|
 1/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 20
|
|
|
|
|
|
2007-05-07 21:27:14, hétfő
|
| |
| |
Modern rabszolga: társadalmi tulajdonként kezelt, neki életét és utódait tekintve is kiszolgáltatott, ,,minden joggal fölruházott", de azzal élni nem-tudó, kizsákmányolt dolgozó. Az ókori rabszolgát úgy adták-vették a rabszolgapiacon, mint egy ,,beszélő-szerszámot". Modernnek nevezett korunkban - kitermelték a ,,nem-beszélő"-változatot, amit úgy adnak-vesznek a munkaerőpiacon, mint a termelésben résztvevő termelőeszközt. Az ókori és a modern rabszolga sem ismerhette és ismerheti genealógiai (származási) múltját, családi történetét, vagyis: magántörténelmét.
BMI |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-07 17:43:31, hétfő
|
| |
| |
Ezt csak az árvák értik.
,,Ó, ha álmomban megjelennél;
Számomra ez kinccsel felérne.
Áldott karoddal átölelnél -
Édes Anyácskám: csillag fénye.
Tudom, velem vagy, hiszen érzem.
Átemelsz árkon, sziklabércen,
Köd-útvesztőkön óvod léptem
És nincs rá mód, hogy megköszönjem.
Mert hiába esd'lő fohászom,
Nem hoz el Téged hőn várt álmom.
Hiába kérem esdve Istenem;
Mutassa arcod, fogd a kezem,
Hogy lelkem így nyugalmat leljen -
Nem láttat Ő Téged sohasem."
Sz. Fehér Viola: Édesanyám |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-07 10:16:08, hétfő
|
| |
| |
Csóri Sándor: Márciusi Charta
2007-05-05.
Csóri Sándor
KÖSZÖNTÕ
Az internetes oldalrendszer célja, hogy röviden, mindenki számára érthetően megjelenítse a magyarság jelenkori állapotát, tényekkel mutassa be a tarthatatlanná vált helyzetet, a változás indokait, a holnapba vezető járható, emberi utat. Erősítse a tudatosságot, közéleti szervizként módszertani segédletekkel is támogasson mindenkit, aki a közösség érdekében tud és kíván tenni, legyen választó vagy képviselettel megbízott.
CSOÓRI SÁNDOR
MÁRCIUSI LEVÉL
Akárhova lépünk, kő csikorog a lábunk alatt. Akárhova nézünk, korhadozik az ég fölöttünk, mint az üresen maradt istállók mennyezete. Meg szeretnénk határozni a helyzetünket, szélben és napsütésben, de nem tudjuk, mert a nyelv elmenekül előlünk. Úgy vagyunk foglyok és tehetetlenek ebben a szerencsétlen, kis hazában, ahogy természetesek szeretnénk lenni benne. Õrület! - mondhatnánk halálos lelki nyugalommal magunknak is, de zavarodottan már önmagunkkal sem tudnánk szóba állni. Ezt szokták egy országban válságnak vagy csődnek nevezni. Csődnek - lábunk fejétől a koponyánk magaslatáig. A kórházi ágyak ilyenkor szoktak parancsszóra útra kelni, menni egyik városból a másikba, a hegyek tetejéről kiszellőztethetetlen házak sűrűjébe, és fejetlen rohangálásukat befejezni a roncstelepen. Az iskolák, a kis posták, a vidéki vasútállomások ajtaját ilyenkor szögezik be kalapácsos lidércek, hogy a peremlakók minél előbb megtudják: semmi szükség sincs rájuk. És egy Gyurcsány Ferenc nevezetű miniszterelnöknek is ilyenkor támad kedve hanyagul rákönyökölni a Művészetek Palotájában magányosan ácsorgó, mikrofonos asztalra és kioktatni a magyarságot arról, hogy mi is történt 1848. március 15-én. Tudomásunk szerint a Márciusi Ifjak nem a bécsi parlament és nem a pozsonyi országgyűlés magasztos termeiben töröltették el a cenzúrát, amely forradalmi tett volt, hanem az utcán. És Petőfi sem a Felsőházban szavalta el, napirendi pont előtti felszólalásaként a Nemzeti dalt. Meg a Tizenkét Pontot sem a képviselők terjesztették elő az uralkodónak. Nem, nem - sem az Uniót Erdéllyel! A