Regisztráció  Belépés
kiszsiraf.blog.xfree.hu
A kérdésekre választ hát ne keress, az igazságot egyszer talán majd megleled ...addig is küzdj, és bízva bízzál... Ludmilla Ivanovna
1984.01.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
sok a kérdőjel
  2008-10-30 17:24:08, csütörtök
 
  Írhatok, fogadhatok meg én bármit, még a magamnak és a többieknek tett ígéretemhez sem tudom tartani magam, mindig indulatból, pillanatnyi érzésből teszek dolgokat, aztán meg elárasztom az agyam a magam okozta káosz körüli kérdésekkel, mindig a miért-eken gondolkozom, pedig nem az a kérdés, nem az a válasz, nem az a lényeg, hogy megkívánhatsz. Csak azt tudnám, hogy hogyan tudok ennyire kétféle ember lenni. A mindennapi életben képes vagyok már-már fájóan racionális lenni, sokszor túl rideg is talán, de amikor a magánéletemen a sor, akkor az ézelmeim, érzéseim átveszik a hatalmat a józan ész felett, és mindig az ellenkezőjét teszik annak, amit az eszem sugallna.
Választ keresek? A válasz pontosan az, hogy nincs/nem volt válasz. Ez a legtökéletesebb válasz, magába sűrítve mindent, mit az ember csak próbálna egy esetleges búcsúlevélben, búcsúmondatban megfogalmazni. Az üres lap, a levegőben lógó kimondatlan mondat elárul mindent...ennyit érsz, s ha csak ennyit érsz neki, nem érdemes vele foglalkozni tovább, maximum csak arra a néhány tökéletes pillanatra visszagondolni, amit vele töltöttél, az a pár másodperc, mely oly észrevétlenül tovaszállt, mint most ősszel a lehulló megsárgult falevél, de mégis valahányszor újra játszod melegség tölti el a szíved (a megszépítő messzeség, vagy mi?). Persze sokkal könnyebb mindenkiben a rosszat látni általában, nálam ez valahogy pont fordítva működik, sokkal nehezebben látom a rosszat, és amikor már erőszakkal akarok csak a rosszra összpontosítani, még akkor sem megy, mert a szeretetet csak nagyon nehezen lehet eltörölni, s ha ez sikerül, az pedig azt jelenti, hogy a másikat soha nem is szerettük igazán. Tudom, mert ezt már átéltem egyszer, két és fél év után sikerült teljesen közömbösé válnom, és a szakítás után esett le a tantusz, hogy valószínűleg sosem szerettem igazán, és igaza volt mindenkinek, hogy csak a macskám miatt áldoztam fel magam mellette, aztán miután már a macska sem volt, megpróbáltam bebizonyítani, hogy ez nem így volt, pedig tudtam, hogy igen. És akkor mi van azokkal a párokkal, akik ugyanezt teszik, csak egy gyerek miatt?! Elképzelni sem akarom, hogy milyen önmarcangoló, pusztító kapcsolat lehet az, amit csak egy másik élet feletti felelősség kényszere tart össze.
Az élet, a kozmosz rendje, hogy teljesen kiszámíthatatlan, s magam vagyok benne a legkiszámíthatatlanabb, és most már kifejezett élvezetet lelek abban, hogy megvárom, hogy alakulnak a dolgok a maguk módján, és sem magamnak, sem a másiknak nem teszek fel kérdéseket....egyszer azt tanácsolták nekem nem is olyan rég, hogy várj, légy türelmes, hát én kivárok, ha eddig nem bolondítottam magamba eztán sem fogom, ha meg igen, akkor meg egyszer csak kiugrik a nyúl a bokorból...
És fricskát mutatok, mert akármi történt is, akárhogy is volt, én nem haragszom, nem gyűlölöm, csak a választ vártam volna, amit nem kapok meg sohasem, mindegy, ahogy Ady mondaná: "csak azért is szeretlek".
Most aztán tényleg igaz az az idézet, amit kitettem mottóba, mert már rég bezárult agy ajtó, de egy másik azt nem sokkal követően kinyílt, csak be kéne menni az egyiken, merthogy nem csak egy nyílt meg, hanem temérdek, csak azt kell megválasztani, a boldogság milyen formájára vágyom pillanatnyilag.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
humoros a doki
  2008-10-28 15:48:36, kedd
 
  Van egy tök jó fej háziorvosom. Már a külleme is bizalomgerjesztő, olyan tipikus jótét lélek apukás, és a humorérzéke, az valami fenomenális. Nem elég, hogy akárhányszor ott vagyok, mindig megkérdezik mi újság a munkahelyemen, most hogy beteg is vagyok, még jobban brillírozott.
Antibiotikumot nem ad, mert nem olyan vészes a helyzet, a szervezetem intézze el maga a csúnya, gonosz vírusokat, az élet kemény, nincs segítség, segíts magadon, azért kiírt egész hétre betegszabadságra, még jó, hogy sűrűn nem vagyok beteg. Ösz-visz felírt nekem egy köptetőt, a hurutos köhögésemre, illetve a klasszikus, évszázadok bevált gyógymódját: kamillás gőz, ehhez jön még egy újítás, igyak szódabikarbónás teát. Azt mondta, egy kicsit "vad" íz, de a vírusok ellen kiváló, mert lúgos, és azt azok nagyon nem komázzák. Már a "vad íz" hallatán sejtettem, hogy nem lehet valami finom dolog, és csak abban reménykedtem, hogy annyira azért csak nem rossz, hogy még hányjak is tőle. Ha ittatok szart, akkor nem részletezem azt az ízorgiát, amit a cukros, szódabikarbónás kamillatea nyújt. Felülmúlhatatlan, remélem a hólyagos vírusoknak a torkomban legalább annyira szar, mint nekem, ne csak én szenvedjek...
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
kényszerpihenő
  2008-10-27 17:09:43, hétfő
 
