|
 1/4 oldal 
|
Bejegyzések száma: 39
|
|
|
|
|
|
2007-09-28 23:14:28, péntek
|
| |
| |
Bűnös nemzet(ek) ,avagy Benes életművének "sikere"!
Kitelepítés (Vertreibung) - 1946
Ruff József visszaemlékezései
A szövetséges hatalmak a berlini konferencián eldöntötték, hogy a Csehszlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon élő német lakosokat, - akik a népszámláláskor németnek vallották magukat, volksbund tagok voltak, vagy német honvédelmi egységben szolgáltak - visszatelepítik Németországba, a ,,Mutterland"-jukba. A rendelkezés nem nevezhető a németség kollektív bűntetésének, ez visszatérés a hosszú távollét után fajtatestvéreikhez az igazi hazájukba. A magyarországi németeket részére az amerikaiak által ellenőrzött zónában található településeket jelölték ki.
Az elszakadást megkönnyítendő már jó előre kisajátították a taksonyi svábok házait, majd a királyréti lágerba és a Károlyi kaszárnyába internálták őket, ahol türelemmel várták a sorsuk további alakulását. A várakozás 1946. május 28.-ig tartott, amikor kiadták az egyszerűen értelmezhető parancsot: ,,batyuval jöttetek, azzal is menjetek haza". Kevéske élelmiszert és ruhaneműt tuszkoltak a zsákokba, majd a láger előtt várakozó lovaskocsikra szálltak, hogy kihajtsanak a pályaudvarra, ahol a jól bevált marhavagonokból álló szerelvény már útrakészen állt. A kocsikban szalma volt szétterítetve, hogy az utasok kényelmesen átvészelhessék az utazás viszontagságait. Harminc-negyven embert zsúfoltak egy vagonba. Volt, ahol teljes családok a csecsszopó gyermektől, a nagyszülőkig együtt lehettek, de sok családból az apák, fiúk, sógorok még Oroszországban voltak a ,,malenkij roboton". A falu bírója is, - aki 13 éven keresztül vezette a falut - ott ült feleségével, idősebb lányával és unokáival. A fiát és vőjét már rég elhurcolták a donyecki bányákba.
A plébános most sem hagyta el a nyáját. Wieland Mihály ezen a napon is úgy, mint 1945. január 2.-án, amikor 748 embert hurcoltak el kényszermunkára, elkísérte a faluszéléig a menetet és kérte Isten áldását. Most is ott állt a peronon, hogy áldásra emelje kézét, a távolodó szerelvényre, arra az 546 emberre, akiket már soha nem fog látni.
Rövid idő után a szerelvény megállt egy budapesti állomáson, ott ráakasztottak még hat kocsit, amelyekben szigetcsépi svábok voltak. Szorongva várták a vonat indulását, mindenki attól félt, hogy újra a Szovjetunióba viszik őket. Mikor a vonat keresztül zakatolt a Duna hídon megnyugodtak, a szerelvény nyugat felé vette az irányt.
A vagonok zsúfoltak voltak, a szükségüket vödörbe végezték, miközben a segítőkész utastársak pokróccal takartak el a dolgát végzőt. A vagonok nem voltak lezárva, a vödör tartalmától könnyen meg szabadulhattak.
Az ausztriai Unterwindenben megállt a vonat egy állomáson kívüli mellékvágányon. Hét napig vesztegeltek itt, nem kaptak senkitől mozdonyt, ami tovább húzhatná őket. A merőkanálnyi leves nem volt mindig elég, ezért néhányan a közeli faluba mentek koldulni. Felállítottak három téglát vagy követ és a kapott krumpliból levest főztek, vagy egyszerűen csak megsütötték azokat.
Az egyik napon megállt mellettük egy Magyarországra tartó szerelvény, ami hadifogságba esett katonákat szállított. Közöttük volt egy katona a Korisánszki Feri. Megismerték őt a taksonyiak és mondták neki, hogy hova megy, hiszen itt van az egész családja az egyik vagonban. Erre fogta magát ez Feri, és átszállt a másik szerelvénybe, hogy újra visszamenjen Németországba, oda, ahonnan alig várta, hogy hazajöjjön.
Háromheti vonatozás után megérkeztek Augsburgba. Fertőtlenítették, és csoportokba sorolták az elcsigázott embereket. A transzportokat csomagjaikkal és egy-két ,,Gröss Gott"-tal a kocsikra rakták, és a közeli városokban - Neuburg, Günzburg, Kaufenberg im Allgäu - felépített lágerekbe szállították. Az elosztótáborokból a környező apróbb falvakban, családoknál vagy üresen álló pajtákban szállásolták el a jövevényeket.
A német nép nem volt könnyű helyzetben. Az ország romokban hevert és 13 millió menekült, elűzött várt az elhelyezésére. Gyakran kellett rendőri erőt alkalmazni a családok összeköltöztetésekor. Otthonról úgy búcsúztak a kitelepítettekről, ,,végre elmentek a hazaáruló svábok", Németországban úgy fogadták őket, ,,megjöttek a magyar cigányok". Senkinek nem volt könnyű, két, három, sőt volt, ahol tíz év telt el úgy, hogy egy házban lakott összenyitott ajtókkal a tősgyökeres német és a visszatelepített sváb család. A beszélt nyelv eltérő dialektusa is gondot okozott. Minden kitelepített transzportoknak volt egy elöljáró féléje, aki közvetített a felmerülő nézeteltérések illetve kívánságok során a helyi lakosokkal történő érintkezésben.
Az anyám, nagyanyám, a nagynénim és fia a Ruff Jakab - emlékszik vissza Ruff József - egy megözvegyült, de gazdag parasztasszonyhoz került. Miután leszálltak a lovaskocsiról a batyujaikkal és ládáikkal, az özvegy úgy köszöntötte a családot, hogy a két fiatalasszony és a fiú maradhat, de az öregasszonyra nincs szüksége. Erre ők azt mondták, hogy ha nem kell a nagyanyám, akkor ők sem maradnak. Volt valamilyen rokona, aki a háborúban rangot is szerzett, ezt elküldte a Tanácsházára, hogy "most akkor mi legyen", de az visszajött, hogy semmit nem lehet tenni, be kell fogadni őket. ,,Milyen élet várt ránk, ha tudtuk, hogy nem szívesen látnak a házban? " - mesélték. A két fiatalasszony és a fiú a földeken dolgozott egész állónap, mint Jancsi és Juliska a mesében. Nem volt sem szabadidejük, sem tűzhelyük, hogy főzzenek maguknak valamit a munka után. A nagymama a ház udvarán tett-vett, idővel megbarátkozott vele a gazdasszony. Az anyám a günzburg-i szövőgyárban próbált munkát szerezni. Szerencséje volt, felvették, már csak albérletet kellett találnia. A város melletti Reisensburgban egy parasztcsaládnál kapott szobát, így elég volt napi két kilométert gyalogolnia a gyárig. A pénzből, amit keresett vett egy ,,Gusseiseren" tűzhelyet, amivel sikerült külön háztartásfélét kialakítaniuk az özvegynél - ,,Eigener Herd ist Goldes Wert". A nagynéném és a Jakab is kapott egy szobát Günzburgban. A Jakabot felvették a szövőgyárba takácsnak, ő már Budapesten is takácsként dolgozott a háború előtt. Nagy volt az öröm, azt főzhettek, amit akartak, már amennyire tudtak válogatni, mert még élelmiszerjegyre adtak mindent.
1948 augusztusában - miután Magyarországon engedélyezték az önkéntes kitelepülést - én is megjöttem a batyummal. Reggel hatkor érkeztem Reisensburgba. A házban már világosság volt, kopogtam, mire kijött egy kislány, aki azt gondolta, szeretnék valamit elcserélni. Elmagyaráztam, ki és mi vagyok, majd bevezetett a szobába. A nagyanyám még aludt, anyám már a munkában volt. Mikor felriadt, nagyon megörült, aztán csak sírtunk.
A szoba úgy 12 négyzetméter lehetett, volt benne két ágy, egy asztal, két szék, egy láda az ágy alatt, egy másik rajta a kis ,,Gusseiserner" tűzhellyel, ami össze volt égetve, de ez akkor nem számított. Elképzelni sem tudtam, hol fogok én aludni, arra gondoltam, talán majd az istállóban. Megkérdeztem Frau Kuhn-t a gazdasszonyt, de ő azt mondta, hogy az ő házában senki nem alszik az istállóban, majd bent a nagyszobában a szófán aludhatok. A mai napig nem felejtettem el, nagyon hálás vagyok azóta is neki. A szófán aludtam egészen 1949 májusáig, amíg haza nem jött a fia a hadifogságból. Jóbarátok lettünk ezzel a Joseffal, ha már addig is az ágyában aludtam. Később Mösle-ben kaptunk két kis szobát albérletbe a Fink polgármestertől. Én munkát is kaptam, mint takács tanonc a szövőgyárban. Anyám is örült, hogy megkerültem, sok mesélni valónk volt az elmúlt évekről, az elhurcoltatásról, apám haláláról, a kitelepítésről.