miniszterelnök szerint még az is elképzelhető, hogy Március Tizenötödike csak a mi beteges képzeletünk volt! Barátaim! Történészek, írók, tudósok, tanárok, filmesek, filozófusok, egyházi emberek, feltalálók, Bartók és Kodály tanítványai - hova jutottunk? Valaha voltunk valakik és most csak bámuljuk az eseményeket, mint egy nevetséges panoptikum élethű másolatai. Tizenhét év óta jámboran dödögünk és lázadozunk, ahelyett hogy bevallanánk: elárultuk az értelmet, de helyette nem fedeztünk föl magunkban semmiféle dacos és barbár boldogságot, amellyel segíthettünk volna népünknek. Sőt mostanra az is kiderült, hogy elfogadtuk a diktatúrában gyökerező demokrácia minden züllöttségét és képmutatását. Sorsfordító könyvekben kellett volna már megírnunk, hogy a demokrácia épp úgy szabadított föl minket, mint a szovjet hadsereg s ugyanúgy fosztott ki és gyalázott meg mindnyájunkat. 1956 tizenkét napját kivéve, a kétségbeesés lett a mi hagyományunk! Ma bárhol járunk az országban, mindenki panaszkodik, hogy a Politika holtversenyében kell leélnünk az életünket. Az eldöntetlenség sorvasztó léthelyzetében. A döntetlen jelző helyett használjuk inkább a rosszul, sőt a bűnösen döntő helyzetek fogalomkörét. A rendszerváltás pillanatában azt hittük, hogy a szabadság megigazulása és megváltása jön el. De nem az jött el! Az első szabad választáson a vérbírók éppen úgy szavazhattak, mint az agyonlőtt vagy a fölakasztott vértanúk hozzátartozói. Akik 1956. október 25-én, az Országház téren tömeggyilkosságot rendeztek, szabadon járulhattak az urnákhoz. Elmaradt a törvényes, bírósági leszámolás azokkal szemben is, akik zsarolással lelkeket pusztítottak el, s akiknek vér tapadt a kezükhöz. Az ő bőrük megmentésével elvettük megtévedt százezrek megtérésének lehetőségét s ott hagytuk őket meghasonlásukban: és így növelték, s növelik a tegnapi bűnösök szavazótáborát. A diktatúra minden szennye és szörnyűsége így ömlött át zavartalanul a demokráciába, különösképpen felerősödve az utóbbi öt esztendőben. Mindenféle válság és tudathasadás ennek a következménye. A magyar értelmiségiek nagyobbik része ugyanis pontosan tudja, hogy ez az eredendő bűn, ez a válság mára elérte az élet minden területét. Ott csikorog az ország gazdasági teljesítményében, az államháztartás hiányában, az államigazgatás és a közösségi szolgáltatások állapotában, a romló nemzetközi kapcsolatokban, a közösségi és az egyéni züllésekben, a kormány által gerjesztett és megtűrt korrupcióban, az idegrendszert sújtó betegségek egyre növekvő számában. A hatalmat gyakorló kormány már nem is nagyon rejtegeti azt a szándékát, hogy a magyar lakosság becsapásával elért választási győzelmét legönzőbb módon saját anyagi gyarapodására használja föl. Eközben parlamenti többségét kérkedve és kéjjel mozgósítja kiszolgáltatott népe ellen. Az egészségügy, a kórházak barbár szétdúlása a ma emberét az 1919-es proletárdiktatúra gaztetteire emlékezteti. Ha a terror áldozatainak számát összevetjük a mai cinikus, üzleties intézkedések áldozatainak előre látható számával, akkor a proletárdiktatúra szelídebb korszaknak tűnik a mai dúlásokhoz képest. Ennek a pusztításnak a mértékét nemcsak az egészségügy szétverése adja, hanem a mai kormány minden intézkedése, amelynek nyomán romlik a nemzet többségének életminősége. A felemelkedés helyett milliók kerülnek a lecsúszás pályájára és sok ezren pedig, inkább az önpusztítást választják. Mit tudunk hazánk megmentésére