet nyújt és úgy cselekszik, mintha sohasem lett volna megszállás.
Természetesen nem tehetjük nem létezővé a megszállás ötven évét. Azonban egy nemzedék - húsz esztendő - elégséges idő ahhoz, hogy el tudjuk dönteni: megbirkóztunk-e a feladattal? Nagyobbá, jobbá, biztonságosabbá és otthonosabbá tettük-e Észtországot?
Az Észt Köztársaságban született és felnőtt nemzedéknek ne kelljen se hallania, se megértenie a szabadkozásokat, hogy szüleiknek nem volt más választása, hogy megvolt bennünk a szándék, de előttük álltak a zord sziklák és a víz. Nem lesz már jogunk elnézést kérni, mikor kiejtjük "újból önállóvá lett Észtország". Az új nemzedék nem fogja már érteni azt, hogy "újból". Úgy legyen!
Nekem sohasem tetszett a kérdés: - Ilyen Észtországot akartunk?
Ebben a kérdésben az erőtlen megadás testesedik meg. A mi államunk nem kívánság vagy akarás, hanem cselekvés eredménye. Államunk fennállása minden pillanatában mi magunknak, az állampolgároknak , nem pedig Moszkvának, Brüsszelnek vagy a Nemzetközi Valutaalapnak a műve. A mi államunkat nem egyetlen magánszemély vagy egyetlen kormány, párt , cég hozta létre. Észtországot nekünk magunknak kell bátran és céltudatosan formálnunk, mindnyájunknak, nap, mint nap.
Ezért így kell feltenni a kérdést: - Milyen Észtországot akarunk örökül hagyni a gyerekeinknek?
Ebből sarjad ki az előttünk álló feladat: hogyan tovább?
Kedves észt nép!
Az angol John Locke, majd nem sokkal később a francia Jean-Jacques Rousseau már 300 évvel ezelőtt megmondta, hogy az állam a polgárok megegyezésén alapul arra nézve, hogy ki kormányoz és ezt hogyan teszi. A társadalmi megegyezés , amelyről ők írtak feltételezi, hogy az állam a polgáraié. Annak joga, hogy mit tegyen az állam, annyi ideig adatik meg vezetőinek, ameddig a polgárok ezzel egyetértenek.
Egy ilyen megközelítés valamennyiünket, akikre a nép rábízta a vezetést és a felelősséget, arra kötelez, hogy a polgárok és nem mások nevében kell tevékenykednünk. Ha valaki azzal igazolja magát, hogy "az államnak nem származott ebből semmi kára!", akkor az illető nem fogja fel, mi az állam. Egyik vagy másik csoportosulás bármilyen önkényes és palástolt előnyben részesítése becsapja a polgárokat, megszegi a polgárok és az állam közötti egyezséget. Sérti a polgároknak az igazságos államba vetett hitét. Apránként elfűrészeli a jogállam tartóoszlopait.
Mikor itt polgárokról, a polgárok államáról beszélek, akkor a civiltársadalmat értem ezen nem az állampolgársági törvényt. Ha mi azt akarjuk, hogy öt év múltán Észtországban minden ember büszke legyen arra, hogy jelesül Észtországban él, s nem valahol máshol, akkor az ország minden lakosát kell érteni rajta tekintet nélkül nemzetiségére, származására és vallására.
Emellett kötelességünk kiállni azokért, akiknek szenvedésben volt részük a megszállás alatt, de azokkal is kötelességünk megbékélni, akik a szenvedést okozták. Nem léphetünk tovább kölcsönösen egymást átkozva, vádolva. Ez azonban nem jelenti azt, amit Keletről gyakran javasolnak nekünk, hogy felejtsük el a múltat.
Ha egészséges szellemű államot akarunk ráhagyni az önálló Észtországban született nemzedékre, akkor nem szabad bunkóként használnunk a múltat. A múlt akkor nem tud büntetni, gyanúsítani senkit, ha a múlt átlátható, ismert és nyilvános.
Elérkezett az idő, hogy új lapot kezdjünk, és a jövőre gondoljunk. S ezért sokkal többet kell tenni, mint azt, hogy egyesektől bocsánatot kérünk, másoknak pedig megbocsátunk. Ha azt akarjuk, hogy Észtország nagy és nagylelkű legyen, akkor minden itt élő embernek valami megismételhetetlent kell nyújtanunk, valamit, ami Észtországnak kizárólagos sajátja, s vonzó. Valami olyasmit kell felkínálnunk, ami Észtországban tartaná az észt fiatalokat, s visszahozná azokat a tízezreket, akik az utóbbi 15 év során eltávoztak.
