|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 11
|
|
|
|
|
|
2008-04-16 07:33:11, szerda
|
| |
| |
Két emelet között elromlott az áruházi lift. Az eladók közölték
az üzletvezetővel, hogy jó lesz sietni a javítással, mert egy idős
hölgy szállt be csak, és teljesen egyedül egy vasketrecben? - az
ilyen idős emberknél sosem lehet tudni... az üzletvezető
bizonyosságot akart és lekiáltott a liftaknába:
- Teljesen egyedül tetszik lenni?
- Nem, nem vagyok egyedül! - volt a meglepő és megnyugtató
válasz.
A javítás időbe telt. Amikor végre újra elindult a lift, az üzletvezető
személyesen várta a bennszorultakat a földszinti ajtóban.
Meglepetésére egyedül szállt ki az idős asszony.
- De hát azt tetszett mondani, nem tetszik egyedül lenni?!...
- Nem is voltam. Isten volt velem, és tudja nagyon jól
töltöttük az időt...
N.V Peale nyomán
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-04-16 07:29:43, szerda
|
| |
| |
EZ MIT AZ ÉLETTŐL AKAROK!
Remélni jót és alkotni szépet,
Boldognak látni minden népet
Megetetni az összes éhezőt,
Virággal ültetni be a tar mezőt.
És meglocsolni a sivatagot....
EZ MIT AZ ÉLETTŐL AKAROK!!!
Békében nevelni sok gyermeket,
S ne legyen rémisztő a rengeteg.
Fény gyúljon fel az agyakban...
S az ember ne éljen akaratlan...
Csak az örömök legyenek nagyok !
EZ MIT AZ ÉLETTŐL AKAROK!!!
Emlékezni arra mi régen volt.
Becsülve tisztelni az öregkort.
Mert tapasztalás tanít jövőt.
és erős oltalmazhat serdülőt.....
Hogy városokat ne fedjen el homok ..
EZ MIT AZ ÉLETTŐL AKAROK!!!
A vérnek legyen végre értéke
S nem kérdezve hogy kérték-e?
Hogy kísérjen a tudás a fény,
S a gyermekek legyenek boldogok ,
EZ MIT AZ ÉLETTŐL AKAROK!!!
Kérem legyen mindennap ünnep,
Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek.
Legyen hát megértés, "SZERETET" BÉKE",
Hisz az életnek van valódi értéke.
Így büszke lehetek, hogy ember vagyok...
EZ MIT AZ ÉLETTŐL AKAROK!!!
/Horváth Varga Sándor/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-04-16 06:34:35, szerda
|
| |
| |
Mese egy emberről
Az ember egykedvűen ballagott haza az orvostól. Kezeit zsebrevágva, nem nézett se jobbra, se balra, csak maga elé meredt szomorúan. Egyedül volt, nem tartozott senkihez, nem tartozott felelősséggel senki iránt. Ezért vette tudomásul olyan lakonikus nyugalommal a diagnózist: nem gyógyítható. Nem fájt neki semmi, csak rótta az utcákat, a szemerkélő esőben, hideg, alattomos szélben. Épp csak a komfortérzet miatt hajtotta fel a gallérját. Vagy tán csak megszokásból. Hiszen már úgysem számított semmi. Gondolatai sem voltak... már nem. Befordult az ismerős sarkon, gépiesen, megszokott módon. Semmi nem változott reggel óta, amikor elindult. Szürkeség, beton, pocsolyák....ahogy mindig is. Nem mindig volt ilyen. Ó dehogy. Valamikor régen szebb volt számára minden. Voltak érzelmei, boldog napjai, nevetés...béke, nyugalom. Ez már egy ideje a múlté...megfakult, ő meg belefásult. Nem is izgatta magát a kialakult helyzet miatt, hiszen vesztenivalója nem volt már egy ideje. Tudomásul vette az állapotát, küzdeni nem akart, nem volt ereje hozzá. Persze nem dobja el az életét, azért bolond nem volt sosem, de megbékélt valahogy. Ment, lassan, fejét lehajtva, szemben a széllel. Szürke-szürke-szürke. Lépésre-lépés. Hirtelen megállt...valami megbontotta a sötét egyhangúságot. Mivel eddig is a földet bámulta a lába előtt, észre kellett hogy vegye. A virágot..... Azt a virágot. Ami még reggel nem volt sehol. Hogy is lett volna, hiszen csupa beton minden. Kicsi volt, és napsárga. Hihetetlen módon vakított a szürkeség közepén. Meglepődött...nagyon régen nem látott ilyen szépet. Pedig semmi különös, csak egy napsárga kis foltocska... egy betonrepedésben. Hogyan? Mióta? Miért? Kérdések sorjáztak a fejében, miközben szinte megbabonázva nézte az árva kis életet. Közben pillanatonként meghökkent saját magán is. Régóta nem érdekelte szinte semmi, és most egyszerre itt áll, és nézi ezt a pici csodát...