Belépés
furaila.blog.xfree.hu
"Nem az a fontos, hogy milyen iskolákat végeztél, hogy mit dolgozol, hanem hogy milyen EMBER vagy!" BMI ******
2005.10.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Szent Benedek
  2007-03-22 01:28:06, csütörtök
 
  Most pedig ismerjük meg a Bencés rend alapítójának az életét is. Isten éltesse a Benedekeket és a Bencéket.
NURSIAI SZENT BENEDEK
Július 11.
*Nursia, 480 körül +Monte Cassino, 547. március 21.

A szerzetesség eszménye, amely ilyen vagy olyan változatban minden nagy vallásban megtalálható, a keresztény Európa számára Benedekben olyan formát öltött, amely másfél évezreden át hatott az egész történelemre. A Benedictus nevet már Nagy Szent Gergely pápa (+604) eredeti jelentésében említi: Istennek ez az embere áldott, akár a nevét, akár az osztályrészéül jutott kegyelmet nézzük. Benedek jóval több mint amire ,,az utolsó római'' vagy ,,a Nyugat atyja'' elnevezés utal. Ezek a címek olyan béklyók, amelyeket minden évszázadban újra széttört. Benedek ,,Istentől áldott'', számtalan szerzetesnek pátriárkája a föld minden részén; miként Ábrahám, ő is sok népnek lett atyja.

Benedek életrajzi adatai Nagy Szent Gergely pápától származnak. Természetesen a pápa -- kora irodalmi igényeit szem előtt tartva -- nem mai értelemben vett életrajzot írt Benedekről. Építő jellegű írásaiban inkább Benedek szellemiségét vázolta, s a szerzetesség prófétai adományokkal megáldott atyja életszentségének rendkívüli vonásait emelte ki. De azért életének főbb eseményeit és szentté válásának útját is nyomon követhetjük a nagy pápa által írt ,,életrajz'' alapján.

Benedek 480 táján született a szabin hegyvidék kis püspöki székhelyén, Nursiában (ma Norcia). A szülők viszonylag jómódúak és elég széles látókörűek voltak ahhoz, hogy fiukat egész fiatalon Rómába küldjék tanulni. Így Benedek abba a városba került, amely még az antik kultúra fényét mutatta, de már apostolok és vértanúk sírja is ékesítette. Már másfél százada állt a lateráni, a Szent Péter-, a Szent Pál- és a nagy Mária-bazilika.

De a kereszténység győzelmének ezek a jelei nem terelték el a fiatalember figyelmét arról, hogy Róma hanyatlásnak indult. Azzal, hogy a császárság székhelye átkerült Konstantinápolyba, Róma szinte vidéki várossá fejlődött vissza. Ezenkívül az 5. századtól állandóan rettegni kellett a barbár germánoktól, de a keleti-gót Theodorich és széles látókörű minisztere, Cassiodorus 526-ig békét biztosított. Ugyanakkor az egyházi helyzet csalódást okozhatott, kivált a kléruson belüli bajok és a498. évi pápaválasztással kapcsolatos viszályok miatt. Baj volt politikai, egyházi, gazdasági, művelődési és erkölcsi szempontból is.

Az ,,örök'' város, az általános élvhajhászás és tanulótársainak lődörgése nem vonzotta Benedeket, ellenkezőleg. Otthagyta hát a várost a tanulmányaival egyetemben -- ez a diákélet nem az Isten szerinti életnek volt az iskolája. Az istenkereső fiatalember Nolai Szent Paulinus (+ 431) tanácsát követte: ,,Ha az ember nem akar Isten országáról lemondani, akkor menekülnie kell Rómából.'' Hogy egyedül Isten keresésének élhessen, mindentől szabaddá vált.

