|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 13
|
|
|
|
|
|
2009-01-06 14:12:10, kedd
|
| |
| |
Lakota reggeli ima
Ó, szent Nagy Szellem, köszönet e napért.
Köszönet a Világért, mely a mi templomunk. Köszönet a Csillag Nemzetért,
akik vigyáznak vizeinkre és mindenre, ami él. Ok adnak iránymutatást és
helyet életünknek.
Köszönet szent Nagyanyánkért, a Földért, minden élolény anyjáért, aki a
rokonunk.
Köszönet a Keleti Szélért, mely a sötétséget megtöro Hajnalcsillagot hozza
el nekünk. Lehetové teszi, hogy egy új napot kezdjünk el, melyben
elkerülhetjük elozo napi hibáinkat. A Keleti Szél a megújulás érzését hozza
el szívünkbe, testünkbe, lelkünkbe és szellemünkbe, ahogy megújítja szent
Nagyanyánk, a Föld, és a többi rokonunk szellemét, akik szintén a Föld
gyermekei.
És köszönet a Fekete Farkú Oz Nemzetért, akik Keleten élnek és vigyáznak
reánk.
Köszönet a Déli Szélért, mely melegséget és nagylelkuséget hoz szívünkbe,
testünkbe, lelkünkbe és szellemünkbe, s hozza mindezt szent Nagyanyánknak, a
Földnek is, és minden rokonunknak, akik szintén a Föld gyermekei.
És köszönet a Bagoly Nemzetért, akik Délen élnek és vigyáznak reánk.
Köszönet a Nyugati Szélért, mely a villámlást és mennydörgést hozza, az
esovel megtisztítja és felfrissíti szent Nagyanyánkat, a Földet, és minden
rokonunkat, akik szintén a Föld gyermekei. Megtisztulást, felfrissülést hoz
szívünkbe, testünkbe, lelkünkbe és szellemünkbe.
És köszönet a Bölény Nemzetért, akik Nyugaton lakoznak és vigyáznak reánk.
Köszönet az Északi Szélért, mely a tartós szélviharokat hozza, erot és
kitartást adva ezzel szent Nagyanyánknak, a Földnek, és minden rokonunknak,
akik szintén a Föld gyermekei. Erot és kitartást ad a mi szívünknek,
testünknek, lelkünknek és szellemünknek is.
És köszönet a Szarvas Nemzetért, akik Északon élnek és vigyáznak reánk.
Köszönet a levego összes szárnyasáért, minden repülo lényért, a
tanításukért, nagylelkuségükért és áldozatukért. Külön köszönet a sasért, ki
a legmagasabbra száll, a legmesszebbre lát és a leghuségesebb barát.
Köszönet a négylábúakért, kik oly sokat adnak nekünk, és oly sok mindenre
tanítanak, az áldozatkészségükért, és azért, hogy mindenüket megosztják
velünk. Külön köszönet a bölényért, mert az o útja egy a miénkkel.
Köszönet minden csúszómászó, úszó, és föld alatti rokonunkért, az
áldozatukért és nagylelkuségükért, és azért hogy mindenüket megosztják
velünk. Köszönet tanításaikért, és mindazért, amit adnak nekünk.
Köszönet mindenért, ami növekedik, mindenért, ami zöld a Földön. Oly sok
mindenre tanítanak, és oly sok mindent adnak nekünk. Köszönet
áldozathozatalukért és mindazért, amit megosztanak velünk.
Külön köszönet a fákért és susogó leveleik erejéért, függetlenségükért és
tanításukért. És köszönet a szent Életfáért, melyet táplálnunk és gondoznunk
kell, hogy újra és újra kivirágozzék, és népünk élhessen.
Köszönet a lazacért és más halakért, akik azt tanítják, hogy mindannyiunk
eredendo joga hazatérni.
És köszönet a pókért, aki Iktomi, a Cselszövo képében gyengeségeinkkel és
gyarlóságainkkal szembesít bennünket.
Köszönök minden szent szertartást, melyet a szent Fehér Bölény Szuz hozott
el nekünk.
Köszönet az izzasztó kunyhóért, mely a megértés és megtisztulás által
megvilágosodást hoz nekünk.
Köszönet a Naptáncért, mely alkalmat ad a férfiaknak, hogy átéljék a
születést, így megértsék és megbecsüljék az új élet csodáját.