Egy napon felkerekedtünk, hogy megkeressük a rokonainkat a környező falvakban. Az unokabátyám, a Tomana József a családjával Rain am Lecht-ben lakott, egy rőfös üzletháznak a padlásán, ahol télen, éjszakánként megfagyott a víz a vödörben. Szénszállítóként dolgozott és nagyon örült, hogy van munkája, igaz Taksonyban fodrász és borbély volt. Később egy romos kastélyban kaptak egy szobát.
Hesz Jakab a nagybácsim a feleségével 30 kilométerre Rain-tól lakott egy parasztnál egy külön szobában. Természetesen boldogok voltak, hogy magukban lehetnek, de nagyob egyedül érezték magukat, hogy nem találkozhatnak a rokonokkal. Abban az időben nem lehetett csak úgy költözködni egyik helyről a másikra. Egyik nagynénim Ichenhausenban dolgozott egy tehenészetben, ahol fejőt kerestek. A tulajdonos felvette a nagybátyámat és elintézte, hogy megkapják az átköltözési engedélyt, így újra a közelünkben lehettek, A faluban amúgy is sok taksonyi család élt, ezért könnyebb volt elviselni az életet. Reggel és este megfejte a teheneket, ezért tejet kapott és mellé egy kis pénzt.
Sok család érkezett a neuburgi lágerba. Néhányan a városban maradtak, de a többség a környező falvakba került. Voltak, akik kis tanyákon éltek busz és vonat összeköttetés nélkül. A Beck, a Luttenberg és még három család élt ilyen helyeken. A Beck és a felsége egy parasztnál laktak, akik pékek voltak. Mikor elkezdték sütni a kenyeret, fel kellett kelniük és kimenni a kemenceszobából, hogy dolgozhassanak. A lánya a két gyerekével egy módosabb gazdához került. Mikor megérkeztek a teherautóval a parasztportára, a gazda két kisfia és lánya az istállóban elbújtak és onnan figyelték, hogyan is néznek ki a magyar cigányok. Végül összebarátkoztak, kaptak egy kis szobát, amiben volt egy kályha, de ágy nem nagyon. A magukkal hozott szalmazsákokon és takarókon aludtak. A két lány a gutshofi sörfőzdében kapott munkát, ahol 15 és 20 év közötti lányokat foglalkoztattak. Az igazgató egy félkarú veterán volt. A férfiak vagy meghaltak a háborúban vagy hadifogságban voltak. A lányoknak minden munkát el kellett végezni, amit addig a férfiak végeztek. A földeken krumplit, répát szedtek, arattak, trágyát hordtak, lovakkal és ökrökkel szántottak. A fizetség napi egy liter tej volt valamicske élelmiszer és egy kis pénz. A tejből szappant készítettek, ami abban az időben nagy hiánycikk volt.
A Lizi nagynéném hetente levelet küldött Magyarországról, amibe mindig beletett egy szalonna darabot. Most is csodálkozom, hogyan tudtak megérkezni ezek a zsírtól csöpögő levelek. Kaptunk otthonról cigarettapapírt, borotvapengét, amit elcseréltünk élelmiszerért a parasztokkal. Télen egy nyitott pajtában csépeltünk, a sörfőzdében árpát csíráztattunk, malátát lapátoltunk, szellőztettünk, üveget mostunk, és vinyettákat ragasztunk rájuk, akkoriban még nem voltak automata gépsorok. Egy idő után kaptunk egy utalványt, amiből vehettünk egy igazi kályhát. Nagy volt az öröm, de mindenkinek honvágya volt, sokszor gyalogoltak a nagyszülők kilométereket Rainba, hogy láthassák a taksonyi rokonokat ismerősöket.
Németország tele volt menekültekkel, kitelepítettekkel, mindenféle nációval. Sokszor hallottuk, ,,hé szökevények miért nem maradtatok otthon?". Ez nagyon fájt, mi nem voltunk szökevények, csak nem volt sem házunk, sem hazánk.
A legtöbben a hazai zöldségeket, fűszereket hiányolták. Itt nem termesztettek paprikát sem édeset, sem erőset, nem volt paradicsom, sütőtök. Néhányan elkezdtek kis veteményes kerteket művelni, amit a parasztgazdától vagy az önkormányzattól béreltek. A vetőmagokat borítékban küldették az otthon maradtakkal. Az idő múlásával lassan kiismertek minket a helyi lakosok, látták, hogy tudunk és szeretünk dolgozni. Eleinte csodálkoztak, miféle dolgokat termesztünk a kertekben, de mára már ők is olyan erősen, fűszeresen eszik az ételeiket, mint mi.
A kitelepítettek között nagy volt az összetartás. Emlékszem néha 10 kilométereket gyalogoltunk a másik faluba, ha meghalt valaki, hogy elkísértük utolsó útján, vagy néha csak azért mentünk át, hogy híreket kapjunk otthonról.
1948 augusztusában nagy változások történtek. Megszűnt a birodalmi márka és helyébe lépett a német márka. Egyik napról a másikra eltűntek az élelmiszerjegyek, az élet valamivel könnyebb lett. A lányok otthagyták a sörfőzdét és más munkát kerestek. A Loni a körzeti orvosnál kapott állást, Annus Neunburgban egy étteremben. Igaz 30 kilométerre került tőlünk, de nemsokára vett egy kerékpárt, így minden szabadnapján hazakerekezhetett a családjához. Az ötvenes években a kitelepitett svábok, egyikük a másik után hozzálátott a letelepedéshez, fészekrakáshoz. Saját házakat építettek, segítettek egymásnak, mint az 1700-as években mikor letelepedtek Taksonyban. Az Annus elcserélte az állást egy röntgenasszisztensire Augsburgban. Taksonyban mi svábul beszéltünk, a németet is megértettük, de a hochdeutschot meg kellett tanulnunk. Sokat jártam Annushoz a hétvégeken Augsburgba, aztán 1954-ben összeházasodtunk. Reisesnburgban kaptunk egy kétszobás lakást, s állást a szövőgyárban. 1956-ban én is elkezdtem egy házat építeni az anyámmal. Közben apósom váratlanul meghalt. Megbeszéltük, hogy az Annus szülei és nagyszülei is költözzenek hozzánk. Igaz eléggé szűkösen éltünk, de legalább saját tető volt a fejünk felett.
1957 februárjában a forradalom leverése után eljött Magyarországról az unkokaöcsém a Veréb Béla. Neki is találtunk egy helyet a házban, szerzett munkát a Mengele Gépgyárban mint esztergályos, még a gyári zenekarba is felvették.
1959-ben láttuk az Annussal, hogy a szövőgyári munkának nincs sok jövője, inkább átképeztük magunkat betegápolókká. Három évig jártunk iskolába, majd elhelyezkedtünk a körzeti kórházban, ami nem messze van Reisensburgtól. Egészen a nyugdíjig ott dolgoztunk.
A forradalom után könnyítéseket vezettek be Magyarországon. Az idősebb generáció számára lehetővé tették, hogy újra találkozhassanak a rokonaikkal. 10-12 évi távollét után a nagyszülők újra láthatták otthon maradt szeretteiket. 1963-ban mi is kérvényeztük a hazalátogatást, de elutasítottak, a magyar államnak egyelőre nem volt módjában engedélyezni a beutazást. Azonban következő év húsvétján megkaptuk az engedélyt. Budapesten, a Keleti pályaudvaron egy tucat rokon várt minket, hogy tizennyolc év után újra megölelhessük egymást. A fiatalabb rokonok egyáltalán nem ismertek minket, hiszen sokan azután születtek, hogy mi elmentünk. Nagyon vártak minket, mindenki meg akart vendégelni, nem is tudtuk kihez, hova menjünk először.
Ma már jöhetünk bármikor, mindenféle engedély nélkül. A kitelepítettek közül már csak az utolsó generáció van életben, akik abban az időben még gyerek voltak. Csak igen halványan emlékszenek Taksonyra, nem értik a magyar nyelvet, az ő hazájuk itt van, ahol nevelkedtek, ahol iskolába jártak, itt teljesítettek katonai szolgálatot, ők már németek. Mint német állampolgároknak, nekünk is ez az új hazánk. Ha Németországból utazunk Magyarországra, azt mondjuk, hazamegyünk, ha visszautazunk Magyarországról, akkor is azt mondjuk, hazamegyünk.
