|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 4
|
|
|
|
|
|
2008-01-17 19:47:33, csütörtök
|
| |
| |
Machiavelli: A fejedelem
2007. január 6., szombat 16:35
"Machiavelli neve és legismertebb művének szelleme az évszázadok alatt egyszerre tapadt össze a hatalmi önkény gonoszságával és a reneszánsz ember középkori nyűgöktől megszabadult gondolkodásmódjával. 1513-ban írott történetfilozófiai, politikaelméleti munkája az uralkodás művészetének kátéja. Számba veszi az egyeduralom megszerzésének módozatait és gyakorlásának eszközeit, formáit a hadsereg szerepét az államéletben, az uralkodó mindenkori teendőit és történelmi példákra hivatkozva tanácsokat ad a hatalom iskolájának eredményes elvégzésére. Az ideális fejedelem kirajzolódó alakját Cesare Borgiáról, a hidegvérűen taktikázó és semmitől vissza nem rettenő politikusról mintázta.
A híres-hírhedt könyv alapkérdése a politika és erkölcs viszonyára vezethető vissza. Machiavelli ismerte föl, hogy a kettő közül a politikai cselekvésnek van önállósága, sőt koronként meghatározó szerepe. A saját törvényei szerint működő politika sűrűn összeütközésbe kerül az etika nézeteivel. Machiavelli tehát olyan tanácsot ad a fejedelmeknek, hogy kizárólag az állam érdekeihez kell igazítaniuk cselekvéseiket. Tetteiknek etikai minősítése pedig attól függ: üdvösek-e a köz javára, az állam fölvirágzására és a nép jólétére."
Niccolo Machiavelli: A fejedelem, Budapest, Magyar Helikon, 1964.
Tartalom
Niccolo Machiavelli Lorenzo de Medicihez
I. Hányféle az egyeduralom, és hogyan lehet megszerezni
II. Az örökletes egyeduralkodásról
III. A vegyes egyeduralkodásról
IV. Miért nem lázadt fel Darius birodalma, amelyet Sándor elfoglalt, örökösei ellen, Sándor halála után
V. Hogyan kell kormányozni azokat a városokat vagy országokat, amelyek maguk szabta törvények szerint éltek, mielőtt elfoglalták volna őket
VI. Az újkeletű egyeduralmakról, amelyeket fegyver és vitézség árán lehet megszerezni
VII. A mások fegyverével és szerencséjével szerzett új uralomról
VIII. Azokról, akik gyalázat árán jutnak uralomra
IX. A polgári egyeduralomról
X. Hogyan kell megítélni bármely állam katonai erejét
XI. Az egyházi uralom alatt lévő államokról
XII. Hányféle hadsereg van; valamint a zsoldoskatonákról
XIII. A segéd- és vegyes csapatokról; a saját katonaságról
XIV. A fejedelem tennivalói a rendezett hadsereg dolgában
XV. Tettekről, amelyekért az embert, különösképp pedig a fejedelmet dicsérik, vagy kárhoztatják
XVI. A bőkezűségről és fösvénységről
XVII. A könyörületességről és kegyetlenségről; inkább szeressék-e a fejedelmet, mint féljék; vagy ellenkezőleg, inkább féljék, mint szeressék
XVIII. Hogyan tartsa meg a fejedelem az adott szót
XIX. Hogyan kerülje el a megvetést és gyűlöletet
XX. Hasznosak-e az erődítmények és hasonló dolgok, melyeket a fejedelmek manapság építenek
XXI. Miképp cselekedjék az uralkodó, hogy becsüljék
XXII. A tanácsadókról, akiket a fejedelem maga mellett tart
XXIII. Hogyan kell elkerülni a hízelgőket
XXIV. Miért veszítették el Itália uralkodói államaikat
XXV. Mit ér a szerencse az emberi dolgokban, s hogyan lehet vele szembeszállni
XXVI. Buzdítás Itália elfoglalásra, és a barbárok keze közül való kiszabadítására
Politológusok, politológus hallgatók számára kötelező olvasmány!
