|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
|
|
2007-04-24 16:05:29, kedd
|
| |
| |
A gyermekeink biztonságos közlekedésért!- avagy gyerekeink eljutnak- e iskolájukba
2007-04-24 00:30:28 elnök
Az iskolai átszervezések kapcsán az Oktatási és Média Biztosság tagjai a fideszes képviselők kérésére 2007. március 21.-én közösen végigjárták a kerületben található iskolák közül azokat melyek forgalmas út vagy főút mellett találhatók.
A bizottság tagjai arra voltak kíváncsiak:
1. Az iskolai átszervezések révén a tanulók iskolába jutása megfelelő,
2. Az intézmények környékén milyen változatásók szükségesek,
3. Az iskola mit tesz a tanulók biztonságos közlekedésért. A vizsgálódás, mint kiderült nem volt hiábavaló, mi több nagyon tanulságos volt.
Elmondható, hogy az iskolákban a közlekedési oktatás megfelelő elméletben a gyerekek mindent tudnak, amit a biztonságos közlekedésről tudni kell, ám a gyakorlatban a tanulók iskolába jutása nem megfelelő, az autósok nincsenek rájuk tekintettel, ezért jelentős változások szükségesek.
Elsősorban közlekedési lámpák hiányoznak a Stromfeld, a Lázár és a Vörösmarty utcai iskolák előtt, de szükséges több iskolánál forgalomlassítók létesítése, 30-as sebességkorlátozó táblák kihelyezése valamint egyes gyalogos átkelőhelyek újrafestése. Noha a bizottság tagjai egyetértenek a változásokkal, ne vegyünk mérget arra, hogy ezek közül minden meg fog valósulni rövid időn belül.
Főváros és kerületek érdekei itt is igen messze vannak egymástól. Bár iskoláink jelentős része főútvonal mellett van a főváros, nem nagyon akar áldozni arra, hogy iskoláink előtt a tanulók biztonságosan tudjanak közlekedni. Most az oktatási változtatások idején, helyi önkormányzaton a sor, hogy fővárostól kiharcolja azt a néhány millió Ft-t, ami a biztonságos közlekedéshez szükséges. Itt nem a politikáról, hanem egy kis odafigyelésről, közös jövőnkről, gyerekeinkről szól a fáma. Az ő jövőjükért dolgozunk, és ezt várjuk el minden fontos közéleti tisztségben lévő pesterzsébetitől.
http://www.fideszbp20.hu/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-04-24 15:57:21, kedd
|
| |
| |
Megkezdődött az Örmény Kultúra Hete Budapesten
Az országgyűlési képviselők megkapják az Örmény genocídium című könyvet
(2007. április 19 - április 25.)
2007. április 19-én sajtótájékoztatóval megkezdődött az Örmény Kultúra Hete Budapesten, mely rendezvénysorozat az Örmény Genocídium 92. évfordulója köré szerveződött. Issekutz Sarolta a Fővárosi Örmény Önkormányzat és az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke elmondta: céljuk, hogy bemutassák a hazai történelmi örménység, az erdélyi örmények kulturális identitásőrzését napjainkban. Valamennyi rendezvényük ingyenesen látogatható.
Az elnökasszony köszöntőjében rámutatott: - A hazai történelmi örménységet, az 1672-ben hazánkba betelepült és ma már magyar anyanyelvűvé vált erdélyi örményeket, az úgynevezett ,,magyarörményeket" a XX. század első népirtása ugyan nem érintette fizikailag, de lelkileg igen, hisz az őshazában maradt nemzetfeleik pusztítása, az őseik és ősi kultúrájuk elleni támadás őket is mélyen érintette. Ezért tartják fontosnak minden évben a kb. 2,5 millió örmény áldozatra emlékezni, akik az ősi örmény földön estek áldozatul a török politikai döntésnek, mely az ,,örmény kérdést" egyszer s mindenkorra megoldani kívánta.
Az Örmény Kultúra hetén számos kiváló program várja a látogatókat. A XX. század első népirtása című kiállítás (április 20) a jereváni Örmény Genocídium Múzeumnak a népirtás 90. évfordulójára készített anyaga, melyet az Egyesület adományként kapott a magyarországi bemutatás céljára. A téma sajnos kevéssé ismert a magyar társadalom, de még a politikum számára is. Ezért volt fontos, hogy Nikolaj Hovhanniszján jereváni történész professzor Az Örmény Genocídium című tragikus művét magyar nyelven is megjelentessék - hangsúlyozta Issekutz Sarolta, melyhez hozzászerkesztették a kiállítás kép-anyagát, a szinte felfoghatatlan kegyetlenséggel végrehajtott örmény népirtás hiteles ábrázolásaként. A kötet az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület Kiadó Erdélyi Örmény Múzeum sorozat 10. könyveként látott napvilágot.
Bevezetőjében az alábbiak olvashatók: ,,A könyv célja, hogy a nem-örmény olvasónak röviden bemutassa, mit jelent az Oszmán Birodalomban elkövetett Örmény Genocídium, amit a történelemben a XX. század első genocídiumaként tartanak számon. Kifejtésre kerülnek az előzmények és okok, a politikai és faji-nemzeti mozgatórugók, az Örmény Genocídium, vagy más néven az Armenocídium mechanizmusa és súlyosságának mértéke, valamint az Ifjútörökök és bűnös vezetőik felelőssége, akik mindezt kitervelték, és kegyetlenül végrehajtották. A szerző továbbá foglalkozik az Örmény Genocídium elismerésének problémáival a nemzetközi közösségben, illetve a mai Törökországban."
A sajtótájékoztatón Issekutz elnökasszony kiemelte: - Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület a magyar fordítás megjelentetésével azt szeretné elérni, hogy a magyar társadalom és politikum számára több oldalról megvilágított és dokumentált anyagot szolgáltasson a XX. század első nagy népirtásáról, mely méltatlanul elhallgatott mind a mai napig.
Szeretnék elérni, hogy a Magyar Országgyűlés is
elismerje a törökországi Örmény Genocídium megtörténtét.
