Belépés
brozsika.blog.xfree.hu
"Ne arra áhítozz, hogy könnyebb legyen, hanem arra, hogy ügyesebb légy! Ne kevesebb gondot, hanem több hozzáértést kívánj! Ne kevesebb kihívásra számíts, h... brozsika Rózsamama
1954.12.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/102 oldal   Bejegyzések száma: 1016 
Mindenkinek jó éjszakát
  2008-11-30 23:51:18, vasárnap
 
 

 
 
0 komment , kategória:  jó éjszakát  
Wass Albert Mese a pávaszem..
  2008-11-30 23:49:01, vasárnap
 
  WASS ALBERT: MESE AZ ÉJJELI PÁVASZEMRŐL

Persze, te még nem tudod, hogy miképpen van ez a dolog a pillangókkal. Hát
figyelj ide.
Az emberek nem mind jók. Nem bizony. Vannak, akik rosszat követnek el.
Nagyon sok rosszat. Mondhatnám így is: az emberek sokkal több rosszat
cselekszenek, mint jót.
Nézz körül a világban. Ami hibát találsz benne, az mind az emberek
rosszaságának a nyoma. Ami csúnyát látsz benne, az is mind az emberek
rosszaságának a nyoma. Az emberek rosszasága néha embertelenül megnövekszik,
és ilyenkor csúnya lesz a világ a városokban és mindenütt, ahol sok ember lakozik
együtt, olyan borzalmasan csúnya, hogy ha nem lennének erdők a világon, nem is
lehetne azt a rengeteg csúnyaságot elviselni.
Ez pedig azért van így, mivel minden rossz cselekedetnek nyoma marad ezen
a földön. Ez már így van. A Jóisten rendelte így. Az emberek rosszaságának a
nyomán csalán nő és egyéb gyom. Manapság sokszor látni se lehet ezeket a gonosz
gyomokat, mert az emberek cementtel és aszfalttal falazták be maguk alatt a földet,
hogy ne nőhessenek ki belőle ezek a gyomok. De azért ott vannak, hidd el, az
aszfalt alatt is. Érezni lehet őket, valahányszor rossz emberek közelébe tévedünk.
Így volt ez bizony, kezdettől fogva. És az Erdő Jó Szelleme szomorúan látta,
hogy sokasodik a földön a csalán és a gyom, sokasodik a sok csúnyaság, amit az
emberek rosszasága okozott. Fölszállt hát a Jóistenhez, arra a nagy, csillogó, fehér
felhőre, és azt mondta:
- Édes Jó Istenem, megbocsáss szolgádnak, de ez nem jól van így! Ha
megengedted, hogy minden emberi rosszaság valami csúnya gyomot hagyjon maga
mögött ezen a földön, úgy engedd meg azt is, hogy a jócselekedetnek is emléke
maradjon!
A Jóisten mosolygott, és ezt felelte:
- Legyen hát, amint kívánod. Eredj és teremts valami emléket a jótettek
számára is.
Az Erdő Jó Szelleme megköszönte az isteni ajándékot, és visszaszállt vele a
földre. Az erdő szélén megállt, és eltűnődve nézte az embereket, akik a mezőn
dolgoztak.
Egyszerre csak meglátott egy csapat vásott, rossz gyereket, kik azzal mulattak,
hogy kiszedték fészkéből a varjú fiát, és kínozták. Szárnyait tépdesték,
szorongatták, dobálták a levegőbe, és kacagtak a kínlódásán. Szegény varjúfiú sírt
és jajgatott, szülei pedig kétségbeesetten keringtek fölötte, de hiába kérlelték a
rossz gyerekeket, azok csak tovább gyötörték a kis varjúfiút.
Az Erdő Jó Szelleme nagyon elszomorodott ezen, mert látta, hogy
rosszaságuk nyomán mindenütt tüskés, mérges gyomok bújtak elő a földből, s látta
előre azt is, hogy amikor ezek a gyerekek felnőnek, csupa rosszaságot követnek el
azután is, és megtöltik gyomokkal a világot.
Nem nézhette tovább. Intett az erdőnek, és a fák haragosan zúgni kezdtek.
Intett a felhőknek, s a felhők dobálni kezdték villámaikat. Morajlottak haragjukban
a hegyek, süvöltött a szél, s a fák kinyújtották karmaikat a gonosz gyerekek felé.
Azok ijedt sikoltozásokkal futottak haza. A megkínzott varjúfiút pedig ott
hagyták a mezőn.
Egyetlen gyermek maradt csak a közelben. Ez nem játszott a többivel, hanem
