- Repülj le a földre ott sokan várnak Rád.
Nézd meg mire vágynak, mi nekik a kincs.
Remélem nem olyan, mi a mennyekben sincs.
Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát,
Menj és derítsd ki ennek az okát.
Tudd meg mi kell nekik, mi az, mire vágynak,
Hogy boldogságot adhassunk az egész világnak.
Az angyal elrepült. Három nap oda volt.
Várták az angyalok, a csillagok, meg a hold.
Harmadnap visszatért, fáradt volt, elgyötört.
És olyan szomorú, mint kinek szíve tört.
Az Úrhoz sietett, a szeme csupa könny:
- Az emberek elvesztek, mind csupa közöny.
Hajtanak egész nap, gyűjtik a javakat,
De nem mondanak egymásnak szerető szavakat.
A szeretet, ami itt fent a legnagyobb kincs,
Ott lent az emberek szívében nincs.
Az Úr is szomorú lett, hisz Ő már rég tudta,
A szeretet a boldogság egyetlen egy kulcsa.
Megbizta hát az ég összes angyalát,
Hozzanak szeretetet és boldog lesz a világ.
Azóta itt vannak köztünk az angyalok.
Vigyázzák lépteink,szemükben Fény ragyog,
Ha Te is egy kis melegséget érzel a szívedben.
Tudd, hogy egy angyal van ott a közeledben.
Ő lopta a szívedbe a napsugár melegét,
Lábad elé szórja a csillagok fényét.
Boldogasszony Anyánk,
régi nagy REGINÁNK!
Nagy ínségben lévén,
így szólít meg hazánk:
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Ó Atya Istennek
kedves, szép leánya,
Krisztus Jézus Anyja,
Szentlélek mátkája!
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Nyisd fel az egeket
sok kiáltásunkra,
Anyai palástod
fordítsd oltalmunkra.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Kegyes szemeiddel
tekints meg népedet,
Segéld meg áldásra
magyar nemzetedet.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Sírnak és zokognak
árváknak szívei,
Hazánk pusztulásán
özvegyek lelkei.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el S
zegény magyarokról!
Vedd el országodról,
ezt a sok ínséget,
Melyben torkig úszunk.
Ó nyerj békességet.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
HOZD EL RÉGI HITÜNK,
Irtsd ki, édes Anyánk,
az eretnekséget,
Magyar nemzetedből
a hitetlenséget.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Hogy mint Isten Anyját
régen tiszteltenek,
Úgy minden magyarok
most is dicsérjenek.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Tudod, hogy Szentek
örökségben hagyott,
Szent László király is
minket reád bízott.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Sokat Fiad ellen,
megvalljuk, vétettünk,
De könyörögj értünk,
s hozzája megtérünk.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Jézus Fiad előtt
hajts térdet érettünk,
Mert ha nem cselekszel
egy lábig elveszünk.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Dicséret, dicsőség
legyen az Atyának,
A te szent Fiadnak
s Szentlélek mátkádnak.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
Isten szenvedéssel készít bennünket a szenvedésre. Amikor pedig elérkezik a nagy megpróbáltatás pillanata, aminek a földre kellene sújtania minket, állva maradunk, mint Mária a kereszt lábánál. (Jo Croissant)
Mikor elhagytak,
mikor a lelkem roskadozva vittem,
csöndesen és váratlanul
átölelt az Isten.
Nem harsonával,
hanem jött néma igaz öleléssel,
nem jött szép tüzes
nappalon, de háborús éjjel.
És megvakultak hiú szemeim.
Meghalt ifjúságom,
de őt a fényest, nagyszerűt,
mindörökre látom.
"Fáradt vagy élni? Igen, egy napon úgy érzed, túlságos feladatra vállalkoztál, mikor embernek születtél e földre.