Köszönet a Látomáskeresés szertartásáért, mely által felismerhetjük az
életben követendo jó utat, mely pozitív és a sajátunk.
Köszönet a Rokonná Fogadó szertartásért, melyben új tagokat fogadhatunk be
nemzetünkbe, családunkba és törzsi csoportunkba.
Köszönet a Szellemorzés szertartásért, mely azt a kiváltságot engedi meg
nekünk, hogy kifejezhetjük tiszteletünket oseink iránt. Egybegyujti a
közösséget, hogy megosszuk egymással, és megünnepeljük az elmúlt idok
eseményeit.
Köszönet a Labdadobó szertartásért, mely egy szívvé, egy szellemmé, egy
lélekké, egy testté gyujti össze az embereket.
Köszönet a Nok Ünneplése szertartásért, melyben lányaink és fiatal
asszonyaink arra törekszenek, hogy méltók legyenek a világmindenséghez.
És köszönet gyógyító szertartásainkért, melyek megóvják a gyengéket,
elesetteket és betegeket, és gyógyító szereinkért, melyeket növény rokonaink
ajándékoznak nekünk.
Köszönet a földért, a felhokért és a fehér takaróért, mely a hideg idején
beborítja Nagyanyánkat, a Földet,
Köszönet a vízért.
Köszönet az összes szent színért, melyek együtt képviselnek minden
gazdagságot az életben, és külön-külön oly sok mindenre tanítanak minket.
És köszönet a szélért, mely körbejár és tiszteletre, csodálatra és áhítatra
tanít.
Köszönet mindenért, ami szent és jó.
Minden a rokonom.
Forrás: Internet: http://www.russelmeans.com/lakota.htm
Fordította Sólyomfi Nagy Zoltán
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: vallás kép |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-01-06 08:59:19, kedd
|
| |
| |
Üzenet a föld alól
A középkorban egy francia városka lakóinak hihetetlen találkozásuk volt. Egy napon nagyszakállú, piszkos bőrű, furkós botot szorongató idegenek bukkantak fel a patak szélén, amely a közeli hegyből csordogált alá. Két férfi és egy nő jött a vízhez inni, de amikor a parasztok odagyűltek, ijedten elinaltak onnan. Egy barlangban veszett nyomuk. A parasztok még hetekig őrizték a nyílást abban a hiszemben, hogy elemózsia és víz nélkül nem bírják sokáig, de sosem kerültek elő.
1915-ben egy dél-franciaországi falu nyugalmát kavarta fel egy különös halott. A hegyi út mellett egy bozontos hajú, nagyszakállú, szőrös atyafi testét találták meg. Az illető 30 éves lehetett, és ami a legfurcsább, a ruházata csak egy vakondbőrből készült, állatinakkal összevarrt, kezdetleges ágyékkötő volt. A halál okát nem tudták megállapítani, de a falu orvosa és patikusa egyhangúlag állította, hogy rendkívül széles lába volt, amelyen valószínűleg sohasem volt cipő. Ősember benyomását keltette, de hogyan került a faluba? A háborús viszonyok között szigorúan ellenőrizték a határokat és az utakat, így más országból nem jöhetett. Később előkerült egy tanú, aki két nappal korábban még élve látta az idegent, amint egy barlangból előbukkant.
1960-ban egy skandináv orvos - ki szenvedélyes amatőr fotós is volt -, különös kalandról számolt be egy angol újságnak. Szerette a lakott településektől távoli vadregényes tájat fényképezni. Az útja éppen egy hegyoldal mentén vezetett, amikor az egyik szikla megmozdult, és kissé odébbgördült. A résből két kistermetű, félmeztelen ember bújt elő. A szemtanú nem volt rest, nyomban két képet készített róluk. Többre nem volt lehetősége, mert azok ahogyan meghallották a fényképezőgép kattogását, eltűntek a nehezen járható sziklás-bozótos terepen. Az orvos nem merte őket üldözni, mivel azok ketten voltak, és botokkal voltak felfegyverkezve. Sajnos a képeket nem volt hajlandó közzétenni, mert erről a felfedezéséről könyvet akart írni. Azt gondolta, hogy kellően felszerelkezve visszamegy a helyszínre, leereszkedik a barlangba, hogy további információkat gyűjtsön erről a világról. Úgy látszik, megtette, mivel az újság később beszámolt róla, hogy az orvos nyomtalanul eltűnt, és azóta senki sem látta.
