|
 1/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 26
|
|
|
|
|
|
2008-11-04 22:17:07, kedd
|
| |
| |
Vajda Iván: 2010-ben a globális válság megsemmisíti az EU-t és a NATO-t?
2008. november 04. kedd, 18:25 Kárpáti Harsona
Nyílt gondolkodású politológusként, nem azok közé tartozok, akik gyorsan bedőlnének különböző jóslásoknak vagy politikai kalandoroknak. Elfogultságtalanul, a dolgok objektivitása és tárgyilagossága érdekében igyekszek a társadalomtudományi kutatás metódusaival segíteni az embereknek eligazodni a politikai világban. Annak ellenére, úgy vélem, hogy sok olyan dolog van az Ég és a Föld között, amit racionálisan nem tudunk megmagyarázni. Ezért még őket nem kell elvetnünk, de aki akarja nyugodtan, ignorálhatja.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-11-04 22:15:02, kedd
|
| |
| |
Kiáltvány a magyar nemzethez
2008. november 04.
A csömöri Gloria Victis Alapítvány és az Október 23. Bizottság Alapítvány
közös kiáltványa a magyar nemzethez
A két alapítvány alapelvnek fogadja el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1481/2006-os számú "A totalitárius kommunista rezsimek által elkövetett bűnök nemzetközi elítélésének szükségessége" című határozatát. Ez a 2006. január 25-én elfogadott dokumentum felelősen gondolkodó európai demokratáknak olyan jogi és egyben erkölcsi, etikai állásfoglalása, amely biztatást ad a nemzetközi közösségnek a nácizmus és a kommunizmus megítélésében alkalmazott kettős mérce feloldására.
www.oktober23bizottsag.hu |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-11-04 22:13:23, kedd
|
| |
| |
Apáink sem láttak még ekkora válságot
2008. november 4. 17:26:00 Privátbankár.hu
A II. világháború óta nem tapasztalt ütemű, "szokatlan mértékben összehangolt" visszaesést jósolt jövőre a világ legfejlettebb gazdaságainak a Fitch Ratings, amely szerint a világgazdaság egészének növekedése is 1 százalék alatt lesz.
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-11-04 22:12:18, kedd
|
| |
| |
International Monetary Fund
700 19th Street, N.W., Washington, D.C. 20431
Dominique Strauss-Kahn
Managing Director
Tisztelt Vezérigazgató úr!
Tudomásomra jutott, hogy két köztörvényes bűnöző, Gyurcsány(i) Ferenc és Veres János a nevemben hitelt kíván felvenni az Ön által vezetett pénzintézettől.(bűnlajstromukat levelem szűkre tervezett terjedelme miatt nem sorolom fel, de a magyar és nemzetközi sajtóban ezeknek utánanézhet)
Ezúton figyelmeztetem Önt, hogy fent nevezett ,,urak" tőlem erre nem kaptak felhatalmazást, ezzel szemben az általam a kezelésükben levő államkasszába befizetett összeggel sem tudnak évek óta elszámolni.
Az állami vezetői pozíciójukat is választási csalással, a választók tudatos megtévesztésével szerezték meg, és ezekről az ország lakossága túlnyomó többségének valamint a köztársaság elnökének felszólítására sem hajlandók lemondani.
Amennyiben figyelmeztetésem ellenére mégis úgy döntene, hogy fent nevezett személyeknek hitelt kíván nyújtani, ezt csak akkor tegye, ha a hitelfelvevő magánszemélyek annak visszafizetésére személyes garanciát vállalnak, és magánvagyonukat ajánlják fel fedezetként.
Ez utóbbi sem okozhat gondot számukra, a felvenni tervezett összegnél nagyobb bankbetétekkel rendelkeznek a Virgin -szigetek Hujber Ottó által jegyzett bankjánál, amely az Önök számára is megfelelő fedezetet nyújthat a tranzakcióhoz.
Nevezett ,,urak" sem a bizalmamat, sem a felhatalmazásomat nem élvezik, ezért az általuk vállalt kötelezettségekért semmiféle garanciát nem vállalok.
Kérem, figyelmeztetésemet kezelje megfelelő gondossággal, egyben kívánok Önnek és az Ön által vezetett intézménynek sikeres, eredményes működést, a fent nevezett személyeknél szavahihetőbb, megbízhatóbb partnereket!
Üdvözlettel:
Pesti Kornél
Budapest, 2008. november 4.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-11-04 21:50:33, kedd
|
| |
| |
Jóslat? Vagy tisztánlátás?
Tetszik, vagy nem tetszik mindenkinek éppen ideje szembenézni napjaink eseményeivel. Mi várható az elkövetkező hónapokban?
Világszerte összeomlanak az eddig ismert társadalmi struktúrák.
A bankok minden igyekezet ellenére egymás után zárhatják be kapuikat.
A számlapénzek egyszerűen eltűnnek,- eddig sem voltak valóságosak.
Gyárak, termelő tevékenységet végző társadalmi szektorok egymás után zárnak be, lavinaszerűen.
Világszerte robbanásszerűen emelkedik a munkanélküliek száma.
A szolgáltatóipar összedől, nem lesz kinek szolgáltatni, nem lesz rá kereslet.
A városi élet ellehetetlenedik.
Egekbe ugranak az élelmiszerárak, a készletek hamar kiapadnak.
Egyre nagyobb lesz a társadalmi feszültség, szegények kezdik a gazdagok javait erőszakkal elvenni. A közbiztonság, mint olyan, teljesen felborul.
