Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
Forradalom 2. Yippiváltozat
  2009-07-02 19:45:02, csütörtök
 
 

S. Miklósnak és S. Gergelynek

Kozmosz Könyvek
Egyetemi Nyomda 1985.
Felelős vezető: Sümeghy Zoltán
(Ezt a könyvet 1995-ben kezdték ismételni, mely folyamatosan történt az ötvenes évektől tisztuló beat-hippi-punkrációsoknál, az egészségügy és szociális hálózat változtatásával. A borítón a Beat szó kékkel írva két kottasor mögé, mintha láthatatlan világbeliek lennének, mint ahogyan vallják is, hogy reinkarnálódtak, újjászületnek a zsidók minden időben, a Hippi zölddel már belegabalyodva a két kottasorba, a Punk vörössel szétszaggatta a zenei vonalakat.)


A forradalom másfajta képzetét hirdetik a yippik. A yippiág 1967 körül vált ki a hippitörzsből Jerry Rubin vezérletével. A kiválás oka alapvetően világnézeti: Rubinék megelégelték a hippimozgalom bárányszelídségét, s tevékenyebb gyakorlattal kívánták a társadalmat átalakítani. Néhány éves szereplésük legfontosabb tette a nagy tüntetés Chicagóban, 1968-ban, a demokrata párt elnökjelölt-választó kongresszusa alkalmából. A vállalkozás eszmei elkötelezettsége s a résztvevők elszántsága nem vitatható: aki Chicagóban tüntetett, a bőrét vitte vásárra. A yippitüntetés legmaradandóbb lényege mégis az, hogy a helyszínre vonzotta Normann Mailert, aki ekkor már évek óta a tényregény, a non-fixtion regény műfajában dolgozott. A yippitüntetésről írta legjobb könyvét, a Chicago ostromát.

".... A yippik voltak a hippik militáns szárnya, a Youth International Party, a nemzetközi ifjúsági párt. Ez a mozgalaom szaftra épült, nem holmi alkoholos szaftra, mely az erjedés misztériumából származik - miért, uramisten, hát amikor a gyümölcs meg a gabona rothadni kezd, nincs-e hatalma a föld eme immár bomlásnak indult termékeiből készített párlatoknak, hogy lángra gyújtsák tudatunkat, s hozzásegítsék a Menny és Pokol látomásaihoz? -, nem, arról a másik szaftról beszélünk, mely szintén rejtélyes, s abból fakad, ha egy fémdrót áthalad egy mágneses mezőn. Ebből születik a modern technika vadállata, az elektromosság. A hippik azon a keresztúton alapították meg a templomukat, ahol az LSD keresztezi a teljes hangerővel ordító elektromos gitár lüktetését a fülben, a solaris plexusban, a hasban és az ágyékban. Amerika (és a fél világ országainak) ifjúságát törzsi egységbe kovácsolta az erőszaktól, sőt még a nemi különbségtételtől is megszabadított orgaiasztikus dáridók távoli víziója. A kábítószer fűtötte, erőszak nélküli törzsi bál óceáni fortyogásában mellbimbók, karok, falloszok, szájak, anyaméhek, hónaljak, szőrök, köldökök, mellek, arcok, tömjén-, virág- és félelemillat vonultak dobogva, összefonódva a társadalomból kitörő csodabogárság útján, lizergénsavat szedő gyerekek meglátták a Walhallát, a Tadzs-Mahalt, s elérték a Nepenthét. Voltak, akik örökre kitörtek, voltak, akik sikoltozva zuhantak a mélybe az őrültség ösvényein, ahol Volskswagenként hajtanak a svábbogarak a hold viaszosvásznán, a falánkok az öntudat centrifugáiban, a szer szedésének vomitóriumában rátaláltak a szédületre, mások rátaláltak a szeretetre, a szeretet megnyilvánulásaira a fényben, a nirvána szilánkjaiban a satori szikláiban - ők szennyes öltözetű, ünneplő hangocskákat viselő, XX. századi törzsként jöttek vissza e világra. Agyonnyúzott májuk betegesre sápította arcukat, hajuk gyomként nőtt a fejükön. És mégis meglátták a Jó kétségbevonhatatlan vízióját - a világ nem volt abszurd a szemükben: a gyermekek szemével nézték a társadalmat, mint a zarándokok: a társadalom volt abszurd. Meztelen volt minden császár, aki végigment az ösvényen, ők pedig virágot osztogattak a rendőröknek.

