Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Következő negyedre tanács
  2009-08-09 23:55:32, vasárnap
 
 

A holdtöltét követő 7 nap újból a beépítést, a szervezet felerősítését segíti elő. Ez újból a töményebb tápanyagok felvételére alkalmas kedvező időszak. Mozgásigényünk megnőhet ez alatt az időszak alatt.

Augusztus 7-8 nem alkalmas a befőzésre, gyümölcsök lefagyasztására, valamint bármily tartósításra.

Augusztus 10-11-12 viszont alkalmas az aszalásra. Ezeken a napokon hőérzetünk fokozottabb. Vegyük ezt figyelembe a szaunázásnál és a hővel járó terápiás kezeléseknél.

Augusztus 13-14-ére ajánlott kozmetikai pakolásokat ütemezni, valamint ezek szőrtelenítésre is alkalmas napok. Ha nem feltétlenül fontos, a fogászati beavatkozásokat kerüljük.

Forrás: Tábori László Csi Kung		  
 
0 komment , kategória:  Egészség, betegség  
Illyés: Lázadó angyalok 2.
  2009-08-09 18:10:08, vasárnap
 
  lllyés Gyula: Regények, novellák, drámák című kötetéből a Hunok Párizsban fejezetből részletek

Szépirodalmi Könyvkiadó 1982. Debrecen
Felelős kiadó: Illés Endre

(Az Egészségügy ezelőtt pár évvel a II-es fokú orvosi bizottságon azt írta a papíromra: kövér hun.)


Crevel siettében állt meg a járdán: hitetlenkedve nézett felénk.

-Ön itt? - kérdeztem tőle feddő hangon.

- S Ön is itt? - csapott vissza rám. - Én csak ellenőrző úton járok erre, hivatalból! De Ön! Hogy került ide? Ide! mondta, s nézett körül olyan tekintettel, ami a kérdést nemcsak erre a két-három kávéházra, hanem az egész Montparnasse negyedre kiterjesztette, sőt azon túl a Vaugirard-ra, az Observatoire-ra. Mindenüvé, ahol művészet és szellem tanyázott.

- Mi lesz ebből? - mondta, miközben fejét csóválva vizsgált. Pompennoix felé épp csak odalegyintette keze fejével a legmeghittebb barátság, vagey a legnagyobb sértés jelét, aszerint, hoegy ismert-e, vagy sem. Pompennoix azonban ügyet sem vetett rá. Általában is szunyókálni látszott.

- Nem vidékieknek való hely ez! - folytatta Cervel. - Nem olyan tapasztalatlan vidékieknek való, mint maga! Hány éves?

- Egyivásúaknak látszottunk. Korunk összeegyeztetése után derült ki, hogy két-két és fél évvel ő mégis idősebb.

- A szülői házból bizonyára nem ilyen engedéllyel távozott! - folytatta. - Kötelességemnek is tartom, hogy szárnyaim alá vegyem, a védőangyaliak alá! Majd én elvezetem magához illő, erényes ifjak társaságába. Akár indulhatunk is.

- Meghalt France - mondta Crevel, amikor már egymás mellett lépdeltünk a járdán.

Nem tudtam, melyik zsebembe tegyem ezt a hírt. Azt hittem, meg kell döbbennem. Azért csak hittem, s nem tudtam, mert a nagy írót - szégyelhettem -, még nem ismertem eléggé. Hasonlóan ahhoz, ahogy a paraszt a szántásba magától értetődően a tábla elején fog, az irodalommal - az "irodalommal!" - az ismerkedést már mondtam, az elején szándékoztam kezdeni. A mai kor irodalma, az mindig az "élet" volt, azt persze a levegővel vártam belém. Egyszóval azt hittem, meg kell döbbennem a gyászhír hallatán, s mivel ifjú fővel az effajta hiedelem is épp elég egy érzelem megindulásához, hát őszintén meg is döbbentem.

- Nagy nemzeti temetés lesz, gyászmenettel, végig a városon! - mondta Crevel, megállva, belépett egy olyan kis ivóba, ahol cigarettát is árulnak, a pult elején. Előtte az újságosbódé tele volt már az író halálát tudató különkiadással, a frissen nyomott sok fényképpel. Kint maradtam.

Az villant át fejemen, miképp közölhetném valami ideillő formában Crevelen át az egész francia együttessel, hogy hiányos ismereteim ellenére is osztozom fájdalmukban.

