Belépés
furaila.blog.xfree.hu
"Nem az a fontos, hogy milyen iskolákat végeztél, hogy mit dolgozol, hanem hogy milyen EMBER vagy!" BMI ******
2005.10.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Társadalmi krízishelyzetről...
  2007-05-03 23:07:06, csütörtök
 
  Gondolatok egy társadalmi krízishelyzetről

Mit? Miért?
Meg kell szerezni azokat az eszközöket és meg kell teremteni azokat a körülményeket melyekkel lehetséges a magyar nemzet érdekeit szolgáló kultúr- és oktatáspolitika megvalósulása. (Minden más program, egy alaptanterv részleteinek megfogalmazása csak másodlagos feladat lehet.)


Hogyan?
1./ Tanulmányozni kell több szempontból is, hogy mely népcsoport az amelyik még képes egyfajta "magyar érdek" belátására, képviseletére, akiket még senki "nem szólított meg", senkinek nem jutott eszébe még az erkölcsi rehabilitációjuk sem!

Lehetséges szempontok egyike:
- Tanulmányozni kell a trianoni döntés után megmaradt csonka ország,
- gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter - kultuszpolitikáját!
Miért éppen ezen időszakot? Azért, mert akkor is társadalmi krízist élt át nemzetünk amit megpróbált kezelni és az akkori "kedvezményezett" néprétegek gyermekei még itt élnek közöttünk... Kik is ők valójában?
Ők azok, akiket a kisbirtokos szülők a városba küldtek tanulni.
Ők azok a mesteremberek, akik némi ingatlannal is rendelkeztek az államosításkor. (Például egy kis kertes házat, műhelyt tudtak venni a II. világháború után - az Alföldhöz legközelebbi dél-pesti kertvárosban.)
Ők azok, akiket elsőként "betereltek" a gyárakba.
Ők azok akik 1945 után nagyon gyanúsak lettek a "magántulajdon" miatt. (Köztudottak a módszerek, melyekkel "megdolgozták" az ilyen "gyanús, osztályidegen elemeket".)
Ők azok, akik kénytelenek voltak megtagadni mindent; egész ifjúságukat, kuláknak kikiáltott anyjukat-apjukat, az egész családjukat, hogy ne racizzák őket a gyárban, hogy ne hurcolják el őket különböző büntető- átnevelő táborokba.
Ők azok, akik inkább lúgkövet ittak, minthogy - az akkori "kultúrpolitikai koncepciónak" megfelelően - "prolit csináljanak belőlük"! (Akit megmentettek, most már testben is megtörve, megnyomorodva, még azt is megígérte a "Párt"nak, - akkor már az egyetlennek -, hogy gyermekeiből is "rendes munkásembert" nevel majd... Így lett utódaiknak is osztályrészük a "T"űröm és "T"iltom.)
Ők azok, akik a mai napig rettegnek mindenféle hatalomtól!
Ők azok, akik érdekeit nem képviselheti baloldali párt!
Ők azok, akik soha nem meséltek gyerekkorukról, szüleikről, családi múltjukról.
Ők azok, akik nem örökíthették tovább organikus műveltségüket.

A leghatékonyabb módszer a nemzeti hagyományok- és kultúra gyökeres kiirtására ez az elhallgattatás. Az elhallgatás, pedig a hazugság legalattomosabb fajtája, mert még védekezni sem lehet ellene!

Ők azok akik "kettős tudattal" élték le az életüket, "neveltek" gyerekeket, unokákat; ők a "látens közvélemény", akik szép csendben a rendszerváltozásra szavaztak. Azután kiderült, hogy már egy kicsit megkésett ez a rendszerváltozás, mert bizony addigra mindenki elhitte róluk, hogy a "kedvezményezett munkásosztályhoz" tartoztak! Pedig erről szó nem volt soha!

Az új "rendszer" is csak a vállalkozni tudó, induló tőkével rendelkező szakmunkásokat viselte el. A mindenéből kiforgatott, egzisztenciálisan 100 évet visszavetett, "újproletárok" számára nem jött el a változás, a rehabilitáció.

Csalódottságukban nem mentek el szavazni 1994-ben. (Még elmehetnek...)
Igaz, már nagyon öregek, betegek; sokan már eltemették gyerekeiket is, vagy elnyelte őket egy fogyasztói társadalom Nyugaton... (Gyerekeik a "nagy generációnak" nevezett nemzedék tagjai.)

Mi, gyerekeik, unokáik tartozunk nekik annyival, hogy megkapják a lehetőséget arra, hogy végre - legalább lélekben - kiegyenesíthessék "összeroppantott gerincüket"!



2./ A rendszerváltozáskor azonnal a közgyógyellátás részévé kellett volna tenni a pszichiátriai szakrendeléseket, lélekben megerősítendő az embereket a valódi váltáshoz. Már vannak működő, az otthoni betegápolásra kiépített gondozó hálózatok, de pszichológust ők sem alkalmaznak, mert... Miért is?


3./ Sorra meg kellett volna szervezni a lakóhelyi mentálhigiénés szolgálatokat!


4./ Az egyháznak tömegesen gyakorolnia kellett volna a keresztényi-keresztyéni megbocsájtást! Sajnos az egyház a mai napig sem találta meg az utat az emberi lelkekhez. (Pl.: még mindig több, mint 50 évvel ezelőtti teológiai joggyakorlattal dönt arról, hogy kit lehet megkeresztelni és kit nem, kik azok akik templomban is házasságot köthetnek, vagy nem!)
Annál is inkább szükség lett volna az egyházi megértésre, mert a templomok előtt összefogdosott és a nagy fekete autókkal a Lenin Intézetbe hurcolt ministráns-gyerekekből nevelték ki az első párttitkárokat!


5./ Azonnal a közoktatás részévé kellett volna (a "közoktatás", felsőoktatás és szakoktatás mellett) tenni a felnőttképzést - megtéve az első lépést a permanens tanulás meghonosításához! Amerikában már a 20-as évek elején megtették az első lépéseket: Thorndike 1928-ban; Lengyelországban pedig Szewczuk 1961-ben. Nálunk az első - e témakörben írt - doktori előadás a Pázmány Péter Tudományegyetemen hangzott el 1937-ben(!). És azóta?
Elsőként a pedagógusok szakmai műveltségét kellett volna bővíteni (pszicho-pedagógiai, andragógiai, mentálhigiénés, társadalomtudományi, közgazdasági informatikai, idegen nyelvi, vagyis a rendszerváltozáshoz szükséges ismeretekkel), hogy legyen aki megtanítja a nemzetet a váltáshoz szükséges emberi-társadalmi technikákra, ismeretekre!
Másodsorban ki kellett volna építeni a távoktatás rendszerét - pl.: mint a finneknél az NKS (Duna Televízió: Kelemen Endre), hogy a kisgyermekét otthon nevelő anyák, vagy átmenetileg munkaképtelenek és állásnélküliek is kapjanak esélyt munkaerejük megújítására, ismereteik bővítésére egy újabb szakképesítéssel; vagy a nappalival egyenértékű diploma megszerzésére.