Ez nem tarthatott sokáig. Nagyrészt a középosztályi keretváros menekültjei voltak, választott otthonuk, a nyomornegyed dühöngött rájuk, dühítette a piszkosságuk, könnyed, alkalomszerű együttélésük, az önzetlenségük (ez mindig legnagyobb sértés a gettóval szemben: a szegény embernek luxus az önzetlenség, a gerinctelenek, a csiszolatlanok, a hülyék, a magukra hagyatottak, a fuldoklók címere - énjének hegyes tüskéi nélkül a szegény ember senki és semmi). Ezért a hippik összeütközésbe kerültek a nyomornegyedekkel, megverték, kirabolták, lenyírták, megszidták, elzavarták, bekasztlizták, itt-ott meg is gyilkolták őket. Néhol azonban sikert arattak, mert helyenként szövetségesekre találtak: a keleti parton motorosok, a Párducok, meg a Puerto Ricó-iak, Nyugaton meg a mexikóiak között. Aztán elérkeztek egy pontra, ahol - mint a legtöbb törzs - megoszlottak. A leggyengébbek visszamentek a kertvárosokba, állást vállaltak a kereskedelemben, vagy a hírközlő szerveknél, mások szelídebb hazát kerestek maguknak, ahol nyájasan süt a nap és nyílik a virág, megint mások megedződtek, s mint minden zarándok, akinek megvan a maga víziója az Ígéret Földjéről, kezdték megtanulni, hogyan dolgozzanak, majd végül, hogy miként küzdjenek érte. Így hát a yippik, az exhippik, a motorosok, a diggerek, a főiskoláról lemorzsolódtak, a déli hipszterek közül kerültek ki. Valamiféle közösséget alkottak, hiszen elveik egyszerűek voltak - nyilvánvalóan mindenkinek meg kell engedni, hogy azt tegye, amit akar, ha ezzel senkit sem bánt - , még meg kellett tanulniuk, hogy a társadalom arra épül, hogy sok ember sok ember bánt, s a vita öröké csak arról folyik, hogy ki legyen az, aki másokat bánthat. Hogyan is érthették volna, hogy egyszerűen a jelenlétük az, ami oly sok derék polgárt a szíve legmélyebb rejtekében sért - a hippik, de valószínűleg a yippik sem jöttek rá teljesen, milyen mély az a skizofrénia, amelyre ez a társadalom épült. Képmutatásnak szoktuk nevezni, de valójában skizopfrénia: szerény falusi élet drákói katonai kalandokkal, az egyenlő lehetőségek földje, ahol a fehér kultúra rátelepedett a feketére, egyházak vertikális hierarchiája - milyen remekül kitalálták ehhez a keresztet! -, a családi élet országa és a törvénytelen üzérkedésé, itt az elvi alapon álló politika, ott a tulajdon politikája, a szellemi higiénia országa, ahol a filmek és a tévé szellemi disznóólra emlékeztetnek, trágárságokat megvető hazafiak, akik beszennyezik a folyóikat, polgárok, akik lenézik az állami gyámkodást, de nem tudnak gyámkodás nélkül élni. Ennek a listának se vége, se hossza, s végül nem is olyan vicces - a társadalom valahogy eltámolyog, mint egy száznyolcvan kilós rendőr hegynek fölfelé, hiszen ilyen méltatlan, elhájasodott állapotban élve legalább nem kell szétrobbannia a skizofréniától -, az élet megy tovább. A fiúk otthon türelmesen járnak a templomba és várják, mikor kerül rájuk a sor, hogy falvakat égessenek föl Viatnámban. A yippik azt nem vették észre, hogy egy roppant gyorsan elérendő XX. századi utópia kapuját döngetve (melyben a modern tömegember előtt egyszerre feltárulna minden lehetőség, s így egyformán tiszta lelkiismerettel alkothatna és rabolhatna, akár kívánatos, akár iszonytató a látomásuk) olyasmit követelnek, ami egyenlő lenne a tiszta őrülettel az Átlagos Derék Amerikai szemében, aki felszabadulásának talán nem szeretetének kiáradásával adna kifejezést, hanem azzal, hogy felgyújtaná a szomszédja istállóját. Vagy - Chicagoban vagyunk - beverné a szomszédja fejét, a hátsó udvarban, egy téglával. A yippik megjelenése nem kevesebbet jelentett, mint az összes életmentő képmutatás lerombolását, s a rákövetkező összeomlást - nem olyan könnyű úgy élni, ha az embernek naponta meg kell támogatnia a józan eszének a falait. Nem csoda, ha a chicagoi fehérek, mint másutt is oly sok kiváncsi fehér ember rajongtak George Wallace-ért- aki úgy jött, mint valami lovag, mint az erőd valamennyi résének helyrepofozója.

