Titkos terv 50 millió afrikai, Így kell elbukni a szüleid há,Jövőre 66 milliárdot vonnak ki,A részeges hóhérsegéd itthon m,már a VOA sem a régi:, Gyurcsány felhívta Putyint,Normális Magyarország,Interjú Széles Gáborral,Dilemmák, tanulságok,Az elöregedés és a népességfog, - zgfumag Blogja - Elgondolkodtató,Elmúlás,Érdekesség,Humor,

Továbbiak »

Belépés

			zgfumag.blog.xfree.hu
Ha azért nézel , mert ez a munkád, jó munkát kívánok! GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA! Minden nemzetnek olyan kormánya van aminöt érdemel. Ha valami...			Zámbori Gusztáv 1957.12.05 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

1/3 oldal

Bejegyzések száma: 23

Titkos terv 50 millió afrikai

2008-10-21 23:33:42, kedd

	Titkos terv 50 millió afrikai munkás Európába telepítésére Egy angliai lap szerint több, mint 50 millió néger munkást kell meghívni az EU-ba, egy titkos hosszútávú terv szerint. hubatka, k, 2008/10/21 - 11:01 Brüsszeli közgazdászok állítása szerint 56 millió munkásra lesz szükség 2050-ig az EU tagállamaiban, hogy ellensúlyozzák a csökkenő születési és emelkedő halálozási arányok miatt Európa-szerte bekövetkező népességcsökkenést. Vitatott adófizető-forrásként munkaerő-kirendeltség nyílt a héten Maliban, az első lépésként ,,az emberek EU és Afrika közötti szabad mozgása" népszerűsítésében. Az EUROSTAT, az Európai Statisztikai Hivatal jelentése figyelmeztet, hogy két év alatt nagyszámú bevándorlóra lehet szükség a hiány miatt, hogy az öregedő lakosság nyugdíj és egészségügyi szükségletei biztosítva legyenek. Állítja: az alacsony termékenységi aránnyal bíró országokban nagy számú bevándorló munkásra lehet szükség a következő évtizedekben, ha meg akarják őrizni a munkaképes korú lakosság létező arányát. ,,Elégséges mennyiségű munkaképes korú ember megléte életbevágó fontosságú a gazdaság és az állami adóbevételek szempontjából". Francoise Castex jelentése bevándorlókat hív, biztosított törvényes jogokkal, és bebocsáttatással a társadalmi jólét (mint például a nyugdíj) rendszerébe. Castex szerint a tagállamoknak higgadtan kell megközelíteni a bevándorlás kérdését, azt mondani, igen, szükségünk van a bevándorlásra. Nem egy új dolog, de el kell fogadnunk - állítja pofátlanul. A javaslat tartalmaz egyfajta ,,kék kártya"-rendszert, az amerikai zöld kártyához hasonlóan teljes munka-, és szociális jogokat biztosítva. A kék kártya szabad mozgást biztosítana az EU-ban, beleértve a szabad letelepedést a 27 tagország bármelyikében. Múlt éjjel a brit Bevándorlás Figyelő munkatársa, Sir Andrew Green közölte, hogy Nagy-Britannia és Hollandia már így is a legzsúfoltabb ország Európában. -Így a következő 25 évben hét, Birmingham nagyságú várost kellene építenünk a bevándorlóknak a kormány elvárásai szerint -mondta. Szerinte az EU ,,egy méret mindenhez passzol" - politikája abszurd eredményekre vezet. Ezek képtelen helyzetet teremtenének, ha Nagy-Britanniában alkalmaznák őket. A kormánynak biztosítania kell, hogy ezek a munkavállalási engedélyek ne legyenek érvényesek az Egyesült Királyságba. Növekvő bevándorlás az utolsó, amire szükségünk van közelgő recessziónál. - közölte Sir Andrew Green. Dominic Grieve ,,árnyék" belügyminiszter szerint amikor a miniszterek arról beszélnek, hogy erős intézkedéseket tesznek a bevándorlás ellenőrzésére, világos magyarázattal kell előállniuk, hogy a nemzeti politikát nem ásta alá Brüsszel a hátsó ajtón keresztül. A brit Függetlenségi Pártt vezetője, Nigel Farge a tervezetről azt állította, hogy az egy ,,gyalázatos gaztett". -Minél korában szerzi vissza Nagy-Britannia az ellenőrzést a bevándorlás felett, annál jobb- állította. A múlt decemberben Portugáliában aláírt Afrika-EU partnerségi megállapodás részeként született javaslat is figyelmeztet a bevándorlás negatív hatásaira, és az afrikaiak jobb integrációjának szükségességére hívja fel a figyelmet. Felhívja továbbá a figyelmet a már az EU-ban élő mintegy nyolcmillió illegális bevándorló helyzetének ,,könyörületes" megközelítésére. Állítja álszent módon, hogy nem szabad a szabálytalan bevándorlókat bűnözőkként kezelni. Sokuk az otthoni nehézségek miatt keresik a szabadságukat vagy a megélhetésüket az EU-ban. Amíg az EU magasabb életszínvonalat biztosít a déli és a keleti országoknál, a csábítás létezni fog - különösen, ha van az EU-ban olyan munka, amilyen nekik is volt otthon. Persze, a bevándorlók tömeges bűnözéséről, beilleszkedni képtelenségéről már hallgat a javaslat. A nyilatkozat felhívja az EU-t, hogy segítsen az afrikai kormányoknak, információs központok felállításában, hogy jobban tájékoztassanak az EU és Afrika közötti munkaerő-áramlásról. Az első lépés munkaügyi központ felállítása volt hétfőn a Mali fővárosában, Bamakoban. Tegnap a Daily Express kiderítette, hogy a bevándorláspolitika látszólagos ellentmondásaként több ezer bevándorlónak, mint a Maliból származó Kaanoute Tienynek, az EU öt és fél fontot fizet, ha visszatér Afrikába. Nicolas Sarkozy francia elnök szeretne elfogadtatni egy EU-s tervet a bevándorlásra, mielőtt év végén leköszön az EU Tanácsának vezetői posztjáról. Ez a szerv hajtja végre a az Európai Bizottság által javasolt és az Európai Parlament által megtárgyalt javaslatokat. Brice Hortefeux francia bevándorlási miniszter képviselte a 27 EU-tagállamot -Nagy-Britanniát is beleértve- egy sikeres nyugat-afrikai körutazáson, aminek a célja a stratégia kialakítása volt. Elmúlt éjjel a brit Belügyminisztérium közölte, hogy Nagy-Britanniának nincs teendője az EU-s tervvel kapcsolatban. A brit határőrség szóvivője javasolta, hogy segítsék a schengeni zónába vezető törvényes útvonalakat hirdetni, aminek Nagy-Britannia nem része. A schengeni zónának a legtöbb, de nem az összes tagország a része. A brit határőrség szóvivője szerint ezért az ország megtartja a szoros ellenőrzést az ország határain és menekültügyi rendszerén. (Daily Express nyomán B.L. - Szent Korona Rádió)

0 komment , kategória: Általános

Így kell elbukni a szüleid há

2008-10-21 23:06:36, kedd

	Gazdaság: Így kell elbukni a szüleid házát is! Publicisztika Devizahiteles kontra "énnekem sosemvolt tartozásom" az új módi, pedig egészen másról szól a történet. Ha nem tudnám szinte száz százalékos bizonyossággal, hogy tényleg szó nincs szándékosságról, simán azt hihetném: valakik még a gazdasági világválságot is a magyar nép saját magával való összeugrasztására használják. Olyasféle közhangulat zizeg ugyanis a légkörben, mint amilyet a kormánypártok szoktak gyártani a falu kontra város, vidék kontra Budapest, új traktort vásárló zsíros paraszt kontra nincstelen proletár, orvosok kontra betegek hergeléssel. Devizahiteles kontra ?énnekem sosemvolt tartozásom" az új módi. Ez úgy jött össze, hogy néhány hét alatt kvázi összeomlott a forint. A svájci frank például úgy 140 forintot ért a tetőponton, ma meg elkérnek érte 176 forintot is egységenként. Tetemes bukta, annyi szent, nem hiába jelentette be a Nemzeti Csúcson Gyurcsány Ferenc, hogy a kormány ha törik, ha szakad (márpedig válság idején törik is, meg szakad is), meg fogja védeni a devizában eladósodott honpolgárokat. Mire kitört az általános felháborodás, hogy nehogy már olyanok fizessenek a devizahitelt eldőzsölő nemzetrész helyett, akik életükben egyetlen fillérrel sem tartoztak senkinek. Persze, mert Gyurcsány Ferenc még nagyvonalakban se mondta el, hogy miről is szólna ez az egész. Most már tudjuk, esetleg a futamidőt növelnék, hogy így csökkenjenek a havi törlesztő részletek. A devizahitelesek elleni háborgást azonban nem csupán az ügyetlenül nyilatkozó kormányfő, hanem az elektronikus média is lendületesen gerjeszti. Nincs híradó, amelyben ne jelenne meg valamilyen törlesztős táblázat olyasféle adatokkal, hogy aki ekkor és ekkor vett föl ötmillió forintot húsz éves futamidővel, az eddig fizetett harmincvalahány ezret havonta, most meg fog negyvenet. És akkor jogos a hökkenés a másikoktól, hogy mire ez a ribillió: akinek nincs havi plusz ötezer forintja, az bármit megérdemel. Csakhogy nem ezért omlott össze Amerikában is minden, nem a havi plusz valamennyi dollárnyi fizetendő kényszerítette lakókocsikba az ex-középosztályt. És nem ezért fog alkalomadtán idehaza is bekövetkezni néhány valóságos tragédia. Az igazi bajok ott kezdődnek, hogy idehaza is kiment jó pár nulla százalékos, meg épp csak saját erős lakáshitel. Emberünk kinézte kis családjának a húszmilliós házat, összeszedték, ami készpénzt csak találtak, aztán besétáltak az első útba eső bankba, és azt mondták: kéne nekünk ez a házikó, van rá kétmillió forintunk, meg a minimálbérnél valamivel több igazolt jövedelmünk. Simán megkapták a tizennyolcmilliós hitelt. Ha van kedvük harminc évig havi százezret törleszteni, miért is ne. És akkor jöjjön a drámai rész, mert emberünk mondjuk idén augusztusban írta alá a hitelszerződést, a már említett 140 forintos CHF-árfolyamnál. Egyszerű osztás az egész: 18 millió osztva 140-el, az annyi, mint 128.571 - ennyi lett svájci frankban a tartozásuk. Aztán egyszer csak váratlanul begyűrűzött a másfél éve bogyrosodó válság, és a forint egyik hétről a másikra összeszégyellte magát: a CHF-ért már 175 forintot kértek a bankközin. Most pedig jön az egyszerű szorzás: 128.000 frank szorozva 175-el, az annyi, mint 21 millió forint. Ami több, mint a házikó értéke. Ha ehhez hozzávesszük, hogy ingatlanhitelből szárba szökkent világválság idején nem szoktak nőni az ingatlanárak, akkor ott vagyunk, hogy emberünknek van egy 15 milliót érő háza, 21 milliós jelzáloggal terhelve. Itt jön a gonosz apró betűs rész. A pénzintézetek nem nagyon szeretik, ha valaki többel tartozik, mint amekkora a hitelének fedezete. Ilyenkor szoktak küldeni egy kedves hangú levelet azzal, hogy a mélyen tisztelt ügyfél toljon már be jövő hónap tizedikéig előtörlesztésként olyan 6 millió forintot, csak hogy a bank részvényesei éjjelente könnyebb lélekkel térhessenek nyugovóra. Emberünk persze jelzi, hogy most hirtelen nem annyira tudna összeszedni ennyi pénzt, mert ha tudna, akkor például nem vett volna föl hitelt, ilyesmi. Mire a pénzintézet még kedvesebb levélben ajánlja föl, hogy semmi gond, be kell vinni az ügyletbe még egy ingatlant. Mondjuk a szülők házát, mert még a legigazabb baráttól sem lehet elvárni ekkora szívességet. Telnek-múlnak a válságtól terhes hétköznapok, megzuhan ismét a forint, ahogy a szakportálokon szokták írni: benéz a kétszáz forintos CHF-sávba. Közben a szigorodó feltételek miatt egyre kevesebben jutnak hitelhez, és akinek van pénze, az se vesz semmi komolyat, inkább kivár. Így történhet, hogy emberünk háza még kevesebbet ér, jó esetben adnának érte 10 milliót, nem beszélve a szülők viskójáról, amiért még jó esetben se adnának 5 milliónál többet. A fránya bank meg ismét elvégzi a szokásos szorzást, és azt találja, hogy 200 forintos franknál a 6 milliós előtörlesztés dacára is több mint 18 millió forint a teher, a két ház viszont együtt sem ér csak 15-öt. Innen ismerjük: újabb szabad milliókra volna szükség vagy még egy ingatlanra. De egyik sincs. A bank árverez, és bukik. Az ügyfél még többet. A szülők a legtöbbet. A Magyarországon szinte ismeretlen lakókocsi-ipar részvényeinek árfolyama ellenben az egekbe szökik. Tudják, a piac mindig mindent rendbe tesz. Dévényi István Heti Válasz

