|
 1/5 oldal 
|
Bejegyzések száma: 42
|
|
|
|
|
|
2010-01-18 22:40:32, hétfő
|
| |
| |
Hol volt, hol nem volt, túl mindenen, élt egyszer egy óriás. Ez az óriás olyan hatalmas volt, hogy az erdő legmagasabb fája is csak a térdéig ért, feje pedig a felhőket súrolta, ám amilyen nagy és erős volt, épp olyan szelíd és jószívű.
Egy szép tavaszi napon, amikor lent üldögélt a folyóparton, kétségbeesett sírásra lett figyelmes. Felnézett, és egy kismadarat pillantott meg az egyik nagy fűzfa ágán.
- Hát te miért sírsz itt ilyen keservesen ? - kérdezte tőle az óriás.
- A sas elragadta egyetlen fiókámat ! - zokogta a kismadár - Ki segít most, ki ad nekem erőt, hogy elviseljem ezt a csapást ?
Az óriás elkomorodott. Felállt, az inge alá nyúlt. Amikor előhűzta a kezét, a tenyerében egy hatalmas, vörösen izzó szív lüktetett.
- Az én erőm a szívemben lakozik. - mondta - Most megosztom veled ezt az erőt.
Azzal a kismadár felé nyújtotta a szívet. Az hozzásimult, érezte, ahogy valami melegség járja át a testét. Felröppent az óriás vállára.
- Köszönöm neked ! A te erőd most már az enyém is ! - csivitelte hálásan, azzal elrepült az erdő irányába. Félútról még egyszer visszanézett az óriásra. " Milyen furcsa ! " - gondolta - " Valahogy nagyobbnak tűnt az előbb. "
Az óriásnak ettől a naptól fogva rengeteg tennivalója akadt : az erdő összes állata hozzá jött el bánatával, hogy erőt merítsenek tőle a reménytelenségben. És ő adott mindenkinek.
Közben elmúlt a tavasz, majd a nyár. Őszre az óriás már épp csak elérte a legcsenevészebb fa legalsó ágát, de továbbra is odanyújtotta szívét minden rászorulónak. És eljött a tél ...
Az óriás - aki most már akkora volt csak, mint egy nagyobbacska fúszál - az erdei úton sétált. Meg-megállt, néha szaggatott köhögés rázta meg a testét. " A végéhez közeledik az esztendő. Nemsokára újra eljön a tavasz, majd a nyár. De nekem nem lesz már több tavasz. " Idáig jutott gondolataiban, amikor egy csendesen pityergő kisleányt pillantott meg az út szélén.
- Miért sírsz, kisleány ? - szólította meg.
" Nini, egy manócska ! "- csodálkozott a kisleány és abbahgyta a pityergést.
- Segíts rajtam ! Mindenki csak engem bánt ! Elfogyott az erőm !
Az óriás elmosolyodott. Kinyújtotta tenyerét, amelyben ott feküdt egykor oly hatalmas szíve összeaszva, megfakulva. Már alig dobogott, csak néha futott át rajta egy-egy gyenge remegés.
- Hunyd be a szemed, és érintsd meg ! - mondta a kislánynak.
Az lehajolt az óriáshoz. Becsukta a szemét, és megérintette a szívet. Az összerándult, majd felizzott. A kislány érezte, ahogy az ismeretlen erő átáramlik a testébe.
- Köszönöm, manócska ! - suttogta halkan, és kinyitotta a szemét.
De az óriás addigra már eltűnt. Csak egy maréknyi szív alakú hamukupac maradt a helyén, amit a szél felkapott és szétszórt ...
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: MEGHATÓ és SZÉP TÖRTÉNETEK |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-01-18 22:34:16, hétfő
|
| |
| |
Komáromi János - Angyali mese
Kicsi angyal könnye pereg
vigasztalja égi sereg.
Elveszett a glóriája
egyik felhőn sem találja.