Komor gondolatok egy Lincoln-parki sétához ezen a nyári vasárnap délutánon. Pedig csak úgy özönlenek a turisták meg a kíváncsiak: hat háztömbbel előbb ki kellett az embernek szállnia a kocsijából. A kiváncsiság azonban a családi automobilban rekedt: a polgárok nem mentek be a parkba, ahol az ifjú turisták és lézengők nyüzsögtek, a tömeg peremén meg lengyel és ír vagányok ténferegtek (azért nem csupa detektív). A yippik a Lincoln-park déli részének közepén, egy jellegtelen, füves részen, mely semmiben sem különbözik más parkok hasonló rétjeitől, egy folkrock együttes hangjai mellett gyülekeztek. A tömegben rend volt. Egy-két srác és fiatal a füvön üldögélve hallgatta a zenét, további egy-két ezren, az újonnan érkezettek meg azok, akiknek nem volt nyugtuk, a külső körben keringtek, vagy előrecsörtettek, hogy jobban lássanak. Színpad nem volt - a zenészek egy teherautó platóján játszottak, melynek oldalait nem engedték le, így csak félig lehetett őket látni. A hangszórórendszer - vajon elemmel is lehet működtetni- nem szólt valami tisztán. A következő számok egyikénél azonban ez alig számított: kerubarcú, fiatal, talán tizennyolc, bár lehet, hogy huszonnyolc éves fehér énekes - a haja hatalmas pöfetegként tizenöt-húsz centire elállt a fejétől - indult előbb bolygóközi, aztán galaktikus szárnyalásra, feje úgy rázkódott az egyre emelkedő dallammal, mint a repülő légy elmosódó zümmögése valami elektromos hangfalból, vagy a fűben a vezetéktől, vagy az akkumulátorok nedves lapjai közül jött:a jövő hangja, az energia elektromos macskazenéje, s az énekes nem hajlítgatta, hanem forgószélként pörgette, égette, végigvillantotta a tudat ívein, mígnem a hang a rezgések csúcspontjára sivított föl, mint egy önmagától kirobbanó rakéta, hogy a belső tér katlanjai beleszédültek az iszonyatos zajba -- a vadállat üvöltése volt ez a nihilizmus kellős közepén, s mögötte az elektromos basszusok és a dob szüntelen dübörgésével az elme végső határáig tépett. A hangorkánba került riporter pedig - vajon a hunok kürtjei csaptak-e ekkora zajt? - tudta, hogy ez a zene, a hippik meg a fű és a levegő eme szigetén (a Lake Shore Drive luxuslakosztályaitól alig öt futballpályányira) a jelen levő serdülők igazi dalának egyik változata, s miközben a crescendók olyan keményen rohamozták a fülét (ez a fül azé a generációé, mely még a Star Dustra táncolt), hogy teljesen kívül szorították őt e hangokon, tudta, hogy ezek a piszkos, festett tinédzserek szörnyetegek és mégis makacsul belekapaszkodott az élmény adta felismerésbe: ez a nemzedék minden általa ismert rend elpusztításának a hangjai közt, nemkülönben a legkülönfélébb felbomlások világaiban él, a decibeleknek ebben a végítéletében hegyek omlása visszhangzott, szívek hasadtak meg, a szó szoros értelmében meghasadtak, mintha a hang a halálos belső robbanás hangja lenne, és a dobok a fiziológiai krízist dobolnák, amikor az agy szétloccsan és a jövő hatalmas, jellegtelen erői tébolyultan fortyogó lávafolyamként árasztják el mindenféle fölszedett kultúra urnáit és megfeneklett hullaként taszítják le az agyat a vízesésen, a démonok kavargásában, pörögve, le a harsogás medencéjébe, díszharmónia remegésébe, az elektromos crescendóba, melynek süvöltése mintha a kor elektromechanikus krízise lenne...és ezek a gyerekek, ezek a szennyes keresztények, csöndesen ülnek a fűben, udvariasan tapsolnak, szelíd füttyükkel és felkiáltásokkal helyeselnek, amikor vége a dalnak, a riporter pedig, akit annyira lenyűgözött ez a hang (mint ahogy lenyűgözte a felismerés is, hogy mekkora nihilizmus vonul fel nagy nyugodtan ebben a zenei viharban), mintha éjféltájt szobában, tarkára festett testek kaleidoszkópszerű látványa közben hallotta volna, a riporter érezte a csoportokon, bandákon, a csőcseléken, a turistákon, a fölszentelt szenteken, az ujjaikon csengőket csöngető Vesta-szűzeken átsugárzó bizonyosságot, ezt érezte a fehér lelkekben nyugodtan vájkáló négerek láttán, a mogorva négerekén, akik úgy tettek, mintha rá se rántanának, hűvösen álldogáltak a tömeg szélén, ezt a biizonyosságot érezte meg a motorosokból sugárzó halvány fenyegetésben is - ezek a zsarupalánták, akiknek idegen volt ez a zene, gúnyolódni jöttek, de most figyeltek, félig-meddig belekapcsolódtak ebbe a zajba, mely oly közel állt saját zajaik traszcendenciáihoz, amikor a marihuána meg a sebességváltó vinnyogása kihajtja őket az autószrádákra, az acél és benzin dalát harsogva, igen, acél plusz benzin pontosan egyenlő hús plusz gyűlölettel vagy vér plusz gyűlölettel, tiszta egyenletek ezek a motor egyenlőségjelén lovagolva - igen, még a turisták meg a főiskolás fiúk is megerősítették bizonyságát, pedig ezek esetleg vissza se jönnek. Gúnyos élőkép következett a még eljövendő Yippi Konvenció ünnepségeiből, melyen egy valóságos disznót fognak elnökké jelölni. 1968-ban szavazzatok a disznóra - mondták a yippiplakátok, s most, a zene befejeztével szelíd nevetgélés tört ki a füvön, amikor a színpadon bejelentettek egy újabb elnökjelöltet: Humprey Dumptyt. Egy yippi bohóc, egy két lábon járó piros tojás masírozott keresztül a tömegen, mint "az Egyesült Államok következő elnöke", nyomában a színpadról a tömeg háta mögé sebtiben nyitott folyosón a delegátusok masíroztak. Elsőnek egy colorádói bányásznak öltözött kabarészínpadi bohóc jött, utána Miss Amerika következett, csúnyán kirúzsozott plasztikcsöcsökkel, az arcán rúzscsillagok, aztán jött Daley polgármester politikai masinériája - egy bohóc, a melle előtt vízszintesen tartott nagy ládával, a láda tetején vályú, benne hatalmas kanál, mindehhez egy hol kigyulladó, hol kialvó zöld lámpa, aztán a delegátusok fénypontja, egy zöld sapkás rohamosztagost alakító bohóc, kis játék géppisztollyal, arcán sár meg vörös festék, a fején ausztráliai bozótkalap, melynek k arimáját valamiféle pop art műalkotás, viaszból mintázott hányadék koronázta. Igen, a bizonyosság kétszeresen bizonyossá vált. Akárcsak Miami Beachben, a republikánus gálaesten, amikor a riporter egy pillanat alatt rájött, hogy Nelson Rockfefellernek semmi esélye sincs a jelöltségre, ugyanúgy tudta most, ezen a szürke, hideg, augusztusi vasárnap délutánon, amikor a levegő hűvössége fagyos volt, mint egy vaskerítés és a félelem madara kezdett fészket rakni a torkokban, hogy baj lesz, nagy baj lesz. A Lincoln-park levegője azzal a szelíd aggodalommal áradt be az ember orrán, ami mintha mindig ott lenne a levegőben, amikor a veszély fenyegeti a közelgését. A riporter boldogtalanul nézett körül. Vajon ezek a fura, ápolatlan gyerekek lennének azok a csapatok, amelyekkel valaki fel akarná venni a harcot?		  
 
0 komment , kategória:  Beat, Hippi, Punk, Rock  
Forradalom 1. hippiváltozat
  2009-07-02 16:30:19, csütörtök
 
 

S. Miklósnak és S. Gergelynek

Kozmosz Könyvek
Egyetemi Nyomda 1985.
Felelős vezető: Sümeghy Zoltán
(Ezt a könyvet 1995-ben kezdték ismételni, mely folyamatosan történt az ötvenes évektől tisztuló beat-hippi-punkrációsoknál, az egészségügy és szociális hálózat változtatásával.)


A hippiszótárban bizonyára a forradalom címszava a leginkább költői, fogalmilag a leghomályosabb.

Amikor a hippi forradalomról beszél, nem olyan társadalmi változásra gondol, amelyben az adott tér, idő, történelmi feltételek bármilyen szerepet is játszanának. A gyakorlati feltételeket a hippigondolkodás nemcsak kirekeszti, de számításba sem veszi. A hippi számára a forradalom nem a világ tervszerű átalakítását jelenti. A mozgalom fénykorában az öntudatos hippi úgy gondolta, a "passzív aktiválás" példája mindent meghatároz: a világ majd odafigyel a névtelen hippire, belátja tévedését, példát merít. A hippi számára a forradalom nem kevesebbet jelent, mint a teljes világállapot kicserélődését. A forradalom megszünteti a külvilág embertelen gazdasági szerkezetét, manipulatív államigazgatását,az intézményesült kultúra megkövült házasság- és családtipusát.