0 komment , kategória: Általános

Jövőre 66 milliárdot vonnak ki

2008-10-21 23:04:53, kedd

	Jövőre 66 milliárdot vonnak ki az egészségügyből * Index - ugyelet@mail.index..hu \| 2008. 10. 21., 13:30 \| Frissítve: 9 órája Az elmúlt két évben többletet tartalmazó egészségbiztosítási alapban jövőre ismét hiány keletkezik, az egészségbiztosítás többletét pedig a kormány nem az egészségügyre fordítja, állapítja meg a jövő évi költségvetés átdolgozott változatáról a Health Capital. A tanácsadó cég szerint így jövőre 66 milliárd forintot vonnak ki az egészségügyi ellátásból. A nemzetközi pénzügyi válság hatására a kormány átdolgozta a jövő évi költségvetés tervezetét, azon belül az egészségügyi fejezetet is. A Health Capital már az első költségvetési törvényjavaslatnál is arra figyelmeztetett, hogy a tervezett járulékcsökkentéssel kieső bevételeket a kormány nem pótolja, így a korábbi ígéretekkel ellentétben az egészségbiztosítás megtakarításairól az egészségügynek le kell mondania. A költségvetés átdolgozott tervezete nem tartalmaz járulékcsökkentést. "A jelenlegi gazdasági helyzetben teljes mértékben indokolt, hogy a kormány a stabilitás megteremtésére törekszik. Éppen ezért szakmailag érthetetlen, miért olyan költségvetés készült, amely még a korábbi változatnál is nagyobb hiánnyal számol a társadalombiztosításban, azaz éppen az egyik legnagyobb költségvetési alapnál nem képes a korábban már elért stabilitás megtartására. Joggal vethető fel: ha elmarad a járulékcsökkentés, akkor hogyan keletkezethet a visszavont törvényjavaslatban megjelöltnél is nagyobb hiány az egészségbiztosításban az új javaslat szerint?" - teszi fel a kérdést tanácsadó cég. A járulékcsökkentés elmaradása miatt megjelenő nagyobb bevétel alig érezteti a hatását az egészségügyi kiadásokban. A korábbi tervezettben 1450 milliárd forintos kiadás szerepelt, míg az újban 1475 milliárd forint. Ez mindössze 25 milliárd forintos növekedést jelent, miközben járulékcsökkentés nélkül 60 milliárd forinttal lesz magasabb a jövő évi járulékbevétel. A Health Capital szerint jövőre a központi költségvetés - a korábbi gyakorlathoz képest példátlan módon - egyáltalán nem járul hozzá az egészségbiztosítási alap gyermekgondozási díj (gyed) kiadásaihoz. A gyed a családtámogatás egy formája, amely idegen az egészségbiztosítás rendszerétől - ezt elismerve járult hozzá eddig a központi költségvetés az OEP GYED-del kapcsolatos kifizetéseihez. A visszavont költségvetési törvényjavaslatban még szerepelt erre a célra 45 milliárd forint, az új változatban viszont erre egyetlen forintot sem kap az egészségbiztosítási alap. A tervezet alapján ráadásul még a gyed utáni nyugdíjjárulékokat, azaz 21 milliárd forintot is az egészségbiztosítónak kell megfizetnie a nyugdíjbiztosítónak. A cég közleménye szerint a biztosítási járulékot azért fizetik a biztosítottak (illetve utánuk a munkaadók vagy az állam), hogy betegség esetén megkapják a szükséges egészségügyi és az indokolt pénzbeli ellátást. Amennyiben a parlament a beterjesztett formában fogadja el a törvényt, akkor az egészségügyi rendszer működtetése érdekében beszedett járulékokból 66 milliárd forintot nem az egészségügyre fordít a költségvetés.

0 komment , kategória: Általános

A részeges hóhérsegéd itthon m

2008-10-21 23:00:55, kedd

	A részeges hóhérsegéd itthon maradt A napokban NATO csúcstalálkozót tartanak az Egyesült Államokban. Jack Corn, k, 2008/10/21 - 19:07 szentkoronaradio.hu A napokban NATO csúcstalálkozót tartanak az Egyesült Államokban. A veszprémi hóhérsegédként országos hírhedtséget szerzett Stern Imre magyarországi hadügyminiszter nem kapott meghívást a találkozóra. Az Egyesült Államok, és az öt legmegbízhatóbb szövetségesének katonai vezetői zárt körű csúcstalálkozót tartanak a New York állambeli Lake Placid városában. A hivatalából távozó Bush adminisztráció utolsó NATO értekezletén megbeszélik a hó eleji budapesti NATO tanácskozás határozatait, áttekintik az afgán és az iraki háború eddigi katonai vonatkozású eredményeit és kudarcait, a kemény orosz visszacsapás nyomán kialakult grúziai és kaukázusi helyzetet, és az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Németország, Franciaország és Olaszország főkatonái meghatározzák a következő év legfontosabb NATO feladatait. A NATO valódi döntéshozói a fenti országok politikai és katonai vezetői közül kerülnek ki. A szép szavak ellenére az az igazság, hogy a világ közvéleményének szánt, politikailag korrekt testvériséget és egyenlőséget prédikáló NATO-t valójában ez az öt ország vezeti. Az igazi döntéshozó hatalom mindig is az Egyesült Államok és a négy legrégebbi és legszorosabb szövetségesének a kezében volt, és jelenleg is minden lényeges lépésről ők határoznak. Számukra más-más okból ugyan, de megbízhatatlannak számít a volt ellenséges szocialista országokból érkező gyurcsányokhoz, keletikhez, szilvásykhoz, sternekhez, laborczokhoz hasonló kommunisták és orosz kémek hazudozó serege. A köztudottan tehetségtelen, ám kőkemény és hithű kommunistát, a KGB által kiképzett Laborcz Sándort a szellemileg sérült magyarországi miniszterelnök annak idején úgy nevezte ki a Nemzetbiztonsági Hivatal élére, hogy nem is kapta meg a magyar országgyűlés szakbizottságának támogatását. Gyurcsány nem törődött a bizottsággal, mert tudta, hogy Putyin akarata sokkal többet nyom a latban, mint az akadékoskodó Simicskó István szava. Laborczot 1983-tól hat éven át a magyarországi kommunizmus utolsó évéig a NATO elleni titkosszolgálati harcra képezték ki a moszkvai Dzserzsinszkij akadémián. Ezt a hivatásos KGB ügynököt jelölte Gyurcsány a "független" magyar titkosszolgálat élére, aki ebben a nemzetközi felháborodással fogadott új pozíciójában 2008 januárjától egy évre átvehette a NATO egyik különleges (értsd: titkosszolgálatokkal is foglalkozó) bizottságának elnöki tisztét is. Az eredmény nem maradt el: hogy az igazán bizalmas adatok és jelentések ne kerüljenek Gyurcsány legjobb külföldi barátjának tekintett KGB főnök, azaz Putyin orosz miniszterelnök íróasztalára, ezért a NATO a laborczi időszak végéig egy másik információs utat részesít előnyben, és az idén üresjáraton futtatja a mohó szemű Laborcz által ideiglenesen elnökölt NATO bizottságot. Ilyen mellékvágányra a NATO bővítések kezdete óta már több példa is volt. Bulgária 2004-es NATO csatlakozása után az amerikaiak jól ismervén Bulgária és Oroszország közti vallási, nyelvi és történelmi alapokon nyugvó barátságát, a bolgár NATO delegációt a magyarhoz hasonlóan egyszerűen kizárták bizonyos értekezletekről és sok bizalmasnak tekintett információt nem is osztottak meg velük. Stern "Szekeres" Imréhez hasonlóan, Keleti György kommunista/szocialista hadügyminisztert sem övezte tisztelet vagy megbecsülés NATO körökben. Ehhez talán némileg hozzájárult, hogy Keleti Gyurka kommunista múltját és tevékenységét is jól ismerték Washingtonban és Brüsszelben, így aztán az alábbi sorok sem maradtak titokban a fő NATO vezetők előtt: "A kapitalista hadseregek jellemzői Írta: Keleti György, volt honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő A kapitalizmus megjelenésével együtt létrejött hadserege is. Célja és feladata ma is változatlan, céljai és módszerei az idők folyamán finomultak. Napjainkban tanúi lehetünk annak, hogy a kapitalista országok, a kapitalista világrendszer politikai, társadalmi és gazdasági válsága egyre inkább elmélyül. A válság joggal váltja ki egyes országokban a dolgozó tömegek elégedetlenségét és cselekvő ellenállását. A sztrájkok, tüntetések, különböző megmozdulások, az erősödő munkásmozgalom leverése az uralkodó körök hatalmi pozíciójának megtartását jelentik, továbbélést biztosítva a kizsákmányoló, népellenes társadalmi rendszerek számára. Ennek érdekében számtalan esetben alkalmazzák hadseregeiket is. Esetenként a hadsereg puszta jelenléte, erőfitogtató felvonulása is elegendő a dolgozók jogos ellenállásának megtörésére, de egyre többször az erőszakos, sőt fegyveres beavatkozástól sem riadnak vissza. A kapitalista kizsákmányoló, elnyomó törekvések nem ismernek országhatárokat. A történelem korábbi időszakához hasonlóan a kapitalista országok uralkodó osztályai ma sem elégszenek meg saját népük elnyomásával. Hatalmukat és kizsákmányolásukat más népekre is szeretnek kiterjeszteni, amelynek során nem egy alkalommal felhasználták és felhasználjak hadseregeiket, katonai erejüket. A történelem két világháborúja tragikus példáját adja ezen törekvéseiknek, amely milliók számára okozott mérhetetlen szenvedést. Ezen szándékaiknak azonban nemcsak gazdasági, hanem elsősorban politikai gyökerei vannak. A kapitalista hadsereg a gyarmatosítás, az újragyarmatosítás, a szocialista országok elleni agresszív, fenyegető magatartás, a szocialista világrendszer mennyiségi és minőségi fejlődése elleni harc konkrét vagy félelmet keltő eszköze. Célja valamennyi haladó társadalmi rendszer, kibontakozó és erősödő mozgalom megsemmisítése, ha kell katonai eszközökkel is. A fejlett tőkésállamok terveik megvalósítására agresszív katonai tömböket hoztak létre, melyek közül elsősorban a NATO a világbéke legfőbb veszélyének tekinthető. Nincs a világnak egyetlen olyan térsége sem, ahol ne fenyegetné agresszió a szocializmusért, a társadalmi haladasért küzdő népeket és mozgalmakat. A kapitalista országok napjainkban nagy létszámú és korszerűen felszerelt hadseregeket tartanak fenn. A katonai szolgálatot teljesítő egyszerű emberek politikai, ideológiai megdolgozására, a kapitalista hadseregek agresszív céljainak elfogadtatására, a hadseregen belül felmerülő haladó gondolatok kiírtására a parancsnokok minden eszközt felhasználnak. Feltétlen engedelmességre, a kizsákmányoló rendszer iránti fenntartás nélküli elkötelezettségre igyekeznek nevelni. A katonai szolgálat teljesítésekor nem gondolkodó emberekre, hanem a parancsokat vakon végrehajtó, ha kell, ölni, gyilkolni kész katonákra van szükségük, akik megvalósíthatják az uralkodó osztály országon belüli és határokon túli politikai és hatalmi törekvéseit." Forrás: Honvédelmi Ismeretek, A kapitalista hadseregek jellemzői, Tankönyv a középiskolák I-IV. osztályos tanulói számára, Tankönyvkiadó, 1988 Egyébként Keleti méltó utódjának, Stern "Szekeres" Imrének, a mostani részeges hadügyminiszternek az apja Stern László, az anyja Feldmann Magda volt. A kis Imcsit szülei zsidó szokás szerint megtévesztő módon magyarosított vezeték névvel látták el, így azóta Stern Imre "Szekeres" álnéven működik a kommunisták és/vagy a posztkommunisták pártjában. Az izraeli érdekeket kiszolgáló Stern "Szekeres" Imre azért kapta Dunántúlon a megtisztelő hóhérsegéd jelzőt, mert a mindenki által tisztelt Brusznyai Árpád gimnáziumi tanárt, a Veszprém Megyei Forradalmi Tanács volt elnökét Papp János - Stern "Szekeres" Imre évtizedes barátja és mentora - kérésére a bosszúért lihegő kommunisták 1958 január 9.-én felakasztották. Halálos ítéletét az a Papp János javasolta és szorgalmazta, akit Brusznyai Árpád mentett meg 1956-ban a népharagtól. Stern "Szekeres" Imre ezután a hálátlán hóhér Papp János mellett segédként "dolgozott" a pártbizottságon, amíg a sötét lelkű Papp az áruló Kádár János megbízható csicskásaként párttitkárként építette a kommunizmust. A hős Brusznyai meztelen felsőtesttel, a Himnuszt énekelve ment az akasztófa alá. A Veszprém megyében mindig nagy utálatnak örvendő Papp János Brusznyai Árpád rehabilitálásának hírére és a soha nem felejtő helyi lakosok örömére öngyilkos lett, a részeges hóhérsegéd Stern "Szekeres" pedig mára a posztkommunista párt egyik fő funkcionáriusává vált. (Szent Korona Rádió)