Ennek érdekében a könyvet valamennyi országgyűlési képviselőnek és fővárosi önkormányzati képviselőnek eljuttatják.
Az 1915 április 24-i gyásznap köré szervezett programok nemcsak az emlékezést kívánják ébren tartani, hanem bemutatják azt az ősi kultúrát, mely a népirtással egyidejűleg megvalósított örmény kulturális genocídiumnak esett majdnem áldozatul.
Nyitórendezvényként (április 19.) a 6000 éves örmény kultúra emlékeit tekinthették meg az érdeklődök vetítettképes előadás keretében. Zsigmond Benedek előadásában kiemelte: a kereszténység először a világon Örményországban lett államvallássá Kr. u. 301-ben, mely óta az egyház szerepe mindig meghatározó volt az örménység életében.
Az örmény hét eseményeit látogatók megismerkedhettek az örmény kódexművészettel, az örmény katolikus liturgiával és csodálatos saragánjaikkal (egyházi zene) az örmény katolikus gyászmise keretében (április 21.). Az örmény írásbeliség (Kr. u. 405) létrejötte, az örmény néptánc bemutatása (április 23.), az örmény irodalom és zene gyöngyszemei (április 25) mind szerepel műsorainkon, örmény származású művészeik közreműködésével.
Az ,,Ararát" Örmény Néptánc Együttes Szimferopolból érkezett, akik a krímiai örmény diaszpórából származnak. Érdekesség, hogy a hazai történelmi örménység ősei is Krímiában éltek a XIII. században, miután 1239-ben el kellett menekülniük az ,,ezeregytornyú Ani" székesfővárosból a mongol betörés miatt.
Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület 1997-ben alakult, mely elsősorban a trianoni békediktátum következtében Erdélyből áttelepült magyarörményeket fogja össze, de a közösséghez tartoznak más örmény diaszpórából betelepültek is. A hazai történelmi örménység összlétszáma kb. 15-20 ezer fő, akik számára végzett tevékenységgel az örmény gyökerek iránti ragaszkodást, az identitás megőrzését kívánják erősíteni: kulturális programokkal, az Erdélyi Örmény Gyökerek Füzetek ingyenes kulturális és információs havi lapjukkal (XI. évfolyam jelenleg, 1800 példányban), a hagyományok ápolásával, az örmény szertartású római katolikus hitélet ébrentartásával.
A rendezvénysorozat fővédnöke Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Esélyegyenlőségi, Foglalkoztatáspolitikai és Kisebbségi Bizottság elnöke.
A rendezvénysorozatot az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület (EÖGYKE) örmény kisebbségi képviselőiből alakult kerületi és a Fővárosi Örmény Önkormányzata, valamint az Országos Örmény Önkormányzat EÖGYKE frakciója rendezték és támogatták: a Budapest Főváros Budavári-, II. kerületi-, Terézvárosi-, Józsefvárosi-, Ferencvárosi-, XI. kerületi-, XII. kerületi-, XIII. kerületi-, Zuglói-, XV. kerületi- és a XVI. kerületi Örmény Kisebbségi Önkormányzat.
Frigyesy Ágnes
Szemelvények Nikolaj Hovhanniszján:
Az Örmény Genocídium című könyvéből:
,,1948. december 9-én az ENSZ közgyűlése elfogadta a Genocídium bűntettének megelőzéséről és büntetéséről szóló egyezményt, amely egy történelmi jelentőséggel bíró nemzetközi dokumentum. Ebben a genocídium politikai irányvonalnak minősül, amely bizonyos népcsoportok elpusztítására törekszik faji, nemzetiségi, vallási alapon: vagy közvetlenül, gyilkosság útján, súlyos testi és szellemi károsodást okozva az említett népcsoportok tagjaiban...
...Nyugat-Örményország a korábban egyesített Örményország nagy részét, kb. 230,000 négyzetkilométert foglalt el. Az örmény lakosság túlnyomó többsége, kb. 2,5 millió ember itt koncentrálódott. Ha figyelembe vesszük azokat az örményeket is, akik a XIX. században Nyugat-Örményországon kívül, szerte az Oszmán Birodalom területén - Isztambulban, a fővárosban, Szmirnában, illetve más városokban és településeken - éltek, akkor az örmények összlétszáma 3 millió volt...
...az Oszmán Birodalom XIX. és kora XX. századi történelmét a sorozatos mészárlások, kínzások és az arabok, szírek, örmények, görögök, bolgárok és más nem török népek méltóságának sárba tiprása jellemezte...
...II. Abdul Hamid által elrendelt örmény vérengzések nem voltak sem véletlenszerűek, sem a szultán szeszélyeiből adódóak. Politikailag kiterveltek voltak. Ő állította fel a következő szabályt: ,,Az örmény kérdés legjobb megoldása az örmények fizikai megsemmisítése."...
...Az Oszmán Birodalom XIX. századi örmény mészárlásainak csúcspontja az 1894-1896-os vérengzés...
...1894 és 1896 közötti vérontásnak 300,000 főnyi áldozata volt...
...Az idők során szilárd társadalmi réteg alakult ki az Oszmán Birodalomban, mely törökökből, kurdokból és cserkeszekből állt, s mely gyilkosságokra és mészárlásokra specializálódott...
...A turkizmus lett hivatalos ideológiájuk... Célja az volt, hogy előkészítse a politikai, katonai és társadalmi feltételeket, egy kedvező morális és pszichológiai légkört, ahhoz, hogy minden muzulmánt és keresztényt törökké formáljanak át. Ennek kivitelezését három szinten célozták meg: (1) a muzulmán és keresztény népek erőszakos eltörökösítése és a keresztények erőszakos áttérítése az iszlámra; (2) etnikai tisztogatás, mely minden olyan népcsoport erőszakos deportálását jelentette, amely ellenáll a törökösítésnek; (3) egész etnikai csoportok és népek kiirtása, vagyis a genocídium. E politika célja egy tisztán török állam megteremtése volt, mely azon a rasszista elven alapult, hogy a török nép felsőbbrendű...