Az eső finoman szemerkélt, az ember akaratlanul is az országos csapás tartozékainak érezte. A lámpaoszlopokra már erősítgették a gyász jelképeit. A kirakat nedves üvege mögött Crevel meghúzta a falra szerelt kis gázláng zsinórját, s rágyújtott az arasznyira nyúlt lángnál.

- Egy lapott adunk ki - mondta kilépve, szájában a füstölgő cigarettával -, egy egy alkalomra megjelenő lapot! A temetési menetben terjesztjük, végig az Elíziumi Mezőkön.

Megnézte az óráját.

- Most folyik az összeállítás. Ki kell lépnünk, ha időre akarunk érni gyalog. Szeretem ilyenkor a gyaloglást. Ez az én hazám, ez az eső.

A finom szemerkélés erdei illatot és üdeséget árasztott. Egy mesebeli erdőét. Szép, egyenes vonalakat húzva esett az eső, szinte minden cseppjét szemmel lehetett követni, akár Apolliaire versében. Az ember csaknem kezét emelte, hogy arca elől elhajtogassa ezeket a vékony ezüstfonalakat, mint valami gyöngyfüggöny szálait.

Egy Dög - mondta Crevel - , ez lesz a lap címe.

Jókora utat tettünk meg az erdőben. Elhagyva a Parnasszus hegyét (amelyet környékestül együtt úgy elözönlöttek az öt- és hatemeletes háztömbök, hogy az ember mentében nem hegyet, de még dombot, de még halmot sem érzett), átkeltünk a Mesterségek Hídján. A királyi palota udvarán át az Opera felé közeledtünk, a legsötétebb kispolgári dzsungel szívébe.

A művész, akár a seregély, vagy a farkas, csapatlegény, de majmolóival ellentétben elhúzódó és rejtekező. A Mondmaertre s a Montparnasse rettenetes elözönlése a Fürge Nyúl, a Körbástya, az Orgonás, a Két maki szomorú eleste után a szent láng hordozói jó ösztönnel ide vetették be magukat, a borügynökök, az üvegkereskedők, az esernyőcsinálók és az elnöki hivatal tisztviselőinek a nádasába, de még itt is megválasztották a helyet. Feleslegesnek is tartom a bővebb felvilágosítást róla, hadd álljam már végig a Creevelnek adott szót, örökre adtam. Egy kapun kellett bemennem, egy hosszú, üveggel fedett ajtón át - két oldalán boltok nyíltak - jutottunk a szentélybe, egy kis kávéház belső helyiségébe.

Együtt voltak, akiknek, úgy látszik, együtt kellett lenniük: heten-nyolcan az egyik sarokasztalnál. A szertartás már folyt, valaki hangosan olvasott. Némán foglaltunk helyet, épp csak kézemeléssel jelezve az üdvözlést, mint valami katakombában.

Ismertem valamennyiöket, személyesen is, egy-egy tisztelgő látogatás, vagy baráti bemutatás révén. Fordítottam az ő műveiket is.

A munka elején láthatóan túl voltak, valaki - épp szembe velem - a felolvasás alatt is a lap fejlécét tervezgette, a cím betűit rajzolgatta egy ív papirosra. Nem a Dög betűit rakta egymás mellé, hanem ezét a szóét:: Egy Hulla. Bensőmben - az eláramló megkönnyebbülés értesített róla - helyeseltem az illemtudásnak ezt a győzelmét.

Egy rokonszenves, sovány, fekete fiatalember olvasott: a közlésre szánt cikkét olvasta fel, hűvös, gyors hangom, mint egy miniszteri előadó, aki már siet a jelentés vége felé.

"...France Antal minden bámulóját lelkeromlott embernek tartom... Ami annyira tetszik nektek benne, amiért szentté avatjátok, az, ugyan, hagyjatok már békén, z még csak nem is tehetsége, az olyannnyira kétséges, hanem az alantassága az, aminek hallatára a legutolsó léhűtő is magában így siponghat: "Hogy ez eddig nem jutott eszembe!..." Hebegjetek hát amennyit csak tudtok erről a rothadékról, erről a féregről, akinek végre már férgek kerítik ugyancsak a sorját, csak rajta, dicső mindenlében kanalak, kacatjai az emberi nemnek, ti komoly kalmárok és fürge fecsegők, ti az állam s has szorgos szolgái, kik meghempergetőztetek minden pocsétában és pénzben, ti mind, akik, lám, elvesztettétek a diadalmas megalkuvás házi inasát, tűzhelyetek s édeskés gyönyöreitek szellemét..."