Benedek fokozatosan szakított környezetével, és megismerkedett a monasztikus élet különféle formáival, de Monte Cassino szentjéig még hosszú volt az út. Az első idők csodálatos eseményei tanúsítják -- Nagy Szent Gergely szerint --, hogy a fiatal Benedek hivatása kegyelmével már az első lépéseket is milyen tökéletesen tette meg. Rövid ideig Enfide (Affile) templomának aszkéta életet élő közösségébe tartozott, de csakhamar megvált tőlük. Lehetséges, hogy a keleti szerzetesek szigorú életmódja hatott rá. Mindenesetre Subiaco mellett teljes magányba vonult, és a tökéletes lemondást kereste. Így átélhette a szerzetesség és a lelki fejlődés minden fokozatát. Három esztendeig tarthatott ez az előkészületi idő. Ekkor belső fejlődése fordulóponthoz érkezett: Isten kivezette barlangja sötétjéből a remetét, és ,,odaállította az emberek elé példának, hogy mint a mécses a lámpatartón világítson mindenkinek, aki az Isten házában van''. Nagy Szent Gergely leírta, miként vált meg Benedek a remeteélettől és lett atyja azoknak a nőtlen férfiaknak, akik közösségben kívánták keresni Istent. Nagy Szent Vazul (+ 379) regulájából Benedek megtanulta, hogy a kolostori közösség kicsiben maga az Egyház, mert a tagok egy testként élnek és a fő: Krisztus. A különféle kísértéseket legyőzve megérett arra, hogy a lelki élet tanítómestere legyen.

De e téren is tapasztalatokra volt szüksége. Vicovaro mellett egy szerzetesi közösség élén megkísérelte kolostori fegyelemre nevelni a maguk útján járókat. Ekkor megtanulta, mekkora veszélyei vannak a szerzetesi életnek, ha nincsenek a szabályai rögzítve. Visszatért hát Subiacóba. De a szerzetesek -- meglehetősen sokan voltak! -- ismét arra kérték, legyen szellemi atyjuk. Erre szétosztotta őket tizenkét kolostorba, egy-egy ,,atya'' keze alá rendelte őket, maga pedig a legfőbb irányítást vette át. ,,Az Úr szolgálatának ebben az iskolájában'' a jeruzsálemi ősegyház szelleme élt; főleg a monasztikus erényeket (engedelmesség, imádság, munka) gyakorolva élték az apostoli életet. A szerzetesi közösség felépítésén fáradozva Benedek megtapasztalta, mennyi törődést kíván a regulához igazodó élet lehetőségeinek megteremtése.

Subiacóból Istennek benne lakó Lelke Monte Cassinóra vezette, arra a hegyre, amely szimbólum lett a történelemben, ,,Isten hegyre épített városa''. Tanítványaival nekilátott az új feladatnak. Míg Subiaco a világtól való elfordulás helye volt Benedek számára, addig Monte Cassinón az ,,építő ember'' (W. Nigg) teljesedett ki benne. Megszerezte az önmaga fölötti uralmat, és tanítómestere lett az istenkereső embereknek. Egy régi erődnek és egy hajdani szentélynek a romjaiból kolostort épített, és benne egységes alkotmányhoz igazodó közösséget hozott létre. Ezt is, azt is világos terv szerint monasztikus alapelvekhez igazodva vitte végbe, s közben mindig nyitott maradt kora, az emberek és a feladatok számára. Mindnyájan a közös ,,szent szabály'' szerint éltek, amely épp Monte Cassinón kapta meg végleges formáját. Pontosan meg volt határozva az imádság, az olvasás és a munka, az étkezés és az alvás ideje. Benedek aszketikus elképzelései, amelyeket évek hosszú során át próbált ki, ebben a formában öltöttek testet. Mindnyájan a szeretet közösségében éltek az apát vezetése alatt, és imádkozva, dolgozva törekedtek minden nap újra ,,tökéletes szerzetessé'' válni. Az európai ember természetének megfelelően összekapcsolták a szemlélődő és a tevékeny életet.