6./ Addig, míg nem valósul meg a társadalmi munkamegosztás (vagyis mindenki a saját szakmájában, hivatásában annyi jövedelmet nem tudhat magáénak, amelyből meg tudja vásárolni a más szakmák szolgáltatásait, termékeit, eszközeit - így jutva a megélhetéshez szükséges tisztességes haszonhoz; addig, míg az igazán jól képzett munkaerőnek nem lesz olyan ára, hogy meg tud belőle élni - otthont tud belőle teremteni, családot tud alapítani és vállalni tudja, hogy asszonyáról, gyermeke anyjáról is tud gondoskodni amíg a gyerek, gyerekek igénylik a mindennapos gondoskodást, az anyai testi- lelki odafordulást - az állam nem vonulhat ki a gyermeknevelés, oktatás költségeinek átvállalásából! (A családi adózás bevezetésével egy időben.)

Ha pedig a hatalom képviselői szándékosan arra rendezkednek be, mint ezt a "Bokros-csomag" bizonyítja, hogy a társadalom ne tudja reprodukálni önmagát, vagy csak emberi torzók formájában, akkor ki kell jelenteni, hogy nemzetveszejtő krízishelyzet van!

A rendszerváltozás nevezetű állapot önmagában is társadalmi krízissel jár együtt.

"Vér nélküli forradalom" mondják egyesek arra az egzisztencia háborúra ami mindennapjainkat jellemzi.

Vannak azonban népcsoportok, rétegek, melyeket politikai bűntett szándékosan ellehetetleníteni; ilyenek a gyermeket nevelő- és az öreg- beteg szülőkről gondoskodó családok.

Az átmeneti időszakra válságkezelő programokra (fentebb már említett pszichológiai- mentálhigiéniai- szociális gondozó- és rendelőhálózat kiépítésére), valamint un. krízis-tantervre van szükség!

Miből? Kérdezhetnénk. Talán abból a pénzből amelyet a drogosok, deviánsok, betegek kezelésére, gyógyítására fordítanánk!

El kell fogadtatni, hogy a megelőzésre épített programok nemcsak egy szűk réteg, hanem az egész nemzet érdekét szolgálnák!



8./ Örömmel hallottam az 1997 április 11-én, egy népesedéspolitikai vitán, hogy végre nálunk is vannak orvos-pszichológusok, akik kutatják az anya-gyermek kapcsolatot.

Dr. Lázár Imre beszélt arról többek között, hogy milyen fontos az anya-gyermek kapcsolat, mert milyensége lehet a "feltétele" a harmonikus személyiség kialakulásának, valamint a különböző pszichoszomatikus, pszichovegetatív zavaroknak is. Említette, hogy a "technokrata szülés" - az, hogy elveszik az anyától gyermekét - mennyire ártalmas. A mi szokásainkkal ellentétben, pedig Japánban elterjedt, hogy az újszülöttet a születés után azonnal odaadják az anyának és ott lehet mellette végig, míg a kórházban vannak - miközben minden segítséget megkapnak az ápoláshoz. Szerinte van összefüggés a japán ember teljesítménye és a jó anya-gyermek kapcsolat között.

Amit Lázár Imre mondott összecsengett azzal, hogy: Japán, alig 50 év alatt a "riksa kulik országa"-ból a világot elárasztó csúcstechnikájával világelső lett. Ott ugyanis azt sem tartották luxusnak, hogy diplomás nő, ha családanya lesz, akkor "csak" a gyermekei nevelésének éljen. A pedagógus pedig a társadalmi hiearchia csúcsán van, anyagi- és erkölcsi megbecsülésében - megelőzve az összes értelmiségit.
Úgy látszik, hogy belátták azt az igazságot amit egy görög bölcs mondott, hogy "Ember nem alkothat nagyobbat, mint embert!"


Persze nem kell időben és térben ennyire visszalépni, - legfeljebb "csak" 252 évet - ha erről a témáról egy magyar bölcselkedését szeretném idézni.
Mikes Kelemen 1725-ben, fiktív leveleinek egyikében (LXII.) írta, hogy:
"... jól nevelt, jól oktatott eszes leány asszonnyá változván, a fiát mind jól tudja nevelni, oktatni és tanítani, és aztot tehát az ország szolgálatjára alkalmatossá tenni..."

Egyre gyakrabban hallani arról, hogy "ideológiai válságban van az emberiség". Már mindent kipróbált csak az utódokról való gondoskodás problematikáját nem tudta megoldani. Lehet, hogy ez lesz a veszte?
Pedig csak körül kellene egy kicsit nézni az élővilágban és akkor okulásul rájöhetnénk arra, hogy azok a fajok a legéletképesebbek, amelyek a legpraktikusabb módon oldották meg az utódokról való gondoskodást.
BMI
Budapest, 1997. április 22.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Magyarországi kultúrtört. ...
  2007-05-03 22:03:42, csütörtök
 
  Magyarországi kultúrtörténet a XIX. században...

KIEGYEZÉS A KULTÚRÁBAN, avagy EÖTVÖS a nagy "KIEGYEZŐ"..


Eötvös József munkássága, kultúrafelfogása és oktatáspolitikája
(1813-1871)

Író, publicista, politikus, a reformkor haladó társadalmi mozgalmainak egyik vezetője, a magyar realista regény megteremtője, a magyar oktatásügy és közművelődés legnagyobb 19. sz-i alakja.
Anyai nagyapja ercsi birtokán nőtt föl. Nyilvános gimnáziumba járva végezte tanulmányait Budán. Szakított családjával, hagyományaikkal és élete ettől kezdve haláláig az értelmiségi polgáré, semmint az arisztokratáé volt. Egyetemi évei alatt kapcsolatba került - saját írói tevékenysége (versek, színművek, aforizmák) révén - a Kazinczy-Kölcsey-féle iránnyal. Kölcseyt mindvégig emberi, politikai példaképének tekintette. (A falu jegyzőjében Völgyesy alakja.) Barátai Szalay László történész, Trefort Ágoston. Velük együtt fordult a francia liberális polgári történetírás és közírás, jog- és államtudomány felé. (V. Hugot föl is kereste.)

A három réteg:
1.)a német klasszicizmus - főképp a prózaíró Goethe,
2.) Kazinczy-Kölcsey-féle irányzat,
3.) s a francia liberalizmus ötvöződik kultúrafelfogásában.


