Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
Az Illés-koncert sztori
  2009-07-08 20:35:58, szerda
 
 


Rock Évkönyv 1981. január-december

Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János

A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük a vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle zsidó rendjei.


Interjú Koltay Gáborral


- Maradjatok együtt! - kiáltotta egy néző a hajdanvolt Illés együttes tavalyi szuperkoncertjén. S ezen a kívánságon aligha csodálkozhatunk, mert a megismételhetetlen koncert felidézte a tizenéveseknek is a beat-korszak legszebb fejezeteit és az emlékezés hullámhosszára hangolta a mai harmincasokat, az egykori "beatnemzedékeket" is. Tizenöt év után Ilésék szekere újra diadalmenetben landolt a jó öreg Sportcsarnok sokat megélt színpadán. A popzene a fantasztikus népünnepélyéről - a magyar filmgyártásban egyedülálló vállalkozásként - A koncert címmel film is készült, amelynek megálmodója és rendezője Koltay Gábor, aki már filmművészeti főiskolásként is forgatott vizsgafilmeket Szörényi Leventéről és Bródy Jánosról és már akkor dédelgette egy igazi "rockfilm" elkészítésének tervét is A Szörényi-Bródy szerzőpárosról írt dokumentumkönyvének nagy sikere aztán végleg megérlelte elhatározását: a film kedvéért egy koncertre összehozta az 1973-ban felbomlott zenekar tagjait.

A film - mint tudjuk - megérdemelt sikert aratott, telt házak előtt vetítették. A zenei anyagból készült dupla albumot pedig ritka zenei csemegeként tartják számon a rajongók. Illésék zenéje a nyolcvanas évek fiataljaihoz is utat talált. De vajon csak a nosztalgiahullámnak köszönhető ez az Illés-reneszánsz, vagy közrejátszik ebben valami más is? Az újjáéledés titokfejtője, beszélgetőpartnerünk: Koltay Gábor.

- Mit jelent számodra a nosztalgia?

- Manapság gyakran használjuk a nosztalgia kifejezést. Ideje lenne - talán az ifjúsági sajtó segítségével is - tisztázni e fogalom lényegét. A leggyakoribb értelmezés szerint a nosztalgia nemcsak azt jelenti, hogy elmúlt korok zenéjét, táncait, öltözködését, lakberendezési stílusát felelevenítjük, hanem a fogalom elvágyódát is jelent ezekbe a korokba. Egy Illés-szám ma nekem elsősorban tinédzserkorom társadalmának a konfrontációkon úrrá lenni tudó dinamizmusát jelenti, azt az érzelmi, indulati többletet, amellyel jobbá, szebbé, igazságosabbá akartuk tenni saját környezetünket, saját kis világunkat. Nem kort sírom vissza, hiszen nem akarom újra átélni azokat a konfrontációkat, amelyek megnehezítették, sokszor talán ideig-óráig kétségessé tették egy-egy Jancsó-mű bemutatását, vagy konzervativizmusból akadályokat gördítettek például az Illés-zenekar elé. Egy dinamikus kor értékes alkotása az ő zenéjük, amely ilyen értelemben időtálló lesz évtizedek múltán is. Mint ahogy - első pillanatban szentségtörő hasonlat - Beethoven, vagy Bartók zenéjét is szívesen hallgattuk anélkül, hogy visszasírnánk korukat, vagy egyáltalán nosztalgiának neveznénk az irántuk megnyilvánuló tiszteletet és becsületet, megbecsülést.

- Az Illés maradandó értéket hozott létre a popzenében, tehát nem nosztalgia, ha számaikat hallgatom. De miért éppen most kapott hangsúlyt tevékenységük A koncert című film és ... a koncertakció" kapcsán?

- Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy a hetvenes években miért nem jöttek létre azok a maradandó értékű, nagyhatású, széles értelemben vett, társadalmi visszhangot kiváltó művészi produktumok, amelyeket a hatvanas években nem lehetett visszaszorítani, amelyek feltartóztathatatlanul törtek át. Vajon a művészek fáradtak-e el, s nem léptek helyükbe új tehetségek, vagy a kultúrpolitika nem igényli korunkban a dinamikus, nagy horderejű alkotásokat? Rendkívül leegyszerűsített módon arról lehet szó, hogy társadalmunk tehetetlenségi nyomatéka bizony sokkal nagyobb, mint azt a hatvanas évek végén gondoltuk. A tudat átalakítása nem megy egyik pillanatról a másikra. Nem beszélve arról a számunkra is rendkívül előnytelenül megváltozott nemzetközi gazdasági-politikai helyzetről, amelyben például egy arab olajsejk világ-gazdasági kérdéseket dönthet el. Ha lehet még ellentmondásosabbá vált világunk. Az emberiség sorskérdéseit eldöntő vitákban nincs közös álláspont. Ezektől a kérdésektől nem függetleníthetjük magunkat. Társadalmi fejlődésünk lelassult, az ellentmondások kibogozhatatlan szövevényében mi is nehezebben találjuk fel magunkat. Ebben a helyzetben pedig a legkülönbözőbb művészeti alkotások, így a popzene sem tudja olyan erővel ábrázolni a mai társadalmi konfliktusokat, nem tudja olyan mozgósító erővel kifejezni a fiatalság hely- és útkeresését, mint a hatvanas években. Hiányoznak a nagyformátúmú, orientáló művek, művészi teljesítmények, holott a ma embere is szeretne eligazító gondolatokat, fogódzókat. Ebben az ellentmondásos helyzetben magától értetődő módon az űrt a már meglévő, jelentős alkotások töltik ki. A popzenében ilyen az Illés zenekar teljesítménye. "Reneszánszunkat",tehát elsősorban az a hiányérzet magyarázza. Úgy gondolom, "feltámadásuk" lényege, hogy egy évtized múltán kiderült: időtálló művészi értéket produkáltak.