A könyv legálisan letölthető az internetről: HTML |
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-01-17 19:45:59, csütörtök
|
| |
| |
Tirpak-Vasko Sandor:
2007. 06. 22. 22:00
Csak szeretnek megjegyzest fuzni Machiavelli gondolataihoz, es termeszetesen a politologia azota tarto kaoszahoz.
A hatalom es erkolcs kerdeseben keptelene barki is megoldasra jutni, mivel vagy az elsot, vagy a masodikat fogadja el fontosabbnak. A kettot egyutt, egyszerre nem alkalmazhatja.
Na, akkor hol itt a megoldas?
Marpedig ez letezik.
Viszont a tudomany tudomanyos modon ezt el soha nem erheti. Ezt megtanulni, kiokoskodni eddigi eredmenyekbol nem lehet. pedig itt, ezen a ponton dol a az emberiseg jovoje.
Ugyanis ez a dolog az, ami korul mar jo ideje halaltancat jarja Europa.
Sok sikert hozza.
valoszinu ugysem olvassa ezt senki, marmint ezen bejegyzett irasomat, masreszt pedig olyan lenyegtelen. Hiszen a rombolast megallitana mar nem lehet. Utana pedig ugyis ujjaszuletunk. Csak annyi ver, es jaj igazan nem kellene.
A katasztrofa mar be is indult. Ezt a szuperhatalmak kialakulasa, azok tronfosztasa, ellenyegtelenedese inditotta meg. Ha nem kontrolalja seni a vilagot, akkor a vilag kontrollalja onmagat. Ez pedig a teljes es totalis kaosz kialakulasahoz vezet. Nehany even belul. Nagy idok leott allunk.
Ezert rendkivul fontos lenne, ha a politologia elfogadna a mar letezo megoldast erkolcs es hatalom kerdeseben.
Mert valamerre haladnunk kell.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-01-17 19:14:07, csütörtök
|
| |
| |
Ma ott voltál a közelemben, amikor kimentem a konyhába főzni. Ezért aztán sokkal nagyobb kedvvel láttam hozzá, mint máskor.
Paradicsomlevest főztem májgaluskával. Már a leves-alap készen volt, amikor eszembe jutott, hogy maradt tegnapról még egy kis pezsgő. Teletöltöttem a pezsgőspoharat. Míg a buzgó habzás lecsillapult a pohárban, elővettem egy tojást és megmostam. Gyengéden, de mégis alaposan.
Soha nem felejtem el, hogy kezdő háziasszony koromban - mosás közben mindig összeroppantottam a tojásokat. Nehezen jöttem rá a hogyanra...
Megtöröltem a kezem és kortyolgatva megittam a pezsgőt. Letettem a hosszú talpas poharat. Tizenkét pohárból már csak a fele van meg, mert ezeknek is letekertem a talpát mosogatás közben. Valahogy mindent ,,erőből" csináltam...régen.
Feltöröm a tojást egy tálkába. Hozzáadom a galuskának való anyagokat. Összekeverem.
Valami hiányzik... Felteszem az éppen kedvenc CD-met, melyen az első szám Roy Orbison: Pretty Woman-je. Melegít a pezsgő és a ritmus, a dallam. Kezdek beindulni. Először csak a csípőm jár, majd az egész testem mozgásba lendül. Közben nyitom a konyhaszekrény ajtókat. Fazék ki, víz bele, fel a tűzhelyre. Egy nagyobb lábast is előszedek hajlongva, de a ritmust tartva.
- Istenem, ha egyszer rám is így gondolna valaki, mint ez az Orbison erre a pretty woman-re!
A lábasba olajat, majd zsemlemorzsát öntök. Darálok hozzá diót is egy kis kézidarálóval. Ekkor már a Doors To the Other Side-je lüktet, vele együtt én is. Ritmusra darálok és táncolok. Mire megpirul a morzsa, már a víz is kezd forrósodni.
A Light My Fire ritmusára és dallamára beleszaggatom a galuskát a levesbe. Teljesen bevadulok. Érzem, hogy ott vagy a konyhaajtóban és nézel. Rágyújtasz. Nekidőlsz az ajtókeretnek és felém fújod a füstöt.