Eötvös a harmincas évek második felében tevékenyen bekapcsolódik a közéletbe.
Azokhoz csatlakozik, akik nemcsak a kormánnyal és a konzervatívokkal, hanem Széchenyivel is szemben álltak, de Kossuthtal sem értettek teljesen egyet, mert nem a nemzeti függetlenség, hanem a központosított polgári állam és rend megteremtése állt eszmeviláguknak s törekvéseiknek középpontjában. (Az avult megyerendszer ellen küzdő centralista csoport.)

Utazásai során rájött a kapitalista világ hibáira, főleg a francia szocialista gondolkodók révén.
Ugyanakkor tudta, hogy a kapitalizmus elől nem lehet és nem is szabad kitérni.
E feloldhatatlannak látszó kettősség hatására írta az A karthausi c. első, igazán jelentős társadalmi regényt (1839-41).

A 40-es évektől a centralista csoport hírlapi cikkekben, tanulmányokban tisztázta álláspontját; Eötvös ebből kifolyólag (Kossuth oldalán) vitába keveredik Széchenyi Kelet Népével.
A centralisták a parlamentáris forma jogi vonatkozásait, a városi polgárság jogait, státuszát akarták meghatározni. A műveletlen középnemesi közvélemény ezért a "doktiner" jelzővel illette őket.

Eötvös történelmi műveltsége, humanizmusa révén megérezte, hogy a feudális elmaradottság, az embertelen viszonyok (paraszt)forradalmat érlelnek.
Erről a Reform c. kötetben megírt cikksorozatával akarta figyelmeztetni a nemzetet (Lipcse, 1846).
A falu jegyzője (1845) c. regényében is az előbbi elmélet szerint zúzza tönkre "a megye" segítségével konzervált feudális jogok védelmezőinek érveit, valamint fölcsillantja a reményt, hogy az új nemzedék összefogva, győzelmesen folytatja a harcot e "rend" ellen. "Irányregény" mondták rá ellenfelei.

Eötvös válasza: "Az igazi költő nem tetszeni, hanem használni akar." (Hugo nyomán...)
Valóban, Petőfiig s Petőfin kivül senki sem tett annyit irodalmunkban a népért, mint Eötvös e regényével.

Az elkövetkező forradalom látomásában született a Magyarország 1514-ben c. történelmi regénye, melyben a Dózsa-felkelés történetét dolgozta föl.

A forradalomtól való félelme egyre távolabb sodorta Kossuthtól, egyre közelebb Széchenyihez.

A 48-as kormányban elvállalta a kultuszminiszteri tárcát, s hatalmas lendülettel kezdte a NÉPOKTATÁS rendszerét kiépíteni.
Apácai Csere Jánost és a Ratio Educationist követően ő foglalta rendszerbe a modern állami oktatásügy feladatait törvénytervezetében.

Azonban, majd csak 1868-ban, újra miniszterként tett előterjesztése alapján emelkedett törvényerőre.


Az 1948-49-es forradalom és szabadságharc leverése után, Lamberg megölése miatt - féltve a családját - Bajorországba menekül.
Menekülésében közrejátszott az a felfogása is, hogy Magyarországot nem szabad a Habsburg-birodalomból kiszakítani, mert csak azzal együtt állhat ellen a cári orosz terjeszkedés veszélyének.

Állambölcseleti munkájában (A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra, 1851-53), melyet elméleti útmutatásul szánt a birodalom jövendő polgári-liberális berendezkedéséhez - alaptétele

egyfelől: az egyéni szabadság és az egyenlőség eszméjének szembeállítása;

másfelől: az "ókori" állameszménynek, az állam mindenhatóságának s a "keresztény" társadalmi eszménynek, a szabad egyéniségnek polgári-liberális szembefordítása.
Ez utóbbi mellett érvelt azzal, hogy a társadalom intézményeinek legfőbb feladatát abban látta, hogy megvédjék az egyéni szabadságot az államhatalom elnyomásától.

Így megengesztelődve a "megyék" iránt, belátta, hogy az önkormányzatoknak nagy szerepük lehet e védelemben.

Az 1848 utáni korszakának emlékbeszédei, melyeket (pl Szalay László halálakor, Kazinczyra emlékezve) mondott - haladó, értékes elemet tartalmaznak.

Solferino után részben megváltoztatta álláspontját; részben Deák és Kemény vezette, a kiegyezést előkészítő csoporttal újra utat talált magának a közéletbe. Az Andrássy-kormányban újra kultuszminiszter lett.


Az általa létrehozott iskolarendszer az alapja a magyar oktatásügynek, minden változás ellenére. Eötvös igen éles viták, sőt politikai harcok közepette érvelt a NÉPISKOLAI törvénytervezet mellett.

Kultúra- és művelődésfogalma, az oktatáspolitikai elképzeléseket megalapozó jogfilozófiai és politológiai fejtegetései feltűnőek, főleg az 1870-es Jelentésben.

Felfogása következtében egyre inkább magára marad.

A nővérek címmel (1857) pedagógiai regénynek nevezett művében azt tanítja, hogy az igazi boldogság a dolgos és munkával jólétet teremtő vagyonos parasztság körében található meg.

A molnárleány c., amelyben ugyancsak a módos parasztság mellett foglalt állást, de ugyanakkor felfigyelt a parasztélet szociális visszásságaira.

Utolsó évtizedében újra éberen kezdte látni korát. (A XIX. század bárói c. regényterve realizmuskísérlete.)


Második minisztersége alatt egyre magányosabb lett. A magas klérus és a soviniszta nemesi közgondolkodás gáncsolta, hajszát indított ellene közéleti munkássága miatt.

Utolsó nagyobb művét, a Gondolatok (1864) c. aforisztikus elmélkedés-gyűjteményt pl, amelyben egész világosan mutatkozott meg felekezethez nem kötött, felvilágosodott deizmusa, a klérus ellenségesen, a sajtó sértő közönnyel fogadta.

Fiához Lorándhoz, a későbbi nagy fizikushoz írott leveleiben mutatkozik meg, hogy csalódottsága ellenére sem veszítette el a hitét az emberiség jövőjében s az érte való munkálkodás egyedül értékes voltában.
"Eötvös József szintézis és kilátópont. Azóta is"


Az 1868-i NÉPOKTATÁSI TÖRVÉNY lényege és történelmi környezete

Az iskolákat, az egész oktatásügyet állami felügyelet alá helyezte, elrendelte az állami tanítóképző intézetek felállítását.

Kimondta, hogy "minden növendéket anyanyelvén kell oktatni".