- Bár korábban érintetted válaszaidban a kérdést, de meg lehetne-e összefüggően fogalmazni, mitől volt értékes az Illés együttes zenéje:

- Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a hatvanas évek közepén a beatzene magyarországi térhódítása idején nemcsak az Illés együttes létezett. Sok tehetséges és közkedvelt zenekar játszott angol számokat, a Szörényi-Bródy páros első magyar nyelvű próbálkozása után pedig többen kezdtek saját szerzeményeket írni. Ki is alakult a nagy triumvirátus: az Illés, a Metró és az Omega zenekarok voltak a legnépszerűbbek. Mégis úgy gondolom, hogy az 1965-ben megalakult, és 1973-ban megszűnt Illés együttes fejezte ki legmélyebben és legnagyobb hatással saját korát. Ők találták meg leginkább azt a zenei hangzásvilágot, amely a beatzene lényegi jegyeit magánviselve mindenekelőtt kelet-európai hangzásvilág volt. Olyan beatzenét csináltak, amely csak itt, a Kárpát- medencében születhetett meg. Miért tekintem nyolcéves működésüket korszakalkotónak a magyar popzene történetében? Mert zenéjükben és szövegükben szakítottak az addig érvényes tánczenei stílusokkal. A Beatles hagyományait követve, annak példáján újfajta, modern egyéni hangzásvilágot teremtettek. Dalaik szövege őszintén, a mindennapok nyelvi fordulatait felhasználva, egyszerűen fejezte ki az ifjúság érzés- és gondolatvilágát, majd később egyre elmélyültebben olyan társadalmi-politikai kérdéseket, gondolatokat fogalmaztak meg, amelyek mindenkit foglalkoztattak. Ezzel párhuzamosan a Beatles-indíttatású zenéjükbe fokozatosan beépítették a magyar beatzenei stílust kialakítva. Népszerűségüknek ez volt az egyik oka. A másik, hogy az ifjúság szemében egy kicsit a faltörő kos szerepét is játszották. A zenekarnak volt kitartása, a masszív konzervatív társadalmi közvéleményt, az útjukba gördített akadályokat, az adminisztratív visszaszorítás minden lehetséges módozatát legyűrve végül is célba érkeztek. A hivatalos szervek szívós ellenállása 1968-ban csökkent, amikor a táncdalfesztiválon minden lényeget fődíjat ők nyertek. Ez persze nem jelentette a műfaj elismerését, inkább azt, hogy az Illés együttes létezését kénytelen-kelletlen elismerték. Az ellenállás csökkent, pontosabban a korábbihoz képest kifinomultabb formákat választott. A zenekar következetes útja, a problémás időszakok túlélése, sőt, a konfliktusokból győztesen kikerülés ténye erkölcsi erőt, hitet adott a rajongótábornak. Tehát a zenekar népszerűségének a zenei-szövegi újításon kívül a vonzó példával való azonosulás lehetősége is előidézője volt. Itt kanyarodnék vissza egy pillanatra az korábbiakhoz. Tehát ha fontosnak éreztem az Illés együttes teljesítményét, ha ma felteszem egyik, vagy másik számukat, akkor ez nem jelenti a kor utáni vágyakozást, hiszen például nem szívesen gondolok vissza a zenekar körüli konfrontációk sorozatára. Viszont erőt merítek abból a példából, amelyet az Illés zenekar következetesen végigvitt programja, a konfrontációk vállalása, a nehézségek leküzdése jelentett akkor számukra, s amely a mai napig példamutató.

- Ha már a példamutatásnál tartunk, mi jellemezte a beatnemzedékeket? Volt-e önálló arculata, ideológiája?

- Nem tudom, volt-e nálunk egyáltalán beatnemzedék olyan értelemben, ahogyan ezt nyugaton használják. Én óvatosabb lennék. Nem hiszem, hogy önálló arculatú beatnemzedék lett volna a miénk. Már csak azért sem, mert akkor hol vannak most e nemzedék tagjai? Itt egy vagy két korosztály, ha úgy tetszik, egy, vagy két generáció akkor kezdett eszmélni a világra, amikor a korábban vázolt társadalmi jelenségek kialakulófélben voltak. Ettől azután volt egy olyan érzésünk, mintha mi magunk is aktív alakítói lettünk volna egy dinamikus korszaknak. Nagy vitákra, házibulikra, az Egyetemi Színpad előadásaira, filmklubokra, Jancsó-bemutatókra, Kárpátia-beli sörözésekre emlékszem hirtelen ebből a korszakból. Meg talán arra, hogy őszinte, hittel teli összecsapások zajlottak le az egyetemi újságok hasábjain, szerkesztőségeiben. Ugrásszerű változások következtek be az egyetemi közéletben. Én magam ezt az időszakot műegyetemistaként éltem át, s tudom, hogy már ekkor is megszámlálhatóan kis élcsapat vitte a szót, agitált, szervezett. Egy vitathatatlanul progresszív közhangulat volt, amely humánus, igazságos, békés viszonyokat akart maga körül, ahol ember és ember között a teljesítmény szelektál. Olyan társadalmi viszonyok kialakulásában és általánossá válásában hittünk, amelyben lesz beleszólásunk környezetünk ügyes-bajos dolgaiba, ahol ha képességünk maximumát nyújtjuk, erkölcsi-anyagi értelemben is többet érünk annál, aki kevesebbet vállal. Abban reménykedtünk, hogy belátható időn belül megszerezzük mindazt, ami egy normális életvitelhez szükséges. Nem azzal telik az életünk, hogy megfelelő lakást és használt autót szerezzünk, majd e kettőt fogvicsorgatva lényeges és fontos közösségi gondok megoldására fordíthatjuk. Ilyesmiről beszélgettünk annak idején, ebben hittünk. De nem volt ez valamiféle beatgeneráció. Ilyen értelemben az előbb említett általánosságokon túl azt hiszem, önálló arculatunk, ideológiánk sem volt.

- Minek tulajdonítod, hogy csak a popzenében fogalmazódott meg a hatvanas évek ifjúságának érzés- és gondolatvilága?

- Azt hiszem, nem teljesen pontos a kérdés, mert ennek az ifjúságnak az érzés- és gondolatvilága azért más művészeti ágak produktumaiban is megjelent. Viszont kétségtelen, hogy ekkora hatásfokkal, ilyen elemi erővel, ennyire átütő módon ez csak a popzenében fogalmazódott meg. Talán nem is olyan nehéz ennek a magyarázata. Az akkori zenekarok tagjait csak az különböztette meg tőlünk, hogy ők a színpadon álltak, mi meg a nézőtéren ültünk, vagy táncoltunk. Ugyanolyan problémákkal küszködtünk, hasonló volt az életvitelünk, egyformán öltözködtünk, gondolkodtunk. Magunk teremtettük meg saját magunk zenei kultúráját ebben az értelemben. "MI" voltunk e színpadon és természetes, hogy saját bajainkról, örömeinkről énekeltünk. Fontos mozzanat, hogy ugyanolyan korú fiatalok játszották ezt a zenét, mint akiknek játszották. Nálunk egy fiatal író, vagy filmrendező életkora 30-32 év. Nem általános jelenség nálunk, hogy 18-20 éves fiatalok könyvhöz, filmhez jutnak. A hatvanas években még nehezebb volt a helyzet, mint most. (Én egyébként nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy 31 évesen megcsinálhattam A koncertet.) A hatvanas évek végén korosztályunk tagjai egyszerűen még nem voltak olyan helyzetben, hogy más művészeti ágakban is megfogalmazhassák életérzésüket. "Idősebb" művész pedig úgy látszik, nem akadt, akinek ez fontos lett volna. Lehet, hogy ez nem is volt olyan fontos?