kiverítékezni magunkból? Csak olyasmit, ami nekünk van. Bátorságot, konok hajthatatlanságot, félresöpörhetetlen érveket. Ehhez azonban kellene egy a Prágai Chartásokra emlékeztető értelmiségi csapat, amely Németh László gondolatát követi szigorúan: A szellem embere az, akiben ott feszeng a szellemiség örök ösztöne... A szellem: rendező nyugtalanság, amely nem tud beletörődni az elszórt tények halmazába, mindig az összefüggéseket keresi. Ma Magyarországon a legnyilvánvalóbb igazság az, hogy aki értelmiségi és nem vakítja el a félelem, önző érdek vagy valamiféle téveszme, az magában leszámol ezzel a kormánnyal. Úgy is mondhatnánk, hogy aki értelmiséginek tartja magát, nem azonosulhat ezzel a kormánnyal, hanem megtesz mindent annak érdekében, hogy azok a megtévesztett jóhiszeműek, akik még e kormányban hisznek, hasonló következtetésre juthassanak, hisz valójában, az ő kezükben van a döntés. Ehhez pedig közgazdászok, tudósok, írók, filmesek, filozófusok, jogászok, tanárok, szociográfusok, tisztességes pénzemberek szükségesek, valamint hitben és képzeletben nagyra nőtt emberek. Ne feledjük: 1848 Március Tizenötödike, azért lehetett máig is legnagyobb erőt sugárzó ünnepünk, mert történelmünkben ez volt az első -, de úgy is mondhatnám, hogy az egyetlen olyan esemény, az egyedüli csoda - amelyben népünk elsősorban a szellem embereire hallgatott. A létrehozandó értelmiségi testületnek úgy kellene majd működnie, mint egy morális felsőháznak, amelyben rangot az erkölcs, az értelem, a rokonszenv, a nemzeti érdekek egységes védelme ad. Természetes, hogy a tagjai között épp úgy helyük van a környező országokban, s a világ bármely táján élő magyaroknak, mint az itthoniaknak. A természetvédők mintájára legyenek a politikai élet védelmezői; amikor pedig ez kezelhetetlenné válik számukra, akkor magát a politikai életet kell megreformálniuk. Az alapító csoporthoz csakis az elért eredmények alapján lehet csatlakozni. Minden esetben nyilvánosan. Tagjaink akár havonta is megszólalhatnak tájékoztatva a hazai és külföldi közvéleményt. Azért gondolkodunk ilyen fegyelmezett és újfajta formák szerint, mert azt tapasztaljuk, hogy az újságokban megjelent komoly tiltakozások is másnapra a szemétkosárba kerülnek. Jelmondatunk szerény, de irányt mutató: Egy nemzet boldogsága inkább függ az emberek jellemétől, mint a kormányzás formájától. Csoóri Sándor
CSATLAKOZÓK A MÁRCIUSI LEVÉLHEZ
Albert Gábor Alexa Károly - irodalomkritikus Ács Margit - író Andrásfalvy Bertalan - egyetemi tanár Balás Béla - kaposvári római katolikus püspök Balogh Ferenc - hegedűművész Barlay Ö. Szabolcs - paptanár, művelődéstörténész Balázs Csaba - orvosprofesszor Bába Iván - kisebbségkutató, volt nagykövet Bábel Balázs - Kalocsa-kecskeméti római katolikus érsek Bánkövi Gyula - zeneszerző Bárdi László - Ázsia-kutató Beke Pál - művelődéstörténész Berecz András - népművész Bíró László - Kalocsa-kecskeméti római katolikus segédpüspök Bíró Zoltán - egyetemi tanár Bogár László - közgazdász Bónis Ferenc - zenetudós Czakó Gábor Csaba - író Csath Magdolna - egyetemi tanár Császár Angéla - színművésznő Cseh Tamás - zenész Csete Ildikó - textilművész Csete György - építész Csomós József - tiszáninneni református püspök Csókay András - idegsebész Csóti György Czigány György - költő, szerkesztő Döbrentei Kornél - költő Dudás Károly - író, lapszerkesztő, Szabadka Duray Miklós - az MKP alelnöke, Pozsony Dux László - orvosprofesszor