Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Zakariás vádolása,megkövezése
  2010-01-26 19:03:54, kedd
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.

Erzsébet szerencsésen átesett a szülésen, erős, egészséges fiúgyermeket hozott a világra. Amikor a nőcselédek körülállták az ágyát, hogy megcsodálják a csecsemőt, és gyengéden ,,kicsi Zakariásnak" becézték, Erzsébet rájuk szólt:
- Ne dicsérjétek a gyermeket! Balszerencsét hozhat. És ne nevezzétek kicsi Zakariásnak, János lesz a neve.
- Ó, az nem lehet úrnőnk - mondták a családok. - Férjed nem fogja engedni, hogy János legyen. Ez a név nem szokásos a családjában. Persze a saját nevét sem adja majd a kicsikének, mert abból mindenféle zavar támadna. De mit szólnál a Sofóniás névhez? Némileg hasonlít a Zakariáshoz, és a próféták névsorában közel van hozzá. Vagy talán lehetne Abija, Sámuel, esetleg Hecron. Ezek gyakori nevek a családban. De János? Nem! Az nem lehet...
- Mivel a férjem néma, én adok nevet a gyermekemnek! És én a Jánost választottam. A körülmetélési szertartás előírása világosan kimondja: ,,Az apa szóljon, és mondja meg a gyermek nevét, vagy ha az apa már nem él, a legközelebbi rokona." Az én férjem él ugyan, de nem tud beszélni.
- De az anya nem adhat nevet a gyermekének. Ez nem illik.
- Asszonyok, ti melyik törzsből származtok?
- Júda törzséből.
- Nos, a férjem is, magam is Lévi törzséből vagyunk. A Szentírásban olvashatjátok, hogy ősanyánk, Lea adott nevet Júdának és Lévinek. A férjét, Jákobot meg sem kérdezte.

A szülést követő nyolcadik napon, amikor Erzsébet rituálisan már megtisztult. Beérsebából eljött a rabbi, hogy körülmetélje a gyermeket. Kivette a csecsemőt Sálom karjából:
- A kapustól hallottam, hogy Sofóniás lesz a neve.
- Nem, nem - mondta Sálom. - János lesz a neve. Erzsébet úrnő határozottan így kívánja.
- Lyen névvel nem metélem körüll - jelentette ki a rabbi -, csak akkor, ha az apa írásban hozzájárul.

Zakariást kihívták a dolgozószobájából, éppen a messiási próféciákat igyekezett összeegyeztetni kommentárok segítségével, már évek óta dolgozott rajta. A rabbi írótáblát adott a kezébe,és megkérdezte:
- Mi legyen a gyermek neve?

Ebben a pillanatban Erzsébet kiperdült a hálószobából, a rabbi és Zakariás közé állt, és méltatlankodva kifakadt:
- Férjem, én Jánosnak kívánom nevezni a gyermekemet, és ezek a pimasz cselédek azt akarják, hogy Sofóniás legyen a neve. Mondd meg nekik, hogy nincs joguk beleszólni választásomba.
Zakariás fölírta a táblára:
- János a neve.
- János? Mi az, hogy János? - kiáltott fel a lobbanékony természetű öreg rabbi. - Én-Rimmon ura, és szégyelleném, ha Áron egyik ivadékát efféle újdivatú névvel kellene megszólítanom. Még hogy János! A legújabb időig nem voltak semmiféle Jánosok Izraelben!

Zakariás dühbe gurult, s hangos szóval kitört belőle az indulat:
- Ostoba, bolond öszvér, konokság szülöttje! János a neve, ha mondom!

Mindenki kővé dermedt ámulatában, hogy a néma Zakariás megszólalt. Ő maga is elképedt. Azután arcra borulva adott hálát az Úrnak, hogy megoldotta nyelvének bilincseit.

Ezek után a szokásos módon zajlott le a körülmetélési szertartás A rabbi fohászkodott:
- Istenünk és atyáink Istene! Őrizd meg ezt a gyermeket, atyjának és anyjának, és legyen a gyermek neve Izraelben János, Zakariás fia. Lelje az atyja örömét ágyékának sarjában, és az anya méhének gyümölcsében.

A rabbi búcsút vett, a gyermek fájdalmas sivalkodása egy idő múltán csendesebbé vált. Zakariás csak akkor döbbent rá, milyen következményei lesznek, hogy visszanyerte beszélőképességét. Őszintén kívánta, hogy ismét megnémulna. Eszébe jutott ugyanis a szentélybeli látomás a maga minden borzalmával. Tudta, hogy most majd vallomást kell tennie a főtörvényszék előtt. Csüggedten mondta a csecsemőnek:
- Ó jaj, kicsi János, félek, nem élem én meg azt az időt, amikor már járni és beszélni fogsz.

Erzsébet megdöbbent:
- Ej, férjem, jobb áldást nem tudsz mondani a gyermekemnek? Miért jósolod neki, hogy nemsokára árván marad?

Zakariás belátta, hogy felesége szemrehányása jogos.
- Igazad van - mondta. - Engedd, hogy visszamenjek a dolgozószobámba, mert nekem nem adatott meg a rögtönzés művészete. De az Úr engedelmével még az éjszaka leszállta előtt megszerkesztem az áldást, amelyet kívánsz tőlem.

Amikor kihívták dolgozószobájából, hogy válaszoljon a rabbi kérdésére, az ajtó nyitva maradt, s a léghuzat két teleírt pergamenszeletet sodort arrébb az asztalon. Zakariás felemelte, és elolvasta őket. Az egyik szöveg Ézsaiás negyvenedik részének közismert passzusa volt:

Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak
útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi
Istenünknek.

A második szintén közismert passzus volt a Zsoltárokból, így kezdődik:

Hűséget esküdött az Úr Dávidnak...

Zakariás szeme megakadt az egyik versen:

Megnövesztem ott Dávidnak hatalmát, szövétneket
szerzek az én felkentemnek.

E véletlen megadta neki azt, amit a Negeb poétái a ,,fellobbanás" szóval szoktak jelölni: mintha hirtelen emésztő tűz lobbant volna fel a lelkében. ,,Azt mondják - mormogta Zakariás -, hogy minden ember, aki szereti az Urat és a felebarátait, életében legalább egy költeményt talál a szívébe írva, ha nagyon gondosan keresi. Adjon nekem az Úr ügyességet és türelmet, hogy én is megtalálhassam és írásba foglalhassam az enyémet!"

Remegő kézzel látott munkához: írt, törölt, újra írt, libatoll pennájának hegye elkopott, elmásolódtak a betűk, annyira el volt foglalva gondolataival, hogy pennáját ki sem hegyezte, hanem eldobta, és másikat vett elő Talán fél óra sem telt el, amikor siető léptekkel, kezében a pergamennel, előjött a dolgozószobájából, megállt az alvó csecsemő fölött, és éneklő hangon olvasta költeményét:

Áldott az Úr, Izrael Istene,
hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét.

És felemele az üdvösségnek szarvát nékünk,
az ő gyermekének, Dávidnak házában.

Amint szólott az ő szent próféciáinak szája által,
akik eleitől fogva voltak.

Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít,
és mindazoknak kezeiből, akik minket gyűlölnek.

Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal,
és megemlékezzék az ő szent szövetségéről.


Az esküvésről, amellyel megesküdt Ábrahámnak,
a mi atyánknak, hogy ő megadja nékünk.

Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezéből,
félelem nélkül szolgáljunk néki.

Szentségben és igazságban őelőtte,
a mi életünknek minden napjaiban.

Te pedig, kis gyermek, hogy az ő utait megkészítsed,

És az üdvösség ismeretére megtanítsad az ő népét,
a bűnöknek bocsánatjában.

A mi Istenünk nagy irgalmasságáért, amellyel
meglátogatott minket a naptámadat magasságából.