"Virágforradalom" ez valóban, ahogy a hippimatafora hirdeti: szelíd, eszményi, gyermeteg látomás egy elképzelt, vágyott világról, amelyben nincsenek felhőkarcolók és magánvillák, katonák és rendőrök, nincsenek bankárok, üzletemberek, hivatalnokok, mert bank, üzlet, hivatal nincs, nincs gépkocsi, motorzaj és környezetszennyeződés. A hippiforradalom leginkább a technikai civilizációt kívánja eltüntetni, s tagadásának van racionális alapja: a modern munkamegosztás romboló hatásának felismerése. De a munkamegosztás, az egyedi munkafolyamatokhoz kötött, a munkavégzés egészét átlátni képtelen emberi tevékenység nem a semmiből kelt életre a hatvanas évek Amerikájában. Az évszázados folyamat gondolati elemzésére a hippi nem vállalkozik, beéri a munkamegosztás gépi eszközeinek érzelmi gyűlöletével és a gépektől megszabdított világ együgyű vágyképével.

1967-ben a San Ferancisco Orecle szerkesztőségében hosszú beszélgetést folytatott a hippimozgalom négy felnőtt atyamestere, elvi ihletője: a költő Alllen Ginsberg és Gary Snyder, a pszichológus Timothy Leary é a filozófus Alan Watts. A terjedelmes szöveg Változások címen nyomtatásban is megjelent.
"Watts:...Akkor most azt fogjuk megvitatni, hogy áll ez az egész...ez az egész probléma, hogy ki kell-e vonulni a társadalomból, avagy inkább hatalomátvételre kell-e törekednünk?
Leary: Vagy hogy nincs-e valami köztes megoldás?
Snyder: Szerintem itt az a legfőbb probléma, hogy vajon a szubkulltúrába fektessük-e minden energiánkat, vagy pedig a társadalmon belül próbáljunk-e fenntartani valami hálózatot, melynek segítségével érintkezhetünk egymással.
Leary:....Számomra a tömegmozgalmak nem jelentenek semmit és nem óhajtok semmiféle tömegmozgalomban részt venni. Szerintem a balos aktivisták is éppen ebben tévednek. Megismétlik a harmincas-negyvenes évek hatalmi perpatvarait, sivár viitáit a szakszervezeti mozgalomról, a trockizmusról és így tovább. Azt hiszem, meg kellene szentelni őket, ki kellene vonulniuk a társadalomból, LSD-t kellene fogyasztaniuk és mindenekelőtt kerülniük kellene a tömegmozgalmakat, a tömegek vezetőit és a tömegek sleppjét. És óriási különbséget látok - méghozzá áthidathatatlan különbséget - a balos aktivistamozgalom és a pszichedelikus vallásos mozgalom között. Az aktivisták hatalmat akarnak. Diákhatalomról beszélnek. Ez engem megdöbbent és spirituális érzékenységemet taszítja...
Snyder: Szerintem történelmileg kell szemlélnünk ezt a helyzetet és nem is vitás, hogy a forradalmi mozgalmak és a spiritiszta mozgalom történelmi gyökerei azonosak. Ez az áramlat a kőkorszak óta végigvonul az emberiség történelmén és valamely szinten mindig szemben állt a civilizáció kollektivizmusával, a városállamok és a városállamok templomainak merevségével..... A korai európai forradalmi, politikai mozgalmakban is megvan ez az utópista vonás. Aztán végül a marxizmusból különálló, nem vallásos mozgalom lett, de csak nagyon későn. Bár az utópista vonás benne is megtalálható. Úgyhogy ebben közösek vagyunk.... Én nem karom elvetni a történelmi érveket, nem azokat az áldozatokat, amelyeket a mozgalom hozott, ha sikerül megnyernünk a résztvevőket önmaguk és a társadalom mélyebb megértésének.
Leary: Szerintem arra kell rábeszélnünk őket, hogy vonuljanak ki, dobják fel magukat és szeressenek.
Ginsberg: Berkeleyben egész héten mindenki azzal nyaggatott, hogy mit értesz te azon, hogy kivonulni a társadalomból, feldobni magunkat és szeretni. Berkeleyben mindenki teljesen be van gerjedve, hogy először is ez a kivonulás tulajdonképpen nem jelent az égvilágon semmit és hogy téged tulajdonképpen csak egy csomó homokos hippi érdekel, akik megjátsszák az agyukat és palackokat hajigálnak ki az ablakon, amikor betintáznak az LSD-től.
Leary: Én történelmi szempontból úgy látom a helyzetet, hogy a nagy, a történelem során kialakult monolitikus birodalmak, Róma, az oszmán birodalom és így tovább, mindig összeomlottak, ha elegendő számú ember (és mindig a fiatalok voltak az alkuképesek, a kisebbségi csoportok) kivonult a társadalomból és visszatért a törzsi formához. Teljesen egyetértek azzal, hogy az alapegység a törzs. Ezernyi csoport képe jelenik meg előttem, szerte az egész Egyesült Államokban és Nyugat-Európában és végül az egész világon, akik mind kivonultak a társadalomból. Mert mi is történt, amikor Róma elbukott? Mi történt, amikor elesett Jeruzsálem? Kis csoportok verődtek össze és kivonultak.
Ginsberg: Milliomodszor kérdem...Pontosan mit is értesz te azon, hogy kivonulás a társadalomból? Te például egyáltalán nem vonultál ki. Kivonultál a Havardról, ahol pszichológiát tanítottál. Viszont bevonultál ebbe, itt és most rendezvények és előadások bonyolult sorozata között élsz és fesztivált rendezel. Nem szabadultál meg egy nagyon bonyolult alkotmányos, törvényes rend vonásától...ami iránt, akárcsak én, te is valamiféle szentimentális tiszteletet érzel.
Leary: Csoportosan kell kivonulni a társadalomból. Kis törzsi csoportokban.... Egyre közelebb jutni ahhoz, hogy végleg megvessük a lábunk. Kidolgozni a világgal folytatott export-import kereskedelem módszereit. Mutánsok törzsének tartjuk magunkat. A sok kis indián törzs is mindmutáció eredménye volt. Én azt jósolom, hogy sok ezer csoport egyszer körülnéz majd ebben a televíziódíszletű társadalomban és egyszerűen kinyitja majd valamelyik kínált ajtót. De ezek az ajtók nem befelé vezetnek, hanem kifelé, az Éden kertjébe, s ez nem más, mint a mi kis bolygónk. És akkor majd egy kicsiny, vándorló körben találjuk magunkat. És ha majd már elég sokan tesznek így - fiatalok - akkor hihetetlen változások következnek be az ország és az egész nyugati világ tudatában. Minden kivonuló csoportnak a maga kétmillió éves sejtállományából kell megválaszolnia a kérdéseket: "Mi a fenét fogunk enni? Többé nincs fizetés, többé nincs egyetemi ösztöndíj! Mit fogunk enni? Minél fogunk melegedni? Hogy fogjuk megvédelmezni magunkat?" Az egysejtűek és a törzsi csoportok is ugyanezt kérdezik már sok ezer éve. Minden csoportnak a saját pszichedelikus alkotóerejére kell támaszkodnia. Magam elé képzelek tíz Massachhusetts Institute of Technology-tudóst meg a családjukat, mind megismerkedtek az LSD-vel. Elgondolkoznak, a MIT eszelős, automatizált, televizionált áléletén, kivonulnak belőle. Lehet, hogy szereznek maguknak egy kis farmot Lexingtonban, Boston mellett. És arra használják alkotóerejüket, hogy olyan új gépezeteket konstruálnak, amelyek feldobják az embereket, helyett, hogy agyonbombáznák őket. Minden kis csoportnak ugyanazt az utat kell megtennie, amit a történelem során minden kis csoport bejárt.
Snyder: Mindehhez egy egészen új technológiai módszerre van szükség. Tulajdonképp egy új tudományra. Merőben új fizikai tudomány fejlődik majd ki. Mert a régi fizikának határt szab a világegyetemnek a zsidó-keresztény, nyugati imperialista Nagyfőnök szellemében való értelmezése. Más szóval: tudományos világképünket korlátok közé zárja ez az atyafigura, Jehova, vagy a római császármodell, és ez határokat szab tudományos objektivitásunknak és visszatart bennünket attól, hogy felderítsük a tudomány bizonyos, most már felderíthető területeit.
Watts: Az a kérdés, hogy mi vár ránk, mi fog történni, ha nem következik be egy atomháború végzetes politikai katasztrófája, egy biológiai háború, amely eltörli az egész mindenséget. Akkor egy óriási méretű, ráérő társadalomban fogunk élni, ahol majd fordított lesz az adózás és az állam fog fizetni az embereknek a munkáért, amit majd a gépek végeznek el az emberek helyett. Más szóval: ha a gyáros el akarja adni termékeit az embereknek, kell hogy azoknak pénzük is legyen, hogy megvehessék ezeket a termékeket. Ezek az emberek pedig mind azok miatt a gépek miatt vesztették el a munkájukat, amelyekkel a gyáros dolgoztat. Ezért az államnak kell majd fizetnie az embereket - valamiféle hitelt kell majd nyújtania nekik, hogy megvehessék mindazt, amit a gép megtermel - és így megy majd tovább a verkli. Ez tehát azt jelenti, hogy sok-sok ezer ember őgyeleg majd a villágban, akinek nem lesz semmi dolga.
Leary: Van egy másik lehetőség is. Mondjuk ki bátran: az emberiség evolúciója még nem ért véget. Ugyanúgy, ahogy sokfajta főemlős létezik: pávián, csimpánz és így tovább. Néhány ezer év múlva majd visszatekintünk és azt fogjuk látni, hogy abból, amit mi embernek nevezünk, két vagy még több új faj van kifejlődőben. Nem is kérdéses, hogy az egyik faj, amely kifejlődhet és valószínűleg ki is fog fejlődni, a hangyaember lesz. De kialakul majd egy másik faj is, amely egész bizonyosan fenn fog maradni és ez a törzsi emberek faja lesz, akiknek nem lesz majd gond, hogy mihez kezdjenek szabad idejükkel, mert az igazi munka-játék akkor kezdődik csak, amikor az ember kivonul a társadalomból..."