...az Egység és Haladás Párt ... Szalonikiben tartott 1911-es kongresszusán elfogadott egy végleges döntést a birodalmon belül élő nem-török népek erőszakos törökösítéséről...
...Doktor Nazim, 1914 végén a párt azon titkos ülésén, amelyen az Örmény Genocídiumról szóló végső döntést meghozták, felszólalt: ,,Az örmény népet mind egyszálig ki kell irtani, hogy egy se maradjon az országunkban, s hogy még a nevüket is elfelejtsük. Most egy háború van készülődőben, s nem lesz több ilyen kedvező alkalom. A nagyhatalmak beavatkozása és a média hangos protestálása el fog sikkadni, és még ha meg is tudják, kész ténnyel fognak szembenézni, s így a problémát végképp lezártuk. Ez alkalommal az örmények totális megsemmisítését kell megcéloznunk, szükséges, hogy mindegyikőjüket elpusztítsuk, a legutolsó emberig. Azt akarom, hogy ezen a földön törökök, és csakis törökök éljenek, s egészében birtokolják azt. A pokolba minden nem-török elemmel, bármi legyen is a nemzetisége vagy a vallása!"
...1915. április 24-én Konstantinápolyban hivatalos vádemelés nélkül letartóztatták és elhurcolták a nyugati örménység elitjét — a Török Parlament (Medzslisz) tagjait, írókat, ügyvédeket, tanárokat, újságírókat, orvosokat, közéleti szereplőket, egyházi személyeket, művészeket - körülbelül 800 embert. Vagy a száműzetésbe vezető útjukon, vagy úticéljuk elérésekor ölték meg őket...
...1915 májusában megkezdődött az örmények tömeges lemészárlása és deportálása Bitlisz, Dijarbakir, Erzurum, Kharberd, Szebasztia és Van vilajetekben, azaz a hat örmény vilajetben, valamint Trabzon vilajetben...
...A török hadsereg osztagai, a belső erők, a rendőrség, a Teskiláti Mahszusze, az úgynevezett cseték, a kurd vezérek fegyveres bandái megszállták a településeket, falvakat és városokat, az örmények házait, megölték a nőket, időseket és gyerekeket, elrabolták vagyontárgyaikat, állataikat - mindent, ami értékkel rendelkezett. Az örmények házait, egész szomszédságokat és falvakat gyújtottak fel...
...Az elűzött örményeket török katonai kísérettel az arab sivatagokba, Szíriába és Mezopotámiába száműzték...
...Nyugat-Örményországban és az Oszmán Birodalom egész területén másfél millió örményt gyilkoltak meg és több százezer embert deportáltak. Az örmények szülőföldje őslakosaitól megfosztottá vált...
,,Ugyan ki emlékszik már az Örmény Népirtásra?", ahogyan Hitler mondta 1939. augusztus 22-én, Lengyelország lerohanása előtt, a német vezérkar gyűlésén Obersalzburgban...
...Az Örmény Genocídiumot a világ 15 állama ismerte el hivatalosan: Argentína, Belgium, Olaszország, Kanada, Ciprus, Libanon, Görögország, Hollandia, Szlovákia, Vatikán, Svédország, Svájc, Oroszország, Franciaország és Uruguay.
...Az Örmény Genocídiumot természetesen Örményország és a Hegyi-Karabah Köztársaság is elismerte..."
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-04-24 09:39:14, kedd
|
| |
| |
AZ ÉRTELMISÉG ELPUSZTÍTÁSA MAGYARORSZÁGON
Bevezető 3. folytatás
fokozatokat ítéljenek és adományozzanak oda a mai napig). Legszebb példája a műveletlenségnek az, hogy kitaláltak a szakérettségi után egy soha, sehol nem létező tudós státusz fogalmat, a kandidátust, ami csupán jelöltet jelent és nem tudományos fokozatot, ugyanis a szó eredeti latin formája ezt jelenti és nyilvánvaló az, hogy a jelölt az még nem tudományos fokozat, ennek ellenére 60 év óta használják. A dolgot tovább bonyolítja az, hogy a jelenlegi és jelenkori tudományos álelit Magyarországon önmaga képtelen helyzetének a felismerésére és felmérésére is képtelen, így tőlük elvárni önmaguk megtisztulását és regenerálódását hiú ábránd. Ezzel párhuzamosan hihetetlen erejű gyűlölet fordul az országból elüldözöttek és külföldön élő magyar származású tudósok ellen, akik valódi, saját eszükkel megszerzett tudásanyaggal rendelkezve és felszerelkezve váltak a jelenkori emberiség igazi tudósaivá.
Végeredményben a jelenkori tudományos álelit kisajátítván a tudomány fellegvárait, így a Magyar Királyi Tudományos Akadémiát, az egyetemi katedrákat, továbbra is teljes erővel igyekszik eltitkolni alkalmatlanságát, megújulásra való képtelenségét, az új ismeretek befogadására és pláne tanítására való alkalmatlanságát, így mindezek pótlásaként féktelen és elfogult vak gyűlölettel fordul mindenki ellen, aki a legkisebb árnyékot is vetíti rájuk. Ez az állapot tovább tarthatatlan. Erről a helyről is fel kell hívni minden - önmagát értelmiséginek tartó ember figyelmét Magyarországon, hogy a konzervált kommunista hatalomgyakorlás végső óráiban ezt a pótterhet az ország népének a nyakáról le kell választani.