0 komment , kategória: Általános

már a VOA sem a régi:

2008-10-21 22:45:29, kedd

	már a VOA sem a régi: A VOA rádió szerint az új Bush-film vitatható Hofer László, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2008. október 21., kedd (MTI) - Vitathatónak nevezte az Amerika Hangja (VOA) rádió Oliver Stone új filmjét, amely George W. Bush elnökről szól. Az elnök középső nevének kezdőbetűje után elnevezett W című film három héttel az amerikai elnökválasztás előtt került mozikba. A VOA szerint az alkotás - amely akárcsak Stone két híres portréfilmje, a JFK és a Nixon, amelyeket a híres rendező szintén amerikai elnökökről készített - elsősorban azért vitatható, mert Stone nem ragaszkodik a tényekhez a történetben. Talán ennél is nagyobb probléma azonban, hogy a film egy még hivatalban levő elnökről kísérel meg pszichoanalitikai képet nyújtani. A W mély belső konfliktusokkal küzdő emberként ábrázolja Busht, az egyetemista évektől egészen az iraki háborúig nyomon kíséri életét. Josh Brolin egy olyan Busht alakít, aki idealista, de hiszékeny, tanácsadói félrevezetik. A filmben egy olyan Busht ismerhetnek meg a nézők, akik ösztöneire és érzelmeire alapozva hozza meg döntéseit. Imádja a sportokat, kitűnő baseball-edző lehetett volna belőle, de Stone sugallata szerint környezete, és különösen az apjához fűződő viszony végül is más irányba terelték. Az apa-komplexussal küzdő Bush mindenben az idősebb Bush jóváhagyását keresi, aki magasabb intellektusú nála és megvető véleménnyel van fiáról. Az ifjabb Bushból öntelt elnök lesz, aki megválik azoktól a tanácsadóktól, akik nem értenek egyet vele, és azokra hallgat, akik legyezgetik hiúságát - így állítja be legalábbis Oliver Stone, aki szerint a filmet alapos forráselemzés előzte meg. Mint a VOA megállapította, Stone több filmjéhez hasonlóan a W is éles bírálatokat váltott ki mind a kritikusok, mind a nézők körében, elsősorban azért, mert egy hivatalban levő elnök pszichéjébe igyekszik belelátni. A választás előtt bemutatott film nem áll sem a republikánusok, sem a demokraták oldalára, azt az üzenetet hordozza a milliók életéről döntő Bush elnök tragikus figuráját láttatva, hogy az elnökválasztást komolyan kell venni - hangzott a rádió ismertetése. "Jó, ha az emberek a választás előtt átgondolják, kit választottak nyolc éve, és hova jutott az ország" - mondta korábban a háromszoros Oscar-díjas hollywoodi alkotó, olyan korszakos filmek rendezője, mint A szakasz, a Született július 4-én, a JFK - Nyitott dosszié, továbbá a Nixon és a Tőzsdecápák." a komenista-gyanús Kő Olivér megen hazudik....

0 komment , kategória: Általános

Gyurcsány felhívta Putyint

2008-10-21 22:35:38, kedd

	Gyurcsány felhívta Putyint Index/MTI - ugyelet@mail.index..hu \| 2008. 10. 21., 18:52 \| Frissítve: 1 órája Ha nagyobb nyomás alá kerül Magyarország, akkor a kormány gyorsan hozzányúl a most átdolgozott 2009-es költségvetéshez is, mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő. Rádióinterjúja előtt a forint nagyon gyengült és 280-as szintig szaladt az euró. A miniszterelnök elismerte: felhívta Putyin orosz kormányfőt. Ma nincs szükség az átdolgozott költségvetés újra átdolgozására, de ha szükségesnek látnám, nem haboznék egy percig sem - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában. Az MNB védi a forintot Ha a forint "fundamentálisan indokolatlan" esése veszélyezteti az általa kitűzött inflációs célok elérését, illetve a magyar pénzügyi rendszer stabilitását, akkor a Magyar Nemzeti Bank meg fogja védeni a forintot - jelezte egy bécsi konferencia keretében a Reuters-nek adott interjújában Karvalits Ferenc. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökének szóbeli intervencióként értékelhető kijelentése azt követően érkezett, hogy ma a forint mintegy 4%-kal 280 körülig zuhant az euróval szemben, amely szint már nagyon közel esik a magyar fizetőeszköz bő két évvel ezelőtt felállított történelmi mélypontjához. (Portfolio.hu) A kormányfő szerint, ha a pénzügyi válság miatt az az elemzői konszenzus alakul ki, hogy még nagyobb lesz a nyomás Magyarországon annál, mint amit várt a kabinet, akkor megint hozzá kell nyúlni a költségvetéshez. Gyurcsány Ferenc kijelentette: ilyen helyzetben gyors konzultációt követően új javaslatokat tesz a kormány. A miniszterelnök az MTI szerint elismerte, hogy hétfőn telefonon felhívta Vlagyimir Putyin orosz kormányfőt. Azt kellett tudnom, hogy Oroszország marad-e vevőnk jövőre, vagy nem, számítani kell arra, hogy az piac bedugul, vagy részben meg fog maradni, mondta Gyurcsány Ferenc. Putyin válasza a miniszterelnök szerint "közepesen volt megnyugtató", Oroszországot sem kerüli el a jelenlegi válság, de a közös kereskedelmi kapcsolatokat, beruházásokat nem fenyegeti veszély. A miniszterelnök kérdésre válaszolva azt mondta: nem kért pénzügyi segítséget az orosz kormányfőtől. Gyurcsány kijelentése lapunk megítélése szerint nem független attól, hogy ma, különösen késő délután újabb erőteljesebb forintgyengülés kezdődött, az eurót már 280 forintért adják-veszik a piacon. A kormányfő vélhetően az ideges befektetők megnyugtatása miatt jelezte hajlandóságát arra, hogy ha kell, még jobban hozzányúl a 2009-es költségvetéshez. Bár nem mondta ki, ez nagyon nem jelenthet mást, minthogy a kiadásokból még nagyobbat csípne le. Emlékeztetőül: a kormány szombaton nyújtotta be az újraírt költségvetést, amelyben az eddigi tabutémákhoz - bár csak kicsit, de mégis - hozzányúlt, és elhalasztotta legalább szeptemberig a családi pótlék emelését és a nyugdíjkorrekciós program folytatását.

0 komment , kategória: Általános

Normális Magyarország

2008-10-21 22:23:08, kedd

	Normális Magyarország Végre tudjuk, milyen is a normális Magyarország. A normális Magyarország úgy kezdődik, hogy annak kiötlője, Dávid “Kalapos" Ibolya meglenget egy CD-t, amelyen bizonyos lehallgatott beszélgetések hangfelvétele található. Nevezett CD-n lévő hangfelvételek meglengetésének időpontja egybeesik az MDF elnökválasztásával, s mit tesz Isten, nevezett CD-n lévő hangfelvételek éppen az egyetlen rivális elnökjelöltet, Almássy Kornélt kompromittálják, s vele együtt az egyetlen és legnagyobb magyar bank elnökét. Ezzel a véletlennel indul a normális Magyarország... Ezután a normális Magyarország szédítő fejlődésnek indul. Kipattan egy mindenkinek érthetetlen és követhetetlen megfigyelési-lehallgatási, ki-kit-akar-tönkretenni botrány, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter titkos hangfelvételekkel házal, és a magyar titkosszolgálat által lehallgatott telefonbeszélgetéseket egy internetes video-megosztó honlapon élvezheti végig a normális Magyarország összes polgára. Mindeközben Dávid “Kalapos" Ibolya egyre szomorúbb arcot vág, egyre jobban féloldalra hajtja a fejét, és egyre jobban bízik a normális Magyarországban. A következő stációban Gyurcsány Ferenc bejelenti, hogy a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság “mai tudásunk szerint" nem érinti Magyarországot. Ezután Gyurcsány Ferenc nemzeti megmentő össztanácskozásra invitál mindenkit, hogy közösen hárítsák el a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság Magyarországot érintő súlyos hatásait. Dávid “Kalapos" Ibolya, a normális Magyarország nagykövet asszonya mindeközben kizáratja a pártból és a frakcióból Almássy Kornélt. Nagyon szomorúan félrehajtott fejjel jelenti be, hogy egy akkora gazembernek, mint Almássy Kornél, nincs helye a normális Magyarországot megálmodó, azért mindenre kész MDF-ben. A következő napon a Tisztelet Társasága nevű tiszteletre méltó szervezet tiszteletre méltó vezetője, Schmuck Andor bejelenti, hogy a társaság MDF-frakcióban ülő képviselőjét felszólítja a frakcióból való kilépésre. Tiszteletre méltó képviselő kilép a frakcióból. Az MDF tiszteletre méltó frakciója e kilépéssel megszűnik létezni. Néhány izgalommal teli, feszült és kétségbeejtő órán át úgy tűnik, hogy oda a normális Magyarország. Dávid “Kalapos" Ibolya is érzi ezt, és felajánlja Almássy Kornélnak a saját fizetését, valamint kifejti abbéli álláspontját, hogy Almássy Kornél egy igen figyelemreméltó ifjú tehetség, aki 2010-re nagyszerűen felépítheti magát, s az MDF-nek nagy szüksége van az ilyen ifjú tehetségekre, csak az ifjú tehetség most mondjon le képviselői mandátumáról, és adja át a helyét egy másik, listáról érkező MDF-es politikusnak, mert csupán ezen áll vagy bukik a normális Magyarország. A bejelentéssel egy időben tanácskozik az MDF választmánya, nem zárják ki Almássy Kornélt a pártból, lévén ő egy nagyon tehetséges ifjú politikus. Megbízzák viszont Herényi Károly frakcióvezetőt, a normális Magyarország apostolát, hogy bármi áron szerezzen egy embert, akivel megmenthető az MDF parlamenti frakciója. A normális Magyarországot egyedül képviselő MDF-es képviselőcsoport tiszteletre méltó vezetője lázas tevékenységbe fog. Teljesen nyilvánosan megindul a képviselő-keresés, -kutatás, méghozzá “bármi áron", ami normális Magyarországon annyit jelent, hogy valaki meg lesz véve kilóra. A rosszindulatú sajtó, annak is a még rosszindulatúbb jobboldali fele mindjárt felveti, hogy a független képviselők között fogja keresgélni Herényi a herét. Természetesen mindenki cáfol az érintettek közül. A legjobban Lengyel Zoltán független, meztelen képes, rendőrverő, ex-fideszes független képviselő cáfol, aki már a kormányzati megkeresést is nagyon cáfolta, aztán valahogyan mindig megmentette a kormányt, amikor kellett. Lengyel Zoltán azt mondja, esze ágában sincs beülni az MDF-frakcióba, de még ha eszébe jutna is, akkor sem tehetné meg, mert ő kisgazda párttag, és ez a párttagság nem teszi lehetővé az MDF-es frakciótagságot. Másnap Lengyel Zoltán bejelenti, hogy beül az MDF-frakcióba. A normális Magyarországon van annyi pénz, amennyiért meg lehet vásárolni bármilyen szarjankót. És most mindenki nagyon boldog, mert a normális Magyarország átmenetileg meg van mentve, a normális Magyarország kapott még egy esélyt. Ezekkel. Csak az a probléma, hogy menet közben rohamosan fogynak a normális Magyarország elszánt hívei. Most egy kicsit mindenki meg van rettenve, hogy Lengyel Zoltánon múlt és múlik az egész. És a fene se tudja, mi lesz Dávid “Kalapos" Ibolya fizetésével. Most mindössze annyi borítékolható, hogy Almássy Kornél nagy valószínűséggel mégiscsak gazember. Ezt legkésőbb holnap fogja bejelenteni Dávid “Kalapos" Ibolya, és nagyon szomorúan fog félrebillenni a feje. És a normális Magyarország még tartogat egy csomó meglepetést. Aki teheti, vonuljon diliházba. Bár nem könnyű, mert azt az egyet, ami volt, megszüntették. Kár érte - most látszik csak igazán... Bayer Zsolt főmunkatárs / Magyar Hírlap online/