Eperjes Károly - színművész Fasang Árpád - zongoraművész, volt UNESCO nagykövet Fekete Gyula - író Fekete György - belsőépítész Fekete György - orvosprofesszor Ferenczes István - költő, lapszerkesztő, Csíkszereda Für Lajos - egyetemi tanár Fábry Sándor - humorista Finta József - építész Freund Tamás - orvosprofesszor Fricz Tamás - politológus Garay Mária - nyugalmazott Legfelsőbb Bírosági bíró Gazsó Ferenc - társadalomtudós Gábor S. Pál - pszichiáter Gergely István - csíksomlyói római katolikus plébános Granasztói György - történész, volt nagykövet Gyurkovics Tibor - költő Hankiss Ágnes - író, pszichológus Hegyi Sándor - református lelkipásztor, Székelyudvarhely Herczegh Géza - akadémikus Hódi Sándor - pszichológus, Zenta Illyés Mária - művészettörténész Jankovics Marcell - író, filmrendező Járai Zsigmond - közgazdász, a MNB volt elnöke Jókai Anna - író Kalász Márton - költő Karátson Gábor - festőművész, író Karsai Béla - Karsai Művek elnöke Kellermayer Miklós - orvosprofesszor Kisida Elek - orvosprofesszor Kiss-Rigó László - Szeged-csanádi római katolikus püspök Klinghammer István - egyetemi tanár Kodolányi Gyula - költő, lapszerkesztő Kopp Mária - orvosprofesszor Kovács István - költő, polonista Kubinyi Anna - textilművész Kukán Ferenc - főorvos Kun Miklós - egyetemi tanár Lányi András - filozófus Lászlóffy Aladár - költő, Kolozsvár Lentner Csaba - közgazdász Lovas István - fizikus Martonyi János - egyetemi tanár Maróth Miklós - egyetemi tanár Mádl Ferenc - akadémikus, volt köztársasági elnök Márfi Gyula - veszprémi római katolikus püspök Mellár Tamás - közgazdász Melocco Miklós - szobrászművész Mezei Katalin - költő, könyvkiadó Morvai Krisztina - büntetőjogász Náray-Szabó Gábor - egyetemi professzor Ódor László - iskolaigazgató, volt nagykövet Orosz János - festőművész Oláh János - költő, lapszerkesztő Papp Lajos - orvosprofesszor Pápai Lajos - győri római katolikus püspök Pitti Katalin - operaénekesnő Pozsgay Imre - egyetemi tanár Réthelyi Miklós - orvosprofesszor Sára Sándor - filmrendező Schöpflin György - egyetemi tanár, EU-parlamenti képviselő Schubert Éva - színművésznő Schulek Ágoston - egyetemi tanár Skrabski Árpád - szociológus, főiskolai tanár Sótonyi Péter - orvosprofesszor Spányi Antal - székesfehérvári római katolikus püspök Stumpf István - egyetemi docens, a Századvég Alapítvány elnöke Sylevester Lajos - lapszerkesztő, Sepsiszentgyörgy Szabó István - dunamelléki református püspök Szász Károly - közgazdász Szász Jenő - polgármester, Székelyudvarhely Szekeres Ferenc - a Madrigálkórus alapító karnagya Szerdahelyi Csongor - újságíró Széles Gábor - a GYOSZ elnöke Szokolay Sándor - zeneszerző Szőcs Géza - költő Szűrős Mátyás - diplomata, volt köztársasági elnök Takács Klára - operaénekesnő Tóth Erzsébet - költő Tóth Gábor Sándor - fogszakorvos Tornai József - költő Töröcskei István - vezérigazgató Tőkéczki László - történész Tőkés László - királyhágómeléki református püspök Tringer László - orvosprofesszor Vásárhelyi Gábor -rendszerfejlesztő mérnök, a Bartók-jogok gondozója Veres András - szombathelyi római katolikus püspök Vida Gábor egyetemi tanár Vukovics Gabriella - jogász, demográfus
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-07 10:12:58, hétfő
|
| |
| |
Bábel Balázs
érsek
Rövid válaszom a feltett kérdésre: Egy ország állapotát lehet gazdasági, demográfiai, egészségügyi, politikai, vallási és erkölcsi szempontok szerint vizsgálni.