A párt elvtársak által a mai napig követett gyakorlat, amelyet hol tudománypolitikának, hol neveléstudománynak, hol pedig éppen aktuális politikai címszavakból kiollózott fogalomtársításnak titulálnak, az Európai Unióba bekerült Magyarország számára tovább nem folytatható. Az elmúlt 62 év kommunista rémuralma a pusztításon és a közvetlen kártevésen túl semmilyen más eredményt nem tud felmutatni, hiába mesélnek bal oldali értékekről, minden józan ember számár nyilvánvaló és világos az, hogy az értékek, a valódi értékek, azok sem nem bal, sem nem jobboldaliak. A kontraszelektált és retardált tudományos álelit még arra is képtelen, hogy a párbeszédnek legalább a látszatát, mint például, ahogy megrendezték a Nemzeti Kerekasztalnak nevezett műsort 1989-ben, sem hajlandó felvállalni. A dolgot tovább tetézi az, hogy a tudományos kutatásokra, amit ők szívesen a tudományos álelit szóhasználatával élvén, holmi alapkutatásoknak és egyebeknek álcáznak, az európai kultúrkörben sehol nem tapasztalható módon, csupán jelképes összegekkel etetnek meg, ez a szánalmas összeg a hivatalos KSH adatok szerint nem éri el a nemzeti jövedelemnek nevezett álságos tétel 0,8%-át sem a leghosszabb békeidejű Európában.
Ezzel párhuzamosan intézetek tucatjait állították fel teljesen koncepciótlan és értelmezhetetlen ügyek tanulmányozására és a tudományos álelit áltudóskodásának a tenyészhelyeként pl. a Szervezés Tudományi Intézet évtizeden át kutatgatta az indiai munkadal fogalmát, kialakulását, megjelenítési körülményeit és különböző ilyen-olyan-amolyan hatásait. Ez a kis "kalandocska" a tudomány világában több százmillió dollárjába került évtizedek alatt a Magyar Államnak a 60-as évek közepén. Mára egyértelműen megállapítható az, hogy a jelenlegi tudományirányítást és kutatás-fejlesztést alkalmatlan személyek töltik be, akik nem csak személyi alkalmatlanságuk folytán, hanem személyes általános összeférhetetlenségi |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-04-24 08:33:44, kedd
|
| |
| |
Wittner Mária, a Corvin köz szabadságharcos hőse beszéde
2001. február 25-én a Parlamentben,
a Kommunista Diktatúrák Emléknapján.
Wittner Mária 1956-ban 19 éves volt. A Corvin közben fegyverrel harcolt. A szabadságharc leverése után, november végén Bécsbe szökött, de egy hónap múlva hazajött. 1957 júniusá-ban letartóztatták, halálra ítélték. Nyolc hónapot töltött a siralomzárkában, minden nap várva a kivégzést. Miután nem volt még húszéves, "kegyelemből" börtönbüntetést kapott. 1970 márciusában szabadult Kalocsáról. 1990-ig rendőri megfigyelés alatt állt.
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Mádl Ferenc urat, a Magyar Köztársaság elnökét!
Köszöntöm Áder János urat, a magyar Parlament elnökét!
Köszöntöm a tisztelt minisztereket! Köszöntöm a bajtársaimat, a barátaimat - és az együtt levő áldozatokat!
Megilletődve állok a magyar Országházban, ahol történelmünk kimagasló személyiségei a magyar nép javára alkottak törvényeket - mint Tisza István, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. De itt al-kottak törvényeket egy hamis eszme nevében is, mely egy jobb sorsra érdemes magyar nemzet elvesztésén munkálkodott. Ma, a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat, - az élőket, a holtakat -, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat:
vádoljuk őket, mert a "lenini utat" - igyekezettel - honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb "útja" volt ez. A "továbbhaladásuk" tétje: milliónyi emberélet;
vádoljuk őket, mert nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg még holtukban is;
vádoljuk őket a Gulágon embertelen körülmények között elpusztult honfitársaim nevében;
vádoljuk az otthonuktól megfosztott és kitelepített polgárok nevében, kiknek kiszemelt otthonukba betelepedtek, elrabolva egy élet munkáját;
vádoljuk a recski haláltábor megkínzott, megalázott rabjainak nevében;
vádoljuk a munkaszolgálatosok nevében;
vádoljuk a 298-as parcella halottai nevében, az ÁVH - erőszakszervezetük - által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében;
vádoljuk a 6 millió meg nem született gyermek nevében;
vádoljuk őket a legdrágább kincs, a gyermek nevében, akitől elvették az apát, az anyát és az otthon melegét;
vádoljuk a legfőbb érték, az ember nevében, akit egy tollvonással küldtek bitóra, vagy zártak börtönbe hosszú évekre;
vádoljuk a megkínzott, megalázott bajtársaim nevében;
vádoljuk a sortüzek áldozatai nevében;
vádoljuk, hogy kiölték az emberből a hitet, a reményt, a morált, egy egyszerű, tisztább élet reményét;
vádoljuk őket Mindszenty bíborosért; az Istenhez hű papjaiért, akiket börtönbe zártak hitükért, mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték népünket;
vádolom, hogy kifosztották az országot, hogy a dolgos magyar nép munkájából, elveiket megtagadva lettek vörös kapitalisták;
vádoljuk őket a magyar parasztok nevében, akiket megfosztottak földjeiktől, élet-terüktől, és így kiszolgáltatottá tették őket;
vádoljuk őket a történelmünk meghamisításáért;
vádolom a nyugdíjasok nevében, akiknek elrabolták a hosszú, dolgos élet gyümölcsét, bi-zonytalanná téve biztos, nyugdíjas éveiket;
vádolnak az élők, és vádolnak a meggyilkolt halottak;
és vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak. Ezért megállapítom az áldozatok nevében: soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek! Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek egy magyar Parlamentben még most is, és alkotnak törvényeket egy általuk tönkre-tett, kifosztott, megalázott nemzet számára?
Éppen ezért - a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében - erkölcsi hullává nyilvánítom őket.
Köszönöm szépen!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-04-24 05:53:01, kedd
|
| |
| |
Sorsom a "Sorstalanság"-gal egybevetve
Nehéz olvasmány lesz, gondoltam magamban, amikor túl voltam az első két fejezeten.
Miért? Vetődik fel a jogos kérdés. A választ nehéz megfogalmazni.