Hogy megjelenjék azoknak, akik a sötétségben
és a halálnak árnyékában ülnek,
hogy igazgassa a mi lábainkat a békességnek útjára!

Amikor a kis János egyhónapos lett, Erzsébet fogadalmat tett, hogy fiát Jehovának szenteli, legyen élete végéig nazireus, ama szabályok szerint éljen, amelyeket Mózes Negyedik Könyvének hatodik része előír: fejét nem borotválhatja, szőlőt nem ehet, bort nem ihat. Erzsébet kedvet kapott rá, hogy költői versenyre keljen Zakariással - bölcsődalt komponált, amelyet ma is énekelnek Én-Rimmonban. Magam is hallottam ott, egy falusi asszony dúdolgatta nyűgös kicsinyének:

Nagy kertben sétálgattam én,
Tavasz volt akkor, szép tavasz.

Tente, tente...
Nőtt ott egy gránátalmafa,
Király volt ő a fák között.
Tente, tente...

Berillnél zöldebb lombja volt,
Csókolta forrón napsugár.
Tente, tente...
Fahéjnál édesb illatot
Lehelt a sok piros virág.
Tente, tente...

Letéptem egy virágot én,
Keblembe rejtettem, bizony.
Tente, tente...
Annak gyümölcse vagy, kicsim,
Aludj, és álmodj szépeket.
Tente, tente...

Jeruzsálembe hamarosan eljutott annak híre, hogy Zakariás visszanyerte beszélőképességét. Megidézték a főtörvényszék elé. Zakariás cédrusládikába zárta befejezetlen kéziratait, megírta végrendeletét, megcsókolta Erzsébetet meg a kis Jánost s nehéz szívvel balsejtelmektől gyötörve útra kelt Jeruzsálem felé.

Másnap délután jelentkezett Simon főpap házában, amely az óvárosban állott. Leültették egy előszobában, frissítőket hoztak neki és kérték, hogy várakozzék. Simon pedig összehívta a nagy szanhedrint, vagyis tanácsot. Tagjainak megüzente, hogy sürgősen jöjjenek össze, de ne a Faragott Kő Házában, mint máskor, hanem az ő házában, mivel ,,a Zakariás pap által a Szentélyben észlelt dolgok természetének és körülményeinek kivizsgálása során politikai kérdések is felmerülhetnek". Lelkükre kötötte, hogy az ülés idejét, helyét és tárgyát tartsák titokban.

A nagy szanhedrin nem tévesztendő össze a másik szanhedrinnel, a főtörvényszékkel, amelynek béth din a neve. Kezdetben csak egy szanhedrin volt, Alexandrosz Jannaiosz, a bűnös Makkabeus király haláláig. Az uralkodó farizeus párt nem akarta megengedni az özvegynek, Alexandra királynénak, hogy férjét illendő módon temettesse el. A királyné azzal az ígérettel vette rá a párt vezetőit álláspontjának megváltoztatására, hogy a szanhedrinnek ezentúl csak farizeusok lesznek a tagjai. Más szóval, a szanhedriből kiszorultak a szadduceusok, akik Alexandrosz legfőbb támogatói voltak, s akik segédkeztek neki nyolcszáz farizeus lemészárlásában. Akkor a szadduceusok egy ellen-szanhedrint alakítottak, amelyet Heródes apja hivatalosnak ismert el, amikor Julius Caesar megtette őt Judea főkormányzójává. Az eredeti szanhedrin - vagyis a főtörvényszék - továbbra is farizeusokból állott, s kizárólag vallási ügyekkel foglalkozott. A politika szanhedrin viszont - amely magát nagy szanhedrinnek nevezte - világi ügyekkel foglalkozott, s bár tagjai között farizeusok is voltak, túlnyomó többségét szadduceusok alkották. Elméletileg a zsidóknál nem volt különbség vallási és világi ügyek között, mert a mózesi Törvények az egész társadalmi és gazdasági életet irányították. A nagy szanhedrin mégis politikai testület volt, mivel az judeai államban tudomásul vehetett olyan idegen eredetű intézményeket, amelyek a farizeusok számára egyszerűen nem léteztek. Ezért a főtörvényszék ragaszkodott hozzá, hogy a mezuzát, amely minden világi épület kapujára ki volt szögezve, függesszék ki a Faragott Kő házára, valahányszor a nagy szanhedrin ott ülésezik: amikor azonban a főtörvényszék ül ott össze, a mezuzát arra az időre el kell távolítani, mivel az épület megszentelődik. (A mezuza egy pergamendarab, egyik oldalán Mózes Ötödik Könyvének az a passzusa olvasható, amely a ,,Halljad Izrael" szavakkal kezdődik, második oldalára Jahvének szent ,,Saddai" neve van írva. Az összegöngyölt pergament szauriból vagy fából készült tokban tartják, így szögezik az ajtóra, a tokon nyílás van, azon keresztül látszik a Saddai név.)

Simon úgy döntött, hogy Zakariás ügyét a nagy szanhedrin tárgyalja, bár természeténél fogva inkább a főtörvényszék hatáskörébe tartozott. De arra gondolt, hogy ha Zakariásra rábizonyul valamilyen ceremoniális jellegű mulasztás vagy szabálytalanság, akkor az Abija-csoport vezetője rá tudja beszélni liberális gondolkodású szadduceus kollégáit, hogy érjék be egy tapintatosan megfogalmazott jegyzőkönyvvel, és ,,határidő nélkül" elnapolják az egész ügyet. Simon gyorsan és titokban intézkedett: elébe akart vágni annak, hogy a főtörvényszék társelnökei maguk akarják vezetni a vizsgálatot. A nagy szanhedrin tagjai valamennyien gazdag jogászi tapasztalatokkal rendelkeztek, idegen nyelveket beszéltek, jártasak voltak a humán tudományokban, emellett betéve tudták a kanonikus szent iratokat. Simon bízott benne, hogy ezek a széles látókörű, nagyvilági emberek botrány nélkül intézik el az ügyet.

Mire a küldöncök széthordták az üzeneteket, és mire a vizsgáló bizottság teljes létszámban összegyűlt a főpap elnökletével, sötét este lett. Zakariást nem hívták be mindjárt. Simon előbb Rúbent, Abdiél fiát akarta kihallgatni. Azon az éjszakán, amelyen Zakariás megnémult, Rúben közvetlenül hajnal előtt a köpenyegébe burkolva valamiféle nedves tárgyat vitt el titokban a Szentélyből. Erre kértek tőle magyarázatot.

Rúben körülnézett. Komoly, méltóságteljes aggok, papok és tudós tanítómesterek: a tanács teljes jogú tagjai ültek félkörben az elnöki szék körül. Mögöttük három sorban foglaltak helyet a szanhedrin tanácskozási joggal felruházott tagjai, valamennyi hivatalos tisztséget viselő férfi. Két írnok is volt ott, hogy mindent feljegyezzen. Rúbent szorongó félelem fogta el. Elhatározta, hogy nem palástolja tovább Zakariás vétkét, hanem feltárja a teljes igazságot.

Eskü alatt a következőket vallotta. Amikor a szóban forgó estén belépett a Szentélybe, a tömjénoltáron tűz helyett csak nedves hamut talált, bár a szent kandelláber hét lámpásában még lobogtak a gyertyák. Akkor, hogy megmentse az Abija-csoport becsületét, az oltárról eltávolította a nedves hamut, új tüzet rakott, és tömjént is égetett, ahogyan kell. A hamut pedig a köpenyegébe bugyolálva első kakasszókor, amikor letelt a szolgálata, kivitte a Szentélyből. Azt remélte, hogy a függöny őrzője, aki felváltotta őt, nem vesz észre semmit.