- Ennek azért némileg ellentmondó, hogy 1967-ben Banovich Tamás megcsinálta az Ezek a fiatalok, Kovács András pedig az Extázis 7-10 című filmeket. Hogyan kötődsz ezekhez az alkotásokhoz, mennyire fontosak számodra?

- Az Ezek a fiatalok érdeme, hogy néhány egészen kiváló szám írására ösztönözte az Illés együttes tagjait. Kovács András filmje máig érvényes szociológiai megközelítésű alkotás. Felvállaltan a kívülálló szemszögéből vizsgálja az eseményeket, a zenekarokat, azok törekvéseit, a rajongótáborokat. A vitarészletek izgalmasak, érdekesek. Érdemes egyébként megjegyezni, milyen sikere van ma is ezeknek a filmeknek, sokfelé játsszák őket, vitatkoznak róluk. Egyébként természetesnek tartottam, hogy A koncert című filmben ezekből az alkotásokból - mivel csak ezek mutatnak képi információt azokból az időkből - felhasználjunk bizonyos részleteket.

- Lassan A koncert című filmed témaköréhez érkezünk, de maradjunk még egy kicsit a múltnál. Emlékszel, hogyan fogadtad az Illés együttes felbomlását?

- Én nem számítok átlagnézőnek, vagy hallgatónak, mivel némi közöm volt már akkor az együtetshez. Az egyetemi lapba készítettem velük interjúkat, így sokszor megfordultam a Fővárosi Művelődési Ház Illés-klubjában. Az utolsó időszakban már érezni lehetett, hogy valami nincs rendben, már nem olyan hangulatuk ezeknek a koncerteknek, mint korábban. Már nem szerették azt, mit csináltak. Közben megalakult a szupergroup, a Lokomotív GT, nem volt már felbonthatatlan szövetség egy-egy zenekari formáció. A KITT Egylet - Koncz Zsuzsa, az Illés, Tolcsvayék és a Trió - koncertjei amolyan "vegyesválogatott" jellegűek voltak, hiszen a közös munka nem határozott program keretében zajlott, hanem a szükség hozta. Bíztam benne, hogy mindez átmeneti probléma, rendezőknek majd a sorok. Azt hiszem, a nyolc évig tartó következetes munka felemésztette az energiákat. A zenekar amatőrként indult, profivá nőtte ki magát, de nem nőtt fel velük együtt z az intézményrendszer, amelyik egy válságos pillanatban tudatos kultúrpolitikája következtében tudja, hogyan bánjon értékeivel. Utólag persze könnyű okosnak lenni. Sokan mondják, hogy az Illésből azért lett mítosz, mert 1973-ban megszűnt. Ha ma is együtt lennének, jelentéktelen zenekarrá váltak volna. Nem tudom. Ezt mondják a Beatlesre is, de ott a Rolling Stones példája. Ők a rockzene élő mítoszai.

- Mítoszokról beszélsz. Nem értékeljük túl a hatvanas éveket? Nem képzelhető el, hogy a filmed is ebbe, a hatvanas éveket túldícsérő glorifikáló vonulatba sodródik?

- Nem hiszem, hogy mindenkor csak deheroizálni kell. Fontos számomra a kor dinamizmusa, a korból például az Illés zenekar teljesítménye, de nem felejtem el a rengeteg visszazúzó erőt sem, amely a még teljesebb kibontakozást gátolta. Talán éppen ezért fontos igazán a zenekar teljesítménye, vagy a hatvanas évek magával ragadó, szebbet, jobbat akarása. Nem kell letagadni, ami szép és jó volt. Annak örülni kell(ene).

- Két kiadást megért Szörényi-Bródy (Az első tizenöt év) című könyvednek hatalmas közönségsikere volt. Utólag előzménynek tekinted-e a könyvet A koncerthez?

- Valóban előzménynek tekintem, hiszen a könyv összeállítását megelőző anyaggyűjtés során nagyon érdekes tapasztalatokat szereztem. Akkor azonban még szó sem volt filmről. Egyszer Leventénél beszélgettünk, s szóba került, hogy az Oh, mondd-nak az első közös szerzeménynek 1980-ban, tizenötéves évfordulója van. Arról is szó esett, hogy mennyi minden történt ennyi idő alatt a popszakmában, ez mennyire érdekelné az embereket, és mennyire nem hozzáférhetőek ezek az anyagok. Először fotós kiadványra gondoltunk, amely összegyűjti a tizenöt év anyagát, rövid, eligazító szövegek kíséretében. A zeneműkiadó igazgatójának tetszett az ötlet, de javasolta, hogy inkább szerzőpáros együttműködésének történetét feldolgozó könyvet csináljunk. Négy hónap alatt összehoztam az anyagot. Kezdettől dokumentumgyűjteményben gondolkoztam, hiszen annak nagyobb az archiv értéke. A könyv készítése során jött a film, az Illés-koncert gondolata. Egyértelművé vált számomra, hogy az embereket rendkívül érdekli, mi is történt ezekben az években a zenekar körül, sőt, az Illés együttes, illetve a Szörényi-Bródy páros története alkalmas arra, hogy személyük "ürügyén" fontos társadalmi kérdésekről lehessen beszélni. Ugyanezt a gondolatot szerettük volna filmen is megfogalmazni.

- Hogyan fogadták a film ötletét a hivatalos szervek és hogyan az érintett zenészek, a régi Illés együttes tagjai?