Ezüst fényű, kicsi ékszer
viselése sosem kényszer.
Büszke volt rá nagyon-nagyon
értéke nem kincs vagy vagyon.
Hold sugárból éjjel szőtte,
szeretete fogta össze,
fényét tiszta lelke adta.
Vigyáz reá, megfogadta!
...és lám, mégis nyoma veszett!
Szégyen, hogy mindez megesett!
Hol lehet most?- kérdi ríva,
társaira tekint sírva.
Kutat szemük messze nézőn,
szól az egyik együtt érzőn:
Talán leesett a Földre.
Rosszul tetted a felhőre.
Kicsi angyal egyet gondol,
megmenekül tán a gondtól,
alászáll most, le a Földre,
glóriáját megkeresse.
De a Földön merre, hova?
Mennyit kell kóborolnia?
Melyik utat is szeresse?
Hagyja, hogy szíve vezesse!
Könnyem potyog, lábam fárad,
nem láttad a glóriámat?
Így kérdez meg minden embert,
de glóriát senki nem lelt.
Lován léptet szelíd lovag,
kész elűzni a gondokat.
Vidám szívű, de magányos,
ahogy ez már hagyományos.
Ha valaki sír, meghallja!
Tudja, ezt Ő nem hagyhatja!
Keresi, hogy hol segítsen,
bánat már ne keserítsen!
Kicsi lány ül az út szélén,
könnye csorog fehér ingén.
Lehajol hát szelíd lovag:
Meséld el a gondjaidat!
Angyal voltam fenn az égben,
boldog voltam, vígan éltem.
Minden bajtól védett... az ám...
fejemen a szép glóriám!
Elveszett, most mit tehetek?
Boldog most sosem lehetek?
Hordjam folyton bánatomat?
Nem látják már mosolyomat?
Szelíd lovag átöleli,
simogatja, becézgeti:
Ne sírj édes, kicsi angyal
megbirkózunk minden bajjal!
Én megóvlak, megvédelek
s nem kell más, csak szereteted.
Lelked tiszta, láttam rögtön,
boldog leszel itt a Földön!
Mosolyog már kicsi angyal,
nem törődik már a bajjal.
Kinek kell a glóriája,
ha lovagját megtalálta?
A mesének ezzel vége,
meghallgatni tán megérte.
Ha jól figyelsz megtalálod
sorok közt a tanulságot.
Kincseidet elvesztheted,
de őrizd a szereteted!
S könnyeiden át meglátod
Ki hozza a boldogságod!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: ANGYALOK és TÜNDÉREK |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-01-18 22:24:30, hétfő
|
| |
| |
Szeretni mindhalálig
Azt mondják nincs örök, végtelen szerelem.
Azt mondják gyorsan jön - gyorsan múlik el,
s mikor elválunk fájni fog, átkozzuk a percet,
mely az utolsó pillantással vasbilincsbe verhet.
Nem tudom így van- e, de én most is azt érzem,
ahogy hozzád simulva kezem két kezedhez ér,
-s az kapocsként szorítja szárnyát nyitó lelkem...
ilyenkor mindent felülmúl az őrült szenvedély.
Én megpróbálok szeretni- mindhalálig, ha kell.
Ölembe hullt boldogságom soha nem adom.
Tőlem múlhatnak évek, és napok hagyhatnak el,
én mindig csak őt: azt az égig érő szívet akarom.
Én rendületlenül bízom az érző emberi vágyban,
mi nem veszíti el soha énjének valódi mivoltát,
s megőrzi majd kincsként azt a mérhetetlen lázat,
mitől bódultan mámorossá váltak a forró éjszakák.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: SZERELMES VERSEK |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-01-18 21:53:24, hétfő
|
| |
| |
A gőgös pillangó
Egyszer egy pillangó nem gondolta végig,
hogy nem oly egyszerű repülni az égig.