Simon megjegyezte:
- Véleményem szerint helyesen jártál el, Abdiél fia, bár kétségkívül még helyesebb lett volna, ha az esetet azonnal jelented vagy nekem, vagy a csoportod tiszteletre méltó vezetőjének. - E szavaknál meghajolt az idős pap felé, aki méltóságteljesen bólintott. - Testvéreim és fiaim - fordult most Simon a többiekhez -, kíván-e valamelyikőtök további kérdéseket intézni a tudós Rúbenhez?

Egy göndör szakállú, még fiatal ember, akinek csak tanácskozási joga volt, felpattant a helyéről, és indulatosan kiáltotta:
- Szent Atya, ezt kérdezt meg tőle: ,,Mit gondolsz, milyen ördögi kéz oltotta ki a tüzet?"

Helyeslő morajlás támadt, de felháborodott kiáltások is keveredtek belé. Az első sorban ülő, fehér szakállú öregek rosszallóan tekintettek hátra, ily módon adván kifejezést annak, hogy helytelenítik az illetlen közbevágást. A hátsó sorokban ülő tagoktól elvárták, hogy mindig jelen legyenek az üléseken, de csak ritkán szóljanak. Sőt, a szabályzat értelmében egyáltalán nem is szólalhattak fel azért, hogy valakit perbe fogjanak. Igaz, egyelőre nem hangzott el vád sem Rúben, sem Zakariás ellen, úgyhogy még nem lehetett éles határvonalat húzni vád és védelem között. Mindazonáltal nyilvánvaló volt, hogy a kérdés feltevője nem akar jót Zakariásnak.

Simon vonakodva ismételte meg a kérdést.
- Boéthosz szent életű fia - válaszolta Rúben -, ha megmondanám, hogyan vélekedem a tűz kioltásának körülményeiről, magamra haragítanám a tiszteletre méltó testületet. Így hát tartózkodom a véleménynyilvánítástól. Köteles vagyok elmondani a tényeket, de olyan törvénycikkről nincs tudomásom, amely arra kényszerítene, hogy feltárjam szívem legbelsőbb gondolatait.
- Biztosíthatlak róla - mondta a főpap -, hogy a tanács nem fogja rossz néven venni a véleményedet, bármilyen természetű legyen is az.
- Szanhedrin nemes urai! - kezdte Rúben. - Ti, ennek a híres testületnek a tagjai, valamennyien járatosak vagytok a mágikus tudományban, le tudjátok leplezni, és meg tudjátok bűntetni vallásunk ellenségeit, ha azok gonosz varázslatot űznek. Hetvenegyen gyűltetek össze ebben a csarnokban, együtt van az egész nagy szanhedrin, és csak egy szék üres, amely a most is élő nagy prófétának, Illésnek van fenntartva. Illés prófétát hívom tanúul, aki hallótávolságban lehet, ha nem is látjuk -, hogy a teljes igazságot fogom elmondani, nem téve hozzá semmit, nem hallgatva el belőle semmit. Amikor azon az estén, mint Zakariás rokonom helyettese beléptem a Szentélybe, rögtön éreztem, hogy fojtó a levegő, és észrevettem, hogy nedves nyomok éktelenkednek a tiszta márványpadlón. Lehetséges, hogy a levegőt csupán a kioltott tömjén és a parázs nehéz szaga tette áporodottá. Mégis az volt az érzésem, hogy szaglószerveim valami mást is felfogtak: a Gonosznak finom, de átható szagát. Amikor pedig lehajoltam, hogy a hímzett kendővel feltöröljem a nyomokat, borzalommal hőköltem hátra. Ó, Izrael tudós vénei, kérlek, ne haragudjatok meg azért, amit most mondok - azok a nyomok nem emberi lábtól, hanem ... még kimondani is borzadok... patáktól származtak! Egy patkolatlan szamár keskeny patáitól!

Rúben nem is figyelte, hogy félelmetes szavai milyen hatással vannak a szanhedrin tagjaira, hanem minden szünet nélkül folytatta:
- A véleményemet kérdezitek arról, hogyan aludt ki a tömjénoltár tüze? Nos, megmondom. Szerintem az én Zakariás rokonom istenkáromló és utálatos varázslatokat művelt a mi Istenünk Szentélyében, felidézte valamelyik gonosz Lilithet, akinek a teste alul szamár formájú, és kényszerítette, hogy a szolgálatára legyen. De miért? Talán azt kívánta a démontól, hogy pesditse meg feleségének, Erzsébetnek a méhét, amely immár húsz esztendeje meddő? Mert azt mondják, hogy a démonok képesek ilyesmire. Vagy azért idézte fel, hogy rejtett kincsek hollétét árulja el neki? Vagy azt akarta, hogy a démon súlyos ártalmakat okozzon valakinek, akit gyűlöl? Nem tudok felelni erre. De az bizonyosnak tűnik előttem, hogy egy gonosz ellenséget idézett fel, aki ördögi dacból undok nyálát a zsarnátnokra köpte, s kioltotta a paraszat. Hogy miért hiszek egy ilyen valűszínűtlenül hangzó dologban? Azért, mert hiába néztem körül alaposan a Szentélyben, semmiféle vizesedényt nem találtam, amellyel a tüzet ki lehetett volna oltani. Ha pedig azt kérdezitek tőlem, miért némult meg Zakariás, hát megmondom: véleményem szerint az Úr egyik angyala sújtotta őt némasággal, hogy többé ne ejhessen ki a száján istenkáromlást, mágikus szavakat, utálatos varázsigéket.

Simon ismét feltette a kérdést:
- Testvéreim és fiaim, kíván-e valamelyikőtök további kérdéseket intézni a tudós Rúbenhez?

A szanhedrin tagjai megdöbbenten, felháborodottan feszengtek. Egyikük em akart elsőnek felszólalni. A feszült csendet ismét csak a göndör szakállú törte meg. Felállt, de ezúttal szerényen körülnézett, és köhécseléssel jelezte, hogy szeretne még valamit kérdezni, ha engedélyt kapna rá. A többiek biztató mormogásától felbátorodva végül kibökte:
- Szent Atya! Ezt kérdezd meg, kérlek, tőle: ,,Olyanok voltak-e a nyomok, amiket láttál, mint a négy lábán járó szamáré? Vagy olyanok, mintha egy szamár a hátsó lábán lépkedett volna?"

A főpap megismételte a kérdést.
- Igen, a hátsó lábán - felelte Rúben borzongva. És kitartott amellett, amit elmondott, s egyszer sem keveredett ellentmondásba, noha a főpap megpróbálta, hogy nevetségessé tegye vallomását.

Simon azután felszólította a szanhedrin nem teljes jogú tagjait, hogy vonuljanak vissza, amíg ő a teljes jogú tagokkal tanácskozik. A szűkebb körnek feltette a kérdést: nem kellene-e az ügyet áttenni a főtörvényszékhez, tekintettel arra, hogy ilyen kínos és meghökkentő fordulatot vett a dolog. De amikor szavazásra került sor, a testületi féltékenység kerekedett felül: úgy döntöttek, hogy folytatják a vizsgálatot.

Ismét a terembe szólították a többieket, s miután az írnokok felolvasták Rúben vallomását, a főpap behivatta Zakariást. Az hunyorogva jött be, mert fáradt lévén, a hosszú várakozás alatt elbóbiskolt.
- Barakiás fia - kezdte szelíd hangon a főpap -, a szanhedrin tudni akarja, hogyan és miért aludt ki a tűz a tömjénoltár tüze azon az estén amelyen te voltál szolgálatban, amikor megnémultál. Mielőtt válaszolnál, figyelmeztetlek, a boszorkányság vádja merült fel ellened.

