Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
Hol vannak az emberek?
  2009-07-19 22:38:36, vasárnap
 
  Mindig vesztesként élni elveszítve reménységet
Önkéntes száműzetésben, sérült aurával, tűzben égve,
Kapkodva levegő után nyomással mellemen,
Ödémásan, elektromos puffadással,
Így végzem iszonyatosan életem.

Fülem, orrom, fejem összetörve,
Lábaim többször lebénultan szolidaritásban sántákkal,
Kezeim írásképtelenek, szám már nem ejti a tiszta szót.
Agyam elektromosan felpörgetve, majd letompítva,
Pedig nem zseninek születtem.

Három emberi szépség egy kisvárosban,
Egyik szőke, kék szemű - az unokanővérem,
Másik brazil egzotikus, Nóra -
Autóbalesetben meghalt rendes férjével,
S a harmadik gesztenyehajú zöld szemmel,
Én voltam valamikor.

Mennyire ritka kincse a Földnek,
Aki kívül-belül szép, harmonikus,
Akinek kis szíve összerezdül a csúf szóra,
Aki nem ismeri a rosszat, csodálja az Embert,
Nem felejti el őket soha.

Ellenség lett az Ember már régen,
Megáldozták őket apokalipszisben,
Eldeformált testtel, csúfosan hunytak el,
Családjaik szétzúzva, míg a hívők, fanatikusok, jehovák,
Misztikusok szerető családban éltek.

Ki tud ördögöt, démont, légiókat, ördögöket,
Dögöket űzni emberi testből?
Hol van itt a mennydörgés fiainak segítsége,
Kik ismerik e tudományt?
Fekete és erdő-világ tisztul testük ajánlásával.

Arat a Titok, a Halál, a Pokol angyalai,
Az erdő népe tisztul, a dzsungel gyilkol,
A börtön iszonyatot hajt végre.
Régi karmikus bűnözők szövetsége,
Minden sántával, nyomorékjával a bűnnek,
Előző létük következményeinek.

A húsállatoknak Holocaustjuk volt -
Most boldogok és szabadok, művelődési ház vezetők,
Akik azt mondják: - Menj az emberhez,
Ő nem utasítja el a bolondot, a csapást sem!
Szerepüket többször eljátszották,
csak szálkás bőrük árulja el kilétüket.

A Hús-ünnepét torban ülő Rákóczi tér
Kormányon, elmeosztályokkal osztozkodik,
Akár Dávid Ibolya Therry Blackkel,
S az egészségügybe vissza nem ment filmet rendez
Nyugati szövetségeseivel a régi betegségeknek,
Melyekhez az új deformációk társultak.

Ezen kereszteket rávetették emberekre,
Maguk tökéletesek, az ember haldoklik.
Akad-e itt valaki, aki a tűzben terjedőktől
Védelmet tud nyújtani,
Vagy csak a feketék örömünnepétől
Hangos az áldozó média?

Mi lesz a Világ sorsa szívvel bírók nélkül,
Kik ismerik a karmikusokat, s választották szét
Bűneiket ráterhelve emberekre azokat?
Nem érzem az ízeket, a szívemet, az illatokat
Évek óta, rontás minden részemen, belül,
A Győzők dicsekszenek haláltársaikkal.

Alkoholisták démonokkal élnek,
szárnyas betétes kíséreteik repülnek,
Védelmük van a lelkeseknek,
Angyalaik a fekete világnak,
A misztikus alkémistáknak, spiritisztáknak.
Temetik nyíltan az Emberséget.
  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Interjú Schuster Lóránttal
  2009-07-19 16:38:51, vasárnap
 
 

Rock Évkönyv 1981. január-december

Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János

A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük az aranykort, vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle alkémiás zsidó rendjei, a Nyomorultak 1967. óta.


A központból jöttem


Ha józan paraszti ésszel nézem a tettét, egyértelműen őrültnek kellene nyilvánítanom. 1981 novemberében egy hónapig volt Londonban, de semmit sem látott a városból! Csupán rock-koncertekre járt, minden pénzét és idejét ilyen jellegű szakanyagokba fektette. Ráadásul azzal jött haza, hogy teljesült végre élete vágya: élőben láthatta és hallhatta az "ősöket"! Régebbről ismerem, éppen ezért meg is értem Schuster Lórántot, a P. Mobil együttes vezetőjét. A londoni Parlament Big Ben-je, a Tower-híd és a Westminster apátság épületkolosszusa feltehetően eláll még néhány évtizedig, az viszont teljesen bizonytalan, hogy mikor hallhatja újból Hang Marvinék újszerűen ódon gitárzenekarát, a Négyek Bandájára keresztelt rövid életű punkcsapatot. Jézus Krisztus evilági megtestesítőjét a Szupersztárból, vagy akár a Nagy Trió harmadik tagját, Greg Lake-t! S mivel Schuster örök életében konok és megrögzött rock-hívő volt, választása nem is eshetett másra, mint az utóbbiakra! Műsorfüzet-, újság-, könyv-, prospektus- és lemezhalom közepén ülünk, így próbáljuk kiszűrni azokat az emlékeket e kirándulásból hozott hátizsákból, amelyek feltehetően mások számára is érdekesek. Néhány hét már elmúlt, így tisztult is valamelyest a Mekkát megjárt igazhívő emlékezete, remélhetően valós képet kapunk az angol főváros pop- és rockzenei életéről.
- Vittem egy kis tranzisztoros magnós-rádiót magammal, egyszer csak megszólalt a Rádió One, az ottani Kossuth adó, a gép meg kibukott a ködből. Lent rugby-, meg golf-pályákat láttam és rengeteg füves teniszpályát, amiből talán egy sincs nálunk, mert 500 évig kellene locsolni, hogy jó legyen rajta a fű.Megérkeztem, s mindjárt rohantam is az első koncertre. Összesen 17 műsort láttam, az előzenekarokkal együtt közel 40 együttest hallottam. Ilyeneket, mint a Sad Café, John Miles, Steve Hackett, Greg Lake, Ramones, Ultravox, Jam, Gang of Four, Theater of Hate, Styx, Shadows, Judas Priest, Riot, Nighwing, Budgie, Saxon, Blues Band, Santana, Tangerine Dream, dr. Hook, Gillan, Rush, Hawkwind, Starfighters, Siam és a Telephone. Megnéztem Lloyd Weber T.S. Eliot verseire írott musicaljét, a Cats-et, a Jimi Hendrix és Elvis Presley élettörténeti bemutató filmeket, Bob Marley koncertfilmjét, az Exodus-t, a Woodstock-filmet és a Music War-t, amelyikben szinte valamennyi új hullámos angol együttes szerepel, élen a Police-szal. A TV-ben is szinte kizárólag csak koncerteket néztem, s az egyik video-kazettákat árusító boltban ingyen láthattam egy Queenn koncertet. Egyébként ez volt a legolcsóbb!

- A rock-birodalom bölcsőjében kalandozó magyar zenészek és zenekarkedvelők is panaszkodnak, hogy embertelenül drágák a belépőjegyek!

- Legalábbis a mi zsebünkhöz mérve! Egy mozijegy általában három font, s minden font 60-100 forint közötti összegbe kerül nekünk. A rock-koncertekre a legolcsóbb belépő 3,50, de nem ritka a 10-12 fontos jegy sem, plusz a jegyirodák közvetítői jutaléka és a műsorfüzet 1,5-2 fontért. Szóval az itthon kapott pénz nem bizonyult elegendőnek, londoni ismerősöm segített ki.

- S mit kapnak ott ezért a pénzért a hallgatók? Milyenek például a koncert-helyek?

- Két vidéki koncerten is voltam, amit City Hall-ban, a mi fogalmaink szerint a városi művelődési központban rendeztek. Semmivel sem voltak jobban, mint a például a miskolci Vasas Művelődési Ház. Apróságok mutatták viszont, hogy profibb és nagyobb hagyományokkal rendelkező a szervezés és rendezés. A hangfalakat és a lámpákat például nem a színpad két oldalán halmozták fel, hanem felhúzták a levegőbe. Jobban lehetett látni tőlük és jobb is volt így a hangosítás. Azokra is gondoltak, akik oldalt ültek vagy álltak: külön hangfalakkal biztosították számukra, hogy ugyanolyan hangminőséget kapjanak, mint a többiek. Voltam az öltözőben is, s meglepett, hogy a műsor után a csapzott legénységnek nem lavórban hozták a mosdóvizet!

Londonban pedig nagyon ügyeltek arra, hogy mindenféle zenét az azt kedvelők közé vigyenek. Talán csak egyetlen hely van a városban, a Rainbow Színház, ahol mindenfajta zene helyet kap Fél évszázados, spacializálódott a könnyű muzsikára, a reggae-től a legkeményebb rock zenéig mindent játszanak itt. A többi koncerthely viszont szakosodott. Több rock-generáció is létezik már, a bőséges kínálat is megosztja a hallgatóságot. A Shadows-t és John Milest a Domimion Theatre-ban láttam, ami olyan, mintha nálunk az Erkel Színházban léptek volna fel A pop élmezőnyéé, a szólistáké ez a hely. A Hammersmith Odeon a rockzene törzshelye, hetente három-négy alkalommal a világ legjelentősebb együttesei lépnek fel itt. Én is láttam a koncertek 80 százalékát. De külön koncerthelyük van a punkoknak és új hullámosoknak, s természetesen a szupersztároknak. A Santana például abban a Royal Albert Hallban lépett fel, ahol Deep Purple-ék első koncertlemezét vették fel vonószenekari kísérettel.

- Ez azt jelenti, hogy az új hullámos közönség nem jár heavy metalkoncertekre és fordítva?

- Legalábbis nem jellemző. Néhány hét után a metrón utazó közönségből is meg lehet mondani, hogy hol milyen banda fog föllépni. A heavy metal zenekarok rajongói hosszú hajúak, szegecselt bőrcuccba vagy farmerbe öltözöttek, a krémszínű nadrágba bújt, őrült zakókkal ékes romantikusok 30-as évekbeli frizurákkal biztos, hogy új hullámosok, az összecsatolt lábú tarajosok csak punk-koncertekre járnak, míg a jólöltözött szolid színházi közönség a hagyományos rock-zene kedvelője, ahogyan a színesbőrűek a reggae-muzsikáé. Egyetlen koncerten voltam csak, ahol szinte mindenki előfordult: ez a Sad Café-é volt. Állítólag egyetlen stílus követői közé sem lehet besorolni őket.

