|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 15
|
|
|
|
|
|
2009-07-01 21:20:03, szerda
|
| |
| |
Külföldön lesz napszámos a munkanélküli magyar
Külföldön feketén el lehet helyezkedni - már csak ez maradt.
Lehel, sze, 2009/04/22 - 10:10
Megugrott a Szlovéniába és Ausztriába ingázó nyugat-magyarországi munkavállalók száma. Pontos statisztikai adat erre vonatkozóan egyelőre nincs, ám például a nyugat-dunántúli térségben munkaerő-közvetítéssel foglalkozó Talentum 2000 Kft. ügyvezető igazgatója, Solymosi Róbert a Napinak elmondta.
A jó idő beköszöntével elsősorban különböző mezőgazdasági munkákat tudnak kínálni Burgenlandban, illetve Szlovéniában. Partnereik döntően szakképzetlen, naponta ingázó munkásokat keresnek, de arra is van példa, hogy felső-, illetve középfokú végzettségű agrár szakembereknek kínálnak állást - például Maribor közelében. Solymosi ugyanakkor hozzátette, a gazdasági válság óta a kereskedelem és vendéglátás területén már nem ennyire rózsás a helyzet, az ipari, de különösen az építőipari álláskínálatuk pedig lényegében elenyésző.
Nemcsak a kínálat, a kereslet is megnőtt a nyugat- és közép-dunántúli regionális munkaügyi központok adatai szerint, az elmúlt egy-másfél hónapban megtöbbszöröződött azoknak a száma, akik az említett két országban mezőgazdasági munkát szeretnének vállalni. A hivatalosan bejelentett, legális foglalkoztatási lehetőség kevés, ám a munkaügyi szakemberek tisztában vannak azzal, hogy feketén szinte mindenki el tud helyezkedni.
A burgenlandi földeken immár több a magyar, mint az osztrák mezőgazdasági munkavállaló. Hivatalosan egyébként jelenleg mintegy 18 ezren ingáznak naponta Ausztriába, ám a munkaügyi szakemberek többsége úgy véli, legalább még egyszer ennyien dolgoznak feketén.
A lapunknak nyilatkozó mezőgazdasági vállalkozó elmondta, jelenleg is legalább két tucat embernek tud munkát kínálni Ausztriában. Ő már több mint tíz éve jár át dolgozni a határ túloldalára, s tavasztól őszig szinte nincs olyan nap, hogy ne kapna "megrendelést". A munkaerő-közvetítést feketén végzi. Jutalékot a gazdától és a napszámostól is kap. A vállalkozó hozzátette, az osztrák gazdák a feketemunkásokkal nagy kockázatot vállalnak, hiszen ha lebuknak, több ezer euró büntetésre számíthatnak, de úgy tűnik, így is megéri nekik.
Horváth Péter, a nyugat-zalai térségben több telephelyet is működtető Agrária Termelő- és Szolgáltató Kft. gazdasági igazgatója szerint a növekvő hazai munkanélküliség ellenére idén alig jelentkeztek náluk alkalmi munkavállalók. Ennek elsősorban az az oka, hogy a megbízható emberek zöme sokkal több pénzért a határon túlra szegődik. Immár az sem ritka, hogy egész brigádok szerszámokkal, munkagépekkel vállalnak feladatot odaát - tette hozzá Horváth.
A folyamatosan növekvő határon túli munkavállalási kedvet jelzi az is, hogy egy ideje például Sopronban szinte mindent bérbe lehet adni. Tapolcai Géza, a BET&RED Ingatlanközvetítő és Értékbecslő Kft. munkatársa elmondta, mostanában különösen a kisebb méretű, jó állapotú garzonlakásokra olykor egyszerre 4-5 érdeklődő is van. A keresletet nem kis mértékben növelik azok az ország távolabbi pontjairól érkezők, akik a határon túl kívánnak munkát vállalni. Tapolcai hozzátette, a 35, maximum 40 ezer forintos bérleti díjat még a napszámosok is könnyen kifizetik.
(napigazdasag, index)
http://szentkoronaradio.com/belfold/2009_04_22_kulfoldon-lesz-napszamos-a-munka-n elkuli-magyar |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-01 21:13:21, szerda
|
| |
| |
2009-07-01. 19:11
http://kuruc.info/r/7/42953/
Nyílt levél a félkarú rablónak
Tisztelt Házelnök Asszony!
Katika kenyéradóival
http://imgsrv09.kuruc.org/galeriaN/egyeb/wfeldmszili.jpg
Érdemtelen ugyan a megszólítás, maga tiszteletre egyáltalán nem méltó, hiszen még pártjának országos és európai szintű bukása, mi több, a pécsi fiaskó sem tántorítja el attól, hogy bitorolja a Magyar Országgyűlés elnöki székét. Pofátlansága a jelek szerint nem ismer határt. Persze ezt sem tehetné a maffia demokratúra nélkül, de reméljük, már nem sokáig kell eltűrnünk e törvénytelenséget, és következő munkahelyeként talán Márianosztra vagy a Csillagbörtön között választhat majd.
A napokban arra vetemedett, hogy értékelte a megélhetési bűnözők által meggyalázott ,,Magyar" Országgyűlés ,,munkáját", mintha nem tudná határainkon innen és túl minden testvérünk, hogy mi folyik a hajdan szebb napokat és vérbeli magyar politikusokat, hazafiakat is látott falak között.
Mivel jó szocionista szokás szerint igazat soha sem sikerül mondani, ,,Katika", engedje meg kiegészítenem az értékelését egy-két aprósággal:
1. Akiben a tisztesség lángja akár csak pislákol is, az előtt nyilvánvaló, hogy tisztességtelenek és becstelenek azok a pártok, amelyek választási csalással, a választópolgárok megtévesztésével kerültek be az Országgyűlésbe.
2. Tisztességtelenek, hazaáruló bűnözők azok a pártok, amelyek úgy szavazták meg az országra kötelezettségekkel járó Lisszaboni Szerződést, hogy el sem olvasták a Magyarországot hátrányosan érintő paragrafusokat.
3. Tisztességtelen tolvajok azok a pártok, amelyek Magyarországot immáron 22 ezer milliárd forinttal eladósították abban a biztos tudatban, hogy ,,hazájuk" ezt az adósságállományt képtelen visszafizetni.
4. Tisztességtelenek, alkotmánysértők, antidemokratikusak azok a pártok, amelyek a népszavazás Alkotmányban biztosított intézményét, és ebből következően a választópolgárok népszavazás kezdeményezésére szóló alkotmányos jogát háttér mutyikkal, elvtelen megállapodásokkal negligálják, ellehetetlenítik, intézményes jogainkat sárba tiporják.
5. Tisztességtelenek azok a pártok, amelyek számolatlanul lopják el a pénzt az adófizetőktől, majd annak egy jelentős hányadát van pofájuk az emberek megtévesztésére hazug választási plakátokra, önreklámozásra költeni.
6. Tisztességtelenek, aljas brigantik azok a pártok, amelyek bár a nyilvánosság előtt veszekednek, a nyilvánosság kizárásával azonban megalkudnak, elárulják saját nemzetük érdekeit, egyben a választóiknak tett ígéreteiket, szakadékba taszítva az országot.
7. Tisztességtelenek, kirekesztők azok a pártok, amelyek a parlamenten kívüli Jobbikot szélsőségesezik és fasisztázzák miközben ők maguk köztörvényes bűncselekmények tömegét követik el. Amelyek tagjai ma már leplezetlen módon lopnak és rabolnak a mentelmi jog védelme alatt és ehhez óriási propagandájuk kifejtése érdekében felhasználják a magyar ügynökökkel megtöltött kanális médiát.
8. Tisztességtelenek és bíróság elé citálandók azok a pártok, amelyek úgy ,,csináltak" Magyarországon demokráciát, hogy a diktatúrát, az ügynökhálózatot tovább éltetik, élükön reprezentánsukkal, Lendvai Ildikóval.
Magának tudnia kell, Szili elvtársnő, hogy a kommunista komisszárok, ávós leszármazottak és a szélsőséges hazaáruló pártok jelenleg a Magyar Országgyűlésben ülnek, és nap mint nap szakmányban árulják el és ki Magyarországot annak vagyonával együtt.
Nincs sok idejük hátra, mint ahogy maga sem fosztogathatja tovább a kincstárat, valamint a külföldi hotelek minibárjait, ,,Katika". Nincs az a kiszabható büntetés ma Magyarországon, amely elegendő lenne maguknak mindazért, amit tettek velünk.
Králik Gyula
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-01 21:10:35, szerda
|
| |
| |
ennyit várhatunk tőlük
2009-07-01. 08:03 :
Zsideszes "ellenzékiség": négyen megszavazták a Bajnai-csomagot, 20 képviselő nem nyomott gombot, 16 - köztük Orbán - hiányzott
Orbán nyomdokain: a szánk nagy,
csak éppen mást mond, mint amit teszünkNem kell büntetést fizetniük azoknak a fideszes képviselőknek, akik hétfőn megszavazták a Bajnai-kormány adócsomagjának egy részét, mert véletlenül nyomták meg az igen gombot - mondta az Origónak Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A támogatók között volt Varga Mihály, a csomagot keményen bíráló párt gazdasági szakembere is. Véletlenül.
"Nem láttunk esélyt, hogy megakadályozzuk" - Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója ezzel indokolta az Origónak, hogy miért nem tettek meg minden tőlük telhetőt a Bajnai-kormány túlélését biztosító adócsomag hétfői parlamenti leszavazásáért. Répássy szerint egységesen léptek fel a parlamentben, de matematikailag nem volt esélyük a csomag leszavazására, ezért nem is erőltették a dolgot.
Bár eltökélten ellenezték a Bajnai-csomagot, hétfőn a Fidesz és a KDNP frakciójából összesen 20 képviselő, a frakciók több mint 12 százaléka mulasztotta el megnyomni a nem gombot az új adójogszabályokról való szavazás alatt. 16 képviselő - köztük Orbán Viktor Fidesz-elnök - távol volt, 4 politikus, így például a Fidesz gazdasági szakpolitikusa, Varga Mihály pedig igen gombot nyomva támogatta a kormány adócsomagját.
A hevenyészett ellenállás azért is figyelemre méltó, mert az SZDSZ sem állt ki egységesen a kormány mellett: a vagyonadót a szabad demokraták egy része nem szavazta meg. Répássy szerint ugyanakkor tudni lehetett, hogy az SZDSZ csak a vagyonadónál lesz bizonytalan, a többi javaslat elfogadását a Fidesz szinte készpénznek vette.
Igaz, a vagyonadót 195 igen szavazattal fogadták el, ami még akkor is elegendő lett volna, ha a parlament összes képviselője jelen van. Az ellenzéki padsorokból ugyanakkor többen is hiányoztak. Répássy szerint a szavazásról 8 fideszes képviselő igazoltan volt távol, a többiekről viszont nem tud. "Azt, hogy a másik 8 hiányzó hol volt, azt nem tudom" - tette hozzá a frakcióigazgató.
A szavazáson 4 fideszes a párt elutasító álláspontja ellenére igennel szavazott az adócsomagra - a frakcióigazgató szerint ez "nem bocsánatos bűn". Répássy ugyanakkor azt mondta, hogy mind a négy képviselő véletlenül nyomott rossz gombot, tudomása szerint Varga Mihály, Balogh József, Fehérvári Tamás és Kerényi János is mellényúlt.
Az ülésteremben nagy hangzavar van, 10 másodperces különbséggel jönnek a szavazások, ilyenkor előfordul, hogy egy képviselő téved, és mellényúl - magyarázta a gikszert Répássy. A frakcióigazgató szerint ugyan "nem normális" az ilyen hiba, mivel azonban a képviselők nem szándékosan szavaztak át, a párt nem is tervez szankciókat ellenük.
(Origó nyomán)
http://kuruc.info/r/2/42915/ |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-01 21:08:03, szerda
|
| |
| |
A zsidó dilemma...
A zsidó kisfiú elmegy a rabbihoz, és megkérdi:
- Rabbi, mi az, hogy dilemma?
A rabbi kicsit elgondolkozik, majd rávágja: Ingyen disznóhús vacsorára! Na az a dilemma fiam!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Humor |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-01 21:05:08, szerda
|
| |
| |
Totális erőszakot szülhet a társadalmi zűrzavar
2009.07.01.-15:12:37
Kényszerűségből is működésbe kell lépnie a magyar társadalom önvédelmi reakciójának az egyre burjánzó, minden szinten és dimenzióban érzékelhető erőszakkal szemben.