Zakariás egy ideig hallgatott, majd keserűen kérdezte::
- Az igazságot mondjam-e el, amely felbőszít majd benneteket, vagy egy kényelmes hazugságot tálaljak elétek? - S fájdalmas sóhajjal hozzátette: - Adná az Isten, hogy újra megnémuljak!
- Az igazat kell mondanod, testvér, így követeli tőled a Törvény.
- Meg fogtok ölni, ha elmondom az igazságot. De lelkemnek nem lenne békessége, ha hazudnék, vagy elhallgatnám az igazságot. Nem volna jobb, ha a könyörület erényét gyakorolnád,és békén hagynál engemet? Nem volna jobb, ha most feloszlatnád a szanhedrint?
- Nem oszlathatom fel, mert ez most vizsgáló testület. Legfeljebb elnapolhatom. Kéred, hogy elnapoljam?

Zakariás némi töprengés után kijelentette:
- Az elnapolás csak fokozná lelkem nyomorúságát. Nem. Inkább legyen meg! Elmondom az igazságot. De előbb esküdj meg az élő Istenre, hogy ha ezért meg kell halnom, nem állsz bosszút a családomon, és tiszta halálnemmel öletsz meg. Hallod? Esküdj meg a Szent Névre, hogy nem halok meg akasztás, sem megfojtás, sem tűz által. És arra is esküdlj meg, hogy nem tagadod meg tőlem a tisztességes temetést. Mert meghalni gyűlöletes, de gyűlöletesebb megátkozottan meghalni, bontatlanul bolyongani a gyíkok meg sakálok között, mint szüntelen nyugtot kereső, zaklatott fantom.
- Nincs szükség esküre - mondta szelíden a főpap. - Beszéld el a teljes igazságot, és bízzál az Úr irgalmasságában.

Felolvasta Rúben vallomását, és megkérdezte Zakariást, hogy az megfelel-e a valóságnak.
- Nem kételkedem benne, hogy Rúben látta azt, amit vallomásában előadott - mondta Zakariás.- Ám afelől is biztos vagyok, hogy keményszívűségében képesnek tart undok bűn elkövetésére. Már tizenhat éve gyűlöl engem, amióta számára kedezőtlen tanúvallomást tettem az Állkapocs Kútjának ügyében, bizonyítván, hogy az a kút az én Joákim sógoromé, aki most itt ül köztetek. Igen, Rúben a haragosom, mert neheztelés fészkel a szívében. Az Úr tisztító tüze gyomlálja ki szívéből a harag dudváit...

Elhallgatott, majd ismételt görcsös erőfeszítések után, karjára tekert imaszíját idegesen babrálva végül mégis elmondta a történteket.
- Tömjént áldoztam az oltáron. Tiszta volt a testem, tiszta volt a ruhám. Egész nap böjtöltem. Amikor én bementem, a függöny őrzője elhagyta a Szentélyt, ahogyan az már szokás. Éppen befejeztem a szertartást, amikor hirtelen halk hangot hallottam. A szent függöny mögül jött, és a nevemen szólított: ,,Zakariás!" Én azt feleltem: ,,Itt vagyok, Uram! Szólj, mert hallja a Te szolgád." A hang így folytatta: ,,Mik ezek a dolgok, amelyeket az én oltáromon égetsz?" ,,Édes tömjén, Uram - válaszoltam -, ama parancsolat szerint, amelyet Te adtál szolgádnak, Mózesnak." Akkor a hang azt kérdezte: ,,Hát parázna nő vagy hímringyó-e a Szentség Napja? Nem storaxot, fésűskagyló záróizmát, tömjént, narhexet szagolnak-e orrlyukaim, egymással összekeverve és cédrus-faszénen füstölögve? Izzasztó fürdőt készítesz a Szentség Napjának?" Nem tudtam mit válaszolni. Amint ott feküdtem leborulva, hallottam a félrehúzott függöny suhogását, majd felséges léptek közeledtek felém. Azután sistergés hallatszott, amint a tűz hirtelen kialudt az oltáron. Akkor elvesztettem az eszméletemet.

A szanhedrin dermedt csendben figyelt. Senki sem mert a szomszédjára nézni, nehogy kénytelen legyen arcáról leolvasni a gondolatait.
- Amikor Hürkanosz János volt a főpap - szólalt meg végre bágyadt hangon Simon -, megtörtént egyszer, hogy miközben tömjént áldozott ugyanazon az oltáron, isteni hangot hallott. A hang közölte vele, hogy fiai győzelmet arattak a gonosz Antiechosz király fölött De ez csak hang volt. Lépteket nem hallott a főpap. Folytasd, Zakariás!
- Nem mondtam már eleget?
- Nem mondtál el mindent. Folytasd!
- Hát, amikor magamhoz tértem, láttam... láttam... amikor végre felocsúdtam... amikor felemeltem a fejem, hogy megnézzem, láttam...
- Mit láttál?
- Láttam... Ó, irgalmas Isten, némítsd el újra a nyelvemet!
- Mit láttál?
- Boéthosz szent életű fia, ha már el kell mondanom, könyörgök, ne ródd fel bűnömül... Egy Hatalmat láttam ragyogó ruhában...Ruhája hasonló volt ahhoz a szent öltözékhez, amelyet te szoktál viselni a nagy ünnepeken. És ez a Hatalom háromfejű aranykutyát és rügyező pálmaág formájú aranyjogart szorított a melléhez... És úgy igaz, ahogy él a mi Urunk, Istenünk, ez a Hatalom a félrevont függöny meg a fal között állt, a jobb oldalon... És emberi alaknál magasabb volt, és ugyanazon a halk hangon beszélt, amelyet előzőleg hallotam. Azt mondta: ,,Ne félj, Zakariás! Most menj ki, és híven mondd el népemnek, amit hallottál, és láttál!" De én nem tudtam szólni, mert megnémultam.

Homlokára verejtékcsöppek ültek ki,,végigperegtek az arcán, bele a szakállába, és gyöngyszemenként csillogtak a fáklyák lobogó fényében. Kinyitotta a száját, mintha még mondani akarna valamit, de újra becsukta, és ajka némán vonaglott.

Simon mélységes szánalommal nézte, majd kijelentette az egybegyűlteknek:
- Nincs több kérdésem. Kell-e még tovább faggatnunk Barakiás fiát? Szavait téboly vagy beteges képzelődés szülte. Azokat jegyzőkönyvbe foglalni merő értetlenség volna.

Erre felállt egy öreg törvénytudó, Matthioasz, Margaióthosz fia.
- Boéthosz szent életű fia - mondta határozottan -, ha Zakariás csak egymaga tett volna vallomást a jelenésről, szívesen támogatnám azt a jóindulatú javaslatodat, hogy ne törődjünk vele, őrültségeket beszél. De mit kezdjünk Rúben vallomásával? Rúben nyomokat látott a Szentély márványpadlózatán. Megengeded, hogy keresztkérdéseket tegyek fel Barakiás fiának?
- Tessék - mondta a főpap.
- Jól figyelj, Zakariás, és jól fontold meg a válaszodat - kezdte Matthiasz. - Az a Hatalom, aki a Szentséges nevében szólott hozzád, megmutatta-e neked az arcát?

Zakariás remegő ajakkal válaszolt:
- Margalóthosz fia, azt parancsolták nekem, hogy az igazat mondjam. Feltárta az arcát.
- Izrael vénei és fiai, hallottátok az istenkáromlást? Kell-e további bizonyíték? Hiszen meg van írva, mit mondott az Úr az ő szolgájának, Mózesnak: ,,Orcámat azonban nem láthatod, mert nem láthat engem ember, élvén."

Zakariás felhorkant, mint egy sebzett bika:
- Az Úristen fület adott nekem hallásra, szemet látásra, szájat szólásra. Miért tagadnám meg ezeket a szent ajándékokat? Halljatok engem Izrael vénei és fiai, ti valamennyien, halljatok engem, de jól! Mit láttam én? Láttam a Hatalom arcát, és az arc világított, bár nem könyörtelen élességgel, és az arc - Zakariás már szinte sikoltott - hasonlatos volt egy vadszamár ábrázatához.