Rendelkezett
- a tankötelezettségről (6-12, ill. 15 év);
- a népoktatási tanintézetek köréről és állíttatásáról;
- a hitfelekezetek által felállított népoktatási tanintézetekről, a tanítási módszer szabadságáról, a fiú- és lánytanulók "elkülönzéséről";
- a népiskolákban tanítandó tantárgyakról (hit- és erkölcstan, olvasás és írás, fejbeli és jegyekkel való számolás és a hazai mértékek ismerete, nyelvtan, természettan és természetrajz elemei, figyelemmel az életmódra és vidékre, melyhez a gyermekek nagyobb részének szülői tartoznak, hazai földleírás és történet,gyakorlati útmutatások a mezei gazdaság és különösen a kertészet köréből, a polgári jogok és kötelességek rövid ismertetése, ének testgyakorlat, tekintettel a katonai gyakorlatra);
- a tanítás tárgyi feltételeiről;
- a "szorgalmi időről" (falun 8, városon 9 hónap);
- tisztiorvosi, iskolaszéki teendőkről;
- szülők és gyámok jogairól, kötelezettségeiről;
- vizsgakötelezettségről;
- statisztikai adatszolgáltatásról;
- magán- és társulati iskolák elveiről és szabályairól;
- községi népoktatási tanintézetekről (legalább 30 gyerek);
- a tanárok, tanítók díjazásáról;
- a szegény gyerekek ingyen tankönyvhöz juttatásáról;
- a községi közteherviselésről az iskolák fenntartását illetően (iskolai alap létrehozása, 5 %-os adó); tandíjról és tandíjmentességről.


A következő iskolaszerkezetben tervezte meg az oktatást:

A/ Elemi népiskolák: 6 évig tartó mindennapi, és 3 évre terjedő ismétlő iskolai tanítás.

B/ Felsőbb népiskolák: a fiúk számára 3, a lányok számára 2 év.

C/ Polgári iskolák: fiúk számára 6 év, leányoknak 4 év.

Minden községben az állam által állíttatott népoktatási tanintézetet a legalább 9 tagból álló ISKOLAI SZÉK irányítja.


Statisztikai adatgyűjtést folytatott és az adatok elemzését az Országgyűlés elé terjesztette 1870-ben.

Összehasonlító elemzésben tárta a közvélemény elé a tankötelezettek és az oktatásban ténylegesen résztvevők számát, arányát., valamint az egész országra kiterjedő adatok elemzését. Pl:
a./ "szorosan Magyarországban" a 11.126.143 lakosból tankötelezett 17,33 %,
b./ Erdélyben a 2.101.538 " " 16,94 %,
c./ az egész országban a 13.227.681 " " 17,27 %.
Majd elkészített egy hiánylistát "a haladásnak legnagyobb akadályai"-ról.

Többek között ezekkel a szavakkal terjesztette elő nagyformátumú munkáját, az 1868-i közoktatási törvényt:

"És csaknem lehetetlennek tartom, hogy most, midőn a népnevelés ügye a közfigyelmet magára vonta, valaki azon összeköttetést nem látná át, melyben ezen ügy anyagi jólétünkkel, a polgári szabadsággal, sőt az ország biztosságával áll."

BMI
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
EU vez. orsz. kultúrtörténete
  2007-05-03 21:44:09, csütörtök
 
  Az EU vezető országainak kultúrtörténeti áttekintését azért tartom szükségéesnek, mert az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkor Magyarország - ezen országokhoz viszonyítva - körülbelül, a XVIII. századi kulturális viszonyokkal rendelkezett.

Amiért a helyzet azóta egyre csak romlik, szükségesnek tartom az EU vezető országainak kultúrtörtléneti áttekintését a POLGÁROSODÁS-ban.

Ezekben a NEMZETÁLLAMOKBAN POLGÁRI JÓLÉT-ben éltek lakói a mi csatlakozásunk időpontjában.



És, Magyarországa lakói???? Legalább 2 évszázados visszaesést okozott a Kárpát medence magyarságának a bolsevik mintára megvalósított KOMMUNISTA DIKTATÚRA, minekutána azzal kezdte a II. világháborút követően ténykedését, hogy KIIRTOTTA A POLGÁRSÁGOT!!!



Éppen ezért, nem lehetünk egyenrangú uniós tagok mindaddig, míg ezen hátrányunkat be nem hozzuk!!!

Ehhez azonban olyan országvezetésre lenne szükség, amelyik a POLGÁRSÁGOT esrősíti és semmiképpen sem olyanra, mint amilyen most garázdálkodik országvezetés címén!!!!

BMI
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
EU vezető orsz. kultúrtört. 1.
  2007-05-03 21:32:48, csütörtök
 
  Az EU vezető országainak kultúrtörténete és kultúraértelmezések



Kultúraértelmezések, a kultúra szűk- és tág fogalma

Lexikális megfogalmazásban a kultúra a szellemi és az anyagi javak összesszége, (de a tudomány, függetlenül attól, hogy szellemi természetű, kultúrán kivüli(?).
A szóhasználat az újság-, a rádió-, a televízió- az irodalom- és a művészettel azonosítja.
Köznyelvben: környezetkultúra, lakáskultúra, öltözködési kultúra, viselkedéskultúra, beszédkultúra, a biológiában és a mezőgazdaságban még: kultúrtalaj és a kultúrnövény is előfordul.


A kultúra szűkebb értelmezése: - "magas"- vagy "elitkultúra" (tényleges kultúra(?),
- tömegkultúra (álkultúra(?).



A kultúra tágabb értelmezésben - a mindennapi lét kultúrája, a mód ahogy az
ember különböző korszakokban - archaikus és
történelmi - élte az életét, ahogy a közben szer-
zett ismereteit használta és továbbadta.
Tehát az életmód, mely mindenféle kulturális
igény alapja; színvonalának alakulása befolyá-
solja az életszínvonal fejlődését, a magas
kultúrában rejlő személyi fejlődés lehetőségét is.

A kultúra e három nagy területe az európai polgárosodással kezdődő időszakban vált el egymástól.
A hűbéri társadalomban még nagy szerepet betöltő népi kultúrában egységben voltak. Ez az egység bizonyos fokig jellemző volt az un főnemesi "udvari"(elit) kultúrára is.
Az elitkultúra nem egy terméke nyúlt vissza a népi kultúrához (zene, irodalom): (jellemző a megszerzés útja).
A hűbéri társadalom mindkét kultúrája beépült a későbbi idők mindennapi- (tömeg) kultúrájába.

Norbert Elias (1897, Breslau (Wroclaw) a fin-de-siecle=(fen dö sziekl)=a múlt-századvég (asszimilált német zsidó család) gyermeke. Orvosnak készül, de doktori disszertációját már történelemfilozófiai témából írja. Erősen szociológiai és pszichológiai érdeklődésű. 1924-ben akadémiai pályát és Heidelbergben szociológiát választ. Ott ismerkedik meg Karl Mannheimmel. A mannheimi tudósszociológiát példaképnek, szellemi forradalomnak tekintette. Frankfurtba követi példaképét, mint asszisztense. Ekkor gyűjtötte össze későbbi társadalomtörténeti és szociálpszichológiai munkáinak alapanyagát. Elias kései polihisztor. Ezt mutatja tanári disszertációja és az ekkor kezdett civilizációtörténeti munkássága is. 1933-ban a nácizmus elől Párizsba emigrált. Két évig az École normale supérieure tanára. Majd Angliába vonul vissza a londoni egyetem közgazdasági karán kap állást a felnőttoktatás keretében. Londonban fejezi be jelen könyvét, főművét. Mire a kiadó kiadja, kitör a II. vil. háború és főművének az eltemetés lett a sorsa. Tanárnak hívják Leicesterbe, a szociológiai tanszékre, majd 1962-ben Omahába. Onnan vonul nyugalomba 1964-ben.