Münnich Iván agressziókutatóval való beszélgetésünk mozgatórugója az egyre terjedő fiatalkori erőszak. Lapunk igyekszik megszólaltani a kérdésben jártas szakembereket. Az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársával az erőszak és az agresszió különbözőségéről, illetve társadalmi beágyazottságáról ejtettünk szót.
Münnich Iván úgy látja, ha kialakul a hatalomgyakorlásnak egy olyan légköre, ahol büntetlenül lehet megtenni mindent, az romboló hatással van a társadalmi normarendszerre is. A pszichológus állítja: a rendszerváltás idején nem kapott eligazítást a társadalom, zűrzavarban élnek napjaink fiataljai is. Interjúnk.
- Mit nevezünk erőszaknak, agressziónak? Hiszen van fizikai, vagy éppen verbális agresszió is. Rendbe kellene tenni ezt a fogalmat.
- Ennek a fogalomnak nagyon sok definíciója létezik. Van egy általánosan elfogadott meghatározás, amely szerint ,,én mit gondolok erőszaknak". Ezek egyfajta öndefiníciók, amelyek természetesen nem tekinthetők tudományos meghatározásnak. Tehát amit az egyén annak gondol, számára az az erőszak. Hiába határozza meg a kutató, hogy mit nevez erőszaknak, ha az adott egyén erről másképpen vélekedik. A tudományos élet nem az ,,erőszak" kifejezést használja inkább, hanem az ,,agressziót". Az erőszak egy szélesebb kategória, ami mindig is a definíció kérdése. Az erőszak az, ami fizikai jellegű, s mögötte megvan a valódi szándék a támadásra és a sérülések okozására. Döntő momentum: szükséges valamilyen társadalmi konszenzus is. Vagyis az az erőszak, amit a társadalmi konszenzus is annak fogad el. Hiszen példádul az operáló orvos beavatkozása nem tekinthető erőszaknak, holott fizikai beavatkozást végez el. Kérdés az is, hogy az adott kultúra hogyan tekint erre a kérdésre, hiszen amely viselkedés az egyikben elfogadott, hős cselekmény lehet, az a másik kultúrában már normaszegés, terrorista akció, önvédelmi cselekedet.
Az agressziókutatónak, aki kénytelen megfogalmazni a kutatásaiban a határokat, meg kell pontosan határoznia, hogy minek tekinti a verbális agressziót. Hiszen ezzel is lehet ,,sérüléseket" - ugyan nem fizikai, de lelki károsodásokat, traumákat - okozni. A gyerekkorban elszenvedett verbális agresszióknak is lehetnek következményei. Egy felnőtt ember antiszociális fejlődésében ez is benne lehet.
- Friss OECD-kutatás került nyilvánosságra, amely szerint nagyon rossz a helyzet a magyar iskolákban. Röviden: a gyerekek nagyon erőszakosak, nemcsak egymással, hanem a tanárokkal is, mintha minden kontroll megszűnt volna a tizen-, huszonéves generációkban. Egyre több, mobiltelefonnal rögzített felvétel kerül fel a világhálóra, amelyen verekedéseket, iskolatársak megalázását láthatjuk.
- Fenntartásokkal kell a statisztikákat kezelnünk. Kérdés, hogy milyen módszerrel készülnek ezek az anyagok, és hogy valóban azt mérik-e vele, amit mérni akartak. Figyelni kell a nemzetközi viszonylatokra is. Harmadik szempontként igaz, hogy tagadhatatlanul rettenetes mentális állapotban van az ország, de annyira nem kell kétségbe esnünk. Amikről tudunk, nagyrészt egyedi esetek. Ezek nagyobb médiaszereplést kapnak, s felmerül az a kérdés is, hogy egy-egy eset van, vagy több is akad. Csapdahelyzetben vagyunk, hiszen kétségtelenül léteznek ezek az esetek, ám a média által erősen felnagyítva. A csapda ebben az, hogy valószínűleg sokkal nagyobb a látencia. Vagyis amiről nem tudunk, ami nem kerül szóba. Olyan esetek, amit az adott közösség helyben ,,lerendez", vagy szemet huny felette. Ezek az események nem kerülnek be a hírekbe, a napi életük részei. De nem olyan súllyal szerepelnek ott, ahogy a külső szemlélő gondja. Az adott kultúra így fogadja el, s igazából nem törődik vele.
- Akár egy ilyen kis országban is létrejöhetnek olyan közösségek, ahol közmegegyezéssel fordulnak el ezektől az esetektől?
- Ez a világon mindenhol így van. Az iskoláknak mindenhol saját belső élete, értékrendszere van. Eltérő az intézmény összetétele, eltérő a gyerekek szocializációs háttere, a tanárok képzettsége, attitűdje. Vagyis kialakul egy belső szociálpszichológiai világ. Amikor az iskolában megjelenik egy ilyen erőszakos esemény, akkor az iskola mindent megtesz azért, hogy azt megoldja. Nem feltétlenül a valódi megoldásról van szó, hanem mindent megtesznek annak érdekében, hogy az eset ne kerüljön nyilvánosságra. Az iskolai agresszió látensen is létezik, mindenki foglalkozik vele. Elképzelhető, hogy ez a jelenség sokkal erőteljesebb, mint ami a statisztikákban vagy a médiában megjelenik. Ha pedig ez így van, akkor szembe kell nézni azzal, hogy milyen légkör, milyen élet van ebben az országban. Milyen mértékű az iskolai agresszió, mennyire fogadjuk el, a felnőtt társadalom miképpen kezeli ezt a problémát. Van, aki elfogadja, van, aki kétségbe esik, és van, aki a ,,na és akkor mi van" attitűddel áll hozzá a problémához. Ez különösen akkor lehet így, ha ő maga is agresszív és elfogadja a saját gyereke agresszióját is.
Azt már más, a külső szemlélő veszi észre, hogy a gyerek és a szülő által képviselt agresszió átlépi azt a határt, amiben élni lehet. Aminek már mozgósító ereje van, amikor az emberek úgy gondolják, hogy itt már csinálni kell valamit. Mozgásba lendül az emberek pozitív attitűdje is, felismerik a karitász-, az egyházi mozgalmak jelentőségét. A szociális és civil mozgalmak jelentősége is megnőhet, amely a ,,más út" lehetőségét is nyújthatja, ez pedig szerencsés esetben eljuthat a gyerekekhez is, az iskolába, a szűkebb környezetbe.
- Lát olyan kezdeményezést, amely megpróbál ezekbe a folyamatokba belenyúlni? Lehetséges-e a rossz szociális helyzet, a munkanélküliség növekedése mellett alternatívákról beszélni? Láthatjuk, hogy legtöbbször a deviáns viselkedésű gyerekek mögött szintén problémás szülők állnak.
- Az agresszió csak egy szegmense a problémáknak, nem lehet az ország egyéb problémáitól elvonatkoztatva kezelni, megérteni. Fontos, hogy ez a problematika érdekelje a politikai hatalmat, ám ennek mikéntje már egy más kérdés. Ha kialakul a hatalomgyakorlás olyan légköre, amelyben mindent lehet, hazudni, lopni nap nap után, ami ráadásul mentességet élvez - ez fellazítja a normákat. Ez pedig hatással van a gyerekekre és környezetükre is. Úgy gondolják, ha mindent szabad, akkor ,,nekem is lehetséges ez, kinek mi köze hozzá". A normák fellazulása mindig a hatalmat gyakorló politikától függ. Ebben él egy ország, és ez minden területre kiterjed - az adócsalástól kezdve az agresszióig. Tízéves gyerekek veszekedése alkalmával hallottam, hogy az egyik azt mondta a másiknak: ,,Te adócsaló vagy!" Már ismerik a fogalmat, már a gyermekek szintjére is leszivárog ez az attitűd.
A kérdés, hogy ez ellen ki tud és főleg ki akar tenni valamit. Egy ország kultúrájának megvan az egészségmagva, tehát képes védekezni. Bízom benne, hogy ez nem egy százéves folyamat lesz, hanem olyan emberek kezdenek bele ebbe a nehéz munkába, akik elkötelezettek, szocializációjuk erre kényszeríti őket. Sok jó szándékú ember van az országban, akik szeretnének jót tenni, és remélhetőleg ez a negatív attitűd eltüntethető. Most azt érezzük, hogy nagyon rossz a helyzet, márpedig mindig az a döntő, amit az egyén érez, nem pedig az, amit a statisztika mutat. Teljes a zűrzavar, a gyerekek sem tudják, hogy mit lehet és mit nem lehet tenni a társadalmi keretek között. Miért veszi fel mobiltelefonra az agressziót, hogyan jut el egyáltalán a gondolatig? Miért gondolja, hogy ezt megtehetik, miért gondolja, hogy ennek nincsen következménye és nem súlyos, amit tesz? Ezzel szembe kell nézni. Nem igaz az a vélekedés, hogy a nyílt agresszió levezeti az indulatokat. Az agresszió látványa, a próbálkozás éppen hogy fokozza az agressziót! Kérdés, hogy mit fogadunk el, mikor szokunk hozzá, hogy ,,így élünk". Amikor ez szerves, tolerálható és alkalmazható részévé válik az életünknek, akkor nagy a baj.
- A magyar társadalom elérkezhet erre a pontra, vagy ez csak egy sötét vízió? Vagy lesz olyan erős az immunrendszer, hogy meggátolja ennek az attitűdnek a kiteljesedését?
- A magyar társadalomnak és kultúrának is megvan az önvédelmi reakciója, s ez remélhetőleg működik majd, már csak a kényszerűségből fakadóan is. Nem vagyok pesszimista, bízom abban, hogy megvannak azok az erkölcsi erők, amelyek képesek korrigálni a jelenlegi negatív jellegű élményvilágot. Hogy ez mikor történik meg, megjósolhatatlan. Nem leszünk egyedül ebben a küzdelemben, a világon mindenhol küzdenek ezekkel a problémákkal. Hogy Magyarország mennyire képes függetleníteni magát ezektől a világjelenségektől, azt nem lehet megmondani.
- A rendszerváltás előtt is megvoltak ezek a bajok?
- Ezek megvoltak akkor is.
- Súlyosságára, mennyiségére nézve is?
- Igen, de a rendőrség sokkal keményebben lépett fel akkoriban, az emberek nem éltek meg a mostaniakhoz hasonló szélsőséges erőszakos cselekményeket. A demokrácia minden előnye mellett kiszabadította a szellemet a palackból, az emberek morális zűrzavarba kerültek, nem kapták meg a rendszerváltáskor az egyértelmű normarendszert, vagyis hogy ebben az új világban hogyan kell élni. Magyarország is egy megtervezhetetlen mozgásba indult el.
- Akkor most, 2009-ben még mindig nincsen egy egységes és kiforrott normarendszer, amihez a társadalomnak tartania kell magát, és folyamatosan változásban van?
- Ez változik még, ám a jövőt működtető politikai erő akár még sikereket is elérhet. Ha olyan politikai erő kerül hatalomra, amely ezekkel a problémákkal szembenéz, számításba veszi azokat, és tud is cselekedni, akkor megfordulhat ez a folyamat.
Lippai Roland - MNO.hu
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-01 21:02:49, szerda
|
| |
| |
Vona Gábor interjú
2009.07.01.-16:00:40
Az Origó interjúja Vona Gáborral.
Tavaly október 23-i beszédében azt mondta, hogy levelet ír Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökhöz, hogy Iránból kérjen választási megfigyelőket a magyarországi EP-választásra. Ezt jó ötletnek tartja most is?
Mindenki sejtheti, hogy e kijelentés mögött milyen fajta szimbolika rejlik.
Milyen szimbolika rejlik e mögött?
Magyarország jelen pillanatban olyan ország, amelyet Izrael meg akar szállni vagy már megszállt. Simon Peresz kijelentésére gondolok, és ha a választások tisztaságára felügyelni kell, akkor azt Nyugat-Európától, az Európai Uniótól nem várhatjuk. (Simon Peresz izraeli államfő 2007 októberében a tel-avivi Kereskedelmi Kamarák Szövetségének díszvacsoráján elhangzott beszédében viccelődve úgy fogalmazott, hogy az izraeliek felvásárolják Manhattant, Magyarországot, Romániát, Lengyelországot. Az izraeli államfő szóvivőjének akkori közleménye szerint Peresz senkit nem akart megsérteni, nem arra szólított fel, hogy üzletemberek "legyenek úrrá egyik vagy másik államon", de elismerte, hogy szerencsétlenül fogalmazott.)
Tehát jobb egy olyan országot megkérni, amelyik Izrael ellensége, még akkor is, ha a választási rendszer ott sem működik tisztán?