Egy édes kis női arc dugta be a fejét a válaszfal ajtaján. Az a fajta tündöklő szemű, ragyogóra hevült kamaszlányarc volt, amelyre az ember nem érti, minek a festék. E - a bőven pazarolt színekkel - nyilvánvalóan holmi cégtáblát festett magára, nem lehetett más, mint prostituált.
- Ah! - mondta, tekintetével tévovázást küldve szét, hogy beléphet-e.

Az előadó mutatóujja hegyét a hüvelykre feszítve csak pöckölt egyet a levegőbe, olyanformán, ahogy az ember az asztalról egy morzsát lefricskáz. A kis fej eltűnt.

"Itt vagyok - folytatta minden fennakadás nélkül a felolvasó fiatalember - e penésztenyészet közepén, Párisban, hol megsápad a nap, s a szél a kéményekre bízza borzadályát és elvágyódását. Köröttem szomorú és szennyes zajlás, a világmindenség rendes menete, amelyben a nagyság már csak nevetség lehet. Aki megszólalt, szájából a tudatlanság mérgét bűzli rám. Frankhonban, mint mondták, a végén minden nótába fordul. Hát röppenjen füstté az általános megdicsőülés közepette végül ő is, aki most felfordult! Az emberből kevés, ami megmarad: elképzelhető a felháborító róla, hogy bármiképp is, de volt. Néhanapján olyan radírgumiról álmodom, amely az emberiség szennyét viszi"- mondta, szó-szerint így. Emlékezetemben egy véletlenül meglelt, ereklye betűivel ellenőrizhetem.

Hát ezek élessel lőttek, abban nem volt kétség. A cikk címét még élesebbnek éreztem. Avez-vous déja giflé un morr? -- E volt a cikk címe." Így hirtelenében híg hegyi levegő volt ez: nehezen vettem, de nem pezsdülés nélkül.

- Alá is van írva? - mondta a sovány fiatalember, s az asztalra dobta a cikket. - Az utolsó sor alatt nagy betűkkel - tán a szokásosnál is valamivel nagyobb betűkkel - sötétlett a neve: Aragon Lajosnak hívták.

A többi sem maradt el mögötte.

A következő cikk hálaadással, a naptár dicséretével kezdődött. "Lotti, Barres, France - írta ennek szerzője - jelöljük szép tiszta jellel az esztendőt, amely kimerítette ezt a három szomorú atyafit: a hülyét, az árulót, a besugót. Legyen - nekem nincs ellenemre - a harmadik számára még egy külön megvető szavunk is. France Antallal egy kicsit az emberi szolganélküliség távozik a földről. Üljük ünnepként a napot, amidőn a földl alá kerül a ravaszság, a hő honszerelem, az alkalmazkodás, a kétely, a valóságérzés meg az ingadozás is! Ne feledjük, hogy e kor leghitványabb komédiásai Freance-ot szerezték meg komának és ne bocsássuk meg neki soha, hogy mosolygó tehetetlenségét a Forradalom színeivel kendőzte." Címében ez a cikk az ellen tiltakozott, hogy a nagy írót egyáltalán eltemessék.

Ezt Breton András szerezte.

Egy kis prostituált megint bedugta ennivaló arcát. Mögötte még egy arc tűnt fel, éppoly fiatal, éppoly címtáblaszerűen kiszinezett. Valaki feléjük hajított egy csomó ópiumos angol cigarettát, egy kis doboz High Life-ot, amelyben csak tíz darab volt. Elkapták, mint a csibék a magot, úgy látszik, csak ezt akarták, húzódtak vissza.

Magas homlokú, nyílt, nemes arcú szőkés fiatalemberre került az olvasás sora. Arca,mozdulata, tekintete csak úgy árasztotta az elszántságot. Azt a fajta dacot, mely tartózkodó magatartás mögül villog elő (egy jó gyermekszoba, vagy jó anya munkájának kései nyoma közül), s épp-ezért az első pillanatban ellenfelét is lefegyverzi. A lázadó angyalok külseje ez, nem sokkal a lázadás után.

