|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 3
|
|
|
|
|
|
2008-09-08 11:06:05, hétfő
|
| |
| |
NEM KOPPÁNYT
(,,Csupán magyar..." -
Stampa Lászlónak)
Nem Koppányt siratom, hanem
a harci kedvet, a kopját
siratom, a tegezt, a lándzsát,
a harci mént, hogy mindenért
és mindenkinek megfeleljek,
hogy dédapámmal és unokámmal
ott legyek Mohácsnál, Majténynál,
Világosnál, Visegrádnál,
a Bánátban és Bácskában,
ahol csak csatánk van,
és magammal rántsam a
törököt Nándorfehérvár
bástyájáról a halálba,
hogy Zrínyivel haljak vad-
kantól és cselszövéstől,
amelytől annyiszor haltak
eleink átkot hörögve
a császárra. Nem Koppányt
siratom, világtájakra
vágott testéből vér szivárog,
Jézusunk Ő, megfeszíttetett, fel-
négyeltetett: Trianon előtti
tálca, László feje, Dózsa trónja,
pernyébe fúlt forradalmaink
szalmalángja, haduraink:
Emese, Álmos, Árpád nem
nemzettek elég gyermeket
a világra. Nem Koppányt
siratom, hanem az almafákat,
bozótjainkat, cserjéseinket,
fűzfáinkat, fenyveseinket
és tölgyeinket, szél ha támad,
parazsat, pattogó szikrát,
palánkba harapó duhaj lángot,
Koppány seregét siratom:
Bornemissza Gergőt, Esze Tamást,
Bercsényit, Bemet, a pesti srácot,
aki csatázott. Nem Koppányt
siratom, hanem az orosz
hómezőbe vesztet, a bakó
Bogártól felhúzottat, meg-
gyalázott asszonyainkat,
sírokat, a keresztet.
Álmainkat siratom,
regéinket, a meséket.
Fanyűvő Jánost siratom,
Árgyélust, Tündér Ilonát,
az egri nőket, igriceinket
siratom, táltosainkat,
Prohászkát, Apor Vilmost, a
féllábú Jánost: húsunkból
és vérünkből még eposz
nőhet. Nem Koppányt siratom,
hanem a tartást, a mindent
kimondó szót, az esküt, ami
köttet. Nem Koppányt siratom:
magamért ejtek könnyet.
Zas Lóránt
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-09-08 11:03:24, hétfő
|
| |
| |
(Részlet, Friedrich Klára - Szakács Gábor:
Kárpát-medencei birtoklevelünk, a ROVÁSÍRÁS című könyvéből)
2001. május 28-án Koppány emlékművet avattak Somogyváron. A bátor tett önmagáért beszél, hiszen tavaly az ország Szent István királyunk nevétől volt hangos, az alakját megörökítő, újonnan faragott szobrokat nagy hírverés közepette adták át a haza minden szegletében. A szentesicai forrás mellett történtek híre ezzel szemben mindeddig nem keltette fel a média érdeklődését. Vajon kellett volna? - tehetjük fel a kérdést. Az alábbiakban erre keressük a választ.
Koppány, a lázadó, a pogány, az istentelen, aki szembeszállt a kulturált Nyugattal, továbbá a kereszténységet magára vállaló Géza fia, Istvánnal, akinek édesanyját vérfertőző módon akarta feleségül venni. Nagy általánosságban ezt a képet sulykolja róla a hazai szemléletformáló média és történetírás. Igaz, hébe-hóba előfordul, hogy egyes előadók kompromisszum kereső célzattal megpróbálják a két jelentős történelmi személyiség között létezett áthidalhatatlan ellentétet ,,mindkettejüknek megvoltak az érdemei" megállapítással közelítetni, ám magyarázataik nem meggyőzőek. Érződik rajtuk, hogy inkább Koppány napjainkban is szép számú híveinek rokonszenvét igyekeznek István iránt felkelteni. De igazak-e a fenti jelzett állítások, és a lejárató szóbeszéd?