- Amikor ismeretlenül bekopogtam Nemeskürty Istvánhoz, a Budapest Filmstúdió vezetőjéhez ötletemmel, bizony nem sok jót reméltem. Minden várakozásommal ellentétben örömmel fogadott, s "megvette" a filmötletet. A fiúknak is tetszett a meglepő elképzelés. Szörényi és Bródy természetesen másként reagált, mint Illés Lajos, vagy Pásztory Zoltán, hiszen elsőként velük beszéltem meg a tervet. Lajost először meglepte a dolog, és nyolc év után maga kereste fel Szörényi Leventét, hogy beszéljenek a részletekről. Pásztory Zoli a München melletti Lindauban dobok most már nyolcadik éve: neki Levente írt levelet. Megható válaszában többek között azt írta, hogy nyolc éve nem ütött már egy egészségeset a dobjára, s éppen itt az ideje..

- És a többiek? Koncz Zsuzsa. Tolcsvayék?

- Már az elején arra gondoltam, hogy ez a koncert ne csak az Illésé legyen, hanem azoké is, akik a magyar popzenében nagyjából hasonlóan gondolkoztak. Így azonnal Konczra és Tolcsvayékra esett a választás. Zsuzsát nem különösebben dobta fel az ötlet, de azért szívesen elénekelt néhány számot. Tolcsvayék sem jöttek olyan kitörő örömmel, mint reméltem.

-- Úgy tudom, egyéb nehézségeid is voltak.

- Igen, voltak. Sokan, nagyon sokan nem akarták ezt a bulit. Igyekeztek megakadályozni a létrejöttét. Amikor kiderült - az utcai plakátok megjelenése után -, hogy milyen óriási az érdeklődés a koncert iránt, egyre-másra megindult a régi időkre emlékeztető gépezet. Az utolsó pillanatban például az ORI levélben közölte a Koncertet felkészülésünkre rendező Közgáz Egyetem illetékeseivel, hogy a Sportcsarnokban csak ők rendezhetnek koncertet, így ezt nem engedélyezik. Mindez azért érintett bennünket érzékenyen, mert a Budapesti Rendőrkapitányság csak az ő aláírásuk után tekinti a rendezvényt hivatalosnak. Óriási vita kezdődött, mjd felső szintű segítségkérés után végül is kivételes alkalomnak nyilvánították a Koncertet. Ugyancsak érthetetetlen volt a Hanglemezgyár reagálása, ahol hallani sem akartak az általunk tervbe vett tripla albumról, a lemezbevételből való 50-50 százalékos részededésről. A felvételt végül is csupán azért adtuk el valamivel több, mint 300 ezer forintért az MHV-nak, hogy a gyűjtők ne mardjanak lemez nélkül. Mindenki kiszámíhatja, hogy az első körben 120 ezer példányban kiadott lemez 180 forintjával mit jövedelmez az MHV-nak. Abból már egy jó beatfilmet lehetne csinálni.

- Ez a beatfilm. A koncerttel mégiscsak elkészült. Mit tapasztaltál előkészületei során, az érzelmek felkorbácsolása idején? Hogyan él a zenekar a mai harmincasok gondolatában?

- Mindenekelőtt az volt a célunk, hogy egy jó és emlékezetes koncertet rendezzünk. Úgy gondolom, hogy jó lesz a koncert, ha kialakul ott egy lelkes hangulat, olyan alapanyag lesz a kezünkben, amellyel okosan gazdálkodva jó filmet készíthetünk. A film célja egyébként, hogy egy jól sikerült Illés-koncert kapcsán arra is emlékeztesse a mai harmincasokat, hol tartanak, mit valósítottak meg egykori célkitűzéseikből, azon az úton haladnak-e, melyet elképzeltek maguknak. A filmnek fel kellene ráznia ezt a nemzedéket, hogy maradék energiájukkal mozgósítsák! S erre az Illés-koncert nagyon is alkalmas, mivel mindenkinek megdobbant a szíve, felragyogott a tekintete, amikor elmondtuk igazi célunkat: egy készülő Illés -filmhez gyűjtünk anyagot.

- Ezek szerint beigazolódtak várakozásaid?

- Igen. A koncert, mint zenei esemény, számomra elsősorban azt jelentette, hogy az Illés zenekar maradandó értéket hozott létre a popzenében, számaiknak ma is van aktuális töltése, zenéjük nem kopott meg. Sőt...

- Mlyen volt a hangulat a koncert alatt a kulisszák mögött, az öltözőben?

- Magával ragadóan izgalmas. Mindannyian tudtuk, ennek sikerülnie kell. Ez a feszültség volt mindannyiunkban. Amikor a második rész előtt az Illés együttes a színpadra lépését megelőző percekben a közönség magától, minden előre megbeszélt jel nélkül elénekelte az Újra itt van a nagy csapat kezdetű dalt, bizony mindannyiunk torka összeszorult. A szeretetnek ilyen tömeges megnyilvánulását felejthetetlen volt látni. Az ezt követő másfél óra azután mindenkit magával ragadott.

- Mit gondolsz, miért nincs ma olyan nagyhatású zenekar, mint volt a maga korában az Illés?

- Bonyolultabb, konfliktusokkal terhes világunkat egy ma induló fiatal zenésznek többszörösen nehéz feladat megfogalmazni, mint korábban. A kultúrpolitikát megvalósító, popzenével foglalkozó intézmények nem ösztökélik a zenekarokat ilyen irányban. Sokkal nehezebb felszerelés kell. A zenekarok hakniznak, ha nem akarnak éhenhalni, nincs profi menedzselés, átgondolt tehetségkutatás. Minden centralizált, nyoma sincs az egészséges fluktuációnak, s főleg nincs valóságos értékrend.

- Milyennek tartod a mai, nagy tömegegeket vonzó zenekarokat?

- Kissé idegenkedve szemlélem őket, bár van közöttük rokonszenves is. Különállást hirdető szemléletükkel van bajom. Megfogalmazzák ugyan a gondokat, a mai tinik kitaszítottságának esélytelenség--tudatát, de ennél nem jutnak tovább. Éppen az hiányzik belőlük, ami fontos volt az Illés együttesben, akik konstruktívan szemlélték világot, arról is gondolkodtak, merre kellene elmozdulni, követendő életideált fogalmaztak meg a "Nem akarok állni, ha futnak a percek" tipusú szövegeikkel. A percek ma is futnak, a Föld ma is fordul. Jó lenne mindannyiunknak tudomásul venni.

- Ha már itt tartunk, meg kell kérdeznem, vajon nem árt a Fonográf, pontosabban a Szörényi-Bródy szerzőpáros nimbuszának az Illés felidézése?