Én azt hiszem, hogy ezt a kijelentést mindenki érti és mindenki tudja a helyén kezelni, nem hiszem, hogy értelme volna, hogy ebbe bőven belebonyolódjunk. Ez a kijelentés nem ér meg annyit, a jelenlegi helyzetben annál sokkal fontosabb témák vannak, hogy erről sokat beszélgessünk. Elmondtam, hogy minek szántam, szerintem mindenki érti, aki pedig nem érti, az gondolkozzon el rajta.
Szélsőséges pártnak tartja a Jobbikot?
Egyáltalán nem. Az a szélsőséges, aki az alkotmányos rend megdöntésére tör erőszakkal, törvénytelen eszközökkel. Mi betartjuk a demokratikus játékszabályokat, pártot alapítottunk, bejegyeztettük a bíróságon, választásokon indulunk, betartjuk a törvényeket. Ha azt mondja valaki, hogy radikálisak vagyunk, azt vállalom. De nem azért, mert habzó szájjal születtem vagy Molotov-koktél volt a jelem az óvodában, hanem azért, mert a helyzet radikálisan rossz és úgy érezzük, hogy csak radikális beavatkozással lehet kimenteni az országot ebből a helyzetből.
A Magyar Gárda Egyesületet azért tiltották be, mert a bíróság kimondta, hogy a gárda tevékenysége Tatárszentgyörgyön törvényt sértett, félelemkeltő volt.
Első fokon, ne előlegezzük meg a július 2-i másodfokú tárgyalás eredményét.
Nem szeretném megelőlegezni, de az első fokú ítélet szerint önök ebben az esetben átlépték a törvényesség határát. Rengeteg támadás érte a Jobbik és a Tettrekész Rendőr Szakszervezet megállapodását is. (A Legfőbb Ügyészség szerint a megállapodást fel kell mondani, mert sérti a szakszervezet alapszabályát.)
A Tettrekész Rendőr Szakszervezet minden pártnak elküldte a megállapodás-tervezetét, és azt mondta, hogy szakmai alapon szeretnék a közbiztonság megerősítésére vonatkozó javaslataikról egyeztetni. Bárki válaszolhatott volna, de mi voltunk az egyetlenek. Mind a Magyar Gárda Egyesület, mind a TMRSZ és a Jobbik között született megállapodás elleni támadás bírósági, ügyészségi hercehurca a jelenlegi kormány politikai megrendelésére, nyomására, akaratából indul sajnos, és bízom benne, hogy egy politikai változás megálljt fog parancsolni ezeknek a folyamatoknak. Képmutatóak vagyunk, ha számon kérjük ezt a megállapodást a Jobbikon. Magyarországon az egész szakszervezeti hálózat bűzlik a politikától, a mi megállapodásunk viszont nyilvános. Közösen vállaljuk, arccal, névvel. Szerintem ez korrekt. Ha már a szakszervezetek politikai tevékenységet folytatnak, legyen átlátható az is, ne pedig zavaros, maffiaszerű homály fedje.
Pont önök bírálták többször a rendőrséget arra hivatkozva, hogy politikai megrendeléseket teljesít, amiből következik, hogy önök szerint a rendőrségnek politikamentesnek kell maradnia.
Így van.
Ezt az elvet ezek szerint sérti ez a megállapodás.
Nem, mert szakmai együttműködésről van szó. Közbiztonsággal kapcsolatos törvényeket a politikai pártok tudnak hozni, a szakszervezet nem tud. Ha egy szakszervezetnek valamilyen célja van ebben a világban, akkor kénytelen olyan szervezetekkel együttműködni, amelyek ebben partnerei lehetnek. Bízunk benne, hogy a Jobbik minél előbb ilyen partner lehet, hogy a törvényhozásban aktív, alakító szerepet tölthet be.
Önök gyakran mondják, hogy Magyarországon radikálisan rossz a helyzet és általában arra hivatkoznak, hogy a bűnözés mértéke növekszik. A bűnügyi statisztikák ezt nem tisztán támasztják alá.
Mi nem statisztikákról szoktunk beszélni, hanem a valóságról. A statisztikusok ülnek valahol a Rózsadombon a székükben egy jól fizető állásban, és halványlila gőzük sincs arról, hogy mi folyik Magyarországon. Ha kételyei vannak, akkor látogasson le Borsod megyébe, nézze meg, hogy miért értünk el ilyen jó eredményt a választáson. Azok a problémák, amelyeket mi fölvetettünk, elevenébe találták a magyar társadalmat. Lehet, hogy a statisztikák - amelyekről mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy a megrendelők szája íze szerint készülnek - nem mutatnak ki növekményeket az erőszakos bűncselekményekben, de a társadalom közérzete ennek pont az ellenkezője. Nagyon sokan, pláne Kelet-Magyarországon azt érzik, hogy az életük elviselhetetlen a bűnözés, a közbiztonság megromlása miatt. Lehet, hogy ezek a statisztikák kvantitatív szemszögből megfelelnek a valóságnak, de az emberek közérzete egész mást mutat.
Mit akar a Jobbik?
Három szóban tudnám összefoglalni, hogy szerintünk Magyarországnak jelen pillanatban mire volna szüksége: rend, jólét, ébredés.
A Jobbik szeretné megakadályozni az idei melegfelvonulást, önök szerint ilyen a rend? (Június 14-én írt alá együttműködési megállapodást a Jobbik, a Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és több más szervezet. Idei terveikről az MTI szerint akkor annyit árultak el, hogy együttesen lépnek föl a fővárosi melegfelvonulás megakadályozásáért.)
Egy normális homoszexuális sem akar vonulgatni az utcán paprikajancsinak öltözve. Ezt beteges provokációnak tartom, aminek nincs helye. A Jobbik minden törvényes eszközt latba fog vetni, hogy megakadályozza ezt a rendezvényt.
Volt kint valamelyik melegtüntetésen?
Nem voltam kint, nem szoktam ilyen tüntetésekre járni, nem vagyok meleg, úgyhogy nem járok ki melegtüntetésekre. Illetve nem vagyok homoszexuális. Én a meleg szót visszakövetelem, szeretném, ha ezt a szót annak használnánk, amit jelent. Nem szeretném, ha azt mondom, meleg reggelre ébredtem, az azt jelentené, hogy csupa homokos nézett be az ablakon.
Sokan a Magyar Gárda tüntetéseit tartják zavarónak, amire önök mindig azt mondják, hogy gyülekezési és szólásszabadság van. Ez a melegekre nem vonatkozik?
Kinek sértjük mi az érdekeit, az érzékenységét? Okozunk-e a fiatalabb generációkban olyan fajta roncsolást, mint mondjuk egy ilyen demonstráció? Sértjük-e bárkinek a vallási vagy bármilyen hovatartozását? A Magyar Gárda felvonulásai törvényesen bejelentett tüntetések, amelyeknek megvan a maguk célja, általában a közbiztonság erősítése. A társadalom szempontjából előremutató, pozitív felvonulások. Lehet, hogy furcsán hangzik, de szerintem a cigányságért az elmúlt 20 évben a Jobbik és a Magyar Gárda tette a legtöbbet. Mi a rasszizmus? Az a rasszizmus, amikor a politikusok a cigánykérdésről a médiában és a parlamentben nem beszélnek, viszont a büfében, amikor falatoznak, akkor szalonrasszisták. Tudják nagyon jól, hogy mi zajlik vidéken, tudják, hogy valamit tenni kéne, de azért az ebéd mégis azzal ér véget, hogy egy konzervért egy szavazat nagyon jó üzlet, hagyjuk a szőnyeg alatt ezt a problémát. Mi azt mondjuk, hogy húzzuk ki a szőnyeg alól a problémát, lehet, hogy ez majd konfliktust fog okozni, lehet, hogy meg fogjuk sérteni egymást, lehet, hogy haragudni fogunk egymásra, de legalább vitázni fogunk és elindulunk a megoldás irányába. Mi ezt tesszük. Rákényszerítette a Magyar Gárda és a Jobbik a politikát, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzon és a megoldás felé induljon el, és ez a cigányságnak is érdeke.
Az nem rasszizmus, amikor ön börtönben ülő, nimfomán színesfém tolvajokon viccelődik? Egy burkolt cigányviccért egy szavazat, ez nem ugyanaz? (Vona tavaly október 23-i beszédét úgy kezdte: Nem tudom, ki ismeri a viccet, amikor Gyurcsány Ferencet börtönbe zárják és egy cellába kerül egy két és félméteres nimfomániás színesfémtolvajjal.)
A humornak helye van a politikában. Ha mind a négyen becsukjuk a szemünket és azt halljuk, hogy Borsod megyében, a Taktaközben színesfémtolvajokat kapott el a rendőrség, akkor azért látjuk a lelki szemeink előtt a tettest, ne legyünk képmutatóak. Ez egy vicc volt, lehet ezen a viccen rugózni, lehet e mögött mindenféle dolgokat keresni, de mi mindig kimondtuk, hogy mit értünk cigánybűnözés alatt. Nem minden cigány bűnöző, sőt, sajnos a cigánybűnözés, mint kriminológiai fogalom nagyon sok esetben a cigány emberek kárára történik, ilyen például az uzsorázás. Nekik is érdekük, hogy ez a helyzet megoldódjon.
A programjukban szerepel, hogy készüljön egy felmérés arról, hogy a cigányság egészében él-e őszinte szándék az asszimilációra. Ez mit jelent?
Miért nem vizsgáljuk a cigányságot? A cigányságot vizsgálni, kutatni bizonyos szalonok vagy páholyok számára már eleve rasszizmus. Van egy olyan megérzésünk, ezt igazolni egyelőre nem tudjuk semmivel, csak egy megérzés, hogy a cigányság nagy részében szándék sincs az asszimilációra. Leszoktatta az elmúlt húsz év az asszimilációs igényről a cigányságot.
Mit tennének azokkal a cigányokkal, akik nem tudnak asszimilálódni?
Ha olyan törvényeket hozunk, amelyek rákényszerítik a cigányságot az asszimilációra, akkor a cigányság kénytelen lesz asszimilálódni.
Milyen törvények lennének ezek?
Szociális és rendvédelmi törvények.
Tud mondani konkrétumot?
A btk szigorítása vagy a csendőrség felállítása arra lenne jó, hogy megerősítsék a törvényesség határát, hogy felszámoljuk a vidéki embereket sújtó bűnözést. De a szociális jellegű intézkedésekben középtávon jobban bízom. Mi vetettük fel először és most már néhány önkormányzat kacérkodik vele vagy meg is valósította, hogy a rendszeres szociális segélyt közmunkához kell kötni. A családi pótlékot harmadik gyermektől fölfelé adókedvezményként érvényesítenénk. Magyarországon ugyan nem csak a cigányságra jellemző, de nagyobb részt a cigányságban uralkodott el a megélhetési gyermekvállalás.
Ezt honnan veszi?
Ez megint egy olyan dolog, amiről nincs statisztika, úgyhogy kénytelen vagyok a megérzéseimre, meg a tapasztalataimra hagyatkozni. De ez a társadalom közérzete.
Nem álságos arra építeni, hogy az emberek rosszakat gondolnak a cigányokról?
Én nem szeretnék erre építeni. Nagyon örülnék, ha a statisztikák levetkőznék ezt a neoliberális kényszerzubbonyt, ami rajtuk van, hogy nem mernek tabukérdéseken áttörni, képesek inkább meghamisítani a valóságot, vagy a kérdést úgy feltenni, hogy nehogy kiderüljön belőlük a valóság.
Túlnyerte magát a Jobbik az EP-választáson?
Ennek megvan a veszélye. A 15 százalékos eredmény nagyon nagy siker, történelmi siker. Olyan siker, amit fel is kell tudni dolgozni a pártnak. Szervezetileg, szakmailag, kommunikációs, érzelmi téren. Nagyon komoly társadalmi felhatalmazást kapott a Jobbik. Ennél több szavazatot szeretnénk szerezni az országgyűlési választáson, de kihívás a Jobbik számára, hogy felnőjön ehhez, hogy lehetőséget adjon a maga számára további lépcsőfokok megmászására. A nyár legfontosabb feladatának azt érzem, hogy ennek a 15 százaléknak a hátterét megerősítsük, hogy méltóvá váljunk arra, hogy ne csak ezt a 15 százalékot őrizzük meg az országgyűlési választásokon, ne csak ezt a 430 ezer embert, hanem még több embernek a bizalmát megnyerjük.
Milyen eredménnyel lenne elégedett 2010-ben? Ennyi szavazó egy országgyűlési választáson kevesebb százalékot ér.(Az SZDSZ 2006-ban 351 612 szavazattal szerzett 6,5 százalékot.)