apjának, anyjának segített pityókát kapálni. Mikor a gonosz kölykök elszaladtak,
odament az eldobott varjúfiúhoz, fölvette, megsimogatta, enni adott neki, és
megitatta friss forrásvízzel.
Az erdő már nem zúgott akkor. Figyelt.
A gyerek pedig fölmászott a fára és visszatette a varjúfiút a fészekbe, ahonnan
kiesett. Boldogan károgott a két öreg varjú, a fák mosolyogva bólogattak, és abban
a pillanatban, amikor a gyermek visszahúzta a kezét a fészekből, ott ült a tenyerén
egy szép, hófehér pillangó. A gyerek elbűvölten nézte. Ez volt az első pillangó a
világon.
Meglibbentette a szárnyait, és fölszállt a levegőbe. Olyan szép volt, hogy a
gyerek mosolyogva tekintett utána, és mosolygott az erdő is, a kék égbolt, és a
nagy, csillogó felhőn a Jóisten maga.
Azóta is, valahányszor valaki jót cselekszik ezen a világon, egy új pillangó
száll föl a levegőbe, s viszi a hírt a Jóistenhez. Mert a pillangót az Erdő Jó
Szelleme teremtette, s teremti azóta is, hogy nyoma maradjon a jóságnak.
Bizony ezen a világon sok a csalán és a gyom. De láthatod azért: pillangók is
vannak. Fehérek, sárgák, mindenféle színűek. Mert van jóság is az emberekben, s a
sok kicsi pillangó sok kicsi jótett hírét hordozza. És vannak szép, nagy,
ritkaszépségű pillangók is: ezek a ritka nagy jócselekedetek emlékei. Minél szebb
és nagyobb jót teszel: annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl tetted
nyomán. Igyekezz hát, hogy amerre csak jársz, sok pillangó legyen!
Vedd föl a fészekből kiesett rigófiút, simogasd meg, és tedd vissza a fészkébe,
ügyesen. S valahonnan fölrepül majd egy pillangó, és tudni fogják a fák, a hegyek,
hogy mit tettél a rigó fiával.
Ne lépj reá a csigára, hanem tedd félre az útból, hogy más se léphessen reá, és
ettől újra megszületik egy pillangó.
Bárki, ha bajban van, segítesz rajta, ugye? Nem baj, ha az emberektől nem
kapsz érte hálát. Minden jótettedet egy pillangó hírül viszi, és tudni fog róla az
erdő, és a Jóisten, aki a csillogó, fehér felhőn ül, és örvend a pillangóknak.
Most pedig hadd mondjam el, hogy miképpen született meg az egyik legszebb
és legnagyobb pillangó: a nagy éjjeli pávaszem.
Élt egyszer valahol az erdő szélén egy szegény asszony. A nagy szegénységen
kívül egyebe se volt, csak két kicsi kecskéje és kilenc gyermeke. A két kicsi kecske
naphosszat az erdőn legelt, és csak estére tért haza, hogy megfejhesse őket a
szegény asszony, és megvacsoráztassa tejükből kilenc gyermekét.
Hát bizony egy este nem jött haza a két kicsi kecske. Hiába várta őket a
szegény asszony, hiába hívta őket, bizony csak nem jöttek. Sötét volt már, sírni
kezdett a kilenc éhes gyerek, és nem volt mit enni adjon nekik, mert lám a két kicsi
kecske nem volt sehol, hogy megfejhette volna őket.
Elindult hát az asszony egyedül, be a nagy, sötét erdőbe, hogy megkeresse a
két kicsi kecskét. Ment, ment, szólítgatta őket, és hát egyszerre csak meghallja
mekegésüket, jó messzire bent, a legnagyobb sűrűség közepén.
Nosza, indult is nagy sietve a mekegés felé. Egyszerre csak útját állta a
bükkfa.
- Ne menj a kecskéid után, szegény asszony - mondta a bükkfa -, elfogta
azokat a gonosz sánta boszorkány, és nem adja vissza úgysem!
- Eressz tovább, jó bükkfa - felelte a szegény asszony -, haza kell vigyem ám
a két kicsi kecskémet, meg kell fejjem őket, hadd vacsorázhassanak a gyermekeim!
- Eridj hát - sóhajtott a bükkfa -, és próbáld meg, de nem hiszem, hogy
odaadja őket a vén gonosz boszorkány!
Azzal félreállt az útból.
Ment, ment a szegény asszony tovább a sötét, sűrű erdőben, amerre a