De az igazi hazánk ott van, ahol születtünk Magyarországon, Taksonyban, amit a szívünkből, lelkünkből nem telepíthet ki senki.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-09-28 22:14:02, péntek
|
| |
| |
Az államnak nem fontos Ópusztaszer ?
2007-09-28. 06:30:37
Hogyan néznek ki az emlékhelyeink, hogy néz ki a valóság, például a beázó Feszty-körkép közelről? Erről beszélt Horváth Gábor, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kht. új igazgatója Obersovszky Péterrel az Echo Televízióban.
Tabuk Nélkül
- Milyen állapotban van most az emlékpark és a Feszty-körkép?
- Semmiképpen sem mondanám azt, hogy kedvező helyzetet örököltünk. Természetesen a látogatók nem azért érkeznek, hogy vizsgálják a Feszty-körkép épületét, de a kiállítótereken is látszanak a beázás nyomai. Az emlékpark nagyon sok problémával küszködik, ezek közül a legfontosabb a Feszty-körképet befogadó helyiség megújítása, de számtalan más jellegű probléma is van, és mind alapvetően gazdasági-anyagi jellegű.
- A Feszty-körkép vitte az egész emlékparkot. Van bármi más funkciója?
- Nincs. Az emlékparknak a legfőbb problémája, hogy ma nem létezik az, amire annak idején kiagyalták, a magyar identitás méltó bemutatására, megjelenítésére, erősítésére. A kht. a működése tizenkét éve alatt ezt nem tudta megfogalmazni. Tavaly ásatáson dolgoztam ott, és megdöbbentett az a csönd, amely a parkban volt, de megdöbbentett az is, hogy egy nemzeti történeti emlékpark hogyan létezhet déli harangszó nélkül, miközben ott van egy harang, amely óriási érték, egy ásatáson került elő, rekonstruálták, felszentelték méltó módon.
- Csak nem szól.
- És tíz évig ez így volt.
- Ez a magyar Potemkin-falu.
- Döbbenet. Már arra sem méltó, hogy ezt egy lapon említsük azzal, hogy az identitásunkhoz a harangszó hozzátartozik. Nemcsak a magyarsághoz, hanem európai rangú történelmi eseményhez. Tavaly volt Nándorfehérvár 550. évfordulója, és emellett úgy elmenni, hogy semmilyen megemlékezés nincs, legalább a parkban, amely erről szól. Ki lehetett volna használni ezt a lehetőséget méltó módon. A legfőbb dolog ezért jelen pillanatban, bármilyen gazdasági, anyagi, pénzügyi problémától függetlenül, hogy tudunk-e valamiféle igazi tartalmat adni a parknak. Van-e igazi identitása? Véleményem szerint van, és mindenképpen kell hogy legyen, és ez nem a Feszty-körkép.
- Az elődje meddig irányította a nemzeti parkot?
- Tizenkét évig.
- Ha tizenkét év alatt nem sikerült, akkor miért gondolja, hogy önnek fog?
- Maga a helyzet méltatlan, már kormányzati szinten is. Egy ilyen park nemzeti érték, egyedülálló az országban, és a kormányzat nem fordít rá figyelmet, ez felelőtlenség. A jegybevétel, amelyből létezik ez a park állami támogatások nélkül és megyei támogatás nélkül, önmagában a működésre elegendő, de a fejlesztésekre már nem. Nem értem azt sem, hogy a múzeumi kedvezménytörvény, amely minden magyarországi múzeumra érvényes, így az Ópusztaszeri Emlékparkra is, más múzeumok esetében ad kompenzációt, nekünk viszont nem. Ez több tízmillió forintos kiesést jelent évente.
- A Feszty-körképről ellentmondásosak a sajtóhírek. Tényleg veszélyben van?
- Szerintem igen, de egy igazságügyi szakértő véleményét szeretném majd kérni. Az épület az 1970/80-as évek konstrukciója, már amikor felépült, akkor problémák voltak vele, beázott. Azóta kétszer cseréltek tetőt, de a jelenleginek a szavatossága is lejárt. A körképet egy tálcarendszer védi, amely lehetővé teszi azt, hogy a kép ne sérüljön.
- Mivel indokolja a környezetvédelmi, illetve a kulturális tárca, hogy résztulajdonosként nem ad állami támogatást, miközben veszélyben van a Feszty-körkép?
- Indoklás konkrétan nincsen. Ígéret volt rá, hogy pénzt utal át a kulturális tárca, meg is határozták az összeget, mégsem folyósították, mert nem volt rá fedezet.
- Mikor kellett volna átutalni?
- Tavaly várta a korábbi vezetés. Indok nem volt, csak nincs rá pénz.
- A tulajdonosok közül a Magyarok Világszövetsége nem úgy áll anyagilag, hogy tudná finanszírozni.
- Semmiképpen nem.
- És az Inter-Európa Bank?
- Az Inter-Európa Bank nagyon kis tulajdonos. Kedvezményeket persze ad, de nem annyira tulajdonos, hogy neki ez elsődleges és fontos feladat volna
- Miért nem tudnak kölcsönt fölvenni?
- Kölcsönök felvételére valószínűleg volna lehetőség, de ehhez taggyűlési hozzájárulás kell. Ismerve a jelen helyzetet, nem vagyok benne biztos, hogy támogatnák ezt a javaslatot.
- Nyolcvanszázalékos tulajdonos a Csongrád Megyei Közgyűlés.
- De kell hozzá másik igen szavazat is, és nem vagyok benne biztos, hogy megalapozottnak tartanák ezt a megoldást, hiszen a bevételeink a működést fönntarthatóvá tehetik, csak a fejlesztésre nincs lehetőség.
- Kóka János gazdasági miniszter azt mondta, hogy adjon maguknak pénzt a Csongrád Megyei Közgyűlés. A közgyűlésnek van erre anyagi kerete?
- A közgyűlések mindenhol ugyanazt örökölték, el vannak adósodva, úgy érzem, hogy onnan sem várhatjuk azt az összeget, amely érdemi támogatást jelentene. Egyetlen megoldás marad, a pályázati lehetőségek maximális kihasználása. Ezenkívül bízhatunk a társadalmi összefogásban, lassan négymillió látogatója volt a parknak, ők talán kellemes emlékekkel távoztak. Amint megjelent néhány fölhívásunk, már kaptunk is támogató összegeket.
- Fontos dolog a támogatás, de ez mégiscsak kormányzati felelősség, nem?
- Egészen biztos. És nem is szabadna, hogy idáig eljusson egy ilyen park, amely értéket hordoz. - Önt rengeteg kritika érte, amiért a belső premizálási rendszerhez is hozzányúlt. Mire osztott pénzeket az előző vezetőség?
- Megdöbbentő az a folyamat, amely a park utóbbi öt évét jellemzi. Annak ellenére, hogy a park nem tudta hozni azokat az adatokat, amelyeket kellene egy jól működő társaságnál, mégis minden alkalommal prémiumokat utaltak ki, és felemelték a vezetők fizetését. Ez csak az utóbbi öt évben meghaladja az ötvenmillió forintot. Ennyi elég lett volna már arra, hogy egy pályázati önrésszel akár a főépület, akár valamelyik skanzenépület megújuljon. Ezért a prémiumokat erre az évre megszüntettem.
- Mekkora prémiumokról volt szó?
- Az utóbbi évben négy vezető között 16 millió forintot osztottak ki.
- Tételezzük föl, hogy csoda történik, nem dől össze az épület, nem ázik be a Feszty-körkép, megszólal a harang, de még mindig ott van a feladat, hogy rentábilisan kellene működtetni az emlékparkot. Erre van elképzelése?
- Természetesen. Amiről eddig beszéltünk, az a múlt öröksége. Egyelőre a fönntarthatóságot kell biztosítani. Erre az évre kész programtervet örököltem, ebben többnyire terménynapok vannak, dinnyenap, hagymanap stb., és augusztus 20.
- Mi ez a dinnyenap, hagymanap?
- A skanzenhez kötődő néprajzi programok. Egyébként minőségi programok, nincs ezzel semmi probléma, csak nem hordozzák a park fő üzenetét. Nincs mögöttük az, hogy ezek most miért Ópusztaszeren zajlanak. A nyári rendezvényeket négy nagyobb programmal bővítettük, és ezek már azt célozzák, hogy ne csak látványos, hanem tartalmas rendezvényei legyenek a parknak.
- Abban nagyjából egyetérthetünk, hogy a nemzeti emlékeink megítélésétől minden kormánynak függetlenítenie kell magát. A viszonyulás más kérdés, de meg kell őrizni, és viszonyulni - ez a helyes sorrend. De ön el tudja képzelni, hogy ez a sorrend helyreáll ebben a politikai klímában?
