Regisztráció  Belépés
migova.blog.xfree.hu
" Aki sosem követ el hibát, általában semmit sem csinál " Spevi Éva/migova
1953.06.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/39 oldal   Bejegyzések száma: 382 
Mindnyájunknak........
  2007-10-31 14:21:53, szerda
 
 



......kívánom, hogy ezek a szomorú, mégis szeretetteljes ünnepnapok,
mely az elvesztett nagyon kedves és nagyon hiányzó hozzátartozóink, barátaink megemlékezéséről szólnak legyenek Mindenkinek békés, megnyugvást adó szívünkben melegséggel élő !
Hiányukat nem pótolhatja senki és semmi, ha nem felejtjük Őket akkor mindig velünk maradnak.


Babits Mihály: Sírvers

Itt nyugszom. Végre megnyugodtam
a hosszú szenvedés után.
Keserű lelkemet kiadtam
s mint dőlt fatörzs, fekszem sután.
Keserű lelkemet kiadtam,
mint fájó gennyet a beteg:
magamtól is védve maradtam:
akarva sem szenvedhetek.

Nincs jobb világ a másvilágnál,
a másvilágon nincs világ,
s nincs jobb világ a nincs-világnál,
mert féreg nélkül nincs virág.
Nincs jobb világ a nincs-világnál,
hol féreg van csak, nincs virág,
hol féreg nem kár, hogyha rágcsál,
hol féreg nem fáj, hogyha rág.

Itt nyugszom. Végre megnyugodtam.
Elszállt az álom és a láz.
Ma föld fölöttem, föld alattam,
és nem emel, és nem aláz.
Ma föld fölöttem, föld alattam,
koporsó kerít, néma ház.
Keserű lelkemet kiadtam
és nem boszant a léha gyász.

Nincs jobb világ a másvilágnál,
mely halkan létlen létre bont,
mert jobb ha nem látsz, mint ha látnál,
s hol semmi érzés, semmi gond.
Mert jobb ha nem látsz, mint ha látnál,
és jobb a száraz, puszta csont
ez ideges, husos világnál,
mely oly keserves és bolond.

 
 
1 komment , kategória:  Általános  
Dal apám emlékére
  2007-10-31 14:05:53, szerda
 
 



Dal apám emlékére

Link
 
 
0 komment , kategória:  Zenék, Dalszövegek  
Emlékdal
  2007-10-31 13:51:14, szerda
 
 



Alex Tamás: Emlékdal

Csak a jók mennek el, ők hagynak el,
Mit ők hoztak el, ők viszik el.
Ez nem tünik fel, míg együt vagyunk,
Csak a jók ünnepén ha az égben vagyunk

A jók mennek el, s ránk száll az éj
Ők hagynak el, az álmunk övék.
Ez nem tünik fel míg együtt vagyunk,
De a jók ünnepén találkozunk.
Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg öket Istenem!

Miért múlik el az élet?
Miért van az, hogy nincsen visszaút?
Mert mindent, amit ők hoztak el nekünk,
Bennünk él tovább majd ugyanúgy.

Szívük megpihenni tér ott lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg őket Istenem!

Miért múlik el az élet?
Miért van az, hogy nincsen visszaút?
Mert mindent amit ők hoztak el nekünk,
Bennünk él tovább majd ugyanúgy.

 
 
0 komment , kategória:  Zenék, Dalszövegek  
Adagio - Gyertyák
  2007-10-31 13:44:43, szerda
 
 



Adagio - Gyertyák

Link

 
 
0 komment , kategória:  Zenék, Dalszövegek  
Gyertyák a síron
  2007-10-31 12:25:27, szerda
 
 



Delhusa Gjon - Gyertyák a síron

Link

 
 
0 komment , kategória:  Zenék, Dalszövegek  
V-Moto'Rock : Gyertyák
  2007-10-31 12:13:34, szerda
 
 



V-Moto'Rock : Gyertyák

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik elzárkóznak a jótól,
Akik nincsenek itt, s nem is értenének a szóból,
Aki barát, de lehet még ellened is,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.