mekegést hallotta. Útját állta a fenyőfa.
- Fordulj vissza, szegény asszony, ne menj a gonosz boszorkányhoz. Baj lesz
abból, tudom!
- Nem fordulhatok én vissza, jó fenyőfa, miképpen fordulhatnék ? - felelte a
szegény asszony.- Haza kell vigyem a két kicsi kecskémet, meg kell fejjem őket,
hadd vacsorázhassanak a gyermekeim!
- Eredj hát - sóhajtott a fenyő -, de baj lesz abból, bizony érzem!
Ment, kapaszkodott a szegény asszony a meredek sűrűségben. Sötét is volt
már nagyon. Mégis csak ment, amerre mekegni hallotta a két kicsi kecskét. Elébe
állott a kőszikla.
- Tapodtat se menj tovább, te szegény asszony! Bajt forral a vén gonosz
boszorkány!
- Mennem kell akkor is, jó kőszikla, mennem kell bizony - felelte újra a
szegény asszony -, haza kell vigyem a két kicsi kecskémet, meg kell fejjem őket,
hadd vacsorázhassanak éhes gyermekeim. Nem bánom én, akármit is forral az a
vén gonosz boszorkány!
Félreállt a sziklakő nagy szomorúan, s kapaszkodott tovább a szegény
asszony, fölfelé a meredek sűrűségben. Egy sűrű katlanból elébe kúszott a köd.
- Gyere, gyere, szegény asszony, itt vannak a kecskéid, gyere...
S ment a szegény asszony, amerre a köd vezette, ment a sűrű, sötét
sziklakatlanba. Nyirkos moha tapadt a fákhoz. Dohos penészszag ülte a levegőt.
Denevérek surrantak a sötétben. De a szegény asszony csak ment, ment, amerre a
köd vezette volt.
S hát egyszerre csak egy nagy, mohos barlang szájában megpillantott egy
kicsike tüzet s a tűz mellett az öreg boszorkányt. A boszorkány mögött,
megkötözve, a két kicsi kecskét.
Reszketni kezdett a szegény asszony a félelemtől, mert csúnya gonosz
ábrázata volt ám a vén sánta boszorkánynak. De azért csak odament a barlang elé.
- Kérlek szépen, jó boszorkány, add vissza a kecskéimet! Haza kell vigyem
őket, meg kell fejjem őket, hadd vacsorázhassanak éhes gyermekeim!
Nagyot kacagott erre a vén boszorkány ott a barlang szájában, a tűznél.
Vicsorogva, gonoszul kacagott.
- Mit gondolsz, te bolond asszony? Azért fogtam el a kecskéidet, hogy csak
úgy visszaadjam? Hihihihihi! Váltságot kell fizetned ám értük!
- Szánj meg engem, jó boszorkány - kérlelte a szegény asszony -, kilenc
gyermekem vár otthon éhesen, és egyebem sincs ezen a világon, csak ez a két kicsi
kecske. Miből fizethetnék váltságot neked?
Kegyetlenül vigyorgott a vén boszorkány, egyetlen nagy foga kimeredt a
szájából.
- Nem kell nekem egyéb - mondta -, adj ide kettőt a gyermekeid közül.
Akkor viheted a kecskéidet.
Elkezdett erre sírni a szegény asszony, keservesen. Hogyan adhatna oda kettőt
a gyermekei közül, mikor úgy szereti valamennyit? De a gonosz boszorkány nem
tágított.
- Két gyermeket akarok, vagy itt maradnak a kecskék!
Hanem aztán addig-addig könyörgött a szegény asszony, hogy nem csak a
kősziklák lágyultak meg körülötte, de még a vén boszorkány is engedett.
- Jól van na, nem bánom - morogta végül is -, hozd el hát két kisebbik
gyermekednek egy-egy szemét, azzal is megelégszem. De most aztán eridj, mert ha
tovább lábatlankodol itt, rád uszítom a mérges kígyóimat!
Indult hát nagy szomorúan a szegény asszony hazafele, és töprengett,
töprengett, hogy mit is tegyen. Hagyta volna szívesen a két kicsi kecskét, de akkor
honnan szerez tejet a gyermekek számára, miből főz vacsorát?
Gondolt egyet szegény feje, és megállt a sötét erdőben. Kivette a saját két
szemét, úgy indult vissza a boszorkányhoz. Tapogatódzott a fák között,
tapogatódzott a sziklák között, mert bizony már nem látott szegény semmit, hiszen
nem volt szeme. Hiába tapogatódzott, nem lelte az ösvényt.