Nagy Szent Gergely szerint Benedek mindezeken túl az igét is hirdette, hogy elvezesse a népet a hitre és az Isten házába. Benedek, aki a neve szerint is, a kapott kegyelem alapján is ,,áldott'' volt, kiváló ,,építő ember''-nek, jó vezetőnek bizonyult. Megvolt benne az emberi szív ismeretének adománya. Ennek birtokában nevelte a szerzeteseit, akiknek, az ,,istenszolgálat iskolájában'' egy olyan testvéri közösséggé kellett formálódniuk, amely készen áll Jézus Krisztusnak, az igaz Királynak szolgálatában a harcra, s háborúra. A Regulából látható, milyennek képzelte el Benedek a szentet. A szerzetes a szeretetből erőt merítve, a mindenütt jelenlévő szent Istentől ösztönözve, az alázat és az engedelmesség szellemében az imádságnak és a munkának él a közösségben. Az apát az Atyát és a Jó Pásztort testesíti meg. S mindent áthat a mértékletesség erénye és a megkülönböztetés készsége.

Benedek regulája annyi életbölcsességről, Istennel való töltekezésről és Krisztusnak olyan nagy szeretetéről tanúskodik, hogy 1400 esztendő folyamán -- a szerzeteseken kívül is -- megszámlálhatatlanul sok keresztényt magával ragadott. Ugyanakkor tudjuk: Benedek nagysága és regulájának jelentősége nem az ,,eredetiség''-ben rejlik. Benedek maga is megfogalmazta, hogy reguláját ,,a szerzetességben végbemenő változás'' kezdetének tekinti (73. fejezet), még nem jelenti a kiteljesedést, nem akar mindent felölelni. Az utolsó fejezetben túl is mutat saját magán és a regulán. A regula e nyitottsága révén vonult be oly könnyen a történelembe. A történtekből kiolvashatjuk: milyen lehetőségeket foglal magában a szabályzat.

Történeti értelemben nem volna helyes Benedeket rendalapítónak nevezni, először is azért, mert az akkori aszkéták és közösségek olyan szerzeteseknek nevezték magukat, akik ,,a szent atyák, különösen Szent N. N. szabályai szerint élnek''. Az apát szabta meg az életrendet, s rendszerint nem egy, hanem több szabályzatból merített. Innen érthető módon a ,,szabályzatkeverékek'' időszakáról is szokás beszélni. 600 körül pl. Galliában mintegy húsz, egymással kevert szerzetesi szabályzat volt használatban. Benedek maga egyértelműen utal rá, milyen elképzelései voltak. Nem akarta, hogy szabályzatát abszolútnak és egyedül érvényesnek tekintsék; csak ,,kezdet''-nek ajánlja; s ,,ha valaki a tökéletes szerzetessé válásban gyorsabban halad, annak ott vannak a szent atyák szabályai'' (73. fejezet). Benedek tehát épít Pakhomioszra, Cassianusra, Vazulra és a többi atyára, s nem akarja őket sem mellőzni, sem fölöslegessé tenni. Mégis, Benedek szabályzata hamarosan általános lett, az európai kolostori élet regulájává vált.

547. március 21-én véget ért a szerzetesség Monte Cassino-i pátriárkájának földi élete. Nagy Szent Gergely szerint ,,a templomba vitette magát, és gyengeségében a tanítványaira támaszkodva állt ott - - kezét az ég felé emelte, így lehelte ki imádsággal a lelkét.''

A 9. századtól március 21-én, a temetése napján ünnepelték Szent Benedek apátot. A galliai liturgikus könyvekben azonban már a 8. század végén megjelenik július 11., mint ,,Szent Benedek születésnapja'', de az ünnep eredetéről idáig semmi nem derült ki. Mivel azonban a nagyböjt állandóan akadályozta az ünneplést, 1969-ben mégis áttették július 11-re.


--------------------------------------------------------------------------------


A szerzetesek atyjának, az ,,építő ember''-nek, Isten Egyháza ,,legkiválóbb nevelőjé''-nek életéből Nagy Szent Gergely hagyott ránk Dialógusaiban egy csokorra való történetet. Nem lehet mindig egyértelműen szétválasztani, mennyi a történeti és mennyi a legendás elem, de így is elénk rajzolódik Benedek csodálatos nagysága és jósága.