- S hogyan viselkedik ott a közönség?

- Sehol semmiféle rendbontást nem láttam. Persze kölcsönös a dolog, mert jobban igyekeznek kiszolgálni őket. Az előcsarnokban mindenütt árusítottak posztereket, jelvényeket, műsorfüzetet, feliratos trikókat, néhol jelmezeket is. A hangosbemondón állandóan tájékoztatták a büfében lévőket is, hogy hol tart éppen a program. Bemondták például, hogy öt perc múlva kezd lan Gillan, egye meg mindenki a szendvicsét, igya meg a sörét. S a jegyen feltűntetett időpontban pontosan meg is kezdték a műsorukat a zenekarok. A két együttes közötti szünet viszont húsz-harminc percre is elhúzódott, amíg az átszerelés tartott. Eközben gépzene szólt, s a közönség abszolút türelmesen várt, ami nálunk szinte elképzelhetetlen.

Csupán érdekességként említem, hogy műsor közben nem volt teljes sötétség a nézőtéren. Szolgálati fény derengett, hogy bárki nyugodtan mászkálhasson, ne kelljen botorkálni a sötétben. Persze nem szóltak a rendezők azért, hogy egy-egy keményebb ritmustál felállt a közönség. Ha viszont a székeket taposták, azonnal berohant két-három gorilla, s már a láttukra is vigyázzba ültek a gyerekek. A rendezők egyébként rendesek, majdnem szívélyesek voltak mindenütt. Sárga mellvértbe bújtatták őket, hogy könnyen felismerhetőek legyenek, s az volt az első számú feladatuk, hogy informáljanak, s helyükre segítsék a gyerekeket.

- Ha már a zene környékén kalandozunk, mit láttál és tudtál meg a technikáról?

- Ellentétben az itthonii rock-teoretikusokkal, az a véleményem, hogy a fejlett technikai apparátus nem a zene helyett és rovására van, hanem éppenséggel érette, s azt elősegítendő! A technikai szakemberek rendkívül pontosan és diszkréten dolgoztak, így a technika sem tolakodott soha előtérbe. Leginkább e téren éreztem hazai zenész létemre kisebbségi érzést. Itthon gigantomániának tartják a hangfalhegyeket, pedig azok csak egyetlen célt szolgálnak: a legnagyobb koncertteremben is mindenki egyformán halljon! Ezen a szinten már természetesen nem lehet házilag barkácsolni. A Hawkwind műsorfüzetében felsorolták például a közreműködő technikai személyzetet. A koncert létrehozásában 11 különböző cég működött közre, s a világítást és színpadképet is egy külön vállalkozóra, a Chameleon Lighting Limited-re bízták.

Újdonság volt számomra az is, hogy nemcsak a szuperbandák szóltak stúdió minőségben, hanem a kisebbek, a kezdők is. Bizonyítja ezt, hogy a hónom alatt becsempészett kismagnóval is olyan minőségű felvételeket tudtam készíteni, amit akár a Magyar Rádió is leadhatna. A színpadon is produkáltak minden olyan technikai trükköt, effektet, ami a lemezfelvételeken megtalálható. Sőt a koncert előtt bemérték a terem akusztikai hibáit, s folyamatosan korrigálták a hangot menet közben is. Ez bizony szükségessé tette, hogy már órákkal korábban készen álljon minden a kezdésre. Két és fél órával korábban beosontam a Gillan Band koncertjére, s már akkor minden glédában állt. Sőt a kezdés előtt háromnegyed órás próbát is tartott a zenekar, amikor a keverő-technikusok és a világítás-technikus belőtte a hangot és a fényt. Így állhatott elő az a nálunk példátlannak tűnő eset, hogy már a legelső dal is kitűnő minőségben szólalt meg. Az amerikai bandák talán még egy kicsivel tökéletesebbek is voltak, mint az angolok.

- Ehhez azonban felszerelés is kell! Milyen eszközöket pakoltak ki a zenekarok?

- Csak éppen annyit, hogy a nagyobb termekben is el tudják érni a telt, erőteljes hangot, ami nélkül nem rock a rock. Vagyis a jó hangminőség érdekében használtak föl mindenféle apparátust. Az én fülem számára a legtisztábban és legszebben az ex-Genesis-tag, Steve Hackett és együttese szólt. A legnagyobb cuccot kétségtelenül a heavy metal együttesen használják. A Saxon például teremben minden idők legnagyobb berendezését halmozta fel: 40 000 Watton szólt az énekfelszerelés, s a hangszerek 2600 Watton szóltak, ami annyit jelent, hogy 26 db 100 Wattos Marschall-láda volt a színpadon. Összehasonlításul: a P. Mobil ezekből három darabot használ. Lehetett úgy 120-130 decibel a teremben, s olyan érzése volt az embernek, mintha szembe jönne vele a harmadik világháború. A Judas Priest is hasonló felszereléssel koncertezett, ez volt a másik banda, amit nem tudtam fölvenni, mert a mikrofonom nem bírta ki a vadállati hangerőt.

- Hogy áll az örök harc az előzenekarok és főbandák között az erősítést illetően?

- Sehol sem kaptak teljes hangerőt a backingelő együttesek. De ez nem jelenti, hogy rosszul szóltak volna! Csupán a totál-hangerő hiányzott, egyébként tökéletes minőségben szólaltak meg. Lehet, hogy pszichés oka volt a mérsékelt erősítésnek A bődülettől gyorsan eldugul az ember füle és élvezhetetlenné teszi a koncertet. Éppen ezért a főműsorban is csak fokozatosan emelték a hangerőt.

- Ha ilyen nagyszerű volt a technika, kiváncsi vagyok, hogy milyen lehetett a zenészek technikai tudása!? Hibáztak-e egyáltalán?

- Igen, volt hiba, de nem gyakran. Steve Hackett például egyszer-kétszer nehezen talált rá a megfelelő hangra. Óriási harmónia-özön volt, de az is lehet, hogy nem szólt rendesen a monitorja. John Miles kínlódott néha, hogy el tudja kapni a magas hangokat. Nagyon jól korrigáltak viszont és a fülnek sem volt sértő a hiba sem. Gillan a feledékenységéről ismert. A próbán elfelejtette az egyik új dal szövegét, a koncerten viszont már tökéletesen tudta. Végig az volt az érzésem, hogy abszolút profi zenészek játszanak. Lehet, hogy az életben mást nem tudnak, de ezt tökéletesen begyakorolták és nagyon jól csinálják!

Ez alól csak az új hullámos és punk-bandák voltak a kivételek. A Theatre of Hate nevű együttes szerintem teljes csörömpölést csapott. Mondtam ezt Chris Bohn-nak, az új hullámosokat és punkokat támogató újság, a New Musical Express riporterének is. Azt válaszolta, hogy ennek a zenének a lényege, nem a zenei, szakmai tudás. Inkább az, amiről énekelnek, ugyanis a jelen társadalom problémáival foglalkozó dalokat írnak és adnak elő. Ebben van az újszerűségük és nagyszerűségük is. Szerinte csak így lehet továbblépni a műfajban. A kezdeti Beatles és Stones is elég primitíven szólalt meg az induláskor, mondanivalójukban hoztak újat. A kreatív, sablonokban túllépő, vagyis váltani tudó énekeseket és együtteseket tartja időtállónak. Szerinte a heavy metal új hullámához tartozók semmi olyat nem csinálnak, amit a régiek már ne találtak volna ki. Válaszul felhoztam neki, hogy az új hullámosok sem tudtak semmi olyat kitalálni, amit a Pretty Things, vagy a Rolling Stones csinált volna. Azt mondta, hogy ez is igaz S ebben maradtunk.

- Végül is beszéljünk a legfontosabbról, magáról a zenéről! A nemzeti büszkeségtől eltelve, s a rock-ősök iránti tiszteletből áthatva milyennek tűnt számodra a mai angol-amerikai rock- és popzene?

- Talán az általam is látott együttesek kapcsán mondanám az észrevételeimet. A Shadows zenéje igazából a rock-bölcsőbe vitt vissza, hiszen a magyar gitárosok is Hank Marvin gitárjátékán nőttek fel. Nos, semmit sem változtak, ugyanazt és ugyanúgy játsszák, mint 23 éve! S ebben van az erősségük. Poénra vették, hogy ők öregek, s nem is akarnak már mást adni a mai fiataloknak, mint a jó öreg Shadows egykori muzsijáját. Élő pop-panoptikum, de ne volt viasz-szaga a zenéjüknek. Velük töltöttem a leghangulatosabb estét - bár lehet, hogy ebben közrejátszott a jelenlevők és saját nosztalgiám.

Legalább ilyen izgalommal vártam az ugyancsak őstörténethez tartozó Santana játékát. Pár nappal korábban megnéztem a 11 éve lezajlott woodstocki fesztiválról készített filmet, ahol még a fiatal Carlos Santana is szerepelt. A mostani előadás abszolút profi, de egyben izgalommentes két és fél óra volt. Nem több ennél. Nem volt meg benne az az energia, ami a 18 éves zenészt jellemezte. Tökéletes muzsika volt, de valami mégis hiányzott belőle. A közönség ettől függetlenül nagyon jól érezte magát, hiszen csemegét is kapott. A műsor végén meglepetésre eljátszottak egy Led Zeppelin blokkot,majd blues-zal fejezték be a koncertet. A már említett Royal Albert Hallban volt ez a műsor, s itt kezdődött a fokozott ellenőrzés. Néhány nappal korábban Londonban is bombát robbantottak az IRA-terroristák. A biztonsági őrség ezért minden koncert előtt megmotozta a hallgatóságot a bejáratnál. Később már az áruházakba, mozikba sem lehetett belépni ilyen óvintézkedések nélkül.