És kérdések fogalmazódnak meg benne. Furcsa érzés volt...megint érezni. Érdeklődni valami iránt, szépnek látni valamit. Már el is felejtette szinte hogy milyen az. Nem tudott szabadulni. A virág tisztasága, léte, kisugárzása fogva tartotta. Lehajtotta a gallérját, leguggolt a növényke elé...észre sem vette hogy az eső már elállt. Úgy általában semmit nem érzékelt most maga körül. De talán mégis: melegedett. Amit még nem tudott az az, hogy nem az idő, hanem ott bent valami. Kinyújtotta az ujjait, óvatosan megérintette a virág szirmait, nem tudta miért teszi, csak érezte hogy meg kell tennie. Puha volt és meleg. Meglepően szokatlan ez egy virágtól. És ez a melegség lassan felkúszott a férfi kezén. Nem értette mi történik. Egy virág csak, nem is valami ritkaság vagy bódító illatú csoda...és mégis más. Megállította, mozdulatra, gondolatokra kényszerítette...és nem eresztette tovább. Úgy érezte tennie kell valamit, mert a növényke itt menthetetlenül elpusztul, lehet hogy még ma. Nem tudta volna megmagyarázni, hogy miért teszi, hogy mit akar, csak vitte valami sosemvolt érzés... a virág élniakarása teljesen letaglózta, magával ragadta. Pár lépésre volt csak otthonról, mégis rohant. Szerszámok, kapkodás... aggódás, türelmetlenség... már arra sem volt ideje, hogy meglepődjön önmagán. Kimelegedett, megcsillant a szeme, arcába új szín költözött. Félt hogy elkésik, pedig a virágnak szüksége van rá! Honnan ez a bolondság? Mit csinálok? Ötlött fel benne egy pillantra. De már futtában csak. Vitték a lábai, a szíve... azok az érzések, amiket már rég eltemetett magában. Lélekszakadva ért vissza az utcára... a virág várta. Kinyílva, ragyogóbban, mint valaha. Mintha mosolyogna... gondolta a férfi. És visszamosolygott. Fogta a szerszámait, és óvatosan nagy figyelemmel kiszabadította a növényt a beton fogságából. Az arca elé emelte, és a virág hálásan hozzá hajolt. Felvitte a lakásba, és helyet, meg fészket csinált neki egy régi cserépben, amiben eddig a tollait, ceruzáit tartotta. Holnap veszek egy szebbet, gondolta, de valahogy érezte hogy a virágnak ez egy csöppet sem fontos. Elrendezte a földet, óvatosan beletette a növénykét és helyet csinált az ablakban egy védett helyen. Érje a nap, de a szél ne bántsa... gondosan, óvatosan. Ha már itt volt, rendet csinált. Pedig ki tudja már mikor utoljára. De most kellett, mégsem láthatod ezt nap mint nap....motyogta magában. Széthúzta a függönyt teljesen...beáramlott a fény. A virág felragyogott...ahogy még soha egyetlen virág sem amit eddig a férfi életében látott. Odaszögezte a férfi tekintetét...és ő végtelen nyugalommal és szeretettel nézte a kis növényt. Órákon át. Beszélgettek, szavak, hangok nélkül, csak az érzékek nyelvén. Estére a virágnevet is kapott....Évának nevezte a férfi, mint az első nőt a földön, hiszen legalább akkora jelentőséggel bírt már az életében...mint Éva az emberiség történetében. És valahogy illett is Hozzá. És úgy is érezte hogy Ő az első... Az ember hosszú-hosszú évek óta nyugodtan és pihentetően aludt. Elkerülték a rémei, a fájdalmai. Reggel kipattant a szeme és a virágot kereste a tekintetével...ami nem volt nehéz, hiszen még elalvás előtt abba az irányba fordította az ágyát. Igen!! Ott volt...várta hogy a férfi felkeljen, és addig a reggeli napfényben illegette a szirmait... szerette a napot. A férfi megnyugodott... elmosolyodott és a székhez lépett ahová este a ruháit hajtogatta. Végigkutatta a zsebeit és megtalálta a gyűrött papírt amit még tegnap adtak neki az orvosnál...Kisimítgatta, elolvasta újra.. egy név és egy telefonszám... egy új lehetőség, egy komolyabb esély.... Felemelte a telefont... tárcsázott.....