- Divatos dolog bírálni a Fonográfot az Illésékkel szemben, annál is inkább, mivel a szerzők azonosak. Meggyőződésem, hogy az Illés-hagyományoknak még mindig inkább a Fonográf a folytatója. Egy rosszul értelmezett hanglemezgyári reklámfogás miatt - "country and eastern" - a Fonográfot ma country együttesnek hívjuk. Ám ha végignézed a teljes Fonográf repertoárt, nemcsak country.hangzású dalokat találsz. A Fonográf sok dala követi az Illés legjobb hagyományait. Összességében viszont meg kell állapítani, hogy dinamizmusuk, mondanivalójuk határozottság, közérthetősége nem éri el az Illés színvonalát. Sokan azért szeretik a Fonográfot, mert szövegeik, bizonyos számaik zenéje áttételesebb, többrétegű asszociációkra alkalmas. Úgy gondolom A koncert is arról győzte meg a fiúkat, hogy az igazi művésznek, az igazán művészi produkciónak minden körülmények között, tehát a mai társadalmi helyzetünkben is meg kell találni a nagy tömegekhez szóló, fontos társadalmi mondanivaló kifejezhetőségének lehetőségét.Ebből a szempontból van törlesztenivalója a Fonográfnak. Az Illés felidézése tehát nem árt, inkább használ nekik. Újabb teljesítményekre sarkalló, inspiratív jellegű hatás ez.


Csontos Tibor
  
 
0 komment , kategória:  Rock Évkönyv 1981.  
Amikor kudarc ér
  2009-07-08 16:42:45, szerda
 
 

Klubból hoztam:

A kudarc nem azt jelenti,hogy selejt vagy - hanem azt,hogy nem arattál sikert.
A kudarc nem azt jelenti,hogy nem értél el semmit - hanem azt,hogy tanultál valamit.
A kudarc nem azt jelenti,hogy bolond voltál - hanem azt,hogy volt benned a kísérletezéshez.
A kudarc nem azt jelenti,hogy dicstelenné váltál - hanem azt,hogy volt merszed próbálkozni.
A kudarc nem azt jelenti,hogy nem értetted a lényeget - hanem azt,hogy valamit másképp kell csinálnod.
A kudarc nem azt jelenti,hogy alábbvaló vagy - hanem azt,hogy nem vagy tökéletes.
A kudarc nem azt jelenti,hogy elvesztegetted az időt - hanem azt,hogy van ürügyed az újrakezdéshez.
A kudarc nem azt jelenti,hogy fel kell adnod - hanem azt,hogy még jobban kell igyekezned.
A kudarc nem azt jelenti,hogy sohasem fog sikerülni - hanem azt,hogy türelmesebbnek kell lenned.
A kudarc nem azt jelenti,hogy Isten elhagyott téged - hanem azt,hogy Neki bizonyosan van egy jobb ötlete.
  
 
0 komment , kategória:  Lélekemelő írások  
Nagy Feró producer lesz
  2009-07-08 12:57:55, szerda
 
 

Nagy Feró tudja: a fiataloké a jövő, ezért támogatni kell őket. Így tesz ő is, életében először kivételt tett egy eddig ismeretlen zenakarral, eldöntötte, szárnyai alá veszi a bandát.

- Rendszeresen kapok levelekeket zenekaroktól, hangfelvételeket, kérnek, hogy segísek nekik érvényesülni. Korábban nem találkoztam olyan tehetségekkel, akiknek tudtam volna - árulta el Feró, aki megpróbálja a Kornélkül együttes útját egyengetni.

- Ők aztán tudnak valamit! Én amilyen producerszerűség vagyok, próbálom tanítgatni őket és ellátni jó tanácsokkal. A többi már csak rajtuk múlik - mondta Feró.

- Hihetetlen, hogy Feró minket választott ki. Megtiszteltetetés, hogy foglalkozik velünk - mondta Kovács Kornél, az együttes oszlopos tagja.


D.A..

Blikk, 2009. július 7. kedd		  
 
0 komment , kategória:  Kelet örökségek  
Joshi Bharat mai idézete
  2009-07-08 11:44:47, szerda
 
 
"Aki nem mutogatja magát - ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik - sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet, azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni."

 
 
0 komment , kategória:  Idézetek  
Áll az alku szőke bombázója
  2009-07-08 11:35:57, szerda
 
  A hetekben volt egy műsor a televízióban, melyet nem szoktam nézni, de most véletlenül bekapcsolva maradt a televízió. Éppen bejelentette egy szőke focista feleség - több focista volt felesége - a műsorvezetőnek az Áll az alku című műsor szereplőjeként, hogy ő nem barna és száz kilogramm. A műsorvezető úgy tett, mintha nem értené, miért kellene barna hajúnak és száz kilogrammnak lennie.




Kommentárt a szőke futballista feleség kijelentéséhez nem lehet fűzni, a világ szégyene ez az ország a Mónika Show szervezőivel együtt, akik ezt kivitelezték 1958. óta.		  
 
0 komment , kategória:  Kelet örökségek  
Divat és válság a rockban
  2009-07-08 11:26:14, szerda
 
 


Rock Évkönyv 1981. január-december

Zeneműkiadó Budapest, 1982.
Szerkesztette: Sebők János

A főnixes Mici Mackós Annás apokalipszis a szentháromsággal indulva (Illés, Omega, Metro) érintve a babiloni korokat, köztük a vaskort, cserépkort, az Útont, a kutyákat, valamennyi egyházat a biblia történetéből. Kezdet: 1946-os tűzkutya évében született Koncz Zsuzsa és a Vörös Oroszlán misztikus szülöttjei és különféle zsidó rendjei.


A hetvenes évek második felében úgyszólván csak a gyorsan múló, egymást követő jelenségekről írtunk, beszéltünk, ha a rockzenéről esett szó. 1977-be a Piramis, 1978-ban a Beatrice, 1979-ben a Hobom 1980-ban az Edda volt az új szenzácó, vagy ha úgy tetszik, a csövesek, a digók, az aluljáróklubok, a fekete bárányok,a szipuzás, a biztosítótű és a bőrnadrág... A jelenségsorozat 1981-ben sem szakadt meg. Az elmúlt év vitathatatlanul a nosztalgia jegyében (is) telt, a tizenévesektől kezdve a nagyszülőkig minden korosztályt "megfertőzött" az új életérzés.