  Múlt héten még azon morfondíroztam, hogy lassan végkimerülök, erre tessék a PPK-s gólyabál, és a prágai kirándulás után itthon fekhetek egész héten betegen. Annyira örülök ennek, nem szeretek beteg lenni. No, de ne szaladjunk ennyire előre, mert még nem számoltam be a múlt hetemről.
Szóval, mivel már tényleg a végkimerülés szélét súroltam kihagytam a hétfői edzést, szerencsére a keddi randimat is lemondták 40 fokos lázra hivatkozva (na persze, ilyen ócska kifogást), aztán szerdára lebeszéltem Istvánnal a PPK gólyabált, gondoltam Prága előtt bulizom egy jót. Mivel egész nap fájt a fejem, és mire hazaértem hányingerem is lett a közeledő hidegfront miatt, 2 óra alvás, és a bevásárlás után elkezdtem VBK-zni este 8 körül, ez olyan jól ment, hogy negyed 10-re, mire István jelezte, hogy késik egy picit /hogy nekem miért kell mindig a pasikra várnom, bezzeg rám senki nem vár :((/, már egész jól becsíptem, mikor megjött közöltem is vele, hogy 3 körrel le van maradva, persze ő nem akart egyedül inni, mondván ökör iszik magában (és akkor mi van, én egy hatökör vagyok akkor, de ezt eddig is tudtam), így én újabb 2 adag VBK-t húztam le. (Valahogy egy olyan érzésem van, hogy engem az összes pasi le akar itatni, mintha akkor más lennék....) Ezt követően elindultunk az ojjektum felé, közben sikerült megint egy kabátomat kiszakítanom, mikor fennakadtam egy fatörzsvédő rácson (többet nem veszek pufikabátot, soha többé), és a hosszú sétának köszönhetően kezdtem kijózanodni is, ezért nem is nagyon tudtam élvezni azt a zajt, ami a gólyabálon ment. Elég nagy volt a punnyadás, annak idején a jogász bulik voltak ennyire szarok egyetemista koromban. Így hát, mivel a srácok sikertelenül próbáltak meg csajozni, ledöglöttünk vizipipázni, egyszer ezt is ki kellett próbálni. Ahhoz képest, hogy mennyire szar buli volt, egy csomó régi és új ismerőssel is találkoztam, mikor egy kicsit leszakadtam a többiektől, végül szégyen szemre hajnali fél 3-kor elindultunk haza, de legalább tudtam aludni Prága előtt.
Csütörtök reggel indult a busz először Pozsony felé. Már az induláskor adott volt a jó hangulat, mert a sofőr vagy fél órán keresztül hablatyolt a busz használatáról, de annyira szerencsétlenül, hogy már sírtam a röhögéstől a végére. Szerencsére sikerült kifognunk a rossz időt Pozsonyban, eső, hideg, erős szél, csontig átfagytam, de a klasszikus, középkori beütéses szlovák söröző és a sztrapacskám kárpótolt egy kicsit, és a várból is szép volt a kilátás. A szabadprogram után indultunk is tovább Prágába, csak fél óra késéssel sikerült elfoglalnunk a szállást, 2 óra prágai kevergés után. Mert azt még a szervezők sem tudták, hogy egy csomó felüljáró van, ami alatt az emeletes busz nem fér át, ahol meg nincs, ott meg busszal behajtani tilos van. Szóval mást nem halottunk lent, mithogy a GPS folyton újratervez, meg a következő lehetőségnél forduljon balra..Jó móka volt éjszakai fényekben bejárni a várost.
A hosszadalmas út után végre elfoglalhatta mindenki jól megérdemelt helyét valamelyik emeletes ágyon, aztán nyakunkba vettük a várost, de a belváros legtöbb kocsmája 11-kor már bezárt, ami meg nyitva volt még, az meg baromi drága volt, akkor még nem tudtam, hogy az első és utolsó csapolt cseh sörömet fogom inni abban a kocsmában, amelyikben kikötöttünk. Kevés alvás után nem volt túl jó az ébredés, de hát menni kellett megnézni a várost is. A lényeget bejártuk, még szerencse, hogy közel volt a szállás az óvároshoz (amúgy szerintem kb. olyan lepukkant helyen, mint itt Pesten az albim), csak ne lett volna olyan átkozott hideg, a nap végére már teljesen átfagytak a kezeim, így este még tettem egy kósza kísérletet arra, hogy elmegyek a többiekkel kocsmázni, de mivel teljesen tele volt a hely, inkább visszamentem a szállásra, és a kevés pálinkára, amit a pisontozás mellett sutyiban megittam (én soha nem szerettem részt venni ilyen alkoholizáló játékokban, amiknek egyetlen célja van, minnél rövidebb idő alatt merevre részegedni), nem is lett volna jó még sört is inni.
Szombaton sikerült az átmulatott éjszaka után a bagázsnak délre összeszednie magát, és csak ezután idultunk el újra mászkálni a városba, de igazából túl sok kedvem már nem volt, mert már akkor fájt a fejem, és éreztem, hogy nem lesz ennek jó vége, így mire este 5-re visszaértünk a szállásra már lázas is voltam. Ebből kifolyólag az utolsó éjszaka megint kimaradtam a bulizásból, és sikertelenül kíséreltem meg aludni is valamit a láztól kipirult arcommal, mert a többiek ott hangoskodtak az ajtónk előtt, arról nem is beszélve, hogy a párokat megszállta az ihlet, és vagy a zuhanyzóban, vagy a WC-ben találtak egymásra, ezt persze mindenki meghallotta, és még nagyobb lett a hangoskodás, hogy vajon kik lehetnek...
A vasárnap volt a legrosszabb. Iszonyatosan szarul voltam, és egész nap buszoztunk, legszívesebben egyenest haza jöttem volna, a 3 órás bécsi megálló pedig mindenki szerint teljesen fölösleges volt.
Igazság szerint ez az út nem is igazán Prágáról, hanem a bulizásról szólt, csak én nem tudtam bulizni a fránya megfázás miatt, amit több mint valószínű, hogy itthonról vittem, mert a kolleganőm is betegen van otthon most, és az ő gyereke volt beteg, az elmúlt 2 hétben. Kár, mert Prága nagyon szép város, lenyűgöző az a sok kis középkori házacska, a szűk utcák, és a soktornyos templomok, de így legalább lesz miért visszamenni.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
hogy van bőr a képén...
  2008-10-20 22:55:07, hétfő
 