Gyermek- és ifjúkorában -- írja a szent pápa -- gondos dajkája, Cyrilla állt mellette. Akkor is elkísérte, amikor elhagyta Rómát, és Enfidébe ment. Egy nap Benedek keserves könnyek között találta Cyrillát. Egy cserépedény, amelyet kenyérsütéshez adott neki kölcsön egy asszony, véletlenül kettétört. Benedek fogta a széttört edényt, bement a kis templomba, bizalommal imádkozott, s lám, rövidesen Cyrilla épen adhatta vissza. Ennek híre gyorsan elterjedt, úgyhogy Benedek veszélyeztetve látta alázatát, ezért elment onnét.

Amikor a magányt kereste, egy elhagyatott vadonban rátalált Romanus remetére. Ez mutatott neki egy nehezen megközelíthető barlangot, majd állatbőrökből készített számára ruhát. Benedek ebbe a barlangba vonult vissza, hogy Istennek éljen és megvívja a belső harcokat, amelyeket senki nem kerülhet el, aki tökéletességre törekszik. Romanus ,,böjti maradék''-ából élt, amelyet a vendégszerető remete időről időre kötélen engedett le neki a fölötte lévő barlangból. Benedeket egy kis harang figyelmeztette az élelemre, de egy nap ez is megrepedt. Gergely szerint az ördög megharagudott Benedekre, hozzávágott egy követ a haranghoz, attól repedt szét.

Benedekre egyszerre rátört egy fiatal római nő emléke, akivel diákkorában találkozott. Ez az emlék teljesen megzavarta, és annyira vonzódott egykori ismerőséhez, hogy már-már elhagyta a magányt. Végül, hogy vágyát elhallgattassa, ruhátlanul egy tüskés bokorba vetette magát. (Egy legenda szerint hétszáz esztendővel később Assisi Szent Ferenc mélyen megrendülve állt meg ezen a helyen, és a szúrós bokor helyébe két rózsatövet ültetett.) Három esztendő elteltével vadászok tévedtek a barlang közelébe. Ijedtükben megálltak, mert azt hitték, hogy egy nagy vad rejtőzik a bozót mögött. Óvatosan előre kúsztak, s nagyon meglepődtek, amikor vad helyett egy emberre találtak, aki úgy beszélt nekik az isteni titkokról, ahogy még soha nem hallották senkitől. Amikor hazatértek, sok embernek megmutatták a barlang felé vezető utat.

A szomszédos Vicovaróban a kolostor a hanyatlás jeleit mutatta. Amikor az apát meghalt, a szerzetesek Benedekhez fordultak, hogy legyen az elöljárójuk. A szent remete vonakodott. Arra hivatkozott, hogy életmódjuk annyira eltér egymástól, hogy úgyse tudnának sokáig barátságban élni. Végül mégis teljesítette kérésüket. De hamarosan beteljesedett, amit előre megmondott. Az elkényelmesedett szerzetesek elviselhetetlennek érezték szigorú követeléseit, buzgalmát és csendes lényét, amely állandó szemrehányást jelentett számukra. Voltak, akik elhatározták, hogy elteszik láb alól. Mérget kevertek a poharába, de amikor az apát szokása szerint keresztet vetett rá, kettéhasadt. Benedek ebből megértette, hogy mi volt a szerzetesek szándéka. Nyugodt maradt és komoly: ,,Legyen hozzátok, kedves testvérek, irgalmas a Mindenható Isten -- mondta. Miért akartok rosszat tenni nekem. Nem megmondtam előre, hogy nem vagyunk egymáshoz valók? Menjetek, keressetek magatoknak olyan elöljárót, aki nektek való, nekem nem lehettek tovább a szerzeteseim.'' Ezzel visszatért a barlangba.