1971-ben a spanyol-francia határ mellett, nem messze Andorrától, sajátos módon került felszínre a föld alatti világok egyike. Egy hegyi falu kőbányájában éppen leomlasztották a soron következő földréteget, amikor az eloszlott porfelhőben egy üreg tárult a falusiak szeme elé. Benne négy kistermetű ember, kik a detonációtól és a hirtelen rájuk ömlő napfénytől kábultan álltak ott. Amint felocsúdtak, csivitelő kiáltásokat hallatva eltűntek egy alagútszerű járatban. Eközben valamilyen módon gyorsan beomlasztották maguk mögött az alacsony folyosót. Az omlásveszély miatt a helybeliek nem merték őket követni. Egy szemtanú szerint széles talpuk volt, és mintha bőrkeményedés lett volna a térdükön, valamint a könyökükön. Még annyit meg tudtak állapítani róluk, hogy ápolatlan volt a hajuk, és néhány különös szerszám volt a kezükben.
1947-ben Jugoszláviában, a Dinári Alpok egyik hasadékában különös csoportba botlottak a helyi favágók. Ezek szintén alacsony termetű, bozontos, szürkés bőrű emberek voltak, és két gyerek is volt közöttük. Öten-hatan lehettek, és csivitelő nyelven beszéltek, amikor egy ösvényen szembetalálkoztak a favágókkal. Amint a két csoport megpillantotta egymást, kölcsönös volt a rémület. Az idegeneken levő állatbőrruhák, valamint a kezükben tartott kő- és fabunkók alapján a favágók azt hitték, hogy ősemberekkel találkoztak. A primitív lények ijedelme nagyobb lehetett, mert gyorsan elszaladtak. A favágók még sokáig tanácskoztak, hogy kövessék-e őket, és mire eldöntötték, hogy utánuk mennek, már nyomuk veszett.
A legkülönösebb eset 1887. augusztus közepén történt, amikor a spanyolországi Banjos falu közelében a mezőn dolgozó parasztok két tizenéves korú gyereket pillantottak meg. A furcsa öltözetű kisfiú és kislány egy barlangból lépett elő. Szemmel láthatóan zavarta őket az erős napfény. A legmeghökkentőbb az volt rajtuk, hogy olyan zöld volt a bőrük, mint a falevél színe. Amikor a parasztok megszólították őket, különös nyelven szólaltak meg. Beszédüket később a nyelvészeknek sem sikerült azonosítaniuk. A két gyereket a helyi bíró házába vitték, aki megpróbálta lemosni róluk a zöld festéket, de hamar rájött, hogy ilyen a bőrük színe. Ezt követően alapos orvosi vizsgálatnak vették alá őket. Fajbeli besorolásuk azonban nem járt sikerrel. Alapvetően negroid vonásúak voltak, de a szemük inkább ázsiai jellegűnek tűnt. Hiába kínálták őket különböző ételekkel, italokkal, semmit sem fogadtak el. Csak a frissen szedett zöldborsót voltak hajlandóak megenni. Emiatt hamarosan legyengültek, kiszáradtak. A kisfiú öt nap múlva meghalt, de addigra a bőre kifakult. A kislány még öt évig élt. A napfény hatására az ő bőre is elvesztette eredeti színét, és a miénkhez vált hasonlóvá. A bíró házában cselédként dolgozott. Közben valamennyire elsajátította a spanyol nyelvet. Így elmondta, hogy az ő titokzatos világa a föld alatt van. Országukban örök homály uralkodik, és sohasem süt a nap. Egy hatalmas szélvihar ragadta el őket, és egy nagy, széles folyón túl sodorva a banjosi barlangban találták magukat.