(Bart István fordítása)


És így tovább és így tovább. Ne részletezzük a fenti szöveg apróbb-nagyobb ellentmondásait. Azt sem, hogy Gary Snyder egyetlen, nagyvonalú, árnyalatlan mondatban az utópista eszmerendszerekhez társítja a marxizmust. Azt sem, hogy a beszélgetés résztvevői között nem csekély a nézetkülönbség és főként a gondolkodási módszer. Alighanem Ginsberg szemléli a legkételkedőbben, a legkritikusabban a közös elképzelést, s bizonyára Timóthy Leary rugaszkodik el a leggátlástalanabbul az adott körülményektől.

Az egyedi eltéréseknél fontosabb a közös szólam tanulsága.

Négy neves amerikai értelmiségi, négy baloldali lázadó, a rendszer gyűlölői, a hippik korosabb mesterei.
Szövegük alapvető dokumentumadalék. Önmaguk és a környező világ leírása bizonyára sokban hiteles és találó, de a jövőgép gondolati színvonala meghökkentően egyenetlen. Kétségtelen, a kerekasztalvita nem az átgondolt elemzés, a szabatos fogalmazás, hanem az ötletek, a rögtönzés műfaja. Mégis, a műfaj beszámításával is: lehangoló a rangos résztvevők illuzórikus, felelőtlen, gyermeteg kijelentéseinek sorozata. Kerekasztal ide, vita oda: csupa olyasmiről cserélnek eszmét (az intézményes társadalom elhagyásáról, a hatalomátvételről, a technikai civilizációról, a kábítószerek forradalmasító hatásáról, a sivár oktatási gyakorlatról, a monogám család csődjéről, a boldog jövőről), ami nem ott és nem akkor jutott először az eszükbe, hanem létezésük felvállalt, középponti tartalma. Nemcsak az ötletek meg a fogalmazádmód gátlástalan, olykor demagóg nagyotmondása zavar, hanem a vágyképzetek ellenőrizhetetlensége, az önkontroll teljes hiánya. Eszmények, utópiák meghirdetése során semmilyen adott, gyakorlati közegellenállással nem számolnak. Sokat beszélnek, rengeteg érdekes jut az eszükbe, de az adott jelen és távoli jövő között az ellentársadalom gyakorlati megtervezésére, kidolgozására egyetlen higgadt szót sem vesztegetnek: átgondolt, a lehetőségekkel racionálisan számoló elképzelése egyiküknek sincs. Ezek nem akármilyen képességű értelmiségiek, mintha mesterségesen idomítanák tudatukat a fiatalkorú hallgatóság gondolkodási, álmodozási szintjéhez, a légvárépítés infantilis öröméhez.		  
 