0 komment , kategória: Általános

Interjú Széles Gáborral

2008-10-21 22:20:49, kedd

	Interjú Széles Gáborral október 20, 2008 A mai Magyar Hírlapban közölt interjú Széles Gáborral: “A kialakult válságos helyzetért a Gyurcsány-kormány hibáztatható. Magyarországot a krízisből csak a gazdaság felpörgetésével lehet kihúzni, ehhez azonban adócsökkentésre van szükség - mondta Széles Gábor nagyvállalkozó, lapunk tulajdonosa. - Milyen egyenleget vonna a szombaton megtartott nemzeti csúcsról? - Ez a fórum önmagában édeskevés, sehova nem vezet. A kormány prekoncepcióval jött, amelyet esze ágában sem volt módosítani. Korábban az Országos Érdekegyeztető Tanácsban is ezt művelte, a párbeszédet csak formálisan gyakorolta. - Mit kellene tenni? - A kormány fordítva ül a lovon. Csak restriktív szemlélettel, megszorításokban tud gondolkodni. Pedig az embereknek már nincs hova beljebb húzni a nadrágszíjat. Mindaddig nem lesz gazdasági növekedés, amíg nem csökkennek az adók. Azt várni, hogy a növekedés majd beindul magától, s azt követően csökkenthetők az adók, dilettantizmus. A bővüléshez adót kell csökkenteni! - A jelenlegi globális és hazai állapotok ismeretében ez nem túl kockázatos? - Korábban, amikor a társasági adó kulcsát a felére mérsékelték, több pénz folyt be a központi költségvetésbe, mint addig. A másik példa: a kilencvenes évek közepén, ha egy magánszemély állampapírt vett, annak mértékét az adóalapjából leírhatta. Ez jelentősen generálta a piacot, mégsem okozott jelentős kiesést a büdzsének. A rendezvényen sajnálattal tapasztaltam, hogy a munkaadói oldal elvetette az adócsökkentés ötletét, illetve teljesen beállt a kormány uszályába. Lehet, hogy nyomásra tették? A hatvan hozzászólóból pedig húsz “nevesincs szakember" a kormányoldalt igazolta, ahogy ez az átkosban volt szokás a pártkongresszusokon. - Milyen konkrét adóváltoztatást javasol? - Az újonnan alakuló cégek kisebb adókulccsal adóznának, a már meglévő vállalkozások pedig a jelenlegi mértékkel, ám utóbbiak a többletként befizetett adójukat a pályázatoknál önerőként beszámíthatnák, vagy kamatos kamattal növelten visszakapnák egy-két év múlva. Rendkívül kilátástalan a pályakezdő fiatalok helyzete, nehezen tudnak elhelyezkedni. Ezért kedvezményes adókulcsot kellene számukra is biztosítani az életkezdéshez. Amelyikük vállalkozna, az fizessen kisebb adót egy-két évig, hiszen ezzel könnyebben teremthetne magának helyet a munkaerőpiacon, a gazdaságban. A központi költségvetés is jól járna, hiszen az illető e nélkül egy fillér adót nem fizetne, így amit végül befizet, az talált pénz a büdzsének. A falvak felélesztésére, gazdaságba integrálására nem kellene sajnálni a pénzt, s ez nem is kerülne sokba. Ha a támogatással a falvakban átlag öt vállalkozás beindulna, s ezekhez településenként tízmillió forint támogatást adna az állam, az országos szinten csupán 25 milliárdba kerülne, ami néhány kilométer autópálya építési költségével egyezik meg. Azt hiszem, könnyen eldönthető ilyen gazdasági helyzetben, melyik a fontosabb az országnak. A programmal munkahelyeket lehetne teremteni, s meg lehetne őrizni falvainkat. - Mennyivel vagyunk előrébb, mint a nemzeti csúcs előtt? Nem lehet ennek mégis pozitív üzenete a befektetők számára? - Nincs jelentősége, mert a Gyurcsány-kormány miatt az ország teljesen megbízhatatlan Európa és a befektetők szemében. Ennek pedig súlyos ára van, ami mindannyiunkat terhel: például az állam a felvett hitelek után évente százmilliárdokkal fizet többet kamatra. Bízom benne, hogy az MSZP-n belül előbb-utóbb csak észreveszi a tagság, hogy már nemcsak rossz irányba mennek a dolgok, de a kormányzati semmittevés és ámokfutás miatt a szakadék szélén áll az ország. Remélem, a szocialisták szólnak Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, hogy távozzon. A felelősség ugyanis őt, őket terheli. Ami pedig az igazi áttörést hozná, az egy teljesen új, programokban gondolkodó kormány. - És ha 2010-ig minden marad a régiben? - A miniszterelnök megpróbálja összemosni a globális válságot és a magyar krízist. Látni kell azonban, hogy a magyarországi helyzetért ő a felelős. Gondoljunk csak a felelősségre a gazdasági életben: ha egy vállalatvezető csődközeli helyzetbe viszi a rá bízott vállalatot, akkor az nem újabb megbízást, hanem útilaput kap. A helyzet súlyos, a pénzügyi válság a reálgazdaságban még csak most fog megjelenni. Már a múlt héten is egyre több helyről lehetett hallani, hogy egyes magyarországi gyárak szüneteltetik a termelést, vagy leálltak, s dolgozóikat az utcára tették. E jelenség el fog hatalmasodni, s tíz- és százezrek kerülnek majd az utcára. Csákó Attila

0 komment , kategória: Általános

Dilemmák, tanulságok

2008-10-21 22:14:34, kedd

	Dilemmák, tanulságok október 20, 2008 Leleményes az MSZP kampánystratégiája. A kisebbségbe szorult szocialisták eddig sikeresen terelték el a figyelmet a gazdaságpolitikai tehetetlenségükről. Most kapóra jött a hitelválság. Amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz adócsökkentés, hogy nincs költségvetési tervezete az országnak, és az államcsőd karnyújtásnyira van, összehívtak egy nemzeti csúcsot. A fő csapásirányuk így a hitelválság megoldása. Nemzeti összefogással akarják megoldani azt a válságot, amelyet a saját hibás gazdaságpolitikájuk okozott. A csúcs után a politikai felelősség az adócsökkentésben hajthatatlan Fideszre, az anyagi helytállás az egész társadalomra terelődik át. Noha a banki hitelek fedezetének elértéktelenedéséért és a pénzintézeti részvények zuhanásáért elsősorban a kormány hibás gazdaságpolitikája okolható, hiszen a kedvezőtlen gazdaságpolitikai környezet a vállalkozások és a lakosság hitelképességét drasztikusan lerontotta. Az új PR-akcióban a Gyurcsány-kormány nemzetmentő, sőt integráló szerepkörbe lépett. Azt akarja elhitetni, hogy aki integrál, az erős, legalábbis erőt képes felmutatni. Ezzel most újra időt és szövetségeseket nyert, és ha mégis bukik, akkor a Fideszt okolhatja. Kétséges, hogy a hitelválság elsősorban az angolszász országokból jött, hiszen a Nyuszó-muszóék által felvett lakás- és plazmatévéhitelek fedezete már a hitel nyújtásakor sem volt meg. De az ellentmondás leleplezésének bizonyítására időlegesen tételezzük fel, hogy kívülről jött be a válság. Azt azonban még csak véletlenül se higgyük el, hogy a lehallgatási botrány lecsengése után egyszer csak hirtelen jelent meg a válság. Á, nem! Itt volt az már, csak a kormány elhallgatta. Minden piacgazdaságban intézményi rendszere alakult ki a pénzügyi stabilitás szavatolásának. Magyarországon 2004-ben a pénzügyminiszter, a jegybankelnök és a bankfelügyelet elnöke megállapodást kötött, amely a pénz- és tőkepiac zavartalan működését, a pénzpiacok átláthatóságát, és a bizalom erősítését hivatott garantálni. A feladatkörök tételesen szabályozottak, sőt létrehoztak egy Pénzügyi Stabilitási Bizottságot is, amelynek feladata a pénzpiacok elemzése és a fejlődési trendek szempontjából releváns kérdések folyamatos áttekintése. A begyűrűző válságnak így volt egy több mint egyéves lappangási időszaka is, amely alatt a Pénzügyi Stabilitási Bizottság már észlelte a veszélyt. Kérdés: a hathatós figyelmeztetést és a védekező felkészülést miért nem tették meg? A nemzeti csúcs egyik dilemmája az volt, ki szól Nyuszó-muszóéknak, hogy a felvett hiteleik többszörösét kell visszafizetniük. A beismerő vallomástól időlegesen mentesült Gyurcsány. A Fidesz viszont magára maradt. Ha a válság tovább mélyül, akkor a főgonosz a megegyezésből kimaradt, hajthatatlanul adócsökkentést szorgalmazó ellenzéki párt lesz. Ha romlik az ország hitelminősítése, a mumusszerep újra Orbán Viktoré. Csapdahelyzet van, nem csak válsághelyzet. Világossá kell tenni az embereknek, hogy az elmúlt hat év gazdaságpolitikája elhibázott volt. Az államadósság, a családok, a vállalatok és az önkormányzatok hitelfelvétele pedig azért nőtt, helyesebben azért nőhetett a többszörösére, mert a kormány adó- és gazdaságpolitikája kézzelfogható javulást nem hozott sem az életszínvonalban, sem a vállalatok tőkeerejében. A hiányzó, pontosabban a kormány által elvett jövedelmet pedig a bankok pótolhatták. A Pénzügyminisztérium, a jegybank és a bankfelügyelet vezetői mélyen hallgattak arról, hogy a fedezet nélküli hiteleknek beláthatatlanok lesznek a következményei. Most ne kiáltsunk szigorú felügyeleti szabályozásért! Szabályok voltak, csak nem tartották be őket. Végül is ennek a jól összehangolt, folyamatos szemfényvesztés-akciónak a hozadéka, hogy Gyurcsány Ferenc Magyarország leghosszabb ideje regnáló miniszterelnöke a rendszerváltás után. A nemzeti csúcs egyik tanulsága, hogy a Fidesznek a kormány leleplezésében igaza van, de a kommunikációs csatát ismét elvesztette. Rendezni kell a sorokat! Most jött el az ideje, hogy a nemzeti oldal a gazdasági műhelyeit, programjait felélessze, integrálja, és egy hathatós, a mai helyzetben is aktuális gazdasági alternatívát hirdessen meg. Lentner Csaba, közgazdász / Magyar Hírlap online/ http://egmova.wordpress.com/