Az emberek ösztönösen hoznak meg döntéseket.
A közúti balesetek száma megszázszorozódik.
Elszabadulnak az indulatok, az emberek hajlamosak leszek állatok módjára viselkedni.
A kormányok egymás után veszítik el működőképességüket.
Szélsőséges szélviharok tesznek óriási károkat sűrűn lakott területeken.
A káoszban lassanként kialakulnak kisebb-nagyobb emberi közösségek, azok apránként felveszik egymással a kapcsolatokat és egyre nagyobb összefogás születik a javak újraelosztása mentén, a társadalmak újraszervezése mentén. Ez hosszabb időt igényel majd, mint az összeomlás. De ebben az új rendben, jaj annak, aki ügyeskedni próbál mások kárára. Az emberek felnőnek az önrendelkezés tudatosságára.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-11-04 21:27:52, kedd
|
| |
| |
Jó kis cikk.
Pontos képet ad egy dogmatikus
halálos ellenségröl, aki nem tudja feldolgozni,
hogy az apja magasabb kategoriába lépett,
és már felülírta a berögzött kisszerü gyilkos palettát.
Sokat ismerek hasonlókat mint az apa és fia.
szégyen, hogy a fiú ezzel a cikkel elhatárolódik az apjától, aki jogosan nemszeretné, ha ebben a hazában nem magyarnak, hanem zsidónak néznék.
Van ebben valami megfelelési kényszer a fiú részérôl az SzDSz felé is. Remélem lesz lehetôség annak idején jól elpics@zni ôkelmét is...
http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0844&article=2008-1102-2 002-27XEQE
GYÖRGY PÉTER
Az apám
Piros emlékezete
2008. október elsején, reggel nyolckor, nyolcvankét évesen meghalt az apám. Pályafutását kutatóorvosként kezdte, majd - amennyire kívülállóként meg tudom állapítani - különféle környezetvédő mozgalmak egyik alapítójaként folytatta. Azaz, ötvenes évei közepe-vége felé radikális fordulatot hajtott végre. Egy elfogadott tudomány, a gyógyszertan intézményi keretei között zajló tudós létét egyre inkább egy - az uralkodó paradigmákon kívüli és vitathatatlan jelentőségű - mozgalomban való részvételre cserélte fel. Ez a szakítás nem pusztán taktikai okoknál fogva nem volt éles (az óvatoskodás nem jellemezte apámat), hanem filozófiai megfontolások is szólhattak mellette. A biológiai-kémiai természettudományok új perspektívából való szemlélete igencsak része lett apám pár év alatt kialakuló programjának. Az ökológiai fordulat nem csekély mértékben befolyásolta a szűk szakmai nyilvánosságokról alkotott nézeteit, kedvelt tudományfilozófusának, Ludwig von Bertalanffynak, a rendszerelmélet alapítójának szövegei erősen befolyásolták az egészséges gyógyításról vallott meggyőződését is. Amúgy apám ökológiai világképét Aurelio Peccei és Donella Meadow könyvei formálták, több szempontból radikális álláspontját - szándékai szerint - mindig a nagy egész figyelembevételével alakította ki, így s ezért beszélt és írt például a bolygó vagy a föld helyett Gaiáról.
Nem tisztem és nem is szándékom, hogy ebben az írásban részletesen kitérjek apám környezetvédelemmel - ahogyan ő kifejezte magát, ökofilozófiával - töltött éveinek történetére. Életének számos tanúja, vitapartnerei, a mozgalomban megismert barátai, mint ő fogalmazott: családjának tagjai nyilván nálam összehasonlíthatatlanabbul pontosabban értették, interpretálták, amit írt és mondott, s ahogyan mindezt tette. A környezetvédelemmel kapcsolatos mozgalmak társadalmi kontextusai, különösképp 1989 után, dinamikusan alakultak, s ez éppúgy befolyásolta az apám helyzetét azokban, mint - egy idő után - életkora. Egyik betegsége után fél fülére megsüketült, így személyes kapcsolatai alakításában egyre nagyobb szerepet játszott a háló, a drótposta, ahogyan ő mondta, mert számos küzdelme között mindig megkülönböztetetten fontos szerep jutott a magyar nyelvnek. Kosztolányi rendíthetetlen híveként küzdött az idegen szavak ellen, íróasztalán a kevés állandó tárgy között egy kicsiny magyarító szótár hevert - haláláig.
Az elmúlt években tehát apám egy bonyolult és részben nyilván elháríthatatlan összefüggésrendszer következményeként egyre elszigeteltebb s magányosabb lett, miközben egyetlen pillanatra sem vesztette el a szellemi frissességét. Élete utolsó, rövid, hanyatló szakasza már a magánélete keretei között zajlott le, így ami apámból - szándékai szerint - a nyilvánosságra, tehát erre az írásra is tartozhat, az az én ítéletem szerint egy képességei csorbítatlan birtokában lévő öregember képét idézi fel. Mindezt azért kell hangsúlyoznom, mert barátai, ellenfelei, vitapartnerei meghökkenve láthatták, hogy egy bizonyos ponton egyre kérlelhetetlenebb és radikálisabb lett. Mindez a mozgalomban vele dolgozó társainak gyakran kínos helyzeteket teremtett.
Szeretnék nagyon óvatosan fogalmazni.