Ő egyenest a megtámadottal fordult szembe, az áldozattal:

".....Hasonmásaidat, hulla - olvasta szép, megművelt hangsúlyozással -, nem szeretjük. Pedig, hogy tovább éljenek, hány jó okot tudnak! Egyebek közt: szépséget és harmóniát. Ez jó érzéssel tölti el őket, s ajkukra nyájas mosolyt varázsol, szép csaláatyait. A szépséget jól ismerjük és ha még hajlunk is rá, csak azért tesszük, mert éppenséggel nem mosolyra biztat. A tüzet és izet azóta szeretjük, amióta kedvünk lenne beleugrani. De a harmónia, ó, a harmónia, az a te nyakkendőd csokra, kedves hulla és a te külön rakott, a koporsódban szépen elrendezett agyvelőd és azok az oly édes könnyek, ugye! De az, amit én nem tudok elképzelni, anélkül, hogy könny ne futná be szemem: az Élet még ma is mellékes kis dolgokban ütközik ki, kicsinyekben, s alájuk csupán a fogékony gyöngédség rak támasztékot. A kétely, a gúny, a gyávaság, Franciaország, a francia szellem, mindez mi ma? A Feledés nagy lehe ránt tova mindentől. Talán nem is olvastam, nem is láttam semmit abból, ami meggyalázza az Életet."

Ezeket a sorokat költő írta: Eduárd Pál.

A lapba még más is írt: Soupault Fülöp, Delteil József és - újra megnézem - Drieu la Rochelle Péter. Rövid vita keletkezett, hogy közzétegyék-e benne az "argentin nemzet elnökének" és a mexikói képviselőház elnökségének hosszú részvéttáviratát a francia köztársaság elnökéhez. Úgy döntöttek, hogy közzéteszik, egyetemben velük a Tourane-i Művészi és Irodalmi Társaság titkárának méltatását, valamint Paintlevé és Lecomte György képviselőház beszédének egy-egy részletét. Még csak a lap utolsó oldalának aljára szánt nagy záróoldalának aljára szánt nagy zárómondatot kellett megfogalmazniuk. Így hangzott: Legközelebb új hulla.

- Ki vállalja a lap osztogatását?

Mindnyájan elvállalták.


Robbanásokat vél hallani az olvasó ezekben a mondatokban? Nemcsak merénylők bombáit hallja. Egy szellemi atomrombolás kísérleteinek a távoli tanúja. Amennyire a betűt a kifejezés terén lehet olyasféleképpen használni, mint egy marék dinamitot, ifjaink úgy használták, az "anyag"gal, az "irodalmi"-val sem a díszítés volt a céljuk.

Tulajdonképpen nem is az elhunyt írót akarták becsmérelni, hanem az olvasók tekintélyérzését, azt a szellemi lustaságot, amelynek minden kiemelkedő pont csak arra jó, hogy megrekedjen előtte, s megposhadjon...Ha az apró villanyos szúrásokat érez, az ifjak valamint máris-elértek céljukból. Az irodalomnak kannibál törvényei vannak: kötelező a nagyatyák megevése, minél kövérebbek, annál inkább. Ifjaink, ahogy ifjakhoz illik, mindenáron előre akartak lépni. Ez meglehetősen nehéznek ígérkezett olyan korban, amidőn mindenki "fejlődni" akaert, s hittérítő csakúgy, mint Wendel és Grusot, amidőn az égvilágon mindenki mást nem akart, mint ismeretlen és új dolgokat, s érzéseket felfedezni magában, kitárulkozni, s tökéletesíteni. S amikor - épp a jelek mutatták - az emberi elbutulás egyik legtöményebb szaka kezdődött. Ifjaink azt hitték, van ez ellen orvosság.

Pontosan tudták, mit akarnak.

A lehetetlent.

Megkísérlem felidézni kezdetét a vállalkozásunknak legalább (mert hisz még ma is tart), ha futja az olvasó türelme. Korunk prózájában úgy kell tekintenünk és elviselnünk az elméleti fejtegetéseket, mint a múlt század regényeiben a természeti leírásokat, azt a rengeteg hullámzó tengert. Ma ezek fenyegetnek hajótöréssel, s ezek ígérnek sose látott szigetvilágot.

Nem volt számomra se csábítóbb, a végső határnál, a lehetetlennél.

Mert nem börtönfal-e minden határ? S nem a legvégső a legnagyobb-e?

Mert nem börtönfal-e minden határ? S nem a legvégső a legnagyobb-e?