Észtország új lapja feltételezi, hogy jobbá leszünk. Hogy nem vádaskodunk, nem rémítgetünk, nem fenyegetünk, nem állunk bosszút és nem sértegetünk. Úgy kell viselkednünk, ahogy elvárjuk, hogy mások viselkedjenek velünk. Más emberek és más államok.
Az alternatíva rideg. Egy olyan államban, ahol küzdelem folyik a létért, vannak győztesek és vesztesek. Az államok szintjén a nagyok legyőznék a kicsit és mindent a nyers erő határozna meg. Mi azt akarjuk, hogy Észtországot, lett légyen bármilyen kicsi, egyenlőként kezeljék. Hogy velünk kapcsolatban mindenütt ugyanazok a szabályok legyenek érvényesek, amelyekből mi is kiindulunk másokhoz fűződő kapcsolatainkban. Ez azonban azt jelenti, hogy az államon belül is így kell tennünk.
Kedves barátaim!.
Legyünk őszinték - az utóbbi időben államként és népként jól ment a sorunk. A gazdaság gyarapodik, a fizetés és a nyugdíj emelkedik, a nép életkörülményei javulnak. Észtország a NATO és az Európai Unió tagja. Államként és népként olyan célokat értünk el, amelyek egy nemzedékkel ezelőtt, 1986-ban még íróasztalfióknak írt fantasztikus regénybe valónak tűntek.
Már olyan panaszokat is lehetett hallani, hogy a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás után Észtországnak nincs elérendő célkitűzése. Több mint tíz éven keresztül iskolás gyerek módjára veselkedtünk, sikeresen elvégeztük az egyetemet is, s elértünk mindent, amit a felnőtté válás útján el akartunk érni. S most mintha tanácstalanok lennénk, hogy mihez kezdünk úgymond felnőtté fogadottan. Milyen célokat tűzzünk magunk elé, milyen felelősséget vállaljunk magunkra felnőtt államként?
Kérdezzük meg azonban magunktól a további célok kitűzése közben, s kérdezzük őszintén: a népnek és az államnak belsőleg is ilyen jól ment a sora?
Mi történt álmaink államával a demokratikus Észt Köztársasággal, ha polgárai félnek szabadon kinyilvánítani véleményüket; ha a polgárokat idegenkedés és viszolygás tartja vissza attól, hogy polgárként viselkedjenek, és polgári kötelességeik, valamint lelkiismeretük szerint cselekedjenek?
Az önállósági mozgalmunkat lángra lobbantó foszforkitermelési tervekből mára saját üzletembereink új olajpala bányák megnyitásának projektumai lettek. Az észt természetet fenyegető veszély manapság valóban kisebb? Vajon Virumaa lakóinak nyugodtabbaknak kellene lennie, mivel a lehetséges környezeti katasztrófát már nem Moszkvában, hanem Tallinnban készítik elő?
Vajon büszkék és nyugodtak lehetünk-e, ha a vidéki régiók fejlődése a helyi döntéshozók pártállásától függ, nem pedig az érintett lakosság szükségletétől? Ésszerű-e, hogy az állami hivatalokat, sőt a kórházak vezető állásait nem a szakértelem, hanem a pártállás alapján töltik be?
Az én szívemben ott él az Észt Állam önállósági kiáltványában leírt gondolat, melyet ezennel idézek: - Az Észt Köztársaság minden polgára azonos védelemben részesül a törvények és a bíróságok részéről tekintet nélkül vallásra, nemzetiségre és politikai nézetekre. Ez a gondolat a polgári Észtország eszméjének alappillére kezdet kezdetétől fogva.
Kedves honfitársak itt a teremben, de a televíziós- és rádiókészülékek, valamint a számítógépek előtt is!
Megismétlem főfeladatunkat az önállóvá, önmagát irányítóvá, gazdaságilag sikeressé lett Észtországban: öt év múlva olyan észt államot adjunk át, amelynek tevékenységét a polgárok szabják meg, nem pedig egy szűk csoport. Az állam nem valami politikusok klubja, ahova belépéskor tagsági igazolvány felmutatását kérik a többiektől. A demokratikus állam a polgároknak olyan kaptafája, melyhez igazodva kell valamennyiünknek cselekednie. Olyan kaptafa, amelynél meg kell maradnunk.
Az észt népnek éreznie kell, hogy az észt állam törődik vele. Ha azt akarjuk, hogy országunk a gazdasági növekedés és a jólét tekintetében foglaljon el előkelő helyet Európában, nem pedig az öngyilkosok és a depresszióban szenvedők számát illetően, akkor törődnünk kell vele.