Nagyon jó a ritmusa a Furcsa embereknek is. A galuskaszaggatót egy hanyag mozdulattal bedobom a mosogatóba és ritmusra kevergetem, míg újra felforr a leves. Ezalatt a fezékban lévő víz is zubogni kezd. Előveszem a mélyhűtőből a túrós derelyés zacskót, miközben nem állok le és rád mosolygok. Te vissza. ,,Ó,de szép az élet!" - Gondolom.
Belezúdítom a vízbe a zacskó tartalmát, megkeverem A vihar lovasai kezdődő ritmusára. Eszembe jut a galuskaszaggató és elmosnám, miközben nézel. Érzem, hogy tetszik neked, amit csinálok. Rázkódik a mellem. Hozzádörzsölődik a mellbimbóm a pólómhoz, ettől aztán megkeményedik.
De ekkor már ott állsz mögöttem szorosan. Amiért magasabb vagy, kissé terpeszbe állsz, hogy testünk érzékeny pontjai találkozhassanak. Felvesszük egymás ritmusát és már együtt ,,lovagolunk". Megfogod a remegő mellemet a pólóm alá nyúlva. Pont belefér a tenyeredbe. Belecsókolsz a nyakamba. Elejtem a galuskaszaggatót és kezdek gyengülni...
Mondanám, hogy ki...ki...fut a ... De már nem is látom, mert elhomályosul a szemem és be is hunyom. Minek nézni, most elég érezni. Egy pillanat alatt eljutok a csúcsra. A gyönyörtől remegve megfordulok, mert téged is boldoggá akarlak tenni.
Bóna Mária Ilona
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-01-17 19:10:44, csütörtök
|
| |
| |
Már esteledett, mikor egy csinos, csupa szexi fiatal lány nyugodtan, naív mosollyal az arcán fellépett a Hajógyári-sziget öreg, még Ferenc-Jóska idejében épített nyikorgó, csupa időrágta vashídjára. Szemeivel valahova a távolba meredt. Látszott, hogy ébren is csak álmodik. Furcsa csillogás játszott azokban a kislányos, réveteg szemekben. Valami megmagyarázhatatlan határozottság, szinte elszántság tükröződött minden lépésében. Már hallotta a zenét, láthatóan élvezte, és alig várta, hogy beléphessen a nagy eseményre: a Pepsi-Szigetre. Valami rockzenei hangfoszlányok, aztán technó, aztán pedig már csak a fiatalok boldog zsibongása hallatszott. Odalépett a bejárati securitysekhez. Ők szemtelenül vizsgálgatták, hiszen olyan igazi nő volt. Rövid szoknya, pici blúz és valami fura, pasztellszínű harisnya. Rugalmas, szinte megformázott mellei minden hanyag lépésnél megremegtek. Hosszú, dús, szőkésbarna haja úszott az esti szellő simogató fuvallatában. Ahogy azonban rámosolyodott a nyers securitys őrökre, azok szinte összerándították magukat. Szó nélkül engedték tovább, valahova be, a forgatag mélyére.
Először mosolyogva, aztán egyre türelmetlenebbül keresett valakit. Láthatóan mostmár kétségbeesetten, ökleit összeszorítva tört magának utat a tömegben. De hiába, amit vagy akit keresett nem volt sehol. Már többen hozzádörgölőztek, szorították, sőt néhány kéz is végigfutott rajta. De őt már nem érdekelte. Az Alvin-koncert egy rövid szünetében szinte kitört belőle a kétségbeesés.
“Sanyi, szerelmem, hol vagy?!”-sikoltotta. De szinte abban a pillanatban el is nyomta vékony, a hangzavarban elvesző hangját a feldübörgő rock-zene.
És állt ott, valahol középen, már úszott is egyet a levegőben, de semmi. A kezek újra végigszaladtak rajta. Mikor végül földet ért, úgy kellett szinte újra öltözködnie. Szemében könny, nem érdekelte már semmi. ”Sanyi, nem veszíthetlek el, kérlek gyere hozzám, akárhol is vagy!”-sikoltotta ismét, a mindent elnyelő hangzavarban.