Égig érjen a fény, és mi úgy szeretnénk,
hogy sohase múljon el.
Égig érjen a fény egész életünkön át,
hogy nyithassa két szemét, ki mindig erre várt.


Mindazokért, kik ma egyedül ülnek a járdán,
Kikre család, gyermek, otthon rég nem vár már,
És mindenkiért, aki nem lehet itt,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
És mindazokért, akik nincsenek itt,
Egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik nem vették még észre
Örök bilincs kell minden fegyvert fogó kézre
Mindazokért, akik nem hiszik el
Mindazokért egy egy gyertya égjen

 
 
0 komment , kategória:  Zenék, Dalszövegek  
Halottak napján
  2007-10-31 12:05:33, szerda
 
 



Ady Endre: HALOTTAK NAPJÁN

Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk --
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...

1899 november 1

 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Feltámadás
  2007-10-31 11:51:24, szerda
 
 



Feltámadás

Mert látták letéve szemfedőd,
S mellette halotti lepledet,
És látták: a nagy kő félredőlt,
Mit elgördíteni nem lehet.

Mert hallották szavad Emmauszba érve,
Felismertek Téged kenyérrel a kézbe'
Hogy áldottad és megszegted a kenyeret.
Ők sírva-nevetve csókolták hűlt helyed.

Hiszen a két szem nem álmodott,
A porban ott van lábnyomod.
Mert láttak Téged, ó boldogok!
Hetvenhétszer is boldogok!

Mert látták, hogy ettél a halból,
Hogy mint esett a halfogás.
Tudták: - ,,A Mester néz a partról,
Az Úr az ott, és senki más!"

Mert tudták, nem lehet kísértet,
Bár jött a zárt ajtókon át,
Vett magához a lépes mézből,
S mutatta véres oldalát.

Az a két szem nem álmodott,
A porban ott van lábnyomod.
Mert láttak Téged, ó boldogok!
Hetvenhétszer is boldogok!

És láthatott végre Tamás is,
Érezve ujjával sebed.
,,Én Uram, én jó Istenem!"-
Felelte Tamás is neked.

Az a két szem nem csalódott,
A porban ott van lábnyomod.
Mert láttak Téged, ó boldogok!
Hetvehészer is boldogok!
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Mindenszentek, halottak napja
  2007-10-31 10:45:08, szerda
 
  Mindenszentek és halottak napja november 1. és november 2.





Az egymás utáni napokon ünnepelt mindenszentek és halottak napja közül egyértelműen az utóbbi dominál, annak ellenére, hogy a megemlékezés később alakult ki.





Minden vértanú ünnepe

A minden vértanú ünnepe volt az első keresztény jeles nap, amely a halottaknak állított emléket. A Keletrómai Birodalomból a 4. századból maradt fenn írásos emlék, amely arról számol be, hogy a keresztényüldözések áldozataiért imádkoztak. Kezdetben nem alakult ki egységes időpont, három alkalommal, május 13-án, a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódóan és pünkösd után ünnepelték meg a vértanúkat Keleten.

A Róma vezetésével kibontakozó nyugati egyház a 6. században vette át az ünnepet. Ebben IV. Bonifác pápának volt kiemelkedő szerepe, aki a katakombákban nyugvó őskeresztényeket hatalmas pompával újratemettette. Az eseményre 690. május 13-án került sor, ezt követően pedig minden évben felidézték az első keresztények emlékét. A korabeli szertartásnak volt egy érdekes eseménye: a Vértanú Mária templom kupolájáról rózsaszirmok hullottak a mártírokért imádkozó hívekre. Ez a hagyomány a középkorban átkerült augusztusra, a rózsák ünnepére.

A minden vértanú ünnepe egészen a középkorig élt, jelentőségét azonban visszaszorította a mindenszentek később kialakult hagyománya.






