|
 1/4 oldal 
|
Bejegyzések száma: 33
|
|
|
|
|
|
2008-12-14 19:17:11, vasárnap
|
| |
| |
december 13: szent Lúcia napja
Mese szent Lúciáról
Amikor szent Lúcia felment a mennybe, mindenki csodálkozott, hogy milyen fiatal. Hamarosan meghódított mindenkit kedvességével és csodálatos szemeivel, amelyekből annyi fény áradt. Még a szigorú szent Péter is megszerette és pártfogásába vette, ahogy a nagyapák teszik az unokáikkal.
Így teltek el a napok a mennyországban, boldogságban és békében. Lúcia élvezte ezt, arra gondolván, hogy milyen messze van már tőle a szenvedés és a gonoszság, amely a földön uralkodik, ugyanakkor fájt a szíve a lentiek miatt. Szent Péter, akinek a kora ellenére éles volt a látása, észrevette ezt a szomorúságot Lúcia szép szemeiben, magához hívatta hát, hogy beszéljen vele. Lúcia azt kérte tőle, tegye lehetővé, hogy viszontláthassa akárcsak egy pillanatra is szicíliai faluját és annak szegényeit.
Szent Pétert annyira szíven találta ez a kívánság, hogy napokon-éjjeleken keresztül járt fel-alá a puha felhőkön, azon gondolkodván, hogy elégíthetné ki Lúcia kívánságát. Végülis összeszedvén bátorságát, úgy határozott, megkérdezi a Jóistentől. Alázatosan az Úr elé járult, még a szemét se merte felemelni mély tisztelete jeléül, úgy adta elő a kérést.
Utána mozdulatlanul várta, hogy mi lesz. Egyszer csak csilingelést hallott: összerezzent és felnézett. A Jóisten kezében egy apró aranykulcsot pillantott meg.
- Fogd, Péter, és add Lúciának, ez a kis ablak kulcsa, amely a világra nyílik.
Péter ugyancsak meglepődött, majd felkapta a kulcsot és mint egy gyerek, boldogan elrohant vele, hogy Lúciának odaadja.
Felragyogott Lúcia szeme, és rögtön felszálltak mindketten egy felhőre, amely a varázsos kis ablakhoz vitte őket. Odaérvén, Lúcia, remegő kézzel bedugta a kulcsot a zárba, és láss csodát, mint varázsütésre, megjelent alattuk a világ. Lúcia boldog volt és egy jó ideig nem is kívánkozott a világot látni.
Egy éjszaka azonban távoli nyögés, sóhajtozás riasztotta fel álmából. Kinyitván a kisablakot, egyszercsak elébe tárult, amit előtte nem látott még soha: lŕtta a sok igazságtalanságot, gonoszságot, de főleg a gyerekeket, akik szenvedtek és sírtak. Keserű szívvel csukta be az ablakot és nagyon elszomorodott.
Úgy szeretett volna segíteni, főleg a gyerekek sorsa aggasztotta, hogy pont ők, ártatlanok és védtelenek, ennyi rosszat kell hogy elszenvedjenek egyes felnőttek részéről. Közben szent Pétert, aki figyelemmel kísérte Lúcia kedvváltozását, hivatta az Úr, akinek szintén nem kerülte el figyelmét a dolog.
- Péter, - szólt hozzá a Jóisten, - én tudom mi aggaszja Lúciát: a sok szenvedés és nélkülözés, amelynek a gyermekek vannak kitéve.
Majd hozzátette:
- Úgy határoztam, hogy rábízom, hogy évente egy napra a földre egy kis vidámságot vigyen. Mondd neki Péter, hogy december 13-án,- mártíromsága évfordulóján,- leszállhat a földre, hogy ajándékot vigyen a gyerekeknek. És most menj, mert azt akarom, hogy visszatérjen szemébe a fény.
Péter olyan jókedvre kerekedett, hogy megölelte az Urat és gyorsan elsietett, hogy Lúciának elvigye a jóhírt. Az először nem is akart neki hinni, utána viszont nagy örömmel telt el.
Egy volt csak a gond, már csak néhány nap volt hátra december 13.-ig és a mennyországban nem voltak se játékok, se édesség, vagy hasonló, amit a gyerekeknek lehetett volna vinni. Péter azonban feltalálta magát. Fogta a kulcsot és hívta Lúciát, hogy kövesse.
- Nyisd ki az ablakot és nézz csak ki oda az űrbe. Látod azt a játéklovat, kisvonatot, mackót, babát, trombitát? Tudod, mik azok? Azok felesleges és elfelejtett játékok, amelyeket az elkényeztetett és soha sem elégedett gyerekek meguntak. A játékok olyanok, mint az emberek, ha nincs társaságuk, ha senki sem játszik velük, inkább az űrt választják, abban reménykedve, hogy majd csak rájuk akad egy olyan gyerek, akinek van kedve játszani. Rajta, szedd össze őket, vidd el őket azoknak a gyerekeknek, akiknek szükségük is van rájuk.