0 komment , kategória: Általános

Az elöregedés és a népességfog

2008-10-21 21:58:55, kedd

	Ifj. Fekete Gyula: Az elöregedés és a népességfogyás gazdasági következményei ,,A mai pénzügypolitika többre értékeli a haszonállatok tartását, mint a gyermeknevelést." Zitu, k, 2008/10/21 - 21:45 Immáron ötven éve, hogy a hazai születések száma a népesség lélekszámának a fennmaradásához is elégtelen. Nem kell jövőkutatónak lenni ahhoz, hogy felmérhessük a csökkenő születésszám súlyos gazdasági és társadalmi következményeit, mert ezen negatív következmények már jó ideje sújtják a lakosságot. Nem kell jövőkutatónak lenni ahhoz, hogy felmérhessük a csökkenő születésszám súlyos gazdasági és társadalmi következményeit, mert ezek a negatív következmények már jó ideje sújtják a lakosságot. A baj az, hogy az antiszociális és családellenes szemléletű döntéshozó politikusokban mindeddig nem tudatosodott az a tény, hogy az országnak ma döntően olyan társadalmi és gazdasági bajokkal kell megküzdeniük, amelyeket néhány évtizeddel ezelőtt, vagy még ugyanezek a politikusok, vagy hasonlóan antiszociális, és családellenes szemléletű elődeik okoztak. Amíg a felelőtlen népesedéspolitika káros következményeivel nem szembesül pártállástól függetlenül valamennyi politikus, addig tovább folytatódik az ország gazdasági lecsúszása és növekednek a társadalmon belüli feszültségek és ellentétek is. Gazdasági következmények Kezdjük a következmények elemzését az elégtelen születésszám gazdasági következményeivel. Járulékterhek - a nyugdíjjárulék emelkedése A gazdasági élet szereplői számára leginkább érzékelhető következmény a bérekre rakódó járulékterhek növekedése, és azoknak a nettó keresetekhez viszonyított növekvő nagysága. A születések száma 1957 után kezdett drámaian csökkenni. Tíz év elteltével az akkori Országos Tervhivatal dolgozói már könnyedén kiszámolhatták, hogy hamarosan többen mennek nyugdíjba, mint ahányan keresővé válhatnak az egyre kisebb létszámú korosztályokból. A nyugdíjkassza hiányának megelőzése érdekében 1967-től bevezették a dolgozók által fizetendő nyugdíjjárulékot. Míg 1967 előtt mindenkinek egyforma volt a számfejtett és a kézhez kapott keresete, azaz nem volt különbség a bruttó és a nettó bérek között, 1967-től kezdődően már minden kifizetésből vontak 3 százalékot. Hamarosan kiderült, hogy ez az új járulék nem lesz alkalmas a fenyegető nyugdíjkassza-hiány fedezésére, és 1971 után már a keresetek nagyságától függő progresszív nyugdíjjárulékot kellett fizetni, ahol a magas keresetűeknél a levonás elérte kezdetben a tíz százalékot, majd néhány év elteltével a 15 százalékot is. A csökkenő születésszám gazdasági következményét leghamarább a bérből és fizetésből élők érezték meg egyrészt a bérekből történő járulék-levonás bevezetése, majd ennek a levonási jogcímnek - a nyugdíjjáruléknak - béreknél gyorsabb növelése révén. Pénzpiaci elemzők szerint 2050-ig elkerülhetetlen a bérből fizetett nyugdíjjárulékok és nyugdíj-előtakarékossági levonások további jelentős megnövelése. Járulékterhek - a társadalombiztosítási járulék emelkedése Nem csak a munkavállalók járulékterhe növekedett meg, hanem a munkaadóké is. Többen is közülünk emlékezhetnek arra - akik valamilyen módon kapcsolatban álltak a hatvanas-hetvenes évek vállalati bérgazdálkodásával - hogy a bérekre rakódó társadalombiztosítási járulék nagysága a hatvanas években még egységesen tíz százalék volt. Ez a járulék fedezte részben a nyugdíjbiztosítási-, részben az egészségbiztosítási kiadásokat. Nos, ennek a társadalombiztosítási járuléknak növekedett négy-öt évente a nagysága, először 15, majd 18, majd 23, majd 28, majd 33 százalékra, míg a kilencvenes évek első felében elérte a 43 százalékot. Egyedül a költségvetési szférában maradt meg az 1988. évi adóreformig a tíz százalékos járulék, mondván, hogy felesleges itt emelni, mert az állam az egyik zsebéből csak a másikba rakja a költségvetési intézményektől beszedett járulékokat. Az először duplájára, majd triplájára, majd több, mint négyszeresére megnövelt járulékok részben az inflációt gerjesztették, másrészt megfosztották a szocialista nagyvállalatokat a felhalmozási-fejlesztési lehetőségektől. Mivel a világpiacon elérhető árak adottak voltak, a hazai vállalatoknak bevételük egyre nagyobb hányadát kellett az idősek nyugdíjára és egészségügyi ellátására fordítani, azaz töredékére zsugorodtak a saját erőből történő fejlesztés lehetőségei. A nyolcvanas években - amikor már egyre kisebb korosztályok léptek munkába, a nyugdíjba vonultak népes korosztályai helyett - évről-évre növekedett a vállalatok állóeszközein belül a nullára leírt, de még kényszerből használt eszközök részaránya, és a nyilvántartott tehergépkocsik, toronydaruk, textilipari, és élelmiszer-feldolgozó gépek életkora is folyamatosan növekedett. A növekvő járulékteher már nem csak a fejlesztési, hanem az egyszerű eszköz-utánpótlási lehetőségektől is megfosztotta a korábban a világpiacon is versenyképes nagyvállalatainkat. Tovább romlott a versenyképességünk az eszközkihasználtság visszaesése miatt is. A foglalkoztatott létszám csökkenése leghamarább az éjszakai műszakban, majd a második műszakban dolgozók között vált látványossá. A hetvenes évek közepétől - amikortól tehát csökkenni kezdett a foglalkoztatottak száma a 18 évvel korábbi drasztikus születésszám-csökkenés miatt évről évre csökkent mind a több műszakban dolgozó telephelyek száma, de egy munkahelyen belül is a több műszakban dolgozók aránya. Emiatt a világpiacon a rivális országok termékei olcsóbbak voltak az egy termékre jutó, gyakran csak feleannyi, vagy harmadannyi állóeszköz-költség miatt. Tetézte a gondokat a nyolcvanas évek végén a hitelből történő fejlesztési források alapadása a kétszintű bankrendszer bevezetése miatt - azaz megszűntek a korábban a Nemzeti Banktól kapott alacsony kamatozású és gyakorlatilag határidő nélkül nyújtott hitellehetőségek. 1990 elején már egy állagában leromlott, versenyképtelen eszközökkel termelő ipari, - építőipari-, és szállítási termelőszféra került a privatizáció küszöbére. 1989 és 1994 között egymillió munkahely szűnt meg - döntően a munkahelyi felszereltség, a termelőeszközök elavult és versenyképtelen állapota miatt. Ennyire leromlott állóeszköz-park nem alakult volna ki, ha a magas járulékok révén nem vonták volna el a fejlesztési forráslehetőségeket a vállalatoktól. A tömeges állásvesztés miatt ezekben az években 20 százalékkal csökkent a társadalombiztosítási járulékot fizetők száma, és a hiányt csak az állami költségvetésből lehetett fedezni . Az utóbbi évtizedben már nem nyíltan, hanem burkoltan emelkedtek a járulékok. Nem a kulcsot növelték, hanem egyre a vállalati kiadást minősítettek járulékkötelessé - mint például a munkahelyi üdülési,- étkezési ellátásokat, a kedvezményes munkahelyi kölcsönök kamatkedvezményét, a munkába járás támogatását, vagy a cégautók használatát. Burkoltan a vizitdíj bevezetése is járulék-növelő intézkedés volt - és ennek az intézkedésnek a megismétlődése ismét várható. Munkanélküliség növekedése Akkor is, és azóta is gyakran hallható a szemrehányás: ugyan miért beszélnek a csökkenő népességszám káros gazdasági következményeitől, amikor még a meglévő munkaképes korosztályok sem tudnak munkát kapni? Ezekben a számon kérőkben nem tudatosodik az, hogy egy csökkenő népességszámnak mindig szükségszerű velejárója a növekvő eltartási teher - amely teher viszont forráshiányt okoz, és ez lehetetlené teszi a korszerű munkahelyek létrehozását. A kilencvenes évek elejétől tartós munkanélküli tábor nem alakult volna ki, ha egy egészséges korösszetételű népesség mellett csak feleakkora lett volna a járulékteher, és a másik feléből fejleszteni tudtak volna a vállalatok. Az ördögi spirál - tehát az, hogy az egyre kevesebb foglalkoztatott is csak egyre kevesebb munkahely fenntartásra képes - nos, ez az ördögi spirál csak külső források bevonásával volt feloldható - átmenetileg. A munkanélküliség növekedni fog a nyugdíjkorhatár jelenleg is tartó emelkedése miatt. Az új munkahelyek száma az elmúlt években lényegesen kevesebb volt azoknál, akik a növekvő korhatár miatt a munkaképes korú munkanélküliek táborában ragadtak. Ha az elöregedés felgyorsulása miatt a leendő kormányok ismételt nyugdíjkorhatár-növeléssel kívánják enyhíteni a nyugdíjkassza feszültségeit, akkor a felemelt korhatár közelében lévő korosztályok jelentős mértékben növelik majd a munkanélküliek táborát. Jelenleg teljesen következetlen az idősek foglalkoztatására vonatkozó gazdaságpolitika. Markánsabban az a tendencia érvényesül, hogy az idősebb keresők adják át munkahelyüket a fiatalabbaknak - és ennyivel is csökken majd a munkanélküliek száma. Ennek jegyében vezették be 2007-től a nyugdíj melletti munkavégzés extra módon történő megadóztatását, és ennek jegyében korlátozzák az idei évtől a nyugdíj melletti foglalkoztatásból megszerezhető éves jövedelmeket a minimálbér 12-szeresében. A foglalkoztatási korlátozások hatására 2007-ben mintegy 40-50 ezerrel kevesebben vállaltak nyugdíjuk mellett munkát, mint 2000-ben. Itt kell megjegyeznem, hogy a nyugdíj melletti munkajövedelmek extra adóit úgy teremtette meg a pénzügyi kormányzat, hogy 2007-től bevonta az adóalapba a nyugdíjakat, - amely nyugdíjak forrása, a nyugdíjjárulék egyszer már leadózott, azaz gyakorlatilag kétszeres adóztatás történik. A jelenlegi helyzet azért paradox, mert míg a kormányzat a most említett munkavállalást korlátozó intézkedések révén mintegy félszázezerrel csökkentette a nyugdíj melletti foglalkoztatást 2000-hez viszonyítva, addig másoldalról sürgeti a pártok közötti megállapodást a nyugdíjkorhatár 65 évre történő felemelése, és a hatvan évesnél idősebbek foglalkoztatásának a növelése érdekében. Külföldi tulajdonosok térnyerése Az eszközök modernizálásától és bővítésétől megfosztott vállalkozói szféra tehát vagy csak banki kölcsönök, vagy csak külföldi beruházók révén tud lépést tartani a világpiaci követelményekkel a hazai fojtogató-járulékterhek miatt. A csökkenő népességszám miatti növekvő járulékteher egyik szükségszerű következménye volt a külső források iránti igény és emiatt a termelőszféra egy jelentős részének külföldi tulajdonosok részére történő átadása. Elsősorban olyan országok vállalkozói jutottak nálunk befektetési lehetőségekhez, amely országokban megfelelő fejlesztési forrást hagy a gazdaságpolitika a vállalkozóknál, azaz ahol kisebb eltartási teher hárul az aktív keresőkre. Természetesen a külföldi befektetőkben is hamar tudatosult a bérekre rakódó közterhek fejlesztési forrásokat is elvonó hatása, ezért is igyekeznek kérni - és kaptak - adókedvezményeket. Ezek a kedvezmények viszont sértik a versenysemlegességet, és további hátrányokat teremtenek a még talpon lévő hazai cégek számára. Távlatban azonban a külföldi tulajdonú cégeknél már nem csak a magas járulékterhek, hanem a külföldre történő nyílt és rejtett profitátutalások is elvonják a beruházásra és fejlesztésre fordítható vállalati jövedelemhányadot. Az elöregedés gyorsulása miatt valószínű a magas járulékterhek tartósodása. Emiatt nem várható, hogy a magyarországi vállalkozásoknál a jövőben is elégséges fejlesztési forrás képződik - azaz a külföldről történő tőkebevonás kényszere továbbra is fennmarad. Eladósodás külföld felé A csökkenő népességszám miatti növekvő járulékteher további szükségszerű következménye a külső források iránti igény és emiatt a termelőszféra gyorsuló eladósodása. Jelenleg már átléphette a 100 milliárd dollárt Magyarország adósságállománya, és a vállalatoknak döntő szerepe van az adósságállomány gyorsuló növekményében. Természetesen ez a folyamat is erősíti a már említett ördögi spirált, mert ezeknél a cégeknél már nem csak a magas járulékterhek, hanem a magas kamatterhek is elvonják a beruházásra és fejlesztésre fordítható vállalati jövedelemhányadot. Az elöregedés gyorsulása miatt valószínű a magas járulékterhek tartósodása. Emiatt nem várható, hogy