0 komment , kategória:  Beat, Hippi, Punk, Rock  
A hippi szabadság
  2009-07-02 12:28:24, csütörtök
 
 

S. Miklósnak és S. Gergelynek

Kozmosz Könyvek
Egyetemi Nyomda 1985.
Felelős vezető: Sümeghy Zoltán
(Ezt a könyvet 1995-ben kezdték ismételni, mely folyamatosan történt az ötvenes évektől tisztuló beat-hippi-punkrációsoknál, az egészségügy és szociális hálózat változtatásával.)


A szabadság, mint vágykép, mint az egyéni, a csoportot, a közösséget, a társadalmat, a világot megváltó eszményi állapot bukkan fel újra meg újra a mozgalom dokumentumaiban. A szabadság fogalma meghatározás helyett ugyanúgy költői metafora, mint a "krómvilág", a "plasztikvilág", de a részletek ezért is valóságosak.

A hippit a rendelkezésre álló szabadságmennyiség folyamatos csökkentése és álsága hajtja ki a társadalomból.

Szükségszerűnek tekinhető, hogy a hippimozalom Amerikában született meg. A hatvanas években az USA nemcsak a világ nyugati felének vezető hatalma, a fejlett késő kapitlizmus mintaállama, de az államstruktúráját, szavazati és parlamentáris rendje jogszolgáltatását, a legnagyobb város és a legkisebb település azonosan szabadelvű szerkezetét és létkörét százötven éve ámultan ismerték meg és foglalták írásba, követendő példaként az európai utazók. Tocqueville máig is érvényes könyvében rögzítette a klasszikus polgári demokrácia amerikai ínintáját: költői sorában magyar beszámolót is olvashatunk Bölöni Farkas Sándor útirajzba ágyazott társadalomképét.

Százötven év alatt az amerikai demokrácia lényege megszűnt, vagy másra cserélődött, formális szerkezete azonban változatlan maradt. A születő, kialakult alkotmányos kereteit megteremtő USA is osztályállam volt, de a nemzetté válás hőskorában a társadalmi osztályok részint közelebb voltak egymáshoz, részint ellentétes érdekeiknél fontosabbnak bizonyultak a közös érdekek. Lincoln és Jefferson korának államot teremtő, országot berendező polgárságából a XX. század második felére a modern világ leggazdagabb, leghatalmasabb burzsoáziája lett, a Böloni Farkas Sándor látta egyenlőség társadalmából pedig - a formális demokrácia, a kétpárrtrendszer változatlan keretei között - kortársunk, az amerikai állammonopolista rendszer.

Az elllentmondást fokozza, hogy a mai USA minden hivatalos intézménye büszkén idézi őseit. Az amerikai ifjúság egymást követő nemzedékei az elemi iskolától az egyetemig tanulják a szabadelvű amerikai demokrácia hagyományainak, a hagyományok rendületlen továbbélésének legendáriumát. És az amerikai ifjúság egymást követő nemzedékei csalódnak, kiábrándulnak, hátat fordítanak, amikor - a felnőtté válás állomásain - tapasztalatilag szembesíthetik a mítoszt a valósággal. Ezért, hogy a hippiszövegekben annyi a vád és a goromba gúny a nevezetes amerikai kétpártrendszerről és a mindenkori - állítólag a földkerekség legdemokratikusabb módján megválasztott és hatalomban ellenőrzött - amerikai elnökről. Johnson és Nixon válogatot díszítő jelzők keretében a pokol földre küldött ügynökeként jelenik meg a hippiszövegekben, s nem a két volt elnököt kívánjuk szebbre festeni, ha a (talán tárgyilagos) távolból úgy sejtjük: ekkora körítést nem érdemelnek, alakjuk, szerepük - mint a hippivélekedés annyi más tárgya - erősen eltúlzott. Azóta a Watergate-ügy s Nixon bukása bizonyította be a mindenkori amerikai elnök hatalmának és kötöttségének arányát, amely sokkal bonyolultabb, semhogy az elnök neve elé írt "disznó"-val vagy más obszcén-infantilis jelzővel magyarázni lehessen. A hippivélemény csak alanyi igazságot fejez ki: a szabadságcsökkentést az államszerkezet szabja ki, ezt az államszerkezetet viszont "a legnagyobb disznó", az elnök testesíti meg és jelképezi.

Az amerikai fiatlkorú, akiből hippi lesz, úgy érzékeli, attól a perctől kezdve, hogy öntudata ellenőrzi és megmagyarázni képes az őt körülvevő világ elemeit, szabadságában korlátozva van. Korlátozza a család, az iskola, az állam. A hippi úgy érzi, az amerikai állampolgár - de totálissá tágítva: az állampolgár világszerte - álszabadságban él, s ez rosszabb, mint a nyílt, tételes szabadságkorlátozás. Rosszabb, mert hamis, üres konvekciókhoz igazodik, rosszabb, meret manipulatív. A hatalom a szabadság állapotát ígéri, bizonyos mennyiségű szabadságjogokat biztosít, s az alaki szabadság keretei között fehér egérként tereli, használja, irányítja az emberi egyedet.

Ebből az álszabadságból lép át a hippi az önmaga és csoportja által megteremtett totális szabadság világába. Ahol egyetlen, alapvető szabály uralkodik: "Tedd azt, ami kedvedre való. És ni csinálj olyat, ami nincs kedvedre!"