Az észt népnek éreznie kell, hogy az állam az övé. Ha kitekint a világba, azt lássa, hogy Észtország ugyan kicsi, de ugyanakkor sokkal nagyobb, mint számaránya után bárki vélhetné.
Észtország bebizonyította, hogy megáll a lábán. Mind az Európai Unióba, mind a NATO-ba vezető út vagy példának okáért a Tigrisugrás szép terv maradt volna, ha nem szedtük volna össze magunkat, s nem cselekszünk közös erővel.
Képesek vagyunk új célok elérésére. Elődeim, Lennart Meri és Arnold Rüütel, akik munkáját szeretném még egyszer elismerni, s tisztelettel adózni érte, hivatalba lépésükkor ugyane helyről idézték az önállósági kiáltvány következő sorát: - Észtország, reményteljes jövő küszöbén állsz!
Az észt nép megteremtette jövőjét, s átlépett a küszöbön. Ezért is kezdem hivatali időmet minden honfitársamhoz intézett felhívással: - Ez a ti államotok, a jövője a ti kezetekben van. Egyedül a ti privilégiumotok s egyben kötelességetek eldönteni, hogyan megyünk tovább, és milyen Észtországot hagyunk örökbe gyermekeinknek.
Olyan Észtországot, amely törődik másokkal, legyen ez a másik akár valamelyik európai uniós szomszéd állam vagy a te személyes szomszédod? Vagy egy olyan Észtországot, amelyben nem vesszük észre a közvetlen mellettünk álló felebarátot? Felhányjuk-e polgártársainknak a múltat, vagy közösen keresünk új megoldásokat? Elidegenedünk-e az államtól, vagy szeretettel és gondoskodással hangoztatjuk, hogy a haza mindannyiunk számára "boldogság és öröm"?*
Tegyük nagyobbá Észtországot! Ez felhívásom hozzátok, kedves honfitársaim, a parlamenthez és a kormányhoz, saját magamhoz, mindannyiunkhoz.
Fordította
Bereczki Gábor
*Utalás az észt himnusz első sorára. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-01-16 22:25:00, kedd
|
| |
| |
Kreatív cinizmus
Torkos Matild
Magyar Nemzet 2007. január 16. 0:01
Amikor a hatalom - a közbeszerzési törvény kiskapuit kijátszva - a
tüntetőkre elhasznált gumilövedék- és könnygázgránátkészletek pótlására
hárommilliárd forintot készül kidobni az ablakon,
ahelyett, hogy a tüntetések kiváltó okára figyelne, tudnia kell:
alkotmányban rögzített jogaink védelme érdekében nemcsak jogunk, de
kötelességünk is a szembeszegülés.
Nem biztos, hogy célszerű megvárni a gumilövedék-készletek beérkezését.
A jogszabályilag kétesen bitorolt "műveleti terület" üres, a betonplacc
indokolatlanul és törvénytelenül ott hever kihasználatlanul, céltalanul.
Gyönyörűen süt a nap is, a közérzetünknek igazán jót tenne a Kossuth tér
környékén egy hosszú séta.
Ilyen méregdrága gyógyszerárak mellett szem előtt kell tartani az
egészségünk megőrzését.
A jótékony, hosszú séta segít, és még pénzbe se kerül.
A közmegegyezésen alapuló társadalmi normáink megtartása érdekében valahol
mégiscsak egyértelművé kellene tennünk: nem vagyunk holmi zombi alattvalók.
Az SZDSZ-es Molnár Lajos társadalmi támogatottság híján sokkterápiájával nem
verheti szét büntetlenül egészségügyi rendszerünket, nem terelheti birkaként
krónikus elfekvőkbe gyógyítható betegeinket.
Az MSZP-s Hiller István felsőoktatási rendszerünk szükséges reformja helyett
nem teheti
lehetetlenné a társadalmi mobilitást, a megfizethetetlen tandíjjal és
brutálisan megemelt
utazási költségekkel nem zárhatja ki az egyetemekről a bérből és fizetésből
élő, elszegényedő polgárok gyermekeit.
Nem normális viselkedés, ha eltűrjük, hogy a cukorbetegeknek ezentúl
fizetniük kell az inzulinért,
amit több mint nyolc évtizede biztosított számukra térítésmentesen a
társadalmi igazságosságon alapuló közmegegyezés.
Nem normális az sem, ha hatszázszor fizettetik meg az autópályák mellett
immár gyorsforgalmi közútjaink használatát is.
Hiszen egyszer már kifizettük, amikor közpénzből megépítették, a benzin
árába beépített sarccal pedig álljuk a fenntartás költségeit, most mégis
pluszdíjat akarnak szedni a használatáért.