Talán azért, mert Kertész Imre gondolatvilága, egész lelki habitusa pont ellentéte az enyémnek. (Mi emberek, köztük én is, könnyebben értjük meg a hozzánk hasonlót.)
De nemcsak ez nehezíti a mű olvasmányosságát, hanem a nyelvezete. Erről két dolog jut azon nyomban az eszembe.
1.) Kertész Imre valószínű először megírta németül a regényt - mert azt a nyelvet irodalmi módon ismeri. Majd azt lefordította magyarra. Így fordulhatott elő egy kézcsók ilyetén megfogalmazása: "...elvégezte kézcsókját rajta...". A magyar nyelvben a kis- és nagydolgát végzi az ember a klozeton, vagy a WC-n, vagy a toaletten... stb.
2.) De, valahogy olyan bántó kívülállóként kezdi a kamasz fiú visszaemlékezését, hogy az már a lelketlenség határát súrolja. Pl.: "...Mostohaanyám kinyitotta a táskáját, féltem, megint a zsebkendő miatt...". "...Azután többen engem is megöleltek, és szájak tapadós nyomát éreztem az arcomon..."
1.
Apja családi búcsúztatását a munkaszolgálatba vonulása előtt, családi összejövetel előzte meg. A rokonok megérkezésekor, mindenkiről külön-külön rövid és nagyon találó leírást készít. Az egész nagyon képszerű életképben jelenik meg a regényben.
Csak őt nem értem..., vagyis, ahogy viszonyul mindenkihez. Pl.: "...S akkor én is búcsút vettem apámtól. ...Anyámat is megemlítette: úgy vélte, ő most talán megpróbál majd engem magához csábítani hazulról ... Ők ketten ugyanis sokáig tusakodtak egymással a birtoklásom ügyében..." Édesapja, miközben elbúcsúzik fiától, rábízza mostohaanyját és az üzletet is a tizenöt éves fiúra. Ez akkora bizalom megelőlegezését jelenti, amekkorára csak rendkívüli élethelyzetekben lehet szükség. Olyan felemelően teszi ezt az édesapja, hogy nem is értem a fiú közönyét.*
Azt, ahogy a fiú búcsúzkodó apja érzelemnyilvánítását fogadja: "...A következő percben azonban egyszerre csak a karjai közt találtam magam, s a szorítása váratlanul és valahogy fölkészületlenül ért...Nem tudom, ettől eredtek-e meg a könnyeim, ... mert mostohaanyám legelső, reggeli figyelmeztetése óta készültem rá valahogyan, hogy ebben a bizonyos pillanatban föltétlenül el kell hogy eredjenek: de bármiért is, mégiscsak jó, hogy így történt, s úgy éreztem, apámnak is jólesett, hogy láthatta."
Talán egy olyan lelki folyamatról van itt szó, amit a pedagógia-pszichológiában ellenazonosulásnak neveznek? Hiszen meg kellett keményíteni ennek a fiúnak a szívét-lelkét ahhoz, hogy a sárga csillaggal a mellén jöjjön-menjen Budapest utcáin. És vásároljon olyan péktől, aki "...a kenyeret mérte. Nem is felelt a köszönésemre, mivel a környéken köztudott dolog róla, hogy nem szíveli a zsidókat. Ezért is lökött oda pár dekával kevesebb kenyeret...abban a percben egyszerre meg is értettem a gondolatmenete igazságát, amiért nem is lehet szívelnie a zsidókat: akkor ugyanis az a kellemetlen érzése lehetne, hogy becsapja őket. Így azonban a meggyőződése szerint jár el, s egy eszme igazsága kormányozza cselekvését, ami már viszont - beláttam - egészen másvalami lehet persze."
Egyébként, gyakran fejezi be a mondatait így: "persze", "természetesen", "gondolom", "mint rendesen". Érdekes, mert ezzel a stílussal nem találkoztam eddigi olvasmányaim során. Lehet, hogy ettől "kertészies", vagyis egyedi, csakis rá jellemző?
2.
A második részben megtudhatjuk, hogy két hónap telt el apja elbúcsúztatása óta és, hogy azóta "... magam is dolgozni tartozom." Munkahelye, a csepeli "Shell Kőolajfinomító Művek". A hadiüzem parancsnokának pecsétjével ellátott igazolványt kapott, mellyel átléphette a csepeli "vámhatárt". Kőművesek mellett segédkezhetett, tizennyolcad magával, hasonlóan tizenöt év körüli fiúkkal.
Itt, ismét az következik, ahogy népes családja fogadta a "hadiszükségű hasznot hajtok a gyáriparban..." tényét. Érzékletes leírása következik annak, ahogy mostohaanyja nővére sopánkodott a dolog fölött: "...könnybe lábadó szemmel kérdezte: ezért jártam-e gimnáziumba?" Vagy, ahogy Isten-hívő Lajos bácsi atyáskodó intelmét - "...ne feledjem, hogy a munkahelyen nem csupán magamat, hanem a "zsidók egész közösségét" is képviselem,..." - fogadta. "De hát beláttam, persze igaza lehet."
A racionálisabb rokon, "Vili bácsi meg arról biztosított: most már amúgy is csak "egy rövid, átmeneti időszakot" kell még valahogy kihúznunk,..." írja Kertész Imre.
Amiért életbe lépett egy olyan intézkedés, miszerint mostohaanyja "...nem űzhet kereskedést, akinek nem tiszta a vére.", egy Sűtő úr nevezetű embernek átjátszották az üzletet, aki minden héten "...pontos volt, és takaros összeget számlált az asztalunkra, úgy láttam." Sütő úrnak "feszélyezett volt az arca", miközben "Egy csomagot vett ki az irattáskájából." ... "Gyanítom, a feketepiacról hozhatta, talán mert ... zsidó személyeknek ezentúl kisebb adagokkal kell beérniök az élelemellátás területén."