Arra járt a szellő, megkérdezte.
- Mit keresel itt, szegény asszony? Hova lett a két szemed?
- Jaj, ne is kérdezd, jó szellő - felelte a szegény asszony -, elhajtotta két kicsi
kecskémet a vén gonosz boszorkány, és nem adja vissza, csak ha elviszem neki a
két kisebb gyermekem egy-egy szemét. Jaj Istenem, hogyan tehetném azt? Pedig
ha nem viszem haza a kecskéket, nem tudok enni adni a gyermekeimnek. Így hát
inkább kivettem a magam két szemét, és azt viszem neki. Csak nem lelem az
ösvényt, így vakon.
Megsajnálta a szellő a szegény asszonyt nagyon.
- Gyere - súgta a fülébe -, majd én elvezetlek.
És vezette is szép ügyesen a szegény asszonyt, vissza a boszorkány
barlangjához.
- De hamar megjártad! - álmélkodott a vén gonosz boszorkány. - Elhoztad-e
a gyermekeid szemét?
- Itt vannak - nyújtotta ki tenyerét a szegény asszony.
Elvigyorodott a vén boszorkány. Átvette a két szemet, és bedobta őket a
tűzbe. S abban a pillanatban egy nagy, sötét pillangó rebbent föl a tűzből. Két nagy
kék szem ragyogott éjfekete szárnyain. Hessegette a vén boszorkány, de a
csodálatos pillangó leszállt a szegény asszony vállára, és nem ment el onnan.
- Jó na, viheted a kecskéidet - vigyorgott gyanakodva a vén gonosz -, ha
megmondod nekem, hogy milyen színe van a lángnak?
- Kék - súgta a pillangó a szegény vak asszony fülébe.
- Kék - mondta a szegény asszony.
- Ezt eltaláltad - dörmögött bosszúsan a boszorkány -, mégsem csapsz bé,
hallod-e! Hány kányacsont van a kezemben?
- Három - súgta a pillangó.
- Három - mondotta a szegény asszony.
- Na, viheted a kecskéidet! De gyere be értük, és oldozd el magad!
Megijedt ám a szegény asszony, hogy most bizony észreveszi a boszorkány a
csalást, ha elkezd tapogatódzni a kecskék felé. De abban a szempillanatban
megiramodott a szellő, felkapott a tűzből egy marékra való parazsat, és rádobta a
vén boszorkányra. Sivalkodott is őkelme kegyetlenül, kapkodott a parazsak után,
arcát-kezét jól összeégette, és ezalatt a nagy, sötét pillangó megsúgta a szegény
asszonynak, hogy merre forduljon, hova nyúljon, és percek alatt szabad volt a két
kicsi kecske. Iramodtak is hazafele, ész nélkül, nyomukban a szegény vak asszony.
Ahogy ment, félreálltak útjából a fák, félregurultak a kövek. S ott szállott
előtte a nagy, sötét pillangó, szárnyán a két ragyogó kék szemmel. A földkerekség
legszebb pillangója: a nagy éjjeli pávaszem.
Hazaérve megfejte a szegény vak asszony a kecskéket, megvacsoráztatta
kilenc gyermekét, és aztán valamennyien aludni tértek.
S amíg aludtak, a szép nagy pillangó felszállott a Jóistenhez, és elmondta
neki, hogy mit tett a szegény asszony. A Jóisten meghallgatta, aztán félrefordult
egy pillanatra, hogy ne láthassa senki, amikor egy könnycseppet kitörölt a
szeméből. Majd benyúlt a zsebébe, és elővett onnan két gyönyörű szép, vadonatúj
szemet. Odanyújtotta őket a pillangónak.
Másnap reggel, amikor a szegény asszony fölébredt és fölnyitotta a szemét,
csodálkozva nézett körül. Látott! Szemeihez nyúlt... bizony ott voltak a helyükön!
- Mi van veled, édesanyánk? - kérdezték a gyermekek. - Miért nézel olyan
csodálkozva?
- Semmi, szívecskéim, semmi - felelte a szegény asszony mosolyogva, és
megcsóválta a fejét -, valami csúnyát álmodtam az éjszaka, ennyi az egész...
És amikor ezt mondta, abban a szent pillanatban egy nagy, gyönyörű szép,
sötét szárnyú pillangó szállt ki a nyitott ablakon a kicsi házból, s eltűnt az erdőben.
Különösen ritka, szép pillangó volt. A világ legszebb pillangója: a nagy éjjeli
pávaszem.
 