A "tünetek" egyértelműek voltak: divatba jöttek a társastáncok, a diszkó után rock and roll táncversenyeket rendeztek, országszerte nosztalgiaklubok nyíltak: a Filmmúzeumban, a televízióban nagy sikerrel újították fel a "békebeli" filmeket, kapósok voltak a nosztalgiabérletek, Karády Katalin nagylemeze minden lemezeladási rekordot megdöntött, a rádióban egymást érik ma is a nosztalgiaműsorok. A kulturális intézmények programja is igazodott az új igényekhez, a vendéglátóipari is idejében felfigyelt a változásokra. Nagyon sok régen megszűnt zenekar alakult újjá, a riporterek az elmúlt évtizedek nagy sztárjait faggatták, visszatért a régi idők divatja....A felsorolást még hosszan lehetne folytatni A nosztalgia szinte hónapok alatt hatalmába kerített mindent és mindenkit, s mi 1981-ben békésen ringatóztunk kellemes hullámain. De talán egyetlen területen sem nyilvánult meg olyan jellegzetesen az új életérzés, mint éppen a rockzenében. 1981-ben sokkal több régi zenét hallgattunk, mint újat, a régi nagy rock and roll előadók nevét többször emlegettük, mint az új hullámosokét és a magyar zenekarok közül is az Illés volt az év sztárja. A koncert volt az év koncertje. Nyolc évvel feloszlásuk után újra Illésék taroltak, de nosztalgia címszó alatt szerezte babérjait a Hungári, Komár László, Kristály Kriszta, Turi Lajos és az Old Boys is.

A kérdések természetesen maguktól adódnak. Mi is történik tulajdonképpen? Vajon mi lehet az elmúlt idők utáni vágyakozás, a szép emlékek kergetése? Mit ad az embereknek az az érzés, hogy ennyien a hatása alá kerülnek? Ismét egy új divathullám csapott át hozzánk, vagy sajátosan magyar jelenségről beszélhetünk? S miért éppen a rockzenében tetőzik a nosztalgiahullám? Mi a magyarázata az eddig sehol nem jegyzett Hungária vagy a noszalgiakoncertek példátlan sikerének? Kérdések, amelyekre eddig nem nagyon próbáltuk megfogalmazni a válaszokat.

Az Eötvös Klub valamikor a hatvanas években a legendás beatklubok közé tartozott. Játszott itt Illés, Omega és Metro, aztán hosszú érdeklődés középpontjába került és nosztalgiaklubként Budapest legfelkapottabb szórakozóhelyeinek egyike lett. Hétfőn esténként az Old Boys játszotta a talpalávalót és B. Tóth László illetve Danyi Attila nosztalgia diszkója szórakoztatta a vendégeket. Tizenéveseket és felnőtteket, régi ismerősösöket és barátokat, egykori évfolyamtársakat, akik évek óta nem mozdultak ki, de most a rock and roll indulóira ismét együtt menetelnek, percre pontosan érkeznek, hogy révült mosollyal hallgassák a korai Beatles, Kinks, Manfred Mann, Rolling Stones felvételeket és néhány órára felidézzék a régi szép időket.

- Tudod, olyan ez, mintha 10-15 évet visszamenne az ember az időben - magyarázzák az egyik baráti társaságban, ahol családos apák, hosszú hajú lázadók iszogatják söreiket. - Ez a két-három óra valóságos felüdülés. Itt össze lehet futni a régi ismerősökkel, hallhatjuk a régi nótákat és mindegyikhez kapcsolódik valami emlék, élmény. Egy csaj, az elsők bulik, szerelmek, balatoni nyarak, autóstoppos éjszakák. Csupa kellemes dolog. Régi barátságok, szerelmek. Az egésznek olyan hangulata van, mint a régi Illés, vagy Metro klubban. Minden a régi, csak mi lettünk tíz évvel öregebbek, s valahogy jólesik ábrándozni, a múltat idézgetni.

Így a harmincasok, a "beatnemzedék" tagjai, akik egyik napról a másikra előbújtak elszigeteltségükből, s akiknek legalább van miről mesélniük, van mire emlékezniük. De mit keres a nosztalgiaklubokban az a tizenéves, aki tegnap még a kőkemény rockzenére esküdött és a Piramis, Hobo, vagy az Edda nevét véste a csuklójába? Fenyő Miklós, a Hungária vezetője egy rádióműsorban elmondta, hogy maga is meglepődött, amikor az első fellépéseken látták, milyen sok fiatal táncol a nézőtéren, olyanok, akik nem ismerhetik a rock and roll időket, s most mégis "megvesznek" a régi-új zenéért. Egy másik alkalommal Göczey Zsuzsa, a rádió popzenei műsorainak szerkesztője nyilatkozta: "Szinte kivétel nélkül csak a noszalgiaműsorokra kapok leveleket. Tavaly még azt kérdezték, miért nincs több kemény rock a műsoraimban? Most mindenki a nosztalgia jegyében kéri a számokat. Az idősebbek a tangót, harmincasok a beatkorszak híres előadóit. De kaptam már levelet 12 éves kislánytól, aki "megőrül" a Hungáriáért."

A kívülállók ezt a nosztalgialázat kicsit értetlenül szemlélik, a tinik szerint viszont roppant egyszerű az egész.... Ez nem gépzene, mint a diszkó. Itt az előadást élvezni lehet. A zenekar tagja jópofák, lezserek, viccesek. Jó a szerelésük, jó show-t csinálnak és ez kell. A fiatalok egy részének elege van a csöves témából, az aluljáróklubokból. Mi táncolni, szórakozni szeretnénk. És a Hungária mindig jó bulikat csinál."

A tizenévesek egy jelentős csoportjának hirtelen pálfordulása, a kemény rockzenétől, a csövességtől való eltávolodása és a szórakozásba, az új divatba menekülése az okok kiderítése egyelőre még feltáratlan, szociológusoknak való feladat. Az viszont biztos, hogy a nosztalgia okait keresve - mint már annyiszor az elmúlt évek során - megint csak a határokon túlra kell kalandozni, mert ami a nyolcvanas évek elején kezdődött nálunk, az korántsem számít újdonságnak.