Mindenszentek

III. Gergely pápa a 8. században indította útjára mindenszentek ünnepét. A pápa kiállt azért, hogy a vértanúk mellett a kereszténység elismerése után szentté avatottakról is emlékezzenek meg, ezért 732-ben a Szent Péter-bazilika egyik mellékkápolnáját mindenszenteknek, vagyis az egyház szentjeinek ajánlotta. A történtekből kiolvasható, hogy a mindenszentek nem a vértanúk ünnepének új értelmezése, hanem attól teljesen független kezdeményezés.

Nem ismert, hogy a felszentelés az év melyik napján történt, a 8. századtól azonban november elsejét említik, mint az ünnep dátumát. Az sem ismert, hogy miért pont november elsejére esett a választás, talán valamelyik pogány rítus átvétele állhat a háttérben (kelta újév vagy hispán-gall ünnep).

Mindenszentek, akárcsak a minden vértanú ünnepe idővel vesztített jelentőségéből, a három ünnep közül a halottak napjának épült be egyedül a világi ünnepek közé.






Halottak napja

A népi kultúrában a mindenszentekhez szinte egyetlen szokás sem kötődik, ezzel szemben a halottak napja igen színes hagyományokkal rendelkezik. A mindenszentekkel ellentétben az ünnep nemcsak a katolikusoké, hanem a reformáció több vallása is elfogadja: míg az evangélikusok és az unitáriusok hivatalosan is elismerik, addig a reformátusok csak szokásjog alapján, a templomon kívül emlékeznek meg az eseményről.

A halottak napja szintén önálló ünnep, a másik két szokástól függetlenül alakult ki: Szent Odilo clunyi apát 998-ban rendelte el, hogy a halottakról zsolozsmákkal és szentmiseáldoztatokkal emlékezzenek meg. A szokás Nyugat-Európában a 12-13. században mindenhol elterjedt, így Magyarországon is. A szokás ismertsége napjainkban is töretlen, azon kevés hagyomány közé tartozik, amely életben tudott maradni a 21. század elején is.


Keresztény egyházak viszonya mindenszentekhez és halottak napjához

Link
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Halottak napja
  2007-10-31 10:36:48, szerda
 
 



Halottak napja

A porhanyós út híven őrizte meg a talp jellegzetes nyomát. Az apró kövek halkan, a helyhez méltó csendes roppanással morzsolódtak szét a rájuk nehezedő súly alatt. A cipő finom, sejtelmes reccsenő hangja, a puha bőr gyűrődének alig hallható szusszanása, mint ritmikus halk zene kísérte a monoton lépéseket. Az őszi nap sugarai melegítően ölelték át a temető fáit, nem értve az elszáradón lehulló levelek néma halálát. Az égen nesztelenül suhanó kis felhők születtek és tűntek el, mintha maguk értelmetlennek ítélték volna létüket.
Nem az előadásra, a mindent újjáteremtő hatalmas színjátékra készült a természet. A nyár tobzódó műsorának vége volt, s a szereplők most lassan haldokolva múltak el a semmibe. Pedig most kékebben tündökölt az ég mint tavasszal. A halál most ülte komor torát a temetőkertben, de az ősz színpompás díszletet varázsolt köré. A ragyogó ég és pompázatos színek, mintha feledtetni akarták volna a gyász elkerülhetetlen bánatát