 
0 komment , kategória:  elgondolkodtató  
Az Öreg Bölcs
  2008-11-30 23:46:59, vasárnap
 
 
Az Öreg Bölcs ajtaján halk, sürgető kopogtatás hallatszott, majd egy kéz, aztán egy kócos, fürtös fej bukkant fel a nyíló ajtóban.

- Áá, már megint Te vagy az gyermekem. No, gyere! Csak nem kérdezni akarsz valamit? No, ugye kitaláltam?
- Öreg Bölcs, ne haragudj, arra lennék kíváncsi, hogy milyen az idő, hogyan néz ki.
- Persze az idő, hát az nagyon érdekes, no figyelj, megmutatom hogy milyen.

A semmiből egyszer csak egy pont jelent meg és a pontból fényszálak indulnak ki úgy, mint egy szökőkút vízsugarai. Rengeteg fényszál tört elő egymás után és eltűntek a messzeségbe. Ezek voltak az idők. A gyerek ráugrott az egyik szalagra amely egy ösvénnyé lett a talpa alatt. Elindult az ösvényen az egyik irányba. Az ösvény teljesen egyenes volt, és mindkét irányban a végtelenbe nyúlt. Amikor megunta a sétát felugrott a levegőbe és egyre messzebb távolodott el így lassan repülve az ösvénytől. Amikor visszanézett meglepődve látta, hogy a fényszál nem is egyenes, hanem valójában egy kör aminek a kerületén sétált, csak amikor rajta áll, akkor látszott egyenesnek. A gyereknek nagyon tetszett ez a felfedezés és izgatottan visszahuppant az ösvényre, előbb az egyik irányba kezdett el szaladni, aztán megfordult és a másik irányba futott, futás közben vidáman felkacagott és integetett az Öreg Bölcsnek, aki rámosolygott mintha azt mondaná: "Megmondtam én, hogy érdekes lesz!"

- Látod, arra megyek, amerre AKAROK! - kiabálta a gyerek és nevetett.

