|
2007-09-16 13:41:44, vasárnap
|
| |
| |
Egy-két hónapja kezdtem bele életrajzom írásába. Sokan bíztattak, hogy folytassam. Most itt van a következő rész.
2.
Készültem a felvételire. Arra a kérdésre már nem tudok választ adni, hogy miért éppen Szombathelyre jelentkeztem, de valószínű nem mertem megcélozni az ELTE magyar szakját. Volt lemaradásom így is bőven, a nyelvtannal nem voltam tisztában, szakközépiskolában néhány művet nem vettünk, nem elemeztünk, így pótolnom is kellett. Dolgoztam hát a szőnyeggyárban, s olvastam, bújtam a soproni könyvtárat.
Az írásbeli felvételin rengetegen voltunk. Az egész terem magyarból írt dolgozatot. Szinte biztos voltam, hogy nem sikerül. A turistaszállóban hatan-nyolcan voltunk egy szobában. Reménytelennek látszott a dolog.
Szombathely megragadott, még járt a villamos, s ez még romantikusabbá tette ezt az álmos városkát.
Azért elmentem a szóbelire, itt a szláv jövevényszavakról kellett beszélnem, s irodalomból Moliere Tartuffe-jét elemezni. Ezekre nem is tanulmányaim alapján tudtam a választ, hanem könyvekből. Kedvesek voltak a kérdezők, szinte családiasak.
1973. július 13-án jött a vékony boríték a sikeres felvételiről. Velem madarat lehetett volna fogatni akkor. Még az sem zavart, hogy az értesítésben ott volt a mondat: előfelvételi, s 11 hónap katonaság következik.
A katonaság újabb történet, s azok táborát gyarapítom, akik állítják: erősíti a testet és a lelket, s segít a későbbi kudarcok elviselésében is. S közösségre szoktat. Ráébreszt, hogy mások is lélegeznek, esznek, isznak, s nem te vagy a világ közepe.
3.
1973 szeptemberének egyik napján (a dátumra már nem emlékszem) hajnalban keltem, s megpusziltam édesanyámat - soha nem mentünk el puszi nélkül, s ezt a szokást gyermekeinkre is átörökítettük - fölszálltam a behívóparanccsal a kezemben a Győr felé tartó vonatra. A MÁV kultúrházban kellett jelentkezni, s ott már írták össze az embereket. Nagyon egyedül voltam, de nagyszerűen be tudtam már zárkózni magamba, hogy ne érintsen meg a külvilág, ha nem akarom. Jó késő délutánig folyt az összeírás, akkor aztán vonatra szálltunk Pest felé. Már tudtam: Kalocsa az irány, s ott a forradalmi ezred egy kis csavarkája leszek. Halvány gőzöm sem volt arról, hogy mitől forradalmi egy ezred 1973-ban.
Az útra nem emlékszem, arra igen, hogy hajnal tájékán az ezred étkezdéjében válogatták össze az embereket a különféle századokba. Néhányan a Győrből jövők közül kivártunk, nem jelentkeztünk holmi felhívásra, majd csak kiderül, mi lesz belőlünk.
Már nagyon megfogytunk - néha egy-egy áldozatot elvittek hajat nyírni -, s akkor az aknavető üteghez kerestek jelentkezőket.
Jelentkeztünk. Halvány fogalmam sem volt, hogy mi az az aknavető. Az aknákról sem.
S amikor végre megkaptuk a ruhát és a bakancsot, s beöltöztünk, örömmel nyugtáztam, hogy nekem már semmiről nem kell döntenem az elkövetkező 11 hónapban, meg kell védeni esetleg a hazát, ha az imperialisták erre tévednének. De ha rám nézett volna az imperializmus, a röhögéstől amúgy is kimúlt volna. 55 kilómmal, egy kicsit lötyögős bakanccsal, amitől aztán nagyszerű lábgombát lehetett kapni úgy néztem ki, mint aki véletlenül túlélt a vérhasjárványt. Viszont volt ágyam, egy kicsi szekrénnyel, s 27 hálótársam, egytől egyik leendő egyetemista.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
