|
2008-09-14 23:29:52, vasárnap
|
| |
| |
SZERESS!
Egész földi létezésünk a szeretetről szól. Ezért vagyunk itt, ezt kell megtanulnunk. Az összes többi dolog oly lényegtelen, s oly nagyon eltörpül e mellett.
Szeretetre vágysz: adni és kapni akarod, s ha szeretsz és szeretnek az élet összes útja rendben van. Szeretet nélkül olyan vagy, mint a fuldokló, néha-néha levegőhöz jutsz ugyan, de a végkimenetelét már előre tudod. Szeretet nélkül élő halottak vagyunk, semmi több. Szeretet nélkül kihűlünk, megfagyunk, elveszünk.
Miért van mégis úgy, hogy minden ember szomjúhozik a szeretetre, mégsem mer belemerülni, elveszni benne, miért van az: ha becsöppen az életébe a szeretet érzése, azonnal aggodalmaskodni kezd?
Mint mindent, a szeretetet is önmagaddal kezd. Ha te tudod, hogy milyen sok kincsed van, amit megoszthatsz a többiekkel, ha te tudod, mi az, amivel csak te rendelkezel, senki más, ha te szereted és tiszteled magad, ha alázatos vagy magaddal, ha elmerülsz saját létezésed csodálatába, erődbe, bátorságodba - akkor tudsz szeretni és szeretve lenni. E nélkül csak szükségletet pótolsz, csak a magány előli menekülést hívod majd szeretetnek.
Olvasd el a két mondatot és gondolkodj el rajta:
- Szeretlek, mert szükségem van rád.
- Szükségem van rád, mert szeretlek.
Melyik a szeretet szerinted?
Ha a szükséget hívod szeretetnek, abban a pillanatban elillan, ahogyan a szükség megszűnik. Ez nem szeretet. A szeretet cél nélkül való, egyszerűen csak VAN, nem érted miért, nem tudod honnan jött és hova tart, csak átölel, beborít, erőt ad, önbizalmat, hitet, hogy érdemes élni.
Félünk szeretni és szeretve lenni. Mert a szeretet teljes önfeladás, leomlik az összes fal, amit eddig oly szorgosan építettünk. A szeretet teljes kitárulkozás. Teljes odaadás. Önmagunk megmutatása a magunk valóságában, mélységében. A szeretetben csak te vagy, minden álarc nélkül. A szeretet nem nézi, hogy viszonozzák-e vagy sem, önálló életet él. S ha nem aggodalmaskodnál azon, hogy viszont szeretnek-e vagy sem, hatalmas energiával tölthetne fel!
Emlékszem, volt idő az életemben, amikor képtelen voltam a szeretetre. Képtelen voltam szeretni és szeretve lenni. Mert oly nagyon szerettem egykor, s oly nagyot csalódtam. Aztán az évek során rájöttem, hogy saját magamnak teremtettem ezt az üres, szeretet nélküli világot, mert elhittem, hogy értéktelen vagyok. Védekeztem. Barlangba - saját belső barlangomba bújtam. Fáztam és nagyon magányos voltam. Mégsem mertem előbújni mindaddig, míg meg nem ismertem magam, s rá nem jöttem, hogy mindaz, amit a volt társam rám rakott, kicsinyes hazugságok gyűjteménye. Hogy csak megtörni és uralni akart. Hogy mindaz, amit ő szeretetnek nevezett, csak szükség volt. Mégis hálás vagyok neki, mert ha nem ismerem, ha nem élek vele hosszú éveket, sosem jövök rá, mi is a szeretet valójában.
Ma már nem érdekel, mennyire mer megnyílni a másik, mert tudom, hogy a nyíltság nyíltságot vonz. Az álarcnélküliség őszinteséget. Az odaadás odaadást. A szeretet bátorsága a szeretet bátorságát.
Merj szeretni és szeretve lenni! Ne törődj semmivel! Merülj el benne, amikor teheted, mert minden pillanattal, amikor védekezel ellene a saját létezésedből veszed el ezeket a pillanatokat! Merd kimondani, mert ahogyan neked szükséged van erre a csodálatos szóra, úgy a másiknak is. Ne törődj vele, hogyan reagál rá. Ne törődj vele, ha először megrémül. Csak szeress!
Amíg teheted, amíg itt vagy, szeress!
|
|
| |
|
3 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
Offline