Engem nem a százalékok érdekelnek. Az 5 százalékos bejutási küszöb elérése fontos, de engem az érdekel, hogy ezt a 430 ezer embert megtartsuk, meggyőzzük őket, hogy megérte, értelme volt a Jobbikra szavazni. Az európai parlamenti képviselőink bizonyítani is fogják az elkövetkező hónapokban, hogy nem kidobott voks volt a Jobbikra leadott szavazat. Ha a 430 ezer embert meg tudjuk tartani, akkor több ember is ránk fog szavazni. A Jobbik előretörése mindenkit kényszerhelyzetbe hozott.
Amikor a MIÉP bekerült a parlamentbe, előre kijelentették, hogy ellenzékben akarnak politizálni. Önök is erre készülnek, ha bejutnak a parlamentbe?
Kormányzati tényezővé szeretnénk válni, de lehet, hogy ehhez az első ciklusban ellenzéki szerepkörön át vezet az út. A 15 százalékunk egy kérés. Ez a 15 százalék nem csak azért szavazott a Jobbikra, mert vasárnap ilyen kedve volt, hanem mert azt szeretné, hogy a Jobbik politikája érvényesüljön. Az MSZP zuhanórepülésben van, a Fidesz lassan csúszik a lejtőn, két körömmel kapaszkodva, de azért megy lefelé és lehet, hogy kormányra kerülésük után átváltanak az MSZP fokozatába. Amikor kormányozni kell, nem tud tovább bujkálni Orbán Viktor, aki 8 éve nem vállalja a kormányzati felelősséget. A mi 15 százalékunkat sem szabad túlértékelni, ez egy lépcsőfok, aminek első lépésként meg kell felelni. Az elmúlt 20 év rendszere az összeomlás szélére került, össze is fog omlani és új politikai formációk fognak megjelenni. Büszke vagyok arra, hogy a Jobbik ebben a faltörő kos szerepét tölti be. A Jobbik az első olyan politikai erő, amelyik ezt a 20 éve a langyos lábvízben dagonyázó politikai rendszert megpróbálja kicserélni. Magyarországon az egyik legsúlyosabb probléma a társadalom morális állapota, pláne a nemzettudat szempontjából. Itt élünk 10 millióan ebben a csonka országban, a Kárpát-medencében 15 millióan és nem érezzük, hogy összetartozunk. Ebben sajnos egyedüliek vagyunk a környéken.
Hogyan tudja a Jobbik megjeleníteni a társadalmi összetartozást, amikor látatlanban azt mondják, hogy a cigányságnak van egy olyan része, amelyik nem akar asszimilálódni, azt mondják, hogy a melegek ne menjenek tüntetni, azt mondják, hogy tévéket le kell rombolni? (Vona 2008. október 17-én azt mondta: "A Tv2 és az RTL Klub szűnjön meg, a székházaikat romboljuk porig".) Hol itt az összetartozás?
Egymás mellé lehet gyűjteni ezeket a nyilatkozatokat és össze lehet ezekből varrni egy Frankensteint, de ez egy nagyon mesterséges dolog volna. Mi kimondjuk az igazságot, bármennyire is fájdalmas, ez az igazság. Cáfolják az igazságainkat! Én lennék a legboldogabb, ha a Magyarországon a Jobbik által felvetett problémák nem lennének többé problémák.
Sokszor kampányolnak a leszámolás ígéretével, a törvénytelenségek felelősségre vonásával... ("Nem felejtjük el, hogy kik verik szét a magyar egészségügyet, az oktatást, a mezőgazdaságot. Nem felejtjük el a felelősöket... nem felejtünk, és ha eljön az idő kedves Gyurcsány Ferenc, fájni fog... de ezúttal nektek fog fájni országbitorló, rabló csürhe" - mondta Vona tavaly októberben.)
Ez nem leszámolás.
Miért kell a felelősségre vonásokkal várni? Miért nem tesznek feljelentéseket most, ha úgy látják, valaki törvénytelen dolgot tett?
Ha lehetőségünk volna, hogy feljelentést tegyünk, akkor nem remegne meg a térdünk.
Miért nem tesznek feljelentéseket?
Nincsenek meg a feltételei.
Feltételezem, hogy ha nyíltan beszélnek erről, akkor vannak bizonyítékaik.
Nyíltan beszélünk róla, de parlamenten kívüli pártként nagyon nehezen férünk hozzá olyan dokumentumokhoz, bizonyítékokhoz, amelyek adott esetben segítenék a feljelentéseinket. De megnyugtatom, ami késik, nem múlik.
Mondjon egy példát rá, ön szerint ki és milyen törvénytelenségeket követ el?
Ne menjünk most bele ebbe.
Engem ez nagyon érdekel.
Akkor türelmét kell kérnem. Azon leszünk, hogy ezeket a törvénytelenségeket feltárjuk, de azért mondok egy példát: biztos vagyok benne, hogy az uniós pénzek felhasználásánál olyan szintű kincsesbányára lelünk, ami felforgatja a politikai közéletet.
Tudja bizonyítani?
Egyelőre nem tudom bizonyítani, ha tudnám, akkor már nyilván megtettem volna a feljelentést. De még egyszer hangsúlyozom, mi nem fogjuk futni hagyni a bűnösöket.
(Origó, Kuruc.info)
http://www.kormanyvalto.hu/index.asp?inc=blognezet&id=12117
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-01 20:59:59, szerda
|
| |
| |
Szétesőben az MDF
2009.07.01.-15:44:04
Tömegesen lépnek ki a párttagok az MDF-ből. Szerdán bejelentették a békéscsabai, gyulai és a mezőkovácsházi szervezet megszűnését, lemondott a 12 tagú békés megyei választmány öt tagja is.
Hétfőn a VIII. kerületi szervezet elnöksége mondott le, kedden pedig a II. kerületben léptek ki 10-en a pártból. Az érintettek azt mondták: a Dávid Ibolya és Herényi Károly elleni büntetőeljárás az utolsó utáni csepp volt a pohárban.
Megszűnt az MDF békéscsabai, gyulai és a mezőkovácsházi szervezete, miután szerdán a teljes tagság - egy ember kivételével - kilépett a pártból. Ezt az érintett alapszervezetek képviselői jelentették be szerdán. A tömeges lemondások után Békés megyében a demokrata fórumnak már csak Orosházán és Csorváson maradt tagszervezete. Lemondott a 12 tagú békés megyei választmány öt tagja is. A kilépéseket és a lemondásokat azzal indokolták, hogy számukra tovább vállalhatatlan az MDF politikája.
Hiába próbálkozott Herényi
Hiába próbálta Herényi Károly személyesen marasztalni a VIII. kerületi távozókat, a hétfő esti csoportgyűlésen az MDF józsefvárosi tagságának többsége kilépett a pártból. A távozók között van Olajos Péter volt EP-képviselő, Székely-Gyökössy Szabolcs, az MDF volt frakcióigazgatója és édesanyja, a párt kerületi szervezetét 16 éve vezető Székely-Gyökössy Dóra is. Ez egy folyamat volt: Bokros Lajos jelöléséről a sajtóból értesültünk, az Olajos Péterrel - aki tagunk volt - történtek pedig már túl sok volt nekem, de elhatároztam, hogy megvárom az országos gyűlést, ,,ahol olyasmi történt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie" - mondta el az MDF VIII. kerületi szervezetének volt elnöke.
Szervezet alakul
Az országos gyűlésen a második kerületi elnök, Porkoláb Mátyás titkos szavazást követelt a Dávid Ibolya iránti bizalom kérdésében. A pártelnökség a nyílt szavazáshoz ragaszkodott, Porkolábtól pedig megvonták a szót. Végül a szavazásra jogosult 375 MDF-küldött közül 182-en szavaztak igennel, igaz a távolmaradók miatt ez is kétharmados többséget jelentett Dávid Ibolyának. A második kerületi alapszervezet keddi csoportgyűlésén a tagok fele követte Porkoláb Mátyás elnököt. A távozó politikus szerint az MDF balra tolódik. Porkoláb Mátyás többek között Bokros Lajos jelölését említette, de a politikus kitért a mentelmi ügyre is.
Porkoláb Mátyás bejelentette, egyesületet szervez a kilépő MDF-esekből. Országszerte több száz taggal számol.
hírTV, FH |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-01 20:58:26, szerda
|
| |
| |
A Fidesz egy része is megszavazta a megszorításokat
2009.07.01.-15:50:31
Zsideszes "ellenzékiség": négyen megszavazták a Bajnai-csomagot, 20 képviselő nem nyomott gombot, 16 - köztük Orbán - hiányzott. Ugye tiszta, ha valaki nem tud egy megfelelő feliratú gombot kiválasztani, az nem a parlamentbe való, hanem a gyogyóba?
Nem kell büntetést fizetniük azoknak a fideszes idiótáknak, akik hétfőn megszavazták a Bajnai-kormány adócsomagjának egy részét, mert "véletlenül" nyomták meg az igen gombot - mondta az Origónak Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója. A támogatók között volt Varga Mihály, a csomagot keményen bíráló párt gazdasági szakembere is. Véletlenül.
"Nem láttunk esélyt, hogy megakadályozzuk" - Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója ezzel indokolta az Origónak, hogy miért nem tettek meg minden tőlük telhetőt a Bajnai-kormány túlélését biztosító adócsomag hétfői parlamenti leszavazásáért. Répássy szerint egységesen léptek fel a parlamentben, de matematikailag nem volt esélyük a csomag leszavazására, ezért nem is erőltették a dolgot.
Bár eltökélten ellenezték a Bajnai-csomagot, hétfőn a Fidesz és a KDNP frakciójából összesen 20 képviselő, a frakciók több mint 12 százaléka mulasztotta el megnyomni a nem gombot az új adójogszabályokról való szavazás alatt. 16 képviselő - köztük Orbán Viktor Fidesz-elnök - távol volt, 4 politikus, így például a Fidesz gazdasági szakpolitikusa, Varga Mihály pedig igen gombot nyomva támogatta a kormány adócsomagját.
A hevenyészett ellenállás azért is figyelemre méltó, mert az SZDSZ sem állt ki egységesen a kormány mellett: a vagyonadót a szabad demokraták egy része nem szavazta meg. Répássy szerint ugyanakkor tudni lehetett, hogy az SZDSZ csak a vagyonadónál lesz bizonytalan, a többi javaslat elfogadását a Fidesz szinte készpénznek vette.
Igaz, a vagyonadót 195 igen szavazattal fogadták el, ami még akkor is elegendő lett volna, ha a parlament összes képviselője jelen van. Az ellenzéki padsorokból ugyanakkor többen is hiányoztak. Répássy szerint a szavazásról 8 fideszes képviselő igazoltan volt távol, a többiekről viszont nem tud. "Azt, hogy a másik 8 hiányzó hol volt, azt nem tudom" - tette hozzá a frakcióigazgató.
A szavazáson 4 fideszes a párt elutasító álláspontja ellenére igennel szavazott az adócsomagra - a frakcióigazgató szerint ez "nem bocsánatos bűn". Répássy ugyanakkor azt mondta, hogy mind a négy képviselő véletlenül nyomott rossz gombot, tudomása szerint Varga Mihály, Balogh József, Fehérvári Tamás és Kerényi János is mellényúlt.
Az ülésteremben nagy hangzavar van, 10 másodperces különbséggel jönnek a szavazások, ilyenkor előfordul, hogy egy képviselő téved, és mellényúl - magyarázta a gikszert Répássy. A frakcióigazgató szerint ugyan "nem normális" az ilyen hiba, mivel azonban a képviselők nem szándékosan szavaztak át, a párt nem is tervez szankciókat ellenük.
(Origó nyomán Kuruc.info)
http://www.kormanyvalto.hu/index.asp?inc=blognezet&id=12116
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-01 20:52:35, szerda
|
| |
| |
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Széljegyzet Kéri Edit "Kik lőttek a Kossuth téren '56-ban" című könyvéhez
Amint az ismeretes, 1956. október 25-én a Gerő Ernő lemondását követelő tüntetőkre golyózáport zúdítottak a Kossuth teret övező épületek tetejéről korábban mások által vitatatott hovatartozású fegyveres egységek. 1956. októberében-novemberében-decemberében ez volt a legvéresebb nap. Erről a véres napi eseményről szól Kéri Edit könyve.
A könyvből sugárzik Kéri Editnek az igazság a felderítése iránti elkötelezettsége. Az igazságénak, ami független a politikától és a csoportérdekektől. Hatalmas és kitartó tényfeltáró munkának az eredménye ez a könyv, és ebben a tekintetben páratlan az 1956. október 25-i, Kossuth téri vérengzéssel foglalkozó szakirodalomban is. További erénye a könyvnek, hogy a szerző külön is felhívja a figyelmet a más szerzők állításai és az adatokkal igazolt tények közötti ellentmondásokra.