(folyt.köv.)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
EU vezető orsz. kultúrtört. 2.
  2007-05-03 21:31:10, csütörtök
 
  Az EU vezető országainak kutúrtörténete... (2.)
(Norbert Elias tanulmánya alapján)


Norbert Elias néhány tanulmányt készít a csoportdinamikáról, sportszociológiáról, s aztán a 60-as évtized végén eljön főművének és szerzőjének felfedezése. Megjelenik angolul, hollandul, franciául.
A mű klasszikus olvasmány lesz.

A civilizáció folyamata című "szociogenetikus és pszichogenetikus vizsgálódások"-jában a francia-, és angol, valamint a német "kultúra" és "civilizáció" szociogeneziséről ír...

Fogalmak és történelmi összefüggések európai országokban

"A "kultúra" és a "civilizáció" ellentétének szociogeneziséről Németországban
(Bevezetés)"

Norbert Elias szerint a civilizáció fogalmában a Nyugat öntudata (a nemzeti tudat) fejeződik ki. Összefoglalja, mindazt amit az utóbbi két-három évszázad nyugati társadalma önmagát - korábbi önmagához képest, vagy mai "primitívebb" társadalmakhoz képest - előbbre tartónak véli.
A "civilizáció" azonban a különböző nyugati nemzeteknél nem ugyanazt jelenti.
Mindenekelőtt a különbség a szó angol és francia, illetve német használata között van.

Az angol és a francia a "civilizáció" fogalmával foglalja össze a saját (nemzeti) jelentősége, a Nyugat és az emberiség haladása felett érzett büszkeséget; vonatkozhat politikai, gazdasági, vallási vagy technikai, erkölcsi vagy társadalmi tényekre.
Vonatkozhat teljesítményekre is és az emberi tartásra "behaviourjére", függetlenül attól, hogy teljesítettek-e valamit, vagy sem.
A német nyelvterületen a "civilizáció" valami egészen hasznos dolgot jelent, az emberi létezés felületét fogja át.

Az a szó, mellyel németül az emberek magukat értelmezik és kifejezi a saját teljesítményük és lényük felett érzett büszkeséget: a "kultúra".
A német kultúra fogalom - lényegében - a szellemi, művészi és vallási tényekre vonatkozik; egyfajta szigorú válaszfalat húz a politikai-, gazdasági- és társadalmi tények közé.
Legtisztábban a "kulturális" melléknévben fejeződik ki, mely nem az ember létértékeit, hanem az emberi produktumok értékét és jellegét jelöli; a "behaviurre" az ember teljesítményétől független.

Ez a szó: a "kulturális" fogalma nem fordítható le közvetlenül franciára és angolra.

A két fogalom: a civilizáció és a kultúra értelmezésének különbsége leginkább a népek közötti nemzeti különbségek megítélésében van.

A civilizáció azt hangsúlyozza, ami az emberekben közös.

A német kultúrafogalom különös erővel emeli ki a nemzeti különbségeket: pl a néprajzi és antropológiai kutatásokban. Így keresve választ arra a kérdésre, hogy: "Voltaképpen mi is a mi sajátlagosságunk?". E kultúrafogalomban egy olyan nemzet öntudata tükröződik, mely a nyugati népekhez képest csak rendkivül későn vált szilárd politikai egységgé. Ellentétben a civilizáció-fogalom ama funkciójával, mely a gyarmatosító csoportok és nemzetek állandó terjeszkedési törekvéseit fejezi ki.


Bármilyen különböző is azonban ez az öntudat, a németek, akik büszkén beszélnek "kultúrájukról", s a franciák és angolok, akik ugyanilyen büszkén gondolnak "civilizációjukra", egyaránt magától értetődő számukra, hogy ezen a módon kell szemlélni az egész emberi világot.

(folyt. köv.)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
EU vezető orsz. kultúrtört. 3
  2007-05-03 21:29:44, csütörtök
 
  Az EU vezető országainak kultúrtörténete... (3.)
(Norbert Elias tanulmánya alapján)



"A "civilizáció" és "kultúra" ellentétpárjának fejlődésmenetéről"

A fenti cím alatt Norbert Elias Kant 1784-ből származó, Az emberiség egyetemes történetének eszméje világpolgári szemszögből című művét említi. Ebben Kant ezt mondja: "A művészet és a tudomány kultúrálttá tett minket. Civilizálódunk, szinte túlságosan is, mindenféle illemben és modorban."
"A moralitás eszméje ugyanis még a kultúrához tartozik, ennek az eszmének a becsülés keresésében és külső tisztességben való használata pedig csupán hasonlít az erkölcsösséghez, s így pusztán civilizálódást jelent."

Elias szerint ez a szembeállítás csak másodsorban vonatkozik nemzeti ellentétekre.
Az előtérben társadalmi, szociális ellentét áll, mely (a nemzeti ellentét magvát is tartalmazza) a túlnyomórészt franciául beszélő, francia mintára "civilizált" udvari nemesség és egy németül beszélő értelmiségi középréteg között, melynek tagjai elsősorban a polgári "fejedelmi szolgák" vagy hivatalnokok köréből s alkalmanként a vidéki nemességből kerültek ki.

Velük szemben áll a mindenfajta politikai tevékenységből kirekesztett réteg, akiket a szellemi, tudományos, vagy művészi teljesítményük legitimál. Vagyis a megkülönböztető viselkedésre, amit udvari körökben civilizáltnak tartanak nem lenne semmi szükségük.