A nosztalgia első jeleivel már a hetvenes évek elején, a diáklázadások lecsendesedése, az ellenkulúra visszaszorulása idején, a hippik eltűnése után találkozhatunk. 1972-ben a londonii Wembley staditonban több tízezer fiatal és öreg előtt a rock and roll csillagai próbálták meg felidézni az ötvenes évek lázas időszakát. Bill Haley, Chuck Berry, Little Richard, Jerry Lee Lewis adta elő régi számait, de kísérletük Angliában rövid életűnek bizonyult .A Rextasy-ban, Glittermániában szenvedő Sweetért, Snokie-éert rajongó fiatalok nem sok figyelmet fordítottak a múlt árujával kereskedőkre. Amerikában viszont, ahol teljes volt az apátia, az emberek hirtelen olthatatlan vágyat kezdtek érezni a régi szép idők után, s az innen kiinduló nosztalgiadivat az évtized közepére lassan elérte Párizst és a többi nyugati nagyvárost is. A sajtó és a tömegkommunikáció által "megdolgozott" fiatalok pedig egyszerre csak fantáziát láttak a dologban és az üzletekben hamarosan évszám szerint - 1920-30-40-50- árulták az ódonra tervezetet vadonatúj, vagy a naftalinszagú rongyokat. Az új divattal egyidőben - emlékezzünk -, visszatért az egykori sztárok: Merilyn Monroe, James Dean kultusza, most már kelendőek voltak a régi swing, rock and roll és beatlemezek az újonnan gyártott régi autók is.

A nosztalgia csillapuló hullámait aztán az évtized folyamán több esemény is újra meg újra felkavarta. 1976-ban a Beatles-hisztéria, 1977-ben Elvis Presley halála után a rock and roll-láz éledt újjá, majd 1980-ban John Lennon, Bill Haley, Bob Marley, vagy John Bonham - Jimi Hendrexre, Janis Joplinra, Jim Morrisonra - s velük a hippikre is, az ellenkultúrára, az undargroundera, a legendás hatvanas évekre is emlékezni kezdtünk.

1976-77-ben itthon a Hungária még hiába öntött fehér inget, nyakkendőt, hiába tértek vissza a "gombafejhez", az MHV elutasította nagylemez-tervüket és Beatles-imitációikat és a sajtó is vegyes érzelmekkel fogadta.

Egy évvel később viszont, 1978-ban megjelent a Karády-nagylemez, a Filmmúzeumban vetíteni kezdték filmjeit és a siker elképesztő volt. S a nosztalgiára tenni egyszerre csak nálunk is sikeres és jövedelmező vállalkozásnak bizonyult. Csak néhány példa: a Nemzeti Színház nosztalgia jegyében született előadására vagy Jobba Gbi Karády estjére lehetetlen volt jegyet szerezni: virágzott a lemezbörze, 600-800 forintért cseréltek gazdát olyan lemezek (Kinks, Holllies, Them, Animals, Yardbirds, Pretty Things stb.)m amelyeken évekig állt a por. Lerobbant diszkók, lezüllött vendéglátóhelyek születtek újjá a nosztalgia jegyében, az Ecserin óriási keletje lett a régi holmiknak, gramofonoknak, étkészleteknek, festményeknek, hasznos és haszontalan csecsebecséknek, ócskaságoknak, a butikusok sem panaszkodhattak, John Lennon vagy Elvis Presley arcképével bármilyen bóvlit rá lehetett sózni a fiatalokra.

A legnagyobb profitokat természetesen a hazai showbusiness képviselői kasszirozták, akik a diszkó kifulladása után, ha némi késéssel is, de ismét a nyeregbe lendültek és biztos kézzel irányították a divatot. Kezükre játszott, hogy az évtized vége felé megszaporodtak az évfordulók és a felhajtásnak köszönhetően - emlékezzünk! - Illésék koncertjére például 2000 forintért sem lehetett jegyet kapni. Mindez már önmagában is jelezte, hogy divatváltás következett be a rockzenében. Két-három évvel korábban a fiatalok még a rocksztárokban látták az ideálokat, a koncerteken keresték az extázist, a közösséget, itt vélték megtalálni a felszabadultságot, az egyre többet emlegetett mitikus aranykor hangulatát. Aztán kifakultak a sztárok, ledőltek a bálványok, frázissá koptak az igazságnak hitt szólamok, kiderült az álmok talmisága, manipuláltsága és a fiatalok egy jelentős része, a "divatból csövesek" felült arra a "limbo hintóra", amely két évtizeddel korábban már egy másik nemzedéket is elragadott. S mivel az üzlet, az "ízléscsinálók" - diszkósok, rádiós szerkesztők, popzenészek, kisiparosok, de a kultúrházigazatók is - mindent megtettek azért, hogy az "új" divat iránti érdeklődés ne apadjon el, a felnövekvő korosztály már eleve erre a kulturális étrendre szokott rá. S a táncolni járó, lemezvásárló, új divatokat, öltözködési, magatartási, viselkedési formákat keresők számára mindez relevációszerűen, újként hatott, más volt, mint amit eddig ismertek. Ezért lesz valaki 12 évesen Hungária rajongó, ezért tolonganak a harmincasok mellett tinik is szép számmal a rock and roll táncversenyeken, vagy a nosztalgiaklubokban, ezért bömböl minden céllövöldében is a Casino twist, s ezért válhatnak új ideállá csőnacis, hátrányait sérós, kissé pocakosodó, néhány éve még kicikizette rock and roll zenészek. S ne feledkezzünk el az ízlésformálókról szólva a kultúrpolitikáról sem. Az elmúlt években a csövesek, szipuzók, az aluljáróklubok sok gondot okoztak az illetékeseknek. Mióta a kemény rock népszerűsége csökkenőben van és teret hódít a nosztalgia divatja, konszolidálódott a helyzet. A gondtalan fogyasztásra, szórakozásra átálló, átállított tinédzserekkel nincs sok baj.