+++

Az égbolton egy fehér, egyre növekvő csík jelent meg, csúcsán ezüstös fényben csillogó utasszállító géppel. Irtózatos zajjal és sebességgel hasította az eget. Belsejében csaknem kétszáz utassal, akik a csendes utastérben, izgalommal vegyes megszokással várták az út végét. A négy óriás motor egyenletesen zúgott, s a kapitány már készült, hogy a robottól átvegye az irányítást.
Az ablak melletti ülésen, hátradőlve a kényelmes karosszékben, egy negyven év körüli elegáns úr ült. Csak néha pillantott le a tájra, de most különös kíváncsisággal a gép alatt lassan elvonuló várost. Közben órájára nézett, mint aki időben szeretné célját elérni. Pontosan hat perc volt még a menetrendszerű érkezésig, de a gép kicsit késett.
Finom angol szövetből készült öltönyén - az emberi szemnek szinte észrevétlenül - egy apró kis bogár mászott. Mint egy parányi karcsú légy, hajszálnál is vékonyabb lábaival, a bal váll magasságában kapaszkodott. Óvatosan körül szimatolt, nagy csápjait ide-oda mozgatva úgy mint társa, aki a temetőben egy sárga krizantém-csokor egyik virágán keresgélt valami számára érdekes dolgot. A pici légy a váll legszélső pontján megállt, és menekülésre készen figyelt. A másik bogár - átküzdve magát a kagyló-szerű szirmokon - már csaknem a virág közepéig jutott. Ekkor a szürke öltönyös úr egy váratlan mozdulattal elfordult - a csokor pedig hirtelen felfelé kezdett emelkedni.
Mindkét bogár egyszerre felrepült.

+++

A temetőkert útjáról az egyik sír mellett balra fordultam, és egy ösvényre tértem le. Megigazítottam a kezemben lévő csokrot, majd újra lefelé tartva vittem tovább. Az ösvényről jól látszott a temető legkorábbi része, ahol régen elfelejtett sírok, fakuló márvány-keresztek, az elmúlt század halottainak emlékét őrizték. Középen fekete molyhos tölgy állt. Törzsét, ágait, felfutó borostyán lepte be. Az öreg sírok némán állták körül. Köröttük láthatatlan füstként kanyargott, sejtelmesen körbefonva a sírokat, a borostyán szomorú temető- illata. Csak rövid pillantást vethettem a sírokra; egy távolabbi parcella felé igyekeztem, s mikor feltűnt a fehér márványtömb amit kerestem+ abban a pillanatban a gép kerekei nagyot huppanva, visítva, füstölve leértek a repülőtér betonjára. Az óriás gép minden erejét megfeszítette, hogy megfékezze a hatalmas tömeget. Végül egyre lassulva bekanyarodott és megállt.

+++

Lelassítottam lépteim, a porhanyós kövek utolsókat roppantak talpam alatt. Megálltam a sír előtt, és lehajoltam, hogy elhelyezzem a magammal hozott virágot. Eligazítottam a szirmokat, és a szomszéd sírtól elválasztó keskeny ösvényen araszolva a sírkőhöz mentem, hogy mécsest gyújtsak. Hűvös szellő csapongott a sírok között, és elfújta a gyufát. Körülnéztem, milyen irányból fújhat, és ekkor az egyik közeli sírnál megpillantottam egy öregasszonyt. Ő is egy mécset igyekezett meggyújtani. Olyan ismerősnek tűnt mintha segítséget kérne Készségesen léptem felé, hogy segítsek a mécses meggyújtásában - és ebben a pillanatban felismertem.
- Anyám!

Mert ő volt, biztosan ő volt. Igaz, nagyon megöregedett, azért nem ismertem fel azonnal. Tíz évvel ezelőtt láttam utoljára : itt a temető ravatalozójába. Hiszen az ő sírjára hoztam a virágot. Most pedig itt áll egy közeli sírnál, és ő is mécsest gyújt, egy halottjára emlékezve. Képtelenség, hogy ez a valóság lenne.
De ő csak állt némán, mintha szégyellné, hogy egyedül nem boldogul a mécsessel. Mosolyra húzta száját, de csak nagyra nyílt szemével kérdezte:
- Ugye segítesz kisfiam, hiszen ki segítene itt nekem?