Élete utolsó éveiben apám lelkesítő jelenségnek tartotta a Jobbikot és a Magyar Gárdát. Szorgalmas olvasója volt a szélsőjobboldalon belül is kissé ezoterikus Kárpátia című lapnak, 2007-ben egy, a Fidesz (!) számára készített videointerjújában, Pesty László kamerája előtt úgy fogalmazott, hogy a médiában való túlreprezentáltságuk miatt a zsidók némi önmérsékletről tehetnének tanúbizonyságot. Továbbá kifejtette, hogy nem ért egyet Izrael állam létével. Mindezeket a nem túl szelíden hangoztatott meggyőződéseit apám szorosan összekötötte mozgalmi tevékenységével. Az általa mélyen megvetett Gyurcsány-kormány elleni küzdelemben a Jobbikot fontos partnernek tekintette volna - ha barátai és vitapartnerei követték volna ezen az úton. Ám - nagyon helyesen - nem tették, s apámat, mint azt a harmincas évek MKP-zsargonjában mondták volt, a párt lehagyta. Azaz, csendesen és számomra is érzékelhető tisztelettel, hívei egyre inkább elkerülték, ha nem is helyesen, de mélyen érthetően. Apám nem volt antiszemita, de minden további nélkül elfogadhatónak tartotta antiszemiták társaságát. Tény, hogy a Jobbik, illetve a Magyar Gárda számos nézetével, nyilvános fellépésével egyetértett. Kívánatosnak tartotta például a Jobbik parlamentbe kerülését, s ha megérte volna, habozás nélkül rájuk szavaz.
Mindennek azonban semmi köze sem volt életkorához. Az apám egyetlen pillanatra sem volt sem szenilis, sem bolond. Megvetette és gyűlölte a kuruc.infót, amelyet szégyenletes gyalázatnak tartott. Tudta, hogy mi a neonácizmus, és értelemszerűen mélyen ellenezte azt. Olyan hiperasszimiláns zsidó volt, akinek a homogén csoportnak tekintett zsidóság magatartásával kapcsolatos normatív nézetei teljes mértékben vállalhatatlanok voltak.
S itt kezdődik apám története, amelyet meggyőződésem szerint azért kell a nyilvánosság előtt felidézni, mert az nem csak az ő története volt. Nem az ő sorsa volt, de ő élte át. Ami az apámmal történt, az a közelmúlt és a kortárs magyar történelem alakulásának egyik végtelenül leverő következménye, amiért - a szó közjogi és morális értelmében - ő felel. Ám az ő problémája abból eredt, hogy életének egy bizonyos pontján nem lehetett ura a sorsának, s ezt a hosszú évtizedek alatt, mint végül megértettem, soha nem heverte ki. Ugyanúgy nem volt ura a sorsának, mint azok a százezrek, akiket zsidótörvények sora fosztott meg autonómiájuktól és méltóságuktól. A kamaszkorát determináló trauma, mint láthattam, végül átformálta egész életét, noha ennek kérlelhetetlenségét ő maga a leghevesebben visszautasította, ha épp felmerült benne, hogy miféle kényszerek alakítják sorsát.
Azt remélem, hogy az alábbi történet és az annak értelmezésére szolgáló érvek segítséget jelenthetnek azok számára, akik ismerték és szerették apámat, hogy megértsék, miért írta mindazt, ami számukra is teljesen elfogadhatatlan volt. Azok a nyilván többségben lévő olvasók, akik nem ismerték, s nem hallottak apámról, talán magukra ismerhetnek ebből a történetből, amely ha nem épp így, de velük is megtörténhetett. Úgy vélem, ez a történet nem csak az övé, s nem csak az enyém.
Amikor a Hunyadi János úton laktak, a cseléd mindig levitte apámat a Batthyány térre a Szent Anna-templomba. Ártani nem árt, gondolhatta. Ezt a fordulatot az apám használta pár hónappal ezelőtt. Nyilván tudta ezt a nagyanyám is, de ő éppúgy elfogadta a cselédlány döntését, ahogy a cselédlány is nyilván tudta, miért gyújt Emma nagyanyám péntekenként gyertyát. Apám az általános iskola alsó tagozatát a Váli úti zsidó iskolában végezte el, amit persze soha nem vallott volna be, míg pár éve aztán szinte véletlenül elszólta magát. Majd megkeresztelkedett, és Eötvös-diák lett. Tablójukon, amelynek csupán fényképmásolata maradt fenn az iskola falán, az osztályközösség és a tanári kar tagjainak arcképeit Nagy-Magyarország térképe fogja közre. A határon túl, óvatos kézzel megrajzolt kis tankok, innen pedig a béke szigete. 1944-ben "fehérként", azaz keresztény zsidóként vitték el Borba. A munkaszolgálatot nem tekintette tragédiának, ahogyan nagyapám is I. világháborús egyenruhájában feszít a munkaszolgálatos fényképen. Az asszimiláció asszimiláció volt. Apám a népieket szerette. Németh Lászlót olvasott és Illyést. A könyvhéten, mint lelkes fotóamatőr, Sinkát fényképezte és Veres Pétert. Osztálytársaival, barátaival Esztergomba ment biciklitúrára, a fényképek egy része a székesegyház mellett készült. Apám hatvan évvel később is remek történeteket idézett fel vitéz Ghymes Béláról, fizikatanár igazgatójáról. Boldog volt, amikor az ország gyarapodott, éppúgy, mint a nagyapám, aki a munkaszolgálat során a kormányzóért imádkozott. Magyarok voltak, malgré tout: a zsidótörvények ellenében, panaszmentesen és vidáman. Csak hát az ár, amelyet az apám fizetett, elég magasnak bizonyult.