- Bizakodó és hívő ember vagyok, de erre kis esélyt látok. Úgy érzem, hogy azokkal a dolgokkal kell gazdálkodnunk, amelyek most megvannak.
- Hogyan lehet megfogalmazni az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark üzenetét úgy, hogy modern, kellően diplomatikus legyen, és ne kelljen sutba dobni a nemzeti érzéseinket sem?
- A hagyományokat kellene jól ismerni ahhoz, hogy igazi üzenetet tudjunk adni a parknak. A hagyományok léteznek, ezeket szeretnénk ténylegesen a mai embernek is érthetővé tenni. Ezért rendeztük meg szeptember 9-én az úgynevezett szobori búcsút. Ópusztaszernek mítosza van. Ez a mítosz Anonymusnak köszönhető, ő ezt a helyet jól ismerte, és azt a jelentőséget tulajdonította neki, hogy Árpád a vezéreivel harmincnégy napon keresztül törvénykezett, amelyet aztán a történettudomány úgy interpretált, hogy ez volt az első országgyűlés. Árpád a mai magyar embernek, de nekem mindenképpen, a hazaszeretet, a megmaradás és az összetartozás szimbóluma, bizonyos szempontból a hűség szimbóluma is. Ópusztaszernek is ez volna az üzenete: az összetartozás.
[Forrás: kecskemetilapok.hu] |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-09-28 21:51:56, péntek
|
| |
| |
Szenczi Tóth Károly
Szubjektív búcsú a gyógyítástól
(Egy cikk az És-ből)
Mint amikor egy házasság tönkremegy, amikor feleség és férj már nem tud semmit sem mondani, amikor depresszió és reménytelenség van, és minden szétzilálódik, ez történik most az egészségügyben.
Minden odavan.
A korosztályom bájos színésznője, Voith Ági furcsállta nemrég , miféle dolog, ami most a színészekkel történik, csupa tehetség, de senki sem ismeri őket. Már színházi közvetítés sincsen, nemhogy tévéjáték. Miközben érdemtelenektől roskad a képernyő.
Fölvilágosítom, művésznő, kérem, ez így van jól. Ne tessék berzenkedni. Az embereket Hanka, Lanka és Veszítke magánélete érdekli. Mi izgalmas van abban, ha valaki Hamletet játszik ?
A világ megváltozott, tessék ezt tudomásul venni!
("Másul, másul..." - jut eszembe Karinthy mester.)
Hát nem! Nem és nem!
Régen azt tartották, tizenhét év alatt minden szakismeret elévül. Ma ez bizonyosan rövidebb idő. Alig bírjuk a tempót. Ez jó. Ez haladás. Ezzel semmi bajom.
Bajom nékem a hanyatlással van, ami a napi betegellátást e honban máris jellemzi.
Amilyennek az a fejlett nyugati világban levőnek ilyen messziről látszódik, amit példának okáért a Vészhelyzet című műrealista tákolmány etalonszerűen sulykol; tömeggyógyítás, semmi érzelem, hiszterizált betegek, idő, pénz sosincs, acsarkodó személyzet, kis senki mitugrász doktorok.
Ez a példa.
Ha a ma fiatal orvosa betévedne egykor volt kórházamba, ugyancsak ámulna. Rendet, nyugalmat látna, látogatási időt és csendespihenőt. Nem összevissza csellengő civileket. És nem vizitdíjért ácsorgó hosszú sorokat. Az volna az érzése, az egészség templomába lépett. Ahol a papok is lábujjhegyen járnak. Ahol nem mennyiségi mutatókat böngésznek. Nem arról beszélnek, hány műtétet végeztek, hanem hogy jól végezték-e. Nem arról, hány napig kezelték a betegeket, hanem hogy meggyógyultak-e. És főképp nem arról, hány ápolót és orvost kell azonnali hatállyal kirúgni.
A Szabolcs utcai kórházat pályám kezdetén, 1970-ben Orvostovábbképző Intézetnek hívták. Eredetileg a Pesti Izraelita Hitközség nevezetes kórháza volt. "A" Zsidókórház. Sok remek doktor dolgozott ott, s kezelt számos hírességet. Ott keresett gyógyulást Kodály, Kassák, Heltai, Szomory, Cs. Szabó, Gombaszögi Ella és Frida... A Zsidókórházból a háború után Állami Kórház lett. Később Haynal Imre Egyetem, megint később Országos Gyógyintézeti Központ.
Most nincs neve.
Bezárták.
A kórházi pavilonok XIX. századi vaskos falai üzenetet hordoznak. Egy szakma múltja igenis átöröklődik, és a napi munka is tisztelgés az elődök előtt. Az ember nem emlékezik folytonosan, de mindent abban a szellemben cselekszik, ahogyan azok, akik az út elején jártak. Egy kórház csak technikai értelemben avul el. A gyógyításnak mint humán késztetésünk legszebbikének értelmében sohasem.
Korszerűtlen épületek? Hát igen. Oktondi eleink hanyag módon 1889-ben nem építettek helyet a kompjutertomográfnak... Sok helyen Európában, Milánóban, Berlinben, Salzburgban szakasztott ilyen épületek és kórházak maradtak állva, mint a Szabolcs utcai. A csinnadrattás holland tapasztalatcserén észre kellett volna venni, öreg kórházunk ugyanolyan klinkertéglából épült, mint Amszterdam csatornák menti szép házai.
A rombolás sohasem vezet eredményre. Semmi értelme. Attól még, hogy Budapesten az ötvenes években lebontották a Regnum Marianum templomot, hit és vallás változatlan. És a fájdalom templomos öregeink szívében. Nem kisebb az én bánatom sem, siratom huszonhét évig volt munkahelyemet, amely 1944 sötét hónapjait átvészelte, de 2007 egészségügyi reformját nem. Ez nem üres nosztalgia. Ez hit mestereinkben és azok mestereiben. Ez hit a magyar orvostudomány múltjában.
Pátosz?
Ám legyen.
De nem csak épületeket rombolnak.
Földbe tiporják az egész hivatást.
Akkor, amikor az orvos és ápoló már nem szép feladatának tudatában megy dolgozni, hanem félelemben, megszűnik-e a munkahely, már nincs szó gyógyításról? Ahhoz, hogy az ember mindig tisztességes hangon szóljon, egy rossz pillantást ne vessen, kiegyensúlyozott lelkiállapot szükségeltetik. A gyógyító munkáról nem is szólva. Nem jó olyan sebész keze alá feküdni, aki nem tudja, holnaptól hol dolgozik.
Ha a reformok indokaként a csaló orvos és pazarló kórház képét festik falra, az a veszély fenyeget, beteg és orvos kapcsolata megromlik. Ha az orvost minden recept fölírásakor büntetőkommandó fenyegeti, az már nem orvoslás. Amikor a kórházak a volumenkorlátozás elnevezésű cinikus pénzelvonási rendszer nyomán óránként számolják, mennyit költhetnek műtétre, már csak rettegés van. Sok orvos vállalkozó lett, rendelőről rendelőre rohangál, mit ripacs a hakniban. A kórházat szolgáltatónak hívják, a beteget pedig vevőnek. Nahiszen.
Tudom (én ne tudnám), az egészségügy pénzigényes. Ma a jó kórházi orvos az, és csakis az, aki kijön a havi gyógyszer- és anyagkeretből. Makacs erőfeszítés szükséges, hogy egy betegosztály közössége az állandó hiány problémáján kívül az orvostudományról is szót ejtsen. A nagyszerű orvos vezetőkre mindig is jellemző volt az iskolateremtés, hogy maguk köré gyűjtöttek érdemes fiatalokat. Ma nincsenek tudományos műhelyek, elhamvadtak a pénztelenség és elbocsátások gyilkos tüzében.
Pénzügyekről szólva mindenek hűbéruráról, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárról is beszélni kell. Többször javasoltuk, ha nincs elég forrás, ám küldje képviselőjét a kórházba, álljon az a betegágyhoz, nézze át a várólistákat, döntsön ő, ki igen, ki nem. Most - nagyon helyesen - hirtelen utánanéztek a járulékmulasztóknak. Eközben sok tisztességes befizetőt vádoltak meg, tévesen. Azt gondolná az ember, egy intézménynél, ami nevében viseli a pénztár szót, fillérre rend van.
Nem beszélnék itt a változatlanul alacsony fizetésekről. Ugyan az anyagiakat időről időre szóba hozzák, de csak a hálapénz elleni utálkozás részeként. "Százmilliárdok (!) vándorolnak az orvosok zsebébe, mehetne az a gyógyszerkasszába is." Micsoda demagógia, úristen.