A Judas Priest a Black Sabbath-féle gonosz, szadista, mazochista rockvonalat folytatta. Az utolsó három lemezük anyagát játszották, s az volt az érzésem, hogy egyetlen céljuk van: zenéjükkel minél mélyebbre döngölni a hallgatóságot a padlóba! Ennél lepusztultabb világa csak a másik heavy metal csapatnak, a Motörhead-nak van és néhány punk-zenekarnak. Megfigyelésem szerint egyébként nagyon sok zenei és külsőségekben jelentkező hasonlóság van a heavy metal új hullámát képviselők, valamint a punkok és a new wave-esek között. Az elérni kívánt hatás és a hozzá vezető út kiválasztása szempontjából legalábbis. A Judas Priest egy egészen kis teremben játszott, s egyszerűen nem tudom mást mondani, mint hogy fájt az egész koncert. A dobhártyám elkezdett rezonálni a mértéktelen zenétől, s szinte a bőrömön éreztem a hangokat. Utána úgy éreztem magam, mintha megvertek volna. Csak álltam ott a magnómmal, s a koncert végére rettenetesen elfáradtam. Nem tudom megmondani, hogy mitől és hogyan, csak az volt a képzetem, hogy kitaposták a lelkemet.

A hírhedt New Yor-i punkcsapat, a Ramones megérkezését alapos hírverés előzte meg. Az angol lapok gúnyolódtak is rajtuk egy keveset. Az egyik daluknak ugyanis az volt a címe, hogy Minden szerelmemet neked adom Találgatták, hogy vajon "cikis" zenekar lett-e a vademberekből!? A koncerten azután kiderült, hogy ugyanazt csinálják, mint 4-5 éve. Megmaradtak ős-punknak, de ezen belül nem tudtak előrelépni. Az érdeklődés mindenesetre óriási volt, s rettenetes fazonok gyűltek össze a teremben. Megismerkedtem a tetszésnyilvánítás új módszerével. A gyönyörtől ájuldozó közönség bő nyállal köpködte meg az együttes tagjait. Az előzenekarként játszó francia Telephone zenészein edzettek a rajongók, a szerencsétlen franciák nem lehettek tisztában a kitüntetés értékével, mert a végére teljesen elbizonytalanította őket a sok jól célzott sercintés!

Hallottam egy nagyon jó újhullámos együttest is, az Ultravox-ot. Techno-rockot játszottak, klasszikus elemekkel, s újhullámos szósszal leöntve. A csúcspont az volt, amikor begördült egy lány és eltáncolta a hattyú halálát. Ott totyogott tüll-ruhában a színpadon, majd egy szál rózsát nyújtott át az egyik zenésznek. Nekem rettenetesen giccses volt, a közönségnek viszont nagyon tetszett. De a zene az jó volt. Az egyszeri hallgatás kevés, mert csupa újdonságot fedeztem fel benne. Azt hiszem hosszabban kell tanulmányozni, hogy igazán szeretni lehessen. A Sad Café-ról a kritika alaposan lehúzta a keresztvizet. Az új, Olé című albumuk dalainak szövegével volt a baja. Azt írták a lapok, hogy jó lenne már kilépni az "én szeretnék, te szeretsz" cipőből, s jobb dalszövegeket kellene írniuk.

Csalódtam a Hawkwindben. Az egész programjukból az tükröződött, mintha csak egy számot hallottak volna életükben, a Black Sabbath Pananoid-ját. A dalok között némi instrumentáris bizsergéssel kötöttek át, majd újból és újból beindult a Paranoid. Nagyon jó volt viszont Manfred Mann korábbi énekese, Paul Jones által létrehozott Blues-Band, amely hagyományos blues és rhythm and blues zenét játszott magas szinten.

- A látottak és hallottak alapján merre tart a rockzene Európa másik felén? S hol tartunk mi a nyugat-európaiakhoz viszonyítva?

- Éppúgy nem tudom megmondani, mintha kinn sem lettem volna. Az egyetlen tapasztalat, amit leszűrhetek: van jó újhullámos zene, van jó heavy metal és nagyon jó például a Shadows is. Bármilyen közhely, nem tudok mást mondani: a jó zenének mindig lesz jövője és közönsége, legyen az blues, rock, reggae, vagy bármi más. A hazai rock-muzsikát tekintve nem éreztem akkora elmaradást, amekkorára számítottam. Ennek talán az is oka lehet, hogy az angol rock - minden szélsőségével egyetemben - éppúgy belterjesnek tűnt, ahogyan a miénk is az. Az amerikai előadók frissebbek, letisztultabbak, zeneileg is jobbak voltak.

Czippán György

(Láttam talán a Duna tévében egy műsort, amikor a riporter kérdezte Schuster Lórántot: most hányan vannak? Nem fejtették ki bőven, milyen hovatartozása van Schusternek, hogy a közönség is értse, mit jelent a kérdés, bár felelet nem érkezett rá. K.K.)		  
 
0 komment , kategória:  Rock Évkönyv 1981.  
Pokol angyalai
  2009-07-19 11:41:32, vasárnap
 
 
A Pokol Angyalai felhímzett emblémája, amit "színeknek" hívnak, egy szárnyas koponyát jelenít meg, mely bukósisakot visel.

Kevéssel a szárnyak alatt az MC betűket figyelhetjük meg, mely felett egy szalagon a "Pokol Angyalai" felirat látható. Ez alatt az alapszerv száma és földrajzi fekvése, mely legtöbbször a bázis nevének rövidítéséből áll. Minde jeleket általában egy ujj nélküli denimdzseki hátára hímzik. Mindemellett megfigyeltek delikvenseket, akik különböző Luftvaffe-jelzéseket és a német Vaskereszt reprodukcióit hordják. Sokuk szakállas, és hosszú, általában gondozatlan hajviselettel rendelkezik.

A Pokol Angyalai jól megfigyelhetően a terjedelmes, nagy teljesítményű, amerikai gyártású motorkerékpárokat (elsősorban a Harley-Davidsont) kedvelik. A klubtagok általában beceneveket használnak, körön belül ez a "hivatalos" nevük, és a klub listáin e neveken szerepelnek. Némely alapszerv azt javasolja, hogy a belépőket tetoválják, ennek ára benne van a felavatási díjban.

Feltehetően az önmeghatározás szempontjából a legjelentősebb közös nevező a Pokol Angyalainak általános érvénnyel említhető közös mocskossága. A velük kapcsolatba kerülő nyomozótisztek folyamatosan arról tudósítanak, hogy ezek az emberek és társnőik olybá tűnnek, mint akiknek azonnali folyóvízre, ill. forró fürdőre van igen nagy szüksége...

A belső keletkezésű (az író a csoporttal élt egy darabig) szociográfia írója Hunter S. Thompson, a gonzó újságírás nagy öregje, akinek a mai magyar sajtónyelv a kajakbaszás és feka csávó kifejezéseket- köszönheti, nemrégiben halálozott el, műve harmincöt éves késéssel érkezett Magyarországra, hisz a motoros csoport akkor élte fénykorát, amikor Charles Bronson még Litvánia templomaiban kóristafiúskodott és Lee Marvin is megtestesíthette még a mozivásznon az angyalarcú gengsztert, szóval nem sokkal a második világháború után.

A Harley-Davidson gyár 100. évfordulójára már megjelent egy public relations ihletésű kötet, mely megpróbálta tisztára mosni a Pokol Angyalait és a dübörgő motorokat inkább a korlátlan szabadsággal és a demokráciával igyekezett összefüggésbe hozni, mégis ez az első kézből származó beszámoló hitelesebb, mint az a pár kötet, de az is kiderül, hogy nem azért ítélték el őket, amit elkövettek, és a média valóban szerepet játszott, hogy egy időben az USA elsőszámú közellenségei legyenek motoros "hunok".

A csapat:
Láncokat, napszemüveget és zsíros Levi'seket viselő horda, az őket körüllengő izmos bűz a keményen kopogó egyenruhákból szivárgó régi zsír illata.

"Minden frissen bezupált Angyal azzal érkezik, hogy vadonatúj famert hoz a beavatásra, házilag ujjatlanítva, s a hátán pedig címert. A beavatási szertartás rituáléja páholyról páholyra változik, de a fő attrakció mindenhol a regruta új egyenruhájának bemocskítása. "Lavórnyi hugyot és kutyaszart gyűjtenek az összejövetel előtt, hogy aztán az új fiú fejére öntsék pogány-profán keresztelésként. Vagy leveszi az összes ruháját, és pucéran vigyázza, hogy a genny-lavórt a ruhájára öntik, és a többiek gondosan beletapossák." Ezt pedig addig kell hordania, míg le nem rohad róla"...

Egy történet a koszról

Egy süketnéma Angyalt megállított a rendőr Santa Cruz közelében a tengerparton vasárnap délután, a motoros büszkén viselte cuccát. "Vegye ezt le", írta a rendőr nagy udvariasan a Némának egy noteszbe, s ő levette farmerdzsekijét, ám ezzel láthatóvá vált a másik Hell's Angel jel a bőrdzsekije hátán.

"Vegye le azt is", parancsolta a már bosszús járőr, persze ezúttal is a noteszbe skribált.

És a bőrjakó alatt pamuting volt, de azon is a klub színei. "Le vele" kiabált idegesen a zsaru, az ing alatt alsóing, erre tollal rajzolva a jel.

"Oké, Okostojás, de most már vedd le azt is" - írta a közlekedési rendőr a hisztéria határán.

Gúnyos vigyorral a Néma levette az alsóinget, jól felszívta magát, hogy tündökölhessen a mellkasára tetovált jel. A járőr őrjöngve elhúzott. A Néma csak vigyorgott, mert az alsónadrágja alatt is ott figyelt a szárnyas halálfej.

Néhány név a csapatból: Kisjézus, Gnóm, Sólyomfasz, Zorro, Csülökcsont, Csavargó Terry, Piszkos Ed, Kacsa Chuck, Mocsok Phil, Aggregátor Charley, Bolondkereszt, Puff, s az Állat...