Ha ritka alkalmakkor beszélt velem vagy nekem Borról, akkor az elbeszéléseiből inkább tűnt vidám osztálykirándulásnak, mint bármi másnak. A hazatérés pedig kalandregény volt. Apám művelt ember volt, sok nyelven olvasott, nem sok kétség van bennem aziránt, hogy tizennyolc évesen az utazásnak is volt egy-két irodalmi előképe számára. Mindenesetre utóbb mindig feltűnően kedvelte a csavargókról szóló könyveket, kényes ízlése ez ügyben engedményeket tett. Ehhez képest halála előtt pár nappal megkaptam Csapody Tamástól, a bori tábor nagyszerű kutatójától apám 1945-ben Szegeden tett tanúvallomását Császár főtörzsőrmesterről. A szadista Császárt méltán húzták fel. Apám soha senkinek nem beszélt az ügyészség kérésére tett írásos vallomásáról, amelyet nyilván éppúgy elfelejtett, mint annyi mást, hiszen az mégiscsak ellentmondott a vidám bori nyaralás tételének.
1944-ben apám hazatérő zsidó munkaszolgálatosként igazolványt kapott a szegedi polgármesteri hivataltól, s mire Budapestre érkezett, megértette, hogy a szocializmus vagy a kommunizmus egyszerűen eltörli az ő problémáját. Mint oly sokan, ő is felmentést kapott a zsidóság alól, s ő bizony boldogan tekintett el az identitáskonstrukció bonyolult kérdéseitől. Az apám nem volt Primo Levi, nem sokat adott az emlékezetre. Az államszocializmus amúgy pedig kedvezett azoknak, akiket nem érdekelt a történelem. Apámat a mindent kitöltő jelen (és a jövő) Magyarországa érdekelte. Oly sok millió átlagemberhez hasonlóan ő is nyugodtan élt a hatvanas évek elejétől, s ebben a biztonságtudatban nevelt is fel. Belépett a pártba, de nem volt kommunista. Viszont valóban a jelen idő megszállottja volt: az izgatta, ami van. Kora gyermeke volt, s ugyan nehezen (nehezebben, mint hittem) tette túl magát 1956-on, majd könnyebben 1968-on, de végül mindkét árat elfogadta, mert évtizedeken át élhetett identitás nélkül. Az apám az államszocializmus Magyarországán lett olyan boldogan és reflektálatlanul magyar, ahogyan a Horthy-rendszerben szeretett volna lenni kamaszkorában. Ott szimulálta, hogy minden rendben van, itt meg minden rendben volt. Vidám történetek járták arról, hogy milyen következményekkel járt, hogy a magas, vörös hajú, szeplős apám soha, de soha nem beszélt arról, hogy ő zsidó lenne. Tréfás félreértések adódtak, amelyek egy részét kamaszkorom végére lassan megértettem. Mégiscsak ők neveltek anyámmal, két nagyanyámmal, és állíthatom, hogy gyermekkorom úgy telt el: senki engem arra nem figyelmeztetett, miszerint én zsidó lennék. Mindehhez persze kellett a Kádár-rendszer is, amelyben úgy tűnt, hogy a modernizációs melting pot részben bevált. Persze, ma már tudom, hogy nyilván sokan voltak, akik akkor is tudták rólunk, hogy mifélék lennénk, de az tény: vagy tizenhat-tizenhét évet leélhettem anélkül, hogy "ez a dolog" megjelent volna az életünkben. Ez volt az én apám néhány boldog éve. ( Köszönet Simó Sándornak.)
A tanulság igencsak világos. 1989 után pár évvel ez az illúzió véget ért. Tény, hogy apámat az első pillanattól idegesítették az általam kedvelt politikai irányzatok. Az SZDSZ-t jóvátehetetlenül zsidó dolognak tartotta, s ezen a véleményén nem változtatott, hogy a felháborodástól nem láttam. Tény, hogy 1989 után nem lettünk jobb viszonyban egymással, pontosabban rosszabb viszonyba kerültünk. (Félek, hogy mindabban, amit apám a rendszerváltozás utáni években tett, bizonyos mértékig szerepet játszott a velem való, cseppet sem felhőtlen kapcsolata.) Az identitás nélküli emberek kora eltűnt, és az új világ - amelyben amúgy is csalódások érték, hiszen az ökológiai problémák egyáltalán nem izgatták a magyar politikai pártokat - elkedvtelenítette. A szép új világban minden áldott nap emlékeztette valaki vagy valami arra, hogy a zsidók kérdése - megint kérdés. S olyan évtizedek voltak mögötte, amikor ez a kérdés nem volt kérdés, s mint kiderült, apám egész léte ezen alapult.