Nem normális, hogy a kormány
- miközben milliárdos kiadással járó kormányzati luxusnegyeden töri az
agyát, és nem sajnálja a százmilliókat a propagandára - feledni igyekszik
alkotmányunkban rögzített jogainkat.
Jóllehet, eszerint jogunk van "a lehető legmagasabb szintű testi és lelki
egészséghez", amit az állam egyebek mellett "az egészségügyi intézmények és
az orvosi ellátás megszervezésével" valósít meg.
Tehát nem a szétverésével.
Jogunk van - a hajléktalanoknak is - "a szociális biztonsághoz; öregség,
betegség, rokkantság, özvegység, árvaság" és önhibánkon kívül bekövetkezett
munkanélküliség esetén "a megélhetéshez szükséges ellátásra",
amit a köztársaság "a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények
rendszerével" valósít meg.
Vagyis a jövedelemtől függő tb-járulékból kell biztosítani az egészségügyi
ellátást,
és ebből az következik, hogy a magasabb jövedelműek többel, a kisebb
jövedelműek kevesebbel járulnak hozzá
"a lehető legmagasabb szintű" ellátásunkhoz.
Nehezen összeegyeztethető mindezzel az, hogy most orvosi vizitdíjjal,
dobozdíjjal, megfizethetetlen gyógyszerárral, a kórházi ellátásért szedett
pluszpénzzel igyekeznének távol tartani a szegényebb betegeket a
gyógyulástól, illetve hogy a társadalom egy rétegével csak a megnövelt
kapacitású elfekvőrészlegeknél számolnának.
Ők azok, akik birkatürelemmel szemlélték, hogy mutyiprivatizációs
eljárásokkal kiforgatták
őket a nemzeti közös vagyonból, majd veszítették el munkahelyüket is,
ők szenvedték meg a Bokros-csomagot, a vágtató inflációt.
Aludni kellene még néhányat ezekre a "reformokra". |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-01-16 22:21:51, kedd
|
| |
| |
A rádiózás szégyenei
Tőkéczki László
Közismert, hogy a "drága Bolgár úr" milyen alapintézmény Magyarországon bizonyos választói körökben, s Ő maga pedig a garantált politikai korrektség. Jelen sorok írója mentálhigiénés okokból igen ritkán kerül kapcsolatba ezzel a rádiós műsorral A gyurcsányizmus előrehaladásával párhuzamosan, ugyanis - szerintem a normális emberek (de ezek között biztos nincs ott Dávid Ibolya és csapata) egyre inkább undorodnak mindattól, amit a mai mainstream politikai kurzus és értelmiségi képviselői a médiában produkálnak. A demokrácia alapvető jellegzetessége az, hogy elvileg érvek és megalapozott álláspontok szabad világát jelenti, amelynek során a megméretésben könnyűnek találtatott fél, főleg, ha még erkölcsileg is lebukott, lemond, eltűnik, legalábbis egy időre.
A Gyurcsány Ferenc nevű középszerű ripacs tartalmilag és erkölcsileg folyamatosan megbukik, s primitív segítői (Gergényi, Bene s bizonyos ügyészek és bírák) működése is égbekiáltó, mégis mindenáron maradni akarnak. Nekik nem számít még az sem, hogy a becsapottan rájuk szavazott saját népséggel mi lesz. Semmi nem számít, csak a hatalom. Ez a mindig felismerhető jellegzetességük. Ezek a figurák úgy viselkednek, mintha tisztességes eszmékkel és mondanivalóval bíró polgárok lennének. Hiszen hát - mint régen Moszkva - most a transznacionális toké nemegyszer Nobel-díjas képviselőinek tudományoskodásait követik, amelyekkel szemben természetesen nincs alternatíva. Ennek eredménye eddig ugyan mindenhol a társadalom zömének megnyomorodása lett, de ez a milliárdosok mai kormányának mit sem számít. Ok helikopteren repülgetnek a táj felett, s zömmel szerencsétlen nyugdíjas híveik lelkesedését élvezik.
Mint a "drága Bolgár úr" egyik betelefonálója is, aki azon elmélkedett, hogy hogyan lehetne a nyilván reakciós, antiszemita, populista, nacionalista stb. magyar gazdákat megregulázni. Haladóan hazafias javaslata, hogy ne vásároljunk magyar élelmiszert. Csodálatos eszme. Ez még a "drága Bolgár urat" is meghökkentette egy pillanatra, de leginkább csak azért, mert nem volt elképzelése arról, hogy hogyan lehetne felismerni és hatékonyan -s így fegyelmező erővel - diszkriminálni a magyar gazdák termékeit. A betelefonálónak volt egy ötlete: hát azokat az élelmiszereket nem kellene a bátor és büszke baloldalnak megvenni, amelyen rajta van a piros-fehér-zöld jelzés. Ebben már a "drága Bolgár úr" is megnyugodott. Elvégre, kirekesztés nélküli haladó hazai Ő is.