Dalos pacsirtának a jó kedvét elvette,
s a Törékeny kis fecskét ő biz kinevette.
Nektek az elég, ha látjátok a napot?
Én látni fogom az összes csillagot!
Nekiveselkedett, s csapdosta szárnyait,
hogy valóra váltsa esztelen álmait.
Olyan gyorsan repült, ahogyan csak tudott,
s a földtől távolodva egyre feljebb jutott.
Gőgös pillantással a rétre letekintett,
s elkacagva magát a világra legyintett.
Aztán nagy robajjal megdörrent az ég:
Szent szűzanyácskám, eljött hát a vég?
A megvadult szél úgy el kezdett fújni,
hogy a pillangónak nem volt hova bújni.
Dobálta kis testét biz ide, meg oda,
szegény erőlködött, de nem jutott sehova.
S mikor már érezte, vesztét itt meglelé,
az éj szürke felhőkből egy gólya repült felé.
Meglátván pillangót, baját megértette,
s meggyötört kis testét hátára feltette.
Hazaviszlek téged te buta álmodozó,
hisz hol virágaid, élned csak ott a jó!
S bármilyen magasra is vinnének vágyaid,
csak addig repülj fel, mit elbírnak szárnyaid.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: MEGHATÓ és SZÉP TÖRTÉNETEK |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-01-18 21:33:10, hétfő
|
| |
| |
Egyszer, messze földön, nagyon rég, egy királynak lánya született.
Gyönyörű volt kicsinek is, s egyre szebb lett, ahogy felcseperedett.
Mire eladósorba került, olyan szép lett, hogy nem volt hozzá hasonló
az egész földkerekségen. Messze földre vitték a szépség hírét a
galambok, s a hírt, hogy a Hercegnőnek vőlegényt keresnek.
Nem messze a vártól lakott egy csúf tündér, irigy volt, gonosz s
megkeseredett. Hallotta a szépség hírét és dühösen felkerekedett.
Egész a várig ment, be is jutott, s ahogy meglátta a szépséges
Hercegnőt, olyan dühös lett, hogy nyomban megátkozta.
Szebb és szebb legyél napról napra, ki rád néz, a valóságot lássa!
Egyedül Te, csak Te légy az, ki minden tükörben csúnyát lát, egy csúf
ocsmány banyát!
Szegény Hercegnő nagyon megijedt, berohant a várba, s egyből tükröt
keresett. Belenézett, s mit látott! Egy szörnyű ocsmányságot! Egy rút,
vén banyát, rettenetes szörnyü pofát. Volt nagy sírás, nagy ijedelem,
a király is megijedt, nem tudta mit tegyen. Aztán kiötlötték, hogy
meghívják a jó tündért, hátha van segítség. Az igazság az volt, hogy
az átok ellenére a Hercegnő szép maradt, de minden tükörben melybe
belenézett, egy szörnyű vénasszonyt látott. Hiába mondták neki sokan,
hogy szép, gyönyörű, nincs Hozzá fogható, nem hitte el senkinek.
Magába roskadt, megkeseredett. Idővel megérkezett a jó tündér, de
sajnos az átok olyan erős volt, hogy nem tudta feloldani, csak
enyhíthetett rajta.
-Minden tükörben, mely nem él csak a rútat láthatod, de az élő tükör
majd megmutatja az igazságot, az képes lesz feloldani a varázslatot!
Így szólt, s ezzel távozott, azt mondta többet nem szólhat, segített,
ahogy tudott, érjék be annyival, hogy enyhítette az átkot.