Az első három területen csak annyit tudok, mint a tájékozódó magyar állampolgár. Nagyfokú eladósodottság, elöregedés és katasztrófális népesség-fogyás jellemzi országunkat.
A politikai élet sokkal összetettebb, mert a Kádár-kor örökségét most is hordozzuk: a nomenklakura gyakorlati hatalmon maradása miatt valóságos rendszerváltás nem történt.
Ehhez társul az egyre globalizálódó világ nyomása e kis országon.
A népre jól illik Kossuth egy mondása:
"Hosszan tartó rabszolgaság nem szokott hősöket teremni." A "legyőzhetetlen tudatlanság" miatt - amihez a média nagyban hozzájárul - sokan nosztalgiáznak egy olyan kor után, amelyben föléltük jövőnket és a bajok gyökerei erednek. Ismét egy idézet érzékelteti ezt a helyzetet.
Szent Ágoston írta a vandáloktól körbezárt karthagóiakról:
"A nép meghal, de cirkuszt kíván."
A showműsorok világa és a szenvedélyekbe való menekülés bizonyítja nálunk is ezt.
Az erkölcsi élet mély válságban van.
A jóra azt mondják, hogy rossz, a rosszra pedig, hogy jó. Nem csoda, hiszen három nemzedék nőtt fel valláserkölcsi oktatás nélkül. Súlyos erkölcsi kérdéseket, mint például az abortuszt, eutanáziát, a sterilizálást, a homoszexuális együttélés házasságnak történő elfogadását, imperialista háborúban való részvételt, határainkon kívül élő magyarok kirekesztését szavazás útján fogadtatják el.
Mindez azért is lehetséges, mert Plinszkyvel szólva:
" Nem betű a betű, nem szám a szám."
A hazugság polgárjogot nyert, amelynek a Biblia tanítása szerint Sátán az atyja. A vallási élet a népszámlálási adatok szerint még jónak volna mondható, de a valóság árnyaltabb.
A gazdaság-kor egydimenziós embere nem fogékony a transzcendencia iránt. Újonnan felállított iskoláink legjobb esetben professzorokat tudnak nevelni, de konfesszorokat csak életpéldával lehet, márpedig igazi hitvalló keresztényből sokkal kevesebb van, mint akik a vallási hovatartozásukat meg merték vallani. Igaz a múlt évi Püspökkari Körlevélnek a döbbenetes megállapítása:
"Nemzetünk nagyon nagy bajban van, csak Isten irgalma menthet meg bennünket."
Szeretettel
Bábel Balázs
érsek |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-07 10:08:48, hétfő
|
| |
| |
Hegyi Sándor
református lelkipásztor, székelyudvarhely
Gondolatok a jövő Magyarországáról, magyarságunkról
A napokban kis háztáji kertecskénkben gaztalanítottam.
Közben arra gondoltam, hogy a magyar nemzet kertjében - határok nélkül - gaztalanítani kell, mert sok az igaztalan, hazug, hamis, egyszóval sok a gaz. A múlt és jelen igaz ismerete nélkül nem beszélhetünk a magyar nemzet, sem Magyarország jövőjéről.
Többször felcsendült az ének, hogy
"szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország"
s ilyenkor azon töprengek mivé is lett az ország, - Erdélyország is a XVI_XVII század Tündérkertje.
Igaz, sok történelmi csatánk volt, sok veszteség, vereség, jelenleg pedig mindenhol politikai csatározások vannak - s lassan-lassan a magyar nemzet e harcokban és az Európai Unióban elvérzik.
Újból meg kell tanulnunk - nem országokban, országban, hanem határok nélküli nemzetben gondolkozni és cselekedni öntudatosan.
Elsősorban öntudatra van szükségünk, tudatosítani magunkban és az utánunk jövő nemzedékben, hogy honnan jöttünk, hol vagyunk és kik vagyunk, valamint merre tartunk, hová megyünk? , mert míg lobbizunk, projektezünk, hivatali tisztségeket és a hatalom megszerzését sikeresen előkészítjük és megszerezni akarjuk, mint a horvát-magyar labdarugó EB megrendezését, addig mások "lenulláznak"
Ezután pedig kereshetjük, ki a hibás, hol hibáztunk!