A vezetők:

Terry:
190 centi, 95 kiló, gyúrt karok, kendermagos szakáll, vad, vibratív viselkedés, mely nem számolt azzal, hogy enyhületet hoz bármely személyzetis szakember lelkületére. Életének 27 éve alatt elborzasztó rendőrségi adatbázist halmozott fel, szerepelt benne a szemérem elleni erőszak is, noha ez a nyilvános és többrendbeli kinyalás delictuma volt.

Bobo Pretam:
Úgy nyerte el az alelnökséget, hogy három Angyallal verekedett meg egy éjszaka. Pótolhatatlan tömegoszlató, a rakpart irodalmi kávéházainak rozmárja. "Nem volt túl kényelmes bebaszni vele" , mondja Hunter.

Egyszer úgy érezte, hogy folt esett a becsületén, kicsúszott a smasszerek karmai közül és egy karateütéssel szétcsapott egy tizenöt centis márványpadot az Igazságügyi palotában, amikor tárgyalásra vezették. "Még a rendőrség is csak ördögi vággyal nézegette, melybe vegyült egy kis respekt."

Törvényen kívülieknek ábrázolja őket Hunter, veszteseknek, ám erről a bandatagok azt mondták később: "Lehet, hogy vesztesek vagyunk, de oltári zrít csinálunk a kifelé vezető úton."
(Kerekes)

THOMASKEREKES1 rovata (thomaskerekes1.virtus.hu)		  
 
0 komment , kategória:  Kelet örökségek  
A kristályvirág születése
  2009-07-19 11:34:45, vasárnap
 
 


Panni ment hazafelé és meglátott egy kiszáradt gesztenyefát.
- Mi történt veled, gesztenyefa? - kérdezte.
- Tudod, Pannikám, az elmúlt tavasszal én is bimbót bontottam, mint a többiek, de arra jött a sárkány és lelegelte friss hajtásaimat. Rajtam már csak az élet vize segíthet, amit a Mese-ország közepén őriz Tündér Ilona.
- Elmegyek én az élet vizéért!
Leült Panni, gondolkozott, hogyan is juthatna el tündér Ilonához, s ahogy ült, gondolkozott, egyszer csak könnyű lett, szállott, mint a kismadár. Észrevette Tündér Ilonát, ahogy az élet vizét töltögette egyik kancsóból a másikba. Megszólította:
- Tündér Ilona, adj nekem egy keveset az élet vizéből, hadd locsoljam rá a gesztenyefára, akit tönkretett a sárkány.
Tündér Ilona jószívűen adott az élet vizéből és Panni szállt vissza boldogan, s ráöntötte a gesztenyefára az élet vizét, ami abban a pillanatban feléledt és kizöldültek kis bimbói.

A gesztenyefa hálakönnyeiből kristályvirág nőtt ki, fájdalom-könnyekből sárkány-ölő virág. Ezt még akkor nem tudták, csak később, amikor ismét arra járt a sárkány, hogy lelegelje friss hajtásait és ahogy a kristályvirág szirmaihoz ért a nyelve, egyből szörnyet halt.



  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
A gyertyák csonkig égnek
  2009-07-19 11:27:31, vasárnap
 
 

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (részletek)

Jó lenne tudni - van-e egyáltalán barátság? Most nem arra az alkalmi örvendezésre gondolok, mellyel két ember megörül egymásnak, mert életük egyik szakaszában bizonyos kérdésekről egyformán gondolkoznak, mert hasonló ízlésük, megegyeznek kedvteléseik. Ez mind nem barátság. Néha már azt hiszem, ez a legerősebb kapcsolat az életben... talán ezért ilyen ritka. S mi van az alján? Rokonszenv? Üres, híg szó, tartalma nem lehet elég erős ahhoz, hogy két ember az élet válságos helyzeteiben is kiálljon egymásért, csak rokonszenvből? Talán valami más?... Talán van egy szemernyi Erosz minden emberi kapcsolat mélyén?...

A barátság természetesen más, mint a beteges hajlamú emberek dolga, akik az egyneműeknél keresnek valamilyen torz kielégülést. A barátság Eroszának nem kell a test... inkább zavarja, mint izgatja. De mégis Erosz. Minden szeretet, minden emberi kapcsolat alján Erosz él.

...A barátság... az az emberi kapcsolat, melynél nemesebb nincsen anyától szült elevenek között. Érdekes, az állatok ismerik. Van állati barátság is, önzetlenség, segítőkészség... Az élőlények megszervezik a kölcsönös segítséget...néha nehezen küzdik le a segítségnyújtás akadályait, de mindig akadnak erős, segítő hajlamú lények, minden eleven közösségben. Száz és száz példát láttam az állatvilágban. Emberek között ritkábban láttam példát erre. Pontosabban, egyetlen példát sem láttam. A rokonszenvek, melyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és a hiúság mocsarába. A pajtásság, a cimboraság, néha olyannak látszik, mintha barátság lenne. A közös érdekek néha megteremtenek emberi helyzeteket melyek hasonlítanak a barátságra. Aztán a magány elől is szívesen elmenekülnek az emberek mindenféle bizalmasságba, melyet legtöbbször megbánnak ugyan, de ideig-óráig azt hihetik, ez a bizalmasság már a barátság egy válfaja. Mindez persze nem az igazi. Az ember úgy képzeli, hogy a barátság szolgálat. Mint a szerelmes, úgy a barát sem vár jutalmat érzéseiért. Nem akar ellenszolgálatokat, nem látja valószínűtlen lénynek azt, akit barátjául választott, ismeri hibáit, s így vállalja, minden következménnyel. Ez lenne az eszmény. S csakugyan, érdemes-e élni, embernek lenni ilyen eszmény nélkül? S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkészségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e ő, a megcsalt és elhagyott?

... az ember hasztalan ismeri meg az emberi kapcsolatok igazi természetét, nem lesz bölcsebb semmiféle ismerettől. S ezért nincs is jogunk föltétlen igazságot és hűséget követelni attól, akit egyszer barátunknak fogadtunk, akkor sem, ha az események megmutatták, hogy ez a barát hűtlen volt.

Az ember nem azzal vétkezik, amit csinál, hanem a szándékkal, amellyel elköveti ezt vagy azt. Minden a szándék... Egy ember elkövethet hűtlenséget, aljasságot, igen, a legrosszabbat is, gyilkolhat, s belülről tiszta marad. A cselekedet még nem az igazság. Mindig csak következmény, s ha az ember egy napon bíró és ítélni akar,...meg kell tudnia azt, amit indítóoknak neveznek. ... Csak az igazság adhat választ...

...lelked mélyén görcsös indulat szorongott - vágy, másnak lenni, mint amilyen vagy. Ez a legnagyobb csapás, mellyel a végzet embert sújthat. Vágy, másnak lenni, mint aki és ami vagyunk: ennél fájdalmasabb vágy nem éghet emberi szívben. Mert az életet nem lehet másként elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk. Bele kell nyugodni, hogy ilyenek vagy olyanok vagyunk, s tudni, mikor ebbe belenyugszunk, hogy nem kapunk e bölcsességért az élettől dicséretet, nem tűznek mellünkre érdemrendet, mikor tudjuk és elviseljük, hogy hiúk vagy önzők, vagy kopaszok és hasasok vagyunk - nem, tudni kell, hogy semmiért nem kapunk jutalmat, sem dicséretet. El kell viselni, ennyi a titok. El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hűtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát.

Te megvetetted ezt a bizalmat és barátságot, mely felém sugárzott a világból, megvetetted, s ugyanakkor halálosan féltékeny voltál. Úgy képzelhetted - persze nem szavakkal képzelted ezt, csak homályos érzésekkel -, hogy van valami ringyószerű abban, aki kegyeltje a világnak, akit szeretnek. Vannak emberek, kiket mindenki szeret, akik számára mindenki tartogat egy megbocsátó és dédelgető mosolyt, s az ilyen emberekben csakugyan van valami magukat kellető, valami ringyószerű...

A magányban mindent megismer az ember, s nem fél többé semmitől. Az emberek, kiknek homlokán az égi jel tükrözik, mely mutatja, hogy az istenek pártfogolják őket, csakugyan kiválasztott lénynek érzik magukat, s a módban, ahogy a világ elé lépnek, van valamilyen hiú biztonság. De ha így láttál engem, tévedtél. Csak a féltékenység torzítása mutathatott engem ilyennek. Nem védem magam, mert az igazat akarom, s aki az igazságot keresi, csak önmagában kezdheti a keresést. Amit te isteni kegynek és adománynak éreztél bennem és körülöttem, nem volt más, csak jóhiszeműség... Talán ez a jóhiszeműség kényszerítette az embereket, hogy érzéseket hozzanak elém, jóindulatot, mosolyt és bizalmat adjanak. Igen, volt bennem valami - múlt időben beszélek, s oly messze van mindaz, amiről beszélek, ahogy halottról vagy idegenről beszél az ember -, volt bennem egyfajta könnyűség és elfogatlanság, ami lefegyverezte az embereket. Volt egy idő életemben, az ifjúság évtizede, mikor a világ engedelmesen tűrte jelenlétemet, igényeimet. Ez a kegyelmi idő. Ilyenkor mindenki eléd siet, mintha te volnál a hódító, akit ünnepelni kell borral, lányokkal és virágfüzérrel. S csakugyan, abban az évtizedben...egy pillanatra sem hagyott el a biztonság tudata, az érzés, hogy titkos, láthatatlan szerencsegyűrűt húztak ujjamra az istenek, nem történhet komoly bajom, szeretet és bizalom vesz körül. Ez a legtöbb, amit ember az élettől kaphat. Ez a legnagyobb kegyelem. Aki elbízza ilyenkor magát, nyegle vagy pökhendi lesz, aki nem tudja alázattal elviselni a sors kényeztetését, aki nem tudja, hogy ez a kegyelmi állapot addig tart, amíg nem váltjuk fel az istenek ajándékát aprópénzre, elbukik. A világ csak azoknak bocsát meg ideig-óráig, akik szívükben szerények és alázatosak... Nincs szomorúbb és reménytelenebb érzelmi folyamat, mint mikor férfiak barátsága kihűl. Mert nő és férfi között mindennek feltétele van, mint az alkunak a vásáron. De férfiak között a barátság mélyebb értelme éppen az önzetlenség, az, hogy nem akarunk a másiktól áldozatot, sem gyöngédséget, nem akarunk semmit, csak megtartani egy szótlan szövetség egyességeit.