A hippii - mint egyed és mint önkéntes csoporttag - a szabadságot a tökéletes egyenrangúság állapotában éli át. A hippiközösségben mindenki annyit ér, amennyi, mindenki egyszerre nagy és kicsi. A XX, század történetében - igaz, létezésének rövid időszakában - a fölé- és alárendeltség, a vezető és vezetettek ellentmondását ilyen egyszerűen oldotta meg. A hippiközösségeknek sosincs teljhatlamú irányítója. Időleges, megosztott hatáskörű vezetői vannak csupán: a közösség valamely tagja valamely területen képzettebb, rátermettebb a többieknél, s ilyenkor ő irányít.

A hippi tehát megteremtette a maga totális szabadságát. Senki, semmi sem korlátozza. Munkát végez, elmélkedik, szerelmeskedik, gyermekeket nevel. Egyszerre magányos és közösségi lány, s mindig abban az arányban, ahogy pillanatnyi kedve helyesnek ítéli. Ebben a paradicsomi szabadságban valami egyetemesre törekszik a hippiegyed és a hippiközösség.		  
 
0 komment , kategória:  Beat, Hippi, Punk, Rock  
Joshi Bharat mai idézete
  2009-07-02 11:52:13, csütörtök
 
 

"Ne légy a más rovására szellemes, mert ez inkább ellenszenves, mint nehéz." 		 
 
0 komment , kategória:  Idézetek  
Veszélyes a hirtelen testedzés
  2009-07-02 07:21:09, csütörtök
 
 

Veszélyes lehet a hirtelen kezdett testedzés

Azoknak az embereknek, akik csupán egyféle mozgásformához - például a televízió távirányítójának felemeléséhez - szoktak hozzá, kellően elővigyázatosnak kell lenniük, ha aktívan edzeni kezdenek.

Amerikában végzett tanulmány szerint az inaktív, mozgásszegény életmódot folytató emberek esetében a hirtelen elkezdett testi megerőltetés 30-szorosára emeli a szívinfarktus kialakulásának kockázatát. Emellett sokkal nagyobb a sportsérülések veszélye, például ízületi szalag szakadása, izomszakadások, rándulások. Azoknak, akik nem csupán inaktívak, hanem emellett egyéb rizikófaktorok is fennállnak (elhízottak, dohányoznak, magas a vérzsír- és koleszterinszintjük) méginkább elővigyázatosnak kell lenniük. Nemcsak a sport lehet veszélyes, hanem bizonyos, nagyobb fizikai terheléssel járó hétköznapi tevékenységek is.

A sport kétélű kard

A sport egyrészről hasznos, mert a rendszeres testmozgás javítja az állóképességet, a szív- és érrendszeri státust, csökkenti az elhízás, a cukorbetegség és számos anyagcsere-betegség kialakulásának rizikóját. Másrészről veszélyes lehet, mert a hirtelen elkezdett testedzés hatalmas terhelést jelent a szívre, az ízületekre és az izmokra. A rendszeres testmozgás ezek ellenére mindenkinek javasolt, kifejezetten pedig azoknak, akik esetében a felsorolt rizikófaktorok fennállnak. Fokozottan elővigyázatosan kell elkezdeni bármilyen sporttevékenységet. Javasolt a kezelőorvos véleményét kikérni, mielőtt bárki edzeni kezdene.

A nem megerőltető tempójú gyaloglás alkalmasabb lehet a kezdeti hónapokban. A pulzusszámot jelentősen emelő gyakorlatok (például futás, úszás, aerobic) nem javasoltak addig, míg a szervezet nem szokott hozzá a rendszeres sporthoz. Bizonyos szív- és tüdőbetegségek esetében ez a mozgásforma ellenjavallt. Több ezer résztvevő bevonásával elvégzett tanulmányok alapján az ideális testsúly eléréséhez is sokkal alkalmasabb a napi rendszerességgel végzett kevésbé megerőltető mozgás (pl. közepes tempójú séta), mint heti 2-3 alkalommal végzett edzőtermi edzés. A hangsúly sosem az erőkifejtésen, hanem a napi rendszerességen van.

Dr.Csuth Ágnes

Forrás: Krisztina egypercese		  
 
0 komment , kategória:  Egészség, betegség  
A bölcs asszony értékes köve
  2009-07-02 07:17:40, csütörtök
 
 


Klubból hoztam:


Egy bölcs asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral.
Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jó
szerencséjén továbbállt, hiszen tudta, a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.
Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. ,,Gondolkoztam..." - szólalt meg. ,,Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb.
Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ."		  
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Nincs Cím
  2009-07-02 07:01:04, csütörtök
 
 

Egy tapasztalatlan, Frank nevű chili-kostoló feljegyzései, aki Ausztráliából tett látogatást Durban-ben, Dél-Afrikában:

"Nemrégiben abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy bírónak választottak ki egy chili főzőversenyen. Az eredeti bíró megbetegedett az utolsó pillanatban, én pedig pont ott álltam a bírói asztalnál, és a sörös sátor holléte felől érdeklődtem, mikor felkértek. A másik két bíró (két helybeli) biztosított afelől, hogy a chili egyáltalán nem lesz erős, azonkívül ingyen sört kapok a kóstolgatás teljes idejére, tehát belementem."

Íme az értékelő lapok a versenyről:

Chili 1: Manoj Maniac Mobster-Monster chili-je

1. BÍRÓ: Kicsit túl sok paradicsom. Nagyszerű zamat.
2. BÍRÓ: Kellemes, sima paradicsom íz. Nagyon enyhe.
FRANK: Jesszusom, mi a pokol volt ez? Ezzel le lehetne szedni a megszáradt festéket az úttestről. Két sörbe került, hogy kioltsam a lángokat. Remélem, ez volt a legrosszabb. Ezek az indiai fickók őrültek.

Chili 2: Applesamy Utánégető chili-je

1. BÍRÓ: Füstös, enyhe sertés beütéssel. Gyengén csípős Jalapeno íz.
2. BÍRÓ: Izgalmas sült rostélyos íz, több paprika kellene bele, hogy komolyan lehessen venni.
FRANK: Gyermekektől távol tartandó!! Nem vagyok benne biztos, hogy mit kellene éreznem a fajdalmon kívül. El kellett zavarnom két fickót, akik Heimlich-fogást akartak alkalmazni rajtam. Sürgősen több sört kellett hozniuk, mikor meglátták az arcomon a grimaszt.