Túl sok volt az ellenállás, a kiszámíthatatlan, az ellenséges, az aljas, a reménytelen, túl sok volt a feladat, túl sok a szenvedés, a csalódás. De nem gondolod-e, nem érzed-e, hogy éppen ez a reménytelenség, ez a "túl", ez a "sok" adott rangot és értelmet életednek? Nem érzed-e, hogy feladatod volt, személyes dolgod? Nem érzed-e, hogy a természet, mely olyan esztelenül túloz és pazarol, megtisztelt azzal, hogy embernek alkotott és emberi mértékben szabta ki feladatod a földön? Mi lehetsz más, mint fáradt? Ez volt a dolgod: hogy élj és elfáradjál."
Elődeink hittek a szív bölcsességében, azt mondták róla: égi adomány. És még azt is mondták: a jóságnak jóság, a szeretetnek szeretet a jutalma.
A lélek valamennyi nagy képessége jutalomra vágyik: a becsület becsületet vonz; a szelídség tompítja a dühöt; a bátorság tettre buzdítja a halvérűt; a bölcs belátás megfontolásra inti a vakmerőt; a mértékletesség lecsöndesíti a túlzottan sóvárgót; az érdeklődés felpezsdíti az érzéketlent; az adakozó példát mutat a fösvénynek, az előrelátó a tékozlónak. Élj te is a lélek tudása - a szív bölcsessége szerint! Álnokok, szemérmetlenek, irigyek, hitszegők, puhányok, felfuvalkodottak álmodnak nagy lélekről. S bár tudják, ostobaság olyan ösvényen haladni, amely sehová sem vezet, mégis csupán álmaikban térnek le róla. De te tudd: a szeretet útja az egyetlen, amely egyesíti magában a bölcs célt, az okos belátást és a jó szívet. Tiszta gondolkodás, őszinte, igazlelkű beszéd, tartózkodás és önuralom, kevés szó, szeretetteljes szív - nagy erények, melyek láttán földig hajolnak a fák és felragyognak a csillagok.
"Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd kezedben,
mintha vizet tartanál.
Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod,
tönkreteszed.
Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad." /Anthony de Mello/
"Minden elmenő elvisz belőlünk valamit, ami nem jön vissza. Nem lehet úgy labdázni, hogy ha rossz labdát dob a másik, akkor te is rosszat dobsz neki. Ha játék közben elkezdjük büntetni a másikat az ügyetlenségéért, akkor a játék elromlik, elfajul, nem játék többé, hanem harc, háború. Ha a szép játék a cél, akkor függetlenül attól, hogy milyen labdát kapok, nekem minél jobbat kell adnom."
Beszélj, anyám! Szavad a szív zenéje,
Szivedből szeretet s élet szakad;
Nappalodik a szenvedélyek éje,
Meleg sugárként ömlik szét szavad.
Buzdíts a jóra, ójj a küzdelemben,
Szeretni, hinni ó, taníts meg engem!
Szivedbe Isten lelke költözött...
Áldott vagy te az asszonyok között!
Ragyogjon arcod és ne sírj miattam!
Bár most levert és bús vagyok,
Lesz még idő - ne félj! - midőn dicsőség
Övedzi majd e büszke homlokot!
Te csak szeress, ne legyen semmi gondod,
Vigasz legyen szavad, bár feddve mondod
És drága könnyeiddel öntözöd!...
Áldott vagy te az asszonyok között!
Tenszíved az, mi téged fölmagasztal,
Virágok nyílnak lábaid nyomán,
Termő rügyet bocsát a sziklapadmaly,
Amerre jársz mint égi látomány:
S hol szebb világok tiszta üdve támad,
Te oda szállsz. Kivívtad koronádat,
Körötted minden fénybe öltözött...
Áldott vagy te az asszonyok között!
Üdvöz légy, jó anyám! Malaszttal teljes
Szivedhez járul boldogan fiad.
Szivem remeg, mert üdvössége teljes,
Szivem zokog, de az öröm miatt.
Ó, mert áldás nő az áldás helyén:
Áldott vagyok, méhed gyümölcse, én!
Várnak reánk nem ismert gyönyörök...
Áldott vagy te az asszonyok között!
xMagazin
Offline