+++

- Miben segíthetek, kérdezte , betanult udvariassággal az alkalmazott, mikor a szürke öltönyös belépett a repülőtér melletti autókölcsönző üveg-pavilonjába.
- Természetesen, azonnal ha szabad kérnem az útlevelét


Fél óra múlva már a sztrádán volt. Megnézte óráját, és kicsit jobban rálépett a gázpedálra. Majd a városban vesz virágot, és talán mécsest is. Ma biztosan sok helyütt árulnak ilyesmit. A kocsi álmosító halk hangon duruzsolt; a hosszú lég út is kifárasztotta. A lemenő nap sugarai elvakították> lehajtotta a napellenzőt. Tegnap még valahol nagyon messze volt, és most már rövid idő csak, és ott lesz

+++

Valami megfoghatatlan erő mindezt hihetővé tette. Léptem egyet a sír felé, ahol ő állt, és a lemenő nap sugaraiban tisztán megláttam a kőlap feliratát. De ezt már nem tudtam elhinni; a felirat számomra lehetetlennek tűnő képtelenség volt. A kőlapon az én nevem állt!
Oda akartam ugrani, hogy szétromboljam ezt az ostoba tréfát, de beleütköztem egy láthatatlan akadályba. Mintha egy óriás üveglap ereszkedett volna közénk. Öklömmel rácsaptam - de hangot nem hallottam. Tisztán láttam a nevem. Alatta: élt de a lenyugvó nap megcsillanó fénye miatt a többit már nem tudtam elolvasni.
Anyám - mert ki más volt - felnevetett.
- Akarod látni?
- Akarod tudni? - hát gyere!
Ebben a pillanatban az üvegfal semmivé foszlott. Az enyészet undorító szaga áradt a sír felől, de egy delejes erő mégis oda vonzott. Anyám fellépett a sírra, és a fedőlap közepére állva, fekete ruhájában, karjait széttárva, bántó, gúnyos nevetéssel nézett rám. Lassan forogni kezdett. Forgása egyre gyorsút, és most már nem csak ő, de a többi sír, az égő mécsesek, koszorúk, virágok, a fák, bokrok, az egész temető, az elhomályosodó ég, mind forogtak vele együtt.. A sír tetején lévő kőlap, puhán kezdett a lába alatt sűlyedni, mint egy örvény tölcsére, és ebben a kavargó, forgó kráterben, fekete alakja egyre sűlyedt a sír mélye felé.
- Ne! - kiáltottam, és oda ugrottam. Ekkor a sír teljes
szélességében szétnyílt, és mindketten - mint az alvilág feltárult kapujába - az óriás, vaksötét kútba zuhantunk.
Anyám egyre gyorsulva hullott a mélybe, de engem egy roppant erő a kút oldalához nyomott. A kút kiszélesedett, s mintha egy véghetetlen mély hengerbe forogta volna. Semmit sem láttam; karom szélesre tárva nekifeszültem a kút oldalának, és úgy tűnt, hogy forgás közben egyre mélyebbre süllyedek
Éreztem, minden egyes fordulat ebben a hatalmas csavarban, életem egy-egy napját jelenti .Ahogy a Föld forog a tengelye körül, úgy forognak, múlnak el napjaim. A halálfélelem hideg verítéke lepte el homlokomat. Eszeveszett sebességgel rohantak a napok. A kút oldalához szorító erőtől elvesztettem eszméletem. Forogtam tehetetlenül ebben az irdatlan hengerben, mely számomra a halálba vezető út volt.
Hirtelen , egy nagy zökkenő után a forgás lelassult eszembe jutott anyám, de hiába néztem a mélybe, már nem láttam. Aztán az egyre lassuló mozgás megszűnt. A henger némán, mozdulatlanul állt. A halálos csendben iszonyú félelemmel vártam, mi lesz.
Egyszerre apró repedések, világos, fénylő vonalkái futottak végig az oldalán, egyre jobban behálózva. Mintha egy óriás pókokból álló had fonta volna keresztül-kasul. A hengeren, mint egy áramütés, sebes rázkódás futott át . És a következő pillanatban az egész összeomolva a mélybe hullt.
Megfeszülve próbáltam magam tartani a semmibe lebegve de nem sokáig bírhattam: egyetlen hang nélkül a fekete mélységbe zuhantam.