A XII. század közepén egy farkasok elleni veremcsapdában két síró gyereket találtak a Suffolk-i Woolpit mellett. Ruhájuk és érthetetlen beszédük itt is nagy megrökönyödést váltott ki a helybeliekben. A leginkább azonban az egzotikus formájú szemük, és a teljesen zöld bőrük váltott ki csodálkozást. Itt szintén egy kisfiút és egy kislányt találtak, akiket a helyi földbirtokoshoz, Sir Richard de Calne-hoz vittek, aki befogadta őket a kastélyába. Ez esetben sem tudtak semmilyen kedvükre való étellel, itallal szolgálni nekik. Ők csak a nyers zöldbabot fogadták el. Ez esetben a kisfiú még egy évig élt, de a kislány felnőtt, és a környéken telepedett le. Az ő bőre is kifakult, és később férjhez ment egy Lynn-ből származó norfolki nemeshez. Valamennyire megtanult angolul, és elmesélte, hogy egy Szent Martin nevű országból érkeztetek, ahol nincs napsütés, csak állandó félhomály. Éppen a nyájukat legeltették, amikor kíváncsiságból bemerészkedtek egy barlangba. Belezuhantak egy gödörbe, és a fényes Angliában kötöttek ki.
Forrás:http://osero.hu/erdekes.htm
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szöveges kép |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-01-06 07:39:29, kedd
|
| |
| |
Jay Wouk esete
Egy amerikai pszichiáter meséli:
Jay Wouk, az Egyesült Államok egyik leghíresebb ügyvédje
kopogtatott be hozzám.
Elpanaszolta, hogy elviselhetetlen fejfájás gyötri, és mivel többektől hallott már eredményes hipnotikus gyógymódomról, hozzám jött bajával. A hatodik kezelés alkalmával kezdtek megszünni a fájdalmai, ugyanakkor furcsa kísérőjelenségekre lettem figyelmes. Ahogy egyre inkább visszavezettem az időben egyre gyakrabban beszélt önmagáról, mint Horst Wesen nevű német vándorszínészről, aki 1582 október 6-án halt meg, negyven éves korában és Köln közelében, Tharden falu temetőjében van eltemetve.
Hipnózisa alatt kitünően beszélt németül, és szakértők szerint olyan nyelvjárással amelyet abban az időben beszéltek. Elutaztunk Köln-be, megpróbáltuk megkeresni Tharden községet. A kis falunak ma Tard a neve és temetőjében nem találtunk Horst Wesen feliratú sírkövet.
Wouk hipnotikus álmában levezetett a falu futballpályájára, és közölte, ezen a helyen volt Tharden temetője a XVI.században. Sok pénzt ajánlott fel a községi elöljáróságnak, amely végül is engedélyezte az ásatást. Elsőnek egy kis templom romjai kerültek elő, majd a templom körül a temető is. Megtaláltuk Horst Wesen sírját, de sírkövön 1582 október 15-e volt feltüntetve Wouk határozottan állította, hogy október 6-án akasztották fel.
Ismét hipnotizáltam. Álmában különös történetet mondott el színészsorsáról. 1582 október 4-én Köln-ben meggyilkolták és kirabolták a város leggazdagabb pénzváltóját, Trummen bankárt. Mindenki tudta, hogy a tettes a rendőrség parancsnoka Dimnitz kapitány volt, de senki sem mert szólni, az emberek rettegtek a nagyhatalmú rendőrfőnöktől. Dimnitz elfogatta Wesent, mivel úgy gondolta, hogy a bolondos vándorszínészt úgysem védi senki, őt vádolta a gyilkossággal.
Wesen szenvedélyesen védekezett és közölte, hogy a gyilkosság időpontjában Köln-től 300 km-re a szeretőjénél tartózkodott. A bíróság amely Dimnitz befolyása alatt állt, 1582 október 5-én olyan döntést hozott, amely szerint, ha Wesen két napon belül bebizonyítja, hogy a rablógyilkosság idején a szeretőjénél tartózkodott akkor felmentik, de ha nem akkor felakasztják.
A színész barátai elindultak lóháton, hogy megkíséreljék a lehetetlent és elhozzák a koronatanút. Nem sokkal éjfél után katonák jöttek a színészért és kivezették a börtönudvarra ahol az akasztófa állt. Az ügyész közölte, hogy miután tíz nap elteltével sem tudta ártatlanságát bizonyítani az ítéletet végrehajtják. Még mielőtt megszólalhatott volna megragadták, és felakasztották. Holttestét kiadták a barátainak, akik kétnapos gyötrelmes utazás során elhozták magukkal a koronatanút Wesen szeretőjét.
1582 október 5-én éjfélkor hajtották végre ugyanis XIII. Gergely pápa naptármódosító reformját, amelynek következtében 1582 október 5-én éjfélkor egy pillanat alatt 1582 október 16-a lett.