Nagy érdeme a szerzőnek, hogy név szerint felsorolja a védtelen tüntetőkre tüzelők jelentős részét. E fegyveresek közül soknak az 1956. utáni életútjáról is figyelemre méltó adatokat közöl.
Erényei mellett, sajnos, gyengéi is vannak a könyvnek. A könyv szerkezetében is, mondatfűzéseiben is és az egyes mondatok fogalmazását tekintve is méltatlan a rendkívül értékes adattartalomhoz, a szerző egyes személyes megjegyzései pedig olykor ellenérzést válthatnak ki. Ráadásul a megjegyzések (és nemcsak a személyes jellegű megjegyzések) sokszor zavaróak; gyakori, hogy nehéz megállapítani, hogy hol kezdődik a megjegyzés, vagy hogy hol a megjegyzés vége.
Hangsúlyoznom kell: gyengéi ellenére is valóságos kincsesbánya ez a könyv azok számára, akiket a tények érdekelnek. Nagy elszántság és türelem kell a könyv elolvasásához, de megéri. Olyan tényeket közöl, amelyek teljesen hiányoznak a hivatalos tankönyvekből, és csak morzsákban, az összefüggésekből kiragadva - nem ritkán hamis összefüggésekbe ágyazva - lelhetők fel - ha egyáltalán fellelhetők - a szakirodalomban.
A könyv megerősítette azt a véleményemet, hogy az 1956. október 25-i, Kossuth téri vérengzés előre eltervezett cselekmény volt. A vérengzést már október 24-én eltervezték azok, akik halála után is Sztálinban látták az emberiség megváltóját. Természetesen, az már a közbejött történések következménye, hogy a vérengzésre épp 25-én 11 óra tájt került sor, és hogy ennek egyes részletei épp úgy alakultak, ahogyan végül is megvalósultak.
Véleményem szerint '56. októberében két "pukkista" csoport befolyásolta leginkább az eseményeket a háttérből. Mindkét csoport kommunista volt.
A "kis pukk"-on serénykedőknek az volt a céljuk, hogy elsöpörjék az útból a hruscsovi "reform"-elképzelések ellenzőit, és hogy e "reformok" megvalósítása érdekében Nagy Imrét és a köréje csoportosult kommunistákat juttassák hatalomra. Azt gondolom, hogy a "kis pukk" szervezését Hruscsovék nem adták ki albérletbe, és csak a Szovjetunió titkos szolgálatainak a közvetlen munkatársai dolgoztak rajta.
Úgy vélem, hogy Nagy Imre közvetlen környezetének a tagjait sem vonták be a "kis pukk" szervezésébe. Kívül tartásuknak az is oka lehetett, hogy olyan emberekre volt szükségük, akik feddhetetlenek a szabadságszerető embereknek és Nyugat-Európa baloldali értelmiségeinek a szemében. Olyan emberekre, akik a későbbiekben sem lesznek azzal vádolhatók, hogy részt vettek valamiféle "kis pukk"-nak a szervezésében. Kívül tartásuknak még inkább oka lehetett viszont az a tény, hogy Nagy Imrének még a közvetlen környezetében is voltak olyan kommunisták, akik jó viszonyt ápoltak Sztálin rendíthetetlen híveivel is. Nagy Imrének és közvetlen környezetének a "kis pukk" tudatos szervezésétől való távoltartásával azonban jól megfért, hogy felkészítsék Nagy Imrét és elvbarátait arra a lehetőségre, hogy ők kapják meg a hatalmat. Úgy vélem, hogy Hruscsovék Mikojant bízták meg azzal, hogy politikailag megfelelően használja ki a "kis pukk"-ból adódó lehetőségeket (figyelemre méltó, hogy Mikojan már 24-én Budapesten volt). Aligha vitatható, hogy Nagy Imre kész volt vállalni a hatalomátvételt.
Itt jegyzem meg, hogy a "kis pukk" tervébe jól beilleszthető volt a Szovjetunió hadseregének felkészülése arra a lehetőségre, hogy lerohanja Nyugat-Európát (Gosztonyi Péter is ismerteti "Föltámadott a tenger" című könyvében azt a tényt, hogy 24-ére virradó éjjel szovjet katonai törzs települt a Honvédelmi Minisztérium egyik szárnyába, méghozzá Malinyin hadseregtábornok vezetésével, aki a Szovjetunió hadserege vezérkari főnökének az első helyettesi tisztségét töltötte be). Én úgy gondolom, hogy az erre a lehetőségre való felkészülésről Gerő Ernő és közvetlen környezete is tájékoztatva volt.
Ismeretes, hogy ez a támadás végül is elmaradt. Hogy miért maradt el, nem tudom; de nem tartom kizártnak, hogy a támadást elrendelő parancs kiadásának az elmaradásában valamekkora szerepe volt - többek között - az általunk vívott szabadságharcnak és forradalomnak (saját szóhasználatomban: forradalmas szabadságharcnak) is, különösképpen is annak a ténynek, hogy a nyugat-európai baloldali értelmiség számot tevő része határozottan rokonszenvezett Nagy Imrével és a munkások által kezdeményezett, az ő saját akaratukból szerveződött munkástanácsokkal. Úgy vélem ugyanis, hogy mindezek miatt a Szovjetunió hadseregének a forradalmas szabadságharcunk leverésére indított agressziója a Szovjetunió addigi nyugati támogatóinak jelentős hányadát elbizonytalanította a Szovjetunió támogatásában. Bizonytalanná vált tehát azok köre, akikre a Szovjetunió hadserege támadás esetén támaszkodhatott volna az elfoglalt területeken. Ennyiben gondolom úgy, hogy a forradalmas magyar szabadságharc is fékezte a Szovjetunió támadó szándékát. (Véleményem szerint az volt a biztos jele annak, hogy a Szovjetunió politikai vezetése végleg úgy döntött, hogy - legalábbis egyelőre - nem kísérli meg Nyugat-Európa katonai lerohanását, hogy lezárták az ún. "Magyar Népköztársaság" nyugati államhatárát. Egészen addig az ideig, amíg nyitva volt hagyva a nyugati államhatár - vagyis december közepéig - , a Szovjetunió vezetősége hezitált, hogy induljanak-e a katonák, vagy ne.)
A "kis pukk" végrehajtása azonban nem a tervek szerint alakult. Sztálin itteni hívei ugyanis értesültek a "kis pukk" előkészületeiről. Jól értesültségüket alighanem elsősorban Andropovnak, a Szovjetunió akkori budapesti nagykövetének, régi KGB-snek, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja későbbi főtitkárának köszönhették (Andropov, Jurij Vlagyimirovics 1967-ben a KGB elnöke lett, és egészen 1982-ig ő vezette a KGB-t).
Sztálin itteni hívei (Andropovval egyetértésben) "nagyobb pukk"-nak a kiprovokálása mellett döntöttek. Olyan "pukk"-nak a kiprovokálása mellett, amelyik arra a véleményre juttatja a Szovjetunió vezetőit, hogy az ún. "Magyar Népköztársaságban" nincs helye engedményeknek, hogy (alkalmasint Rákosi, Gerő, Révai és Farkas nélkül, de) határozottan folytatni kell a "kemény kéz" politikáját (jobb megoldás híján akár Nagy Imre vezetésével), és hogy ebben az államban a Szovjetuniónak csak ők, Sztálin megalkuvást nem ismerő hívei a megbízható szövetségesei.
Bár október 23-án délután a tüntetők nem gondoltak szabadságharcra, és forradalomra sem, a percről percre növekvő tömeg láttán a "kis pukk"-ot szervezőknek észre kellett volna venniük, hogy nagyon veszélyes játékba kezdtek, a "nagyobb pukk"-on serénykedők számára pedig nyilvánvalóvá kellett volna válnia, hogy ha továbbra is "nagyobb pukk"-ot akarnak, akkor a bekövetkező "pukk" nem "kis pukk" és nem is "nagyobb pukk", hanem "nagy pukk" lesz. Mindkét szervező csoport megmaradt azonban - legalábbis egyelőre - az eredeti terveinél.
Valószínűtlennek tartom, hogy az események forradalmas szabadságharccá terebélyesedhettek volna, ha a "nagyobb pukk"-ot szervezők nem akarják minden áron megakadályozni még a hruscsovi "reformokat" is, és ha időben lemondanak arról a tervükről, hogy "nagyobb pukk"-ot provokáljanak. Az a fajta kiválasztottság- és küldetés-tudatuk azonban, amelyik nem ismer erkölcsi gátat, megakadályozta őket abban, hogy lemondjanak a tervükről.
1956. október 25-én több, mint ezer békés tüntetőt lőttek le a Kossuth téren a Sztálinban töretlenül hívő kommunisták. Ez az emberiség- és nép-ellenes bűntény nemcsak a történések elmérgesítését célozta, de ezzel a vérengzéssel csapdát is állítottak Nagy Imrének (sőt, Hruscsovnak is). Ha Nagy Imre a vérengzők oldalára áll, nemcsak hitelét veszti, és vége az általa szorgalmazott reformoknak, de a gyilkosok cinkosa is lesz, és mint ilyen, hazaárulóvá is válik. Ha viszont szembe fordul a gyilkosokkal, akkor szinte lehetetlenné válik, hogy megakadályozza, hogy egy táborba kerüljön azokkal a szabadságharcosokkal, akik elutasították, hogy vezető szerepe legyen a kommunista pártnak; ha pedig velük egy táborba kerül, akkor nemigen tudja elkerülni, hogy szembe kerüljön a Szovjetunióval. Én magam bizonyos vagyok abban, hogy a vérengzés kitervelői arra számítottak, hogy Nagy Imre, az egykori KGB-s, aki mindig hű volt a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjához, és aki (ha olykor nyögve nyelősen is, de végül) mindig teljesítette a Párt utasításait, nem fog szembe fordulni velük.
Úgy tűnik, hogy Nagy Imre átlátta helyzetét, és a szabadságharcosok mellett döntött. Már az október 25-én délután elhangzott rádióbeszédében bejelentette, hogy a kormány kezdeményezi, hogy tárgyaljanak a Szovjetunió csapatai itt-tartózkodásának a kérdéséről.
Ki tudja, hogy hazaszeretete mellett milyen mértékben befolyásolta Nagy Imrét ebben a döntésében az a tény, hogy az egyetemi és a főiskolai hallgatók - akiknek túlnyomó többsége akkoriban munkás vagy paraszt származású volt - gyakorlatilag egységesen csatlakoztak a szabadságharchoz, és hogy tömegesen csatlakoztak a munkások is? Nagy Imre minden bizonnyal hatalmas katarzist élt át, amikor annak árán is, hogy szembe kerül addigi elvbarátainak többségével, hazájának és - az adott helyzetben - egyben a hallgatóknak és a munkásoknak az oldalára állt. Megtisztulván, a továbbiakban már életével fizetve is hű maradt hazájához és a munkásokhoz.
A hallgatóknak és a munkásoknak a szabadságharchoz való csatlakozása alapján is megalapozottan vélhette Nagy Imre, hogy elgondolásainak elég sok támogatója van ahhoz, hogy azok fontos elemeit akkor is meg tudja majd valósítani, ha megszűnik a kommunista párt vezető szerepe. Lehet, hogy ez is befolyásolta őt a döntésében.
Utóbb Nagy Imre döntése mellett szólt a munkástanácsok gyors térnyerése is a szabadságharcosok követelései nyomán kibontakozó, új hatalomban. Ezek a munkástanácsok a munkások önszerveződéséből születtek, a munkások kezdeményezésére jöttek létre a gyárakban és az üzemekben a szabadság néhány napja alatt. Mindezzel összefüggésben külön is hangsúlyozni kívánom, hogy ezek a munkástanácsok a munkások szabad akaratából alakultak, és ezért csak külső jegyeik némelyikében hasonlítottak az 1963. és 1992. között Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságnak nevezett államban volt munkástanácsokhoz.
Nagy Imre egyértelmű döntése meglepte azokat a kommunistákat, akik változatlanul lelkesedtek Sztálinért, sőt, meglepte közvetlen környezetének jelentős részét is. Ennek tudható, hogy az ÁVH-s egységeknek addig előre eltervezetten tűzparancs nélkül maradt része továbbra sem kapott parancsot, ami oda vezetett, hogy váratlan gyorsasággal felbomlottak ezek az egységek. Az egységek felbomlásához hozzájárulhatott az is, hogy a "nagyobb pukk"-ot akarók immáron egyértelműen arra törekedtek, hogy minél nagyobb felfordulás legyen, hogy aztán a felfordulásra is hivatkozva kierőszakolják a Szovjetunió hadseregének tényleges beavatkozását.