Másodszor, nem pénzben, hanem lélekben s így nemzetben gondolkozni.
Mindenkor a pénz értékét veszíti. Mennyi minden már értékét vesztette - néhányat megemlítek: házasság, család, gyermek , igazság, tisztaság, emberség, stb.
Sokan ma képesek a pénzért a lelküket is eladni. Ezért van káosz Magyarországon is. A káoszt a reformok, a rendőr- állam nem oldja meg, csak továbbfokozódik a zűrzavar, csalódottság, kiábrándulás és reménytelenség.
Harmadszor, mindenkinek dolgozni és imádkozni kell úgy, hogy az egyéni érdek helyett a közösség érdeke kerüljön előtérbe: népem, nemzetem és nemzedékem, valamint a jövendő nemzedék.
Valóban mit hagyunk magunk mögött - a jövendő nemzedéknek. "Lemossuk a gyalázatot" - mossuk le a gyalázatot és alázatos életet éljünk. A két világháború között a SDG (Soli Deo Gloria - Egyedül Istené a dicsőség- reformáció egyik tétele volt) mozgalom vezetője, Soós Géza hangoztatta "Evangéliumot Magyarországnak" s ez ma is időszerü.
Nem a párt akarata, a kormány erőszakos akarata, nem az én akaratom, hanem az Isten akarata a lényeges. Az evangélium, az örömhír segít bennünket arra. hogy az Isten akarata a szeretet és az ember is szerethet- ezt felismerjük.
Ennek az akaratnak engedelmeskednünk kell. Igy kiépíthetjük újból a kapcsolatainkat Istennel és az emberekkel. Hittel, bátran mondjuk és énekeljük a Nemzet Imáját: "Isten áldd meg a magyart".
Végezetül hadd idézzek Wass Albert: Karácsonyi üzenetéből néhány sort:
"Nyissátok meg szíveteknek minden ablakát és eresszétek be oda a napfényt... változzatok át a szeretet nemzetévé és lássátok meg: attól a pillanattól kezdve veletek lesz az Isten."
Úgy legyen! Ámen.
Székelyudvarhelyen, 2007 május 3-án
Hegyi Sándor - református lelkipásztor |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-07 10:04:30, hétfő
|
| |
| |
Csókay András
idegsebész
"Isten irgalmas szeretete nem jogosítja fel az egyént, közösséget sem egy országot a bűnre. Lehet, hogy Isten egyszer mindent megbocsát, de a természet soha, semmit. Vagyis bűntelenül soha nem tudunk bűnöket elkövetni magunk vagy mások ellen. Mindent meg kell szenvednünk, mert a pszichikai, fizikai, biológiai törvények Isten igazságosságát szolgálják. Egy idő után megfizetjük az árát annak, amit elkövettünk, akár az erkölcsi rend, akár a természet rendje ellen vétünk". (Varga L. Atya)
Az országunk jelenlegi állapotában mindez tükröződik. Amíg a többség nem fordul valóban Krisztus felé, vagy nem hívők esetében mondhatjuk a lelkiismerete felé, ami nem más, mint "Krisztus homályos hangja" addig nem tudunk megújulni, szabadok, boldogok lenni.
Tehát amíg a szabadságot, boldogságot kizárólag a teremtményektől, politikától, kultúrától , tudománytól stb. várjuk és kizárólag önerőből akarjuk kivívni, képtelenek leszünk a teremtett világot, jelen esetben szűkebb környezetünket Magyarországot boldoggá szabaddá tenni.
Az is igaz, hogy nem akkor vagyunk szabadok amikor minden könnyű, hanem sokszor akkor amikor minden nehéz minden lehetetlennek tűnik. Azzal amink van és azzal amink nincs, azzal amit tudunk , azzal amit nem , maradék egészségünkkel, hiányos tudásunkkal, kevés anyagi javunkkal és kis lehetőségeinkkel kell alkotnunk. Istentől kapott ajándékunk a magyar kreativitás. Ha ezt félelemből, hiszékenységünk miatt elnyomjuk, elveszik a nemzetünk.