Telt múlt az idő, senki nem értette a varázslatot. Az élő tükör, mi
lehet az? Senki nem tudta, ezért aztán segíteni sem tudtak szegény
Hercegnőn. Kipróbáltak sok-sok féle tükröt, messzi országokból
hozattak különleges tükröket, furcsákat, nagyon drágákat, de a
Hercegnő mindegyikben csak a csúfságot látta. Mások viszont napról
napra szebbnek és szebbnek látták őt. Özönlött a kérők hada, de a
Hercegnő mindet visszautasította, magába roskadt, megkeseredett. A
vártorony szobájából többet ki sem nézett. Őröket állíttatott a
lépcsőkhöz, súlyos lakatokkal záratta le a szobát, senki-senki ne
lássa csúfságát. A kérők lassan elmaradoztak, a Hercegnő jó ideje
senkivel nem találkozott, magányában kesergett, búslakodott.
Élt egy távoli országban egy egyszerű legény, nagy volt a szíve,
szerette a világot, minden mi élő a barátja volt. Szelek szárnyán járt
a hír a Hercegnőről aki gyönyörű, és az átokról ami miatt élve
eltemetkezett, a legény is hallotta ezt. Nem bírta a szíve a
szomorúságot, melyet olyan távolról hallott. Felkerekedett hát, és
csak úgy gyalogosan elindult, hogy megnézze magának a Hercegnőt. Sok
vándorlás után, elérkezett a várhoz, ahol Hercegnőnk élt önnön
rabságában. Megpróbált hozzá bejutni, de nem engedték, a Hercegnő
parancsa szent volt, a szolgák még mindig azt lesték. A legény fejében
egy terv fogant, jó hosszú kampós kötelet kerített, s várta az
éjszakát. Mikor sötét lett, a legény nagy bátran a vártorony alá ment,
óriás lélegzetet vett és teljes erőből hajított egyet, a kampó
megakadt a vártorony tetején, szédítő magasságban. Elkezdett mászni a
bátor, egyre feljebb és feljebb haladt, húzta magát rendületlenül
felfelé, kíváncsi volt a szépre, amely rejtőzik előle. Mászott csak
mászott rendületlenül, tenyeréről a bőr már rég lejött, fájt nagyon,
de ő ezzel nem törődött.
Mászott csak mászott, az irdatlan mélység felett többször megcsúszott,
de nem érdekelte semmi, csak előre, előre, már nem állíthat meg senki.
Nincsenek éles fegyverek, marcona őrök, villogó kések. Csak a kötél és
a magasság, küzdött keményen hajtotta a boldogság. Végre feljutott,
kifújta magát és az ablakhoz lopakodott, belesett. S mit látott, attól
kővé dermedt, a szépségnek ilyen természetes, egyszerű megjelenését
nem szokta ő meg. Órias ágyban, puha, gyönyörű ruhában egy tündér
aludt ott. Arca, mely régóta csak álmában mosolygott, szebb volt
mindennél mit a legény eddig láthatott. Gyönyörű haja, hófehér karja
elbűvölte a bátor lovagot. Nesztelen a szobába lépett és az ágyhoz
osont. Órákon át nézte a szépséget lélegzetvisszafojtva, nem tudott
betelni a látvánnyal, melyet szeme látott. S egyszer csak, ki tudja
miért? A Hercegnő felriadt, meglátta a fiút s nagyot sikoltott, de a
sikoly abban a pillanatban a torkára forrt, évek óta először egy
szerető szempárban meglátta magát, s amit látott, több volt mint egy
szép arc, a mosolygó szempárban csodát látott. Hirtelen minden
szépségét meglátta a legény szemében, egy szerető szempárban, mely
maga volt az élő tükör. Látta a szépséget amely addig rejtve volt, a
varázs megtört es a várba újból boldogság költözött.
Nem üveg, s fém az, melyben az igazat láthatod, csupán az élő tükor
képes megmutatni a valóságot.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: MEGHATÓ és SZÉP TÖRTÉNETEK |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/5 oldal
|
Bejegyzések száma: 42
|
|
|
|
2010. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
685 db bejegyzés |
| e év: |
1568 db bejegyzés |
| Összes: |
18977 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1528
- e Hét: 4842
- e Hónap: 8875
- e Év: 68128
|
|
|
Offline