Hirtelen egy kéz tapadt hátulról a szájára. Megijedt, de aztán szinte elalélt a kéz illatától. Megismerte, ez Sanyi. Egyetlen-egyszer csókolózott vele, de az elég volt, hogy soha többé ne felejthesse a srácot, a férfit, őt, akit már nem is feledhetett. Igen, ő volt az, akiért meg is halna, ha kellene. Mert nemcsak szerette, de rajongott érte. Hiszen olyan szép mosolya volt, és ajka, és illata, és alakja, és szemei. És mindene. Ő volt a férfi, aki nélkül egyszerűen nem találta többé magát.
Szólni akart, de csak tompa, értelmetlen hangok értek el a füléig.
“Pszt!”-szólt fura indulattal a srác.
“Gina, most nem szabad egy szót se…azonnal el kell tűnnünk. Nem akartam találkozni veled, mert veszélyes…szeretlek, tudod?”-nézett hirtelen a lány szemeibe a srác. Gina szinte felsikoltott, de a szájára tapadó kéz nem engedte, hogy egy hang is elhagyja az ajkait. Hirtelen csókolni kezdte ezt a csodálatos kezet. A boldogságtól, hogy végre megtalálta őt, szinte elalélt.
Ekkor hangok hallatszottak valahonnan hátulról. ”Kapd el, a kurváját is!…nem léphetnek meg!”-üvöltötte egy tompa, erős, brutális torok. Késpengék, és pisztolyok csövei villantak a reflektorok ide-odapásztázó sugaraiban.
“Meneküljünk Gina, fussunk, talán megmenekülhetünk!”-jött Sanyi kétségbeesett hangja.
“Hagyj itt szerelmem, nem csináltam semmit, nincs mitől félnem.”-húzta el magát a sráctól.
“Menekülj, én majd feltartóztatom őket!”-mondta szinte túlvilági szenvedéllyel az arcán.
“Nem lehet, ezek megölnek, mindenkit megölnek, csak engem elkaphassanak!”-üvöltötte földöntúli hangon, és valami őrült erővel rántotta maga után a lányt.
“Cocain, érted?! Ezek a cocaint keresik rajtam.”-súgta félelemmel telt hangon a lány arcába.
“Cocain?!”-kérdezte csodálkozva rohanás közben, el-elcsukló hangon a lány.
“Igen, cocain! Egy hátizsák cocain. Véletlenül az övéket kaptam magamra a Keletiben, a poggyászmegőrzőnél. Aztán már minden késő. Az enyémben megtalálták a címem és a te leveledet. Tudnak rólad, csak eddig még nem tudták, hogy hogy nézel ki!”-üvöltötte visszafogott hangon. Hirtelen beugrottak egy bokor mögé. Földrelapultak. A mellettük elsuhanó üldözők szele szinte arcukba csapott.
“Huh, megmenekültünk!”-csókolta a srácot ráomló haja alól a lány.
“Jönnek vissza!”-kiáltott a fiú, és őrült iramban futva, a lányt szinte a levegőben röpítve, a Duna felé vette az irányt.
“Istenem, Sanyi, mit csinálsz, ne-e-em, nem tudok úszni. Neeem!!”-sikoltotta kétségbeesetten Gina.
Ekkor dördült el az első lövés.
“Uuuuhhh!!”-üvöltött fel a fiú a rátörő fájdalomtól. Vér, mindenütt vér. A lány érezte az arcán végigcsorgó meleg, vörös folyadékot: Sanyi vérét.
“Csak a tenyerem, gyerünk, ugorjunk!”
Két tompa csobbanás. A két remegő test eltűnt az örvények között. A parton viszont már felsorakoztak a kábítószerárusok, kezükben fegyver, és válogatás nélkül mindenhová tüzeltek. A vízből felbukkanó két sötét folt körül csak úgy sistergett a folyó vize.
“Félek szerelmem, félek, nagyon félek! Segíts!”-zokogta kétségbeesetten a lány. A fiú maga elé húzta, és hátulról testével takarta, miközben próbálta a víz felszínén tartani, hiszen a lány nem tudott úszni, és minduntalan elmerült.
“Aaaaahh!”-tört fel Sanyiból ismét az üvöltés. ”Eltaláltak. A lábamon.”