A magyar egészségügyben haladéktalanul cselekedni kell. Azaz: kellett volna. Már régen. Hosszú ideig gurult a biliárdgolyó, hogy itt minden ingyen van. Aztán egyszerre csak beleesett a lukba. Ezt nem kellett volna megvárni. Az egészségpolitikusok pártcsatározásokkal töltötték az időt, és ígértek fűt-fát. A tunyaság tizennyolc évvel a fordulat után súlyos válsághoz vezetett. Legalább tetszettek volna bocsánatot kérni.
De ezúttal valóban. A reform! Örültünk, hogy végre. Nekiveselkedtek odafönn. Jól, rosszul, én nem tudom.
De hogy minden, beteget tisztelő humanizmust és kollegiális attitűdöt nélkülözve, az biztos. A minisztériumban az orvosokat lesajnáló magatartás lett úrrá, számos rossz rendelet és szőke nyilatkozat született. Valamelyes (nem sok) intelligencia szükségeltetik pályaelhagyóként, mégis magas poszton, szerénynek maradni. Amikor sorsfordító intézkedések vannak napirenden, nem az orvosi szakmából gyorsan kisodródott, hanem tapasztalt és hiteles ember kell.
Volt-e ilyen hiteles ember? Volt, nem is egy. Schultheisz Emil, a kiváló belgyógyász, orvostörténész és nagy reformer. Sosem hagyta el a gyakorló medicinát. Nem járt hospitálni. Nagyvizitet a saját osztályán tartott, a Kútvölgyiben, naponta. Kovács Pál, akár Csehák Judit korábban, szorgos körzeti orvos volt, és értett a kollegák nyelvén. Gógl Árpád és Mikola István kiváló doktor, ugyancsak eljöttek a klinikai orvoslásból, ők tudják, miért. És emlékszem régebbről a szerény Szabó Zoltánra és Medve Lászlóra. Ők sokban különböztek egymástól, de egyben egyeztek. Nem nézték le az orvostársadalmat. Nem hitték pökhendien, hogy csalhatatlanok.
Lelki mélyrepülésünkben egyetlen vigasz, és ezt tessék szó szerint venni, a betegek állhatatos bizalma. Nem voltunk mi egymásnak soha ellenségei. Még hogy betegjogi ombudsman! Valami kedves együttérzés körvonalazódik mostanában. Hogy bírják, főorvos úr?
Csupán a beteggel való találkozás, amiért még örömmel gyógyítok. Ezért választottam a pályát. Ezért nem lettem minisztériumi karrierlovag. Ez eszembe sem jutott. Az a sikertelen sértődöttek útja. A szikár, siető orvoslást én már nem szokom meg. Egy tüdőgyulladás, érszűkület vagy gyomorhurut sem érdekes már. Sok ezret láttam. Az érdekes és szeretetre méltó mindig a beteg ember.
Az ember.
Görcsösen markolt botjával, taj-kártyájával és vizitdíj-nyugtájával. Töretlen bizalmával.
Az hogy én, a kifutó széria egy darabja, pályám harminchét éve alatt minden reggel a kórterembe siettem, azaz nem volt időm rá, hogy jókor és jó helyen legyek, az én bajom. Gyáram, erdőm, földem nincsen. Úgy látszik, minden áldott nap rosszkor és rossz helyen voltam. Kicsit belérokkant a lelkem.
Gyógyítottam.
Szenczi Tóth Károly |
|
| |
|
1 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-09-28 19:50:04, péntek
|
| |
| |
A Bács megyei "Z" akták
2007 szeptember 28. 16:45
http://hirklub.hu/?cat=story&id=5120
Diszkrét bája van, hogy azokban a napokban amikor az MSZP meghirdette az őszödi beszéd kapcsán az "igazságot nem lehet lehalkítani" című kampányát akkor tartóztatják le Z. Jánost.
Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, ezért az érintett nevét nem írom ki. Nincs Z ügy mondta a szélesvásznú mosolyával a fenegyerek amikor kilépett Mégegyszermondom Lendvai Ildikó frakcióvezető asszony irodájának az ajtaján. Láss csodát a jeles és szinte a teljes magyar média várta az MSZP egykori üdvöskéjét.
Nem tartom valószínűnek, hogy a frakcióvezető asszony értesítette a médiát. Neki akkor már igencsak kínos volt ez a találkozó. Másnap magyarázkodott a Napkeltés-Pártkeltében. Úgy nyilatkozott, hogy nem is a beszélgetést bánja, inkább azt, hogy még korábban "nem próbáltam vele megértetni, mindenkinek jobb, ha kicsit fölfüggeszti a tevékenységét."
Valószínű, hogy maga Z. értesítette a médiát. Lám-lám még nem engedték el a kezemet! Aztán az őrizetbe vétel, majd előzetes letartóztatás. Majd a feltett kérdésekre, hogy miért van még pozícióban Z, jött a magyarázat. Z-t lévén szó egy demokratikus pártról, nem lehet a tagság ellenére elmozdítani.
Pedig lett volna rá alkalom. Z-nek a Terror Háza előtti idétlen viccelődése után le kellett mondania a képviselői mandátumáról. Persze Z-t nem zárták ki mert Ő egy olyan demokratikus párt tagja, amelyben a demokráciát csak székre felállva lehet elérni. Meg még akkor miniszterelnök úr nem találta ki, hogy Magyarországon valós veszély az antiszemitizmus. Kicsit parkolópályára állították, hogy ez év elején elsöprő többséggel ügyvezető elnök lett hőn szeretett Pártjában, megyéjében.
De hát miért is mondott volna le? A demokratikus Párt nagy Elnöke holmi Altus, Nomentána, meg igazságbeszéde után is a helyén maradt. A demokrácia pedig esélyegyenlőséget ad tagjainak. Aztán amikor a demokratikus Párt nem zárta ki akkor felvetődött a kérdés. Valamit nagyon tud Z? Vagy valami nagyot tud ?
Most állítólag mégis kizárták Z-t. Mégis elengedték a kezét? Mit gondol a pótolhatatlan pártelnök, hogyha erről az ügyeskedő fenegyerekről leveszik a "szekfűs logót"akkor az istenadta nép elfelejti, azt, hogy hol ügyeskedett Z? Ez az Ő nagy találmányuk. Az elk...rtuktól a reformkapkodásig.
Kár, hogy Z. nem emlékszik Kósáné Kovács Magdolna mondására. Élő klasszikusokat csak pontosan szabad idézni, mert ugye nincs Z ügy: "Nem elég ártatlannak lenni annak is kell látszani."
A nevezetes "viccelődés" után a nagy párt demokratikus etikai albizottsága azt írta:"a fiatalember a párt közösségén belül meg fogja találni azt a tevékenységet , mellyel meggondolatlan tettét és annak következményeit az idő haladtával feledtetni tudja."
Sikerült! Igen-igen! Megcsinálta! Megcsinálták! Az igazabb, esély egyenlőbb Magyarországot!!
Tisztelt miniszterelnök-pártelnök úr! Az ilyen ügyes fiúk, mint Z. és W. ugye Ön szerint is veszélyesek a tiszta közéletre?! Veszélyesebbek minden Magyar Gárdánál. mert az emberekben aláássa a demokráciába vetett hitet! Nem kéne most is sajtótájékoztatót tartania? Ha nem is nemzetközit, csak olyan szembenézősdit. Csak úgy hitelesen.
Lőrincz Miklós
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-09-28 19:44:00, péntek
|
| |
| |
A bennünk élő Kádár
http://www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-151518
2007. szeptember 28., péntek 9:40
A Figyelő című hetilapban közölt felmérés szerint a magyarok többségében pozitív emlékként él a Kádár-korszak.
1
A Szonda Ipsos által készített közös kutatás rávilágít: leginkább a munkahelyi és az anyagi biztonságot értékelték az emberek.
Az írásból kiderül, hogy a Kádár János nevével fémjelzett korszak szellemisége ma is bennünk él.
A rendszerváltás óta eltelt 17 év dacára a magyar átlagemberek gondolkodásában, életszemléletében, értékrendjében ma is jelen vannak a Kádár-korszakban kialakult beidegződések.
Ezek továbbéléséért a kormányok paternalista államfelfogása legalább annyira felelős, mint a rendszerváltást követő létbizonytalanság okozta frusztráció - fogalmaz a hetilap.
A cikkből az is kiderül, hogy a legfrissebb felmérések szerint a magyar emberek elsősorban a Kádár-korszak pozitívumaira emlékeznek. A felmérés részleteiről a Figyelőben olvashatnak.
A HVG szerint megrekedt a titkosszolgálati rendszer néhány hónapja még tényként kezelt átalakítása a Nemzetbiztonsági Hivatal sokat vitatott szeptemberi átszervezésével.
Az ombudsmannak megválasztott Szabó Máté a nemzetbiztonsági szolgálatok vizsgálatát nevezte meg első feladataként.