Nem állítom, hogy ebben a tekintetben nem volt részben azonos a véleményünk és a helyzetünk. Mögöttem is volt már pár (e vonatkozásban) boldog év, de volt köztünk egy mélységesen mély különbség, amire nem figyeltem fel, s aminek része lehetett abban, hogy az apám nem az antiszemitákra haragudott meg, hanem inkább azokra, akik az antiszemitizmusukat kikérték maguknak. Így eléggé haragudott rám is. Én gyanútlan voltam a Kádár-rendszer alatt, de apám elfojtotta, ahogy tudta, elfelejtette, s bizony a szőnyeg alá seperte, ami történt. De közben ő aztán pontosan tudta, hogy milyen nehéz lehet, ha az ember zsidóként is lelkes magyar lenne, miközben kilökték abból a társadalomból, ahova vágyott. Kínos volt számára, hogy a demokratikus viszonyok között azonnal szembe kellett néznie azzal, hogy az elfojtás sikeres ugyan, de a felejtés sikertelen volt. Lemondott zsidóságáról, de mások emlékeztették rá.
Mindebből apám előbb csak bántó, majd rémes következtetéseket vont le. Úgy vélte, hogy a megoldás az, ha a zsidók hibátlan magyarok egyben. Tehát nem adnak okot a kifogásra, ha magyarságteljesítményük kétségbevonhatatlan. S ő bizony igyekezett. Olyan szélsőjobboldaliak, akik előbb a megtévedt szamár, majd az elszánt gazember szerepét játszották el, e felelőtlen gazemberek feltétel nélkül kedvelték apámat. Szeretettel beszéltek vele és róla, adandó alkalommal megírták, hogy míg én rossz útra tévedtem, addig ő bezzeg jól szolgálja a nemzet ügyét. S apám boldog volt, hogy mégis, megint jó magyar lehetett.
Hosszú élete alatt oly sok jót tett az apám, és oly sok jót tett vele az élet. Remek és rajongó tanítványok vették körül. Kritikus és okos barátaival folyamatosan dolgozott. Kívülről láttam, de boldogan figyeltem. Nem volt rám különösebb szüksége, vitte a mozgalom lendülete, s mégis, újra s újra kivillant ez az egyetlen bosszantó apróság, amely léte alapkérdése volt.
S ekkor az apám két dolgot kezdett csinálni párhuzamosan. Ahogy lassan megértettem, hogy miként függ össze e két indulat, elszorult a szívem. Egyrészt egyre jobban kedvelte a radikális szélsőjobboldal hőseit, témáit, modorát. Szívesen tüntetett velük, olvasta lapjaikat, s attól tartok, hogy olyan emberek ismeretségét bírta, akikkel való viszonyát már nem osztotta meg velem. Ez volt az, amit - ha jól értettem - zokon vettek ökológus barátai, akik az apámban nem a zsidó identitáskonstrukció traumájának és válságának megszemélyesítőjét látták, a zsidó öngyűlölet önkéntelen reklámemberét, aki lett, hanem egy elkötelezett mozgalmi embert. S szerették volna továbbra is annak látni. Velük való viszonyában igazán nem játszott szerepet a zsidó identitás és a trauma. Amennyire én látom, a magyar konzervatív ökológiai kultúrában az antiszemitizmusnak semmi, de semmi jele. Békés embereket ismerek ezekben a körökben, akiket ez a kérdés nem érint s nem érdekel. A sokk, amit apám nekem okozott, nyilván semmiség lehetett ahhoz, amit ők átélhettek, amikor a Jobbik lelkes híveként érvelt.
A másik dolog - ó, persze, az öregség és a betegség - az a túlélő kronológiai tudatának megjelenése volt. S ez a két dolog ugyanolyan erővel tört fel abból az egy emberből, aki az apám volt. Bor akkor is előkerült, ha nem hoztam szóba, illetve apámat már cseppet sem zavarta, ha erről beszélünk, és mi sokszor beszéltünk erről. Holt osztálytársak neve merült fel, eltűnt emberekről szóló történetekkel teltek meg a mindennapok. Szeretném ennek a sodró erejű, kettős identitásválságnak az érzékelhetővé tételére felidézni egy idén nyári beszélgetésünket. Apám a Magyar Nemzetet olvasta, s ez a lap enyhe távolságtartással számolt be egy tervről, amelynek értelmében a jövőben a természettudományos tantárgyakat egységes keretben oktatnák. Apám nem tudta eldönteni, hogy ez most tessen-e neki vagy sem. Hova is írja ezt a hírt: a kormány rémtetteinek hosszú listájához, vagy ellenkezőleg, megfontolásra érdemes gondolatnak tekintse.
Kallusnak hívták, mondta hirtelen, vagy lehet, hogy Komlósnak, de már nem tudom. Így hívták, mindig kettese volt fizikából, de aztán az érettségin mégis négyest kapott. Nem tartozott a mi bandánkhoz, nem is járt velünk biciklizni. De aztán nem jött haza. Ott laktak a zsinagóga túloldalán, fel is mentem párszor, de a családból senki nem jött haza. Aztán párszor bementem a Petőfi Sándor utcai főpostára, s kikértem a nagy nyugati városok telefonkönyveit, de soha nem találtam meg benne a nevét. Párizsban is megnéztem a telefonkönyvben 1961-ben, de ott sem találtam.
Nem állítom, hogy pontos, szó szerinti leirata ez egy pár héttel ezelőtti, az autóban zajló szaggatott beszélgetésnek, hiszen én is kérdeztem ezt-azt, mert bizony nem azonnal jöttem rá, hogy miről beszél.