Ősidők óta karizmatikus tulajdonságokkal bíró személyek vezették mai ésszel szinte felfoghatatlan, több millió négyzetkilométer kiterjedésű - szkíta, hun, pártus, avar- birodalmaikat. Erre csak azért lehettek képesek, mert az ősi hagyományok és törvények tapasztalatai ott éltek a kiválasztott törzs, azon belül a legbölcsebb nagycsalád tagjainak génjeiben, amelyek eredete a múlt homályába vész. Álmos és Árpád is ezen uralkodók sorába tartozott. Utóbbi öt fia közül az egyik ág Koppányhoz, a másik Gézához vezetett, de erről később részletesen. Mivel őseink társadalmában az uralkodás nem apáról fiúra, hanem a legidősebb férfira szállott, Géza halála után Koppány lett volna a soron következő, halála előtt a fejedelem mégis Istvánt fogadtatta el az előkelőségekkel. A pogányokkal szemben ő volt az istenfélő, aki a kereszténység felvételével megmentette az országot a pusztulástól. - szól az utókor érvelése, azzal mit sem törődve, hogy Géza megszegte az ősi, jól bevált törvényt.
Ahogy később a törökdúlás idején, ekkor sem méltányolta senki a ,,művelt" nyugaton a magyarság eme sorsdöntő lépését, hiszen keresztény ,,testvéreink" már 1031-ben II. Konrád vezetésével, majd ezt követően 1041-től egy évtizedig majd minden esztendőben további német és bajor támadásokat indítottak az ország ellen. Ezen érdemes elgondolkodni, mert Koppány legfőbb vétkét, állítólagos pogányságát, elzárkózását a nyugattól az említett események aligha súlyosbítják, annál is kevésbé, mivel Szár László néven maga is felvette a keresztséget 973 táján. Igaz, a bizáncit. De milyen lelkiismereti oka is lett volna a népével ellenséges Rómához csatlakozni, ráadásul ezen lépése előtti vallását csupán politikai megfontolásból minősítette az utókor pogánynak. A magyarság sokkal közelebb állott ősvallása Boldogasszonyához, azaz Szűz Máriához, mint a X. századi pápai állam nem ritkán véres hatalmi politikája, amely fellobbantja az erőszakos térítés inkvizíciós máglyáit. Ezzel szemben az avar sírokba mellükön keresztet viselő elhunytakat temettek, a sokféle népet magába fogadó birodalomban pedig általános volt a vallási türelem. Ezzel szemben ,,... a kamasz XII. János pápa bujaságáig a század közepén, a pápagyilkosságokig a 980-as években és a viszálykodás a pápa és ellenpápák között a század végén, a Szentszék a zűrzavar és botrány mocsara volt." - jegyzi le James Reston jr., amerikai történetíró.
És most nézzük Géza özvegyét, akit Koppány a római kereszténység szerint ,,szentségtörő módon" akart feleségéül. De valójában kit is? A Magyar Történelmi Kronológia szerint Géza 973-ban kötötte második házasságát Adelhaid lengyel hercegnővel, míg a Révai Nagy Lexikon bizonytalan: ,,Szt. István, Magyarország első királya, Géza vezér és Sarolta, második szerint Adelhaid lengyel hercegnő fia". Hozzáteszi, hogy Géza és Sarolta 974 táján keresztelkedtek meg. Ez bizony csaknem egybeesik Koppány 973 körüli keresztség felvételével, ha pedig István valóban a 970-es évek végén született, és 994-ben keresztelték (Magyar Történelmi Kronológia), akkor Koppány ezen a téren is jó húsz esztendőt vert rá.
Ami felnégyelését illeti, példátlanul kegyetlen ítélet, a magyar őstörténet ilyen büntetést korábban nem is ismert. Létezik ugyan hivatkozás Ibn Fadlán tollából, hogy a volgai bolgárok a vérfertősét a X. században hasonló módon sújtották, ám ők nem voltak magyarok. Koppány terve meg különben sem vált valóra. (A bolgároknak egyébként más esetekben is szokása volt a vagdosás, ha éppen alkut kötöttek, azt egy kutya kettévágásával szentesítették.) Ha ősi szokás szerint mégis létrejött volna a frigy, és történetesen Adelhaid az özvegy, akkor a neve után német - tehát nyugati- származású lengyel hercegnő feleségül vételét ugyanúgy kéne díjaznunk mint István és bajor Gizella eljegyzését.
De vissza Gézához, aki a 990-es évek elején fiát jelölvén utódául, azonnal stratégiai fontosságú lépéseket tett Koppány szemmel tartására. A nagyúr somogyi birodalmát - a dukátust - várakkal, földsáncokkal, és saját katonai segédnépeinek falvaival vette körül, lényegében bekerítette István vetélytársát. Ezen lépését Koppány nyílván nem értékelhette bizalomépítő cselekedetként, hiszen ő maga nem volt akárki. Györffy György rpád fia Tarhos ágán Tar Zeryndet tartotta a vezér édesapjának. Bakony Kornél viszont a Zolta ágon jutott el Taksony fiaihoz, Gézához, és Mihályhoz (megkeresztelése után Kopasz Szörénd).