Chili 3: Farouk Híres Gyújtsd Fel Az Istállót chili-je

1. BÍRÓ: Kiváló tüzes chili! Nagyszerű zamat. Több bab kellene bele.
2. BÍRÓ: Bab nélküli chili, kissé sós, remekül használja a piros paprikát.
FRANK: Hívjátok Lucas Heights-t, felfedeztem egy uránium szivárgást! Az orromban olyan érzésem van, mintha Domestost szipákoltam volna. Már mindenki tudja mi a dolga, hozzák a söröket, mielőtt meggyulladok. A pincér kislány hátbavágott, így most a gerincem a mellkasom első részében van. Az ábrázatom kezd igen ramatyul kinézni a sok sör miatt.

Chili 4: Barbu Fekete Mágiája

1. BÍRÓ: Fekete bab chili gyakorlatilag bármi fűszer nélkül. Kiábrándító.
2. BÍRÓ: Enyhe hárs íz a fekete babhoz. Köretként használható halhoz vagy egyéb enyhe ételekhez, nem igazán lehet chili-nek nevezni.
FRANK: Éreztem, hogy valami a nyelvemhez dörgölőzik, de az ízét nem éreztem. Lehetséges az ízlelőbimbókat kiégetni? Savathree, a pincér kislány mögöttem állt a friss sör-utánpótlással; az a 150 kilós lotyó egyre izgibbnek néz ki. Ez a nukleáris hulladék, amit eszem, szintén. Nem lehet, hogy a chili fokozza a nemi vágyat?

Chili # 5: Laveshnee Legális Ajak-Eltávolítója

1. BÍRÓ: Húsos, erős chili. A frissen őrölt Cayenne bors tökéletes ízt ad. Igazán nagyszerű.
2. BÍRÓ: chili aprított sztékkel. Több paradicsomot még elbírna. El kell ismerni, a cayenne bors igen erős benyomást tesz.
FRANK: A füleim csengenek, a homlokomon izzadtság folyik, és a szemeimmel már nem tudok fókuszálni. Elfingottam magam, négy ember mögöttem kórházi kezelésre szorul. A versenyző megsértődött, mikor megmondtam neki, hogy a chili-je következtében agykárosodást szenvedtem. Savathree megmentette a
nyelvemet a vérzéstől azzal, hogy egy kancsóból sört öntött közvetlenül a nyelvemre. Azon gondolkozom, vajon le fogom-e égetni az ajkaimat. Nagyon idegesít, hogy a másik két bíró folyton megkér, fejezzem be a sikoltozást.

Chili 6: Vera Világi Vegetáriánus Variációja

1. BÍRÓ: Híg de mégis erős vegetáriánus chili. Jól eltalált egyensúly a különféle erős paprikák között.
2. BÍRÓ: Az eddigi legjobb. Agresszívan használ erőspaprikát, hagymát és fokhagymát. Igazán Nagyszerű.
FRANK: A beleim immár egyenes csövek gáz állapotú, kénes lánggal megtöltve. Összeszartam magam mikor fingottam, és attól félek, hamarosan átégeti a széket. Úgy tűnik, senki nem tud megmaradni mögöttem, kivéve azt a Savathree lotyót, azt hiszem perverzebb, mint gondoltam. Már nem érzem az ajkaimat. Kéne egy nagy fagyi, hogy kitörölhessem a seggem vele.

Chili 7: Sugash Sikító Szenzáció chili-je

1. BÍRÓ: Közepes chili, túl sok konzerv-paprikát használ.
2. BÍRÓ: Hát, hát. Olyan az íze, mintha gyakorlatilag az utolsó pillanatban beledobtak volna egy konzervnyi paprikát. Meg kell jegyezzem, aggályaim vannak a 3-as számú bíróval kapcsolatban. Úgy tűnik egy kissé csalódott, mivel folyamatosan durván káromkodik.
FRANK: Valaki tehetne egy gránátot a számba, kihúzhatná a biztosítótűt, és én az égvilágon semmit sem éreznék. Az egyik szememre megvakultam, és a külvilágnak olyan hangja van, mintha minden rohanó vízből állna. Az ingemet teljesen beborítja a chili, ami észrevétlenül kicsusszant a szám szélén. A
gatyám tele van láva-szerű szarral, így legalább passzol az ingemhez. Legalább majd a boncolás során tudni fogják, mi okozta a halálomat. Úgy döntöttem, abbahagyom a lélegzést, mivel túl fájdalmas. Francba vele, oxigénhez úgysem jutok. Ha levegőre lesz szükségem, majd szippantok a hasamon levő 10 centis lyukon keresztül.

Chili 8: Hansraj Hegyi Szent chili-je

1. BÍRÓ: Tökéletes befejezés, ez egy jó ízű chili, mindenki számára biztonságos, nem túl erős, de pont elég fűszeres ahhoz, hogy észrevétesse magát.
2. BÍRÓ: Ez az utolsó darab egy jó, kiegyensúlyozott chili, nem túl erős és nem is túl enyhe. Sajnálattal láttam, hogy nagy része kárba veszett, mikor a 3-as számú bíró elájult, leesett a székről, és magára rántotta a chilis tálat. Nem biztos, hogy túléli. Szegény Ausztrál, kíváncsi lennék, mit szólt volna egy igazán csípős chilihez?
FRANK: Nincs feljegyzés.

Forrás: Krisztina egypercese		  
 
0 komment , kategória:  Viccek  
Mai harmoniakáryám
  2009-07-02 03:17:22, csütörtök
 
 
A mai napodat Csoda hatja át
-

Jobb kéz - A szívünktől távolabb eső, ügyesebbik kezünk. A néphagyomány szerint a szerencsésebbik kéz ez. Szimbolikája megtart és megőriz. Ma jól gazdálkodhatunk anyagi javainkkal. Figyelj a pénzre, anyagi javaidra, mert biztosan megtarthatod azt, ami már birtokodban van. Gondolati viszonyulás jellemez.
  
 
0 komment , kategória:  Napi harmoniakártyáim  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
2009.06 2009. Július 2009.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 1 db bejegyzés
e hónap: 172 db bejegyzés
e év: 1940 db bejegyzés
Összes: 7244 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 47
  • e Hét: 205
  • e Hónap: 2564
  • e Év: 54830
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.