Egészen más oldalról kell megközelíteni a rockzenével együtt felnőtt harmincasok, a "beatnemzedék" nosztalgiaérzéseit. Az ő szeszögükből a nosztalgia egyáltalán nem új jelenség, hiszen már 1972-ben balatoni nyarakról, krakkói kirándulásokról, nemzedéke szép emlékeiről énekelt Cseh Tamás, a hatvanas évek egyik utódvédharcosa. Aztán jött Szörényi és Bródy, akik arról írtak dalokat, hogy "Hatvannégyben épphogy elindultunk", amikor a "fehér iing és nyakkendő még kötelező volt", a kemény rockbandák a Taurus, a Sakk-Matt, a Tűzkerék emlékét ébresztgették, Hobo a Syrius és a Kex dalait játszotta, Presser és Dusán csodaszép popsanzonokat írt Zoránnak a régi hitekról, városokról, Cseh Tamás és Koncz Zsuzsa szinte minden lemezén a lázat fiatalságot idézte, Bródy szólólemezén ismét megállt "Földvár felé félúton", a Mini is régi nyaralókról, csavargásokról, barátságokról énekelt és 1980-ban az Omega-LGT-Beatrice turnén százezrek énekelték bepárásodó szemekkel a Gyöngyhajú lányt. A példákat fölösleges folytatni, mert ebből is nyilvánvaló, hogy a hazai rockzene legnagyobb előadói a hetvenes években a tüzet őrizve jórészt az emlékeikből éltek. S hogy mindez miéret a hetvenes évek végére erősödött fel? 15. évfordulóját ünnepelte az Illés, tizediket a Mini, huszadikra készül az Omega, összegező könyvek íródtak, számvetések készültek, az évtizedhatár mindig alkalmas arra, hogy a tükörbe nézzünk, visszapillantsunk a megtett útra. S ahogy az elemzések megállapították, a "beatnemzedék" meglehetősen rossz lelkiismerettel állt a tükör elé. A hatvanas évek társadalmi, gazdasági, kulturális pezsgéséhez képest a hetvenes évek nálunk is meglehetősen álmosan, eseménytelenül, az új konzervativizmus térhódítása jegyében teltek. S a "farmeres nemzedék", az egykori lázadók, a rohanók, a kitörni akarók, a látszat-forradalom gyermekei, az illúziók lovagjai, a sipoló macskakővel dobálózók, a régi csibészek, az ernyedt extázisban tombolók, a "fényes szellőket" idézők, egy új világban reménykedők, jelbeszéddel érintkezők, Antoine-ok, és Désirék, a Trombitás Frédik, a kukarugdalók, akik valamikor arról énekeltek, hogy "nem akarok állni, ha futnak a percek, nem akarok állni, ha fordul a Föld", most itt ülnek a "langyos tóban" kihűlt reményekkelm ekvelt álmokkal, napi gondokkal, gerinctördelő-puhító kompromisszumokkal, emlékmorzsákkal és fogalmuk sem volt, hogy mi lesz majd 1988-ban. A "beatgeneráció" egykori hangadó tagjainak, akik 10-12 éve még arról ábrándoztak, hogy megforgatják a világot, keserűen kellett megálapítaniuk, hogy a vágyak és azok megvalósulálása között túlságosan nagyra nőtt a távolság. Ahogy Koltay Gábor A koncert című film rendezője megfogalmazta: "Számomra hiányérzezete jelent a nosztalgia szó. Nem annak hiányát, hogy öt ember nem nenél együtt, s nincs Illés zenekar, hanem annak a sok mindennek a hiányát, amiről egykor tizenéves fejjel álmodunk, s mint célkitűzést magunk elé állítottunk, s amiből izenegynéhány év távlatából elég kevés az, ami megvalósult." Hasonlóképpen beszélt Bródy János is: "A mi korunk kicsit nosztalgikus, mert a valóság értéket mutat fel egy-egy terüelten, ezrért elkerülhetetlen, hogy az emberek egy része a múlt értékeit kutatja, amelyekből továbbgondolhatja sorsát, életét... A világ, mintha zavarba jött volna, s ezért szedi össze a múlt szépségeit, értékeit. Az emlékezés ezekre a dalokra azt jelenti, hogy mondanivalójukat ma is időszerűnek, fontosnak érezzük."

A divatérzésekből táplálkozó nosztalgia mellé így sorakozott fel a hetvenes évek végére a válságérzésekből táplálkozó nosztalgia. Időtáló értékek, harmónia keresése, menekülés önmagunk elől, elvágyódás a múltba (jövőbe!), kilépés a jelenből, a valóságból - valahogy így lehetne összefoglalni a mai harmincasok nosztalgiaérzésnek kulcsszavait, s nem lehet véletlen, hogy más területeken - film, irodalom, társadalomtudományok - is ezekben az években születtek és születnek meg azok az összegező munkák - épp a mai harmincasok tollából, alkotóműhelyeiből -, amelyek feltérképezik, számbaveszik, mi is történt az elmúlt évtizedekben Magyarországon. Egy nemzedék visszanéz és a rockzene, amely a művészetek közül leginkább naprakészen képes tolmácsolni az érzéseket, gondolatokat, ezúttal is az elsők között közvetíti a változásokat. A rock a kezdetektől fogva két ágon fejlődött: showbusiness volt és az utca éneke. Ezt a kétarcúságát a mai napig megőrizte és ez tükröződik a nosztalgiában is. De mivel napjainkban a "macskajajok és karrierek" korát éljük, a rock legjobb képviselői múltat ébresztgető dalaikban ezt a nem történést nagyon jól kifejezik.

Intő jel tehát a nosztalgiázás - még ha térhódításnak, divattá válásának sokan örülnek is -, mert egyértelműen válságjeleket közvetít. (Ezért lenne jó, ha a szociológusok, kultúrpolitikusok nagyobb figyelmet szentelnének a jelenségnek!). A divat-janiskodás, a könnyes-bús emlékezés, a szentimentális visszatekintés, a múltba fordulás egyaránt menekülést, meghátrálást jelent. S ha az elmúlt évtizedekre visszapillantunk - úgy tűnik - a nosztalgiahullámok mindig a dinamikusabb korszakok után bukkantak fel akkor, amikor megmerevedtek a társadalmi-gazdasági-kulturális mozgások, hiányoztak a jövőre orientáló valódi célok, kezdeményezések A rockzenében a divatirányítók már megtalálták a magyarázatot: a kemény rock már nem, az új hullám még nem érdekli igazán a fiatalokat. Jöjjön tehát a nosztalgia! De vajon mikor fogjuk feltérképezni a jelenség társadalmi-gazdasági-kulturális gyökereit? A nosztalgia ugyanis nem elsősorban zenei jelenség.

Sebők János
  
 
0 komment , kategória:  Rock Évkönyv 1981.  
Mai harmoniakártyám
  2009-07-08 06:26:38, szerda
 
 


A mai napodat Szubjektivitás hatja át
-

Futás - Ez a kártya a félelmeidet, vagy a félelmeidtől való megszabadulást, a félelmekkel való szembesülést jelzi. Meg szeretnél szabadulni valamitől, ami nyomaszt, terhes, vagy bántó. Ez az időszak próbára tesz téged, de erőd elegendő ahhoz, hogy célba is érj!		  
 
0 komment , kategória:  Napi harmoniakártyáim  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
2009.06 2009. Július 2009.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 172 db bejegyzés
e év: 1940 db bejegyzés
Összes: 7245 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 520
  • e Hét: 3452
  • e Hónap: 5811
  • e Év: 58077
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.