Szóltam már róla, hogy az októberi események kitűnő lehetőséget biztosítottak a Szovjetunió hadseregének arra, hogy álcázza felvonulását. Tény az is, hogy a Szovjetunió hadserege élt is ezzel a lehetőséggel. Mindezek ismeretében mégis úgy vélem, hogy botorság azt gondolni, hogy ez az álcázás volt azok célja, akik a háttérből elindították az ellenőrzésük alól utóbb kiszabadult eseményeket 1956. októberében. Megfontolandónak tartom viszont azt a véleményt, hogy a Szovjetunió vezetősége egyszerre több vasat is tartott a tűzbe: "reform"-ot is, meg álcázást is. Az adott helyzetben jól kiegészítették ezek egymást.
Amint az közismert (és már említettem is), az események lényegesen másként alakultak, mint ahogyan azt a "kis pukk" tervezői szerették volna, és a Szovjetunió vezetőinek körében egyre erősödött az a vélemény, hogy a Nagy Imre kormány a Szovjetunió számára elfogadhatatlan útra tért. Egyre inkább az lett a véleményük, hogy a Szovjetunió hadseregének vissza kell állítania azoknak a kommunistáknak az uralmát, akik számára az eszméhez való hűség a Szovjetunióhoz való hűséget jelentette, és akik - a régi kommunisták elleni koncepciós perektől eltekintve - a maguk részéről legfeljebb taktikai okból kívántak változtatni Leninnek és az ő örökébe lépő Sztálinnak a módszerein.
Hruscsov véleményének a változását is jelzi, hogy a Köztársaság téri pártház október 30-i ostromának és az ottani atrocitásoknak a kiprovokálása már nemcsak a "nagyobb pukk"-ot szervezők műve volt. Ez a provokáció a Szovjetunió titkosszolgálatai közvetlen munkatársainak és az ezekkel az ügynökökkel közvetlen kapcsolatban álló kommunisták közül az előbb említett, a Szovjetunióhoz hű bolsevikoknak a közös műve volt. A Pártház elleni támadásnak és a Pártház elfoglalását követő, néhány népítéletnek a kiprovokálásában tehát már olyan kommunisták is részt vettek, akik nem tartoztak a "kis pukk"-ot szervezők közé, és a "nagyobb pukk"-on mesterkedők közé sem tartoztak, de a forradalmas szabadságharc átmeneti sikerének a napjaiban is a Szovjetunióhoz való hűséget tartották a kommunista eszméhez való hűség legfőbb ismérvének.
A Köztársaság téri pártháznál történtekért felelős bolsevikok közé tartozik Münnich Ferenc dr. is, aki október 30-án a Nagy Imre kormány minisztere volt. Ő volt az a miniszter, akinek kötelessége lett volna, hogy megakadályozza az atrocitásokat, de Nagy Imre többszöri sürgetésére sem intézkedett (egyáltalán nem mellesleg: a Pártházban tartózkodó kommunisták vezetőjét, Mező Imrét hátulról, vagyis a Pártházból lőtték le, amikor kijött az épületből, hogy megadja magát).
Itt jegyzem meg, hogy a forradalmas magyar szabadságharc egész tartama alatt összesen 29 kommunista vesztette életét népítélet következtében, ami példa nélkül alacsony szám a szabadságharcok és forradalmak történelmében. E néhány kivételtől eltekintve az elfogott ÁVH-sokat őrizetbe vették, méghozzá azzal a céllal, hogy a viszonyok rendeződése után rendes bíróság elé állítsák közülük azokat, akik bűncselekményeket követtek el. Az őrizetbe vett ÁVH-sokat november 4-e után egyszerűen szélnek eresztették a szabadságharcosok, amit az ÁVH-sok jelentős része megszégyenülésként élt meg. Azt követően, hogy a Szovjetunió hadserege vérbe fojtotta a forradalmas magyar szabadságharcot, a volt ÁVH-sok közül sokan kényszeres bosszúállókká váltak. Kitalált rémtörténeteik legalább annyira szolgálták megszégyenülésük belső ellentételezését, mint bosszú vezérelte cselekedeteik indoklását.
Egy nappal a Pártház ostroma előtt, október 29-én Izrael Államnak, az Egyesült Királyságnak és a Francia Köztársaságnak a hadereje közösen megtámadta Egyiptomot, majd elfoglalta a Szuezi csatorna övezetet. Ez a kalandor cselekmény a forradalmas magyar szabadságharc hátbatámadását jelentette. E naptól kezdve ugyanis a Szovjetuniónak keményen és határozottan kellett fellépnie: alig maradt esély arra, hogy elkerülhető legyen a Szovjetunió hadseregének támadása a Szovjetunióhoz rendíthetetlenül hű kommunisták uralmának visszaállítására.
Régóta foglalkoztat az a kérdés, hogy október 30-án vagy néhány nappal később miért nem indult meg a Szovjetunió hadserege, hogy lerohanja Nyugat-Európát? Az Egyesült Királyság és a Francia Köztársaság haderejének jelentős része le van kötve a Közel-Keleten, a Nyugat-Európa számára létfontosságú olajszállítmányok elakadtak (az olajszállító hajók nem tudtak átjönni a Szuezi csatornán), az arab világban felerősödött a Nyugattal szembeni ellenszenv, a Szovjetunió hadserege pedig indulásra kész. Azt a vélekedést, hogy a mi forradalmas szabadságharcunk jelentette az akadályt, oly annyira gyermetegnek tartom, hogy még mosolyogni sem tudok rajta. A Szovjetunió hadseregének egységei egyszerűen körbezárhatták volna az ellenálló gócokat, s késedelem nélkül mehettek volna tovább. Én magam nem találok más elfogadható magyarázatot, mint azt, hogy a Szovjetunió vezetői alaposan meghányták-vetették, hogy ha a hadsereg megindul, hogy lerohanja Nyugat-Európát, akkor könnyen atomháborúvá terebélyesedhetnek a harcok. Ezért én úgy gondolom, hogy végül úgy döntöttek, hogy inkább nem támadnak, ha a Közel-Keleten levő szövetségeseiket más módon is meg tudják védeni.
Egyre aggasztóbb helyzetében a Nagy Imre kormány abban reménykedett, hogy ha sikerül gyorsan elérnie, hogy békések és nyugodtak legyenek az életkörülmények az állam területén, akkor a Szovjetunió végül el fogja tűrni, hogy semleges állam legyen az ún. "Magyar Népköztársaság". Sikerült is megegyeznie Nagy Imrének a szabadságharcosokkal, hogy a nemzetőrségnek, a honvédségnek és a rendőrségnek a tagjai közösen fognak járőrözni, sikerült gátat vetni az újabb atrocitások elé, a munkástanácsok pedig felkérték a munkásokat, hogy november 4-én, hétfőn vegyék fel a munkát.
A Szovjetunió vezetői felismerték: ha azt akarják, hogy ismét azoké a kommunistáké legyen az uralom az ún. "Magyar Népköztársaságban", akik igenlik a velük való katonai szövetséget, akkor legkésőbb november 4-én hajnalban meg kell támadniuk a magyar szabadságharcosokat. Felismerésüket tett követte.
A támadás következtében végleg a múlté lett, hogy Hruscsov-Gomulka-Nagy Imre-Titó-Nasszer "reformtengely" jöjjön létre, sőt, minden "reformelképzelés" kilúgozódott. Ez Hruscsov belpolitikai vereségét is jelentette.
Ráadásul a szabadságharc vérbefojtása hatalmas erkölcsi veszteséget okozott a Szovjetuniónak a nyugat-európai baloldali értelmiségiek körében. Ezt a veszteséget sikerült ugyan idővel mérsékelni az események célzatos eltorzításával és a szabadságharcosok rágalmazásával, de a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elleni 1968-as katonai agresszió gyanússá tette a baloldali értelmiségiek jelentős része számára a Szovjetunió propagandistáinak az 1956-os eseményekre vonatkozó állításait is, és sokuknak felnyílt a szeme. Lehet, hogy '56. nélkül elfogadták volna a '68-as agresszió indoklásait, '56. és '68. együtt azonban már elgondolkodtatta őket.
Természetesen, a Szovjetunió nem hagyta szó nélkül Egyiptom megtámadását. Annál is inkább nem, mert Egyiptom a Szovjetunió biztatására vette át a teljes ellenőrzést a Szuezi csatorna felett, és ez a cselekménye volt az, ami végül is Izrael Állam, az Egyesült Királyság és a Francia Köztársaság haderőinek a forradalmas magyar szabadságharc elárulását jelentő időpontban végrehajtott, közös támadásához vezetett.
Számomra egyértelmű, hogy az Egyiptom elleni támadás időpontjának megválasztása alku-ajánlatot is jelentett az Egyesült Királyság és a Francia Köztársaság részéről: övék a Szuezi csatorna övezet, a Szovjetunióé pedig Belmagyarország (az ún. "Magyar Népköztársaság"). Nyugat-Európa két vezető államának az irányítói tulajdonképpen a néhány hónappal korábbi "status quo"-hoz való visszatérést szorgalmazták.
A Szovjetunió vezetősége azonban elutasította, hogy visszatérjenek ehhez a "status quo"-hoz. A Szovjetuniónak a "reform"-elképzelések lényegi elemeiről lemondani kényszerült új vezetősége nem fogadhatta el, hogy az arab világ előtt is vereséget szenvedjen: Hruscsov rakétatámadással fenyegette meg a Szuezi csatorna övezetet megszálló katonai egységeket.
A nyugati hatalmak megértették, hogy a békéhez nem elég, hogy szabad prédának hagyták az ún. "Magyar Népköztársaságot" - Belmagyarországot - , és hogy változatlanul hatályban levőnek ismerték el a Jaltai Egyezményt: megértették, hogy békén kell hagyniuk a Szovjetunió közel-keleti szövetségeseit is. Megjegyzem: személyes véleményem szerint a Szovjetunió sokkal inkább eltűrte volna azt, hogy semleges állam legyen az ún. "Magyar Népköztársaság", mint azt, hogy elveszítse közel-keleti befolyását.
Ismeretes, hogy Hruscsov fenyegetéseit követően a támadó államok rövid időn belül visszavonták haderőiket a Szuezi csatorna térségéből. Ezek a történések (Hruscsov fenyegetőzései, majd a csapatok kivonása) hatalmas tekintélyt szereztek a Szovjetuniónak elsősorban az arab világban, de az egész muszlim világban is, sőt, azon túl is. Megkezdődött a kommunista szervezetek diadalmenete az egykori gyarmatok területein alakult államokban, és ki tudja, hogy ma hol tartanának ezek a szervezetek, ha nem lépnek fel súlyos ellentétek a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság között.
Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában a kommunista szervezetek többnyire ma is szilárdan tartják hadállásaikat, sőt, ha immáron lassan is, de folyamatosan nyomulnak előre. Ázsia, Afrika és Latin-Amerika más, mint Nyugat- és Közép-Európa.
Elgondolkodtató, hogy Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában azt követően is jelentősek maradtak a kommunista szervezetek tömegbázisai, hogy napvilágra kerültek a Pol Pot kambodzsai vezető által irányított kommunisták vérengzéseit bizonyító tények, hogy a Szovjetunió népirtást megvalósító katonai agressziót követett el Afganisztán ellen, és hogy felbomlott a Szovjetunió. Ráadásul a mostani gazdasági válság sokak szemében növeli ezeknek a szervezeteknek a hitelét.
Szóltam már Hruscsov "reform"-elképzeléseiről, a "kis pukk" tervéről és a Nyugat-Európa katonai lerohanására tett előkészületekről, nem különben a "nagyobb pukk"-on mesterkedőkről és a Kossuth téri vérengzésről, továbbá a Köztársaság téri Pártház elleni támadás kiprovokálásáról és a Szuezi csatorna övezetben végrehajtott katonai cselekményekről. Mindez hozzátartozik az 1956-os forradalmas szabadságharc történetéhez. Aki hallgat róluk, az vagy csak arra törekszik, hogy egy-egy részletnek ismertesse a hiteles történetét (amint teszi ezt értékes könyvében Kéri Edit), vagy pedig - alkalmasint akaratlanul - elferdíti a történéseket. A jó szándékú írástudók általában mitikussá emelik a forradalmas magyar szabadságharc eseményeit, amikor az összefüggésekből kiragadva tárgyalják azokat.
Gondolja csak végig bárki a következőket: Adottak jól szervezett, jól kiképzett, fegyelmezett ÁVH-s egységek. Ezek az egységek együttesen nagyobb erőfeszítés nélkül is képesek lennének október 24-re virradóra helyreállítani a rendet Budapesten. Mindegyik egység bevethető lenne, de csak néhány kap tűzparancsot. Így aztán a tűzparancsot kapott egységek magukra maradnak. Elszigetelt lövöldözéseikkel inkább a szabadságharc gerjesztését szolgálják, semmint annak elfojtását. Miért nem vetették be a többi egységet?, a legénység kész volt rá, sőt, várta!