  Felháborító, hogy egyes férfiak mennyire gátlástalanok tudnak lenni.
Az még hagyján, hogy legalább őszintén bevallja néhány, hogy csak egy kis erotikára vágynak, mindenféle további kötelezettség nélkül...
Még afelett is egy mosollyal, és enyhe felháborodott nevetéssel túllépek, hogy pénzt ajánl fel némelyik....
Még azt is túlélem, hogy valamelyik havi apanázst juttatna nekem egy viszony keretében, amolyan mindenki jól jár alapon...
Azt már nehezebben viselem, hogy mikor mindezeket elmesélem a haveroknak, még ők is feltételezik rólam, hogy lenne annyi pénz, amennyiért hajlandó lennék lefeküdni vkivel, csak a pénz miatt, mintha valami k---va lennék...
És az már kiakaszt, hogy Imi, már megint több mint 2 hét után, dob egy sms-t ma délután, hogy ő szabin van, és ráérek-e hétvégén, hogy egyeseknek van bőr a képén. Azt hiszi én vagyok a nyúl a kalapban, amit a kellő pillanatban, amikor csak szükség van rá, előránthat....Még szerencse, hogy pont Prágába vagyok hivatalos, és egyáltalán nem érek rá...

Bánatomban le is ittam magam egy kis vörös-boros-kólával....
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
túl mindenen...
  2008-10-18 21:40:49, szombat
 
  Voltál már annyira fáradt, hogy már aludni sem tudtál?
Fájt már annyira a lábad egy átmulatott éjszaka után, hogy még a fekvés is fájt?
Érezted már azt, hogy szétfeszítenek az érzelmek, érzések mert nincs ki irányába fordítanod, hogy egyszerűen egy folyton csorgó csap a lelked, a szíved, és nem tudsz elég zenét hallgatni, elég kilómétert legyalagolni, elég buliban ugrálni, elég edzésen elfáradni, elég alkoholt inni, hogy levezesd?
És érezted már azt, hogy az élethez is fáradt vagy, hogy 20-on évesen már eljutottál arra a szintre egyszer egy ember miatt, hogy semmihez sincs kedved, mégis nagyon nehezen lépsz ki egy téged felörlő, életunttá, olykor már kibírhatatlanná tevő kapcsolatból?
És érezted már azt, hogy amikor ezt végre megtetted, bár nehezen és lassan, de egyre jobban felszabadulsz, kitör belőled mindaz újra, ami egyszer már megmutatta az arcát, de valaki miatt bezártad?
És érezted már azt, hogy bár semmire, és néha senkire nincs időd, leginkább sokszor magadra, mert mindig valahova menni kell, valamit csinálni kell, mégis összeségében boldogabb vagy mint valaha, mert sokan törődnek veled?
És érezted már azt, hogy csak egy fél ember vagy, annyira hiányzik mellőled Valaki, hogy egyetlen mosolya az életedet adná vissza?
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
kétvégéről égetni az életet...
  2008-10-18 10:18:03, szombat
 