Évtizedekig értekeztek nálunk a saját nemzeti szempontokat félretevő, osztályalapú ostobaságokat erőszakoló figurák, akik maguk vagy testi-szellemi utódaik most az ezt elvető Amerikát csodálják - mert ma üzletileg ez a kifizetődő. Vásároljunk tehát amerikai élelmiszert, hiszen az garantáltan és gyakran génmanipuláltan demokratikus - igaz, "drága Bolgár úr"? Van-e még lejjebb? A haladó erőknek persze természetes tulajdonsága, hogy a határ a csillagos ég. Persze ez a csillagos ég ma nálunk ismét a rendőrállam. Sólyom László köztársasági elnök is a Kádár-rendszer hangját hallotta Gergényi úr primitíven cinikus szövegében. Igen, itt egyesek számára az jelenti a demokráciát, hogy nekik korlátlan uralmuk van: tönkreteszik a gazdaságot, ezenfelül megvernek és lehallgatnak mindenkit, aki másként gondolkodik és cselekszik, mint amit e mérceemberek meghatároznak.
Az immár jelző nélküli demokrácia a volt KISZ- vezér Gyurcsánnyal ismét elérkezett a jelzőtlen diktatúrához, amelyben ugyanolyan gátlástalanul hazudnak, mint a kádárizmusban. Még az istenített versenyképességről is csak hallottak valamit harangozni. S eközben a magyar társadalomnak mintegy negyede tartós lelkesedéssel helyesli az ország és nép tönkretételének programját, leginkább csak azért, hogy "Orbán vissza ne jöjjön". Ez is mutatja színvonalukat, és személyiségük tartalmának döntő elemét; a gyűlölködést, miközben békéről beszélnek, így nem lesz béke!
A szerző történész, egyetemi docens. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-01-16 22:17:52, kedd
|
| |
| |
A Sátán fogadószobájában
(A múlt. És a jövő?)
Kocsis L. Mihály 2007. január 16. 00:00
"Majdnem egy hónapig törtem magam utána, míg végre sikerült.
Egyedül azért jöttem Oroszországba, hogy megismerjem ezt az embert, és nem
akartam távozni, mielőtt beszéltem volna vele.
Úgy gondolom, a maga nemében a közül a három vagy négy kortárs közül való,
akiket érdemes meghallgatni.
Míg bejutottam hozzá, kb. 20 000 dolláromba került, amit népbiztosok
feleségeinek ajándékul, a vöröskatonáknak borravalóul és az árvaházaknak
alapítványul kellett adnom, de nem sajnálom!"
- Így kezdődik Giovanni Papini Góg című híres könyvének Leninnel foglalkozó
fejezete, amely a múlt század harmincas éveinek elején (1931) jelent meg
(magyarul a Vigilia Könyvkiadó gondozásában olvasható).
Giovanni Papini korának meghatározó szellemisége volt, 1881-ben született és
1956 októberében halt meg, a csodálatos Firenzében.
Firenzében élni és meghalni (úgy gondoljuk) önmagában is ajándék, ami ehhez
jön, szinte csak ráadás.
Élete első szakaszában "az olasz avangárd radikális eszméinek harcos
képviselője, szubjektív idealizmus, antiklerikalizmus és ateizmus, valamint
misztikus nacionalizmus jellemezte"
(hogy hivatkozzunk a mindenkori irodalom- és tudománytörténet skatulyáira).
Nem csak megérintette, de egyik vezető alakja volt a kibontakozó olasz
futurizmusnak, miközben teljes mellszélességgel kiállt hazája háborús
erőfeszítései mellett (I. világháború).
A húszas évek fordulóján azonban történt vele valami!
A lélek mélyéig hatoló megtérési élmények nyomán visszatért fiatal korának
keresztény hitéhez és a katolikus egyházhoz, igaz, az egyház élete végéig
erős fenntartással kezelte munkásságát, köztük a Jézus-életrajzok
sorában szinte műfajt teremtő Krisztus történeté-t (1921), valamint a Szent
Ágoston életéről szóló könyvét is (1929).
