|
2010-03-12 18:45:57, péntek
|
| |
| |
Kormos Attila:Szavak
Csak megcsendülnek és nagyon fájnak,
de őriznek minket ránk vigyáznak,
mely olyanról tudnak,mihez kevés egyetlen élet.
Szikrázó titkokat takargatnak,
tudják az ember miről hallgat,
és miről énekelnek a hajnali fények.
Néha angyalok laknak bennünk
és szörnyek, akiket eltemettünk
a szavak, amiket nem mondunk ki.
És börtönnek tűnnek vagy erős várnak
koporsónak vagy szülő ágynak
a szavak, amiket nem mondunk ki.
Mint eltűnt barátok kézfogása,
szerelmek elhalt suttogása.
Nevek,kihűlt arcokról életlen képek.
Furcsa álmok,a jövőt kutatják de
tények az álmokat dobozba rakják,
varázsigékkel, miket beléd lehelt az élet.
Úgy hisszük, istenek laknak felettünk,
csak tettek ,amiket elfeledtünk.
és szavak, amiket nem mondunk ki.
Mégis ítélnek felettünk, ránk mutatnak,
a földnek adnak,vagy vissza a napnak,
a szavak, amiket nem mondunk ki.
Önfeledt hitek és szigorú számok.
Bent rekedt titkok,vallomások,mik
tombolnak bennünk,míg állunk szótlan a térben.
Vakító fények testetlen lényeg,
mint gyerek szájból a romlatlan lélek,mi
felénk árad,bátran fejtsük meg végre.
És vigyázzuk őket,mint gyertyalángot!
Ne folytsuk el, bár nagyon fájók-
a szavak miket nem mondunk ki.
Jobb,ha vakmerően zászlónkra tűzzük,
vagy imánk csillogó gyöngyére fűzzük
a szavakat,a miket nem mondunk ki.
Most hogy halottad ezt,még ne szólj semmit!
Csak jegyezd meg, végül is rendet kell tenni-
a szavak közt,amiket nem mondunk ki. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tavaszi versek és képek |
|
|
|
|
|
Offline