Nem sokkal később kialakult egy szerzetes település, amelynek kis kolostoraiban őszinte istenkeresők éltek. Csakhogy nem messze tőlük élt egy különös pap, Florentinus, aki csupa harag és irigység volt, amikor látta, hogy a szent milyen példamutató életet él, s küldött neki egy mérgezett eulogiumot -- azt a kenyeret hívták így, amelyet az akkori szokás szerint a misében áldottak meg, és a barátság jeléül adtak ajándékba. De nem sikerült a terve. Benedeknek volt egy barátja, egy holló. Ez minden étkezéskor odarepült, és csipegetett Benedek kenyeréből. Ezúttal azonban csak a csőrét tátotta ki, és a szárnyával csapkodva körülugrálta a kenyeret, mintha csak ezt mondta volna: ,,Vigyázz, a kenyér nem nekünk való!'' A szent megértette, és nem evett belőle. Florentinus, miután terve balul ütött ki, Rómában felfogadott néhány utcalányt, és elküldte őket, hogy csábítsák el a testvéreket. Benedek, látva, hogy a szerencsétlen papot a gyűlölet fűti személye ellen, néhány társával elhagyta a vidéket. Florentinus kiállt a háza elé, és kárörvendve nézett az elvonulók után. De az egyik támfal megingott, és maga alá temette a szerencsétlent. Benedek visszamaradt tanítványai sietve jelentették mesterüknek, hogy visszatérhet, mert ellensége halott. De ő könnyezett a hír hallatán, és továbbvonult dél felé.

Monte Cassino Benedek nagyszerű regulája nyomán (Imádkozzál és dolgozzál!) csakhamar az istenszolgálat iskolája lett. Nemcsak szerzetesek vagy a szerzetesi életre készülők mentek fel a szenthez. Bárki segítségre talált itt, ha valamiben szükséget látott. Még ha a kolostornak nélkülöznie kellett is, a szent apát inkább odaadta a tartalékát, semmint hogy valakinek, aki rászorult, ne teljesítette volna a kérését. Egy alkalommal a pincemester titokban eldugott egy korsó olajat, az utolsót, ahelyett hogy odaajándékozta volna egy szegény diákonusnak. Benedek nagyon megharagudott, és semmiképp nem akarta, hogy ilyen módon a kolostoré maradjon a korsó olaj. Meghagyta hát, hogy dobják ki az ablakon. De a korsó nem tört össze és az olaj nem folyt ki. Erre Benedek elküldte a diákonusnak.

Egy napon -- írja Gergely -- Benedek ott ült a kolostor előtt egy kőpadon, és olvasott. Egy ariánus gót lovagolt fel a hegyre, és átkozva, ütlegelve egy megkötözött embert hajszolt maga előtt. A gót, név szerint Zella, azt kívánta a paraszttól, hogy adja neki oda elrejtett javait. A szegény ember nem tudott magán másként segíteni, hát arra hivatkozott, hogy mindenét Cassino apátjára bízta. A gót harcos ezért arra kényszerítette, hogy mutassa meg neki az utat Benedekhez. Amikor Zella megpillantotta a szentet, azt gondolta, hogy -- amint az történni szokott -- már a megjelenésével, a hangjával meg fogja rémíteni. Egyenesen odalovagolt hozzá, és követelte tőle a paraszt javait. Benedek mint mindig, most is nyugodt maradt. Lassan fölemelte tekintetét, ránézett először a harcosra, aztán a megkötözött parasztra. A gót megrendülten a földre rogyott. Benedek odaszólította néhány társát, megvendégelte Zellát a kolostorban, és csak búcsúzóul figyelmeztette: óvakodjék attól, hogy védtelen embereket szorongasson.

Megint kőpadján ült Benedek, amikor egy hírnök érkezett, és jelentette, hogy a gótok fejedelme, Totila érkezik. Nem sokkal később fényes menet ért a kolostor kapujához, az élén királyi öltözetű és viselkedésű férfi. De Benedek, ahelyett hogy üdvözölte volna az előkelő vendéget, ezt mondta neki: ,,Tedd le, fiam, amit viselsz, mert nem a tiéd!'' Igaza volt, mert nem a király érkezett, hanem csak a fegyverhordozója, Riggo. Totila ugyanis ki akarta próbálni, vajon csakugyan látnok-e a szent apát, ahogy híre mondta. De néhány nap múlva csakugyan felkereste Benedeket maga is. Amint a győzhetetlen hadvezér messziről megpillantotta a szentet, tisztelete jeléül leborult, és csak akkor kelt fel, amikor Benedek szeretettel fölsegítette. ,,Sok rosszat teszel -- mondta a szerzetesség atyja szemrehányóan Itália ariánus urának --, és már eddig is sok rosszat tettél. Hagyj fel végre az igazságtalansággal. Bevonulsz Rómába, átkelsz a tengeren, kilenc esztendeig uralmon leszel, de a tizedikben meghalsz.'' Ez a jövendölés mindenestül beteljesedett volna, de Totila a szent imáiba ajánlotta magát, és mostantól kíméletesebben bánt a legyőzöttekkel.