Az Öreg Bölcs odaintette magához, a gyerek pedig engedelmesen hozzászaladt.

- Gyere nézd, van ezen a körön egy pont, ez a kezdet és a vég is egyben, ezen egyik irányból sem lehet átmenni, de a körvonal tetszés szerint bejárható. A Kezdőponton nem lehet átmenni ez a Törvény.
- Miért nem lehet átlépni?
- Mert így találtam ki.

A gyerek szemlesütve bólogatott és próbált úgy tenni, mint aki érti, de nem figyelt igazán oda, mert egy új gondolat motoszkált a fejében.

Elővett egy kis cédulát és sietős ákombákom betűkkel ezt írta rá: "t=" és az Öreg Bölcs elé tartotta a cetlit:

- Kérlek Öreg Bölcs, mondd meg nekem, hogy mi az idő képlete, hogy kell leírni?

Az Öreg Bölcs a papírra pillantott és annyira elkezdett nevetni, mintha a legjobb viccet mondták volna neki. Percekig nevetett, még a könnye is kicsordult, le kellett ülnie.

- Hát gyermekem, - szólalt meg amikor már egy kicsit kipihente magát - akkor nevettem utoljára ilyen jót, amikor Newton fejére dobtam egy almát. Na de azt meg is érdemelte! - majd elkomolyodva folytatta:
- Nem tudom Neked a ti matematikátok nyelvén leírni, csak a sajátomon. Tanuld meg azt!

A gyerek várakozó pillantását látva az Öreg Bölcs beleegyezően sóhajtott egyet:- Na jó!

A gyerek látta, hogy papírján egyszerre örvénylő, mozgó fénybetűkkel írt írás jelenik meg de nem tudta elolvasni, mert olyan gyorsan mozgott. Összevonta a szemöldökét és kiabálni kezdett:
- Csúnya dolog fénnyel írni, így nem látom rendesen, nem tudom elolvasni, és egyébként is mozog.

Ekkor egy aranygalamb száll el fölöttük és vidáman rápottyantott egyet a papírra. Ott volt a papíron egy szabálytalan paca. "Na ezt legalább látom." - gondolta a gyerek. Az Öreg Bölcs türelmesen magyarázni kezdett:

- Az előbb azért mutattam neked az időt körnek, hogy jobban értsd, hogy milyen, de igazából nem kör, hanem egy ilyen "pacaszerű", nagyjából végtelen változatú vonal, nincs "t=", a ti matematikai nyelveteken, csak az enyémen. Dehát legalább jót nevettünk, nem igaz?
- Öreg Bölcs, szeretném megkeresni a Kezdőpontot!
- Persze, menj csak, én itt megvárlak.

A gyerek ráugrott az időszalagra és elindult rajta a kezdet felé. Amikor végre odaért meglepetten tekintett szét, mert nem volt ott semmiféle Kezdőpont, csak vége lett az ösvénynek, mintha elvágták volna.
"Hipp-hopp, legyek megint a mostban!" - kiáltotta és egy szempillantás alatt az Öreg Bölcs mellett találta magát, aki magyarázni kezdett:
- A Kezdőpontból nem látszik, hogy az a Végpont is egyben, és a Végpontból sem látszik, hogy az a Kezdőpont. Az olyan pontot hogy léped át, amit nem látsz? Amikor rajta állsz az időn nem lehet átlépni a titokzatos kezdetet és véget, mert hová lépsz, ha nem látsz ott semmit? Az idő törvénye az, hogy csak messziről válik láthatóvá az igazi természete. Na, kíváncsi gyermekem, mit szeretnél még tudni?
- Most nem jut eszembe több kérdés. Ha valami eszembe jut, akkor zavarhatlak megint?
- Gyere nyugodtan, gyermekem, amikor csak akarsz. Nem zavarsz, tudod te azt jól.

A gyerek mosolyogva integetett vissza az ajtóból . Amikor hazaért és a papírfecnit nézegette akkor jutott csak eszébe, hogy elfelejtette megköszönni.
 