  Gólyabál. Elég régen voltam már magam is gólya, inkább le sem írom hány éve, mert belegondolni is szörnyű, és gólyabálon is legutoljára 4 éve voltam, az sem ma volt, ideje volt egy kicsit visszamenni az időben, ezért elhatároztam, hogy ismét elmegyek a TTK-s gólyabálba pénteken, és ehhez még társaságot is sikerült magam mellé keríteni a röpisek közül.
Az amúgy sem laza hetemnek a megkoronázását jelentette ez a tegnapi/mai buli, gyakorlatilag a héten eddig csak kedden voltam otthon, a többi napra mind jutott valami program.
Ilyen gólyabálban sem volt még részem. Eleve már adott volt a jó hangulat attól, hogy előtte összegyűltünk nálam, és megittuk az üveg pálinkámat, nálam azért néha megszaladt a fiúk keze a töltésnél, de szerencsére az eddigi negatív tapasztalataim ellenére, most nem voltam rosszul tőle (köszönet Zsófinak a finom házi főzetért). A kellő kezdő löketet megkapva elindultunk aztán az objektum felé, de lepattantuk a bejáratról, mert tűzriadó volt az épületben, és Újbuda valamennyi épkézláb tűzoltója a helyszínre vonult (csak kicsit voltak idegesek, mikor kiderült, hogy az egész amiatt volt, hogy 2 részeg állat kinyomott egy porral oltót), így az este kb. 1,5 órás csúszással indult.
Uhrin Benedek is playback-el!! Még ő is!! Hát hová fajul ez a világ?! De legalább jó ütembe tátogott volna, de még az sem, a sok értelmiségi egyetemista meg ott csápolt, csak kicsit volt borzalmas, és egyben nevetséges, ezért inkább elindultunk lefelé a Kispálra. A hangosítás valami katasztrófális volt, és még én, aki legalább ismeri a Kispál számokat, sem tudtam felismerni, hogy éppen melyiket játszák, ezért inkább átmentünk a másik terembe a Fresh-re, de annak meg pont vége lett, és jött a disco. Hoztuk a formánk és röplabdásokhoz híven egy jó nagyot tomboltunk. Magam is meglepődtem azon, hogy hogyan bírom az atom kényelmetlen magas sarkúmban, de egész jól ment, a végére azért már nagyon bedagadt a lábam, rettenetesen fájt, de ha levettem volna a cipőmet, akkor többet nem veszem vissza, és mezítláb azért nem lett volna nagy élvezet hazagyalogolni. És akkor még itattak is tovább a fiúk, mert papírkutyaként nem bírták meginni azt, amit kikértek, így nekem kellett a konyhamalacot játszanom, hogy végre vissza tudjunk menni táncolni, mert akkor már nagyon jött a hajnal és a záróra. A fiúk már a homlokukra kötötték a nyakkendőjüket és lufikkal bohóckodtak, készült pár csoportkép, de jöttek a marcona biztonságiak, hogy záróra van, hagyjuk el a termet (hajnali fél 4 volt). Ezért csigatempóban gyalogoltunk a Petőfi híd felé, és a fiúk szerint én rohantam, pedig a bedagadt lábaimmal, tűsarkúban igen csak lassan mentem, saját tempómhoz képest 3x. Ők még kitalálták, hogy üljünk be valahova inni, ez volt hajnali fél 5-kor, de nekem azért be kellett jönnöm dolgozni is reggelre, nem lett volna szép, ha még iszok előtte, és a lábamat is muszály volt már vízszintesbe rakni. Azért István megjegyezte, hogy szerdán elmehetnék PPK-s gólyabálba is, de én másnap reggel utazom Prágába, nem lenne szép, ha alvás nélkül szállnék fel a buszra....de ki tudja, addig még sokminden alakulhat...
Annyi biztos, hogyha most hazajutok délután, beájulok az ágyba, és holnap reggelig alszom.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Az időt megállítani....
  2008-10-15 12:06:08, szerda
 