Az 1736-os Zedler-féle Universal Lexikon "Udvar, udvariasság, udvari ember" címszava szemlélteti érzékletesen, hogy míg külsőleg úgy viselkedik, mintha készséggel állna az udvar szolgálatára az "udvari ember" - még akkor is, ha ez nehezére esik - ezt nevezi udvariasságnak, mellyel elismerést és érdemeket lehet szerezni.
Ezzel szemben áll a belső érték és erény, melyek puszta létével kellene kiváltaniuk a nagyrabecsülést.
(folyt.köv.)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
EU vezető orsz. kultúrtört. 4.
  2007-05-03 21:28:21, csütörtök
 
  Az EU vezető országainak kultúrtörténete ... (4.)
(Norbert Elias tanulmánya alapján)


"Példák az udvari szemléletmódra Németországban"

Németországot a harmincéves háború után az iszonyú gazdasági kimerülés és az elnéptelenedés jellemzi. Franciaországhoz és Angliához képest a német polgárság a 17., sőt még a 18. században is szegény, a kereskedelem, a távolsági kereskedelem (amely a 16. sz-ban még igen fejlett volt) hanyatlásnak indult. A nagy kereskedőházak vagyonai - részben a kereskedelmi útvonalak, a tengerentúli felfedezések következtében, a hosszú háborús zűrzavar miatt - szétszóródtak. Szűk látókörű kisvárosi polgárság marad csak, mely lényegében a helyi igények kielégítéséből él.
Az udvaroknál - elégtelen eszközökkel - utánozzák XIV. Lajos udvartartását, és franciául beszélnek.
Leibnitz az egyetlen német udvari filozófus, a kor egyetlen nagy német alakja is franciául, vagy latinul beszél és ír, s csak keveset németül. Őt is foglalkoztatja a nyelv problémája. Mauvillon (1740-ben) szerint: "egy nemzetnek, melynek kebelében oly sok, egymástól független nép fér el, nehéz alávetnie magát kevés számú tudós döntéseinek".

Mégis elsősorban tudósok, a legkülönfélébb középrétegbeli "fejedelmi szolgák" próbálják egy meghatározott szellemi rétegben megteremteni a németség modelljeit, s így legalább ebben a szellemi szférában megteremteni azt a német egységet, amely a politikában még nem látszik megvalósíthatónak. Ugyanezt a funkciót tölti be a kultúra fogalma.
1780-ban (Franciaország és Anglia nyelve már régóta elnyerte szilárd, klasszikus formáját) jelenik meg Nagy Frigyes A német irodalom című írása, melyben a német írásbeliség csekély és nem kielégítő fejlődése miatt panaszkodik. "Félbarbár nyelvet látok, amely ugyanannyi nyelvjárásra bomlik, ahány tartománya van Németországnak. Minden kör azt képzeli, hogy az ő tájszólása a legjobb. ...A harmadik rend már nem tesped szégyenletes megalázottságban. Az apák biztosítják gyermekeik tanulmányait, anélkül hogy eladósodnának..."
Azt jósolja, hogy a fokozódó jóléttel a német művészet és tudomány is virágzásnak indul, civilizálódnak a németek, ami egyenértékűvé teszi őket más nemzetekkel, saját magát Mózeshoz hasonlítja, aki közeledni látja népe új virágkorát, ám azt már nem éli meg.

Közben, 1766-ban megjelentek Lessing dramaturgiai írásai (Laokoon), előadták Goethe Götz von Berlichingenjét, elkészült a Werther, már régóta kész Klopstock műve a Messiás: 1748-ban jelent meg. 1781-ben jelent meg Schiller Haramiákja és Kant A tiszta ész kritikája című műve, 1787-ben Schiller Don Carlosa és Goethe Iphigéniája.

Minderről Frigyes egy szót sem szól...Az ifjú nemzedék egyetlen művét említi, a Sturm und Drang és a Shakespeare-imádat legnagyobb alkotását a Götz von Berlichingent. Jellemző, hogy "basses classes", az alsó néprétegek nevelésével és szórakozási formáival összefüggésben, mert ízléstelennek tartotta eme művészeket és műveiket.
Miként is érthetett volna meg és értékelhetett volna egy olyan drámai és irodalmi alkotást, melynek középpontjában éppen a rendi különbségek elleni harc állt, s amely azt kívánta megmutatni, hogy a társadalmilag alacsonyabban állók fájdalmában is van nagyság és tragikum, nemcsak a fejedelmekében és királyokéban, az udvari arisztokráciáéban?

Annak ellenére, hogy az udvari arisztokrácia hagyományait követve ő is franciául beszél, sokat tett Poroszország és közvetve Németország gazdasági és politikai fejlődésért. Egész életében egyfajta diszharmónia figyelhető meg aközött, amit mint uralkodó tett, és aközött, amit, mint ember és mint filozófus leírt.

Időnként a német polgári értelmiség érzései is ennek megfelelően paradoxak voltak vele szemben: háborús és politikai sikerei megerősítették német öntudatukat, amit már régóta nélkülöztek, és Frigyes sokuk szemében nemzeti hős lett.
Ugyanakkor a nyelv és ízlés kérdésében tanúsított magatartása olyan volt amely ellen a német értelmiségnek harcolnia kellett. Lényegében ebből a rétegből származtak azok az emberek akik a "művelődés" és a "kultúra" fogalmának sajátosan német súlyát és irányát megadták. Miattuk nevezték később Nématországot a költők és gondolkodók országának.
(folyt.köv.)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
EU vezető orsz. kultúrtört. 5.
  2007-05-03 21:26:53, csütörtök
 
  Az EU vezető országainak kultúrtörténete ... (5.)
(Norbert Elias tanulmánya alapján)


"A középréteg és az udvari nemesség Németországban"


A polgári körök Németországban is lassacskán jobb módúakká váltak. De ez a polgárság más nyelven beszél, mint a király.
Goethe Költészet és valóság 10. könyvében így ír erről: "...egyszercsak leráztunk magunkról mindent, ami francia". Ebben a hangulatban írta a Götzöt.
1759-ben írja Lessing Levelek a legújabb irodalomrólban (I.rész 17. levél): "A természet nem ismeri azt a gyűlöletes különbséget, melyet az emberek maguk között tesznek. A szív minőségeit úgy osztja el, hogy nem részesíti előnyben a nemeseket és gazdagokat."
A 18. század második fele egész irodalmi mozgalmának olyan társadalmi réteg a hordozója, amely az udvari társasági élet "természetellenességével" szemben a "természetes"-t hirdeti.
Ez a mozgalom azonban nem politikai, hanem szociális, a társadalomalakítás kifejeződése.
Egyfajta polgári avantgárd fejezi ki magát; elitet alkottak a néppel szemben és másodrangú emberek voltak az udvari arisztokrácia szemében.
Goethe a Wertherben különösen világosan mutatja meg a két frontot, mely között ez a réteg él:
"Legjobban - olvashatjuk 1771. dec. 24-éről - a fatális polgári viszonyok ingerelnek. Éppoly bölcsen tudom, hogy mint bárki, mennyire szükséges és mennyi előnyt jelent nekem is a rendek közötti különbség; de hát ne álljon az utamba..."
Jelentése: a kapuknak lefelé zárva kell maradniuk. Felfelé viszont ki kell nyílniuk. Nem gondolhatott arra, hogy a felfelé vezető utat lezáró falat széttörje, mert attól félt, hogy a viharban ledőlne az a fal is, amely őt magát az alatta levő néptől elválasztotta.
Hasonló mozgalom létezett Franciaországban. A középosztálybeli körökből emelkedett ki Voltaire és Diderot. De ott a tágabb, udvari társadalom, a párizsi "Society" minden nehézség nélkül befogadta és beolvasztotta ezeket a tehetségeket.
A francia Mauvillon 1740-ben ezt írja a német viszonyokról: "A német nemes gőgös és büszke, néha egészen a gorombaságig. ... Ritkán fordul elő, hogy rangon alul kötnek házasságot. ...ritka az is, hogy ... érintkeznek polgári egyénekkel. ...akármilyen érdemeik legyenek is.".

