2008-10-31 13:50:01, péntek
|
|
|
Az este
Térj vissza ó az este árnyához: egyesüljön
lelkünk a végtelenben, irigy szemek ne lássák,
csak a félhold karéja s a vágyó égitestek
tudják a két szerelmes hevült ábrándozását.
Az álmok földje itt ez, amelyen lopva járunk,
szerelmes révületre, szépségre lett teremtve;
az énekes madárkák minékünk énekelnek,
s mienk a fák, virágok illattól sűrű csendje.
A titkokat füledbe szívem suttogja néked,
mely mint a síró gyermek, szidásra meg se rebben;
megyünk, és azt se tudjuk, hogy merre tart az ösvény,
és úgy tűnik, hogy minden idegen, ismeretlen.
Most a miénk a Minden, a Végtelen, s mi ketten
uralkodunk fölötte kötetlen, kérdezetlen.
|
|
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|