Most a lány szedte össze magát, és valami őrült erővel kapálódzott bentebb és bentebb a folyó közepe felé. ”Itt talán már nem látnak ezek a vérengző állatok “-mondogatta magának, és a már csak lassan, egy-egy csapást próbálgató, egyre inkább beüvegesedett szemű fiú felé a lány.
“Nem halhatsz meg, nem engedem! Érted, nem engedem!!”-sírta néha felbukkanó arcával. Aztán ismét golyózápor, és egy halk, alig hallható nyögés. A fiú nem mozdult többé. Testével védte őt, de a golyók kegyetlenül záporoztak, többé már nem volt esély. És erő sem. A srác elmerült. Csak a halkan örvénylő Duna víz fodrozta tovább magát a sötétség csendjében.
“Kopp.”-hallatszott. Aztán ismét. Gina érezte, hogy valami kemény dolog verődött a testéhez, és nem engedi tovább. Körülnézett. Az öreg, rozsdás Duna-híd volt az, amin néhány órája olyan boldogan, és álmodozva sétált át. Megkapaszkodott. Felhúzta kissé magát a lelógó vastraverzben. Érezte, hogy mostmár biztonságban van.
“Sanyi!!”-hasított az éjszaka hideg levegőjébe kétségbeesett, halálsikolyszerű hangja. Abban a pillanatban lebukott a víz alá, ahol a fennakadt fiú testében állt meg a keze. Egyik kezével folyamatosan kapaszkodva, és húzva magát, másikkal Sanyi elerőtlenedett, szinte élettelen karját markolva próbálta feltornászni magát a víz felszínére. És hirtelen fent volt. Hörögve, utolsó erejével szívta tele tüdejét újra levegővel.A fiúra nézett. Vörös volt körülötte a víz, mozdulatlanul nézett a semmibe. Ekkor reflektor fénye pásztázta át a levegőt. Megállt a mozdulatlan testen, és az üvöltő, csapzott arcú lányon. Fent néhány lövés dördült, aztán csend.
Egy hatalmas csobbanás, majd már csak annyit látott, hogy a srác, az egyetlen és örök szerelme élettelennek tűnő teste lassan, majd egyre gyorsulva emelkedik a híd korlátja felé. Szirénák hangja, izgatott hirtelen szavak, aztán elsötétült minden. Érezte, hogy egy kéz megfogja, valamit ráteker, aztán emelkedik valahova. De már semmit nem látott, és tudott.
Hirtelen emberarcok fölötte, lassan körülnéz, Sanyit keresi, de a srác sehol.
“Sanyi, szerelmem, nem halhatsz meg!”-tör fel belőle a kétségbeesett sikoly.”Hol van, hova tettétek, ő az enyém, adjátok vissza! Megöltétek?! Hol van?!”-támadt neki a körülállóknak.
Nem szól senki. Az emberek lehajtják a fejüket, némán néznek maguk elé.
“Bevitték a János-kórházba, ennyit tudunk.”-mondja halkan, tagoltan egy szomorú hang.
“Hős volt”-szólal meg egy zavartan ácsorgó rendőr. A zsebében lévő jeggyel azonosítottuk a sátrat, és ott volt minden. A cocain, és az egész bűnszövetkezet névsora. Már le is füleltük őket. Nagy köszönettel tartozunk Sanyinak. Ugye úgy hívták a fiút?”-közli hivatalosan és néz körül.
“Hívták?! Csak hívták?!…De nem, az nem lehet. Ő él. Ő nem halt meg, láttam. Ő él, igaz él?!-kérdi számon a körülötte állókat. Csend, senki nem szól, a szemek lesütve, zavartan kutatnak a földön szétszórt kavicsok között.
A lány minden átmenet nélkül, úgy csapzottan, véresen, sárosan, szétszakadt szoknyában és szinte mindenütt felszaladt harisnyában rohanva indul a part felé. Megáll mellette egy autó, betuszkolják a lihegő, félig ájult lányt, és elhajtanak valamerre a város felé.
*
Bevágódik a kórházszoba ajtaja, Gina szinte berepül rajta. Megáll az ágy mellett, ahol egy műszerekkel, csövekkel ösze-visszakuszált alak fekszik. Csak áll, és nézi. Izzó, merev tekintettel.