Mert egy ember nem föltétlenül abban a pillanatban a legbűnösebb, mikor felemeli a fegyvert, hogy megöljön valakit. A bűn előbb van, a bűn a szándék. S mikor azt mondom, hogy ez a barátság egy napon elromlott, tudnom kell, csakugyan elromlott-e, s ha igen, mi és ki rontotta el? Mert különböztünk és mégis összetartoztunk, más voltam, mit te, s kiegészítettük egymást, szövetség voltunk, emberi egyezség voltunk, s ez nagyon ritka az életben.

Barátok voltunk... S meg kell ismerned most ennek a szónak teljes felelősségét. Barátok voltunk, s nincs semmi az életben, ami kárpótolni tud egy barátságért. S az önemésztő szenvedély sem tudja azt az emberi örömet nyújtani, amit egy szótlan és tapintatos barátság ad azoknak, akiket megérint erejével. Mert ha nem vagyunk barátok, te nem emeled reám a fegyvert akkor reggel az erdőben, a vadászaton. S ha nem vagyunk barátok, én nem megyek el másnap a lakásodra, ahová soha nem hívtál, ahol a titkot őrizted, a gonosz és érthetetlen titkot, mely megfertőzte barátságunkat.

...S most meg kell mondanom neked, amit nagyon lassan tudtam meg, nem hittem el, tagadtam önmagam előtt, meg kell mondanom neked ezt a félelmes meglepetést és felfedezést: mi most is, még mindig barátok vagyunk. Úgy látszik, emberi kapcsolatokon semmiféle külső erő nem tud változtatni. Te megöltél bennem valamit, tönkretetted életemet, s még mindig barátod vagyok. S én megölök benned ma este valamit... s mindig barátom maradsz...Mert a barátság nem eszményi hangulat. A barátság szigorú emberi törvény. A régi világban ez volt a legerősebb törvény, erre épültek fel nagy műveltségek jogrendszerei. Az indulaton, az önzésen túl élt ez a törvény az emberi szívekben, a barátság törvénye. S erősebb volt, mint a szenvedély, mely a férfiakat és nőket reménytelen indulattal egymás felé hajtja, a barátságot nem érhette csalódás, mert nem akart a másiktól semmit, a barátot meg lehetett ölni, de a barátságot...talán még a halál sem öli meg: emléke tovább él az emberek öntudatában, mint egy néma hőstett emléke. S csakugyan, az is, hőstett, a szó végzetes és csendes értelmében, tehát szablyák és tőrök csattogtatása nélkül, hőstett, mint minden emberi magatartás, mely önzetlen. Ez a barátság élt közöttünk, s ezt tudtad jól. S a pillanatban, mikor a fegyvert felemelted, hogy megöljél, ez a barátság talán elevenebb volt közöttünk, mint bármikor elébb...

...a veszélyben mindig van vonzás és igézet is. Mikor a sors valamilyen formában közvetlenül személyiségünkhöz fordul, mintegy néven szólít meg, a szorongás és a félelem alján mindig sugárzik egyfajta vonzás, mert az ember nemcsak élni akar, mindenáron, nem, az ember teljesen meg akarja ismerni és el akarja fogadni sorsát, mindenáron, még a veszély és pusztulás árán is.

Tudni kell, miért történt mindez? S hol a határ ember és ember között? Az árulás határa? Ezt kellene tudni. S még azt is, mi az én bűnöm mindebben?...

Mert az emberrel nemcsak történnek a dolgok...Az ember csinálja is azt, ami történik vele. Csinálja, hívja magához, nem engedi el azt, aminek meg kell történni. Ilyen az ember. Akkor is megteszi, ha rögtön, első pillanattól érzi és tudja, hogy amit tesz, végzetes. Tartják egymást, az ember és sorsa, idézik és alkotják egymást. Nem igaz, hogy a végzet vakon lép életünkbe, nem. A végzet az ajtón át lép be, melyet mi tártunk fel, s magunk előtt tessékeltük a végzetet. Nincs ember, aki elég erős és okos ahhoz, hogy elhárítsa szóval vagy cselekedettel azt a balsorsot, amely vastörvénnyel következik lényéből, jelleméből.

A végén minden olyan egyszerű lesz - minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt. Amitől úgy égett szívünk, hogy azt hittük, nem lehet elviselni, belehalunk, vagy megölünk valakit - mert én is ismerem ez érzéseket, én is megismertem a végső kísértés pillanatát, kevéssel azután, hogy elmentél, s egyedül maradtam...- mindez kevesebb lesz, mint a por, melyet a temetők fölött kavar és sodor a szél. Szégyen és oktalanság erről beszélni is. S mindezt tudom...

Mi a hűség, mit várunk attól, akit szeretünk?... Nem valamilyen rettenetes önzés a hűség, önzés és hiúság, mint az emberi dolgok és igények többsége az életben? Mikor hűséget követelünk, akarjuk-e, hogy a másik boldog legyen? S ha a hűség finom rabságában nem lehet boldog, szeretjük-e azt, akitől hűséget követelünk? S ha nem úgy szeretjük a másikat, hogy boldoggá tesszük, van-e jogunk követelni valamit, hűséget vagy áldozatot? ...a féltés, a csalódottság, a hiúság iszonyatos erővel tudnak fájdalmat szerezni. De ez elmúlik... érthetetlenül múlik el, nem egyik napról a másikra, nem, még évek sem engesztelik meg ezt a haragot - s a végén mégis elmúlik, pontosan úgy, mint az élet.

Van valami, ami rosszabb, mint a halál és a szenvedés... az, hogy az ember elveszíti önbecsülését. Ezért féltem a titoktól... közös titkunktól. Van valami, ami úgy tud fájni, sebezni és égetni, hogy talán a halál sem tudja feloldani az ilyen gyötrődést: ha egy ember vagy két ember megsebzi bennünk azt a mély önérzetet, mely nélkül nem tudunk többé emberek maradni. Hiúság, mondod. Igen, hiúság...s mégis az emberi élet legmélyebb tartalma ez az önérzet. Ezért féltem a titoktól. Ezért egyezünk bele mindenféle megoldásba, az aljas, a gyáva megoldásba is - nézz körül az életben, s emberek között mindig ilyen félmegoldásokat találsz: egyik elmegy messzire attól vagy azoktól, akiket szeret, mert fél a titoktól, másik ott marad és hallgat, örökké vár valamilyen feleletre... Ezt láttam. Ezt éltem meg. Nem gyávaság ez, nem... az életösztön utolsó védekezése.

De nem akart semmit. Mert ő is valaki volt, a maga módján, női módon, őt is megsértették azok, akiket szeretett, egyik azzal, hogy elszökött egy szenvedély elől, nem volt hajlandó odaégni egy kötésben, melyről tudta, hogy végzetes, a másik azzal, hogy megtudta az igazságot, várt és hallgatott.

S mert mindenütt ott volt, ahol kellett, soha nem látták.

Néha úgy érezték, a ház, a tárgyak összeomlanak, ha Nini ereje nem tartja együtt mindezt, ahogyan a nagyon régi anyagok megsemmisülnek, szétesnek, ha váratlanul megérinti valaki.

...s a kukoricaföldek oly megraboltan terültek el az út mentén, mint háború után, mikor a sebesült táj utánahal az elvonuló hadnak.

A hó bezárta a kastélyt, mint egy szótlan, komor északi hadsereg az ostromlott várat.

De az asszony nem mondta meg. Senki nem tudta meg, mit mondott a király az asszonynak, aki idegenből jött, és tánc közben elsírta magát.

A kilincseken érzett egy kéz remegése, egy régi pillanat hevülete, mikor a kéz vonakodott lenyomni ezt a kilincset. Minden ház, ahol az embereket teljes erejével érintette meg a szenvedély, megtelik ezzel a homályos tartalommal.

A gyermek szótlanul és öreges udvariassággal élt apja mellett, mintha elviselne és megbocsátana valamit.

- Sok - mondta Nini az anyjának. - Egy napon elmegy tőle. Akkor nagyon szenved majd.
- Ez az emberi feladat - mondta az anya, és tükre előtt ült, hervadó szépségét bámulta.
- Egy napon el kell veszíteni azt, akit szeretünk. Aki ezt nem bírja el, azért nem kár, mert nem egész ember.

Egész testével hallgatta a zenét, oly szomjasan, ahogy az elítélt figyelhet börtönében távoli léptek zörejére, melyek talán a menekülés hírét hozzák.

...mintha minden ember szívében lappangana egy halálos ütem, amely az élet egy pillanatában végzetes erővel kezd dobogni.

Minden kissé dohos volt ebben a házban, a szobák, a lépcsőház, de kissé illatos is, mintha befőttesüvegek édes szirupillata terjengene a szobákban.

Sok hó esett, és a kocsisok zajtalanul vitték a hóesésben a szerelmeseket.

Minden emberi hatalomban van egy kevés finom és alig érezhető megvetés azok iránt, akik fölött uralkodunk.

A kastély az elmúlt néhány órában élni kezdett, mint egy szerkezet, melyet felhúztak.

A tárgyak mintha egyszerre értelmet kaptak volna, s bizonyítani akarnák, hogy mindennek a világon akkor van csak értelme, ha köze van az emberekhez, ha alkatrésze lehet az emberi sorsnak és cselekménynek.

Mindketten érezték e pillanatokban, hogy a várakozás ideje erőt adott az elmúlt évtizedekben az élethez. Mint mikor valaki egy életen át gyakorol egyetlen feladatot.

- Bécs - mondja. - Tudod, ez volt számomra a hangvilla a világban. Kimondani ezt a szót - Bécs -,annyi volt, mint megszólaltatni egy hangvillát, s aztán figyelni, mit hall ebből a hangból a másik, akivel éppen beszéltem.