Egyszer az egyik szerzetes könnyek közt találta az apátot. Sokáig nem szólalt meg, csak állt -- nem akarta Benedeket zavarni bánatában. Végül mégis megkérdezte, mi az oka, hogy ennyire bánkódik. ,,Ó -- felelte Benedek --, ez az egész kolostor, amelyet építettem, és minden, amit testvéreim számára előteremtettem, a Mindenható akaratából az ellenség kezére kerül. Alig tudtam kiimádkozni, hogy legalább a testvérek életben maradjanak.'' S valóban, egy fél évszázad múlva a longobárdok alapjaiig feldúlták a kolostort Monte Cassinón.


--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, ki Szent Benedek apátot a szerzetesség kiváló mesterévé tetted, kérünk, add, hogy téged mindennél jobban szeressünk, és nagylelkű szeretettel siessünk feléd parancsaid útján.céket.


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Néhány gondolat ...!
  2007-03-22 00:57:03, csütörtök
 
  Néhány gondolat ...!

1. Megsebbzett lelkek, életek, meggyalázott nemzeti ünnep!
/Gondolatok a "Megsebzett ünnep" film nyomán/

Megnéztem Pesti László honlapján a "Megsebzett ünnep" című filmet. Azóta is azon jár az eszem, meddig van értelme a tűrésnek? Meddig lehet büntetlenül súlyos törvénytelenségek tömegét elkövetni? Meddig viselik el az emberek a megalázást?

Azt hiszem, hosszú éveknek kell eltelnie, hogy bizalmam legyen a "rend őreiben".

Tudom, ahol parancsokat kell teljesíteni, ott az utasított nem érzékenykedhet. De abban biztos vagyok, hogy senki sem kötelezhető arra, hogy emberi mivoltából kivetkőzzön, s törvénytelenségeket kövessen el. Ha valaki ezt önként teljesíti, mutatja annak embertelen lelkületét.

Mint hívő ember, az embertelenség minden formáját - szóban, tettben, írásban, elutasítom, s a legsúlyosabb emberi megnyilatkozásnak tartom.

A rendőrök 2006 október 23-án sokszorosan sértették meg a Rendőrségi Törvényt és a Büntető Törvényt.

Mivel azonosítót nem viseltek, nem voltak rendőrnek tekintendők, ugyanis az általuk viselt ruházat nem biztosíték arra, hogy valóságos állományban lévők. Így az ellenük elkövetett bármilyen állampolgári tett két magánszemély közötti jogi problémának tekintendő. Ezért a rendőrség, mint szervezet, nem indíthatott volna senki ellen semilyen vizsgálatot a rendőröket ért támadások miatt, csak a bántalmazott rendőr, magánvádas eljárásban! Ez az én véleményem, s örömmel venném jogászok reagálását is a felvetett gondolatomra.

Mi történhetett hát 2006 október 23-án?

Feltehetőleg az, ami már számtalanszor megesett a történelemben, amikor aljas lelkű, embertelen, elállatiasodott gonosz vezetők parancsot adnak aljasságok elkövetésére, s az alájuk rendeltek hasonló emberek. Ezért szolgalelkűen, sőt túlteljesítve hajtják végre a kiadott utasítást.

Az ilyen állati lelkű emberszabásúakat nem is szabadna felvenni a rendőrség vagy hasonló, karhatalmi feladatokat ellátó szervezetbe.

Így eshetett meg, hogy ötven évvel a forradalom után, egy állítólagos demokráciában a hatalom emberei törvénytelenségek tucatjait követik el, sok esetben védtelen és ártatlan emberek sérelmére.