Akkor már Isten volt minden gondolatának alján. Akkor már a zsidóság jött elő minden résből, repedésből, emlékből, nyomból, félmondatból, akkor már árnyakkal volt tele a kert. S minthogy az apám igazán nem volt konformista, s gyáva pedig aztán végképp nem, ezért úgy gondolom, hogy amiképpen a rák ellen, éppoly derekasan küzdött a múlt ellen. Saját maga ellen. Úgy vélem, elfogadhatatlan volt számára, hogy ez a világ megint azzá tette, ami akkor is volt, amikor azt remélte, hogy már nem az volt.
Az apám zsidó volt, de mit jelentett a számára mindez? Tizennyolc évesen megölhették volna, de ő inkább egy osztálykirándulásra kívánt emlékezni. Éppoly mélyen sértették meg büszkeségét, mint amilyen arisztokratikus volt ő maga a szó szellemi értelmében, mert sem rang, sem vagyon soha nem érdekelte. Túlélte, és boldogan hagyta a francba a zsidóságot, a munkatábort, a holokauszt tudatát: az újrakezdés mámora ragadta el, mint oly sok embert. Szorgalmas évek voltak, s ő nem ment szembe a világgal, évtizedeken át. Azzal megegyezésben élt. Ökológiai fordulata radikális volt, de ilyesmi elő-előfordul zsidókkal, akik közül páran életük egy pontján a lázadást választják, a komor és méltóságteljes lázadást, a kivonulást az adott világból - az exodust. Az apám álma ugyanis, hogy meg lehet állítani az egyre inkább végzetes katasztrófaként látott ökológiai válságot, meg lehet fordítani annak irányát, igazi modern álom volt, amelyben a józan ész, a belátásos értelem, az emberi jóság egyaránt szerepet játszott. Az apám is komolyan gondolta, hogy a jóságnak van esélye ezen a világon, mint ama zsidók, akik egykor Palesztinában kibucokat alapítottak.
Ahogy az évek múltak, egyre világosabban felismertem, hogy az apám túlélőként látja magát, a saját akarata ellenére, s ezt nem bocsátotta meg senkinek. Rossz körbe keveredett: s minden lépése csak ártott. Minél abszurdabb árat fizetett nappal a magyarságteljesítménye kétségbevonhatatlanságáért, annál nehezebb álmok jöttek éjszaka. Különben soha nem beszélt volna velem azokról, akiket túlélt, s akiknek az emlékét képtelen volt elfelejteni.
Apám halott. Próbálom elképzelni, amint Munkás cigarettájával a kezében, hosszú lépteivel rohan végig egy belvárosi utcán, és arrogáns modorában kikér egy-két telefonkönyvet, hogy egy olyan ember túlélésének nyomát keresse, egy olyan ember életében reménykedjen, aki még csak a barátja sem volt. Mi történt vele épp aznap? Miféle ihlet, miféle szellem vezette a Petőfi Sándor utcába? S mikor is volt ez? 1952-ben vagy 1959-ben? Miféle kötelességtudat hajtotta? Kivel beszélt erről? Kinek számolt vele el?
Tudom, hogy mindez nem mentség. Ám apám nem volt bűnös, még csak nem is tévedett. Egyszerűen eltévedt, s nem lelt más kiutat, mint hogy azokba vesse bizalmát, akiktől tarthatott volna. Mindezt igen leverő volt látni. Lám, a metsző észnek, a logikának, mindazon képességek ellenére, amelyek apámnak megadattak, mégis eltévedt. Bármit: csak soha többé ne mondhassák rá, hogy zsidó. És közben minden egyes pillanatban az volt. Minél kevésbé kívánta, hogy az legyen, annál inkább az lett, s ezt azért ő is látta.
Akik a barátai voltak, talán kicsit jobban értik, hogy mi történhetett vele. Mindazok a szélsőjobboldaliak, akiknek pedig megadatott, hogy ismerhették az apámat, remélem, egyszer megértik, hogy miféle csodának lehettek volna tanúi. Igaz, ha megértették volna, hogy kit láthattak: már rég nem lennének azok, akik, szégyenükre, mégis maradtak.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-11-04 21:20:59, kedd
|
| |
| |
Olvasónk tíz pontja hazánk megmentéséért
2008-11-04. 12:43
Istennek hála, országunkban egyre többen és többen vagyunk, akik látják, hogy hazánk nagyon rossz irányba halad, lassan, de biztosan haladunk pusztulásunk felé. Sajnos azt is látjuk, hogy a hatalmon lévők ezt a pusztulást nem tudják, de inkább nem is akarják megállítani.
Mostanra bebizonyosodott, hogy a békés tüntetések, tiltakozások nem vagy alig vezetnek eredményre. Ezért felszólítok minden még felelősen gondolkodó magyar embert, kezdje meg harcát hazájáért, családja jövőjéért.
Igen de hogyan harcoljunk? Megpróbálom pontokba szedni a teljesség igénye nélkül.
1. Támogatom a magyar termelőket, gazdálkodókat, kis- és középvállalkozókat oly módon, hogy csak magyar terméket vásárolok, elkerülöm a multikat, a plázákat. Megpróbálok élelmiszert közvetlenül a termelőtől vásárolni, előnyben részesítem a kisboltokat a magyar kereskedőket.
2. Gyermekeimet, tanítványaimat hazafiasságra, hazaszeretetre nevelem. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ifjaink értékrendjét ne a liberális szennymédia alakítsa, vezessük őket a helyes útra. Legyenek büszkék magyarságukra. Tudatosítsuk bennük, hogy a magyar kultúra, a magyar nyelv, a magyar hagyományok a legcsodálatosabbak az egész világon.