+++

A szürke öltönyös úr kocsija lelassított, és megállt egy virágüzlet előtt. A bolt ajtaja előtt egymás fölé akasztott koszorúk kínálták magukat. Hatalmas vödrökben , sárga, fehér krizantémok áztak, vevőre várva. A férfi belépett a boltba. Kiválasztott egy előre elkészített csokrot, majd a pulton elhelyezett mécsesek közül is vásárolt egyet.
Mikor kilépett az utcára, már égtek a lámpák. Sötétedett. A hidegtől kicsit borzongva sietett a kocsija felé.

+++

Hűvös szélre riadtam fel. Fázósan körülnéztem. Az idegen sír mellett feküdtem a földön. Talán mikor nagy lendülettel ideléptem, hogy az öregasszonynak segítsek, megcsúszhattam a kőlapon. Feltápászkodtam, arcomon éreztem az alvadt vér nyomát, homlokomon jókora púp éktelenkedett. Kibotorkáltam a sírok közül; néhány lépés után egy fának támaszkodva próbáltam átgondolni az átélt dolgokat. Az általam hozott mécses, a feltámadó szélben nagyokat lobbanva, de még égett.
Hogy is volt? Egy öregasszonynak akartam segíteni, aki eltűnt velem együtt egy fekete süllyedő hengerben forogtam, és a végén Ostobaság! Beütöttem a fejem, és eszméletlenül álmodtam mindezt. Szerencsére már sötétedett. Úgy határoztam, megvárom a teljes sötétet és a mellékutcákon valahogy hazamegyek.

+++

Mikor a szürke öltönyös úr beállt a temető parkolójába, már erősen szürkült. Hűvös szél kavargott. Mikor kiszállt, a kocsi hátsó ülésén lévő, hosszú, fekete ballonkabátot felvette, és kezében a csokorral sietett a bejárat felé. A temető-kapu előtt egy pillanatra megállt. A kabát belső zsebéből egy fekete szemüveget vett elő, és feltette. Belépett a kapun, és határozott léptekkel elindult az egyik úton.

+++

Már csaknem sötét volt, mikor úgy gondoltam: elindulok. Előtte még óvatosan kinéztem az eddig elhagyatott útra, és ijedten láttam, hogy egy fekete kabátos férfi közeledik, kezében egy csokorral. Hátrahúzódtam egy bokor menedékébe, hogy itt várjam be, míg elmegy mellettem. Rövidesen oda is ért, és megállt annál a sírnál, ahol az én mécsesem égett. Rövid tépelődés után a csokor egyik felét a sír lapjára tette, majd határozott léptekkel ahhoz a sírhoz ment, ahol elestem. Annak üres kő-vázájába helyezte a csokor másik felét. Elővette a mécsest, meggyújtotta, és a sírra tette.
Egyre nagyobb érdeklődéssel figyeltem. Nem tudtam ki lehet, és mit akar éppen ezeknél a síroknál. Rövid ideig mozdulatlanul állt, majd jobb kezét a sírkő tetejére téve, úgy tűnt, szomorúan elgondolkodik.
Később kezével végigsimította a feliratot; azt, ahol saját nevemet véltem felfedezni. Növekvő izgalommal vártam a fejleményeket; figyelve a bokor mögül. Nemsokára kijött az útra, még egy pillantást vetett anyám sírjára, és indulni akart a temető-kapu irányába.
Ekkor hirtelen előléptem a bokor mögül, és megszólítottam.
- Elnézést, uram
Felém fordult, fekete kabátja szétnyílt; jól látható lett elegáns szürke öltönye, de cseppet sem csodálkozó arccal nézett rám. Most így közelről láttam, hogy fekete szemüveget visel.
- Akar valamit - kérdezte
- Csak azt - feleltem, - hogy érdekelne, talán rokona az itt lévő elhunytaknak, akiknek a sírjára virágot tett?
Elmosolyodott. Levette szemüvegét, és fehér zsebkendőjével megtörölgette. Akkor láttam, hogy mindkét szeme csukva van.
- Elnézést , uram, de a szeme
- A szemem? - kérdezte, élesen felnevetve. -Hát igen, valóban De a sírok között így is kiismerem magam. Hiszen hány éve is már?
- Mi hány éve? - vágtam közbe.
- Nem lényeges - válaszolta. Most már igazán nem fontos.
Visszatette szemüvegét, megbiccentette fejét, megfordult, hogy induljon.
- Hé!- kiáltottam. - Mi nem fontos már?
Visszanézett, elmosolyodott, de nem felelt. Csak furcsán, mereven megemelte egyik kezét búcsút intve.