“Él.”-szólal meg az orvos,-”még él.”-mormolja maga elé. A vérzést elállítottuk, és lélegzik is igaz, de annyi vért vesztett, és olyan súlyos volt a fulladás, hogy a test teljesen kimerült. Úgy gondolom legjobb felkészülni a legrosszabbra…”-kezdi újra, de a lány nem figyel. Lassan, vigyázva a csövekre és mindenre, odabújik a fiúhoz az ágyba. Magához öleli.
“Nem szabad kisasszony! Ezt nem lehet…”-akarja elhúzni az ágytól a nővér, de az orvos int, hogy hagyja. Hiszen úgyis mindegy, jelzi az ágy körül álló nővéreknek, és orvosoknak. Lassan mindenki elhagyja a termet, csak az orvos marad, aki a műszereket babrálja, készen azok kikapcsolására, ha bekövetkezik az, amit mindenki gondol.
A lány egyre szorosabban öleli a srácot. Keze már a fiú hátában vájkál. Karmolja, körmeitől a vér kicsordul. De még, és még szorosabban szorítja. A fiú merev szemekkel bámul a semmibe. Ekkor hirtelen letépi róla a csöveket, fecskendőket, szájából szinte kirántja az oxigénmaszk végét.
“Ne, azért ezt mégsem, ezt nem lehet…”-szólal meg az orvos. Ekkor Gina a fiú szájára tapasztja ajkait. Őrult, valami túlvilági mélységből feltörő szenvedéllyel csókolja. Az orvos csak int.El is fordul. A lány szorítja, rázza a testet, ami nélkül nem élhet, szinte üvölt, ahogy csókolja. Rázza, tépi, karmolja a fiút, és mintha egész élete minden átélt indulatát, minden elfojtott titkos vágyát átadná az ágyon élettelenül fekvő szerelmének. Hirtelen őrült erővel magához szorítja, ő maga is belejajdul, sikoltó üvöltés, zokogó kétségbeesés tör fel a torkából, a csókba szinte belehal. Megrázza a srácot, az arcába üvölti utolsó kétségbeesésében: ”akarom, hogy élj, sze-ret-lek!!” Csend. A lány lehanyatlik az ágyra, nem mozdul többé.
Halk nyögés hangja hallatszik. Megnyikordul a régi vaságy. Egy test lassú, majd egyre gyorsabb mozdulatának tompa, összetéveszthetetlen hangjai keltik fel az orvos figyelmét. A hang irányába fordul. A srác ül az ágyon. Fáradtan, bambán, szinte teljesen kábulatban, de ül. Lassan a lány felé fordul, alig látható mozdulattal megsimítja a lány arcába hulló csapzott haját. ”Szeretlek.”-sutogja, majd imbolyogva a lány fölé hajol, és rázuhan. Karjai még átkarolják a lányt, aztán nem mozdulnak többé.
“Atyaisten!!”-üvölt fel visszafojtott hangon az orvos. Hirtelen kivágódik az ajtó, berohannak az ápolók és néhány kíváncsi orvos.
“Mi történt?”-kérdi az előbbi ápolónő, -”meghaltak mind a ketten?”-néz hol az orvosra, hol az ágyon egymást ölelő, szinte egymásba vájódó testekre.
“Nem, csak pihennek. Reggelre már jobban lesznek.”-válaszolja halkan.
“Mi törtent, valami új gyógyszer, vagy csoda, vagy mi?”-néz megdöbbenve az orvosra az értetlen ápolónő.
“Csak egy csók.”-mondja az orvos.
“És más semmi?!”-mereszti a szemeit az ápolónő.
“Semmi.”-néz az orvos valamerre mesze a semmibe. ”Csak egy csók, és más semmi.”-pillant újra az ajkai sarkában bújkáló gúnyos mosollyal a bamba arcú ápolónőre. Megsimogatja a két békésen szuszogó, egymáshoz préselődő arcot, lassan rájuk húzza a takarót, majd lábujjhegyen elhagyják a termet.
Tirpák-Vaskó Sándor
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 4
|
|
|
|
2008. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
214 db bejegyzés |
| e év: |
2154 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 715
- e Hét: 2425
- e Hónap: 11029
- e Év: 46970
|
|
|
Offline