  Valahogy most vissza szeretném gombolyítani az idő fonalát, lassan 4 hónap távlatából. Már sajnálom, hogy akkor, az események hatása alatt nem jegyeztem le gondolataimat, érzéseimet, hiszen messziről visszatekintve kicsit már másképp látja az ember a dolgokat...de féltem, tartottam attól, hogy ha lejegyzem, ha megint hagyom előreszaladni az érzéseimet, belelovallom magam valamibe, valakibe, akkor csalódok egy hatalmasat....Felesleges volt ettől tartani, így is - úgy is csalódtam, nem tudtam megakadályozni ezzel azt, hogy ne legyen igaza a megérzéseimnek, mert vagyok annyira csökönyös szamár, hogy sem más tanácsára, sem a saját megérzéseimre nem hallgatok, hiszen, amikor először felírta a "Beleszerettem" statit az adatlapomhoz, és megadott egy email címet, hogy "írsz nekem", az volt az első reakcióm, hogy jaj, nem, atyám, ő is biztos egy kiéhezett középkorú fazon, akinek felcsillant a szeme, mikor engem meglátott, és még csak fényképet sem tesz fel magáról, az meg általában már semmi jót nem jelent. Aztán győzőtt a provokatív énem, és írtam neki egy olyan levelet, aminek pont az volt a célja, hogy lemérjem vele, hogy csak egy könnyed kaland a célja, vagy esetleg ennél több, hisz aki csak egy fél óráért keresne valakit, az biztosan válasz nélkül hagyta volna, vagy egy olyan választ adott volna, amiben megpróbál győzködni arról, hogy nincs igazam, és mi vesztenivalóm lenne ezzel...stb. Félig-meddig egy ilyen tartalmú válasz jött, ami egy kicsit kioktató hangvételű volt számomra, mégis győzött bennem a kiváncsiság, és nem hagytam szó nélkül, és ennek egy kellemes hangvételű levelezés lett a vége, ami közben az volt a benyomásom, hogy egy kicsit félszeg emberrel van dolgom, mert nem kérdezte meg konkrétan, hogy taliznék-e vele, hanem először csak kis célzásokat tett rá, a telszámomat sem kérte el, azt is én adtam meg, mert enélkül nem is tudtuk volna megbeszélni a talit, másrészt sok mindent el tud árulni az ember hangja az első telefonbeszélgetés alatt...és az erősen pozitív csalódás volt, most így utólag visszagondolva, már akkor a hangjába szerettem bele, amit többen tök érdekesnek találtak. És maga a beszélgetés is nagyon jó volt, mert általában én utálok telefonon beszélgetni, vele meg egész sokáig eltrécseltem mindenféle feszengés nélkül, amit azóta sem éreztem mással kapcsolatban, szinte olyan érzésem volt, hogy sem ő, sem én nem szívesen tenné le.
Aztán eljött az első találkozás napja egy forró vasárnap délután (június 22.), ami iszonyatosan furcsa, kellemes, érdekes volt, már csak azért is mert 10 órán keresztül zajlott, és igazából semmi extra nem történt, beszélgettünk mindenféléről, magamat meghazudtolva még bele is kérdeztem dolgokba, sétálgattunk, aztán vagy 3 órán keresztül a Gellért-hegy tetejéről csak a fényekben úszó várost néztük, néha-néha már teljes csöndben, és mégis azt éreztem, hogy nem akarok hazamenni, hogy milyen jó is ez, csak ott ücsörögni fenn valakivel némán, és mint egy villámcsapás, olyan jó volt, amikor hazakísért, és a ház előtt jó erősen magához ölelt, szinte szorított, és abban a ölelésben azt éreztem, hogy iszonyatos szüksége van egy másik ember közelségére, hogy szüksége van valakire...és hogy én meg nem akarom elengedni ezt az embert, mert bár külsőre egyáltalán nem az a pasi, akire azt mondanám, hogy a zsánerem (megjegyzem olyan pasim még sosem volt), de a pici lelkemnek ő kell, és ennek okára nincs logikus magyarázat..
Aztán jött a következő randi, egy kis fagyizás, sétálgatás a Pál-völgynél, megfagyás az eső után, hosszú csókcsaták (hogy az mennyire jó, mindig is ez hiányzott az előző kapcsolataimból, ki nem álhattam, hogy exem sosem csókolt meg rendesen), naplemente, a ház előtt szemembe világító kis csitrik, felfokozott vágyak, és a megállj parancs az agyamban, hogy ne siessem el, várjunk még egy kicsit, aztán valami furcsa ötlettől vezérelve egy idézetet küldtem még neki sms-ben lefekvés előtt, amolyan jóéjt puszi gyanánt. A következő találkozó péntekre esett, egy kis barlanglátogatás, sétálgatás a rakparton, hajófotózás, szarrá ázás a Lánc-hídon, és megint az a lebegő érzés, és újfent csak a stop parancs kis agyamban, este pedig az elcseszett bulizás tesómékkal, Rita helyett. Meg is kaptam öcsém haverjaitól, hogy én nem ismerem a 3-as randi szabályt...(első randin megcsókolod, második randin beenged, harmadik randin pedig lefekteted). Ezt követően ugye nem tudtunk találkozni egy pár napig, mert ő koncertezett, én meg Kapcsolat koncerten voltam, aztán meg hazautaztam, így csak kedden tudtunk találkozni, amikor visszajöttem Pestre. Annyira furcsa érzés volt, hogy hiányzik, és ő is ugyanezt mondta, hogy milyen rég érezte azt, hogy hiányzik számára valaki. És az a délután is úgy elrepült, szinte észrevétlenül, mintha megállt volna számunkra az idő.
Ezt követte az utolsó találkozás (július 3.), amit félbeszakítottam egy kis röplabda edzéssel, aztán bátortalanul megkérdezte, hogy feljöhet-e még, vagy már nagyon késő van (hogy miért aggódik minden pasi azért, hogy túl késő van, hogy nem alszom-e még???), és sor került az első együttlétre is, oly sok huza-vona után. Annyira érdekes, hogy ahogy feküdtünk az ágyon, a feje az ölemben, én a haját, és a füle mellett az arcát simogattam lágyan, gyengéden, olyan volt, mintha az a kicsi szoba lenne a béke és a nyugalom szigete...De amikor elbúcsúzott, és kiment az ajtón a lifthez, már akkor elfogott egy rossz érzés, az a tipikus, majd hívlak, de tudod, hogy soha többé nem fog hívni, mert az egész csak arra ment ki, hogy megkapjon...Gyomorforgató volt az a sok kétség, ami szöget vert a fejemben, és nyomasztott iszonyatosan a gondolat, és először megkönnyebülést éreztem, amikor vasárnap délután felhívott, ugyanakkor azt is, hogy valami nem ugyanaz, furcsa volt a hangja, ezt pedig csak még jobban megerősítette a második hívása 3 óra múlva, akkor már kristálytisztán azt éreztem, hogy valami baj van, valami nincs rendben, de nem kérdeztem rá, hisz az ember úgysem válaszol az ilyen kérdésre, pláne telefonban.
Az ezt követő vele kapcsolatos eseményeket pedig már lejegyeztem....
Arra mondták sokan, hogy túlzás, hisztérikás, és felejtsd el az egészet, essél már túl rajta, nem kell mindent annyira komolyan venni, erre én meg azt mondom, hogy nem vagyunk egyformák, és mindenki másképp viseli a csalódást. Én elég szarul viseltem, utoljára 4 évvel ezelőtt voltam ilyen szinten kiborulva, és ez meg is látszott rajtam, mert minden ismerősöm sajnálgatott, hiszen látták, hogy a fellegekben járó, lebegő, kivirult emberből, hová zuhantam vissza.

Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, azt hiszem elborult az agyam, egy vadidegen emberrel cseréltem telefonszámot röpke 1 óra chat-elés után, majd sor került az első talira (július 21.), ami egy kicsit meghökkentő volt, nem mintha nem erre számítottam volna, sejtettem is előre, hogy mire akar ő kilyukadni, rá is kérdeztem többször chat-en, de ő ezt bőszen tagadta. Úgyhogy a kezdeti laza beszélgetést követően az Orczy-parkban le is támadt, aztán gyorsan tovább is állt, persze megígértetve velem, hogy ugye nem ijesztett el, és találkozom még vele.
A beígért pezsgő, és várbeli séta helyett persze az lett, hogy szerdán felkéreckedett, csak egy percre, mert látni akarlak, na persze, én meg most jöttem a falvédőről...Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt jó, mert jó volt, elvégre egy csöppet már ki voltam éhezve, de persze utána jött a szokásos lelkizés, hogy miért mentem bele egy alkalmi kapcsolatba. Persze ekkor is elnézést kért, hogy ugye nem baj, hogy így letámadt, de már nagyon kivánt, és elmehetnénk moziba is jövő héten, ha gondolom. Abból sem lett semmi. Azt követően szerencsére már nem is tett fel ilyen bugyuta kérdéseket, hogy menjünk el valahova közösen, csak azt hogy segítsek neki átmenni a jogi államvizsgán, és csak jól éreztük magunkat egymással.
Mindeközben egyszercsak hirtelen a semmiből jött egy levél Petitől (ld. lentebb), ami még az élettől is elvette a kedvem, akkor, hajnali fél 4-kor hirtelen azt éreztem, hogy a kést, amit már egyszer belém mártott, most még 20 centire belém tolta, és megforgatta 3X, és hogy legszívesebben a derengő hajnali fényekben elindulnék a híd felé, és a Dunába vetném magam. Persze győzött a józan ész, nem ér ennyit az egész, de azért kellőképpen szar hangulatba kerültem.
Valahol ez volt az a pont, amikor először megfordult a fejemben, hogy az Imihez fűződő viszonyomnak is véget kellene vetni, mert nekem többre van szükségem, ezt meg is erősítette az ezt követő légyottunk, meg az, hogy eltűnt 1,5 hétre.
És akkor, csakhogy ne legyen már unalmas az én kis életem, váratlanul újabb levelecske jött Petitől azzal, hogy lenne-e kedvem találkozni. Az első reakcióm az volt, hogy na, biztos vége lett a nagy románcnak, és most újra bepróbálkozik nálam, ha nincs ló, jó a szamár is alapon. Ennek ellenére, mivel épp nagyon jó kedvem volt, természetesen igent mondtam, amitól mindenki kibukott a környezetemben, hogy én teljesen idióta vagyok, minek fájdítom a szívem tovább, de már megint győzött a kiváncsiság, és tudni akartam, mi a célja ezzel, mit akar mondani.
És az élet, csavart még egy nagyot az események fonalán, mert alighogy megírtam Petinek, hogy hol és mikor találkozzunk, jött egy sms az Imitől is, hogy ráérek-e. És én, elmebeteg állat, naná, hogy azt válaszoltam, hogy igen. Így történt, hogy egy napon (augusztus 18.) mindkét pasival sikerült találkoznom, és továbbra sem kaptam választ a kérdéseimre, csak azt, hogy még mindig egyik sem tudja, hogy mit akar, vagy pontosan csak azt az egy dolgot akarja, én meg nem fogom ezt helyettük eldönteni. Ráadásul Peti is olyan fura volt, mintha nem ugyanaz az ember lett volna, és az sem érdekelte, hogy elmondtam neki, hogy pár óra múlva egy másik pasival találkozom, és miután hiába győzködött, hogy esetleg lemondhatnám a másik pasit, pont ő ajánlotta fel, hogy még van egy kis idő, és akár elmondhatnám, hogy 2 pasival voltam egy nap, és a szeretgetéssel, kényeztetéssel úgyis tartozik nekem, és tessék, őt nyugodtan kihasználhatom. Szerencsére azon a héten az volt az egyetlen szabad napom, így nem igazán tudtam ezeken elmélkedni, utána meg elmentem egy hétre Ausztriába nyaralni.
És hazaérkezés, és telefon Imitől, és drágámnak szólítás, és ez olyan volt a lelkemnek mint egy csepp víz, a szomjazónak, és már megint előtörtek bennem a remények, hogy talán mégis érez valamit, talán mégis jelentek neki valamit, de ezeket a kósza gondolatokat szerencsére ő maga sikeresen elhessegette fejemből vasárnap, mikor felugrott egy kicsit.
Dühömben, vagy elkeseredésemben, ismét egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatároztam, hogy kimegyek a Dagály utcai utcabálra, ahol természetesen a Pedrofon is fellépett, és meghallgatom őket élőben, szembenézek saját szánalmasságommal, és végre lezárom ezt az egész érzelmi zűrzavart (augusztus 30.). A gondolat szép volt, csak nem így sikerült, hanem egy újabb tali lett belőle (szeptember 4.), ami alatt az volt az érzésem, hogy Peti az egyik kezével húz magához, a másikkal meg taszít el, illetve, hogy lelkileg egy kicsit meg van zuhanva, bármennyire is akarja ezt palástolni, és már megint bennem is csak valami rosszat lát, mint egykor, ahogy azt elmondta az első újratalálkozáson. És persze a beszélgetés alatt megint kiderültek olyan dolgok, amik szöges ellentétben álltak azzal, amit a legelején mondott nekem magáról. Ebből én azt a következtetést vontam le, hogy annak idején, amikor elkezdtünk találkozgatni, szándékosan másnak mutatta magát valamilyen oknál fogva.
Ennek az lett a következménye, hogy már megint belementem a játékba Imivel másnap. Aki annyira aranyos volt, hogy vasárnap otthagyta nálam az óráját, szerdán meg csak felugrott érte, és kivételesen nem volt semmi a beszélgetésen kívül, és annyira jól esett, hogy Katámnak szólított, hogy már megint fellángoltak bennem a remények, ahogy röplabdások gyöngyének nevezett, meg megígérte, hogy kivisz a Népligetbe a buszhoz, meg ahogy egy kicsit szuszogott mellettem, és amikor én feltápászkodtam, ő is megébredt, hogy mennyi idő, mindjárt megyünk, csak egy kicsit pihen még (szeptember 5.).
Aztán elmentem Tabra, szerencsére egy kicsit kiszakadtam a 2 pasi közötti örlődésből, de megint valami hülye, agyament ötlettől vezérelve (talán mert végre választ akartam kapni) írtam Tabról egy sms-t Petinek, várva, hogy mi lesz rá a reakció, majd hazaérve egy emailt is, ha úgy tettszik, most miért ne, nincs semmi vesztenivalóm, az amúgy is minimális büszkeségemen kívül. Ennek az lett az eredménye, hogy másnap (szeptember 8.) feljött hozzám, volt, ami volt, szomorú boci szemekkel nézett rám, meg szinte konkrétumokba menően kiffaggatott a hétvégémet illetően (mintha tudna valamit, és hazugságon akarna kapni), elejtett egy megjegyzést arról, hogy milyen rossz, hogy csak ilyen kevés idő jutott, aztán elment, ugyanolyan érzést hagyva bennem, mint előtte 2 hónappal. Persze ezt nem hagyhattam szó nélkül, ezért zaklattam egy kicsit, hogy ráér-e a héten még.
Persze ő lemondta a csütörtököt azzal, hogy otthon kell maradnia, és nem tudja legközelebb mikor lesz jó, de szól. (Minek kell jónak lennie? A széljárásnak, a csillagok állásának?...) Ettől az amúgy felhőtlen jókedvem egy szemvillanás alatt semmivé lett, rámtört a depi, és dühömben hazagyalogoltam a munkahelyemről.
És akkor erre varrjál gombot...Imi váratlanul, mint ahogy azt már tőle megszoktam felhívott, hogy mit csinálok, mikor érek haza, és persze kiszúrta a hangomból, hogy valami baj van, rá is kérdezett, majd személyesen is, persze erre én csak annyit válaszoltam, hogy szar napom volt, és sokminden a bajom. Azután az együttlét után megint csak azt éreztem, hogy ebből elég volt, nekem ez nem kell, és ezt megerősítette másnap egy véletlenül nekem küldött, de feltehetően egy másik nőnek címzett sms-e.
Akkor úgy gondoltam, hogy jobb is így, és végre pontot tehetek e szörnyű fejezet végére, lezártam a kapcsolatom mindkét pasassal (szeptember 15.). Egész jól teltek is a napjaim, néha vidáman, néha egy kicsit szomorkásan, közben Imi többször telefonált, van amikor beszéltem vele, van amikor nem, és az egészben az volt a legjobb, hogy nem kellett kitalálnom semmilyen indokot, mert mindig olyankor akart velem találkozni, amikor más programom volt.
Ezt követte a Zsiráf dal Petitől sok szeretettel (szept. 25.), aztán egy rakás nem fogadott hívás az Imitől (október 3.), és aggódó hanglejtés, amikor végre feldugtam a telefonom töltőre, és felvettem a hívást. És az egészben az a legrosszabb, már megint nem tudtam hű lenni magamhoz, mert engedtem, hogy feljöjjön hozzám, és jó volt, és megint egy pillanatra felmerült bennem, hogy lehet, hogy itt többre is gondolna ő, mert szinte kétségbeesve kérdezte, hogy ugye találkozunk még, de nem akarok megint csalódni, ezért erőszakkal tartom magam távol bármiféle érzelemtől, ami irányába megjelenne bennem, és ez már odáig ment, hogy ránézni sem mertem, mert ha látom a tekintetét, még elhiszem azt, ami nincs is.
És ahogy egy 10 percre elaludva ott szuszogott mellettem, elgondolkoztam azon, hogy mennyire hiányzik ez, hogy milyen jó hallgatni ezt magam mellett, és hogy mennyire megnyugtató, de mennyire hiányzik a szikra, az érzelem...és persze megint elhatároztam, hogy ez volt az utolsó alkalom...
Véget kell vetni ennek az egésznek egyszer és mindenkorra, de ebben nem segít az, hogy dob egy sms-t Peti (október 13.) a koncertjeik időpontjával. Tudom, hogy az egész megint azon múlik, hogy találjak valaki mást, vagy az a valaki találjon rám, és akkor végre elfelejthetem ezt a 2 embert immár örökre....
Ezért is jegyeztem le az eddig öncenzúrázott eseményeket, gondolatokat, hátha az összegzés is segít lezárni a múltat, szétszálazni a bonyolultat.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
egy érzés, ami elragad....
  2008-10-14 21:53:58, kedd
 