a magyarországi vállalkozásoknál a jövőben is elégséges fejlesztési forrás képződik - azaz a külföldről történő eladósodás kényszere továbbra is fennmarad. Társadalombiztosítási ellátások folyamatos csökkentése Ma a gazdaságpolitikusok többsége osztja azt a véleményt, hogy csak a járulékterhek jelentős csökkentése révén lehetne kitörni az önerőből történő fejlesztést megakadályozó ördögi spirálból. A javaslattévők szerint a járulékterhek béklyója alól szabaduló gazdaság gyorsuló mértékben növekszik, és ez a bővülés hamarosan pótolja majd a csökkentés révén kieső társadalombiztosítási bevételeket. De mi történik akkor, ha egy válságba jutó világgazdaság csökkenő kereslete miatt nem lesz itthoni termelésbővülés? Honnan lehet akkor majd fedezni a nyugdíjkiadásokat és az idősek egészségügyi ellátását? Meglehetően kockázatos lépés emiatt egy nagyléptékű járulékcsökkentés, a kockázat elkerülése viszont csak a társadalombiztosítási ellátások durva megkurtítása révén képzelhető el. Nem véletlenül ismét szóba került a nyugdíjkorhatár felemelése, holott még az előző korhatár-emelést sem hatották végre. Már az ötvenes korosztálynak is nagyon nehéz munkahelyhez jutni, azaz a korhatár-emelést nem a foglalkoztatottak növelése indukálja, hanem a nyugdíjasok számának a csökkentése. Akik pedig nem kapnak sem munkát, sem nyugdíjat - nos, ezekről a majdani ellátatlanokról nem esik szó a mai javaslatok során, pedig jövőbeni ellátásuk elkerülhetetlenül a központi és a helyi költségvetésre hárul. Az elmúlt években folyamatosan kurtították a társadalombiztosítási ellátásokat. Lényegesen csökkent az egészségügyi ellátásokhoz történő hozzájutás esélye, megsokszorozódtak a gyógyszerárak a gyógyszer-ártámogatások lefaragása miatt, töredékére csökkent a mentő-ellátás, olyan százezreket minősítettek biztosítói ,,potyautasoknak", akik a hagyományos társadalombiztosításban nem kaphattak volna ilyen címkét. Sajátos helyzet alakult ki - míg a jogszabályok alapján az eltartásra kötelezett köteles jövedelmeinek egy részét az eltartásra jogosultaknak átadni, addig ugyanezen jövedelmeknek a járulékait már nem kaphatják meg az eltartásra jogosultak - mint korábban - azaz potyautasokká minősülnek 2007 tavaszától. Az állam pestiesen szólva egyszerűen ,,lenyúlta" - államosította - a transzferek társadalombiztosítási járulékait. A versenyképesség romlása A csökkenő népességszám miatti növekvő járulékteher szükségszerű következménye az ország versenyképességének a romlása. 2007-ben 7 hellyel, 2006-ban 4 hellyel esett vissza Magyarország az európai országok versenyképességi listáján. Teljesen nyilvánvaló, hogy a magyarországi termékek eleve a versenyhátrány tudatában lépnek az uniós piacra, vagy a világpiacra, ha termékeikben a járulékok költsége a hasonló fejlettségű más országokhoz képest kétszer-háromszor akkora. A demográfiai adottságaink miatti versenyhátrány egyik negatív következménye a romló, vagy csak éppen, hogy egyensúlyban tartható külkereskedelmi mérleg. Magyarországon tart leghosszabb idő óta Európában a születések számának a csökkenése és az elöregedés folyamata. Az elmúlt másfél évtizedben több európai ország termékenységi szintje lezuhant - azaz ezekben az országokban a közeljövőben szintén várható a bérekre rakódó járulékterhek megnövekedése. Végső soron az európai szintű népesedési válság távlatban meggátolhatja a magyarországi versenyképesség további romlását. Reálbérek tartós stagnálása A torz demográfiai korstruktúra miatti tartós versenyhátrányunkat csak úgy tudjuk némileg ellensúlyozni, ha visszafogja a gazdaságpolitika a reálbérek növekedését. Adott világpiaci versenyben a magas járulék-terhek miatt csakis nyomott bérekkel maradhatunk versenyképesek. Nem véletlenül hangzott el napjainkban a legújabb kormányjavaslat, mely szerint 2009-ben valamennyi munkaadó fagyassza be a reálbéreket - azaz legfeljebb csak az inflációval lépést tartó béremelkedést valósítson meg. Ha számításba vesszük azt, hogy 2008-ban a bérek vásárlóértéke az 1979 évivel volt azonos szinten - akkor egyértelműen kitűnik, hogy már harminc éve csak a reálbérek visszafogása révén tudjuk úgy-ahogy biztosítani termékeink nemzetközi versenyképességét. Míg a többi európai országban már réges-régen túllépték a keresetek a harminc évvel ezelőtti vásárlóértéküket - mert egyik országban sem alakult ki olyan tartós népesség-elöregedés, mint minálunk - addig mi még ennek a harminc évvel ezelőtti szintnek a túllépését sem engedhetjük meg magunknak - a legújabb kormányjavaslat, azaz a reálbérek 2009-ben történő befagyasztása - értelmében. Az ország elöregedésének a gyorsulása, és az ebből fakadó közteher-növekedés elkerülhetetlensége a távlatban is lerontja a reálbér-növelési lehetőségeket. Egészségügyi szakalkalmazottak elvándorlása A keresetek visszafogását elsősorban a közszférában képes végrehajtani a kormányzat. Mindenekelőtt a köztisztviselők és a közalkalmazottak - azaz a pedagógusok, orvosok, ápolók - körében. A közszféra romló bérhelyzete miatt az ezredfordulót követő időszakban évente mintegy 600-700 orvos és mintegy ezer ápoló keres és talál külföldön munkalehetőséget. Hiányukat mindenekelőtt az ápolásra, és gyógyításra szoruló idősebb generációk érzékelik. Az egészségügyi szakemberek elvándorlásának végső oka tehát az, hogy az ország elöregedése miatt az egészségügyi kassza nem képes eleget tenni a növekvő igényeknek, és nem tudja megfelelően megfizetni az orvosi-ápolási szakellátás költségeit. Az elmúlt években a kormányzat több drákói intézkedést hozott az egészségügyi biztosítás kasszájának egyensúlya érdekében, például jelentős mértékben korlátozta a kórházak, szakrendelők teljesítményét. Ennek az intézkedésnek viszont szükségszerű következménye volt az ellátatlan lakosság növekedése, és a vizsgálatokra, műtétekre várakozók gyakran több évig tartó sorban állása. A baj az, hogy a kormányzat a rövid távú tűzoltó-intézkedések mellett nem hoz olyan hosszabb távon ható családpolitikai intézkedéseket, amelyek a probléma demográfiai okait kiküszöbölnék ki, azaz a népesség elöregedését és emiatt a társadalombiztosítási kassza túlterheltségét. Sajtóhírek szerint a kormányzat adminisztratív intézkedések bevezetésével - azaz az egészségügyi képzési költségek utólagos megtérítésének a kötelezettségével - kívánja lelassítani az egészségügyi dolgozók kivándorlását. Ha valóban lesz ilyen jogszabály, rövid életű lesz, mivel több helyen ütközne az Európai Unió jogrendjével. A fekete gazdaság térnyerése A gazdasági élet szereplői számára a mai népesedéspolitika egy nagyon súlyos következménye az árnyékgazdaság, vagy más néven a fekete gazdaság elterjedése. A szó legszorosabb értelmében tehát nem maga az elöregedő társadalom az oka a fekete gazdaság mai elburjánzásának, hanem az a családellenes népesedéspolitika, ami egyaránt előidézi mind a társadalom fennmaradásához elégtelen születésszámot, mind magának az árnyékgazdaságnak a mai kiterjedtségét. A fekete gazdaság kialakulását és elterjedésének okait vizsgáló közgazdászok és szociológusok egybehangzó véleménye szerint mindenhol a világon általában hatósági erőszak, túlbürokratizált államigazgatás, vagy a piacgazdaságból történő kirekesztettség idézi elő a nyilvános piacgazdaság mellett működő fekete piac létezését. Alapjaiban téves az a nézet, mely szerint pusztán csak a magas adók és a magas járulékok hozzák létre a fekete gazdaságot. Ezt a téves nézetet egy sor olyan ország példája cáfolja, ahol a magas adók és járulékok ellenére is jelentéktelen az adózást elkerülő gazdaság aránya, mert a lakosság egyet ért a közteherviselés gyakorlatával. A nemzetközi tapasztalatok arra is figyelmeztetnek, hogy hiába is várnánk egy nagyobb mértékű általános adócsökkentést követően a fekete gazdaság visszaszorulását, mert ennek a legális piacon kívüli gazdaságnak mások a kiváltó okai. Magyarországon például a piacgazdaság alapvető jogosítványait megtagadják a gyermekes családoktól, emiatt azok egy része - akarva-akaratlanul - a legális piacból kirekesztett fekete-piacra szorul vissza és csak ott tud boldogulni. A népesedési gondok okait nem értő politikusok és közgazdászok paradox módon napi megnyilatkozásaikban szembe állítják egymással a piacgazdaság és a szociálpolitika - ezen belül a gyermeknevelés - érdekeit, és úgy tesznek, mintha csak egymás rovására érvényesülhetne ez a két cél. Unos-untalan azt hangoztatják, hogy ha a gyermekszegénységen azonnal enyhíteni szeretnénk, akkor ezt csak a gazdasági növekedés rovására és a piaci automatizmusok sérelme árán tehetjük meg. Azért paradox ez a helyzet, mert épp a liberálisnak mondott piacgazdaság apostolai fojtják el a piaci elvek érvényesülését a munkaerő újratermelésének a folyamatában. Nem a piacgazdaság elterjedése rontott rohamosan a gyermekesek helyzetén 1990 után - ahogyan ezt sokan hangoztatják,- hanem épp az, hogy megtagadták tőlük a piaci lehetőségek minimumfeltételeit is. Vegyünk sorra néhány szabad-piaci alapelvet annak igazolására, hogy Magyarországon mennyire hátrányosabb helyzetben vannak a legértékesebb árú, a munkaerő termelői, azaz a gyermeknevelő családok, mint a piacgazdaság többi szereplői. Az egyik súlyos piacgazdasági sérelem a gyermeknevelés, mint befektetés ellehetetlenítése és államosítása. Bármely befektető, ha a piacra lép, mérlegeli befektetése várható hozadékát. Ha kevésnek érzi a saját tőkéjét, akkor másokkal is társul, és a várható nyereséget a befektetések arányában osztják fel. Ha például egy kisebb szállodába fektetnek be azonos összeget négyen, akkor magától értetődően a hozam egynegyede jut egy-egy befektetőre. Nos, ettől a lehetőségtől a magyar állam megfosztja a gyermekeket nevelő családokat. A gyermeknevelés is tőkebefektetés - ezt a véleményt már 1968-ban közgazdasági Nobel díjjal értékelte a tudomány Theodor Schultz díjazásával. A világ legtöbb országában, és az európai országok szinte mindegyikében méltányolja az állam a szülők gyermeknevelésbe történő befektetéseit, és felnőtt korba érve a gyermekek komoly összegekkel is csökkenthetik az adóalapjukat, ha azt a szüleik támogatására fordítják. Ez a pénzátutalás - transzfer - természetesen nem marad adózatlan, de magától értetődően a felhasználás helyén adózik, azaz ha a szülő kisjövedelmű, akkor nyilván alacsonyabb adókulccsal. Magyarországon nem ismeri el az állam a munkaerőbe történő befektetés tényét, ezért nem sikerült az adópolitikával elfogadtatni a más országokban magától értetődő transzferjövedelmek létét. Amikor a polgári kormány időszaka alatt kezdeményezés történt arra, hogy a már kereső gyermekek csupán néhány százalékkal, de csökkenthessék az adóalapjukat a szüleiknek átadott transzferekkel, akkor sokan óriási erővel támadták ezt a tervezetet. A piacgazdaság kiterjesztését korábban szorgalmazó politikusok és szociológusok furcsa módon magától értetődőnek tekintették, hogy a gyermeknevelési és oktatási költségek háromnegyedét viselő szülők egy forinttal se részesülhessenek a gyermekeik, azaz a befektetéseik által termelt értéktöbbletből. Nem szükséges bizonygatni azt, hogy egy piacgazdaságban a nagy haszonnal kecsegtető beruházások nem valósulhatnak meg, ha az állam megtiltja, hogy a beruházó részesülhessen a befektetése eredményéből. A gyermekek és szülők közötti - és minden más országban magától értetődő - transzfer-tervezetet annak ellenére nevezték antiszociálisnak bizonyos politikusok, hogy számítások tömege az ellenkezőjét igazolta. Az alacsony nyugdíjakat kiegészítő transzferek ugyanis lényegesen mérsékelték volna a szociális ellátó-rendszer iránti igényeket, és csökkentették volna a lakosságon belüli jövedelmi különbségeket is. Valójában ma az történik, hogy az államhatalom államosítja a szülők által felnevelt gyermekeket. Megvárja, míg a szülők felnevelik a gyermeket, majd a kész beruházást teljes egészében elvonja tőlük. Olyan gátlástalan mértékű ez az ellenérték nélküli államosítás, hogy a tényleges befektető szülők hivatalosan