Az 1956-os forradalmas magyar szabadságharc kitörésének története nem tárgyalható hitelesen a fenti a kérdésnek a megválaszolása nélkül. Ne várjuk azonban, hogy majd közvetlen bizonyítékok kerülnek elő arról, hogy mi történt a háttérben. Ez ellentétes lenne a kommunista szervezetek gyakorlatával.
Az 1956-os események hatalmas, világpolitikai jelentőségű - legalább Európát és az arab világot illetően: történelmi jelentőségű - játszmának a részeit képezik. Ebben a játszmában terven felüli esemény-sorozatot (nem "kis pukk"-ot és nem is "nagyobb pukk"-ot, hanem "nagy pukk"-ot) alkot a forradalmas magyar szabadságharc.
Az eddigiekben elmondottakban szükségképpen található néhány olyan állítás is, amelyik nem bizonyítható közvetlen módon. Köszönettel veszek minden észrevételt, kiigazítást, megerősítést vagy cáfolatot.
Visszatérve Kéri Edit "Kik lőttek a Kossuth téren '56-ban" című könyvére, kénytelen vagyok újból szóvá tenni, hogy nagyon nem szerencsés a könyv szerkezete. A könyv rossz szerkezete miatt kigyűjtöttem és időrendbe soroltam a fontosabb eseményeket. Mivel minden esetben 1956. októberi eseményről van szó, ezért az évet és a hónapot nem tüntetem fel.
- 21-22.: A Románia Népköztársaságnak a Magyar Népköztársasággal határos területein behívják szolgálatra a Szovjetunió hadseregének szabadságon tartózkodó tisztjeit. Ugyancsak szolgálatra hívnak be németül (!) vagy magyarul beszélő tartalékos tiszteket Románia Népköztársaságnak a hadseregébe.
- 22-én vagy 23-án: A Szovjetunió hadseregének egyes egységei - az államhatárt átlépve - Temesvárról a Magyar Népköztársaság területére vonulnak (majd továbbmennek Szegeden át Budapest felé). Hasonló csapatmozgások történnek Kárpátalja és Szatmár térségében (20-án és 21-én a Szovjetunió hadseregének katonái pontonhidakat szerelnek össze a Tiszán Záhony körzetében, aztán 24-én reggel ezeken a hidakon jönnek a Magyar Népköztársaság területére). (Ezeket a tényeket pontosan ismerteti az ENSz vizsgálóbizottságának jelentése.)
- 23.: Az ÁVH lőállásokat épít ki az Országházban, annak Kossuth tér felőli oldalán, továbbá a Kossuth teret övező többi épületnek a tetején.
- 23-ról 24-re virradó éjjel: A Szovjetunió hadseregének tisztjeiből álló törzs rendezkedik be a budapesti Honvédelmi Minisztérium épületének egyik szárnyában. A katonai törzs vezetője: Malinyin hadseregtábornok, a Szovjetunió hadserege vezérkari főnökének az első helyettese.
- 23-ról 24-re virradó éjjel: A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége Katonai Bizottságot választ, mely teljhatalmat kap arra, hogy Budapesten helyreállítsa a rendet.
A katonai Bizottság vezetője: Kovács István (születéskori neve: Rosner Jenő), a Magyar Dolgozók Pártja budapesti pártbizottságának első titkára,
a Katonai Bizottság többi tagja:
Földes László,
Fehér Lajos,
Mező Imre,
a belügyminiszter (Piros László) és
a honvédelmi miniszter (Bata István).
- 24.: Budapestre jön Mikojan, Anasztasz Ivanovics, Hruscsov "reformer" "jobbkeze" (valójában kiváló képességű alkalmazkodó - az egyik anekdota szerint szakadó esőben, ernyő nélkül úgy ment át a moszkvai Vörös tér egyik oldaláról a másikra, hogy egyetlen csepp eső sem esett a fejére). Vele együtt jött Szuszlov, Mihail Andrejevics (a II. világháború befejezése után őt küldték "főkomisszárnak" Litvániába, ahol főként kegyetlenségével tűnt ki; később, 1964-ben pedig ő volt a Hruscsovot megbuktató puccs egyik fő szervezője).
- 24.: Nagy Imre rádióbeszédben bejelenti, hogy ő lett a Minisztertanács elnöke. Mivel azonban ekkor még nem volt az, ezért fel kell tételezni, hogy valakiktől kellő biztosítékot kapott arra, hogy az lesz. Ezt a biztosítékot csak a Szovjetunió küldöttsége (személy szerint Mikojan és Szuszlov) tudhatta megadni.
Ennek az "előre hozott" bejelentésnek nyilvánvalóan az volt a célja, hogy elbizonytalanítsa az embereket abban a szándékukban, hogy csatlakozzanak a szabadságharcosokhoz. Ez a bejelentés azt kívánta sugallni, hogy nincs szükség a szabadságharc folytatására, hiszen már Nagy Imre a miniszterelnök.
- 24-e délután: A Katonai Bizottság kijárási tilalmat rendel el. A tilalmat a Minisztertanács nevében olvassák be a rádióban. Néhány órával később a Katonai Bizottság statáriumot hirdet ki.
- 24-e és 25-e: A Partizánszövetség vezetősége - minden bizonnyal Földes Lászlónak (előzetesen Apró Antallal és a "nagyobb pukk"-on mesterkedő kommunisták csoportjának más vezetőivel egyeztetett) kérésére - fegyverbe hívja a veterán kommunistákat, hogy fegyveres fellépéssel segítsék a "rend" helyreállítását (a Szovjetunió helytartóságát azidáig megtestesítő Rákosi-Gerő-Révai-Farkas "négyesfogat" uralta rendnek a helyreállítását). A személyes megkeresések nyomán sokan jelentkeznek a Partizánszövetségben azok közül a kommunisták közül, akiket aggodalommal és félelemmel töltött el az ÁVH tétlenségének és a váratlan hevességgel kitört szabadságharcnak a következtében kialakult helyzet. Olyanok is vannak a jelentkezők között, akiket korábban félreállított a Rákosi-Gerő-Révai-Farkas "négyesfogat".
- 25-re virradó éjjel: Ülésezik a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége. A Központi Vezetőség ülését többször is megszakítják, hogy külön is tudjon tárgyalni a Politikai Bizottság (a Központi Vezetőség százöt tagú volt, és ebből a százöt főből tízenhárman alkották a Politikai Bizottságot). A Politikai Bizottság tanácskozásain Mikojan is részt vesz (és feltehetőleg Szuszlov is). A Politikai Bizottság ajánlást fogad el, hogy Nagy Imre legyen a Minisztertanács elnöke, és hogy Apró Antal vegye át a Katonai Bizottság vezetését.
- 25-én hajnali 1 5 óra tájt: Késhegyig menő vita után - nem kis mértékben Mikojan nyomására - a Központi Vezetőség lemondatja Hegedűs Andrást a kormányfői tisztségről, és Nagy Imrét jelöli a Minisztertanács elnökének (Dobi István, a "Magyar Népköztársaság" akkori államfője pedig azonnal megbízza Nagy Imrét, hogy legyen a Minisztertanács elnöke, és ezt a megbízást Nagy Imre azon melegében elfogadja).
- 25-én reggel (3 6 óra tájt): Nagy Imre részlegesen feloldja a kijárási tilalmat.
- 25-e reggel: A Szovjetunió hadseregének két páncélosát a Múzeum körút-Rákóczi út találkozásához vezénylik. A legénység parancsot kap, hogy tűrje a lakosok barátkozását. A páncélosok legénységével barátkozó emberek magyar zászlót tűznek az egyik páncélos lövegének a csövébe.
- 25-e reggel 7-8 óra: Teherautónyi utcai ruhás fegyveres megy be a Földművelésügyi Minisztérium épületébe.
- 25-e reggel 8 óra tájt: Folytatódik a Központi Vezetőség ülése. Az ülésen Nagy Imre nincs jelen (talán lepihent, vagy épp a kormányalakítással van elfoglalva).
Kádár János bejelenti, hogy Kovács Imre nem vállalja az egyszemélyi felelősséget a Katonai Bizottság tevékenységéért, és a Politikai Bizottság ajánlására hivatkozva Apró Antalt javasolja a Katonai Bizottság vezetőjének. A Központi Vezetőség a javaslatot elfogadja, és Apró Antal kérésére az állam egész területére szólóan korlátozás nélküli teljhatalmat ad a Katonai Bizottságnak a szabadságharc fegyverrel történő leverésére. A Központi Vezetőség egyben felkéri Nógrádi Sándort és Münnich Ferenc dr-t, hogy legyen a Katonai Bizottság segítségére.
Annak révén, hogy a Katonai Bizottság teljhatalmat kapott a szabadságharc fegyverrel történő leverésére, a "nagyobb pukk"-on mesterkedők formailag felhatalmazáshoz jutottak a Párt (Magyar Dolgozók Pártja) részéről ahhoz, hogy megvalósítsák terveiket (történetesen Apró Antalnak a vezetésével). A Katonai Bizottságnak ugyanis majdnem mindegyik tagja a "nagyobb pukk"-on mesterkedők közé tartozott, és a felhatalmazás birtokában a "nagyobb pukk"-on mesterkedők immáron hezitálás nélkül folytatták a Kossuth téri véres provokációra irányuló tervük végrehajtását.
- 25-e reggel 9 óra tájt: Apró Antal és Földes László otthagyja a Központi Vezetőség ülését. Földes László a Partizánszövetségbe siet (a mai Zoltán utcában van az az épület, amelyikben a Partizánszövetség székhelye volt); itt magához vesz nyolcvan-száz kommunistát, és átviszi őket a Honvédelmi Minisztérium épületébe, ahol katonaruhát és fegyvert kapnak.
- 25-e reggel 9 óra tájt: Többen azok közül, akik tudomást szereztek a Kossuth téri vérengzés tervéről, megpróbálják menteni a tüntetőket:
- Orbán Lászlóné, a Központi Vezetőség egyik osztályvezetőjének a felesége, a Műszaki Egyetem MDP-pártbizottságának titkára telefonál a Műszaki Egyetemre, és kéri, hogy figyelmeztessék a hallgatókat, hogy lőni fognak a tüntetőkre. Kéri, hogy kérjék meg a hallgatókat, hogy akadályozzák meg, hogy az emberek a Kossuth térre vonuljanak. Erdélyi Tibor akkori hallgató és Hofer Miklós akkori tanársegéd ezt meg is próbálja, de sikertelenül.
- Benke Valéria, a Rádió akkori elnöke Erdős Péter újságírót kéri meg, hogy figyelmeztesse az embereket, de Erdős Péter sem jár sikerrel (Benke Valéria 23-án egészen éjfél tájig a Rádió épületében tartózkodott, majd pedig - éjfél körül - munkatársaival együtt békésen kisétált a Rádió épületéből, méghozzá az épületből a Múzeum utcába vezető autókijárón át - ugyanis sajátos módon a Bródy Sándor utcában, a Múzeum kertben és a Pollack Mihály téren határozott fellépésű emberek osztogatták jó tanácsaikat, hogy ki honnan lőjön, és e jó tanácsok következtében a Múzeum utca felől senki sem ostromolta a Rádió épületét).
- Volt olyan (utcai ruhás) ÁVH-s tiszt, aki jó ismerősét meglátva a Kossuth térre tartó tüntetők között, erőnek erejével kivezette őt a tömegből, és figyelmeztette, hogy nagy bajba kerül, ha nem megy másfele.
- 25-e délelőtt 9 óra tájt: A Katonai Bizottság feltételes tűzparancsot ad ki az Országházban vagy a Kossuth teret övező többi épületnek a tetején elhelyezkedő biztonsági egységeknek. A további történésekből egyértelműen kikövetkeztethető, hogy az egységek arra kaptak parancsot, hogy mindig akkor és addig lőjenek a tüntetőkre, amikor és ameddig a Földművelődésügyi Minisztérium épületének a tetejéről lövik őket. A feltételes parancs szerint tehát az egységeknek akkor kellett elkezdeniük lőni a tüntetőket, amikor a Földművelődésügyi Minisztérium épületének a tetejéről eldördülnek az első lövések a tüntetőkre.
A feltételes tűzparancsot a honvédelmi miniszter alá tartozó egységeknek Hazai Jenő akkori vezérőrnagy, azidőben honvédelmi miniszterhelyettes - és ebben a tisztségében egyben politikai főcsoportfőnök - , a belügyminiszter alá tartozó egységeknek maga Piros László akkori belügyminiszter, a félkatonai egységeknek pedig Földes László adta ki.