Mint ahogy a Sátán, a gonosz problémájával foglalkozó műveinek
neognoszticizmust képviselő
szellemisége is ellentétben állt (szándékai ellenére!) az Egyház hitével és
tanításaival.
"Azt mondták, hogy Iljics Vladimír beteg és fáradt s a legintimebbeken kívül
senkit sem fogadhat.
Hogy nincs már Moszkvában, hanem egy közeli faluban egy korábbi urasági
villában lakik.
Pénteken este legyőztem az utolsó akadályokat is és telefonon értesítettek,
hogy vasárnapra vár.
Leninnek azt mondták, hogy az én tőkém a Nep-et a kezdeti nehézségein
keresztülsegítheti,
mire ő beleegyezett a látogatásomba."
Papini részletesen leírja a fogadtatást.
Lenin feleségét, egy kövér, hallgatag asszonyt,
"aki úgy nézett rám, mint ahogy az ápolónők szokták az újonnan érkezett
beteget mustrálgatni".
Lenin egy kis verandán ült, egy tervezetekkel teleszórt asztal mellett.
"Úgy hatott rám, mint egy halálraítélt, akinek még megengedték, hogy
életének utolsó óráit békében elbabrálgassa. Mongol vágású, ismeretes feje
olyan volt, mintha régi és száraz sajtból lett volna faragva, aszott és
mégis olyan petyhüdt volt.
Nyálas ajkai között a koponya balfogsora már kivigyorgott.
Hatalmas és csupasz koponyája olyan volt, mint egy barbár építmény, amit
valami őskori szörnyeteg homlokcsontjából illesztettek össze.
Gyanakvó és fürkésző szemei, mint valami ragadozó madáré, szinte eltűntek
véres szempillái mögött.
Kezei egy ezüstirónnal babráltak: látszott, hogy nagy és erős kezei vannak,
igazi parasztkezek, amelyeknek összeaszottsága azonban már a halál
közeledtét jelezte.
Sohasem fogom a füleit elfelejteni, amelyek mintha elkopott elefántcsontból
lettek volna és
messzire kifeszültek, mintha még az örök hallgatás előtt a világ utolsó
hangjait akarták volna felfogni."
A társalgás első pillanatai meglehetősen kínosak voltak a látogató számára.
Zavarában valamiféle bókkal kezdi, gratulációval a "nagy műhöz, melyet ő
Oroszországban véghezvitt".
A házigazda arca torz, szarkasztikus mosolyba rándul.
"- De minden készen volt! - kiáltotta Lenin váratlan, majdnem brutális
lelkesedéssel.
- Minden készen volt, mielőtt még megérkeztünk volna.
A külföldiek és az ostobák azt hiszik, hogy itt valami új dolog történt.
Ez az elvakult polgárság tévedése.
A bolsevikiek nem tettek mást, mint alkalmazták és kifejlesztették a cárok
által megkezdett kormányzást, amely egyedül való az orosz népnek.
Százmillió barmot nem lehet kormányozni bot, korbács, titkosrendőrség,
terror, akasztófa, katonai törvényszék, börtön és kínpad nélkül.
Mi csak a társadalmi osztályokat cseréljük ki, amelyek uralmukat erre a
rendszerre alapították.
Ezek hatvanezer nemes és talán negyvenezer magasabb rangú hivatalnok voltak,
alig haladták meg a százezres létszámot.
Ezzel szemben ma körülbelül kétmillió proletár és kommunista van.
Ez haladás, mégpedig nagy haladás, mert a kiváltságosak száma tízszer olyan
nagy,
de 98 százaléka a népnek ettől a változástól nem nyert semmit.
Egészen bizonyos lehet afelől, hogy ezek semmit sem nyertek, és így is kell
annak lennie,
én is ezt kívánom, s különben is abszolút kikerülhetetlen."
De hát, dadogja a látogató, de hát, Marx és a haladás?
És minden más?
Lenin csodálkozva néz rá.
"- Önnek - folytatta -, aki befolyásos ember és külföldi, mindent meg lehet
mondani,
úgy sem fog hinni önnek senki.
De emlékezzék csak vissza arra, hogy Marx maga a teóriák tisztán eszközszerű
és fiktív értékét hirdette. Oroszország és Európa helyzetét tekintve,
kénytelen voltam a kommunista ideológiával élni,
hogy célomat elérhessem.
Más országokban és más időkben valami mással kísérleteztem volna.
Marx csupán zsidó burzsuj volt, aki feltornászta magát az angol
statisztikákkal és titkos imádója volt az indusztrializmusnak.
Semmi érzéke nem volt a barbárságok iránt, azért alig egyharmad ember.