3. Kiűzöm otthonomból a kereskedelmi tévékből ránk zúdított értéktelen és ostoba, az emberek szándékos elbutítására irányuló műsorokat. Sokkal jobban odafigyelek, hogy gyermekeim milyen csatornákat néznek. Tévénézés helyett inkább játszom, beszélgetek családommal.
4. A hazának tiszta és felvilágosult gondolkozású hazafiakra van szüksége. Ragadjunk meg minden alkalmat politikai véleményünk kinyilvánítására. Ne féljünk senkitől és soha, hiszen az igazság velünk van. Lehetőségeinkhez képest járjunk el nemzeti ünnepeinkre, megmozdulásokra, tüntetésekre. Mutassuk meg, hogy mennyien vagyunk mi magyarok.
5. Ne tűrjük tovább a cigányság zaklatását, bűnözését, gyermekeink félelemben tartását, környezetünk általuk történő szennyezését. Ha kell, percenként hívjuk ki rájuk a rendőrséget a legkisebb kihágásért is. Tegyük meg a feljelentéseket a hatóságok felé minél többen, még akkor is, ha úgy látjuk, nincs sok értelme.
6. Taníttassuk ifjainkat minél magasabb színvonalon. Ne hagyjuk, hogy a magyar oktatást még jobban lezüllesszék. Gyermekeink lelki fejlődése mellett testi fejlődésére is figyeljünk. Csak a vak nem látja, hogy ebben az országban az erőszaknak egyre nagyobb szerepe van. Harcossá neveljük őket, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól, és az esetleges fizikai erőszaktól meg tudják magukat védeni.
7. Alakítsunk önvédelmi mozgalmakat, akik az egyre szaporodó cigánybűnözés ellen fel tudnak lépni. Lakhelyünk szerint, bátor, tettre kész magyarok fogjunk össze, szervezzük meg védelmünket, alakítsunk ki barátságokat és azokat ápoljuk. A közösségen belül segítsük egymást jóban - rosszban.
8. Ne dőljünk be a reklámok által kifejezett hamis értékrendnek - senki nem lesz attól különb, hogy menő telefonja, autója vagy plazmatévéje van. Ne vásároljunk felesleges dolgokat, csak olyat vegyünk meg, amire tényleg szükségünk van. Elég volt abból, hogy idióta fogyasztóknak tekintsenek minket, nem leszünk tovább a fogyasztói társadalom része, ehelyett a környezetünkért, a természetért felelősen gondolkodó emberekké váljunk.
9. Csak végszükség esetén vegyünk fel hitelt, a meglévő tartozásainkat próbáljuk meg mihamarabb rendezni. A hazánkat a csőd szélére juttató bankokkal a kapcsolatot a minimálisra szorítsuk, várjuk ki azt a kormányt, amelyiket nem a bankárok irányítják. Ne legyünk partnerek az ország kifosztásában, eladósításában.
10. Elég az erkölcstelenségből, a homoszexuálisok térhódításából, a drog egyre nagyobb terjedéséből. Kerüljünk közelebb Istenhez, menjünk be családunkkal, barátainkkal Isten házába. Mi magyarok, kik mindig is vallásosak voltunk, térjünk meg újra, könyörögjük be magunkat Isten védőszárnyai alá.
BZS
http://kuruc.info/r/1/30318/ |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-11-04 20:59:43, kedd
|
| |
| |
Leleplezve: üzleti érdekből hazudott, hamisított, manipulált a Négy Mancs
2008-11-04. 08:56
Ilyen alapon ez is libatömés
Egy német tévécsatornán bemutatott, hitelesként feltüntetett, de hiteltelennek bizonyuló riport igazolja, hogy német üzleti érdekből hazudott a magyar libatenyésztési szokásokról a Négy Mancs Alapítvány - hangzott el az ún. Magyar Televízió A TV Ügyvédje című műsorában. A nagy leleplező ráadásul a köztörvényes, lopásért elítélt Juszt László, aki, úgy tűnik, úgy gondolta, nem ártana tenni valami jót is a pályafutása alatt, már csak a közelgő elszámoltatás számára kedvező irányba való terelése érdekében is. Kollégái szíves figyelmébe ajánljuk felismerését és törekvését.
http://kuruc.info/r/26/30312/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-11-04 19:55:39, kedd
|
| |
| |
Sarkosan fogalmazva
Tudom, hogy lélegzetvisszafojtva kellene figyelnem a különféle felméréseket és elemzéseket, melyik párt jelöltje lesz az amerikai elnök, de szégyenkezve bevallom, nekem teljesen mindegy, és alighanem az amerikaiaknak is. Ugyanis a mai világrendben naiv ábránd abban hinni és reménykedni, hogy a Nyugati Birodalom császárának személyétől bármi fontos dolog függhet. A két nagy amerikai párt egymás tükörképe, árnyékbokszolásuk a közönségnek szól, és a demokráciáról mesél a hiszékenyeknek. Két nagy (nép)párt között választani majdnem olyan nehéz, mint annak idején az MSZMP és az MSZMP között. Többek között ezért is lenne kínos, ha a jelenlegi magyar közvélemény-kutatási eredmények szerinti helyzet rögzülne hazánkban, és kétpárti parlament jönne létre legközelebb. Nem mintha bárkinek is hiányoznék az SZDSZ vagy az MDF, de Isten óvja Magyarországot attól, hogy csak igenben és nemben, fehérben és feketében lehessen látni a világot. Az ilyen váltógazdaságnál csak a nagykoalíció rosszabb, vagyis a politikai felelősség teljes szétkenése és a meghitt mutyizás a színfalak mögött. Amúgy hazánkban lassan teljesen mindegy, van-e parlament vagy nincs: elég lenne Gy. F. mint az IMF alkirálya és az APEH, meg a rendőrség. Rendeletekkel is lehet kormányozni, még kormány sem kell hozzá, sőt alkotmány sem. Időnként vigyorogva előbújik Veres János, mint Hókuszpók, és bemutatja a 666. költségvetést a sajtó képviselőinek. Két lap bőven elég lesz: Népszabadság, Népszava.