Ha Istent megvallva tanúként élünk és alkotunk, kiindulva abból amink van, újra szabad és boldog szárnyaló nemzet leszünk. Az ember, vagy egy közösség vagy egy ország egyedül semmire sem viszi oszló test lesz.
Ha az ország Krisztussal él vele fog feltámadni. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-07 10:01:19, hétfő
|
| |
| |
ALBERT GÁBOR
Hogy mit vártam 1989-től? 1956 kiteljesedését.
Miben reménykedtem?
Végső soron abban - és ezt próbáltam megfogalmazni, körülírni, sugallni minden munkámban, mondhatnám, minden életmegnyilvánulásommal -, hogy még egy halálba hajszolt, az élet szentségét megtagadó társadalom is megtalálhatja önmagát, ha felismeri, hogy kik és milyen csapdába ejtették, hogy becsapják.
Unos-untalan gazdasági és pénzügyi válságról beszéltek és beszélnek, mintha az volna nyomorúságunk, öngyilkos közérzetünk, legendás pesszimizmu-sunk igazi oka. Holott ez csak álarc, a demagógia spanyolfala, amely mögött közben milliár-dos vagyonok keletkeztek és cseréltek gazdát.
Minden bajunk gyökere, ősoka, a kádári rend-szer igazi öröksége, a mindent elpusztító és felemésztő erkölcsi válság volt és maradt mind a mai napig.
Amely, sok más mellett természetesnek tekinti a szemérmetlen szabadrablást, az "emberiségben" gondolkozik, s egy vállrándítással intézi el, hogy minden évben egy kisváros tűnik el a magyar népesedési térképről.
Ez döbbentett rá, hogy halálra ítélt országban élek.
És ha nem szabadulunk meg a nemzettagadó hazugságoktól, ha nem tudjuk megoldani a halállal fenyegető demográfiai válságot, ha nem építjük fel az új, erkölcsi alapokon nyugvó eszmei Magyarországot, akkor további történelmünk nem más, mint reménytelen halotti szertartás. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-07 09:58:59, hétfő
|
| |
| |
Balázs Csaba
orvosprofesszor
Tenni vagy nem tenni, lenni vagy nem lenni?!
Napjainkban egyre több orvoskolléga, nővér és beteg arcán látom a növekvő feszültséget, félelmet..
Mi lesz velünk, kérdik politikai szimpátiától függetlenül.
Nem tudom a választ, de azt igen, hogy felelős vagyok értük, mindannyiukért, nemcsak mint vezető, hanem mint értelmiségi és honfitárs.
Számomra nem az anyagi javak gyarapodása vagy az új orvosi műszerek csillogása a leglényegesebb, hanem az a szellemi teljesítmény, amelyet az e honban élő emberek elvehetetlen sajátja, hiszen az ő tudásuk ennek az egyedi magyar kultúrának szerves része.
Ezért most azt sugallni vagy egyenesen felszólítani arra kollégáimat, hogy hagyják el szülőföldjüket és ne honfitársaik gyógyításáért és egészségük megőrzéséért kamatoztassák - a világ minden részén elismert - tudásukat, mélységesen felháborító és elfogadhatatlan.
Mi közben rohamosan csökken hazánk lakossága, egyre több a lelki és testi betegségben szenvedők száma, a várható életkor hazánkban egyre alacsonyabb és sereghajtókká váltunk Európában. Vannak idők, amikor az elődeink által egy ezredév alatt létrehozott értékek végveszélybe kerülnek, ideértve a templomot, az iskolát és az egészségügyet. Ebben az esetben - politikai hovatartozástól függetlenül - némának maradni bűn, szólni kötelesség, tenni pedig honfiúi erény.
Miként történelmünk bizonyítja, ha mi nem tesszük meg azt amit ebben a nehéz időben a haza megkövetel, senki nem teszi meg helyettünk.
Tegyük ezt elsődlegesen nem magunkért, hanem ezt az országot ezer éven át megőrző elődeink emlékéért, legfőképpen pedig gyermekeinkért, unokáinkért, mert ha nem így cselekszünk, ők hontalanná válhatnak saját hazájukban.