Az én hazám egy érzés volt. Ezt az érzést megsértették. Ilyenkor elmegy az ember. A trópusra vagy messzebb.
- Messzebb, hová? - kérdi hidegen a tábornok.
- Az időbe.

Az emlékezés csodálatosan átszűr mindent. Nagy eseményekről kiderül tíz, húsz év múltán, hogy nem változtattak benned semmit. Aztán egy napon emlékezel egy vadászatra vagy egy könyv egyik részletére, vagy erre a szobára.
A kályhából egyenletesen sugárzik a hasábfák melege, a gyertyafény imbolyog fejük fölött. Az ajtót becsukták mögöttük. Egyedül maradtak

S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkészségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e ő, a megcsalt és elhagyott?

A végén, mindennek a végén élete tényeivel válaszol a kérdésre, melyet a világ olyan makacson intézett hozzá. Ezek a kérdések így hangzanak: ki vagy?...Mit akartál igazán?...Mihez voltál hűséges és hűtlen?...Mihez vagy kihez voltál bátor vagy gyáva?...Ezek a kérdések. S az ember felel, ahogy tud, őszintén vagy hazugon., de ez nem nagyon fontos. Ami fontos, hogy a végén egész életével felel.

Már nincsen sötét, még nincs világos. Az erdőillata olyan nyers, vad e pillanatban, mintha minden szerves élőlény ocsúdni kezdene a világ nagy hálószobájában, kilélegezné titkát és gonosz sóhajait, a növények az állatok s az emberek is.

Szél kel e pillanatban, oly óvatosan, mint mikor az ébredő felsóhajt, mert eszébe jut a világ, melybe született. A nedves lomb, a vadpáfrány, a fák mohos hulladéka, a rothadt tobozból, avarból, tűlevelekből puha, síkos szőnyeggé összetapadt harmatos erdei csapás illata úgy csap föl a föld anyagából, mint a szeretők testéből a szenvedély verejtékének illata.

Titokzatos pillanat ez, a régiek, a pogányok az erdők mélyén ünnepelték, áhítattal és széttárt karokkal, Kelet felé fordított arccal, abban a varázsos várakozásban, ahogy örökké várja az anyag kötött ember szívében és a világban a fény, tehát az értelem és a belátás pillanatát.

A vadak ilyenkor indulnak a forráshoz. Ez a pillanat, mikor az éjszakának még nincsen tökéletesen vége, az erdőben még történik valami, a nagy vadászat és készenlét, ami az éjszakai állatok életét kitölti, még nem lankadt el, a vadmacska még lesben áll, a medve utolsót fal a dögből, a szerelmes szarvas még visszaemlékezik a holdfényes éjszaka szenvedélyes pillanataira, megáll a tisztás közepén, ahol a szerelem párbaja lezajlott, gőgös és csapzott, tusától sebes fejét emeli, s körülnéz, mint aki örökké emlékezik, izgalomtól véraláfutásos, komoly és szomorú állatszemekkel a szenvedélyre.

Még él az erdő mélyén az éjszaka e pillanatban: az éjszaka, s minden, amit e szó jelent, a zsákmány, a szerelem, a csatangolás, a céltalan életöröm és az életért való harc öntudatával. Ez a pillanat, mikor nemcsak az erdők sűrűjében, de az emberi szívek sötétjében is történik valami. Mert az emberszívnek is van éjszakája, indulatokkal, melyek éppen olyan vadak, mint a hím szarvas vagy a farkas szívében tomboló vadászindulatok.

Gyűlöltél, s ez éppen olyan erős kapocs, mintha szerettél volna. Miért gyűlöltél?...Volt időm, iparkodtam ezt az érzést megérteni. Soha nem fogadtál el tőlem pénzt, sem ajándékot, nem engedted, hogy igazi testvériség legyen ebből a barátságból, s ha nem vagyok túlságosan fiatal abban az időben, tudnom kellett volna, hogy ez a jel gyanús és veszélyes. Aki nem fogad el részleteket, valószínűleg mindent akar, az egészet.

Mert az életet nem lehet másként elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk.

Bele kell nyugodni, hogy ilyenek vagy olyanok vagyunk, s tudni, mikor ebbe belenyugszunk, hogy nem kapunk e bölcsességért az élettől dicséretet, nem tűznek mellünkre érdemrendet, mikor tudjuk és elviseljük, hogy hiúk vagy önzők, vagy kopaszok és hasasok vagyunk - nem, tudni kell, hogy semmiért nem kapunk jutalmat, sem dicséretet. El kell viselni, ennyi a titok.
El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy reméljük. El kell viselni az árulást és a hűtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát.

Úgy képzelhetted..., hogy van valami ringyószerű abban, aki kegyeltje a világnak, akit szeretnek. Vannak emberek, kiket mindenki szeret, akik számára mindenki tartogat egy megbocsátó és dédelgető mosolyt, s az ilyen emberekben csakugyan van valami magukat kellető, valami ringyószerű.

Nem védem magam, mert az igazat akarom, s aki az igazságot keresi, csak önmagában kezdheti a keresést.



Volt egy idő életemben, az ifjúság évtizede, mikor a világ engedelmesen tűrte jelenlétemet, igényeimet. Ez a kegyelmi idő. Ilyenkor mindenki eléd siet, mintha te volnál a hódító, akit ünnepelni kell borral, lányokkal és virágfüzérrel... Aki elbízza ilyenkor magát, nyegle vagy pökhendi lesz, aki nem tudja alázattal elviselni a sors kényeztetését, aki nem tudja, hogy ez a kegyelmi állapot addig tart, amíg nem váltjuk fel az istenek ajándékát aprópénzre, elbukik. A világ csak azoknak bocsát meg ideig-óráig, akik szívükben szerények és alázatosak.

Egyedül voltunk, az erdő közepén, abban a magányban, ami az éjszaka, a hajnal, az erdő, a vadak magánya, s ahol az ember mindig úgy érzi egy pillanatra, hogy eltévedt életében és a világban, s egy napon haza kell menni ebbe a vad és veszélyes otthonba, mely mégis az egyetlen igazi otthon - az erdő, a mély víz, az élet ősi színtere.

A levegő tiszta volt és illattalan. A fenyők nem mozdultak a könnyű szélben. A vad felfigyelt. Nem mozdult, igézetten állott, mert a veszélyben mindig van vonzás és igézet is. Mikor a sors valamilyen formában közvetlenül személyiségünkhöz fordul, mintegy néven szólít meg, a szorongás és a félelem alján mindig sugárzik egyfajta vonzás, mert az ember nemcsak élni akar, mindenáron, nem, az ember teljesen meg akarja ismerni és el akarja fogadni sorsát, mindenáron, még a veszély és pusztulás árán is.
Így érzett a szarvas abban a pillanatban, ezt biztosan tudom.

Van egyfajta szégyenérzet, mely mindennél kínosabb, amit az ember megélhet az életben, a szégyenérzet, melyet az áldozat érez, mikor gyilkosának arcába kénytelen pillantani.

...a dolgok ezen a napon végre szólani kezdettek hozzám, valami történt, az élet megszólalt.
S ilyenkor nagyon kell figyelni, gondolom.

Tudod, az ember szeret visszafizetni az isteneknek a boldogságból valamit. Mert az istenek közismerten irigyek, s mikor adnak a földi halandónak egy évre való boldogságot, rögtön felírják ezt a tartozást, s az élet végén uzsoraáron követelik vissza.

...aki ilyen görcsösen el akar mondani mindent a másiknak, talán éppen azért beszél ilyen föltétlen őszinteséggel mindenről, hogy valamiről, ami fontos és lényeges, ne kényszerüljön beszélni.

Úgy látszik, az ember mindent bír, addig a határig, amíg célja van az életnek.

Az ember csinálja is azt, ami történik vele. Csinálja, hívja magához, nem engedi el azt, aminek meg kell történni. Ilyen az ember. Akkor is megteszi, ha rögtön, első pillanattól érzi és tudja, hogy amit tesz, végzetes. Tartják egymást, az ember és sorsa, idézik és alkotják egymást. Nem igaz, hogy a végzet vakon lép életünkbe, nem. A végzet az ajtón át lép be, melyet mi tártunk fel, s magunk előtt tessékeltük a végzetet. Nincs ember, aki elég erős és okos ahhoz, hogy elhárítsa szóval vagy cselekedettel azt a balsorsot, amely vastörvénnyel következik lényéből, jelleméből.

S mint ahogy csak az egyféle vércsoporthoz tartozó emberek tudnak egymásnak a veszély pillanataiban segíteni, mikor vérüket adják embertársuknak, kinek rokon a vérképlete, úgy a lélek is akkor tud csak segíteni egy másik léleknek, ha nem "másféle", ha szemlélete, meggyőződésnél is titkosabb valósága hasonló.
Mert mindig a "másfélé-t" szeretjük, őt keressük, az élet minden helyzetében és változatában...tudod-e már? Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle" ember találkozik. Oly ritka ez, mintha a természet erővel és fortéllyal akadályozná meg ezt az összhangot - talán, mert a világ teremtéséhez, az élet megújulásához szüksége van a feszültségre, mely az örökké egymást kereső, ellentétes szándékú és ütemű emberek között keletkezik.

S mindent elérhetsz az életben, mindent legyőzhetsz magad körül és a világban, mindent neked adhat az élet, s te mindent elvehetsz az élettől: csak egy ember ízlését, hajlamát, életütemét nem tudod megváltoztatni, azt a másféleséget, mely teljesen jellemez egy embert, aki fontos számodra, akihez közöd van.

Olyan volt, mint a vadak: a gondos nevelés, a zárda, apjának műveltsége és gyöngédsége, mindez csak modorát szelídítette. Krisztina belülről vad volt, szelídíthetetlen....nem bírta el a korlátozást, semmilyen értelemben.