  Végre, most hogy végre látlak, van kire gondolnom.....repdes a fejemben Ákos dala.....
És ezzel világossá is vált néhány érthetetlen dolog, az egészben az a legjobb, hogy tudok nevetni magamon, és én tartom saját magamat szánalmasnak leginkább...de, ehhez már hozzászoktam, mint ahogy ahhoz is, hogy néha a világfájdalom arcom mögül kikacsint a lány, a szürkének látszó jogászból kitör a gyerek, és edzésen önfeledten elkezd ugrálni a vastag szivacson, mint egy 5 éves, vagy hogy minden előzmény nélkül hirtelen csak a társaság harsány motorjává válik, és tomboló orkánként mindenkit magával ragad a bulihangulatba....

A lényeg a lényeg, summa summárum, hogy kellenek az álmok,a rózsaszín, vagy lila köd, az érzelmek látszata, csak a tudata, hogy ebben a hatalmas nagy világban nem vagyok egyedül, és van egy másik lény, akinek a szívét, a lelkét esetleg meg tudom érinteni, és ő is az enyémet, és lehet, hogy kósza pillantásnál, egy lehelletnyi puszinál nem lesz több, de reményt ad, hitet, hogy egyszer talán engem is eltapos a mindent elsöprő szerelemnek nevezett vihar, bármennyire is ellenkezek ellene néha...

Semmit sem lehet erőltetni, siettetni, kierőszakolni, hisz, amíg nem kész a szív, a lélek, addig a tudat is harcol ellene, mert nem minden áron, és tök mindegy alapon keres, és nem is én találom meg azt, akit kell, hanem az a Valaki talál rám hirtelen, váratlanul, és elragad az a bolondos érzés, oly észrevétlenül, ahogy a lemenő nap utolsó sugara, még vörösre festi a magam után lóbált hajamat...