Cris de sonsience, írták hát ifjaink cikkeink fölé, s egyben maguk elé a feladatot. Ők ezen a tudat válságát értették, de bátran fordíthatjuk a szebb és tágabb lelkiismeret válságával is. Az idült vérbaj egyik gyógyítási kísérlete, hogy a betegbe a melárialáz bacilusait oltja. Így akarták ők sütő lázukat, eszméiket, egész lobogó önmagukat beoltani az emberi szellembe, amely, érzésük szerint, valamiféle gerincsorvadás agylágyultsági állapotába jutott. Árulkodó adat, hogy főösztönzőjük a már említett Brenon András, eredetileg orvosnak készült. (Amikor a mi szemünk elé kerül, Breton András a huszonhatodik-huszonhetedik életévét tapossa, igen akaratos, sarokra csatlakozó léptekkel. Vállas, zömök - az ember kedvtelve szemlélheti benne a tipust: még tíz év, s úgy ahogy van, megállhat Danton szobrának talapzatán, főképp a Sarkantyú utca sarkáról nézve. A sűrű sörény, az izmokban feszülő indulat, szinte a fejtartásból is sugárzó éles tekintet már kész, s vele a felkelést vezénylő hang a gúnyos szájban, s a Danton turcsi orrát helyettesítő római orrban.)

Társa mind csöppentett francia volt, tetetébe még párisi, párisi fiúk, nem egy közülük felnőtt korában is szülővárosát becézve (a sihederkor utcanyelvén) Panamnak hívta, rápazarolva azt a gyengédséget is, amelyet szabályszerű forradalmárként szülőanyjától megtagadott. Lelkes hagyományőrzők voltak, már abban az értelemben, hogy a franciáknál az örök zendülhetnék a hagyomány. Voltaire-től kezdve Nerválon, Lautreamonom-on át Mallerméig tekintélyes, szépen bekeretezett ősök pillantása intette cselekvésre őket a falakról is, amidőn épp az ősök egynémelyikét verték le a falról. Legutoljára épp a halottaiban oly mélyen megsértett France Antal oktatja őket a halottak iránti egészséges gunyra és tiszteletlenségre. Helyzetük így lassan kétségbeejtő lett: nem tehettek olyet, hogy tettük ne jellegzetesen francia lett volna. Megérthetjük, hogy a francia tulajdonságok e konok rájuk ruházását hovatovább úgy fogadták, olyan indulattal, mint mi azt, ha magyarságunk jelképezésére nyakunkba vásári kulacsot, hónunk alá nemzetiszínű szalámit erőszakolnának. Elsősorban hát épp a francia világosság, rend és tárgyszeretet ellen lázadtak. A bőréből, sajnos, senki sem bújhat ki. Lázadásukat ez tette felemelővé, tragikus-széppé. Nem csaltak. Azt első pillanattól fogva ki akarták bújni, véres komolyan,úgy, ahogy a hagyomány - megint csak - betű szerint előírta.

Mozgalmuk fejlődéséről könnyű képet kapnunk, mert terveiket - híven a francia szellemi mozgalmaknak Rousard-ék óta követett szokásához - eleve kiáltványba foglalták. A lázadás - hogy némiképp mi is kövessük a rend és a világosság követelményeit - kétirányú volt. Kezdjük a szelídebbel. Ezzel kezdték ők is, az irodalmival.

Még helyesebben a költőivel.El akarták rabolni a Múzsát. Hát elődeik zendülése az volt, hogy csak azt írták. De amint a Múzsa - kegyesen, néhanapján - súg, ők szóra kívánták kényszeríteni a Múzsát. Azt kívánták, hogy akkor beszéljen, amikor ők akarják, legjobb tehát, ha folyton velük van. Közös háztartásban óhajtottak élni vele. Ez a vágy emberi, nem gúnyból tesszük hozzá: igen, fiatalemberi. Evégett akarták akár erőszakkal is lehozni a Múzsát a Parnasszusról, állandó itt-tartózkodásra erre a földre, amelynek állapotát a maga pusztaságában (költői elkeseredésében) már elviselhetetlenül siralmasnak érezték. Az érzés helyes volt. A Múzsától várták- mint valami helyre menyecskétől - hogy törölgesse le, rendezze át a világot. Vagy ragadja le őket róla....