Ebben a részben megismerhetjük édesanyját, mert leírja találkozásukat, beszélgetésüket. "...mert őszerinte meg egyedül csakis az én akaratom a fontos, meg az, hogy szeretem-e őt. Mondtam neki: hogyne szeretném! De anyám elmagyarázta, szeretni annyit tesz, hogy "ragaszkodunk valakihez", márpedig ő úgy látja, mostohaanyámhoz ragaszkodom. Próbáltam vele megértetni, tévesen látja, hisz elvégre nem én ragaszkodom hozzá, hanem, mint ő is tudja, apám döntött rólam így..."
Hosszasan leírja, milyen módon reagált a család minden tagja a csepeli munkára. Mindenki ellátta - a közlekedéshez a legmegfelelőbb útvonal elmagyarázásával is - jó tanáccsal ezzel kapcsolatban.
A 42. oldalon olvashatunk az első csók élményéről. "Langyos, nedves, némileg tapadós érintés elmosódott élménye maradt meg bennem." Annamária ugyanis a légiriadó alatt, a légópincében rémületében a fiúba kapaszkodott. Másnap, a lépcsőházban újra találkoztak és "...akkor tanultam meg tőle, miképpen tehetjük maradandóbb emlékezetűvé az élményt, annak révén, hogy a nyelvünket is hozzájuttatjuk ilyenkor egy bizonyos szerephez." Érdekesen alakul Annamáriával a kapcsolata. Annamária egy házban lakott vele, az emeleten nagybácsikájánál, Steineréknél, mert válófélben voltak a szülei. Azelőtt nevelőintézetben volt.
Steiner bácsiék fölött laktak Fleismannék két hasonló korú lányukkal. A családok is és gyermekeik is barátságban éltek a házban. Annamária barátnőihez, a Fleismann-nővérekhez hívta főhősünket römizni. Egy alkalommal, amikor a nagyobbik nővérnek nem volt kedve kártyázni, mert nagyon bántotta, hogy amióta a sárga csillagot viseli, az emberek gyűlölik őt. "Szerette volna megtudni: mi hogyan állunk a magunk különbözőségével, s kérdezte, mi vajon büszkék vagyunk rá, vagy hogy inkább szégyeljük-e." Amiért főhősünk "...bosszantónak" érezte a témát, "azonkívül szerettem is volna én győzni a vitában, természetesen..." példaképpen elmesélte a koldus és királyfi történetét. "Mondtam a lánynak, próbálja magáról is elképzelni a dolgot." A hatás meglepte, mert a lány sírva fakadt. Ezzel az érzelem-nyilvánítással tejesen összezavarta a serdülő ifjú érzéseit. Próbálta megnyugtatni, "De ő elkeseredetten s mindegyre elcsukló hangon olyasfélét kiáltott, hogyha a magunk tulajdonságának semmi része benne, akkor mindez csak puszta véletlenség...és az egésznek semmi értelme...ez olyan gondolat, amit őszerinte nem lehet elviselni..." Közben Annamária és a másik lány nem vett részt a vitában. Annamária az ősi Nő szerepében azonmód megbántódott, mert ösztönével megérezte, hogy a fiú intellektuális érdeklődését egy másik lány kötötte le. Máris kialakulóban - az első szerelemmel - az első szerelmi háromszög. Állítólag "mindig a "NŐ" választ". Választ és birtokolva kizárólagosságra törekszik...
3.
Még a nyár folyamán, egyik reggel, munkába menet, a Csepel szigetére vezető úton rendőr állította meg a munkásokkal tömött buszt. Amint elhangzott a rendőri fölszólítás, hogy: "amennyiben tartózkodik a kocsin zsidó utas, szálljon le", "Köves György, előképzős ifjú" is leszállt, gondolván: csak a papírosokat ellenőrzik. Gyanútlanul felmutatta a vámhatár átlépését engedélyező igazolványt. Meglepve tapasztalta, hogy ennek ellenére nem engedték visszaszállni a buszra. Mihelyt a busz kiment a megállóból, előjöttek a töltésoldal mögül azok a fiatalok, akiket az előző járműről szállított le a rendőr.
Ismét érzékletes - külső- belső tulajdonságok leírásával - bemutatása következik azoknak a fiataloknak, akikkel együtt dolgozott az olajfinomítóban és szintén zsidó származásuk miatt sorban le kellett szállniuk a munkába menő buszról. Amikor mind együtt voltak, a rendőr megkérdezte: "Most mihez kezdjek magukkal?" Köves György úgy látta, hogy "Gondterheltnek látszott, s az volt valahogy az érzésem, tulajdonképpen ő is csak oly kevéssé volt fölkészülve miránk, mint mi őrá." Végül egy kopottas, magában álló, földszintes építményhez vezette őket. Ez volt a vámház épülete. Ezután a rendőr telefonált valahova és magukra hagyta a fiúkat. Amikor elment, odakintről bezárta az ajtót. Ezt nem is bánták különösebben, mert: "...kellemesebb itt a hűsön, mint a munkában verítékezni." - írja Kertész Imre. Miközben a fiúk olyan játékkal, énekeléssel töltötték az időt, ami elvárható volt "ilyen értelmes gyerekektől", újabb, felnőtt korú embereket gyűjtött be a rendőr.
Hiába próbálta azonban megfejteni a rendőr eljárásának az okát... Ez a "késleltető" leírása az eseményeknek, fokozza az olvasó kíváncsiságát.
Addig is, míg megismerjük az események ok-okozati összefüggését, emberi sorsokat, típusokat ismerhetünk meg. Ismételten, olyan érzékletesen írja le külső, belső tulajdonságaikat, hogy könnyű magunk elé képzelni a szereplőket. Például, az egyik "utasról", sárga vihar kabátban, aki keresztbe vetett lábbal könyvet olvasott, így ír: "...borostás arcában két mély, rosszkedvűen ható redő közti, éles vonású szájjal...". A másikról, aki "szakértőnek" mondta magát ezt írja: "Egy jó külsejű, valamelyest már korosabb, ezüsthalántékú és kopasz fejtetős emberre már mindjárt az érkeztekor - úgy jó délelőtt tájban - fölfigyeltem: igen méltatlankodott ugyanis, miközben a rendőr betessékelte.""...úgy néztem, nagyjából-egészében a miénkéhez hasonlíthatott a felfogása, annyi eltéréssel, hogy őt inkább sérteni látszott a föltartóztatása. Megfigyeltem, hogy a rendőrről mindig csak lekicsinylően, s egy bizonyos semmibevevéssel nyilatkozott."