Egy sörbe és hegelianizmusba áztatott agy, amelyre csak barátja, Engels
fröccsentett
egy pár zseniális gondolatot.
Az orosz társadalom teljes cáfolata Marx próféciájának.
Éppen ott, ahol szinte semmi burzsoázia nem volt, ott győzött a
kommunizmus."
És később még hozzáteszi:
"Az emberek, Góg úr, félénk vadállatok, akiket egy olyan kíméletlen vadnak
kell lefékeznie,
mint amilyen én vagyok.
Minden más fecsegés, irodalom, filozófia vagy hasonló muzsika az ostobák
számára.
És miként a vadak, a bűnözőkhöz hasonlítanak, minden kormányzás legfőbb
ideájának kell lennie,
hogy országát egyetlen nagy börtönné alakítsa át.
A régi cári virgács a politikai bölcsesség utolsó szava.
S ha jól meggondolja, a rabélet a legalkalmasabb az átlagemberek számára,
akik ha nem is szabadok,
végre is a felelősség veszélyétől és kellemetlenségeitől meg vannak óva és
nem tudnak többet rosszat elkövetni. Abban a pillanatban, ahogy egy ember
börtönbe kerül, ártatlan életet kénytelen élni.
Sőt nincsenek gondolatai és gondjai sem, mert vannak, akik gondolkozzanak és
parancsoljanak helyette.
Testileg dolgozik, de lelkileg kipiheni magát.
És tudja, hogy lesz mit ennie és hol aludnia, akkor is, ha nem dolgozik,
akkor is, ha beteg,
a nélkül, ami a szabad embert gyötri mindennapi kenyerének és éjszakai
fekvőhelyének megszerzésében.
Az én álmom az, hogy Oroszországot egy mérhetetlen nagy börtönné alakítsam
át,
és ne képzelje, hogy ezt egoizmusból mondom, mert e mellett a rendszer
mellett a legnagyobb rabszolgák és áldozatok éppen a vezetők és a
börtönőrök."
Lenin azt is elmagyarázza vendégének, hogy a bolsevizmus háromszoros háborút
jelent:
"a tudományosan képzett barbárok háborúját a rothadt intellektuelek ellen,
Kelet háborúját Nyugat ellen, és a város háborúját a vidék ellen.
És ebben a háborúban a fegyverek megválasztásánál nem leszünk kényesek.
Az egyén olyan valami, amit el kell nyomni, olyan találmány, amit azok a
naplopó görögök és germán
fantaszták találtak ki.
Aki ellenáll, azt kivágjuk, mint egy rosszindulatú kelést.
A vér a legjobb trágya, amit a természet szolgáltat nekünk."
A vér a legjobb trágya.
A kommunizmus oroszországi történetében százmilliója halottja egyértelműen
bizonyítja ezt.
"- De nehogy azt higgye, hogy kegyetlen vagyok - nyugtatja meg látogatóját a
világ proletáriátusának atyja. - Unom már mindezeket az agyonlövéseket és
akasztásokat, amiket az én rendeletemre visznek végbe.
Gyűlölöm az áldozatokat, különösen, mert arra kényszerítenek, hogy
legyilkoljam őket, de nem tehetek másként! Szinte epedek az után, hogy egy
mintabörtönnek, egy békés, jól szervezett fogháznak legyek az igazgatója.
De mint minden börtönben, úgy itt is vannak nyugtalan és engedetlen elemek,
akik bután a régi ideológiák és gyilkos mitológiák után vágyakoznak.
Ezeket mind ki kell irtani!
Nem engedhetem meg, hogy néhány ezer beteg ember milliók jövendő boldogságát
veszélyeztesse.
És mindent összefoglalva, a régi érvágás nem volt rossz kúra.
Van abban valami kéjes érzés, hogy az ember úrnak érzi magát élet és halál
fölött.
Mióta az öreg Istent meggyilkolták - hogy Franciaországban vagy
Németországban-e, már nem tudom
-, bizonyos elégtételt érez az ember.
Ha úgy tetszik, én olyan helyi félisten vagyok, aki Ázsia és Európa között
telepedett le,
de néhány szeszélyt elvégre is megengedhetek magamnak.
Vannak gyönyörök, melyeknek titka a pogányság összeomlása után eltűnt.
Az emberáldozatokban volt valami jó: mély szimbólum, fennkölt tüntetés és
üdvös ünnepek voltak.
A hívők himnuszai helyett a bebörtönözöttek és a haldoklók ordításait hallom
felém özönleni,
és biztosítom, hogy ezt a szimfóniát nem cserélném el Beethoven kilencedik
szimfóniájával.