  
 
0 komment , kategória:  Kelet örökségek  
Illyés: Hunok Párizsban 1.
  2009-08-09 18:07:10, vasárnap
 
  Illyés Gyula: Regények, novellák, drámák című kötetéből a Hunok Párizsban fejezetből részletek

Szépirodalmi Könyvkiadó 1982. Debrecen
Felelős kiadó: Illés Endre

(Az Egészségügy ezelőtt pár évvel a II-es fokú orvosi bizottságon azt írta a papíromra: kövér hun.)


Az Istvánok szemmel láthatóan tollasodtak. Nem gazdagodtak, nem is módosodtak, gyarapodásukra pontosan ez a madárvilágból való jó magyar szó illik: kikupálódásukat külsejükön lehetett szemlélni, mint megannyi pihét és tollat.

Hasuk fegyelmezettségének - fegyelemtartásának - köszönhették.

Az ötfogásos ebéd és vacsora - a franciák legegyszerűbb táplálkozása, amelynél kevesebbel ott a koldus sem érte be - őket a Ritzre emlékeztette, s mindahányszor szentségtörésnek valami halvány érzületével töltötte el. Ha kezdetben francia szobatársaik unszolására s mivel mint hallottuk, nem volt más - el-elfogyasztottak is ilyen lakomákat: enyhe bűntudattal tették, s magukból ritkán zuhantak vissza. Delente szinte csak a kényszer hatása alatt léptek be a gyárak és műhelyek környékén lévő munkásvendéglőkbe, ahol a pincér a teríték mellé késztetés nélkül odatette a fél liter vöröset, s ahol dugig szedhette az ember az előtte álló kosárkából a zsemlyefinom kenyeret, estente már nem keresték fel a lakások környékén lévő vendéglőket, ezekre már valóbn Ritznek kijáró szent megvetéssel néztek, egy jó bablevest kebeleztek be, s ez nemcsak hasukat, hanem mondhatni, lelküket is megnyugtatta: ez volt a more patrio. Ez az igénytelenség naponta egy étkezés árával juttatta többhöz őket, mint a bennszülötteket.

Gyomruk nem kívánta a feketekávét, nem ismerték, s a megismerés után sem kedvelték meg a különböző ebéd utáni szeszeket, az "étvágygerjesztők" épp az étvágyukat vették el, a bor meg - egy literen túl - épp a jó hangulatot.

Az égalj, ahonnan előkerültek, másfajta szomj kielégítésére ösztökélte őket.

Tárgyakat aggattak magukra. A belső, a has helyett a külső volt a gondjuk. Megindítóak voltak a gyermeki ártatlanságukban. Mindegyikből egy-egy Pál és Vireginiabeli szigetlakó bújt ki, olyan szigetlakó, aki egy dús bazárba téved.

A francia proletárok fütyültek a kemény-, vagy a puhakalapra, a csokorra, a hosszúra kötött nyakkendőre, egyáltalában minden kalapra és nyakkendőre, tarkóra lökött micisapkában eregették a burgundit gombapástétom és rol-au-vent fölé, vagy sillabizálták. Prudhon és Grave kiáltványait. A jövevényekben még nem ilyen felnőtt ösztönök dolgoztak. István és József első vásárlása épp egy angol diplomatának tervezett isteni keménykalap volt, majd egy oly lenge-lenge csokornyakkendő, hogy majdnem szárnyra kapott, amikor a torokra illesztetett. Ahogy a sokféle kacatot magukra rakták, most derült ki, hogy ezek a kemény Istvánok alapjában milyen meztelenek voltak. De leleplezték utánzásukkal egyszersmind hazai uraik lelkét is: a hamis gyöngyökkel fölcicomázott sátorlakó királyok irányában néztek fölfelé, magától értetődően azok vágyát kiáltották világgá.

Lajos egyszerre négy darab selyeminget vásárolt, Pilini zsebórát, láncot, Hegyi messzelátót, fényképezőgépet, többi hajhálót, nadrágtartót, ruganyos, mellfejlesztő tornaszerszámot, mely egyenest Németoszágból került ide. Kovácsék egy családi beszélőgépet, még Bodor bácsi is elsiklott egy valódi borzecset s ugyancsak egy keménykalap erejéig.

Bár a szervezezettek, főleg a mozgalmiak közt úgy illett, hogy az ember ellenálljon ezeknek a burzsoá hiúságoknak.

Nem volt könnyű.

A fogorvos megkocogtatta, megturkálta Sándor lyukas szemfogát.

- Azt mondja, hogy fölösleges arra még aranykoreona, megteszi a tömés is - fordította véleményét.