Halk moraj futott végig a termen. A vihart is ilyen zúgás szokta megelőzni. Majd fojtott kiáltások hallatszottak:
- Ó, jaj, istenkáromlás! Istenkáromlás!

Mindenki felállt, és tépdesni kezdte öltözékét. Valamennyien flegmatikus, nagyvilági emberek voltak, így hát nem szaggatták meg ruhájukat olyan vadul, mint a falusi zsidók, ha istenkáromló szót hallanak. Megelégedtek azzal, hogy köntösük rövid ,,istenkáromlási rojtját" ráncigálták, és közben úgy kiáltoztak:
- Átkozott legyen a száj, amely kimond ilyeneket!

Rúben túlkiabálta őket:
- Simon, Beéthosz fia! Ezennel kijelentem, hogy ez az ember, bár rokonom, boszorkánymester, és aljas praktikával bemocskolta a Szentélyt! Követelem, hogy ezt a kijelentésemet tekintsd egyenes vádnak! Parancsold meg Zakariásnak, hogy most azonnal feleljen rá! Ha nem tud megfelelni, úgy rendeld el a szavazást a halálos ítélet kimondása ügyében.
- Nem úgy, Abdiél fia! - szólt rá szigorúan a főpap. - Tanúnak idéztünk magunk elé, és most egyszerre vádlóként lépsz fel! Elfelejted, hogy mint vizsgálószék gyűltünk itt egybe, nem pedig mint ítélőszék! De még az utóbbi esetben sem ítélhetnénk el mindjárt Barakiás fiát. Mert a Törvény így rendelkezik: ,,Felmentő ítéletet még aznap ki lehet mondani, de halálos ítéletet csak másnap szabad kihirdetni." És nem ismered azt a másik szabályt, amely csak akkor engedi meg valakinek a perbe fogását, ha legalább két tanú van ellene?

A főpap kínos zavarban volt. Tudta, hogy Zakariás ártatlan, nem művelt semmiféle varázslatot. De hát nem mondhatta a szanhedrinnek, hogy a vízió talán isteni vagy angyali látomás volt. Még kevésbé közölhette saját gyanúját, mert ha azt magyarázatként elfogadják, népe menten polgárháborúba sodródna. Pedig gyanúja oly erős volt, hogy akár valóságos tényként is elmondhatta volna. Eszébe jutott valami, amit az eset másnapján jelentett neki a templomi őrség papja. Ezt figyelembe véve, a látomásra csak egyetlen magyarázat volt lehetséges. A templomi őrség egy papból és hét lévitából állott. Az őrség éjjel-nappal szolgálatban volt, szabályos időközökben körbejárta a Templomot, ellenőrizte, hogy a papi őrök ébren vannak-ee, s hogy rendben van-e minden. Az egyik papi őr a Tűzhely Terménél vigyázott, a másik a Láng Terménél, a harmadik a Tetőteremben. Az első őrjárat papja jelentette feletteseinek, a templomőrség parancsnokának: ,,Amikor az őrjárattal beléptem a Tetőterembe - röviddel azután, hogy felváltottam a harmadik őrjáratot -, alva találtam az oda rendelt őrt, Cikrit, Sammáj fiát. Fáklyámmal megérintettem a karját, amint ilyen esetben parancsom előírja, de akkor sem ébredt fel. Mintha elkábították, vagy leitatták volna. Csak akkor riadt fel, amikor a fáklyaláng már elég erősen megperzselte a húsát."

A templomőrség parancsnoka továbbította a jelentést Simonnak, de nagyon kérlelte: ,,Ne vidd az ügyet a Főtörvényszék elé, Szent Atya, mert ez a Cikri a feleségem fivére, és már amúgy is megszenvedett a könnyelműsége miatt. És, hadd mondjam meg őszintén, az én asztalomnál ivott utoljára azon az estén."

A főpap most már olyan világosan el tudta képzelni a történteket, mintha az oltár lépcsőiról szemlélte volna az egész jelenetet. A jelenés megfejtésének kulcsa az a föld alatti titkos folyosó, amely az Antonia-toronyból vezet a Templom belső udvarába. Heródes építtette azzal az indoklással, hogy ha hirtelen lázadás törne ki a Templom területén, a veszélybe került szent tárgyaikat gyorsan át lehessen szállítani a toronyba. A folyosó végén keskeny lépcső vezet fel a Szentély fölötti raktárhelyiségbe, onnan a Tetőterembe, amelyben mindig őrszem áll. Ennek az üres helyiségnek a padlózatában van egy csapóajtó. Nagy ritkán - engesztelő áldozat és hétszer megismételt figyelmeztető csengettyűjelzések után - ezen a csapóajtón munkásokat bocsátanak le, hogy a Szentek Szentjében elvégezzék a szükségessé vált javításokat. Azért kell fölülről lebocsátani a munkásokat, hogy elkerüljék a rettentő átkot, amely akkor sújtaná őket, ha a bejáraton át lépnének a tilalmas helyre, ahol maga az Úr lakozik.

És még valami: azokat a ruhákat és hatalmi jelvényeket, amelyeket Zakariás vallomása szerint az a bizonyos Hatalom viselt, jelenleg az Antonia-toronyban őrzi a templomőrség parancsnoka, akit maga Heródes emelt a posztra. A dórai arany vadszamárfej, Salamon aranykutyája, Dávid aranyjogara - igen, Zakariás kétségkívül ezeket látta.

Ki volt az a Hatalom? Simon tudta. Olvasta az egyiptomi Manethón történeti munkáját. Manethón feljegyezte, hogy Jeruzsálem városát Egyiptom pásztorkirályai alapították, miután a tizennyolcadik dinasztia fáraói elűzték őket nagy városukból, Péluszionból, a Nap Városából. Izrael fiai e pásztorkirályok alattvalói voltak. Egy vagy két nemzedékkel később Mózes vezetésével az izraeliták is elmenekültek Egyiptomból, és amikor hosszú pusztai tartózkodás után visszatértek Kánaánba, ismét imádni kezdték a pásztorok istenét és jegyesét, Anat holdistennőt. A kultusszal együtt járt a fitymák tömeges áldozati felajánlása, vándorlásaik során ugyanis az izraeliták elhagyták a körülmetélés egyiptomi szokását.

A pásztorok istene nem volt más, mint az egyiptomi napisten - Szűtekh, másnéven Széth, aki Mózes Első Könyvében mint Séth, Ádám fia szerepel. Miután Dávid király elfoglalta Jeruzsálemet a jebuzeusoktól, a pásztorok ivadékaitól, Széth Jehova néven egész Izrael istene lett. Ennek emlékét őrzi a menora, a Szentély hétágú gyertyatartója. Azért készítették, hogy jelképezze a Napot, a Holdat meg az öt bolygót: a Marsot, a Mercuriust, a Jupitert, a Venust és a Saturnust. A törvénytudók szerint mintegy illusztrálja Mózes Első Könyvének azt a passzusát, amelyben Jehova így szólt a teremtés negyedik napján: ,,Legyen világosság." A menora nyugat-délnyugat irányába néz, tehát az égnek ama tája felé, amely csak akkor van kapcsolatban a Nappal, amikor leáldozni készül, úgyhogy amikor Jósiás király alatt megreformálták a zsidó napvallást, nem változtatták meg, és nem fojtották el az ősi hagyományt, amely szerint: ,,Abban az irányban van az Úristen hajléka." De rajzoljuk csak meg Judea és Egyiptom térképét, és húzzunk egy vonalat Jeruzsálemtől nyugat-délnyugati irányba. A szem vad hegyeken és sivatagokon keresztül vándorol, míglen megpillantja a Nílust a Delta felső részén, és ott, a folyam keleti partján áll az Ón-Héliapolisz, a legősibb és legszentebb város egész Egyiptomban, Ré napisten városa.Ré napistené, aki idővel magatehetetlen öreggé vált, akkor legyőzte Széth és elnyerte címét. Ón-Héliopolisz, ahol a fák ágai közül emelkedik ki minden reggel a napisten, Ón-Héliopolisz, ahol Mnevisz, a szent bika istállója van, s a hol Főnix meghal, és tömjénágacskákból épített fészekben emgújhodik, Ón-Héliopolisz, ahol egykor Mózes paposkodott, Ón-Héliopolisz, amelynek közelében Prolemiosz Philométór uralkodása alatt Óniás, a menekülő zsidó főpap templomot építtetett, hogy az riválisa legyen a jeruzsáleminek, Ézsaiás tizenkilencedik részének alábbi passzusáal indokolva cselekedetét:

Ama napon lesz öt város Egyiptomnak földén, amelyek
Kánaán nyelvén szólnak, és esküsznek a Seregeknek
Urára, az egyik a ,,Nap városának" neveztetik. Ama
napon oltára lesz az Úrnak Egyiptom földének köze-
pette, és határán egy oszlop az Úrnak.

Mert Ón-Héliopolisz egyaránt fekszik Egyiptom közepén és Egyiptom határán.

Ki volt hát az a bizonyos Hatalom? Csakis maga Heródes lehetett, aki megszemélyesítette az istenséget. Fél életen át tartó fontolgatásra tette rá a koronát ezzel a felháborítóan vakmerő cselekedetével - megjátszotta, hogy Izrael Istene megjelent a maga archaikus formájában, Széth alakjában, akit az egyiptomiak vadszamár képében imádnak!

,,Ó, az esztelen bolond! - gondolta Simon. - Azt képzeli, hogy visszaforgathatja az idő kerekét, hogy a barbár, állatfejű isten előtt majd térdet hajtanak Izrael fiai, akik már évszázadok óta egy transzcentális Istent imádnak... Egy olyan egyedülvaló és távoli Lényt, akinek sem a természetét, sem a megjelenési formáját nem lehet felfogni másként, csak úgy, hogy ő az irgalmasság, az igazságosság és a szeretet Istene... Még hogy a gyalázatos Széthet imádják, aki darabokra szaggatta tulajdon testvésrét, Oziriszt, és skorpiókat küldött, hogy marják halálra a gyermek Hóruszt! Széthet, a tűzlehelő sirokkó-démont, akit gyűlölnek az istenek, akit a görögök Tüphónnak is neveznek! Széthet, az emberiség elnyomóját, akinek gyűlöletes nevében még most is minden évben embereket löknek áldozatul a nádasok fenevadjának, a pézsmaszagú, sárga fogú pólusszioni krokodílusnak!"

A főpap tisztában volt azzal, hogy Zakariás halálos veszedelemben forog. Úgy érezte, még a terem falai is halált kiáltanak rá. Zakariásnak észre kellett vennie a csalást. Különbséget kellett volna tennie az Úr hangja és az emberek hangja között, az Úrnak a szívben és lélekben sugárzó fensége és a külsődleges emberi pompa között, a liget fái között (ahogy a költők mondják), és az Isteni Bölcsesség között, aki a legjobb minőségű fát vágta ki az ő szent temploma számára.

Csendet parancsolt, és sommázta az ügyet:
- Amennyiben Barakiás fia egy gonosz démon felidézésével bemocskolta a Szentélyt - amivel Rúben, Abdiél fia vádolja, a szanhedrin felhatalmazása nélkül -, az Úr haragja minden bizonnyal utol fogja érni. Mert meg van írva: ,,Aki szellemek és varázslók felé fordul, az ellen én orcámat fordítom, és kiírtom őt népem közül." Az semmi szín alatt sem tételezhető fel, hogy nem valamilyen démon, hanem az Úristen maga jelent meg Zakariásnak. Zakariás ugyanis életben maradt, márpedig aki megpillantja az Úr arcát, az az Írás szerint szörnyethal. Mózes is csak hátulról látta a Mindenhatót. Továbbá: ha Zakariás nem is idézte fel a démont, hanem véletlenül találkozott vele a Szentélyben, saját bevallása szerint mégis olyan alázatosan szólt hozzá, mintha maga az Úr jelent volna meg előtte. Ezzel megszegte az Első Parancsolatot, amely így hangzik ,,Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem." Véleményem szerint tehát Zakariás nem vétlen, súlyos hibát követett el. Abban azonban kételkedem, hogy ennek a tiszteletre méltó testületnek van-e joga az ügyet érdemben tárgyalni, még akkor is, ha átalakul ítélőszékké. Át kell adnunk a főtörvényszéknek, amely az ilyen rendkívüli vádeseteket szokta tárgyalni.

Rúben méltatlankodva vágott közbe:
- De hiszen saját fülünkkel hallottuk az istenkáromlást! Már egyedül ezzel is rászolgált arra, hogy agyonkövezzék!
- Abdiél fia, ne sérts meg minket azzal, hogy állandóan tudatlanságot színlelsz. Megkövezésre csak olyan istenkáromlót lehet ítélni, aki átkozódó,vagy ocsmány szavakat fűz a Szent Névhez. Aki az Úr megkülönböztető jeleivel kapcsolatban követ el istenkáromlást, azt csak meg kell ostorozni. És kötelességem, hogy figyelmeztesselek, ha kiderül, hogy főbenjáró ügyben hamis vallomást tettél a rokonod ellen, magad kerülsz a halál árnyékába.

Simon ezután megköszönte az egybegyűlteknek, amiért ilyen kínos körülmények közepette korrekt magatartást tanúsítottak, és határozott, parancsoló gesztussal feloszlatta az ülést. A tizenkét legidősebb tagot azonban megkérte, maradjanak még, és segítsenek eldönteni, hogy pontosan milyen vádat, vagy vádakat kell emelni Zakariás ellen - már amennyiben vétkesnek találják -, és melyik testületet tartják illetékesnek az ítélkezésre.

Zakariásnak egyelőre jogában állt hazatérni, mivel a zsidó törvények értelmében a vádlott személyt az ítélet meghozataláig ártatlannak kell tekinteni, és nem szabad fogva tartani. De Zakariás nem mozdult, székében ülve töprengett, csak akkor állt fel, amikor a főpap távozásra szólította fel. Szertartásosan elköszönt, és kibotorkált az előcsarnokba, ahol a szanhedrin tagjai csoportokba verődve izgatottan suttogtak egymással. Zakariás réveteg tekintetét látva, némelyikük borzadállyal gondolt arra, hogy gonosz démonok lappanganak ruháinak redőiben, s úgy húzódott félre, mintha leprás közeledne feléje.

Rúben rámutatott az ujjával, de gyűlölettől fuldokolva sziszegte:
- Tűrhetetlen, hogy Simon ilyen elnéző iránta! Még ma meg kell halnia, különben egész Izraelre gyalázat vár. Nem szabad engedni, hogy a förtelmes boszorkánymester még egyszer láthassa az Úr szent napját!

Joákim, Mária apja, aki mint a szanhedrin teljes jogú tagja vett részt az ülésen, nem állhatta meg, hogy rá ne szóljon:
- Abdiél fia, hogy merészeled sértegetni a szanhedrint? Túl sokat engedsz meg magadnak!

De szavaival csak olajat öntött a tűzre, Rúben szívében még magasabbra csapott a gyűlölet lángja.