A nemesség nagy részének erős elzárkózása a német középrétegektől akadálya egy egységes, példaképül szolgáló, központi "Society" (zárt érintkezési kör) kialakulásának; melynek más országokban döntő hatása volt mint az egyik állomásnak a nemzetté alakulás útján...
A túlnyomórészt hivatalnokokból, álló szük réteg (lelkész és tanár), akik jövedelmüket közvetlenül vagy közvetve az udvartól kapták, de nem tartoztak az udvari, a "jó társasághoz", ez a szűk értelmiségi réteg, mely szétszórva az egész német területen, individualizált formában a német hagyományokra rányomta bélyegét.
Értelmiségi réteg ez, melynek nincs széles polgári háttere. A kereskedő polgárság, mely az író értelmiség közönsége lehetett volna a 18. században a legtöbb német államban még viszonylag kialakulatlan.
Az írástudó német értelmiség lebeg a levegőben. Menedéke és birodalma a szellem és a könyv. Büszkesége a tudományos és művészi teljesítmény. Erős a tendencia arra, hogy éles választóvonalat húzzanak a tisztán szellemi teljesítmények, mint a voltaképpen értékesek és a politikai, gazdasági és társadalmi teljesítmények között; ami teljesen ellentétes a felemelkedő angol és francia polgárság jelszavaival.
A szóban forgó német és a megfelelő francia értelmiségi réteg felépítésének eltérését Goethe és Eckermann levélváltása tükrözi Ampe're Weimarba érkezésekor, akiről kiderül, hogy: "húsz-egynéhány éves, életvidám fiatalember". Ekkermann kifejezi csodálkozását, mire Goethe így válaszol: "... drága árat kellett fizetnünk itt Közép-Németországban a magunk kicsinyke bölcsességéért. Hisz alapjában véve mi mindannyian szegényes, elszigetelt életet élünk! A voltaképpeni néptől nagyon kevés kultúra jut hozzánk, és valamennyi tehetséges ember és jó koponya szanaszét van Németország-szerte. ...úgyhogy a személyes eszmecsere ritkaságszámba megy. Pedig hogy ez mit jelentene, olyankor érzem, amikor erre járnak olyan férfiak, mint Alexander von Humboldt és egyetlen nap alatt előbbre visznek abban, amit keresek és szükséges tudnom, mint amennyire évek alatt eljutok magányos utamon. ...képzelje el a 19. sz. Párizsát, ahol három emberöltő óta Molie're, Voltaire, Diderot és a többi... olyan szellemi gazdagság került forgalomba, amilyennek párját egy halomban az egész földön hiába keresné, és akkor meg fogja érteni, hogy egy olyan jó fejű ember, mint Ampe're, aki ebben a bőségben nőtt fel, huszonnégy éves korára bízvást vihette valamire." (folyt.köv.)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
EU vezető orsz. kultúrtört. 6.
  2007-05-03 21:23:30, csütörtök
 
  Az EU vezető országainak kultúrtörténete... 6.
(Norbert Elias tanulmánya alapján)

Franciaországban:
az értelmiség egy helyen gyűlik össze; többé-kevésbé egységes és központi jó társaság érintkezési köre tartja össze; Németországban a sok, viszonylag kicsiny főváros miatt nincs központi és egységes jó társaság. Az értelmiség itt az egész országban szétszórtan él. Amott a társalgás az egyik legfontosabb érintkezési eszköz, ráadásul már évszázadok óta művészet is; emitt a legfontosabb érintkezési eszköz a könyv, s ez a német értelmiségi réteg nem annyira egységes beszélt nyelvet, mint inkább egységes írott nyelvet alakít ki.


"A társadalmi ellentét visszaszorulása és a nemzeti ellentét előtérbe kerülése
a "kultúra" és "civilizáció" szembeállításában"

A német polgárság másodrangú rétegből lassan a német nemzeti tudat hordozójává és végül - igen későn és feltételesen - uralkodó réteggé emelkedett. Ezzel párhuzamosan megváltozik a "kultúra és civilizáció" ellentétének és az egész ehhez tartozó jelentéstartalomnak az értelme és funkciója: túlnyomórészt társadalmi ellentétből túlnyomórészt nemzeti ellentét lesz.
Ami eredetileg a középrétegbeli társadalmi jelleghez tartozott, az most a nemzeti jelleghez tartozóvá vált. Az őszinteség és nyíltság például most mint német jellemvonások állnak a mindent elfedő udvariassággal szemben. (Eckermann egyik Goethével folytatott beszélgetésében ez is kiderül: 1824. május 2-án.)

Az emberi viselkedésmódok szocio- és pszichogenezise még igen kevéssé ismert. Különböző társadalmi egységekhez tartozó emberek viselkedése meghatározott módon tér el egymástól; minden individuális különbség ellenére a csoportok egységesen viselkednek: a paraszt bizonyos tekintetben másként viselkedik, mint az udvaronc, az angol, vagy a francia...

Németországban a középosztálybeli magatartást szinte kizárólag az értelmiségi réteg képviseli, különösen az irodalomban jelentkeznek és viszonylag tiszta formában térnek vissza a nemzeti viselkedésben.
1852-ben Fontane Egy nyár Londonban című művében így fogalmazza meg Angliáról alkotott véleményét: "Anglia és Németország úgy viszonyul egymáshoz, mint forma a tartalomhoz, mint látszat a léthez... A német azért él, hogy éljen, az angol azért, hogy reprezentáljon. A német saját magáért él, az angol a másik emberért."

A "civilizáció és kultúra" német antitézise egy nagyobb összefüggés része, a német öntudat kifejeződése. S visszautal az önlegitimálás, a karakter, az egész viselkedés különbségeire, melyek először német rétegek, később a német nemzet és más nemzetek között mutatkoztak.

Budapest, 1996. május

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Innen Pesterzsébetről ...
  2007-05-03 20:53:22, csütörtök
 
  (Az alábbi, kétségbeesett panaszok és ötletek - sajnos - nem veszítettek aktualitásukból, ezért továbbítom mindenkinek, aki nálamnál többet tehet közös sorsunk jobbra fordításáért!)