...s olyan magános voltam, mint a fa az erdőm tisztásán, a fa, mely körül kidöntötte az erdőt a háborút megelőző napon a vihar. Egy fa megmaradt a tisztáson, a vadászház közelében. S új erdő sarjadt már körülötte, negyedszázad alatt. De ez a fa még a régiek közül való, s egy indulat, melynek szélvész a neve a természetben, kidöntött körülötte mindent, ami hozzátartozott. S a fa, látod, mégis él, ma is, hatalmas és oktalan erővel. Mi célja lehet?...Semmi. Meg akar maradni. Úgy látszik, az életnek, mindennek, ami él, nincs más célja, mint a lehető végső időig megmaradni és megújulni.

Akkor megértettem, hogy aki túlél valamit, annak nincs joga vádat emelni. Aki túlél valamit, az megnyerte a maga perét, nincs joga és oka vádaskodni., erősebb volt, ő volt a ravaszabb, erőszakosabb.

Nem valamilyen rettenetes önzés a hűség, önzés és hiúság, mint az emberi dolgok és igények többsége az életben? Mikor hűséget követelünk, akarjuk-e, hogy a másik boldog legyen? S ha a hűség finom rabságában nem lehet boldog, szeretjük-e azt, akitől hűséget követelünk? S ha nem úgy szeretjük a másikat, hogy boldoggá tesszük, van-e jogunk követelni valamit, hűséget vagy áldozatot?

Már nem maradt más, csak a várakozás és bosszú - most, mikor a bosszú pillanata elérkezett és a várakozásnak vége, csodálkozva érzem, , milyen reménytelen és értéktelen mindaz, amit még egymástól megtudhatunk, bevallhatunk vagy hazudhatunk -, mindig csak a valóságot érti meg az ember. Már értem a valóságot. S az idő tisztítótüze kiszívott az emlékekből mindenharagot.

Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét...mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat, feltűnt neked? Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére. Nem tudnak önmagukról semmit. Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat. Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak... Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál. De akkor az sem fáj már.

A szalag hajtását lepecsételte apja gyűrűjével. Itt a könyv - mondja, s előhúzza, a barát felé nyújtja. - Ez maradt Krisztina után. S én nem téptem föl a szalagot, mert nem maradt írásos engedély utána, nem mellékelt használati utasítást e hagyatékhoz, nem tudhattam azt sem, nekem küldi-e a síron túlról ezt a vallomást vagy neked? Valószínű, hogy ebben a könyvben az igazság van, mert Krisztina soha nem hazudott - mondja tiszteletteljes, szigorú hangon.

Mert az ember nemcsak azzal felel, ha meghal... De felel azzal is, ha túlél valamit.

Túlélni valakit, akit olyan nagyon szerettünk, hogy ölni is tudtunk volna érette, túlélni valakit, akihez olyan közünk volt, hogy majdnem belehaltunk, ez egyike az élet titokzatos és minősíthetetlen bűntényeinek.

De az élet alján minden cselekedetünk értelme talán mégis ez a kötés volt, mely valakihez fűzött - kötés vagy szenvedély, nevezd, ahogy akarod.

Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű, ilyen embertelen a szenvedély?... S talán nem is szól személynek, csak a vágynak?... Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz?Link		  
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Mai harmoniakártyám
  2009-07-19 11:02:02, vasárnap
 
 
A mai napodat Átalakulás hatja át


Tó - Jelképezi saját érzelmi életünket. Ez a víz áll, a föld alatti vizek, vagyis a tudat alatti tartalmak táplálják. A tó jelzi régi sérelmeid lakhelyét, a mély érzéseket, amik az ösztönös, ősi világból törnek elő. A mi tavunk a Balaton, melyre ugyanaz a szélsőségesség jellemző, mint Magyarország egészére. Hirtelen jönnek a viharok, de a jellemző klímája nagyszerű.		  
 
0 komment , kategória:  Napi harmoniakártyáim  
URH avantgard számaiból
  2009-07-19 07:40:58, vasárnap
 
 

Atommagömlés
Az öt kontinens
Bétaville
Bon Bon Si Bon Bon
Bye Bye
Ismeretlen katona
Jól van, jól
Katt
Kék fény
Kétezer
Ki akarja nyírni a doktor
Kísérleti állat
Márti
Nagy Testvér
Pokoli aranykor
Rock'n, Fuck'n
Szabadíts meg
Szavazz rám!
Temesd el
Ujjlenyomatok
Van-e élet a Földön?

Vigyetek el
Atommagömlés

Utolsó óra bármelyik óra
Fesd feketére a helyedet
Kifordult régen, kesztyû a város
Megfejthetetlen üzenet
Atommagömlésed volt.
Szörnyû napod lesz
Jelek maradtak mindenütt
Partnered nincsen, atommagömlés
Mocskolta össze ágynemûd
Atommagömlésed volt.
Kerek történet lett osztályrészed
Ezt választottad: maradék
Kerek történet, mint egy törpének
Megkaptad végre a magadét
Atommagömlésed volt.
Jött két nagy ember, gyémánt a szívük
A szádba benzint öntenek
Kigyulladt rajtad a nagykabátod
Lángolva száll a tölteted
Atommagömlésed volt.

(Müller Péter dalszövege)
Az öt kontinens

Európa, szegény.
Európa, szegény.
Akárhogy tépelôdök,
Nem bírlak megmenteni én.

Åzsia is szegény.
Åzsia is szegény.
Hatalmas lyukat látok
A térképen a helyén.

Amerika beteg.
Amerika beteg.
Lehet, hogy meggyógyítom,
Ha egyszer odamegyek.

Ausztrália miatt,
Ausztrália miatt,
Bármilyen messze is van,
Nyugtalan álmaim vannak.

Afrika - igen!
Afrika - igen!
Oda el kéne menni,
Lenne egy kis szinem.

“Közel-Kelet, de közel vagy!
Távol-Kelet, de távol vagy!"

(Müller Péter dalszövege)
Bétaville

Azt mondták, van itt egy város
Azt mondták, a neve Bétaville
Azt mondták, ünnep van benne
Örökké jubilál a drill

Rémes hely,
Bérelj fel!
Munka nélkül vagyok,
Megbízhatsz bármivel.

Rámadtak valami ruhát
Azt mondták, dobjam el a régit
Ez a város prostituált
Gyûlölöm, mikor kielégít.

Rémes hely,
Bérelj fel!
Munka nélkül vagyok,
Megbízhatsz bármivel.

Bevallom, hazudtam neked
Nem az vagyok, akinek hiszel
Értsd meg, és próbálj ki végre
Ingyen is végzek bárkivel
Azt mondod, ez itt nem mûfaj
Azt mondod, kis ország, jól van
Tanultam én is, hogy kicsi
De mindig élen járt a sportban

Rémes hely,
Bérelj fel!
Munka nélkül vagyok,
Megbízhatsz bármivel.

Ez az utolsó ország,
Ahol semmit nem követtem még el
Ez a város szétrohaszt
Küzdök a végelgyengüléssel
Mi ez a lötty, amit iszunk?
Emlékeztet valamire
Igen, itt valahogy minden
Valami másnak a helye

Rémes hely,
Bérelj fel!
Munka nélkül vagyok,
Megbízhatsz bármivel.

Igen, le vagyok törve
Ne mondd, hogy túl sötéten festem
Ez tényleg szánalmas státusz:
Egy vaktöltényes szupergyilkos Pesten

Rémes hely,
Bérelj fel!
Munka nélkül vagyok,
Megbízhatsz bármivel.

(Müller Péter dalszövege)
Bon Bon Si Bon Bon

Bon Bon Bon Bon Si Bon Bon
Bon Bon Bon Bon Si Bon Bon

Csak egy parti
De jó lapokat hozzá
Nem garantál senki

Ez egy igen-igen kemény, kemény világ
Ez egy igen-igen kemény, kemény világ

A Blahán, a Blahán
Ott szült meg engem az anyám
Olykor-olykor ha arra haladok
Még ma is gyakran könny gázra fakadok

Ez egy igen-igen kemény, kemény világ
Ez egy igen-igen kemény, kemény világ

A Blahán, a Blahán
Egyszer ott végzem talán

Ez egy igen-igen kemény, kemény világ
Ez egy igen-igen kemény, kemény világ

Túl sok a rendôr
Túl sok a spicli
Kevés a kurva
Kevés a strici
Kevés a rendôr
Kevés a spicli
Túl sok a kurva
Túl sok a strici

Ez egy igen-igen kemény, kemény világ
Ez egy igen-igen kemény, kemény világ

A zene nem zene, a szöveg nem szöveg
Senki nem tudja, hogy jön vagy megy
A zene nem zene, a szöveg nem szöveg
Senki nem tudja, hogy jön vagy megy

Ez egy igen-igen kemény, kemény világ
Ez egy igen-igen kemény, kemény világ

(Menyhárt Jenô dalszövege)
Bye Bye

A tehetség elvetél
Eltemetünk, Bye Bye
Kiherél egy intézmény
Elfelejtünk, Bye Bye
Nem számít, mit tehettél
Eltemetünk, Bye Bye Bye

Tízig számolok és meghalok
Idegszervíz jön vagy megfagyok
Kevés tett, túl sok beszéd
Zene helyett rossz mesék
Nincsen semmi remény
Elfelejtünk, Bye Bye
Túl korán érkeztél
Elfelejtünk, Bye Bye
Istenem, hát nem nyertél
Eltemetünk, Bye Bye bye

Tízig számolok és meghalok
Idegszervíz jön vagy megfagyok
Kevés tett, túl sok beszéd
Zene helyett rossz mesék
Kis kezek és kis fejek
Eltemetünk, Bye Bye Bye
Önmagad túl élheted
Elfelejtünk, Bye Bye
Ez egy ilyen szerkezet
Eltemetjük, elfelejtjük, Bye Bye Bye
Tízig számolok és meghalok
Idegszervíz jön vagy megfagyok
Kevés tett, túl sok beszéd
Zene helyett rossz mesék
Bye!