Közben zajontó tömeg verődött össze az épület előtt. A közelben nemrég ért véget a cádokita nemzetség fiataljainak ünnepi lakomája. Vagy száz, bortól nekihevült fiatal férfi csődült össze a főpap házának kapujánál, valahogy a fülükbe jutott, hogy rendkívüli dolog történt. Néhányan az előcsarnokba is bemerészkedtek, Rúben kapkodó, pontatlan szavakkal ismertette velük a történteket, s arra tüzelte őket, hogy vegyék kezükbe a Törvény pallosát.
- Most még ne bántsátok ezt a gonosz varázslót, fiaim - tanácsolta nekik.. - Addig ne, amíg mások is vannak itt. De aztán ne riadjatok vissza a cselekvéstől. Nemzetségünk becsületéről van szó.

Zakariás kilépett az utcára. Rúben a fiatalemberekkel utána lopakodott. Miközben keresztülhaladt a házat a kaputól elválasztó udvaron, tüntetően fölemelt egy követ, és azt ruhája öblébe dugta. Cádók fiai követték a példáját. Rúben szavai nyomán azt várták, hogy Zakariás a déli városkapun át kimegy a pusztába, a Béth Hadudó-i sziklához, ahol majd Azázel démon pártfogását fogja kérni --Azázelét,akinek évente egyszer, az Engesztelés Napján feláldozzák a bőnbakot. Az elfogyasztott bor bátorságot öntött beléjük, most nem féltek a gonosz várható praktikáitól. De Zakariás nem arra ment, amerre számították, hanem sietős léptekkel kapaszkodott fel a hegyre, a Templom felé. Ők utána. Az a néhány járókelő, akivel találkoztak gyanútlanul pillantott rájuk: lám, Cádók fiai összejövetelt tartottak, s most, hogy vége a lakomának, az ájtatosabb lelkűek még felmennek imádkozni a Templomba. Nem volt ebben semmi feltűnő.

A telihold oly tisztán és erősen világított, hogy Zakariás hímzett köntösének színei majdnem úgy látszottak, mint a nappali fényben. De amikor áthaladtak a Hídon, a Sajtárusok Völgyének hasadékaiban az árnyékok olyan feketék voltak, mint a szurok. Zakariás elérte a templomkörzetet, és alvajáró módjára botorkált át az udvarokon. A cádokiták szorosan a nyomában maradtak: mögöttük - de kissé távolabb - a nagy szanhedrinnek azok a tagjai igyekeztek a Templom felé rendezetlen csoportban, akik még odalent észrevették, mi készül. Többségük azért ment Rúben után, hogy megakadályozzon minden erőszakot. De néhányan titokban azt remélték, hogy ősi módon végrehajtott megtorlásnak lesznek majd tanúi.

Zakariás belépett a Szentélybe. Ebben a pillanatban ért oda a szanhedrinnek az a göndör szakállú tagja, akit Zakariás vallomása szerfölött felingerelt. Ruhája öbléből elővett egy követ, letette a földre, és odakiáltott a többieknek:
- Álljatok meg, testvéreim! Barakiás fiát maga Isten fogja megítélni! Mert nincs-e megírva: ,,Enyém a bosszúállás, mondja az Úr, én majd megfizetek."

A göndör szakállú visszatartotta a közelében álló cádokita fiatalembereket, azok meg a mögöttük levőket szorították hátra. De addigra vagy húszan is benyomultak a Szentélybe, Zakariás után.

Zakariás megállt a tömjénoltár mellett, és kétségbeesetten tárta szét a karját.
- Izrael férfiai! - kiáltotta -, mit vétettem én? Ezen a szent helyen hívom tanúnak az Urat, hogy semmiféle varázslatot vagy egyéb tiltott boszorkányságot nem műveltem, hogy csak az Urat szeretem, a gonoszság fejedelmeit gyűlölöm, és hogy csak a színtiszta igazat mondtam!
- Nem hallottad a főpap döntését? - acsarkodott Rúben. -Bemocskoltad e szent helyet, Barakiás fia, és csak a te kiomló véred moshatja tisztára!

Ruhájából kivette a követ, elhajította, és szájon találta vele Zakariást.
- Ha! Hadd törjön ki a foga az istentelennek!

Zakariás reszkető hangon kántálta:

Áldott az Őr, Izrael Istene
Hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét...

Rúben társai közül tizen elszégyellték magukat, és sietve elhordták irhájukat. Az ottmaradtak azonban vérszemet kaptak Rúben példájából, záporoztak a kövek: Zakariás összerogyott, utolsó kiáltásával Isten bosszúját kérte gyilkosai fejére - aztán nem mozdult többet. Kifröccsent vére ott vöröslött az oltáron, meg a gyertyatartó domborművű liliomain.

Már mndennek vége volt, amikor a templomőrség kíséretében megérkezett a főpap. Elszörnyedve nézte a véres látványt.
 Jaj, testvérek, testvérek! - szakadt ki melléből a nehéz indulat. - Ha vártatok volna holnapig...

Rúben és társai diadalittasan álltak ott, mert a régi hagyomány szerint a boszorkányság bűnét csak a bűnös vérének kiontásával lehet lemosni. És ugyan hol lett volna erre alkalmasabb hely, mint az oltár mellett, amelyet a varázsló beszennyezett.

- Boéthosz fia, ne hányd szemünkre buzgóságunkat - mondta Rúben dacosan a főpapnak. - Ne hívd ki az Úr haragját! Inkább azt mondd meg, hogyan űzzük ki a démonokat, akik még nyilván itt leselkednek a szent helyiség szögleteiben.

Simon ismét kínos elhatározás elé került. Két lehetőség között kellett választania: vagy helyesli a tettet, elismervén, hogy azt a törvénykezési formaságokon felülemelkedő igaz hitbuzgóság sugallta, vagy pedig szentségtörő gyilkosságnak bélyegzi, amelyet előkelő fiatalemberek részeg bandája követett el. A helyeslés annyit jelentene, hogy semmibe veszi a tanács ítéletét, s ezzel gyengíti a nagy szanhedrin tekintélyét, márpedig annak ő az elnöke. Másfelől viszont ezek a fiatalemberek ne gonoszságból tették,amit tettek - Rúben vezette félre őket. Ha ostoba cselekedetükért halálra ítéltetné őket, ebből végtelenül sok baj származna, hiszen majdnem valamennyien közeli rokonságban vannak a nagy szanhedrin valamelyik tagjával. Meg aztán a haláluk úgysem támasztja fel Zakariást.

Simon a két rossz közül a kisebbiket válaszstotta. Kijelentette, hogy helyesli, ami történt, igaz, meglehetősen kelletlenül. Majd Rúben kiváncsiságának is eleget akarván tenni, meghagyta, hogy serpenyőben égessék meg egy cethal szívét és máját. Így tanácsolta ezt egykoron Rafael arkangyal a babilóniai Tóbiásnak, hogy kiűzze a gonosz Asmodeus démont. Úgy mondják, a rossz szellemek irtóznak az égő hal szagától, főképpen Asmodeus, aki Lilith női démonnal, az Első Évával közösen uralkodik valamennyi Lilithnek, vagyis Lilith Gyermekeinek birodalmában, és aki állítólag Felső-Egyiptom perzselő sivatagaiban él.

Amikor már kellőképpen megégett a szív meg a máj, kénnel folytatódott a tisztító szertartás, majd a tiszta vízzel való lemosás következett - negyvenkilencszer mostak le minden egyes kőkockát és minden egyes tárgyat a Szentélyben -, végül imádságok és engesztelő áldozatok fejezték be a démonűzés ritusát.