 
0 komment , kategória:  érdekes történetek, jelenségek  
A bölcs beéri önmagával
  2008-11-30 23:44:10, vasárnap
 
 



A bölcs beéri önmagával. A szerencse hullámverésébe kerül, ha önmaga
valamely részét odakünn keresi. Ezt gyakran tévesen értelmezik: a
bölcset mindenünnen távol tartják, és belekényszerítik a saját
csigaházába. Pedig különbséget kell tennünk, mit és milyen mértékben
ígér ez a mondás: a bölcs elég önmagának ahhoz, hogy boldogan éljen, de
ahhoz nem, hogy éljen. Az élethez ugyanis sok mindenre szüksége van;
míg a boldog élethez elég az egészséges, fennkölt, a szerencsét megvető lélek.

Mégis milyen élete lesz a bölcsnek, ha börtönbe vetve, idegen földön
magára hagyatva, hosszú hajóút fogsága után partra vetődve barátok
nélkül marad? Olyan sorsa lesz, mint Juppiternek, aki - mikoron a világ
megsemmisül - egyedül marad, az istenek mind eggyé válnak, és a
természet egy kis ideig megpihen.

Ahogyan gyűlöljük a magányt, és keressük a társaságot, ahogy a
természet egybekovácsolja embert az emberrel, ugyanúgy ösztönöz
bennünket lelkünk a barátságra. A bölcs szereti barátait, és
összehasonlítva őket magával, elsőbbséget ad nekik - átnyújtva nekik
ezzel a lélek orvosságát. Légy mindig barát!

Seneca (Az Emberség nagykönyve)



 
 
0 komment , kategória:  elgondolkodtató  
Sorok között, hangok mögött
  2008-11-30 23:36:33, vasárnap
 
 




"Sorok között, hangok mögött rejtőzik el az élet
Bátrak fölött dönt most a képzelet
Mit tehetne ilyenkor egy olyan egyszerű ember mint én
Ki nem tud élni bezárt szívű emberként
Saját maga nem több mint az kit kivett a sors a többi közül
Előhívott a magány és az egyedül lét óvó rejteke mögül
Adta a kezébe a sorsát, hogy tegyen vele azt amit szeretne
De túl nehéz volt számára ez a teher! Ezért először letette
Próbált rájönni arra, hogy mit kéne szebben, jobban tenni
Mit kéne elfeledni s mit kéne újra megszerezni
A pillanatokból órák lettek, az órákból hetek
S nem jutott ő semmire sem, pedig gondolatban bármit megtehetett
Vészes volt az út amire kényszerből, de rálépett
Kérdezni nem mert, csak érzete maga körül a sötétet
Vágyakozott egy helyre, de nem tudta, hogy érdemes-e további menni
Annak a hangjára, csókjára vágyni akivel boldogság lenni
Félt! De erőtlen lépései, egyre gyorsabbak lettek
S az érzései után a lábai is mentek
S tudja bárhol jár! Tőle újra a régi mosolya lesz amit kaphat
S akkor azt ami régen rossz volt! Maga mögött hagyhat"



 
 
0 komment , kategória:  bölcsességek, idézetek  
A vándor
  2008-11-30 23:32:16, vasárnap
 