- Mondd neki, csak tegyen koronát rá - mondta Sándor szemét rögtön lehunyva, száját pedig óriásira tárva, hogy így leplezze a vörösödést, amely még homlokát meg nyakszirtjét is elfutotta.

Én éppily legyőzhetetlen szomjtól hajtva egy öreg írógépet szereztem. Ez ismertetett meg azzal, hogy kinek-kinek milyen küzdelmen kellett átesnie. Két napig ott díszlett a gép a kandallón, a harmadik nap délelőttjén már oly dübörgően harsogta, hogy itt előbb-utóbb írópálya veszi kezdetét, hogy - engedve a puritán kálvinista ősök korholásának - be kellett a szekrény alá dugni. De kiüvöltött onnan is, mint egy ártatlanul sarokba dorongolt kutya. Így került átmenetileg Trencsényihez, aki - gyengébb jellem lévén - átmenetileg valóban író is lett tőle.

A városban hemzsegtek a tárgyak, épp csak utána kellett nyúlni. A bennszülöttek maguk sem tudtak róla. A Clignancouert-i kapun túl volt az ócskás piac: akkora, mint egy magyar mezőváros. Az ember káprázott szemmel járt a földre terített ponyvák végtelen utcáinak aladini mesevilágában.

Quinalt Pompennoix-nak köszönhettem, hogy a piac mélyrétegét is megismerhettem.

- Hogy ez a pár cipő? - kérdezte Mór.

Mikor felemelte, akkor láttam, hogy hat pár van a zsinegre fűzve. Papirfinomságú bőrből készült sárga cipő volt, hihetetlenül hosszú csukaorral, olyan hosszúval, amilyent a nikápolyi ütközet francia arszlánai viselhettek, s amely miatt, mint tudjuk, mind a huszonötezren ottvesztek, mert a cipő hosszú orra miatt nem tudtak elszakadni.

- Öt frank egy fél tucat. A gombosból négy.

Móre, Pompennoix élvezetét lelte az alkudozásban.

Öten voltunk kint - rajtunk kívül egy új István, egy Lajos és egy Ferenc -, vettünk egy féltucatot a gombolvajáróból. Rögtön bele is öltözködtünk.

Aztán vettünk egy fél tucat vadonatúj, bár húsz év előtti divat szerint készült szalmakalapot, egy tintával nyakon öntött földgömböt, de akkorát, hogy Ferenc csak ölbe fogva tudta vinni.

Minden darabbal nőtt a kedvünk. Vasárnap délelőtt volt.

Pomponnoix, álmosan most is, de azáltal csak fölényben alkudni kezdett egy veloipede-re, egy igazira, amelynek még az embermagasságú első kereke fölé kellett ülni.

De aztán eszünkbe jutott, hogy délben a lányokkal - Annával és Pompennoix húgaival: Angelice-vel, Maric-val lesz találkozásunk. Nekik kezdtünk vásárolni.. Előbb - harminc szantimért - egy vékát vettünk, aztán néhány kalapot. Egy nyaláb Loubet-korabeli fodros napernyőt, egy valódi krinolinabroncsot szoknyával és ugyancsak cipőt, cipőt, cipőt, meg egy elnyűtt huszártarsolyt.

Fillérekért ezeket is.

Épp dél volt, mikor a Mesterségek Hídjára értünk, találkozóhelyünkre a lányokkal. A hídon - vasárnap volt, dél és kora nyár - nyüzsgött a külföldi. A vaskorlátnak dőlve bámulták, s fényképezték jobbra-balra a panorámát. Mór helyet szorított magának köztük, fején a daliás szalmakalappal. Egy másikkal a kezében: "Oh, ez a kilátás!" adott hangot elragadtatásának. Fejét hirtelen felkapta, a könnyedén odahelyezett kalp szép siklórepüléssel szállt a víz fölé. Pompennoix oda se nézett. Az eget nézte.

- A kalap! Oh, a kalapja! - hangzott innen is, onnan is.

Egy úr megérintette Pompennoix karját.

- A kalapja, uram...

- Az enyém? - kérdezte fensőségesen Móer. Fején már megint volt kalap.

Az idegen izgatottan nézett a vízen úszó kalapra, majd arra, amely Pompennoix fején volt.