Egy másik emberről - történetével megismertetve, így ír többek között: "...szomorú, csapdába esett rágcsálóhoz hasonlított kissé.". Nem fukarkodik a hasonlatokkal egy "fókaarcú ember" leírásakor sem. "...végül is csak kívülről matatott, futkosott és kaparászott egy ideig a melle táján a keze, ritkás szőrzetű nagy pók, vagy még inkább amolyan kisebb tengeri szörny módján,..." A másik ember megvesztegetésekor kotorásznak így a pénz után, a mellényzsebük táján az emberek. A tengeri szörny-hasonlat azért vetődhetett föl a fiúban (az íróban), mert valószínű ez a magatartás ellenszenves volt számára.
Amint eltelt a nap nagyobbik fele, úgy négy óra tájban, hármas sorokba rendeződve, mindenütt a kocsiúton - olyan utcákon utakon, amelyeket nem nagyon ismert György - meneteltek a külvároson keresztül. Minden nagyobb útkereszteződésnél újabb, sárga csillagos emberekből álló csoportokat és az őket kísérő egy-két rendőrt csatlakoztattak a menethez. Már olyan nagy volt a menetoszlop, hogy az egyik nagy forgalmú úton villamos ékelődött a menetbe. Kihasználva a helyzetet, a villamos takarásában aztán a sárga vihar kabátos "utas" - egy hosszú szökkenéssel - kivált a mentből és eltűnt a forgatagban. Őt, még "egy-két vállalkozó" nekiiramodva követte. Ezt látva, György "jókedvű meglepődést" érzett és még volt ideje végiggondolni, hogy kövesse-e, vagy sem őket. Mire a "becsület érzése bizonyult" benne erősebbnek, a rendőrök intézkedtek és a sor ismét összezárult.
Hamarosan elérkeztek egy szürke kaszárnya-szerű épülethez, ahol a rendőrök helyét a menet vezetésében csendőrök vették át. Egy magas, szép arcú, lovaglópálcás, választékos külsejű ember - hozzá nem méltó, recsegő hangon megparancsolta, hogy a holnapi vizsgálatig zárják "az egész zsidó bandát" a lóistállóba éjszakára. A parancsot követő kavalkádban, zavarodottságában kitört a fiún a kényszernevetés, mert "átsuhant" képzetében, hogy milyen arcot vághat majd mostohaanyja, ha este hiába számít rá a vacsorával.
4.
A negyedik részt már a Németországba vezető út leírásával kezdi. A szomjúság fokozatairól folyik a társalgás, meg arról, hogy a "Zsidótanács" szerint előbb-utóbb mindenkit Németországba telepítenek a téglagyárból. Ugyanis a kaszárnyából ("Andrássy csendőrlaktanyából") a "Budakalászi Téglagyárba" kerültek. Itt már minden zugot "dugig találtunk emberekkel" - írja. Voltak köztük nők, gyermekek, öregek.
Úgy gondolták sokan: "...az önként vállalkozó legelsőknek jobb hely, továbbá az a kedvezés is jut osztályrészül, hogy mindössze hatvanával utazhatnak egy kocsiban,..."
Az ott töltött öt napból arra emlékszik, hogy a fiúk - "Rozi", a "Selyemfiú", a "Bőrdíszműves", a dohányzó fiú, Moskovics s valamennyien ott voltak körülötte. Innen üzeneteket, leveleket lehetett kijuttatni a kerítés túloldalán őrködő rendőrökön keresztül. "...még szökés terén is nyílt a révükön egy-egy..." lehetőség. Erről jutott eszébe, hogy az ő rendőrük "becsületes volt", mert a fókaarcú embert többször látta a gyárudvarban.
Belül azonban csendőrök "vigyázták" őket. A vizsgálat délelőttjén főhősünknek is a csendőrök elé kellett rakni minden "kincsét" (órát, bicskát, pénzt, minden egyebet). Még meg is motozták tetőtől talpig.
A Németországba-menetel ellen nem volt semmi kifogása, mert a gimnáziumban németül is tanult és úgy érezte ennek végre hasznát veheti majd, meg aztán azt hitte, hogy "az itteninél értelmesebb és kedvemre valóbb életmódot remélhetek..." "S igazat szólva, ha az utóbbi napok egynémely eseményére ... az igazságra gondoltam, a hazám szeretete se igen marasztott...". Volt, aki - "...mint egykor Lajos bácsi, azt tartotta, hogy "elhagytuk az Urat", s ez a magyarázata a bennünket sújtó csapásoknak ... S így tehát ... hinnünk kell az Ő végső irgalmának eljövetelében..., mert "...reményt egyedül csak a hitből meríthetünk..."
A "balszerencsés embert" is viszontlátta, hol az egyik csoportnál, hol a másiknál, amint véraláfutásos(?) szemmel, kezét tördelve tudakolta, hogy szintén utaznak-e?
A téglagyári napok alatt egy másik vámházbeli ismerőst, a "Szakértőt" is egész embergyűrű faggatta véleményéről. Neki - "egy német tiszttel volt módjában beszélnie." Igen felháborodottnak látszott, mert hiába bizonygatta a csendőrparancsnokságon, hogy a "hadiüzeme... s a gyártás vezetése őnélküle elképzelhetetlen", mert mégis "megfosztották" minden, erről szóló okmányoktól. A német tiszt azonban meghallgatta, hogy mérnök és "perfekt német" "...dolgozni szeretnék" - mondta. Válaszul a tiszt azt mondta: "iratkozzon föl a többi közé". Ezt olyan "józannak, mérsékeltnek és minden tekintetben kifogástalan" modorúnak találta, hogy ellentétbe állította a csendőrök "otrombaságával".