  Rabindranath Tagore: A vándor

Egy poros, gubancos, csapzott hajú őrült kereste a varázskövet. Teste már árnyékká soványodott, ajka szorosra zárult, mint szívének örökre bezárult kapuja, szemei világítottak, mint párjukat kereső szentjánosbogarak. Lábainál a végtelen tenger morajlott.
A fecsegő hullámok rejtett kincseikkel dicsekedtek és gúnyolták az őrült vándor süke fülét, aki nem értette beszédüket.
Talán már maga az örült sem reménykedett, de mert a keresés életévé vált, nem pihenhetett.
Ahogy a tenger sem pihen, örökké az elérhetetlen ég felé nyújtogatva karját.
Ahogy egy soha el nem érhető célt kergetve a körbenjáró csillag sem pihen.
Poros, csapzott hajfürtjeivel az őrült is tovább kóborolt a magányos parton keresve varázsköveit.
Egy napon egy gyermek lépett hozzá és megkérdezte: "Mondd, hol szerezted ezt az aranyláncot?" - s derekára mutatott.
Az őrült rábámult - a lánc, mely egykor valóban vas volt, most színarany - nem, nem álom, arannyá változott, csak azt nem tudta, hogy hol, s mikor.
Az őrült vadul öklözte homlokát - hol, ó hol talált rá - tudtán kívül - a varázskőre?
Régi szokása volt, hogy fölszedett minden kavicsot, aztán megérintette vele a láncot, ismét eldobta, anélkül, hogy ügyelt volná a változásra. Így talált rá és vesztette el az őrült a varázskövet.
A Nap lassan leáldozott az égen. Az őrült eszeveszetten, görnyedt testtel, s porba hullt szívvel, mint a gyökerestül kitépett fa visszafordult, hogy megtalálja az elveszett kincset.
 
 
0 komment , kategória:  érdekes történetek, jelenségek  
Maradj velem
  2008-11-30 23:27:48, vasárnap
 
 




Gát István:
MARADJ VELEM

Maradj velem, ha utcák vadonában,
nyüzsgô tömegben társtalan bolyongok
és összefog mindenki ellenem,
bűn buktatóin ne botoljék lábam,
védôn, mint vándort ráboruló lombok,
takarj be s fordítsd befelé szemem.

Maradj velem s kísértetes magányom
rémségeit rámzúdúlni ne engedd,
nincs hajladozóbb nádszál kívülem
s ha lelkem tépelôdve sok talányon
testem törékeny cserepében szenved:
szép szavaidra nyisd meg a fülem.

Maradj velem, ha úttalan utakra
terel a képzelet vad vágtatása,
ha nyugtalan szív tétován vezet
s kalandok fényei után kutatva
nyugalma sírját esztelenül ássa:
tedd homlokomra hűsítô kezed.

Maradj velem, ha elragadna lázam,
fékezz, ha vérem és vágyam csihol még,
sötétre szürkít már az alkonyat,
mind mélyebbre kell magamat alázzam
s ha rossz ritmusra hamisan dalolnék:
te szólj helyettem s vedd el hangomat.

Maradj velem, ha éj sötétül kinn-benn
és benne elmerűl és semmivé lesz
dal, ifjúság, barátság, szerelem,
ha mindent elhagyok és elhagy minden:
örök szépségre s ifjúságra élessz
s maradj örökre Te, csak Te velem.



 
 
0 komment , kategória:  vers és irodalom  
az igazi szeretet
  2008-11-30 23:24:02, vasárnap
 
 

 
 
0 komment , kategória:  csak szép képek  
Légy most segítség
  2008-11-30 23:22:37, vasárnap
 
  Légy most segítség Szent Miklós minekünk,
Kik idnepedet és téged tisztelünk,
Légy te Szent Miklós tanuló ifjaknak
Mi segedelmünk.

Az kik tanóságra nevedbe adatnak
És tanóságot nagyon gyakorolnak,
Bűnt te nevedben eltávoztassanak
szent Miklós püspök.

Szegény embernek három szűz leánya,
Kiket akar vala gonosz bűnre adni,
Ő szüzességek megmaradott vala
Te kencsed mia.

Nagyon téged kiáltanak és téged tisztelnek,
Kiket vizeknek habjai fenyegetnek,
Kik drágaságba hozzád evöltenek:
Segítség leszel nekik.



 
 
0 komment , kategória:  vers és irodalom  
Maróka hozta ezt is nekem
  2008-11-30 23:17:58, vasárnap
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Tőletek kaptam  
     1/102 oldal   Bejegyzések száma: 1016 
2008.10 2008. November 2008.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1016 db bejegyzés
e év: 3396 db bejegyzés
Összes: 6528 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 71
  • e Hét: 1067
  • e Hónap: 3993
  • e Év: 101102
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.