Tudom, hogy egy törvénytelen demonstrációt parancs esetén szét kell oszlatni. De a köznéphez viszonyítva kivállaóan felfegyverzett, saját védelmét biztosítani tudó, kiképzett rendőri állománynak egy már ártalmatlanná tett, magát megadó állampolgárt nem szabad bántalmaznia. Még szóban sem, nemhogy tettleg, s ráadásul szabálytalan ütésekkel, rúgásokkal!

A békés tömegbe rontó, és ott kardlapozó lovas rendőrök emberi méltóságukban alázták meg saját népüket.

A balliberális maffia-kormány saját népe ellen vív háborút. Azt hiszem, ez az a pont, amikor el kell gondolkozni, hogy meddig lehet ezt büntetlenül tenni? Ha pedig valaha helyre áll a rend, a becsület, a tisztesség, és a közjó szolgálata egy népéért dolgozó kormány létrejöttével, bizony számon kell kérni az elkövetett bűnöket.

Demokratikus jogállamban bűntett nem maradhat büntetés nélkül. Akkor sem, ha a bűntettet a kormány, a mindenkori hatalom, annak tagjai és körei követik el!

C.I.


2. Egy bátor demonstráló!

Bár személyesen még nem találkoztunk, de bátor tettedet nem hagyhatom szó nélkül. /Régi ismerősnek, szellemi barátnak tekintem magunkat, s magam sem vagyok már fiatal ember, ezért bátorkodom tegező módban írni/

Sajnos, én nem tehetek ilyet, mert látva, hallva, olvasva azokat a brutalitásokat, ahogyan a hatalom emberei - de még a tűzoltók, mentősök egy részére is igaz! - reagálnak az ártatlan, nem erőszakos tiltakozásokra is, egyértelművé tenné, hogy én annak roppant súlyos
fizikai következményeit érném meg, lévén mozgássérült. Az ilyen bántalmazások eleve megfosztanak a szabad véleménynyilvánítás bizonyos formáitól. Te vállaltál valami megdöbbentő tettet, de látod, a talpnyaló médiumok egy hangot, képet sem tudósítottak erről.

Azt viszont tapasztalom, hogy minden békés tiltakozásunk porba hullik. Pontosan úgy van, ahogy írtad: az ország helyzete tarthatatlan, az a bánásmód, amivel a hatalom számos törvényt megsértve bánik velünk, megengedhetetlen, tűrhetetlen, s véleményünk kinyilvánítására tett
szinte minden próbálkozásunk megbukik a balliberális, globalizáció-párti médiumok miatt, akik durván manipulálják a társadalmat.

Régóta mondom, nincs demokrácia Magyarországon! Sokan nem értenek velem egyet, pedig ők csak azt tévesztik el, hogy a demokrácia alapjainak, bizonyos intézményeinek, egyes ilyen kezdeményezéseknek a megléte nem azonos a demokrácia megvalósulásával! Ahhoz, hogy
Magyarországon demokráciáról beszélhessünk, szükséges, hogy az ennek biztosítására hivatott intézmények, szervezetek úgy is működjenek, ahogy kell, továbbá a törvények betartása mindenkire nézve kötelező legyen, minden esetben büntetést maga után vonva annak megszegése.

Hogy példát is mondjak:
Hiába van elvileg szabad véleménynyilvánítás, ha egyrészt a kinyilvánított véleményt a médiumok vagy nem is közlik, vagy elferdítik, illetve a hatalom valamilyen törvényellenes cselekedetté minősíti és bünteti, miközben hiába vannak törvényi szabályok, keretek, azt a hatalom emberei, vezetői minden - személyes vagy intézményüket sújtó - következmény nélkül szeghetik meg!

Miközben nincs valódi demokrácia, mi demokratikus eszközökkel küzdünk a jelenlegi állapotok megszüntetéséért. Ez szép, nemes, igazán XXI századi és kulturált európai cselekedet, de kevés. Már kevés.