Tiborca panaszai és ötletei a 2004. december 5-i népszavazás előtt

A rendszerváltozáskor azt hittem eljött az én időm és elhagyhatom azt a kényszerpályát, amelyre a kontraszelekció lökött gyermek- és ifjú koromban.
Most, az öregkor delén, be kell látnom, hogy rendszerváltozás ide, rendszerváltozás oda, nekem továbbra is a holtvágányon van a ,,helyem".

Szeretném megtudni, hogy MIÉRT?

Miért érzem még mindig, hogy vizsla szemek követik minden lépésemet és mindenhol megelőz a költött rosszhírem, hogy még véletlenül se tudjak kitörni Kőmives Kelemenné-i sorsomból.

Bizonyíték arra, hogy nemcsak panaszkodom: 49 éves koromban felvételiztem és felvételt nyertem a JPTE Bölcsészettudományi Kar Művelődésszervező szak levelező tagozatára.
(Ekkor szakadt nyakamba annak az embernek az ápolása, akiről mindenki úgy tudta, hogy az anyám.)
Eközben a családom el akarta velem hitetni, hogy miatta nem fogom tudni a főiskolát befejezni. Erről, persze szó nem volt, mert az intézményes továbbtanulásomat megelőzte az a folyamatos önképzés, ami alapjául szolgált a főiskolai továbbtanulásomnak.

Miközben a permanens tanulásról és a kognitív társadalom megvalósulásának szükségességéről oktattak professzoraink, személyemet olyan negatív diszkriminációval illették, amit a mai napig nem értek!!!!

...-kor szigorlatoztam a Budai Művelődési Központba kihelyezett vizsgaközpontban. Az összevont művelődésszociológia (Hidi Péter), a kultúraközvetítés története (Agárdi Péter) szigorlaton olyan negatív diszkriminációban volt részem, ami miatt a mai napig nem vagyok képes a saját lábamon megállni!

Kérdezem tisztelettel: MIÉRT?

Miért kell még mindig, ötvennyolc évesen is a teljes egzisztenciális kiszolgáltatottságban megélnem az öregkoromat?

Hiszen a "rendszerváltozással kiépültek a demokrácia intézményei"!
Akkor mi lehet a gond?

Bizony nem más, mint az a keserű valóság, hogy ezekben az intézményekben - mint a fenti példa is bizonyítja - még mindig, ,,régi-új" kompetensék tiltanak, tűrnek, média felügyelnek!

Még a főiskolai tanulmányaim alatt beléptem az MDF XX. kerületi szervezetébe, mert az újonnan megszerzett ismereteimmel szerettem volna pesterzsébeti sorstársaim életének jobbrafordulásáért tenni, ,,hatni", ,,alkotni"...

Itt már közzé tettem azon politikai röpirataimból egy-két ötletet,
amelyekkel ,,bombáztam" a kerületi Fidesz-MDF vezetőség tagjait, sajnos - hiába! Ezért, a 2002-es választások után kiléptem az MDF-ből, mert soha, egyetlen témafelvetésemre nem reagáltak!

Meg is lett az ,,eredménye"! Pesterzsébet a főváros vörös zónájává változott!

1990-ben, pedig MDF-es parlamenti képviselőnk volt és az önkormányzatban is MDF-es többségű képviselők irányították a kerületi testületek munkáját!!!!

Nyolc éven keresztül Fidesz-es polgármesterünk volt.

Ez mind azt jelenti, hogy az itt élők 1990-ben a rendszerváltozásra szavaztak!

Amiért csalódniuk kellett a társadalmi változásokban, visszatértek rabtartóikhoz.

(Úgy jártunk, mint amikor az amerikai polgárháborúban a rabszolgák felszabadítását követően ellepték az utakat a ,,gondoskodó" gazda nélkül maradt rabszolgák. ,,Az emberéletben bekövetkezett veszteség és az anyagi kár hatalmas volt. A legnagyobb változást az jelentette, hogy megszűnt a rabszolgaság, és vele az abból élő rendszer. Megszüntetésével úgy látszott, hogy a feketéknek az amerikai társadalomban elfoglalt helye gyökeresen megváltozik. Ennek a reménynek a megvalósulásáig azonban majdnem egy teljes évszázadot kellett még várni."- Cambridge Enciklopédia/Maecenas Kiadó/1992)

Az új, polgári demokráciát akaró politikusok az ,,újkori rabszolga"-sorban tartott MUNKÁSSÁGGAL nem tudtak mit kezdeni.

Elkövették azt a súlyos hibát, hogy azonosították őket azzal a ,,munkás" státuszú réteggel, amelyik az 1950-es években megvalósította a proletárdiktatúrát!

Pedig, erről szó nem volt! Sőt! Az 1980-90-es évek munkásságán valósult meg a (proletár)diktatúra - a fenti ,,T"iltó, ,,T"űrő és ,,T"ámogató kontraszelekcióval.


Ez a társadalmi réteg olyan mértékben gyökértelenedett el, hogy nem is ismeri családi származási (genealógiai) múltját. Ez két szempontból tragikus:

1.) Amiért azt sem tudja, hogy ki fia borja, nem volt annak tudatában sem, hogy mitől fosztotta meg a proletárdiktatúra! Következésképpen, neki nem is volt követelni valója! Vagyis, lett volna, csak nem tudott róla!

2.) Ebből következik, hogy a szocializmus elitjének ,,maradék" kompetenciája is elég volt ahhoz, hogy a kommunista diktatúra áldozatai:
- az otthonaikból elűzött kitelepítettek és utódaik,
- az államhatalom által kisajátított üzleteikből-, műhelyeikből a gyárakba tereltek és utódaik,
- a saját földjeiken gazdálkodó parasztok erőszakos TSZ-esítésének áldozatai és utódaik,
- a fogolytáborokban felejtett, II. világháborús honvédő katonák és utódaik,
- a malenkíj robotot túlélők és utódaik,
- a recskihez hasonló büntető- átnevelő táborokat túlélők és utódaik,
- az 1956-os forradalom és szabadságharcban elesettek, bebörtönzöttek, kivégzettek, üldözöttek és utódaik...
semmilyen rehabilitációban és kárpótlásban ne részesülhessenek!


Mindez magyarázatul szolgálhat arra vonatkozóan, hogy miért tiltakozik ez a réteg mindenféle ,,kedvezmény" (állampolgárság) ellen, amit a határon túlra szakadt magyarságnak járna!

Mindaddig így lesz, míg a határon belüli munkásság ilyen presztízsvesztett, lepusztult állapotban éli meg napjainkban magyarságát!

Innen, Pesterzsébetről nem sok sikert jósolok a december 5-i népszavazásnak!

(Bóna Mária Ilona)

Budapest, 2004. december 1.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2007.04 2007. Május 2007.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 344 db bejegyzés
e év: 2982 db bejegyzés
Összes: 7719 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 23
  • e Hét: 646
  • e Hónap: 3772
  • e Év: 35502
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.