Ezzel együtt utóbbit Tar Zerynddel azonosítja, következésképp annak fiai közül az idősebbet, Szár Lászlót tekinti Koppánynak, a fiatalabbat Vazulnak. Ha ez a testvériségi feltételezés igaz, akkor nem csodálható, hogy a testvéröccsöt évekkel később István halála közeledtével máig sem tisztázott parancsra (a királyé, vagy Gizelláé) megcsonkították. Hogy melyikük kezéhez tapad a vér, nem tudjuk, de Istvánról maradt olyan feljegyzés, mely szerint magába roskadt a megkínzott szerencsétlen láttán.
Ami egyébként Koppány tervezett ,,vérfertőzés" illeti, csak abban az esetben állta volna meg a helyét, ha apja, Tar Zerynd és Géza felesége, Sarolta - esetleg Adelhaid - testvérek, vagy unokatestvérek, jóllehet az előd uralkodó feleségének befogadása sokkal inkább gondoskodást, törődést jelentett mint házastársi életet. Koppány vélhetően ezért kereste fel különösebb katonai haderő nélkül Veszprémben az özvegyet, hogy megtárgyalja vele a teendőket, és nem István ellen indított hadat, aki ezidőtájt a Garam vidékén tartózkodott. Onnan küldött sereget, testőrsége parancsnokául a bajor Vencellint kinevezve, ám nincs bizonyíték, hogy maga is részt vett volna a sólyi ütközetben. Sajátos fordulat, hogy az egyenlőtlen küzdelemben Koppányt nem katonák, hanem Vencellin öli meg (Képes Krónika), szolgálata jelentőségét mutatja, hogy éppen Somogyvár (Kapuvár) közelében kapott birtokadományt, ahol a legyőzött jól védhető vára állott. Vencellin dédunokája egyelőre megmagyarázhatatlan elgondolásból szintén a Koppány nevet kapta, ami két következtetést feltételez. Vagy továbbra is előző urához ragaszkodó lakosság rokonszenvét kívánta elnyerni ily módon, vagy valóban tisztelte a helybéliek szóhagyományaiból megismert vezért. Bárhogy is történt, a középkori Magyarországon Zalától Háromszékig, Görömtől a délvidéki Pozsegáig 36 település őrizte meg Koppány nevét (Sándorfi György gyűjtése) a lakosság körében iránta megnyilvánuló, múlhatatlan tisztelet jeleként, holott a lista nem teljes, hiszen nem említi az ozorai Koppány dűlőt sem.
A tavaly felavatott emlékmű helykiválasztása a Somogyvár melletti Szentesica forrásnál nem véletlen. Mivel a Balatontól délre erre vezetett a legfontosabb hadiút, nincs kizárva, hogy a hadjáratok előtt ősidők óta ez a forrás volt a katonai előkészületek szakrális helye, itt tartották az ünnepségeket, kultikus szertartásokat. Jelentőségét a néphagyomány imígyen őrizte meg ,,..amikor Szent István legyőzte a lázadó Koppány vezért, megmosta benne véres kezét, majd megáldotta a kutat, hogy az ide zarándokló betegek itt gyógyulást nyerjenek". Álljunk meg itt mi is egy gondolat erejéig. Amíg az ősmagyarok fohészkodtak Boldogasszonyhoz a szentesicai forrásnál, az pogány áldozatnak számított - Szent László 1092-ben meg is tiltotta, hogy ezt kövek, források, fák mellett tegyék-, addig Szent István zarándokhellyé nyilvánította ugyanazt a kutat. Vajon miért a kettős mérce? Miért elfogadhatóbb a Róma által hirdetett hagyomány, mint az egyes népek, közte a magyar, ősi emlékezete? Miért kellett II. Szilveszter pápának a pogánynak tartott viking rovásírás elpusztítását követelni (forrás: James Reston jr.), ami egyébként magyarázat lehet a magyarság rovásírásának üldözésére is? Miért elfogadhatóbb a zsidó kereskedő Saulból három nap alatt keresztény Pál apostollá vált személy mint egy hagyományaihoz ősidők óta ragaszkodó nép ősvallása?