A szeptember elsejétől új struktúrával működő Nemzetbiztonsági Hivatalt hamarosan az illetékes országgyűlési bizottság is meglátogatja.
Az elmúlt időszakról érintettek és szakértők segítségével készített összeállítást a HVG.
Zéró tolerancia meghirdetését fontolgatják a hajléktalanok ellátásával foglalkozó civil szervezetek - írja a Heti Válasz.
Az eddigi liberális felfogással szakítva most maguk a szociális munkások javasolják: akár kényszerrel is segíthessenek a hajléktalanokon.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-09-28 18:51:57, péntek
|
| |
| |
Orbán: Terjed a Zuschlag-modell - meg fogják szüntetni a jogellenes biztosítókat
Forrás: orbanviktor.hu 2007. szeptember 27. 19:51 gondola
"Szeretném szelíden, egyértelműen, megértően, de világosan elmondani és megüzenni a befektetőknek, a reformban érdekelt üzleti köröknek: ha a Fidesz felhatalmazást kap a választópolgároktól az ország irányítására, akkor mi a több-biztosítós rendszert fel fogjuk számolni".
"A Zuschlag-modell válik általánossá a kormányzati munka minden területén" - jelentette ki Orbán Viktor. Rámutatott: először azt tudtuk meg, hogy az ifjúsági pénzeket tüntette el a kormány, most pedig kiderült, hogy az Európai Unióból érkező pénzeket is a Zuschlag-modell alapján osztják el, azaz azokat a forintokat, amelyeket az EU Magyarország polgárainak szánt, jól láthatóan megcsapolják, eltűntetik kormányzati körökben. "Az ilyen modelleknek az a lényege, hogy fejétől bűzlik a hal, felülről lefelé épített korrupciós rendszerről van szó" - jelentette ki a Fidesz elnöke.
"Ha jól megnézzük, hogy miről szól a társadalombiztosítás átalakítása, akkor azt mondhatjuk, hogy Zuschlag-modell van kiépülő félben a TB-rendszerben is. Az a megállapodás, amelyet a két koalíciós párt kötött, semmilyen szakmai elemet nem tartalmaz, egyetlen törekvés hatja át: hogyan lehet hozzáférni a TB pénzügyi alapjaihoz, hogyan lehet azt nyílt vagy burkoltabb formában magánosítani, és jól körülhatárolható üzleti csoportok érdekeltségeibe juttatni? Ifjúsági pénzek, EU-s pénzek, TB-átalakítás: mind ugyanaz a modell, amely rendszert most még Zuschlag-modellnek nevezhetünk. Majd később meglátjuk, hátha méltóbb névről is el lehet nevezni ezt a rendszert" - jelentette ki Orbán Viktor.
Napról napra láthatjuk, hova süllyeszti a kormányzati elit Magyarországot, hogyan gyengül Magyarország, hogyan élősködik mindannyiunkon a kormányzati elit, amely a valóságos bajokat képtelen orvosolni, működésével leginkább újabb bajokat idéz elő, s közben minden pénzt, amihez csak hozzáfér, eltűntet - mondta.
A társadalombiztosítás átalakításáról szóló koalíciós paktummal kapcsolatban az első, amit le kell szögezni: erre senki nem adott a kormánynak felhatalmazást, és a szocialisták választási programja egyértelműen az egybiztosítós társadalombiztosítást tartalmazta. "Senki nem hatalmazta fel a szocialista pártot arra, hogy az SZDSZ 5 százaléknyi támogatottságot kapott programját az ország programjává tegye" - szögezte le a Fidesz elnöke.
Mint mondta, a társadalombiztosítási rendszer megváltoztatásával kapcsolatban be kellett volna vonni a betegszervezetek képviselőit, amely érinti az orvosi kamarát, az egészségügyben dolgozókat és szakszervezeteiket, a kórházakat, az intézményfenntartókat, az önkormányzatokat. "Ehhez képest csak egyetlen szereplőt engedtek a tárgyalóasztalhoz ülni: a leendő befektetőket. Ebből teljesen világos, hogy ez az átalakítás csak és kizárólag a mi pénzünkhöz hozzájutni akaró tőkéscsoportokkal történő megállapodást viseli magán" - mutatott rá Orbán Viktor, hozzáfűzve: a Fidesz mindent meg fog tenni azért, hogy ennek a koalíciós paktumnak a megvalósítását megakadályozza.
A Fidesz elnöke leszögezte: ha mégsem sikerülne megakadályozni, akkor annak több súlyos következménye is lehet. Először is az, hogy mindenkinek több járulékot kell majd fizetnie, lévén hogy az egybiztosítós rendszer esetén a költségeknek a 2 százalékát teszik ki az adminisztrációs és működési költségek, míg magánbiztosítók esetében ez 20 százalékra is felmehet. Másodszor a több biztosítós rendszer szociálisan érzéketlen, ezért a szociális válság mélyüléséhez vezet. Harmadrészt az egyre hosszabb várólistákon előrébb lehet jutni annak, aki fizet, negyedrészt fel kell készülni arra, hogy újabb kórházak fognak megszűnni, mert a hasznot nem hozó kórházakat és intézményeket az új biztosítótársaságok nem fogják bevonni a működési körbe. Ötödrészt nem lehet majd szabadon orvost választani, hiszen ha az orvos nem kötött szerződést az adott biztosítóval, akkor a biztosító nem fogja fedezni a kiadásokat.
Orbán Viktor mindezek után leszögezte: ez a tervezett intézkedés emberiességi szempontból elfogadhatatlan változás, nincs semmilyen összhang a több-biztosítós modell és az ország valóságos anyagi helyzete között, és olyan változásokat indít el az egészségügyben, ami odavezet, hogy a szegények még szegényebbek, a beteg még betegebbek, a gazdagok még gazdagabbak, a gazdagok egészségesebbek lesznek. Ez szöges ellentétben áll azzal az értékrenddel és felfogással, amivel a Fidesz szolgálni próbál a magyar parlamentben és köztársaságban, ezért ellenzi ezeket az intézkedéseket - jelentette ki Orbán Viktor.
"Szeretném szelíden, egyértelműen, megértően, de világosan elmondani és megüzenni a befektetőknek, a reformban érdekelt üzleti köröknek: ha a Fidesz bármikor a közeljövőben felhatalmazást kap a választópolgároktól az ország irányítására, akkor mi a több-biztosítós rendszert fel fogjuk számolni, és vissza fogunk térni a szociálisan érzékeny, a szociális felelősségnek megfelelő egybiztosítós, nemzeti kockázati közösség rendszeréhez" - szögezte le a Fidesz elnöke.
Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: az országban bármerre járva, uniós pályázatokat beadó vállalkozókkal és önkormányzatokkal beszélve eddig is tudni lehetett, hogy az uniós pénzek elosztása nyakig úszik a korrupcióban. "Az országon nem látszik, hogy hova tűnnek a Magyarország polgáraihoz - nem pedig a kormányhoz - érkező uniós pénzek. Erre a kérdésre csak egy válasz van: ezeket a pénzeket eltűntetik. Egyre több látható példáját látjuk, hogy nem egyszerűen eseti ügyekről van szó, hanem országosan kiépített rendszerről. Ha az Ifjúsági Minisztériumban rendszeresen el lehetett lopni a pénzeket, miből gondoljuk, hogy a többi minisztériumban nem ez a helyzet?" - tette fel a kérdést a Fidesz elnöke.
Mint mondta, a vak is látja, hogy a baloldalon egy olyan politikai átalakulás történt az elmúlt 3-4 évben, aminek az az eredménye, amit most tapasztalunk. "A régi baloldal idejében a problémák nagyságrendileg sem voltak mérhetőek ahhoz a problémahalmazhoz, mint a mostani új baloldal idején. A korrupció mindig a kormányozhatatlanságnak, a bandériumoknak, a rablócsapatoknak a megjelenésében tűnik fel. Ez a pontos látlelete annak, amiben ma Magyarország él, és amiből ki kell jutnia" - jelentette ki Orbán Viktor. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-09-28 18:46:48, péntek
|
| |
| |
Itt az ideje a vizsgálatoknak
2007. szeptember 28. 11:37
Beigazolódott, amit már korábban láthatott, aki látni akarta: valami nincs rendben az uniós források elosztása körül - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó pénteki sajtótájékoztatóján.
