|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2008-05-01 20:43:42, csütörtök
|
|
|
Wass Albert
MESE AZ ERDŐRŐL
,,Menj bátran, minél mélyebbre az erdők közé. A fák alatt itt-ott még látod majd a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak ma is, mert annyi sok embernek marad még zárva a szíve a szép előtt.
De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, ha meglátnak jönni. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruháikat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan, puha illatlabdákkal. Minden olyan szép, puha, tiszta és illatos körülötted. Mint a mesében.
Csak mégy és arra gondolsz, hogy szép. Semmi mást, csak azt, hogy szép. A virágok ahogy nyílnak. A fák, ahogy susognak a szellővel. A forrás, ahogy mesél. És a madarak és minden.
És ahogy mégy, céltalanul, egyik tisztásról a másikra, valahol megleled az Angyalok Rétjét.
Nem tudod, hogy ez az, mert az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit érzel, hogy csodálatos. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül mellé lépnek, és kincseikkel töltik meg a szívedet. A legnagyobb kincsekkel, amik csak vannak az ember számára: a Jóság, a Szeretet és a Békesség.
Egy nagy, csillogó felhőn a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy, kék pipából, és jóságosan alámosolyog.
Ha visszatérsz újra az emberek közé, a Rontó-emberek, a Gyűjtő emberek közé, és ha gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonozd gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt és az élet legnehezebb napjaiban is derű és békesség lakik a szívedben: csak akkor sejtik meg, hogy az Angyalok Rétjén jártál, kisfiam."
/Erdők könyve/
|
|
|
2 komment
, kategória: Wass Albert |
|
|
|
|
|
2008-05-01 20:42:00, csütörtök
|
|
|
Radnóti Miklós: Majális
A hangraforgó zeng a fű között,
s hördül, liheg, akár egy üldözött,
de üldözők helyett a lányok
kerítik, mint tüzes virágok.
Egy lányka térdrehull, lemezt cserél,
a háta barna, lába még fehér,
a rossz zenén kis lelke fellebeg
s oly szürke, mint ott fönt a fellegek.
Fiúk guggolnak és parázslanak,
az ajkukon ügyetlen szép szavak,
duzzasztja testük sok kicsiny siker
s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell.
Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.
|
|
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
2008-05-01 08:56:21, csütörtök
|
|
|
Őri István:
Hogyan lett az igazgyöngyből gyöngyvirág?
Úgy, Kedveseim, hogy Isten egyszer régen lejött a földre körülnézni, és eljátszogatott a szép igazgyöngyökkel.
Becézgette, fényesítgette őket, kérdezgette, hogy érzik magukat a földön.
De a gyöngyök bizony nem feleltek semmit.
Isten gondolkodott egy kicsit, hogy mi lehet ennek a nagy hallgatásnak az oka, s hamarosan rájött:
a gyöngyök azért nem szólnak, mert ők csak egyszerű kis gyöngyök, akik nem tudnak növekedni, felmelegedni, mosolyogni, s beszélni sem, mert nincs bennük Élet.
Fogta hát Isten a gyöngyöket, rájuk emelte szelíd szemeit, Életet lehelt beléjük, hogy érezni tudjanak, majd szétszórta őket a földkerekségen és azt mondta nekik:
"Szaporodjatok és sokasodjatok! Borítsátok be fényetekkel a mezőket, melegítsétek fel tüzetekkel az emberek szívét, gyönyörködjenek mosolyotokban, szeressen titeket minden élő, az erdők, mezők vadjai, az ég madarai és az emberek az egész földön."
A gyöngyök pedig jó földbe hullottak, ott gyökeret eresztettek, s minden gyöngyből egy-egy szép gyöngyvirág lett Isten és az egész világ örömére.
Isten - látván, hogy milyen szépséget alkotott - örömében így énekelt: Örülök, ha ragyog a nap, de
Örülök, ha felhő-borús,
Hegyek csúcsa köd-koszorús
Édes-kedves szép világ,
Gyöngyből lett a gyöngyvirág!
Villám csapkod, ég morajlik,
Dörgő hangja messze hallik
Záporeső, szivárvány,
Eső után csalogány
Édes-kedves szép világ,
Gyöngyből lett a gyöngyvirág!
A gyöngyvirágok vele énekeltek, csilingelve táncoltak és olyan szépen mosolyogtak, ahogy csak Isten boldog teremtményei tudnak mosolyogni.
Így teremtette Isten a gyöngyvirágokat. .-
Link |
|
|
1 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
2008-05-01 04:08:45, csütörtök
|
|
|
Radnóti Miklós: MAJÁLIS
A hangraforgó zeng a fű között,
s hördül, liheg, akár egy üldözött,
de üldözők helyett a lányok
kerítik, mint tüzes virágok.
Egy lányka térdrehull, lemezt cserél,
a háta barna, lába még fehér,
a rossz zenén kis lelke fellebeg
s oly szürke, mint ott fönt a fellegek.
Fiúk guggolnak és parázslanak,
az ajkukon ügyetlen szép szavak,
duzzasztja testük sok kicsiny siker
s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell.
Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.
1944. május 10.
|
|
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2008. Május
| | |
|
|
ma: |
0 db bejegyzés |
e hónap: |
129 db bejegyzés |
e év: |
1159 db bejegyzés |
Összes: |
2526 db bejegyzés |
|
|
|
|
- Ma: 249
- e Hét: 748
- e Hónap: 2015
- e Év: 15606
|
|
|