- És aztán! - kiáltotta a Mór. Kikapta fejéből a kalapot, s nagy ívben az első után hajította. "A szabadság székvárosában vagyunk, nem csalódom!" - kiáltotta. "Azt hiszem, csalódom!" - kiáltotta aztán, s még egy kalapot a vízbe lendített.

Néhányan sértődötten eltávoztak mellőlünk. De a többségre átragadt a jókedv. Nagy hahotagörgetegben vonultunk át a híd közepén, amely egyetlen széles járda, csak gyalogosok közlekedhetnek rajta. Még egy kalap a vízbe repült. A tömeg lassan mögöttünk maradt. Még mindig Mór lépdelt az élen. A híd tulsó felé apácák vezette lánycsapat közelgett felénk.

- Hadd ajándékozzam meg egy napernyővel kisasszony - mondta Mór az első sorban lépkedőnek.

A lány elfordította mosolygó arcát. De az apáca is mosolygott.

- Ne szomorítson meg azzal, hogy visszautasítja - folytatta Mór.

- Vissza kell utasítanom, uram. Ismeretlenektől nem fogadok el ajándékot.

Crevel jött a bal partról, az Institut felől.

A napernyő is a vízbe került, már a mondat közepén.

- Ezt is visszautasítja? - kérdezte álmosan is vésztjósló arccal a Mór, most a földgömböt nyújtva a lány felé, majd annak zavarát látva, Crevel felé.

- De miért, uram?

Crevel - osztálytársa Pompennoix-nak - egy pillanat alatt megértette, mit kíván tőle a helyzet.

Repült a földgömb is a vízbe.

S utána az aranyozott huszártarsoly.

Úgy pörög az emlék a fejemben, mintha egy korabeli szürrealista filmre emlékeznék. Az action gratuite még szűzi korszaka volt ez. A Vatikán pincéi-nek, Gide szeszeinek légköre.

- Hogy emléket hagyjak önnek, kisasszony! - kiáltotta Crevel. - Mert múlik az élet, kisasszony!

Az apácák lépésgyorsításra biztatták a növendékeiket.

Crevel gyermekes közvetlenséggel István (vagy Ferenc) vállára tette a kezét, s hosszú magyarázatba kezdett. Jó tíz perc után állt meg a szóban.

- Igazam van?! - kérdezte levegő után kapkodva, fél tüdeje volt. István (vagy Ferenc) egy kukkot nem értett a fejtegetésből. (Crevel akkor Engelsért lelkesült, nem hagyott ki egy alkalmat, hogy ne fejtsen ki valamit az Anti-Dübring-ből.)

- Igazam van?! - kérdezte ismét még fölhevültebben Istvántól.

István - Ferenc - felém irányított egy kérdő vigyorgást.

- Semmit sem értett az egészből - mondtam.

- Miért? Nem voltam elég - logikus?!

- A szavaid nem érti.

- Testvérem! - mondta Crevel olyan lendülettel ölelve magához Ferencet, hogy annak fején megbillent a frissen vásárolt kalap.

Ferenc - Sándor, vagy István is - tétova pilantást küldött felém.

- Öleld vissza . mondtam.

Megtörtént.

- Gyertek! - mondta Crevel - egy pohár vörösre. Vagy fehérre!

És Annába karolt.		  
 
0 komment , kategória:  Kelet örökségek  
Mai harmoniakártyáim
  2009-08-09 11:44:40, vasárnap
 
  l./ A mai napodat Fordulatosság hatja át


Fehér - Minden szín-kártya főként a jellemet, jellemed változását mutatja. A fehér az Én-központú individuum színe. Ártatlanságot, tisztaságot ugyanakkor magányt fejez ki. A forma nélküli elvont gondolatok színe. Arra figyelmeztet, hogy ne menekülj saját absztrakcióidba, az élet színes és sokrétű. Nem biztos, hogy mindenki zseni, akit nem értenek meg. Látogass el a Harmónia Színjósdába!

2./ A mai napodat Szellemesség hatja át


Fa - Az elemek harcának kitett önállóan helytálló ember szimbóluma. A hármasságot (gyökér, törzs, lombok) megvalósított, a maga teljességében álló, kiteljesedett felnőtt. 		 
 
0 komment , kategória:  Napi harmoniakártyáim  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2009.07 2009. Augusztus 2009.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 149 db bejegyzés
e év: 1940 db bejegyzés
Összes: 7245 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 348
  • e Hét: 3280
  • e Hónap: 5639
  • e Év: 57905
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.