Mint fogalmazott, azt láttuk, hallottuk, hogy hiába jön a pénz Magyarországra az uniótól, ez a gazdaság állapotán mégsem látszik. Ennek a pénznek pedig valahol lennie kell - tette hozzá a Fidesz alelnöke. Leszögezte: az uniós forrásoknak azt a célt kellett volna szolgálni, hogy a gazdaság fejlődjön, fejlesztések induljanak be, és ezek mindannyiunk életminőségét javítsák. Vannak hírek arról, sőt megalapozott a gyanú, hogy ezek a pénzek valamilyen hálózaton keresztül elvándoroltak a vállalkozók és a magyar emberek zsebéből. "Úgy tűnik, hogy az MSZP pártpénzévé vált az uniós források egy része" - utalt az elmúlt napok sajtóinformációira a politikus, és hozzáfűzte: ezen pénzek ellopása és Magyarország jelenlegi rossz gazdasági helyzete között szoros összefüggés lehet. "Nyilvánvaló, hogy ha ezek az uniós források az eredeti célnak megfelelően gazdaságfejlesztésre fordítódtak volna, akkor a gazdasági növekedés ma nem 1,4 százaléknál tartana" - mondta el, és felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós források nem a kormányt illetik meg, hanem minden magyar embert.
Itt az ideje, hogy Gyurcsány Ferenc befejezze végre a hazudozást, az MSZP pedig a saját hálózatán keresztül a közpénzek és az uniós források lenyúlását - szögezte le a képviselő, és emlékeztetett, hogy a miniszterelnök folyamatosan a feketegazdaság elleni küzdelemről beszél, de észre kellene vennie, hogy először a saját háza táján kellene söpörnie, hiszen leginkább az MSZP-n belül tombol a feketegazdaság. Mint mondta, a műbalhéknak semmi értelme, és az is hiba, hogy a miniszterelnök úgy tesz, mintha nem tudná, mi történik a saját kormányában, közben pedig kiépített rendszer szerint nyúlják le a közpénzeket.
"Központilag irányított és felülről vezérelt a rendszer" - hangsúlyozta Pelczné Gáll Ildikó, és megjegyezte, hogy a Zuschlag-eset nem egy önálló kis sziget, hanem az egésznek csak egy szelete. Hozzátette: sok ilyen lehet, nem tudjuk, mennyi. Azt viszont tudjuk - tájékoztatott -, hogy három ilyen hálózatot hoztak létre, amely alkalmas arra, hogy visszaéljenek az uniós forrásokkal. Ilyen a kistérségi hálózat, az NFT házhoz megy hálózat és a vidékfejlesztési menedzserek hálózata. Ezek egyikében sem köztisztviselők döntenek a pénzek elosztásáról, hanem MSZP-s pártkatonák - figyelmeztetett. Felidézte, hogy amikor a kistérségi hálózat éléről visszahívták a regionális igazgatókat és helyettük szocialista párttagokat építettek be, már akkor tudtuk, hogy ez a rendszer visszaélésekre adhat lehetőséget. "Azonnali intézkedést kérünk, hogy ezt a két hálózatot, a kistérségit és az NFT házhoz megy hálózatát szüntessék meg" - közölte a párt alelnöke, és bejelentette azt is, hogy országgyűlési határozati javaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy a kistérségi tanács által jelölt és választott megbízottak kerüljenek pozícióba, ne pedig pártkatonák.
Pelczné Gáll Ildikó emlékeztetett: a hírek szerint a minisztériumok felé vándoroltak a közpénzek. Ezt ki kell vizsgálni - tette hozzá, ezért - jelentette be - összehívja az uniós forrásokat felügyelő eseti bizottságot, és át kívánja tekinteni, hogyan történik a pályáztatás, és hogy történhetett az meg, hogy EU-s források magánzsebekbe vándoroltak.
fidesz.hu |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-09-28 17:56:20, péntek
|
| |
| |
Szlovákia újrahasznosított történelmi hulladéka
A történelem csontkeze Szlovákiában lenyomta az idő filmjének replay billentyűjét. Pozsonyban a törvényhozás megerősítette Eduard Benes jogfosztó, kollektív bűnösségre alapozó dekrétumait. Ami körülbelül olyan, mintha Németországban érvényben lennének az 1935-ös faji törvények, s a Bundestag szavazna a jövőbeni hatályosságukról.
Megtörtént események újrajátszódásával nemegyszer foglalkoztak történetírók, létfilozófiai bölcselők. Nietzsche ,,örök visszatérés-teóriája" szerint minden cselekmény ugyanúgy ismétlődik, arra ítéltetünk, hogy minden régi dolgot végtelenített körforgásban sokszorosan átéljünk. A déja vu kifejezést Marcel Proust Eltűnt idők nyomában c. regénye dobta a köztudatba. Marx úgy vélte, a dolgok kétszer játszódnak le: először tragikus, utána bohózati formában. Hogy ezek közül melyik illik leginkább a fenti szituációra, elválik. Kísérteties egyezés: amikor 1942. május 15-én a zsidók hontalanná és földönfutóvá (kiirtandóvá) tételéről szavazott a pozsonyi országgyűlés, csak a magyarokat képviselő Esterházy János voksolt a javaslat ellen. A minapi, szégyenteljes dekrétumokat leporoló határozatnál az MKP képviselői ugyancsak egyedül maradtak. Ahogy hajdanán a zsidóságot egymagukban oltalmazták a politikai elitben, úgy most önmaguk védelménél is cserbenhagyta őket az uniós tagságára büszke szlovák belpolitika.
Olyan a világ minden demokratikus államában előfordul(hat), hogy egy parlamenti (vagy azon kívüli) szélsőjobboldali párt rasszista javaslatot tesz. De az már jóval ritkább - ha nem egyedülálló - amikor egy, papíron ,,eurokonform" ország valamennyi többségi pártja jóváhagy egy, betűje szerint fajüldöző törvényt. Szlovákiában ez a helyzet. Az ötletgazda Slotától indítva, Meciarral kezdve, Fico miniszterelnökön át az ellenzéki jobbközéppel folytatva, egészen a liberálisokig mindenki rábólintott a Benes-dekrétumokra. Kivéve az érintett magyarokat. (Az egy tartózkodó kereszténydemokratát is legfeljebb ,,taktikusan bátornak" nevezhetjük, ha van ilyen fogalom. Hacsak nem szimplán félrenyomott.)
Mik is voltak ama bizonyos dekrétumok? 1939-ben Hitler - feldarabolván Csehszlovákiát - Csehországból protektorátust, Szlovákiából de jure független nácibarát (báb)államot csinált. Az utódállamok lakói - csehek, szlovákok, magyarok, németek - között egyaránt voltak kollaboránsok, illetve ellenállók. De 1945-ben főként (sok esetben kizárólag) az utóbbiak bűnhődtek. A felvidéki magyarok (és a szudétanémetek) állampolgárságát eltörölték, iskoláikat bezárták, vagyonukat lefoglalták. Őket magukat pedig kitelepítették vagy deportálták.
Miután több mint százezer nemzettársunkat átüldözték a határon, az ottmaradtakat a benesi hatalom, durva nyomásgyakorlással, identitásuk megtagadására kényszerítette. Ez volt a hírhedt ,,szlovákosítás." Az ellen senkinek nem lett volna kifogása, ha - egyéni felelősség alapján - azokat a magyarokat büntetik, akik tényleg követtek el háborús bűnöket. De ehelyett, soviniszta gyűlölettől vezérelve, ártatlanokat diszkrimináltak. Miközben vétlen magyarokat kiközösítettek, aközben - Skultéty Csaba SZER-újságírót idézve - a szlovákoknál ,,aki a háború alatt északon Hlinka-gárdista volt, abból a háború után egy csapásra a kitelepítetteket felügyelő partizán-gondnok lehetett délen". Szomorú, de az elvileg demokrata Beneséknél e téren még a szabadság elpusztítására felesküdött csehszlovák sztálinisták is jobbak voltak. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után a nemzetiségekre ránehezedő nyomás, ha nem is szűnt meg, de kicsit enyhült.
Fasisztoid minimum
Elvileg, morálisan, ilyen törvények demokratikus fenntartására nincs mentség. Ahogy a zsidótörvényeket aláíró Horthy Miklós, úgy a magyardeportáló Benes sem kívánatos az európai szalonban. De utóbbit a gyakorlatban mégis eltűrik. Mégpedig avégett, hogy Csehszlovákia - Ausztriához hasonlóan - a II. világháború után ,,a náci agresszió áldozataként" a győztes oldalra soroltatott. Elfedve a tényt, hogy a szlovákok tömegei vettek részt a megszállók kiszolgálásában. A nyugati nagyhatalmak azért bánnak ennyire szőrmentén a dekrétumokkal, mert az ő lelkiismeretük se tiszta. Nemcsak hogy eltűrték, de támogatták a kisebbségek beolvasztására irányuló törekvéseket. Az 1946-47-es párizsi békekonferencia brit delegátusa, Lord Samuel Hood nyíltan kimondta: ,,az legyen a célunk, hogy a faji kisebbségek asszimilálódjanak azokban az országokban, amelyekben élnek, ne pedig az, hogy fennmaradjanak" - idézi könyvében Romsics Ignác. Amellett az angolszász szövetségesek is deportáltak: hatóságaik - repatriálás örve alatt - szerte a megszállt Európában elfogták, kiszolgáltatták a visszatérni nem akaró szovjet emigránsok és menekültek tömegeit az NKVD osztagainak, akik kivégezték (vagy a szovjet kikötőkből egyenesen Gulagra szállították) őket.