Nem lehet azon csodálkozni, hogy főhősünk: Köves György, előképzős ifjú, sokadmagával, önként jelentkezett a német útra - gondolván: "... - a németek tiszta, becsületes, rend-, pontosság- és dologszerető emberek, akik másoknál is megbecsülik, ha ugyanezekkel a jellemvonásokkal találkoznak...".
A fiúkkal egy vagonba került, hatvanad magával, meg a karszalagos emberekkel és az útravaló rakománnyal. Kora reggel, "ragyogó nyáridőben" indult el a vonat. Itt részletes leírása következik a hosszú út kényelmetlenségeinek és annak, ki hogyan viszonyult a mostoha körülményekhez. Több napi, sok vesztegléssel elérkeztek a magyar határhoz. A csendőr, bevilágítva a vagonba kérte, hogy adják át a még náluk maradt értékeiket, mondván: "Ahová ti mentek...ott többé már nem lesz szükségetek értékekre..." Az útitársak közül, valaki vízért cserébe ezt meg is tette volna. A csere azonban nem jött létre és a csendőr azt mondta: "Büdös zsidók, még a legszentebb kérdésből is üzletet csinálnátok! ... Akkor dögöljetek csak szomjan!" Ez be is következett, mert a második napot követően elterjedt a híre, hogy a mögöttük lévő vagonban szomjan halt egy "öregasszony".
A negyedik napon megérkeztek Auschwitz-Birkenauba. Álmában érte "a szirénák esztelen visongása". Amint kinézhetett a szűk kis ablakon, szépséges, nyári- mezőillatú hajnalpirkadást látott és érzett. Ennek leírása olyan, hogy eszembe jutottak azok, az 1943 húsvétján készült fényképek, melyeken "Anyuka", mint boldogan mosolygó, ifjú kismama, szépen domborodó hassal, keresztlányát(?) tartja a pólyában a virágba borult gyümölcsfák előtt.
A mai ismereteinkkel - a háborúról - annyira valószínűtlen, hogy a természet minden pompájával elhalmozta az arra teljességgel méltatlannak bizonyuló, a háborús pusztításban tobzódó embereket is. Az áldozatul kiszemeltek, - mint főhősünk és útitársai - gyanútlanul "...máris szedelőzködni, gombolkozni, némelyek, kivált a nők között, hevenyészve tisztálkodni, szépítkezni, fésülködni kezdtek."
* Erről eszembe jut TIBORCA c. életregényemnek az a fejezete, amikor 1990-ben jajveszékelve szétszaggattam a ruhámat magamon és kisöpörtem a szekrényből, majd megtapostam írásaimat. "Nándi" akkor tizenhárom éves volt. Ő, akkor felnőtt(!) férfiként - koravénen - reagált, mert erősen leszorította az önmagamat ütlegelő kezemet. Addig tartott így, míg ki nem ment belőlem a szörnyű, önpusztító indulat.
Az is egy rendkívüli, ma már szintén történelminek számító, rendszerváltozás nevezetű korszaka volt életünknek.
Ezt a rendkívüli korszakot megelőzte olyan negyvenhat év, melyben az emberi méltóságomtól fosztottak meg folyamatosan. Nekem is egy láthatatlan bélyeggel, - amit nem kívül kellett hordanom a ruhámon (mint a regénybéli "Köves György"-nek és sorstársainak a sárga csillagot) hanem beleégve a lelkembe - kellett felnőnöm.
Az én tragédiám az: a mai napig nem tudom, hogy miért nem ismerhettem meg a rokonaimat, a családom múltját, egész viszonyrendszerét, ami miatt - állítólag nekem bűnhődnöm kell!? Ami miatt még 1998-ban is a "Tiltom"-listán lévőkkel szembeni negatív diszkriminációt kellett elszenvednem a főiskolán (JPT FEEFI művelődésszervező szak) Agárdi Péter "professzor úr"-tól a kultúraközvetítés elmélete c. szigorlaton?
MIÉRT?
Miért, hiszen rendszerváltozás van?
Tettem fel és teszem fel azóta is a kérdést kompetenséknek, de választ senkitől nem kapok! Azért viselkedtem és viselkedek olyan kétségbe esetten, mert nekem ugyanis nem volt családom, mert tőlem - a születésem pillanatától, 1946-tól - elvették az édesanyámat, édesapámat, miután mindenükből kiforgatták, kifosztották őket! Még a szabadságuktól is megfosztva tengethették életüket, átengedve gyermeküket a HATALMAT KISZOLGÁLÓKNAK!
Nem volt átjátszható üzletem..., aki, vagy ami valaha is megerősíthetett volna emberi méltóságomban. Nekem az intellektualitásomon kívül soha nem volt semmim és ezzel, a szellemi tőkének hitt valamivel próbáltam társadalmi elfogadhatóságomat megalapozni - legalább a rendszerváltozásban!
Ezt utasította vissza 1990-ben az MDF-es képviselőjelölt: dr. Vizy Béla. Mondván: ,,...maguknak ott vannak a baloldali pártok!".
- ,,Csakhogy, ez a munkásság - akihez én is tartozom - nem az a munkásság, amelyik megvalósította a proletárdiktatúrát, hanem az, amelyiken megvalósult az!"
Válaszoltam és mondom mindenkinek, akiről feltételezem, hogy megérti - tizenhat éve mindhiába!
Kertész Imre hőse, - aki ő maga - legalább tudta, hogy zsidó származása miatt kellett elszenvednie a gettóban és a lágerben egy éven keresztül a sok, emberhez méltatlan élethelyzetet...
Nekem 60 évről kellene elszámolnom gyermekeimnek, akik ehhez az élethez asszisztálva és ezt átörökölve nőttek föl, úgy látszik koravénen...
Budapest, 2003. 09. 20. Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2007. április
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
225 db bejegyzés |
| e év: |
2982 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1375
- e Hét: 3085
- e Hónap: 11689
- e Év: 47630
|
|
|
Offline