- Jaj, nagyon köszönöm, Péter - mondta Lúcia, és hozzáfogott, hogy összeszedje a sok elhagyott játékot. December 12.-én estig dolgozott, majd mind betette őket egy nagy zsákba, amit a hátára vett.
- Jaj Lúcia, nem fogod azt a nagy terhet bírni, - mondta Péter. - Van valaki, aki segíteni tudna neki?
- Iŕ, iŕ, *- szólt egy szamár.
- Te leszel hát az, kis csacsim, ha Lúcia is akarja! - mondta Péter.
- Jól van kis csacsim, te leszel a hűséges kísérom, - simogatta meg Lúcia a szamarat. - Majd meglátod, hogy fognak örülni a gyerekek, ha meglátnak minket!
Így történt hát, hogy azóta is minden évben december 13.-án Lúcia és szamara meglátogatja a jó gyererekeket, hogy ajándékot vigyen nekik.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Animációs kép |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-12-14 18:54:25, vasárnap
|
| |
| |
Anyja ölelése mentette meg a baba életét
Karácsony közeledtével elárasztják a lapokat a megható történetek. (Legalábbis külföldön, nálunk ilyenkor is inkább a horror a jellemző.) A Daily Mail angol bulvárlapban arról olvashatunk: egy koraszülött csecsemőt édesanyja ölelése hozott vissza az életbe.
Az orvosok már lemondtak az 567 grammos Rachael életéről, akinek édesanyja a terhesség 24. hetében kezdett vajúdni egy fertőzés következtében. Az aprócska kislány nem lélegzett, és a szíve sem vert rendesen születése után: édesanyja magához ölelte, hogy elbúcsúzzon tőle. Ekkor azonban váratlan dolog történt: az újszülött szíve erőre kapott a testmelegtől, elkezdett rendesen verni, és az apró baba lélegezni kezdett.
"El akartam tőle búcsúzni, és nem akartam, hogy dideregve haljon meg. Nagyon hideg volt a pici lába. Magamhoz öleltem, hogy emlékezhessek erre a pillanatra" - nyilatkozta Carolyn Isbister az angol Daily Mail bulvárlapnak. A koraszülött csecsemő azonban nem adta fel ilyen könnyen: erőtlen hangon felsírt. Az orvosok visszatértek a szülőszobába, ám továbbra is szkeptikusak voltak Rachael esélyeit illetően. Jött a kórházi lelkész, és feladta a babának az utolsó kenetet.
Szülei várták, hogy az újszülött csendesen elmenjen. Ám Rachael szürkés, sápadt bőre lassan rózsaszínű lett, kis teste pedig felmelegedett.
Ian Laing, a kórház gyermekorvosa elmondta a lapnak: minden jel arra mutatott, hogy az újszülött nem marad meg, ezért úgy érezték, azzal segítenek szüleinek, ha hagyják őket összebújni. "Két órával később a picike már sírt. Huszonhét éves pályafutásom során nem találkoztam hasonló esettel. Az az ölelés megmentette az életét" - fogalmazott Laing.
A babát lélegeztetőgépre rakták, állapota pedig egyre javult. Mivel oxigénhiányos állapoton ment keresztül, az orvosok szerint fennállt az agykárosodás esélye. A vizsgálatok során azonban nem találtak agyában károsodást. A baba szépen gyarapodott, ám koraszülöttsége miatt így is több beavatkozásra szükség volt: látásjavító műtétre, vérátömlesztésekre.
Rachaelt öt hét után levették a lélegeztetőgépről, így anyja elkezdhette szoptatni, majd négy hónappal később haza is engedték a kórházból. Ekkor már 3,6 kilót nyomott, annyit, mint egy egészséges újszülött, és remek étvágya volt. Rachael ma már vidám, kövér csecsemő, édesanyja szerint imád hozzábújni, és úgy aludni.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Animációs kép |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-12-14 18:36:02, vasárnap
|
| |
| |
Régi karácsonyi történet: A börtönigazgató elbeszélése
Hat évvel ezelőtt, december 24-én be kellett mennem dolgozni. Ahelyett, hogy a Karácsony estét a feleségemmel és a kislányommal otthon töltöttem volna, a börtönben az igazgatói teendőimmel voltam elfoglalva. Másnap reggel a börtönből kijövet a munka után hazasiettem. A csípős hidegben az utcán egy kislányt láttam, aki vékony ruhában harisnya nélkül, lyukas cipőben volt felöltözve. A kislány a kezében egy toalett papírba csavart kis csomagot tartott. Azon gondolkodtam, hogy ki lehet ez a kis teremtés, de a fáradság miatt nem álltam meg érdeklődni, hanem inkább továbbsiettem. Mivel a hátam mögött valamit hallottam, megálltam. Amikor megfordultam, ugyanazt a kislányt láttam magam előtt.
- Mit akarsz? - kérdeztem.