Szentmihályi Szabó Péter
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-11-04 19:33:11, kedd
|
| |
| |
Forrás: OrientPress Hírügynökség 2008. november 4. 18:59
Nézőpont: Gyurcsány valójában nem is akar összefogást
Összefogásról beszél, de nem akar valódi összefogást a miniszterelnök, mert ennek feltétele az ő távozása- áll a Nézőpont Intézet legfrissebb elemzésében. A Gazdasági Csúcs összehívásával sem a közös döntéshozatal a miniszterelnök célja, csak saját válságmenedzseri szerepének erősítése.
Sokakat meglepett Gyurcsány Ferenc gyors fordulata a pénzügyi-gazdasági válság elismerésekor- írja legfrissebb elemzésében a Nézőpont Intézet. Az ellenzék többször is nehezményezte azóta, hogy a miniszterelnök egyetlen nap alatt változtatta meg véleményét arról, hogy van-e válság Magyarországon. A válság elismerése azonban nem ,,beismerés" volt, nem a felelősség tisztázásáról szólt. Ehelyett a miniszterelnök a rendkívüli helyzetet új, válságkezelő szerepfelfogás kialakítására használta. A válság-, néhol már-már háborús retorika része, hogy Gyurcsány Ferenc ,,nemzeti összefogásról", ,,együttműködésről" és a ,,széles körű társadalmi-gazdasági megállapodás" szükségességéről beszélt.
Ebbe az új szerepfelfogásba illeszkedett a Nemzeti Csúcs összehívása. Segítségével a kisebbségi kormányzás nehézségei helyett a válság teremtette együttműködési kényszer került a napirendre. Sőt a miniszterelnöknek még ennél is nagyobb tervei voltak a csúccsal: a régóta hiányzó kormányprogram pótlását is ettől remélte.
Parlamenti beszédében (október 13.) még számos témát sorolt, melyeket a csúcsnak kellett volna megoldania: a jövedelmi- és bérügyeket, a költségvetési és adókérdéseket, az euró bevezetésének menetrendjét, valamint a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntartásával kapcsolatos kérdéseket. Ezekben az ügyekben 2006 óta nem tud előrelépni a kormány, nem véletlen, hogy a kormányfő a Nemzeti Csúcstól remélt új programot. A konvergencia program számos eleme már a múlté (például az ingatlanadó), a koalíciós szerződésekben ígértek a koalíció felbomlásával elúsztak, a Magyarország Holnap kerekasztal-sorozat eredmény nélkül zárult, a kormányfő februári MTA-beszédében megjelölt alternatívák elfelejtődtek, s a válsággal a kisebbségi kormány programjaként tekinthető ,,Megegyezés" is meghaladottá vált.
Mivel a csúcs csak a felelősség-megosztásról szólt, hatalommegosztás nélkül, az ellenzék nem vált érdekeltté az egyeztetés sikerében. Nem segítette ezt elő sem a napirend (mindenki öt percben ismertette álláspontját), sem az élő közvetítés teremtette nyilvánosság. Ebben a helyzetben a Fidesz inkább saját felkészültségének a hangsúlyozására törekedett, saját koncepció (adócsökkentés, EU-támogatások átcsoportosítása) ismertetésével.
A Nemzeti Csúcs második felvonása lehetett volna az IMF-hitelről szóló múlt heti, ötpárti egyeztetés, de a folytatásról már maga a kormány sem beszélt. A külsőségek ráadásul nem változtak. A találkozó az egyeztetésre ez alkalommal sem adott lehetőséget, a nyilvánosság csak a miniszterelnöknek kínált új szereplési lehetőséget. Minden valószínűség szerint a hétfőn bejelentett ,,Gazdasági Csúcs" is hasonló keretek között fog zajlani.
Az összefogás-retorika ellenére a kormányfőnek nem érdeke a valódi összefogás. Egy ,,nagykoalícióhoz", ,,nemzeti egységkormányhoz" vagy a ,,szakértői kormányzáshoz" ugyanis a Fidesz támogatására is szükség volna. A legnagyobb ellenzéki párt az együttműködés feltételéül - a hosszadalmas előrehozott választások helyett - a miniszterelnök-cserét, azaz Gyurcsány távozását szabta.
A valódi összefogás tehát ellentétes Gyurcsány Ferenc érdekével, így mindent elkövet a tényleges együttműködés megakadályozásáért. Ezzel magyarázható, hogy az utóbbi napokban több nyilatkozatában is az Orbán-kormányt és a Fideszt hibáztatta a válság kialakulásáért.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 26
|
|
|
|
2008. November
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
916 db bejegyzés |
| e év: |
10632 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 217
- e Hét: 1704
- e Hónap: 12815
- e Év: 166311
|
|
|
Offline