+++

Csak bámultam utána, míg el nem tűnt az út fordulóján. Leültem a mellettem lévő sírra, átgondolni a beszélgetést. Sokáig ültem így. Zúgott a fejem az ütéstől, - és amit ez a szürke öltönyös mondott? Minden összekuszálódott bennem, és minden teljesen értelmetlen volt. Hiszen most nem álmodok, most ébren vagyok
A sír, ahol elestem, sehogy se ment ki a fejemből. Itt volt tőlem néhány lépésre, de nem mertem odamenni, hogy alaposan megnézzem. Hogy is volt? Az idegen végigsimította a sírkövet, ahová talán az én nevem van felírva; és egyáltalán, kit gyászol ez a különös alak? És a szeme?
Semmit sem értettem.

A temető fölé időközben sötét fellegek gyülekeztek, és eleredt az eső. Nem tudom mi értelme van, hogy még mindig itt állok. A még égő mécsesek közködtek a széllel és esővel, a fákról egy-egy nagyobb lökés százával sodorta le a leveleket. A bokrok kopasz ágai földig hajoltak, és a sírokon tébolyultan hajlongtak a krizantémok. Mosta az eső a köveket, kriptákat, s az úton már vékony kis patak kezdett folyni, kanyarogva keresve útját a kövek között.
Most már teljesen besötétedett, csak itt-ott világított néhány mécses. A szörnyű idő, érdekes módon bátorságot adott. Nem szaladhatok el gyáván! A végére kell járnom ennek a rejtélyes dolognak.
Mindenekelőtt meg kell néznem a sírkövet. Igen, nincs más lehetőség!
Felhajtottam kabátom gallérját, és átsiettem a sírhoz. A sötétben persze semmit sem láttam. Megpróbáltam kitapogatni a kőlapon az írást, de csak a sima felületet éreztem. A szél közben egyre erősödött; a fák ijesztő, suhogó, recsegő hangja, és az eső, gyors cselekvésre késztetett. Zsebemben volt egy doboz gyufa, de nem is gondolhattam arra, hogy a zuhogó esőben használja.
De ha lejutnék a sírba! Villant át agyamon.
Ott védve lennék! A sír tetején lévő hatalmas kőlap, láthatóan egy kriptát borított. Ha lejutok, megnézhetem az ott lévő koporsót. Arra minden fel van írva!
Igen, ez az egyetlen lehetőség, nincs más választásom!
Megpróbáltam a fedőlapot elmozdítani - eredménytelenül. De nem hagytam magam. Minden dühömet belevetve, toltam, nyomtam az óriás kőlapot.. és hiába próbált ellenállni, akaratom erősebb volt! Kezem véresre horzsolva, ázottan, reszketve, kínlódó küzdelemben , végül sikerült elmozdítanom.
Újabb és újabb nekirugaszkodások árán, annyira odébb toltam, hogy a keletkező résen, akár le is juthattam a mélybe. A kriptából a rothadás szaga áradt, de már nem érdekelt semmi. Tervemet véghez kellett vigyem!
Megtámaszkodtam a félretolt kőlapon, és egyik lábam óvatosan lenyújtottam a sírba amikor úgy éreztem, valaki megérint.

- Jöjjön, segítek - szólt a szürke öltönyös, és hideg tenyerével átfogta karom.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/39 oldal   Bejegyzések száma: 382 
2007.09 2007. Október 2007.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 382 db bejegyzés
e év: 5139 db bejegyzés
Összes: 5249 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 488
  • e Hét: 2066
  • e Hónap: 25869
  • e Év: 59014
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.