- 25-e délelőtt 9-10 óra körül: A Szovjetunió hadserege azon két páncélosának a legénysége, amelyiket előzőleg a Múzeum körút-Rákóczi út találkozásához vezényeltek, parancsot kap, hogy vigyék a tankjaikat az Országház elé. A két tankot hatalmas, lelkes tömeg követi. A térhez érve az egyik tank elkanyarodik (nyilván: újabb parancsot kapott), és csak a másik tank megy be a térre. Ez a tank az Országház oroszlános kapujánál foglal állást. Változatlanul tart a barátkozás a tank legénysége és a tüntetők között. (Adropov, Andropov! Hogyan fordulhatott elő, hogy a tankok legénysége olyan parancsot kapott, amelyiknek a végrehajtásával gyakorlatilag a "nagyobb pukk"-on mesterkedők céljait szolgálta, hiszen ezek a tankok valósággal felvezették a tömeget a Kossuth térre?)
- 25-e délelőtt 10 óra: A Földes László által a Partizánszövetségből a Honvédelmi Minisztériumba átvezetett és ott átöltöztetett kommunisták lőállásokat foglalnak el a Földművelődésügyi Minisztérium épületének a tetején.
- 25-e délelőtt 11 óra: Apró Antal - vagy (Apró Antal előzetes beleegyezésével) Földes László - kiadja a tűzparancsot a Földművelődésügyi Minisztérium épületének a tetején elhelyezkedő, a Partizánszövetség tagjai közül toborzott, majd a Honvédelmi Minisztériumban átöltöztetett kommunistákból álló, félkatonai egységnek: "Tűz a fasisztákra!". Megkezdődik a mészárlás.
A "fasiszták": fegyvertelen emberek, akik Gerő Ernő lemondását követelik, apák és anyák karjukon gyermekükkel, fiatal anyák, akik a szabadság reményétől mámorosan tolják maguk előtt babakocsiban az apróságukat. Ők azok, akiket le kellett mészárolni!
A tüntetőket senki sem szólította fel, hogy hagyják el a teret. Felszólítás és más figyelmeztetés nélkül kezdték el lőni őket. A lövések teljesen váratlanul és védtelen helyzetben érték a békés tüntetőket.
Két szünetet tartva 11-től 11-ig folyt az öldöklés. Mindenkire lőttek. A menekülőkre, a sebesültekre, a már földön fekvőkre. Az első mentősökre is. Csak a kapualjak és a Földművelődésügyi Minisztérium épületének árkádjai nyújtottak védelmet. A térről elmenekülni pedig szinte lehetetlen volt, mert a térbe torkolló utcák egyik részéből szintén lőtték a tüntetőket, a másik részét pedig tűz alatt tartották.
Volt olyan kommunista a tüntetőket lövő egységek tagjai között, aki kézigránátot dobott a tüntetők közé. Különösen sok ember halt meg kézigránát-szilánktól a Rákóczi szobor környékén.
Mire a mészárlás véget ért, több, mint ezer ember maradt holtan a téren. A meggyilkoltak száma azonban ennél biztosan lényegesen több, hiszen sokan haltak meg később a sebesülésük miatt.
A tüntetőket lövő egységek nem kímélték azokat a tüntetőket sem, aki a Szovjetunió hadserege páncélosának a legénységével barátkoztak, majd a tankhoz lapulva kerestek menedéket. Ennek következtében a tankot is lövések érék, amit az események hátteréről mit sem tudó legénység a tank elleni támadásnak vélt, és ezért ismételten is tüzelt a tetőkről a tüntetőket lövő egységekre. Hiába, nincs tökéletes szervezés.
Dióhéjban elmondva: ez történt 1956. október 25-én a Budapest főváros belvárosában levő Kossuth Lajos téren, az Országház előtt. Az események teljes részletességű bemutatása még várat magára. Sokan vannak, aki ellenérdekeltek az igazság feltárásában.
Bárki joggal állapíthatja meg, hogy nemcsak a forradalmas szabadságharc kitöréséről szólva, de az október 25-i eseményeket illetően is tartalmaz az írásom néhány, közvetlenül nem bizonyított állítást. Ez az események jellegéből adódik. Gondoljuk azonban végig: vajon lehet-e közvetlen módon bizonyítani a Molotov-Ribbentrop egyezség valamennyi részletét? Bizony, nem! A történésekből azonban jól meghatározható még a részleteket illetően is, hogy mit kellett tartalmaznia az egyezségnek.
Más példával is élhetek, és még csak nem is kell nagyon visszamennünk a múltba. Maradjunk az 1956. utáni, sőt, közelmúltbeli eseményeknél. Ugyan ki ismeri azokat a háttéralkukat, melyek nyomán megszűnt a Varsói Szerződést aláíró államok szövetsége, és ki ismeri azokat a további háttéralkukat, melyek nyomán végül maga a Szovjetunió is felbomlott? Ki tudja, hogy mik voltak az eredeti tervek, és hogyan változtak a már végbement események forgatagában? A Szovjetunió bármikor felfüggeszthette volna a fegyverkezési versenyt önfeladás nélkül, és adva volt számára a lehetőség, hogy lényegét tekintve pl. olyan gazdaságpolitikára térjen át, mint amilyent ma a Kínai Népköztársaság folytat.
Tudomásul kell vennünk, hogy a ma Magyar Köztársaságnak nevezett állam területén 1957. óta az önzés társadalma épül ("kaparj kurta, neked is jut!"), és hogy 1990. után ez a folyamat felgyorsult (a gazdasági-társadalmi-politikai rendszerhármasból jelentős és az addigi folyamatokat lezáró vagy új irányba terelő változtatások történtek a gazdasági és a politikai rendszert illetően 1990. óta, de a társadalmi rendszert - az emberek egymás közötti kapcsolatainak a rendszerét - illetően változatlan maradt az addigi folyamatok jellege). Tudomásul kell vennünk azt is, hogy jelenleg ilyen társadalom van kialakulóban az Európai Unió mindegyik tagállamában és egész Észak-Amerikában, és hogy ezen társadalmak mindegyike egyben a rejtőzködő hatalmasságok társadalma is. Az ilyen társadalmakban az alsó rétegbe - általában az alsó kétharmadba - tartozó embereket többnyire az jellemzi, hogy (nagy mértékben helyzetükből adódóan) kíméletlen versenyt kénytelenek folytatni egymás ellen, mely versenyről jelentős részükkel elhitették, hogy az élet természetes velejárója. Ugyanakkor az ezekben a társadalmakban a felső rétegbe - a felső harmadba - tartozó emberekre inkább az a jellemző, hogy együttműködnek egymással (az alsó rétegbe - az alsó kétharmadba - tartozók érdekeivel mit sem törődve), és hogy az egymás közötti versengést az együttműködés szabta korlátok között tartják (ez azonban nem zárja ki, hogy akár jelentős különbségek is legyenek a felső rétegbe tartozó emberek alkotta csoportok között abban a tekintetben, hogy tevékenységeik mennyire sértik az alsó rétegbe tartozó emberek érdekeit). Az efféle a társadalmakban lassan, lopakodva, de - hosszabb időszakot tekintve - határozottan nő a kapcsolati tőkének a jelentősége és a nagytőke felett rendelkező embereknek a befolyása (megemlítem: a kapcsolati tőkének a meghatározó voltára utalva nevezik sokan - találóan - "kapcsolati szocializmusnak" a Szovjetunió itteni utolsó helytartóságát megtestesítő Kádár-diktatúra alatt volt gazdasági-társadalmi-politikai rendszerhármas végsőnek bizonyult szakaszát). A szóban forgó társadalmak összessége számos rejtőzködő hatalmasságnak a társadalma, mely hatalmasságok mindegyike szorgosan szövögeti a maga terveit. Ne várjuk, hogy terveikről jegyzőkönyveket készítsenek számunkra. (Természetesen, mindig is voltak rejtőzködő hatalmasságok, az események végső kimenetelére gyakorolt befolyásuk azonban - véleményem szerint - korábban nem volt olyan nagy horderejű, mint napjainkban; és én azt vélem érzékelni, hogy befolyásuk évről-évre nő.)
Az 1990. évi kormányalakítás után az 1956. október 25-i vérengzésre emlékeztető táblát helyeztek el a Vértanúk tere és a Kossuth Lajos tér sarkán álló ház Kossuth Lajos térre néző falán. Minden munkanap sokan haladtak el az emléktábla mellett, és többségük legalább egyszer meg is állt az emléktábla előtt. Aztán 2002. márciusában jelképes sírt építettek a téren, nem messze a Rákóczi szobortól, és erre való hivatkozással eltávolították az emléktáblát. A kicsinyke és jellegtelen sír szinte észrevétlen bújik meg a téren: oly annyira, hogy az is nehezen találja meg, aki az emlékezés virágait akarja elhelyezni a síron, ha korábbról nem tudja, hogy hol van a sír. Fontos, hogy az emléktáblát visszahelyezzék.
Kéri Edit "Kik lőttek a Kossuth téren '56-ban" című könyvét mindenkinek el kellene olvasnia, aki fontosnak tartja, hogy megismerje az igazságot. Nagy türelmet igényel a könyv végigolvasása, de megéri a fáradtságot. Ez a könyv abban is segít, hogy méltóan emlékezzünk azokra, akik a szabadságért adták életüket, és hogy okuljunk a múltunkból.
Végül el kívánom mondani, hogy vannak családok, melyek esetében a jó ízlést sérti, ha a család valamelyik tagja olyan feladatot vállal el, amelyiknek az ellátása során a magyar nemzeti érdeket kell védenie vagy szolgálnia. Kivételt képez, ha az ilyen feladat születésénél fogva "hivatalból" hárul a család kérdéses tagjára. Pontosítok: "nem hivatalból" is vállalhat ilyen feladatot ezen családok bármelyik tagja, ha előbb nyilvánosan, egyértelműen és - nem csak általánosságban, hanem - nevesítetten elmarasztalja családja tagjainak magyarellenes tetteit. Nem szükséges azonban, hogy ezeknek a családoknak a tagjai nyilvánosan foglalkozzanak családtagjaik magyarellenes tetteivel, hiszen az élet gazdag, és nagyon sokféle feladat van: lehetnek környezetvédők, katasztrófa-elhárítók, betegek istápolói és így tovább, de legyen annyi jó ízlésük, hogy nem vállalnak nem nekik való feladatot. Véleményem szerint nem szükséges külön igazolnom, hogy a szóban forgó családok közé tartozik a Habsburg család és a Károlyi grófok családja, nem különben Apró Antal családja (amint az ismeretes, az akár "szürke eminenciásnak" is nevezhető Apró Piroska Apró Antalnak a lánya, Gyurcsány Ferenc pedig Apró Piroskának a veje).
Csukás Endre
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2009-07-01 20:50:48, szerda
|
| |
| |
Jó úton halad a felvásárlás: izraeli zászló jelenítette meg hazánkat is Pereszéknél
2009. július 1. 13:38:54
Bajnai Gordon és díszes kísérete egy héttel ezelőtt járt Izraelben, de a látogatás igazán ütős, sokatmondó fotóira csak most leltünk rá. Az egyik ilyen árulkodó fénykép Bajnai és a Magyarország zsidó fölvásárlásával hencegő Simon Peresz államelnök jeruzsálemi találkozóján készült.
Még arra sem kell méltatni a gyarmatot (főleg ha ilyen öntudatos, büszke vezetői vannak), hogy saját - vagy inkább egykori - lobogóját tegyék ki
http://www.nemenyi.org/lib/gall/hirek/bajnai68.jpg
A Peresz jeruzsálemi államelnöki rezidenciáján készült, s az izraeli arab Panorama Net (PANET) hírügynökség által közzétett felvételen két dologra érdemes odafigyelni. Az egyik az, hogy a zsidóknak gazsuláló Bajnai mélyen meghajolva fog kezet a szálfa egyenesen álló Peresszel.
A másik visszatetsző látvány, hogy mindkét ülőalkalmatosság mögött izraeli zászló díszeleg.
Magyarán: Magyarország miniszterelnökét - vagy éppen magát a magyar népet - annyira sem érdemesítették, hogy a vendég tiszteletére kitegyék a magyar lobogót.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info
Forrás: Kuruc.info
http://www.nemenyi.org/default.asp?SID=1&AID=0&Direkt=Jo_uton_halad_a_fel vasarlas_izraeli_zaszlo_jelenitette_meg_hazankat_is_Pereszeknel_58384
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 15
|
|
|
|
2009. Július
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
270 db bejegyzés |
| e év: |
7232 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 4157
- e Hét: 9889
- e Hónap: 21000
- e Év: 174496
|
|
|
Offline
