2009-09-03 06:02:50, csütörtök
|
|
|
A beszámolóval még adós vagyok, de tegnap kisség zsúfolt volt a nap. Pista vezetett oda-vissza, s ezt én nem bánom, mert még jönnénk hazafelé. A hajnali kelésnek megvolt a haszna, mert délután el tudtunk menni a munkácsi várba. 14 éve voltam Beregszászon, a határátlépés nem sokat változott, de Pista tudta a módját, pénznek nevezett papírt simított az útlevélbe. Az utakra azóta sem került beton, de már néhány csinosabb ház látszott. Beregszász hajdani szépségét is el lehetett képzelni, egy jó felújítás után ismét szép lehetne a város. Szabó Árpád iskolaigazgató volt a kalauzunk, ebéd után Munkács.
A vár gyönyörű, alatta a város. Nagyanyám nővére élt itt néhány évet, férje katonatiszt volt, s a 38-as bevonulás után ide kerültek. Egy-egy mondat üti meg a régmúltból a fülemet valami szekrényekről, meg menekülésről.
Aztán másnap tanévnyitó, Pista átadja a kiváló tanár és kiváló tanuló díjat, majd beszélgetés a tanáriban.
Persze a jövő, ami egyre kilátástalanabb. Mi tehetetlenül hallgatunk, mit is lehet tenni? Ettől az évtől nem lehet magyarul érettségi vizsgát tenni. Épül az ukrán nemzetállam (is), hogy aztán eltünjön, ugyanúgy, mint a többi. A gaz magyarok, akik szülőföldjükön élnek meg, "hálából" tanulják meg először a cseh és a szlovák nyelvet arra a húsz évre, ami Trianon után következett, majd a nagy testvér nyelvét az oroszt, s aztán az ukránt. És ez nincs száz év!
Ezért a korábbi cím: tehetetlenül.
|
|
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|