semmilyen hozamot nem várhatnak el munkaképes gyermekeiktől, mert minden értéktöbbletre a formálisan csak negyedrészben, valójában csak egy-két százalékban befektető állam tart igényt. A gyermekbe történő befektetések államosításának a tényét többen olyan érvvel tagadják, hogy a kereső gyermek bármekkora összeget adhat a szülőjének, mert nem szól ebbe bele az állam. Ez az állítás nem igaz, mert az adóügyi hivatalnokok szerint minden ,,ajándék" illetékköteles, még a szülőknek, gyermekeknek adott is - az más kérdés, hogy a társadalom többsége magától értetődően nem engedelmeskedik ezeknek az embertelen előírásoknak. Azért sem lehet egyenlőségjelet tenni a gyermekek mai, nem hivatalos pénzbeni segítsége és az intézményesített transzfer között - mert ez utóbbi csökkenti a pénzátutaló adóalapját, és a felhasználás helyén adózik. A munkaerő hozamán történő osztozkodás csak akkor fedné a közgazdasági valóságot, ha a szülő és az állam ténylegesen is a kereső gyermek értéktöbbletén osztozna, azaz a kivethető személyi jövedelemadó összegén - és nem kényszerítené arra a gyermeket, - mint ahogyan ma ez történik - hogy csak a saját adózott jövedelme rovására segíthesse a szüleit. Ha a legértékesebb áruba, a munkaerőbe történő befektetőtől az állam megtagadja azt a jogot, amit minden más befektetőnek megenged, jelesül a beruházás hozamából történő részesedést - akkor nyilvánvalóan zavar keletkezik a munkaerő újratermelésének a folyamatában. További súlyos piacgazdasági sérelem a családbiztosítás kirekesztése a piaci elven működő társadalombiztosítás rendszeréből. Aki olvasta Robinson történetét, az könnyen beláthatja, hogy a főhős hiába is tett volna bele napi egy pennyt egy tengerészládába öreg napjaira jó előre gondolva, a szigeti magányában ellátatlan maradt volna idős korára eltartó és gondozó híján. Ez a modell globális méretekben is igaz - azaz hiába is eszel ki egy gazdasági vezetés bármilyen - úgymond - ,,piaci" - elven működő egészségügyi,- vagy nyugdíjbiztosítást, mert ha nem gondoskodik eltartóról, akkor az egész biztosítói rendszer működésképtelen lesz, Robinson ládájához hasonlóan. Erre már 130 évvel ezelőtt, a bismarcki társadalombiztosítás kidolgozói is rájöttek, és modelljükben alapelvnek nyilvánították ki a generációk közötti szerződés elvét. Eszerint a családbiztosítás keretében minden kereső hozzájárul a gyermekek neveléséhez - szülő is, nem szülő is egyaránt - és ezért cserébe minden felnövekvő és már kereső gyermek ellát minden időset a nyugdíjrendszeren keresztül, függetlenül attól, hogy az az idős a szülője-e, vagy sem. Ezt a logikus és jól működő generációk közötti szerződést rombolta le a hazai családellenes politika. Lerombolta úgy, hogy biztosítatlan - úgymond ,,potyautasokká" - minősítette a jövő generációját nevelő családanyákat, és lerombolta úgy is a generációk közötti szerződést, hogy kihagyta a társadalombiztosításból családbiztosítást, azaz a távlati nyugellátás egyetlen reális biztosítékát, a majdani munkaerő felnevelését. Ez a családellenes szemlélet ma nem veszi tekintetbe, - amit a bismarcki biztosítás tudatosan figyelembe vett - hogy a keresetek jelentős részéből gyermekeket és feleséget tartanak el, azaz az ilyen keresetrészek utáni egészségügyi járulékok bőségesen fedezik a gyermekek és az anya egészségügyi ellátását, tehát pénzügyileg teljesen megalapozatlan a családtagokat megbélyegző ,,potyautas" vád. Leghamarább a nagycsaládosok társadalmi szervezetei észlelték, hogy ellenükre fordult a társadalombiztosítás irányítása. Arra gondoltak - tévesen - hogy egy szabadpiaci gazdaságban majd ők külön megalkotják a saját generációk közötti szerződésüket, és egy saját önkéntes biztosító-pénztárt alkotva ebben a keresők hozzájárulnak a gyermekek neveléséhez, majd azok - felnőtt korba érve - részt vesznek valamennyi idős pénztártag nyugdíjellátásában. Tévesen gondolkodtak, mert azt hitték, hogy ,,szabad" piac működik Magyarországon. A pénzügyi kormányzat hamar átlátta, hogy nem tudja majd ,,államosítani" a nagycsaládosok gyermekeit, ha azok már előre elkötelezték magukat szüleik támogatására, és ezért egy olyan önkéntes biztosításról szóló törvényt alkottak meg, amelyik leplezetlenül családellenes volt, és kategorikusan megtiltotta a nyugdíjbiztosítás és családbiztosítás bismarcki alapelveken nyugvó összekapcsolási lehetőségét. Ez a tiltás azt is jelenti, hogy míg a pénzügyek irányítói fennen hangoztatják, hogy ,,magánügy" a gyermeknevelés - azaz szerintük például ugyanúgy kell adózni a szülőnek a gyermeknevelést fedező jövedelmek után, mintha alkoholt venne, vagy külföldi utazásra fizetne be ebből az összegből - nos, ugyanők rögtön ,,közérdekre" hivatkozva tiltják meg szülők és a gyermekeik közötti biztosítási jogviszonyt. Ha tehát egy kisebb közösség vissza kívánná állítani egy önkéntes biztosítón belül a generációk közötti szerződés érvényesülését pusztán a ,,magánügynek" tekintett gyermekek majdani járulékaira alapozva, akkor ez a törekvése meghiúsulna a ,,közérdek" álarcában rá vonatkozó szigorú tiltás miatt. Bárhogy is csűrik-csavarják a legkülönbözőbb társadalombiztosítási reform-ötleteket, távlatban minden olyan társadalombiztosítási modell életképtelen marad, amelyik mellőzi a majdani eltartók és gondozók felnevelését. A gyermeknevelő családok további súlyos piacgazdasági sérelme a családellenes ingatlanadóztatás. 1995-ig az ingatlan-adóztatás figyelembe vette azt, hogy hány személy lakik a megadóztatott lakásban. Méltányolva egy gyermek helyigényét, személyenként 25 négyzetmétert le lehetett vonni a lakás, vagy ház alapterületéből, és csak a fennmaradó terület után kellett adózni. A Horn kormány megszüntette a gyermekszobák korábbi adómentességét, és a gyermekes családok hamarosan a helyi adóztatás áldozataivá váltak. Előállt az a groteszk helyzet, hogy termeléspolitikai megfontolásból a disznóólak adómentesek voltak - azaz a felnevelkedő kismalacok adómentes területen nevelkedhettek - míg a gyermekek néhány négyzetméteres életterét évente súlyos tízezrekkel megadóztatták! A mai pénzügypolitika többre értékeli például a haszonállatok tartását, mint a gyermeknevelést. A mai ingatlanadózási gyakorlat nem veszi figyelembe az adó megállapítása során, hogy mekkora egy megadóztatott család családlétszámtól is függő tényleges helyigénye. Míg a mai adóztatási gyakorlatban az állattartás helyigénye - termeléspolitikai indokok miatt - adómentes, addig a legértékesebb árú - a gyermek, a leendő munkaerő - csak súlyosan megadóztatott gyermekszobákban nevelkedhet. Végső soron megállapíthatjuk, hogy a helyi adózás során is a gyermekes családok hátrányos diszkriminációban részesülnek a piacgazdaság többi szereplőjéhez viszonyítva. A gyermeknevelő családok további súlyos piacgazdasági sérelme a teherbíráshoz igazodó, arányos közteherviselés elvének a megsértése. Egy jól működő piacgazdaságban nélkülözhetetlen sarokkő a teherbírás szerinti adózás lehetőség szerinti minél jobban történő megközelítése. Ennek jegyében azoknak kell több közterhet viselni, akiknek magasabb a jövedelme. Ha ezt a nagyon fontos és egyben nagyon egyszerű alapelvet megsérti a kormányzás, akkor megakadályozhatatlan a gazdálkodói tevékenységek átmenekülése a látható piacgazdaságból a láthatatlan árnyékgazdaságba. Sajnos, Magyarországon köszönő viszonyban sincs egymással a közteher-viselő képesség és a megfizetett adó. Többszázezer létminimum szintje alatt tengődő gyermekes családtól jellemzően több adó befizetését követelik meg, mint a létminimum kétszeresén élő, és gyermeket nem nevelő állampolgároktól. Ennyire családellenes deformált adórendszert egyetlen egy ország sem működtet Európában, mindenhol a környezetünkben az adóztatás tekintetbe veszi a tényleges teherbíró-képességet, azaz az eltartottak számát. Mind Szlovákiában, mind Romániában, mind Ausztriában természetesnek tekintik a gyermekek nevelése miatt elszámolható kevesebb adót, és ezt nem is tekintik ,,kedvezménynek" - mint ahogyan ezt nálunk annak tekintette több párt propagandája. Akinek kisebb a teherbíró-képessége, annak nyilvánvalóan kevesebb kell, hogy legyen az adója - vélik külföldi adó-konferenciákon - és nem lehet ,,kedvezménynek" beállítani például a kisjövedelműek 18 százalékos adóterhét a magas jövedelműek 38 százalékos adókulcsával szemben. A gyermekes családok helyzete a személyi jövedelemadózás bevezetés után kezdett látványosan romlani. A kérdés a gyakorlatban úgy vetődött fel, hogy a többletmunkát vállaló többgyermekes szülőknek 1988 után hirtelen egy extra-magas adót kellett kifizetniük pusztán amiatt, hogy az adópolitika érdemben nem ismerte el gyermektartási kötelezettségeiket. A személyi jövedelemadó bevezetése után terjedt el rohamosan Magyarországon a gyermekszegénység, hiszen teljesen reménytelen volt egy négy-öt gyermekes keresőnek megszereznie a gyermekek eltartásához szükséges jövedelmeket a progresszív adóterhek miatt. 1988 előtt ilyen akadályba nem ütköztek a nagycsaládosok többletmunka vállalás esetén. Az adórendszer kidolgozói és bevezetői azt ígérték, hogy a gyermekes családok általuk is elismert sérelmét majd az adórendszeren kívüli szociális ellátás fogja majd orvosolni. Nos, ez az ígéret nem valósult meg, sőt még a meglévő gyermeknevelési támogatásokat is megkurtították. Az államhatalom gyermekes családokra sérelmes adópolitikája miatt nem csupán egy jövő generációt nevelő réteg helyzete lehetetlenült el, hanem felgyorsult a születésszám csökkenése, és távlatban az ország működőképessége és léte is megkérdőjeleződik. A családlétszámtól független adózás bevezetése drámai módon felgyorsította a gyermekes családok jövedelmi süllyedését. A nyolcvanas években mért 55 százalékos szintről 1995-ig a háromgyermekes családoknak a gyermek nélküliekhez viszonyított jövedelemaránya történelmi mélypontra, 45%-ra csökkent le. Akkoriban még azt hittük, hogy ez az antiszocialista tobzódás mélypontja, hiszen a polgári kormányzás idején átmenetileg javult a gyermekesek helyzete. Nos, azóta semlegesítette ezt az átmeneti javulást a folytatódó romlás, és 2006-ra már 40 százalék alá esett a háromgyermekes családoknak a gyermek nélküliekhez viszonyított jövedelemaránya. A kétgyermekes családok gyermek nélküliekhez viszonyított jövedelemaránya szintén történelmi mélypontra zuhant, 60% alá. Az egygyermekes családok gyermek nélküliekhez viszonyított jövedelemaránya szintén korában nem mért mélypontjára esett, 68 %-ra. Történelmi mélypont alatt azt a jövedelemarányt kell érteni, aminél kedvezőtlenebbet még nem mértek az elmúlt száz év jövedelemstatisztikai összeírásai során. Megismételhető tehát az állítás - a gyermekes családok jövedelmi pozíciója a gyermeket nem nevelőkhöz viszonyítva soha nem volt annyira kedvezőtlen, mint napjainkban. A gyermeknevelési költségeket fedező jövedelmek súlyos megadóztatása miatt terjed a gyermekszegénység. Ma a magyarországi gyermekek egyharmada szegény, míg Németországban és Franciaországban a gyermekeknek csupán 7%-a él szegény családban. A családbarát Finnországban és Svédországban csupán 3%-os a gyermekszegénység, a magyarországi mértéknek csak az egytizede. A kormány - ahelyett, hogy azonnal mérsékelné a gyermekesekre kirótt adóterheket - 25 éves távlatban kívánja felszámolni a gyermekszegénységet! Mondhatna akár ötven évet is - teljesen nyilvánvaló, hogy ekkora időtávlatban jóvátehetetlen kár éri a magyar népesedést a bűnösen antiszociális adópolitika miatt. Távlati nemzetközi versenyképességünket teljesen aláássa, hogy míg más országok adópolitikája lehetővé teszi a gyermekek létbiztonságát, továbbtanulását, korszerű számítástechnikai és nyelvismeretekkel történő oktatását - nálunk csak a gyermekek vegetálására van esély a családok többségében. Az Európai Közösség régebben csatlakozott tagországainak szinte mindegyikében vannak gyermekeket illető adólevonási lehetőségek - szándékosan nem a hazai antiszociális adóztatók által használt ,,kedvezmény" szót, kell itt