Barátai először egy névtelen sírba temették, és csak Dimnitz halála után helyezték az általunk felfedezett sírba. Így Wouk helyesen emlékezett 1582 október 6-ára mint erőszakos halálának pontos dátumára.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szöveges kép |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-01-06 07:33:34, kedd
|
| |
| |
Előzni kezdtem és eleinte szinte biztos voltam benne, hogy megcsinálom. Mikor a pótkocsis teherautó mellé értem úgy középtájra, észrevettem, hogy a szembejövő személykocsi túl gyorsan közeledik felém. A francba - gondoltam és padlóig nyomtam a gázpedált. Megcsinálom, megcsinálom! - mondogattam egyre hangosabban. Gyerünk, gyerünk, te szemét, gyorsulj, te ócskavas! Villogni kezdett a szembejövő kocsi, de már nem volt visszaút. Rémülten ezt kiáltottam: Isten most segíts! Jézus segíts rajtam! - ordítottam most már torkom szakadtából. Halálfélelmem volt. Innentől kezdve gyorsan történtek a dolgok, egy mozdulattal balra kaptam a kormányt, arra számítva, hogy kisiklok majd a szántóföldre és megúszom valahogy. Pechemre a szembejövő is ugyanezt gondolhatta, mert ugyanarra táncolt ki az autója, amint az enyém és ennek az lett az eredménye, hogy a két autó frontálisan ütközött egymással. Óriási csattanás és rápördültem az útra, úgy forogtam, mint a ringlispíl. A jobb első tetőtartó oszlop úgy rácsuklott a fejemre, mint a tangóharmonika. Időm sem volt felfogni, mi történik velem, mert mire egyet gondolhattam volna, már valahol máshol szálltam a kocsi felett. Alattam még hömpölygött az autóm, de én mintha már nem is lettem volna benne. Csak szálltam-szálltam, úgy öt méterre a roncs felett. Mikor átvillant az agyamon, mi is történik valójában velem, azt gondoltam: Úristen, most meghaltam, vagy álmodok? Az előbb még nagyon is fenn voltam!?... Mennyire más volt onnan nézni a történteket! Azt gondoltam: Hogy van ez? Az előbb még vezettem a kocsimat, most meg itt dekkolok öt méter magasságban, és nézem a saját halálomat. Mi a franc történik itt?!... Aztán észrevettem, hogy oda szállok, ahová csak akarok. Közben megálltak az utánam jövő autók és sietve odaszaladtak a roncshoz, mivel az én kocsim sokkal rosszabbul járt, mint a szembejövő autó. De mint később kiderült, ez csak a látszat volt, mert a másik autó vezetője kikerült a szélvédőn, és haldoklott az úttest szélén. Körbevették őt is és a roncsot is, amiben én voltam. Ami ez után következett, az nagyon meglepett. Láttam, hogy az a másik férfi kiszáll a testéből, és odaszáll hozzám.
Azt mondta: Látod mit csináltál? Én nagyon zavarba jöttem és azt feleltem: Látom, de kérem, ne haragudjon rám. Erre ő: Nem haragszom rád, mert ennek így kellett lennie, most megyek, de te még visszamehetsz, mert érted imádkoznak ott lent. Valóban - gondoltam, mert lent egy nénike imádkozni kezdett a roncs felett, hogy ne haljak meg ilyen szörnyű módon, hiszen olyan fiatal vagyok még. Érdekes módon nem hallottam az ő hangját, inkább csak valahogy éreztem a gondolatait, melyek őszinték voltak. A férfi egyre távolabb került a baleset helyszínétől, nem láttam, csak éreztem, mint ahogy azt is éreztem, hogy valami húz a roncshoz engem és a következő pillanatban, mintha lezuhantam volna, egyenesen a roncsba. A pillanatnyi emlékem a fájdalom és a még szörnyűbb fájdalom volt. Amikor elmondták nekem, hogy a másik autó sofőrje meghalt, akkor én már ezt rég tudtam.
Árvai Attila: Halálközeli élmények magyar földön
Forrás:http://osero.hu/erdekes
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szöveges kép |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 13
|
|
|
|
2009. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
652 db bejegyzés |
| e év: |
6691 db bejegyzés |
| Összes: |
50420 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1737
- e Hét: 5173
- e Hónap: 16187
- e Év: 122331
|
|
|
Offline