Végül elkeserítő, de természetes, hogy nemzeti lobogónk, zászlaink, jelképeink idegesítik azokat, akik a mai kormányt és annak köreit, pártjait támogatják. Hiszen ők is tudják - ha nem is vallják be -, hogy aljas gaztettek, nemzetpusztító rombolás mellett kardoskodnak, miközben azt is tudják, egyre rövidülnek azok az időtartamok, amíg ezt büntetlenül tehetik!

Eleinte képtelen voltam elfogadni, hogy mindaz megtörténhet hazánkban, ami az eltelt öt évben zajlott. Aztán rájöttem, bizony kell ez. talán megdöbbentő, hogy ilyet írok, de kicsit gondoljuk végig.

A szocializmusnak nevezett diktatúra alatt elbutított, szellemileg megbénított, végtelenül hiszékeny tömegnek kell az, hogy lássa, mennyire aljasok azok, akiknek hitt, akikben bízott. Érezniük kell saját bőrükön, hogy akár az ő életüket is kockára teszik, ha a balliberális elit önös érdekei így diktálják. Látniuk kell, hogy ezeknek a régi-új birodalompárti maffiózóknak semmi sem szent. Sem haza, sem család, sem idősek, sem fiatalok, sem megélhetés, sem
közegészség,.... csak hogy a saját zsebeiket tömjék. Ezért ma a globális pénzoligarchák és az Európai Unió urait szolgálják ki teljes mértékben.

Fel kell ocsúdniuk az embereknek, hogy kikkel is állnak szemben! Csak ekkor indulhat meg egy valódi nemzeti összefogás! Csak ekkor lehet rendet teremteni!

Kedves András! Fogadd jó szívvel következő idézetet:

"Uram, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen, mert ellenségeim vannak!
Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek.
De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén.
Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban!" (Zsolt 27:11-14)

C. I.


3. "Magyar hitűek" avagy Gyurcsány és az antiszemitizmus!

Olvasom, hallgatom, amint Gyurcsány Ferenc fröcsög, ripacskodik Wittner Mária beszédével kapcsolatban.

Feri!

Van neked fogalmad arról, hogy mit jelent az antiszemitizmus?

Még ha te magad zsidó lennél is, az a tény, hogy téged egyre nagyobb tömegek utálnak sem jelent antiszemita megnyilvánulást, mert nem származásod miatt van irántad a mérhetetlen ellenszenv, hanem tetteid, egyáltalán jelenléted, viselkedésed miatt.

Tudod Feri, a ti időtökben nyíltan keresztényellenes aljas kirohanások történtek, s Te, Ti nem tiltakoztatok ellne. Nyíltan megtámadták a rendőrök saját békésen ünneplő honfitársaikat. Durván megszegték a rendőrségi és a büntető törvények sokaságát, s Te nem tiltakoztál,
sőt, megdicsérted őket. Reformnak nevezett pénzbehajtó ámokfutásod nyíltam elárulja az ország polgárait, mert ellehetetleníti őket, s sorolhatnám vég nélkül a bajokat, s Te másokat vádolsz hataloméhséggel, miközben már rég le kellett volna mondanod.

Aki pedig kritizálni mer, aki számon kéri, hogy nem vagy nemzeted pártján, azt leantiszemitázod!

Tudod, Feri, nagyon gonosz lélekre vall az ilyen magatartás. Mit gondolhatnak azok a honfitársaink, akiket valóban származásuk miatt üldöztek, és hurcoltak Aushwitzba? Vajon szerintük mi számít antiszemitizmusnak? Mert ők jobban tudják nálad, az biztos!

Végül megjegyzem, azért tegezlek - semmiképp nem barátságból -, mert idősebb is vagyok, és te adtál felhatalmazást az által, hogy a mártír, halálakor is nálad sokkal idősebb Nagy Imre miniszterelnököt csak úgy félvállról letegezted. Pedig tudtommal Ő nem engedte meg neked,... vagy van valami tikos csatornád,... ? :-)

C.I.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2007.03 2007. Március 2007.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 339 db bejegyzés
e év: 2982 db bejegyzés
Összes: 7719 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 23
  • e Hét: 646
  • e Hónap: 3772
  • e Év: 35502
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.