Koppány ezt a következetességet, folytonosságot képviselte, nem a hatalomvágy, hanem a hazaszeretet és az ősi föld idegeneknek való osztogatása miatt érzett elkeseredése hajtotta. Ellene is idegeneket hívtak, idegenek ölték meg, birtokait ezen idegeneknek adták fizetségül, miközben hatalmas magyar tömegek kerültek jobbágy és szolgasorba.
A bevezetőben Koppány emlékművet írtunk, ám ma élő hívei a nagy ellenfél, a legyőző István előtt is tisztelegtek. Az avató ünnepségen Bakay Kornél elevenítette fel a múltat, míg Stamler Imre, az emlékmű szellemi atyja, a Somogyban feltárt, a világon egyedülálló, rovásírásos vaskohászati telep és a többi környékbeli régészeti emlék jelentőségét méltatta. Sajnálattal említette, hogy központi támogatás híján nem sikerült Kupavár műemléki helyreállítása, holott a várfalon egymás mellé helyezték volna Koppány, Szent István és Szent Imre herceg szobrait, majd így folytatta:
,,A várdombon az Egek Urával, a forrásnál az alvilág isteneivel tartották a kapcsolatot őseink, erre emlékeztet az emlékmű tarsolylemezének két szimbóluma. A magyar férfit és nőt jelképező emlékoszlopok tartják a vasból készült, rovásjelekkel ellátott, első, hatalmi jelképet, amelyen az égig érő fa látható két oroszlánnal. Másik oldalán a Szent Dinasztia tagjainak nevei olvashatók, a harmadik rész a tatárlakai amulettel honfoglalás előtti kultúránkra, a párducot ábrázoló tűzzománc képpel a szkítákra emlékeztet. Miközben a háromtonnás cseppkövet faragták, rovásjeles és latin betűs feliratokkal látták el, míg a patak felé néző oldalán meghagyták a gyertyaszerű mészkő eredeti formáját, hiszen azt is a vízre emlékeztet. Mivel Koppány ősi kultúránk védelmének mártírja, ezért a kőszikla és ami rajta látható, csupán a somogyi vezér tiszteletét hirdeti. Talán kerül ide szobor is valamikor."
Véleménye szerint értékei miatt Somogy európai vonzerejű tudományos és kulturális turisztikai központtá válhatna, talán még jelentősebbé mint Pusztaszer. Amihez persze országos összefogás kellene. Stamler Imre végezetül köszönetet mondott Ágh Józsefnek, Sütő Zoltánnak, Barkó Béla vállalkozónak, Bicskey Zsolt festőművésznek, a Miskolci Nagy Lajos Magánegyetem vezetőinek, tanárainak, a Somogyvári Önkormányzat vezetőinek, oktatási és művelődési intézményeknek, civil szervezeteknek, a református egyház képviselőjének és mindazoknak, akiknek neveit az emlékoszlopra írták.
Az emlékmű megálmodói és alkotói eddig soha nem látott körültekintéssel igyekeztek a magyarság ősi múltjának örököse, valamint az ezredforduló ,,rendszerváltozásának" végrehajtója előtt méltó módon fejet hajtani. Jól tudják, hogy ezzel Koppány szégyenletesen felnégyelt testrészei nem forraszthatók egybe, utódainak megaláztatásai is csak jelképesen orvosolhatók, de annyit elvárnak, hogy az utókor végre igazságot szolgáltasson, mert a somogyi főúr személyénél jóval többről van szó, ahogyan Szász (Zas) Lóránt versében írta 1995-ben:
Nem Koppányt siratom, hanem a tartást,
a mindent kimondó szót, az esküt, ami köttetett...
Magyar Demokrata 2002./1.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-09-08 11:00:27, hétfő
|
| |
| |
A Magyar Köztársaság Országgyűlési képviselőihez
Tisztelt Képviselők!
Sok érvet sorakoztatnak ezekben a napokban a Magyar Köztársaság Országgyűlésének feloszlásával kapcsolatban. Ami itt történik, jogi csűrés csavarás, semmi más!
Mondják, nem érzékelik a hihetetlenül hatalmas erkölcsi veszélyt? Egyetlen pillanatra sincs szégyenérzetük?
Emberek, ott a cifra falak rejtekén! Mivé tették országunkat?!
