|
2008-07-26 19:42:07, szombat
|
| |
| |
SZOMORÚ VERS
Az ablakok sötétek,
mikor este hazaérek.
A nagy tanya ásít,
túl sok a csend itt.
Hű kutyám felébred,
kulcs zörren, belépek.
Nem vár itt senki,
de haza kell menni.
Belül is csend van.
A szívem megszakad lassan.
Ó te nyughatatlan,
kire vársz még a Hattyúdalban?
Szeretnék még szeretni,
úgy szívből nevetni,
simogatni csókolni,
egy ölelésben összeolvadni.
Megjártam már száz tű hosszát,
Táltos-tűz parazsát,
ötven év labirintusát,
de nem éreztem még, hogy így fáj.
Most mégis félek.
Egyedül mit sem érek.
Engedd Uram, még egyszer,
hogy valaki kézen fogjon engem.
A kályhában már pattog a tűz,
mellette a cica is elszenderült.
A szívem is megnyugszik lassan,
s egy imát mormolok halkan.
Istenem, vigasztalj,
ne büntess haraggal!
Vajon mit vétettem,
hogy egyedül kell utamat megtennem?
Hozz szívembe nyugalmat,
ősz fejemre oltalmat,
lelkemre békét,
otthonomba a szeretet fényét.
Istenem, segyts nekem!
Adj erőt, hogy ne érezzem,
hogy ezen a világon egyedül
csak Te maradtál nekem.
Tudom, kiérdemeltem,
hogy íly sorsot szántál nekem.
Lelkem már nem háborog.
Legyen meg a Te akaratod!
Talán majd "Oodafenn"
vár egy igaz szerelem,
hol nincs sem könny, sem bánat,
s a Boldogság nem csupán káprázat.
Mórahalom, 2000. november 21. Niké
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mert szép ! |
|
|
|
|
|
Offline