Most már élni akart....volt Kiért..
__________________
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-04-16 06:03:08, szerda
|
| |
| |
HÁLA
Hálát adok, hogy itt a reggel
hálát adok az új napon.
Hálát adok, hogy minden percem néked adhatom.
Hálát nemcsak a jó testvérért,
hálát mindenkiért adok.
Hálát adok, hogy minden sértést megbocsáthatok.
Hálát adok, hogy munkát küldesz,
hálát adok, hogy fény ragyog.
Hálát adok, hogy lelkem fényes és boldog vagyok.
Hálát adok a vidám percért,
hálát, ha szomorú leszek.
Hálát adok, ha adsz elém célt, és kezed vezet.
Hálát adok, hogy hallom hangod,
hálát adok a jó hírért.
Hálát adok, hogy Tested adtad minden emberért.
Hálát adok az üdvösségért,
hálát adok, hogy várni fogsz.
Hálát adok, hogy ma reggel még hálát adhatok.
M. G. Schneider
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Imák |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-04-16 06:01:33, szerda
|
| |
| |
Reggeli ima
Szívem első gondolata
Hozzád száll fel, Istenem!
Te őriztél, meg az éjjel
Maradj ma is énvelem!
Téged áldlak és imádlak
Mint szerető gyermeked,
Szívem csakis azt akarja,
Ami kedves Teneked.
Édes Jézus, add kegyelmed,
Őrizz engem szüntelen,
Hogy egész nap neked éljek
Tiszta szívvel, bűntelen.
Szűz Mária, Jézus anyja,
Te mindnyájunk anyja vagy!
Oltalmazz meg minden bajtól,
Kísértésben el ne hagyj!
Ámen.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Imák |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-04-16 05:58:19, szerda
|
| |
| |
Tóth Endre
OKOZZ ÖRÖMÖT
Okozz másoknak örömöt,
mikor csak teheted.
Adj, dicsérj, segíts, hajolj le,
szárítsd a könnyeket.
Nem karddal s próféciával
lehet megváltanod
a többi embert. Oszd szét az
utolsó falatod.
Adj, amid van s adj, amíg van.
ne bánd, hogy nem marad,
s ha már minden javad elfogy,
oszd széjjel magadat.
Okozz örömöt, hadd legyen
boldogabb a másik,
kinek lényéből az öröm
rád visszasugárzik.
Ez a vers számomra az egyik legkedvesebb!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-04-16 05:54:18, szerda
|
| |
| |
A harmadik.
Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! - nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!
Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.
/Túrmezei Erzsébet/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-04-16 05:51:36, szerda
|
| |
| |
Túrmezei Erzsébet: Hiszek a szeretetben
Fehér szobánkban napsugarak járnak.
Kék őszi ég, nincs rajt egy kósza felleg.
Szívemben boldog, halk dallamok kelnek:
Hiszek a szeretetben.
Valamit kérve kértem, várva vártam,
s úgy tusakodtam a keserű "nem"-mel.
Most bízom, s várok békén, türelemmel.
Hiszek a szeretetben.
Hiszek benne, ha nem látom, ha látom,
Hiszek, ha ád és hogyha "nem"-mel éget.
Nem ismerek mélységesebb mélységet.
Hiszek a szeretetben.
Tudom, hogy enyém. És tudom: a létem
Szétosztogatni édes kötelesség!
Hogy mások is ujjongva hirdessék:
Hiszek a szeretetben.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 11
|
|
|
|
2008. április
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
175 db bejegyzés |
| e év: |
1159 db bejegyzés |
| Összes: |
2526 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 561
- e Hét: 1060
- e Hónap: 2327
- e Év: 15918
|
|
|
Offline