Simon mindenkit megesketett, hogy hallgatni fog. De a templomőrség parancsnoka akkor már jelentette Heródesnek Zakariás halálát. A király nagyon bosszankodott, de nem döbbent meg. Ha a nagy szanhedrin - gondolta - egyhangúlag elvetette az Isten megjelenésének lehetőségét (bár senk sem gyanított turpisságot, és mindenki természetfölöttinek hitte a jelenést), nos, akkor azok a konokfejű fanatikusok elszalasztották, amit felkínált nekik,azt, hogy támogathatják az ő vallási forradalmát , így hát pusztulásra ítélték magukat. Micsoda lehetetlen egy figura ez a Jehova, akit oly buzgón imádnak! Egy impotens babilóniai holdvalami! Az értelem és a törvényesség se eleven, se holt istene, aki kitúrta az élet, a szerelem és a halál istenét. Egy rögeszmés remete, egész évben a szentélyében kuksol, és töprengve bámulja azt a három silány berendezési tárgyat, amelyet hívei hozzá illőnek találnak: a mérőrudat, a folyadékmérőt meg a súlykészletet! És noha azzal dicsekszik, hogy ő az elvont matematikai tökély, naponta vedeli az áldozati juhok és kecskék meleg vérét, trombitazenét követel, a Nagy Istennőtől, Anattól ellopott ruhákat viseli, és annak illatszereit használja... Heródes elhatározta, hogy türelmesen vár még néhány hónapig, s akkor másodszor is megrendezi az istenség testi megjelenésének komédiáját. De az lesz az utolsó. A vezető papoknak nem lesz többé módjuk arra, hogy visszautasíthassák ősi Istenüket - az időtlen, örökfejű Istent, akinek tiszteletére Egyiptom valamennyi kisebb istensége szamárfejű jogarral gyakorolja hatalmát.... El fogja söpörni Jehova papjait, hamisított, szent irataikkal együtt, s az egész otromba kultusznak véget vett örökre.

Van egy jól szervezett izraelita csoport, amelynek tagjai még híven ragaszkodnak a Szentség Napjához. Meg fogja őket jutalmazni hűségükért, ők lesznek majd a Legfelségesebb Isten papjai a Szent Hegyen,ahonnan már régóta száműzve vannak. Eddig még nem mondta meg nekik, mit tartoga a számukra, mert hát kievisták, a szemlélődő lelki elmélyülés és megbékélés igazi hívei és visszariadnának attól a gondolattól, hogy vérfürdő árán kapják vissza jogaikat. De ha már befejezett ténnyel állnak szemben, hogy utasítanák vissza a lehetőséget? Négyezren vannak, egyikük sem hajtott térdet hitszegő módon a Szentély bitorlója előtt. Félreeső pusztai közösségekben élve szolgálják az igazi Istent, napkeltekor himnuszokat énekelnek hozzá, és szerelmi ünnepet ülnek minden hét első napján, amely a Napnak van szentelve.

Heródes tehát egyelőre hallgatott, és úgy tett, mintha sejtelme sem volna a történtekről. Simonra azonban nagyon megdühösödött, amiért cethal szívét és máját égettette el a Szentélyben. A cethal ugyanis Ozirisznak van szentelve, akit testvére, Széth meggyilkolt, az egyiptomiak ugyanilyen mágikus ritussal védekeznek a Széth Leheletének nevezett forró sivatagi szél ártalmai ellen. Heródes azzal vádolta meg Simont és leányát (azt, akit feleségül vett), hogy tudtak Antipatrosz összeesküvéséről, de bűnös módon hallgattak. Simont letette a főpapi tisztségéről, a királynétól elvált, és végrendeletéből törölte tőle született fiának, a szelíd és tudománykedvelő Heródes Philipposznak a nevét, Antipatrosz után ez a fia állott legközelebb a trónutódlás jogához.







 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Oda-vissza leghosszabb mondat
  2010-01-26 15:31:55, kedd
 
  A leghosszabb magyar mondat, ami visszafelé olvasva is ugyanaz:

"Kis erek mentén, láp sík ölén, oda van a bánya rabja, jaj Baranyában a vadon élö Kis Pálnét nem keresik."
 
 
0 komment , kategória:  Magyar nyelv  
Ember az embertelenségben
  2010-01-26 15:28:10, kedd
 
  Ady Endre:

EMBER AZ EMBERTELENSÉGBEN


Szívemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.

És most mégis, indulj föl, erőm,
Indulj föl megintlen a Földről.
Hajnal van-e, vagy pokol éjfél?
Mindegy, indulj csak vakmerőn,
Mint régen-régen cselekedted.

Ékes magyarnak soha szebbet
Száz menny és pokol sem adhatott:
Ember az embertelenségben,
Magyar az űzött magyarságban,
Újból-élő és makacs halott.

Borzalmak tiport országútján,
Tetőn, ahogy mindég akartam,
Révedtem által a szörnyüket:
Milyen baj esett a magyarban
S az Isten néha milyen gyenge.

És élni kell ma oly halottnak,
Olyan igazán szenvedőnek,
Ki beteg szívvel tengve-lengve,
Nagy kincseket, akiket lopnak,
Bekvártélyoz béna szivébe
S vél őrizni egy szebb tegnapot.

Óh, minden gyászok, be értelek,
Oh, minden Jövő, be féltelek,
(Bár föltámadt holthoz nem illik)
S hogy szánom menekülő fajtám.

Aztán rossz szívemből szakajtván
Eszembe jut és eszembe jut:
Szivemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.

S megint élek, kiáltok másért:
Ember az embertelenségben.

1916. szeptember
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Emberismeretből jeles
  2010-01-26 08:45:48, kedd
 
 
Van úgy, hogy nagyon készülünk a nyaralására. Olasz tengerpart, naptej, szalmakalap és gumimatrac. Sós víz, nagy meleg, finom fagyi, pizza, szűk utcák és terek, bella donna és miegyéb. Aztán a nagy napon beszállunk a Ferihegyen a repülőgépbe, s 1-2 órányi repülés után meg is érkezünk. Hollandiába. Szó sincs fagyiról, napsütésről meg pláne. A szél és az eső itt az úr, a tengerre pedig nem vágyunk. Viszont ki vonná kétségbe, hogy Hollandia legalább annyira jó hely, mint az olasz tengerpart?

Így voltam én is Juhász Júlia A tetthely beszél című könyvével, amely a Gondolat Kiadónál jelent meg. Aki nem ismeri a szerzőt, meg semmit a témában, itt beleolvashat. Nem ismervén én sem a szerzőt, sem a regény alanyát, s egyáltalán egyébként is mi ez az egész. Hiszen tetthelyről hát persze, hogy nekem is az a nyugatnémet célkereszt jut eszembe a hetvenes évekből, s persze, hogy Schimanski felügyelő, hogy elkapja a csirkefogók grabancát. Na tehát akkor valami magyar Schimanski felügyelővel lenne dolgunk? Továbbmegyek, Derrickkel! Sőt. Nem is Derrick, hanem a ma olyan divatos helyszínelők vetülnek papírra. Mert ma már a CSI meg az NCIS a sikk betűszó. Fehér köpenyes szakikat vártam tehát csúcstechnológiával körbebástyázva, de hiába.

A családon keresztül, mintegy parabolában tekinthetjük a huszas-harmincas évek Magyarországát, Budapestjét. Ha címkefelhőben kellene megjeleníteni a regény első felét, azt mondanám: emberek, szegénység, hatodik_kerületi_kis_keresztutcák, troli (ez majd kicsit később) gazdasági_válság, zsidóság, fasizmus, szocializmus, kommunizmus, de kicsiben ott van: becsületesség, végül ha nehezen is, de kiolvasható: remény.

Sergő Z. András

Folytatás és egyéb finomságok a szerző blogján.
 
 
0 komment , kategória:  Könyvajánló  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2009.12 2010. Január 2010.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 96 db bejegyzés
e év: 995 db bejegyzés
Összes: 7233 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 210
  • e Hét: 972
  • e Hónap: 12677
  • e Év: 51678
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.