Ez a közelgő boldogságot hirdető himnusz!"
("A Sátán akkor a legravaszabb, amikor azt állítja magáról, hogy nincs."
Mint említettük: Papinit élete utolsó évtizedeiben majd a Gonosz szerepe
foglalkoztatja leginkább.) |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-01-16 21:13:19, kedd
|
| |
| |
Fizetett huligánok az őszi zavargásokban
2007. január 16. FigyelőNet-lapszemle
Az őszi zavargások idején rendszeresen és szervezetten fizették bizonyos zavargói csoportok számláit - írja a Népszava egy rendőrségi jelentésre hivatkozva.
A lap úgy tudja, hogy az MTV-ostromot követő napokban a Parlamenthez közeli utcák egyikében egy bizonyos csoport - amely bizonyíthatóan részt vett a zavargásokban - rendszeresen egy helyi kisközértben vásárolt (elsősorban alkoholt), a számlát pedig minden reggel egy ismeretlen személy egyenlítette ki.
Hasonlóképp érdekes, hogy egy videofelvétel szerint a Ferencváros és az Újpest labdarúgócsapatának szurkolói keménymagja tudatosan összeverekedett a Szabadság tér közelében, hogy így hergeljék fel egymást - vélhetően felkészülendő az ostromhoz. A Népszava szerint a felvételen jól látszik, ahogy a két csoport összeverekszik, majd miután kellően fokozott állapotba kerülnek, közösen átvonulnak a székház elé.
Arról is szólnak hírek, hogy ehhez a csoportosuláshoz csatlakozott később a Diósgyőr focicsapatának szurkolói keménymagja is, ám ezt hivatalos forrás egyelőre nem tudta megerősíteni. Vannak arra utaló adatok is, hogy a tüntetések és a zavargások költségeinek finanszírozására külföldről, elsősorban Amerikából és Kanadából érkeztek anyagi támogatások.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-01-16 21:09:32, kedd
|
| |
| |
Stoffán György: Molnár miniszter és Gyurcsány első halálraítéltje...
2007-01-16 16:52 Jobbik.net
Rövid, de annál drámaibb történet a Gyurcsány-genocídiumról:
A kisközségben, ahol élek rengeteg rákos beteg van... és volt. Az elmúlt évben több mint húsz embert temettek el ilyen betegségben, amelynek oka feltételezhetően a mezőgazdaság őrült talajmérgezése lehet, hiszen ötven évnél régebben folyik állandóan a permetezés, a műtrágyákkal való "visszaélés" az emberi egészség és élet ellen!
Az egyik beteg, aki nincstelen, leszázalékolt ember, most járna kemoterápiára. Ám nem járhat. Ugyanis megváltozott a TB utazási igazolás rendszere. Laci felszállt a buszra, azzal az igazolással, amelyet az orvos állított ki neki. A sofőr viszont kérte a jegy árát, mire Laci azt mondta, hogy itt az utalvány... A sofőr azonban továbbra is a pénzt kérte. Mert most fizetni kell, majd utána be kell küldeni a TB-hez az utazási utalványt és a jegyet - számlával együtt - s a TB csak ezután téríti meg az utazás árát.
A bűnözők kormánya azonban arra nem gondol, hogy ezernyi Laci féle ember él ebben az általuk megcsonkított, koldussá tett országban... és ezernyi ember nem jut hozzá a fent írt problémák miatt ahhoz az orvosi kezeléshez, amelyre élete meghosszabbítását illetően nélkülözhetetlen volna. Ráadásul Laci kórházat is váltott kényszerűen, mert megszűnt az az intézmény, ahol eddig a kemoterápiát kapta... Meg fog halni. Korábban talán, mint kellene, mert Molnár úr, az SZDSZ és Gyurcsány elkezdték a betegek és a rászorultak kiirtását. Megkezdték a nyugdíjasok és a nincstelenek legyilkolását, mert ezekre nekik nincs szükségük. Nem olvastak fel halálos ítéletet, nem lesz nyilvános kivégzés. Csendben és magánügyeként hal meg, aki nem fizet... buszt, villamost, vonatot.... Mert nincs miből fizetnie. Nem kívánok mást ezeknek a nemzetirtóknak, mint azt, hogy egyszer nekik is kijusson ebből az állapotból, ebből a kegyetlenségből, amelyet ma ők gyakorolnak! Mert Lacit Gyurcsány és társai ítélték halálra... idő előtt! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 7
|
|
|
|
2007. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
198 db bejegyzés |
| e év: |
6477 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1766
- e Hét: 4868
- e Hónap: 15979
- e Év: 169475
|
|
|
Online