(Somoskôi Lajos dalszövege.)
Ismeretlen katona

Nem értesz semmit, csak érzed, hogy megnyílt a föld
Årtatlan ember vagy, aki még embert sem ölt
Bûntettrôl szó sincs, ne keresd megint a bajt
Jutalmad az lesz, ha valaki megbüntet majd
Minden rendbe jön, szerelmem

Ne élvezz és ne védekezz
Nem élet ez, nem élet ez
Ne kérdezz és ne védekezz
Tedd tönkre, ami tönkre tesz!
A nyár meleg, a tél hideg
Nem éri meg! Nem éri meg!
Hiába vagy, hiába vagy
Kinn az álom, de benn az agy

Nullára csökkent az esélye annak, hogy gyôzz
Nem marad túlélô, legjobb, ha magadra lôsz
Add meg magad, úgy talán csak bûnhôdni fogsz
Arccal a sárba! Ne kérdezz, ne tiltakozz!
Minden rendbe jön, szerelmem

Ne élvezz és ne védekezz
Nem élet ez, nem élet ez
Ne kérdezz és ne védekezz
Tedd tönkre, ami tönkre tesz!
A nyár meleg, a tél hideg
Nem éri meg! Nem éri meg!
Hiába vagy, hiába vagy
Kinn az álom, de benn az agy

Tükrödben árnyék, az árnyékod tükrözô folt
Középen ott állsz, és érzed, hogy fordítva volt
Belépsz a tükörbe, megint egy ördögi kör
Nincs helyed, valaki mégis a helyedre tör
Minden rendbe jön, szerelmem

Ismeretlen katona sírjában ülsz
Ismerôs helyzet, de mégiscsak nyomaszt a bûz
Csukd be a szádat, mert belôled ömlik a gáz
Magadhoz nyúlnál, de a kezed is erôsen ráz
Minden rendben van, szerelmem

Idegen vagy, aki valahogy itt rekedt
Csak félig-meddig érted a híreket
Eszed, amit az agyad meghagyott
Nem gondolkozol, tehát nem vagy ott
Az értelmed kettôs értelem
A civilizáció túltesz az életen
A test repül, a lélek hálni jár
A halál az állam szolgálatában áll

Nem ölt meg senki, de örökre tarkón a kéz
Rákkeltô lettél, gyûlölnek, amerre mész
Mentsd föl magad, mielôtt lenyel a föld
Årtatlan ember vagy, aki már embert is ölt
Minden rendben van, szerelmem

(Müller Péter dalszövege)
Jól van, jól

Nem érdekel semmi
Veled akarok lenni
Rock-and-roll, te vagy a legszebb
Ne vedd el tôlem a szexet

Jól van, jól van, jól van, jól
Adj össze minket, rock-and-roll
Jól van, jól van, jól
Felejts el minket, rock-and-roll
- Keleten a helyzet változatlan!
Minket is kivetett, kinevetett a rock-and-roll

Vigyáztam, mégis betett a szex
Ezután minden ugynúgy lesz
Gáz van, gáz van, gáz van gáz
Magadhoz nyúlsz, de a kezed is ráz
- Keleten a helyzet változatlan!
Minket is kivetett, kinevetett a rock-and-roll

(Müller Péter dalszövege)
Katt

Mindenki tudja, mi az a hasis. Mindenki tudja, mi az
a marijuana, mindenki tudja, mi az az LSD, a heroin, a benzedrin, a meszkalin, de félek, hogy csak nagyon
kevesen tudják, mi az a “katt"...

Létezik egy ország, ahol minden rendbe' van
Minden úgy van, mint máshol, csak egy kicsit máshogyan
Létezik egy gyógyszer, ami mindent rendbe hoz
Khat-levélnek hívják, és szájrákot okoz

Észak-Jemen jó hely, mindenki khat-levélen él
Észak-Jemen jó hely, ott van elég khat-levél

Ott minden rendôr narkós, néha megáll a forgalom
Aki hozzájut egy kis khat-hoz, elrágja az úton
Észak-Jemen jó hely, kisért az éhhalál
Bezürget egy ajtón, és csupa narkóst talál
Viszont nyugodt kép az utca, sehol se látsz halottakat
Észak-Jemen jó hely, mindenkit helyre ráz a khat

Észak-Jemen jó hely, mindenki khat-levélen él
Észak-Jemen jó hely, ott van elég khat-levél

Mindenki khat-ot termeszt, megszûnt a búza és a rozs
A khat a legjobb gyógyszer, bár szájrákot okoz
A khat a legjobb tápszer, mindenkire hat
Az észak-jemeni tyúkok, csak azt mondják, hogy katt-katt-katt
A külkereskedô, aki egyszer arra járt
Esküszik azóta is, hogy a khat-levél nem árt
A rádióból tudta meg, hogy valamit aláírt
Fogalma sincsen, hogy mit, csak hallotta a hírt

Észak-Jemen jó hely, mindenki khat-levélen él
Észak-Jemen jó hely, ott van elég khat-levél
Észak-Jemen jó hely, Észak-Jemen jó hely,
Észak-Jemen jó hely, katt-katt-katt

(Müller Péter dalszövege)
Kék fény

U-A- A- Å!
U-A- A- Å!
Kék fény! Kék fény! Kék fény! Kék fény!

Az vagy nekem havonta egyszer
Ami az agynak a daganat
Årad belôled a kék fény
Elárasztod az agyamat
Kék fény! Kék fény! Kék fény!

Årad belôled a kék fény
A sugárzásod révén
Egész biztos meghalok
Meghalok a végén
Kék fény! Kék fény! Kék fény!

Szabó László, te kedves
Ismeretlen tette
Megvan a gyilkos, az ország örül
Kék dicsfény a fejed körül
Kék fény! Kék fény! Kék fény!

Mozaikkép lett az arcod
Összerakni nem lehet
Valld be, kedves Szabó László
Miért gyilkolsz engem meg!?
Kék fény! Kék fény! Kék fény!

Meggyilkol a Kék fény
Åldozat leszek a végén
A forró nyom hozzád vezet
Szabó Lajos, mossál kezet!
A forró nyom hozzád vezet!
Szabó Lenke, mossál kezet!
A forró nyom hozzád vezet4
Szabó Lóci, mossál kezet!
A forró nyom hozzád vezet!
Szabó Lajos, mossál kezet!
A forró nyom hozzád vezet!
A Szabó család, mosson kezet!
Kék fény! Kék fény! Kék fény!

(Müller Péter dalszövege)
Kétezer

Kétezer apró démon táncol
Kétezer rohadt alisten
Kétezer apró szörnyszülött
Egy emberi arc sincsen
Azt mondják egymásnak, hahaha, csippcsupp
Azt mondják egymásnak, nyiffnyaff, piffpuff
Mást mondanak és mást jelentenek
A páncélosoké a pázsit
És a világ egy-nullra vezet
Zsebükben szerelmes filmek és atomtengeralattjárók
Eltünik az arcom, ahogy az atomtenger alatt járok
Kétezer apró démon táncol
Kétezer rohadt alisten
Kétezer apró szörnyszülött
Egy emberi arc sincsen
Az élet jó, a világ nem
Ha elmúlik a fiatalságom, mi marad nekem?
Mindent beleadok és belehalok
Van itt valaki, aki boldog?
Kétezer apró démon táncol
Kétezer rohadt alisten
Kétezer apró szörnyszülött
Egy emberi arc sincsen
Azt mondják egymásnak, hahaha, csippcsupp
Azt mondják egymásnak, nyiffnyaff, piffpuff
Mást mondanak és mást jelentenek
A páncélosoké a pázsit
És a világ egy-nullra vezet
Biológiai devolúció
Degeneráló mutáció
Rémületes mûsorok
Mind a kétezer halott
Van, ami rock and roll és van, ami nem
Van, ami rock and roll és van, ami nem
Van, ami rock and roll és van, ami nem
Van, ami rock and roll és van, ami nem

(Menyhárt Jenô dalszövege)
Ki akarja nyírni a doktor

Ki akarja nyírni a doktor!
Ki akarja nyírni a doktor!
Ki akarja nyírni a doktor!
Ki akarja nyírni a doktor!
Ki akarja nyírni ôt, már be is adott neki valamit!

A doktor mérgezi a rock-and-rollt
Pedig még igazán sosem szólt
Csak arra kérünk, rock-and-roll
Ha komolyra fordul, elôször nekünk szólj

Ki akarja zavarni a divatból
Kíméli magát a vihartól
Rock-and-roll, védd meg magad
De ha nem megy egyedül, lehívom a fiúkat

Le akarja zavarni a tereprôl
Attól fél, hogy rocker lesz a gyerekbôl
Ez nem csapda, ne vigyázz
Legyél itt, hogy együtt legyünk, ha esetleg összedôl a ház

Le akarja teperni a betegség
Kérjük szépen, hogy ne tessék
Etessék rendesen
Ha komolyra fordul, formában legyen

Mit tudna adni cserébe?
Olyat, hogy nekünk is megérje?
Hagyja meg nekünk a rock-and-rollt
Az eddig is úgy volt, hogy elôször nekünk szólt

A doktor mérgezi a rock-and-rollt
Pedig még igazán sosem szólt
Rock-and-roll, számítunk rád,
Ha komolyra fordul, csak kihívod az URH-t

Ki akarja nyírni a doktor!
Ki akarja nyírni a doktor!
Ki akarja nyírni a doktor!
Ki akarja nyírni a doktor!
Ki akarja nyírni ôt, már be is adott neki valamit!

(Müller Péter dalszövege)
Kísérleti állat

Kísérleti állat vagyok
Rákot keltenek a bôrömön
Kísérleti állat vagyok
De a doktort biztos megölöm

Nem emlékszem, honnan jöttem
Nem tudom, miért velem kezdenek
Biztos azért választottak
Mert olyan vagyok, mint az emberek

Kísérleti ember vagyok
Bôrömön rákot kelt a Nap
A doktorok gúnyolódnak rajtam
Jólsikerültnek mondanak

Még egy utolsó ugrás
A sugár úgyis utolér
Kísérleti példány vagyok
Doktor, megfizetsz a bôrömért

(Müller Péter dalszövege)		  
 
0 komment , kategória:  Dalok  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
2009.06 2009. Július 2009.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 172 db bejegyzés
e év: 1940 db bejegyzés
Összes: 7244 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 250
  • e Hét: 408
  • e Hónap: 2767
  • e Év: 55033
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.