De - függetlenül attól, mi zajlott a múltban - az Uniónak is látni kell: Szlovákia vezetése átlépett egy határt. Természetesen a szlovák nép többségének joga van ahhoz, hogy demokratikus választásokon fasisztákat (vagy fasisztabarátokat) juttasson hatalomra. S hogy utálja a magyarokat, és ellenszenvét kifejezze. De ahhoz nincs, hogy megnyirbálja a kisebbségiek szabadságát. Jelen helyzetben Brüsszelnek azonnali szankciókkal kell sújtania a teljes pozsonyi vezetőréteget. Ugyanis a szlovák ellenzék bebizonyította: ilyen tekintetben nem alternatívája a kormánypártoknak. Északi szomszédunk a vértelen, ,,békés" közösségi hisztéria állapotában van. Ahol a másnemzetiségűek (és másként gondolkodók) sértegetése, bűnbaknak kikiáltása nem csupán lehetséges, de természetes része az állampolitikának. Mégpedig - idézzük ismét Skultéty Csabát -, azért, hisz ,,a szlovákság mint politikailag fiatal nemzet sorozatosan hozzájutott az ingyenzsákmány lehetőségéhez. Amikor megalakult a klérofasiszta szlovák állam, nagyon sok csehet utasítottak ki, és tették rá a kezüket a javaikra. Utána a zsidókat deportálták, vagyonukat arizálták (árjásították), majd a szepességi németeket és a magyarokat fosztották meg mindenüktől. Mindent könnyen kaptak és minden hibás lépésük következmények nélkül maradt."
Hát tudatni kell velük: az ilyen jelképes, de törvényileg mégiscsak hatályos kirekesztés retorzióval jár. S csattanós pofon ez az engedékeny, ,,jó szomszédság mindenáron" címszó alatt folyó magyar külpolitikának. Karakán, nemzetközi síkon folyó jogvédő diplomácia szükséges. Nem csupán alibi-demars. Torz aránytalanság, hogy akik egy parlamenten kívüli szélsőjobbos törpepárt operettgárdájának apropóján hetek óta verik a tamtamot, nem szerveznek a szlovák országház pártjainak fasisztoid konszenzusával dacoló tömegtüntetést a nagykövetség elé. (Ahogy nem tették ezt a szerb fasiszták vajdasági magyarverései idején se) Pedig kéne. Mondhatjuk, egyszerű fáziskésésről van szó: Pozsonyban most zajlik, ami Budapesten a Horthy-újratemetés idején volt. Igen ám, csakhogy a lovastengerész szellemiségének kormányzati feltámasztásával szemben Demokratikus Charta alakult. Az MSZP és SZDSZ - a szlovák oppozícióval szemben - nem szavazott meg a parlamentben horthysta nosztalgiahatározatot. Az önálló demokratikus hagyományokkal alig bíró Szlovákiában viszont a mérgező történelmi szemét össznemzeti újrahasznosítása folyik. Ami - ha túldimenzionáló pánikra nem is - aggodalomra mindenképp okot ad.
Papp László Tamás
hvg.hu
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-09-28 17:53:36, péntek
|
| |
| |
Egészségügyi tárca helyett ,,népirtási minisztérium"?
2007. szeptember 28. 17:08
MNO
,,Népirtási minisztériumnak" kellene átnevezni az Egészségügyi Minisztériumot - mondta Jobbágyi Gábor, a Pacem in Utero Egyesület elnöke pénteken a tárca épülete előtt tartott tiltakozáson.
Nem hallgatunk tovább! címmel tartott ,,életvédő tiltakozást" az Alfa Szövetség, az Anya-Ország Alapítvány és a Pacem in Utero Egyesület szervezte.
Jobbágyi Gábor beszédében úgy fogalmazott, azért a tárca épülete előtt tiltakoznak, mert itt hozzák azokat a törvényeket, amelyek például engedélyezik az abortuszt és a sterilizációt. Mint fogalmazott, ,,életellenes összeesküvésnek", évtizedek óta tartó tudatos, szervezett életelleni támadásoknak van kitéve a magyar nemzet, és ezért az ország vezetése és az Egészségügyi Minisztérium nem tesz semmit, sőt erősíti ezeket a folyamatokat. Életellenesnek nevezte a kórházbezárásokat, az orvosok elbocsátását, a vizit- és kórházi napidíj bevezetését a mintegy 50-60 fős hallgatóságnak.
Csókay András idegsebész elismerte, hogy orvosként korábban ő is adott tanácsokat az abortuszt választó nőknek, azonban - mint mondta - Isten kegyelméből megváltozott a gondolkodásmódja.
Papp Lajos szívsebész azt mondta, ő nem tiltakozni, kérni jött. Kérni a teremtőt, hogy világítsa meg azok elméjét, akik ezért a nemzetért felelősek: a felelős minisztereket, a felelős miniszterelnököt, a felelős köztársasági elnököt.
A felszólalóknak helyet adó pulpituson a szervezők egy, az abortuszoknál használatos orvosi eszközökből épített, keresztet állítottak fel, amelyre vörös rózsa szálakat tűztek, szárukon fekete szalaggal.
A rendezvény végén egy fekete szalaggal összekötött vörös rózsa csokrot nyújtottak át az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkárának, Baraczka Mariannak.
(MTI)
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=432202&rvt=2&PHPSESSID=2f2e9ff33658373cd d92053a7814702c&pass=2 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2007-09-28 17:47:56, péntek
|
| |
| |
Újabb óriáskölcsönt vettünk fel
2007. szeptember 28. 15:30HunHír.Hu
http://hunhir.hu/?pid=hirek&id=8478
Az Európa Tanács Fejlesztési Bankja (CEB) 150 millió euró kölcsönt nyújt Magyarországnak, az erről szóló szerződést pénteken Budapesten írta alá Raphael Alomar, a CEB kormányzója és Veres János pénzügyminiszter. A tervezett 686 millió euró összegű hitelkihelyezésből a cigányok integrálására is költenek.
ACEB egyúttal átadta a pénzügyminiszternek a bank Magyarországra vonatkozó, 2007-2009. közötti országstratégiáját, amelynek alapvető célja, hogy meghatározza Magyarország és a CEB közötti együttműködés kereteit.
Az országstratégia részeként a CEB a hároméves időszakban összesen 686 millió euró összegű hitelkihelyezést irányoz elő Magyarországnak, és egyrészt az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megvalósuló területeken nyújt majd hiteleket Magyarországnak.
A mostani 150 millió euró hitel már ennek az együttműködésnek a része, elsődleges célként a mostani kölcsönszerződés a magyarországi lakásprogramok finanszírozását irányozza elő. A jelenlegi hitelből finanszírozni lehet majd egyebek mellett a panelprogramot is, illetve a lakások energiatakarékos korszerűsítését.
Raphael Alomar elmondta: a párizsi székhelyű CEB Európa legrégibb fejlesztési bankja, Magyarország 1998-ban csatlakozott a nemzetközi pénzintézethez. A csatlakozás óta a CEB Magyarország számára 1,2 milliárd euró összegű, 12 projekt finanszírozását szolgáló kedvezményes hosszú lejáratú hitel jóváhagyásáról döntött már. Ebből ez idáig 750 millió eurót kifizetett a CEB Magyarországnak.
A mostani három évre szóló országstratégia alapján a tervezett 686 millió euró összegű hitelkihelyezésből 351 millió euró kapcsolódna különböző európai uniós támogatással megvalósuló projektekhez, a fennmaradó 335 millió euró hitelből pedig önkormányzati fejlesztéseket, lakásprogramokat, illetve a roma integrációs programot is lehet majd finanszírozni. Általában húszéves futamidőre folyósít hitelt a bank. Ez esetben például a roma programra nyújtandó kölcsönnél 50 bázispontos kamattámogatást is biztosít. Kölcsöneit az EURIBOR alap folyósítja - közölte az mti hírét az origo. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/4 oldal
|
Bejegyzések száma: 39
|
|
|
|
2007. Szeptember
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
923 db bejegyzés |
| e év: |
6477 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2609
- e Hét: 8341
- e Hónap: 19452
- e Év: 172948
|
|
|
Offline