A költővel:
" Vallom rendületlenül,
hogy Ő az út, s az élet
és maradok ez úton, míg csak élek
töretlen hittel ember és magyar." ( Wass Albert )
Dr. Balázs Csaba |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-07 09:56:18, hétfő
|
| |
| |
Bíró Zoltán
egyetemi tanár
Már gondolkodó, kritikus szellemű embernek sem kell lenni ahhoz, hogy erről a mai magyarországi helyzetről lesújtó képet alkosson magának valaki.
A kérdés legfeljebb az, hogy a jelenlegi koalíciós kormányban látjuk-e nyomorúságaink legfőbb okát, vagy magát azt a demokratikusnak mondott rendszert látjuk alapjaiban szerencsétlennek, amely itt rendszerváltás címén kialakult és amelynek létrejöttében mi magunk is - más szándékokkal és egészen más várakozással ugyan - valamiképpen közreműködtünk.
Sok jel mutat arra, hogy még az úgynevezett jóléti társadalmakban, a régi demokráciákban is egyre súlyosabbak a bajok és hiányoznak a válaszok, a megoldások.
Mégis, a mi helyzetünk a Gyurcsány-kormány tevékenysége, de már puszta léte miatt is kétségbeejtően kivételes. Nem hiszem, hogy van még olyan ország a világon, ahol a kormány ilyen szenvedéllyel rombol ,pusztítja az ország javait, ellátó rendszereit és végsősoron azt a népet, amelynek képviseletére és védelmére lenne hivatott.
A legkeservesebb azonban és a jövőre nézve a leginkább ijesztő mégis az, hogy a magyar nép a teljes tehetetlenség állapotába került s csak nézi bénultan, hogyan zsugorítják nap mint nap létfeltételeit, hogyan szívják el a vérét, hogyan szűkítik gátlástalan hazudozással tájékozódási lehetőségeit. Az értelmiség java is csak sorvad az általános bénultságban és egyelőre nem talál utat - ha már mozdulna is - a társadalom többségéhez. Ez a kormánykoalíció programjául a népirtás sajátos "reformer" útját választotta. Mit választ a magyarság: az önpusztítást vagy az önvédelmet?
Bíró Zoltán |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-05-07 09:53:34, hétfő
|
| |
| |
Bogár László
közgazdász
Válságok örvényei közt
A magyar társadalom történelmének egyik legsúlyosabb válságát éli át. Az egyre mélyülő krízis legalább négy rétegből tevődik össze.
A felszínen érzékelhető réteg a közbeszéd válsága, ez alatt húzódik a rendszerváltás rendszerének a válsága, a harmadik rétegben a magyarság ön-reprodukciós folyamatainak évszázados ívű válsága tűnik elő, és végül a globális lét-mód zsákutcájának a Magyarország nevű "lokalitásban" való megjelenése a válság legmélyebb szintje.
A közbeszéd válsága ma már a "verbális polgárháború" egyre vészjóslóbb elmélyülésében mutatkozik meg. Alkalmatlan, zavaros, hamis elbeszélési módok kaotikus örvényei teszik egyre lehetetlenebbé, hogy az ország népe egyáltalán megértse saját helyzetét.
A diskurzusnak a felszínen megjelenő válsága valójában a második szint, a rendszerváltás rendszere elmélyülő válságának a tünete. A rendszer most azért bukik meg, mert a magyar társadalom vesztes-létre ítélt döntő többségének teljes kizárásával született.
Valójában nem demokrácia, hanem a globális hatalom-gazdaság brutális diktatúrája a cinikus-gátlástalan kollaboráns-komprádor oligarchiák által "üzemeltetve".
A társadalmi újratermelés válságának alapkérdéseit az uralmi csoportok nemcsak megválaszolni, de feltenni sem tudták.
A nemzet lelki szétzüllése, népesedési lejtője, egészségének szétroncsolódása jelentik e harmadik válság-szint legfőbb elemeit.
Mindez azonban csak megjelenése annak az egész emberiséget sújtó válságnak, amely az önmagát félrevezető módon "globalizációként" megnevező lét-mód következménye. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 20
|
|
|
|
2007. Május
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
344 db bejegyzés |
| e év: |
2982 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 241
- e Hét: 518
- e Hónap: 9122
- e Év: 45063
|
|
|
Offline