- Uram, Ön a börtön igazgatója? Nincs otthonom, az anyukám két héttel ezelőtt halt meg. A halála előtt azt mondta, hogy az apukám a börtönben van és talán látni szeretné a kislányát. Kérem, engedje meg, hogy meglátogathassam az apukámat. Ma karácsony van és meg szeretném ajándékozni ezzel a kis csomaggal.
- Nem lehet, nem engedhetem meg. - válaszoltam és elkezdtem tovább menni. Alig tettem néhány lépést, azt éreztem, hogy valaki meghúzta a kabátomat és esdeklő hangon azt mondta:
- Kérem, legyen szíves megengedni! - Nagy könnycseppek voltak a szemében és elérzékenyülve a kis ajka remegett.
- Uram, - mondta -, ha Önnek egy kislánya lenne, akinek a mamája meghalt volna és Ön a börtönben lenne és a kislányának nem lenne hová menni és senki se szeretné, nem gondolja, hogy a kislánya találkozni szeretne az apukájával?
Torkomat addigra a sírás szorongatta és a szemeim könnyekkel teltek meg.
- De igen, én is szeretném és találkozni fogsz az apukáddal!
Amikor visszamentünk az irodámba, akkor megkértem a fegyőrt, hogy hozza fel a 37-es zárkából a foglyot.
Ahogy a fogoly az irodámba lépett és meglátta a kislányát erélyes hangon azt kérdezte:
- Nelli, mit csinálsz itt? Mit akarsz? Menj haza az anyádhoz!
- Kérlek apukám, ne haragudj! - mondta sírva a kislány. - Anyuka meghalt és a halála előtt megkért, hogy gondoskodjak a kis Jimmyről, mert te nagyon szeretted. Ő is szeretett téged. - Ezután zokogva elcsukló hangon azt mondta: - De Jimmy is meghalt!
Azután a toalettpapírba tekert kis csomagot kibontotta, amiből kivett egy kis göndör hajfürtöt, amit az apukája kezébe tett, majd ezt mondta:
- Mielőtt Jimmyt eltemették volna, ezt vágtam le a hajáról.
Addigra a 37-es zárka foglya, mint egy gyerek, velem együtt zokogott. Majd a kislányát felemelte, mialatt a meghatódottságtól magát visszatartva az egész teste remegett. Ekkor az irodámból kimentem.
Kb. egy órával később, amikor visszamentem a 37-es zárka foglya a börtön kabátját levette és azt mondta:
- Börtönigazgató úr, kérem engedje meg, hogy ezzel a kabáttal a kislányt betakarhassam. - Közben a kemény férfi arcáról könnyek peregtek.
- Nem. - mondtam. A kabátot tartsa meg, a kislánya többé nem fog fázni. Elviszem magammal az otthonomba és gondot viselek róla.
- Az Isten áldja meg! - mondta zokogva a fogoly.
A kislányt hazavittem és sok éven át nálunk lakott. Később az Úr Jézus Krisztust hit által a szívébe fogadta és komoly hívő lett belőle. Idővel a 37-es zárka foglya is átadta szívét a Megváltónak és az életében történt változás miatt kegyelemben részesült. Utána szabadon engedték. Most becsületes emberként a lányával lakik, akinek a kis karácsonyi ajándéka a megkeményedett bűnös szívét megtörte.
Jézus Krisztus az, aki bárki életét megváltoztathatja. A Rómaiakhoz írt levél 5:8-ban ezt olvashatjuk: "Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk."
Kedves Barátom, az a vágyam, hogy ez az igaz történet a te szívedet is megérintse és kérlek, adj benne állandó lakhelyet az Úr Jézus Krisztusnak!
Ford: Steiner József
A történet a Zarándok oldalról való
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Animációs kép |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-12-14 18:00:00, vasárnap
|
| |
| |
Beteg kislány
Egy kislány haldoklott egy olyan betegségben, amiből nyolcéves bátyja valamivel korábban kigyógyult.
A doktor így szólt a fiúhoz:
-Csak a véred transzfúziója mentheti meg a kishúgod életét. Kész vagy vért adni neki?
A kisfiú szeme tágra nyílt a félelemtől. Habozott egy darabig, aztán azt mondta:
-Rendben van doktor bácsi, kész vagyok.
Egy órával a transzfúzió végeztével a kisfiú tétovázva megkérdezte:
-Mondja doktor bácsi mikor halok meg?
A doktor csak ekkor értette meg azt a pillanatnyi félelmet, ami elfogta a fiút:
azt gondolta, hogy ha a vérét adja, az életét adja a kishúgáért.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Animációs kép |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/4 oldal
|
Bejegyzések száma: 33
|
|
|
|
2008. December
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
724 db bejegyzés |
| e év: |
2634 db bejegyzés |
| Összes: |
50420 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1233
- e Hét: 3081
- e Hónap: 14095
- e Év: 120239
|
|
|
Offline