Semmit nem változtam annyi év alatt, még mindig ugyanaz az ábrándozó, a lelke mélyén örök csitri vagyok, aki voltam lassan több, mint 10 évvel ezelőtt is, de valaki majd csak kiöli belőlem ezt is egyszer...Addig meg marad a hááá, fáállláálllláááállllááfáálllááá, óhhh, ahhhh, sóhajok, fejem fölött repkedő láthatatlan kis szivecskék...
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Egy fárasztó hét kezdete
  2008-10-13 22:33:28, hétfő
 
  Egy igencsak fárasztó, és hosszú hétnek nézek elébe. Az elmúlt hétvége sem volt egyszerű, mert péntek este ugye mentem Ritáékkal bulizni, hazaestem hajnal 3-ra, aludtam pár órát, és mentem ki tesómék meccsére Kápmegyerre 11-re. Persze szokás szerint már megint csak az én kedvemért 3:2-es drámát nyomtak, aztán megvártam még vele a junior meccset is, úgyhogy már majdnem éhen haltam a végére, és a nap is jól elment. Másnap ugye főzés, mosás takarítás, bevásárlás, aztán rohanás edzésre. Jól elfáradtam megint, és jött a kötelező sörözés, mert mint kiderült 3 szülinapos is volt közöttünk, ebből kifolyólag megint jó későn értem haza.
Ma ugye megint kimentem a világ végére, a Pólushoz edzésre, Zoli teljesen le is fárasztott minket. És akkor jön szerda este az első Mix. meccs, utána biztos megint beülünk valahova sörözni. Péntekre már szervezzük az ELTE-TTK gólyabálos bulit, szombaton utána be kell még mennem dolgozni is, utána valószínűleg egész nap aludni fogok, és már hopp, véget is ért a hét a vasárnap esti edzéssel, aztán 1 hét múlva már megyek Prágába...:)))
Szal, zajlik az élet, és ahogy anyám fogalmazott, most pótolom be az egyetemi éveket, és hogy ő ezt mondta nekem már mikor, hogy miért nem megyek soha sehova...Megjegyzem ez azért erősen társaságfüggő, mert, ha nincs kikkel hova menni, akkor hiába is lettem volna besózva.

És akkor még kapok egy sms-t is, egy rakás koncertidőponttal, hogy tessék választani, várunk! Csakhát Rita barátnőm megtiltotta nekem, hogy elmenjek Pedrofon koncertre, túlságosan aggódik, és meg akar óvni magamtól, amiben van egy kis igazság azért, ha őszinte akarok lenni...És már így is állandóan hulla fáradt vagyok, valamikor pihenni is kellene...
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
tipikus liba...
  2008-10-12 13:39:40, vasárnap
 
  Már megint hozom a formám. Síránkozok, hogy jajajajaja, híztam 5 kilót a nyár folyamán, feszülnek rajtam a tavaly ilyenkor még néha lötyögő szoknyák, nadrágok, jajaja, le kell fogynom, mert semmit sem utálok jobban, mint elmenni ruhát vásárolni, az nekem mindig egy kínszenvedés, tortúra, mert soha semmi nem passzol rám, mindennek rövid a hossza, ha jó a hossza, akkor meg bő, nem tettszik semmi, mert a mai divatcuccok nem igazán az én konzervatív ízlésvilágomhoz valóak, aztán persze meg azon siránkozom, hogy mindenki 5 évvel idősebbnek gondol...
Szóval ezért eljárok a heti 3 röpiedzésre, és elhatároztam, hogy otthon is tornázom, jó kis hasizom, meg csipőformálás, tavasszal, meg néha nyáron is, ráadásul rengeteget sétáltam, de hiába. Na jó, azért néha a lustaság is győz, mert a röpiedzések miatt annyira fáradt vagyok, hogy valahogy nincs kedvem azokon a napokon, amikor nincs edzés, még itton is tornázni, pláne munka után, ezért gyorsan feladom. Mindig is az volt a baj velem, hogy egyszerűen hiányzik belőlem a versenyszellem, nem vagyok sem sportember, sem egy karrierista állat..Ezért aztán sokszor marad a koplalás, ha már mozogni lusta vagyok minden nap...ez meg ugye egy öngerjesztő folyamat, mert ha az ember koplaltatja a szervezetét, akkor az még többet raktároz, és még az emésztőrendszerét is sikeresen taccsra vágja...
A másik tipikus dolog az pl., hogy jó-jó, ráveszem magam, hogy szenvedjek egy órát Béres Alexandrával, aztán megjutalmazom magam egy kiadós ebéddel: túrógombóc, jó sok tejföllel, és töménytelen sok porcukorral...és akkor még nem is tartok azon a szinten, amit sikerült elérnem majdnem 4,5 évvel ezelőtt, hogy tonnaszámra ettem a csokit, egész üvegnyi nutellák fogytak el pár nap alatt, és akkor mégsem híztam...most van egy olyan érzésem, hogy már a levegővételtől is...
Sebaj, volt már hasonló eset, 3 évvel ezelőtt is megtörtént velem, hogy hirtelen híztam 7 kilót egy nyár alatt, mondjuk 52 kilóról fel is kellett hízni 59-re. Az azért vígasztal, hogy van olyan ruhám, ami lassan már 8 éve megvan, és még mindig jó rám, szóval akkora nagy baj nem lehet...És azzal nyugtatom magam, hogy a sok mozgástól erősödtem, a fölös háj egy része átalakult izommá, tesóm szerint meg erősödtek a csontjaim...na persze, ebben a korban már nem épül a csontrendszer.....
És hogy baj ne legyen, most elmegyek a közeli hipermarketbe, és tartok egy hatalmas bevásárlást, mert majdnem teljesen üres a hűtőm, csak ne lennék ennyire álmos attól a nagy adag túrógombóctól...kajakóma....
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
2008.09 2008. Október 2008.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 17 db bejegyzés
e év: 79 db bejegyzés
Összes: 92 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3
  • e Hét: 16
  • e Hónap: 52
  • e Év: 1491
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.