Nem sorolom, felesleges. Benne élünk - mi legalább. De a pártok elitje egyetlen hónap alatt annyit keres, mint egy átlag magyar állampolgár egész évben. Ez tisztességtelen. Az is vérlázító, amit semmittevésük álcázására tesznek. Mind benne vannak! Mind.
Nincs kivétel!
Hölgyek és Urak!
Most indul egy törvényes aláírásgyűjtési akció, aminek az őszi ülésszak kezdete táján lesz a kifutása. Ez a tengernyi aláírás kötelezni fogja Önöket arra, hogy sürgősséggel, vagyis soron kívül napirendre tűzzék a Parlament önfeloszlatását.
Mást ajánlok! Egy olyan alkuról kínálok gondolatokat, amiből még a tisztességesebbje emelt fővel is kijöhet.
Ez az alku úgy szól, hogy hívják össze vészhelyzetre jellemző sürgősséggel a képviselők összességét, és nem bizottságosdit alakítva, meg kifogásokat keresve, hiszen ahhoz már régen nincsen joguk, mint a magyar nép szemébe nézni sem, egyezzenek meg a képviselő testület önfeloszlatásában. Tegyék ezt feltételek nélkül! Amíg tehetik. Nincs más lehetőségük. Önöktől a jelen helyzetben ez az elvárható, a megkövetelhető a mi adóforintjainkból eltartottakként. Javaslom tegyék ugyanezt párttársaik az önkormányzatokban is.
Miért is várható el? Egyszerű oka van. Amennyiben az említett aláírásgyűjtés sikerrel végződik, esetleg nagyságrenddel felülírja a tavaszi három igent, nem lesz más választásuk, mint távozni. Ezt könyveljék el végleges karrierdeficitnek! Ugyanis a magyar törvényhozás testületét a magyar jogrendben még nem érte olyan megalázó szégyen, mint amit a remélhetően sok millió aláírás megkövetel.
1990-től az ország vezetése olyan törvényeket alkotott, miközben ép emberi ésszel felfoghatatlan összegekkel zsonglőrködött, ami felér egy háborús szőnyegbombázással.
Nem érdekel a jogi szófacsarás! Sem engem, sem mást!
Sem itt, sem máshol, se most, se máskor!
Önöknek távozniuk szükséges az ország érdekében.
Tegyék meg önként és azonnal, amíg nem lép túl Önökön a nép által írott történelem! Vétek tovább tetézniük a szócséplést!
Ebben az országban olyan viselhetetlenné alakították a magyar emberek életét, amit senki nem kíván ebben a formában folytatni. Ez nem képezi vita tárgyát az Önök politikailag belterjes gondolatvilágán kívüli valós életben.
Vegyék tudomásul, mi nem leszünk liberál-globalista és vörös milliárdosok prédái!
Ez a szűk elit élete minden napjával sok millió magyar ember életéből vesz el éveket. Mondhatni, HUNGAROCIDIUM, másképpen fogalmazva, külhoni vezérlettel HUNGAROCAUST zajlik a vérünkre.
Elég volt! Itt a vége! Pont.
Kérem minden jószándékú magyar nemzettestvérem aláírásával csatlakozását ezen kiáltványhoz! (Név, település neve, foglalkozás, esetleg életkor megadásával.)
Felkérem a Nemzeti Hírháló munkatársait, hozzanak létre aláírásgyűjtő felületet a következő kérdésfeltevéssel a fejlécben: Akarja-e ön az azonnali új országgyűlési választások kiírását!
Felkérem az összes nemzeti elkötelezettségű sajtó felületet működtető munkatársat, hogy sürgősséggel hirdessék ezt a kezdeményezést és elérhetőségét folyamatosan!
Józan belátással megbecsülhető, hogy kellő támogatottság mellett nagyjából egy hónap elegendő temérdek aláírás összegyűléséhez. Ezeket az aláírásokat elektronikus levél formájában eljuttatva minden képviselőhöz külön politikai nyomatékot kap a népfelség feléjük közeledő tömjénfüstje.
Amennyiben nem ért a parlament a jó szóból, viselje következményét az ősszel a sok milliós aláírás-hegyet látván.
Elég! Elég volt! Most már elég volt! Most már aztán elég volt!
Itt a vége!
Pont.
Budapest, 2008. június 24.
Lengyel Károly
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 3
|
|
|
|
2008. Szeptember
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
119 db bejegyzés |
| e év: |
2154 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 154
- e Hét: 7152
- e Hónap: 8099
- e Év: 44040
|
|
|
Offline