említeni, hiszen a nem valós jövedelemszint után kivetett adó visszatérítése nem lehet ,,kedvezmény" . Az adólevonási lehetőségek mértékében igen nagyok a különbségek. Bizonyos országokban a gyermekek kora szerint növekednek az adólevonási lehetőségek, más országokban minden gyermeket egyformán kezelnek, azaz lineáris a támogatási rendszer. Egyedül Svédországban nincs adólevonási lehetőség a gyermekek után, de itt a magas családi pótlék miatt ezt senki nem hiányolja. Magyarországon a gyermek eltartási költségeinek csupán az egyötödét-egyhatodát fedezi a családi pótlék, azaz nálunk - ha már nem tud adni az állam - legalább ne vegye el a szülőktől a gyermekekre megkeresett jövedelemhányadot! Franciaországban és Luxemburgban attól függően, hogy milyen a család összetétele, egy egész vagy egy fél rész a gyermekeknek jutó jövedelem-arány, és eszerint adózik a család. A második gyermek fél egységet ér, a harmadik és a többi gyermek egészet. Itt tényleg megvalósul a teherbíráshoz alkalmazkodó adóztatás! A gyermek után járó további adólevonási lehetőségek - például gyógykezelési kiadások, oktatási kiadások - szintén általánosak. Hollandiában minden gyermeket érintő igazolt kiadás levonható a szülők adóalapjából, Spanyolországban csak egy bizonyos mértékig lehet ezt megtenni - de ez a mérték bőven meghaladja egy gyermek létminimumát! Amikor a kétségtelenül antiszociális adózás példáira kellene magyarázatot adniuk a pénzügyek felelőseinek, akkor gyakran azzal az érvvel bújnak ki a gyermekszegénységet okozó mértéktelen adóterheik felelőssége alól, hogy ,,nem szabad keverni a szociálpolitikát és az adópolitikát". Végtelenül cinikus ez az érvelés, hiszen csak a császárkori Róma idején dívott a fejadó rendszere - amelyik adónem a szegénynél és a gazdagnál egyforma nagyságú volt. Megbukott már több ezer éve ez a ma - néhány politikus által változatlanul javasolt és ideálisnak tekintett - adózási forma, és már a feudalizmusban is igyekeztek a tehetősebbektől többet, a szegényebbektől pedig kevesebbet elvonni. Egy teherbíráshoz igazodó adóztatás értelemszerűen kénytelen többet elvonni a gazdagabbaktól, és kevesebbet a szegényebbektől, azaz kénytelen - úgymond ,,keverni" a szociálpolitikát és az adópolitikát. Éppen a teherbíráshoz igazodó adóztatás létének statisztikai bizonyítéka Európa országaiban az, hogy a szegényebb családokban az adózás előtti bruttó jövedelmek alig térnek el az adózás után fennmaradó nettó jövedelmektől, míg a tehetős családoknál általános a 25-30%-os rés a család kétféle jövedelemszintje között. Sajnos, Magyarország szégyenletes kivétel Európában - mert nálunk a kisjövedelmű gyermekes családok jövedelmi pozíciója - a lakosság átlagához mérten - az adózás után lényegesen kedvezőtlenebb, mint az adózás előtt. Tőlük - alacsonyabb jövedelmük ellenére - többet vesz el az adópolitika, mint gyermeket nem nevelő magasabb jövedelmű polgártársaiktól. Magyarországon 2006-ban a kétgyermekes családok nettó jövedelmei csak 77, 2 százalékát tették ki az adózás előtti jövedelemszintnek, míg a gyermek nélküli magasabb jövedelmű családoknál az adózást követően meghagyott jövedelmek aránya 86,6 százalék volt. Az egy főre vetített megszerzett bruttó jövedelmekből az alacsony jövedelmű gyermekes családoktól minden száz forintból 23 forintot von el az állam, míg a közepes jövedelmű gyermek nélkülieknél csak 14 forintot. A társadalom által nem elfogadott, igazságtalan adórendszer a fekete gazdaság melegágya. A közteherviselés elfogadatlansága mindenhol a világon a rejtett gazdaság kiváltó oka. Magyarországon az adórendszer - a többi fejlett ország gyakorlatával ellentétesen - nem veszi figyelembe az eltartottak számát, azaz a család a tényleges teherbírásától függetlenül adózik. A gyermekes családok többsége kényszerhelyzetbe kerül, mert vagy nem tudja megfelelően eltartani a gyermekeit, vagy kénytelen adót csalni. Környezete ezért az adócsalásért nem ítéli el, hiszen átérzi a szülők kényszerhelyzetét - a gond csak az, hogy sok esetben már olyanok is feljogosítva érzik magukat az adócsalásra, akik - nem lévén eltartottjaik - valójában nem is kényszerülnek erre. Az ördögi kör tehát bezárul - végletesen leromlik az egész ország adómorálja a csak egy kisebb lakosságcsoportra - a nagycsaládosokra - igaztalanul kivetett adók miatt. Ezt a lakossági reakciót jól ismerik a nyugati országok, és ezért szociális érzékenységtől függetlenül, csupán jól felfogott költségvetési érdek miatt is a családok valódi teherbírását figyelembe véve adóztatnak. Ismerik azt a már a római császárok korában ismert jogalkotási alapelvet, miszerint a jog csak akkor tudja betölteni funkcióját, ha csak olyan magatartásokat szankcionál, amelyeket a társadalom morális értékítélete amúgy is elítél. Minél több olyan magatartást üldöz az állam, amit az emberek nem tartanak erkölcsileg elítélendőnek - márpedig a gyermekek felnevelésének az igényét nem ítélik el - annál inkább elidegeníti az állam az állampolgárait a jog tiszteletétől és követésétől. A polgári piacgazdaságnak szükségszerű része a munkaerőpiac. Ha a munkaerőpiac résztvevőitől - jelesül a kínálati oldal szereplőitől - megtagadja a gazdaságpolitika azokat a piaci jogosítványokat, amelyeket a keresleti oldal számára lehetővé tesz - akkor szükségszerű következmény részben a kínálati oldal beszűkülése, részben a fekete gazdaságba történő menekülés mai gyakorisága. A hazai gazdaságpolitikusok a magyar nemzeti jövedelem 18 százalékának megfelelő összegre vélelmezik az adózást elkerülő, fekete gazdaság részarányát. Csupán összehasonlításul Szlovákiában 12 százalékosra, Ausztriában 2-4 százalék körülire, Dániában, de akár Máltán is legfeljebb egy százaléknyira vélelmezik az adózást elkerülő jövedelmek arányát. Ha megfigyeljük a fekete gazdasággal legsikeresebben küzdő országokat, akkor ott mindegyik adópolitikájában visszaköszön a valódi teherbíráshoz történő adóztatás célja, azaz a gyermeknevelési kiadások elismerése az adózás folyamatában. Itt kell megemlítenem, hogy közel húsz évvel ezelőtt részt vettem egy, mintegy harminc fejlett ország személyi jövedelemadózását bemutató kiadvány munkájában, ami nagy csalódásomra csak titkosított minősítéssel jelenhetett meg. Titkosították, mert a kiadványból kiderült volna, hogy - a már említett svéd példától eltekintve - egyetlen egy fejlett országban nem működtettek olyan adórendszert, amelyik ne vette volna figyelembe az eltartottak számát az adó megállapítása előtt, és ne adott volna jövedelem átutalási - azaz transzfer- lehetőséget szülők, gyermekek, vagy más közeli hozzátartozók eltartására - szintén, még az adó megállapítása előtt. Ma Magyarország szemben áll Európa adóztatási alapelveivel és sajnos országunk a rossz oldalon áll. A teherbíráshoz nem igazodó, igazságtalan személyi jövedelemadózás adómorált aláásó hatása a forgalmi adózási fegyelmet is hasonló módon lazítja fel. A társadalom többsége megértő a gyermekei ellátása érdekében forgalmi adó-elkerülő javító szolgáltatást, kisáru-termelést végző szülővel szemben. Megértő a közvélemény, hiszen bárki láthatja, hogy az adószedők elől eldugott pénz jó helyre kerül, ennivaló, ruha, és tanszer megvásárlását teszi lehetővé. Az adómorál akkor inog meg - és elkerülhetetlenül meginog - ha egy gyermek nélküli szomszéd is elkezdi az általános forgalmi adózást elkerülő szolgáltatás-végzését. Miért ne kezdené el - ha a sokgyermekes szomszédjának elnézik az illegális munkavégzését, akkor őneki miért ne néznék el? Fellazul tehát az adómorál, mert kezdetben csak a gyermekei eltartása érdekében feketén dolgozókat kezelték megértően, de később már azokat is, akik korántsem csak a létfenntartás érdekében dolgoztak feketén. A végeredmény az, hogy Magyarországon a legmagasabb a forgalmi adó eltitkolása a közép-európai térségben. Hiába magas, 25 százalékos az adókulcs, mégis, a magas forgalmi adó ellenére nálunk folyik be a legkevesebb adó a regisztrált fogyasztáshoz viszonyítva. Magyarországon az általános forgalmi adó beszedésének a hatékonysága 2005-ben csak 63%-os volt. A tényleges áfa-bevételek 37 %-kal maradtak el a lakosság vásárolt fogyasztási javaiból elvárt adó összegétől. Harminc vizsgált fejlett ország közül Magyarországon volt a leggyengébb a forgalmi adózási fegyelem. Az adófegyelem lazaságát firtató uniós felmérések a jövőben is folytatódnak, mivel uniós tagdíjunk nagysága a forgalmi-adó befizetések nagyságához kötődik. Szlovákiában 19 százalékos, Romániában 22 százalékos az általános forgalmi adókulcs, és nagyságrendekkel kedvezőbb - hozzánk mérten - a beszedés hatékonysága. Sok felületes elemző ezt a jobb hatékonyságot az alacsonyabb adókulccsal magyarázza - elfeledkezve arról, hogy a skandináv országokban is kedvező a forgalmi adók beszedése a mienkével megegyező, 25 százalékos kulcs ellenére is. Nem lehet mással magyarázni a hazai rossz hatékonyságot, mint azzal, hogy amit a lakosság elveszít a vámon az igazságtalan személyi jövedelemadózás miatt, azt igyekszik visszakapni a megspórolt forgalmi adók révén. Magyarország az OECD országok között az utolsó az áfa-beszedési hatékonyság tekintetében. Az ördögi kör bezárult. Az államhatalom megtagadja a legértékesebb áru, a munkaerő nevelőitől mindazokat a piaci jogokat és lehetőségeket, amelyeket más árúk termelői számára lehetővé tesz. Megtagadja a szülőktől a beruházásaik hasznából történő részesedést, megtagadja tőlük, hogy önkéntes családbiztosítás keretében is segítsék a gyermeknevelést, továbbá hátrányos diszkrimináció sújtja a gyermekeseket mind jövedelemadózás, mind az ingatlanadózás területén. A piacgazdaság jogosítványaiból történő államhatalmi kiszorítás szükségszerű következménye az, hogy a kiszorítottak a legális piacon kívül igyekeznek megtalálni vegetációjuk feltételeit. A terjedő árnyékgazdaságnak előbb-utóbb azok is szereplői lesznek, akiket az állam nem sújt annyira, mint a gyermekes családokat. ,,Ha a szomszédnak lehet, akkor nekem miért ne?" szemlélet jegyében előbb utóbb már nem lehet különbséget tenni a fekete jövedelmekre indokoltan és indokolatlanul rászorultak között. A gyermekes családok túladóztatása és az emiatti gyermekszegénység végső soron nem stabilizálja, hanem - az árnyékgazdaság kényszere miatt - teljesen aláássa az állami költségvetést. A politikusok által oly sokat kárhoztatott adózási fegyelmezetlenség ügyében az eredendő bűnt azok a politikusok és közgazdászok követték el, akik a jövőért áldozatot vállaló gyermeknevelő családoktól megtagadták a piacgazdaságban számukra természetesen járó jogosítványokat. Az elkövetkezendő évtizedekben a hazai feketegazdaság érdemben történő visszaszorulása csak akkor várható, ha a gyermeknevelő családokat egyenjogúsítják a többi piaci szereplővel. Jelesül: ha részesülhetnek a szülők befektetéseik - azaz munkaképes gyermekeik - hozamából transzferek révén, ha visszakerül a családbiztosítás akár a társadalombiztosítás, akár az önkéntes biztosítás rendszerébe, ha a gyermeknevelés helyigénye ugyanolyan adómentességet élvez majd, mint bármely haszonállat-tartás helyigénye, illetve ha a személyi jövedelemadózás terén megvalósul a teherbírás szerinti adóztatás. Ifj. Fekete Gyula Kapcsolódó linkek * Ifj. Fekete Gyula: Az elöregedés és a népességfogyás társadalmi következményei - A tanulmány 2. része http://szentkoronaradio.com/publicisztika/2008_10_21_ifj-fekete-gyula-az-eloreged es-es-a-nepessegfogyas-gazdasagi-kovetkezmenyei

0 komment , kategória: Általános

1/3 oldal

Bejegyzések száma: 23

2008. Október

Hét	Ked	Sze	Csü	Pén	Szo	Vas


		1	2	3	4	5

6	7	8	9	10	11	12

13	14	15	16	17	18	19

20	21	22	23	24	25	26

27	28	29	30	31

Blog kereső

Bejegyzések
ma:	0 db bejegyzés
e hónap:	841 db bejegyzés
e év:	10632 db bejegyzés
Összes:	64003 db bejegyzés

Kategóriák

Keresés

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum

Látogatók száma

Ma: 411
e Hét: 3513
e Hónap: 14624
e Év: 168120

Szótár

Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.