Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Edó születésnapi köszöntője
  2010-03-06 21:43:36, szombat
 
  KATÁNAK SZERETETTEL

Egy homokszemben lásd meg a világot,
egy vadvirágban a fénylő eget,
egy órában az örökkévalóságot,
s tartsd a tenyeredben a végtelent.
William Blake
 
 
0 komment , kategória:  Ünnepek  
Ilona születésnapi köszöntője
  2010-03-06 21:11:58, szombat
 
 



Halász Judit : Boldog születésnapot!


Ez a nap más mint a többi, ezt te is jól tudod
Másként kelt fel reggel a nap és másként járt a hold
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk
S ajándékul fogadd el vidám kis dalunk

Boldog, boldog, boldog születésnapot
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod

Megint egy évvel öregebb lettél, s bölcsebb is talán
Őrizd meg az emlékeid, s légy nagyon vidám

Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk
S ajándékul fogadd el vidám kis dalunk

Boldog, boldog, boldog születésnapot...

Tavasz után eljön a nyár és ősz után a tél
De minden évben eljön a nap, amikor születtél
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk
S ajándékul fogadd el vidám kis dalunk.

Boldog, boldog, boldog születésnapot,
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!Link
 
 
0 komment , kategória:  Ünnepek  
Brigitta szülinapi köszöntője
  2010-03-06 21:03:57, szombat
 
  Kedves Kata!!!

Születésnapra

Gondolkodtam rajta
mit is adhatnék...
Mi volna számodra
a legméltóbb ?

Ha őszinte szívemből
szeretnék választani,
nem tudnám a sok csillagot
az égről lehordani.

Valami kedveset és szépet.
Egy tárgyat a polcodra?
Lehetne... De minek?
nem mész vele sokra.

Ha sivatag lennél,
esővel öntöznélek.
Ha Rád sötétség borulna,
fénnyel ölelnélek.

De mit ér az ábránd?
Hisz emberek vagyunk.
Nem hozunk záport,
és nem ragyogunk.

De az, ami bennem él,
azt mindet átadom.
Hogy Neked ez mennyit ér?
Remélek. De nem tudom.

Mint eső: pár könnycsepp
legördül arcomon.
Emléked szenvedem,
hiányod fáj nagyon.

Mint fény: a szerelem lángja
izzik véremben.
Forró vágy tüze ébred
Érted e szenvedélyben.

Tessék. Kincsre lelsz.
Tiéd. Titkom elárulom.
A szeretetem örök,
mit elrejt e pár sorom...

 
 
0 komment , kategória:  Ünnepek  
Jézus feltámadása és búcsúja
  2010-03-06 16:30:14, szombat
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.

Harmincadik fejezet A búcsú

Az őröknek, bár a százados meglett korú és tapasztalt emberekből válogatta őket össze, nem volt ínyükre, hogy egy keresztre feszített varázsló tetemét őrizzék, amikor ki tudja, miféle boszorkányok meg sírrablók ólálkodhatnak körülöttük. Ahogy közeledett az éjszaka, egyre rosszabbul érezték magukat. Maradék bátorságuk is szertefoszlott, amikor egyik bajtársuk, aki larisszai születésű volt, thesszáliai varázslatokról szóló rémhistóriákkal traktálta őket. Végül még nyomatékosan megjegyezte:
- És ezek nem hazugságok vagy üres mendemondák ám, bajtársak! Mert fiatal mostohaanyám is boszorkány volt, mint már meséltem nektek. Pán igazi leánya, és kisgyerek koromban én is kavargattam az üstjét.

Le sem merték hunyni a szemüket. Pár lépésnyire a sírüregtől tüzet raktak,amellett gubbaszstottak, és sűrűn kortyolgattak a magukkal hozott borból.

Égyszer csak észrevették, hogy valamiféle homályos alakok imbolyognak a távolban. Minden bátorságukat összeszedve rájuk ordítottak, de választ nem kaptak.
- Ők azok, fiúk - motyogta az altiszt, indiai korallból faragott phallikus amulettje után tapogatózva.
- - Mennyi idő lehet még virradatig? - kérdezgették egymástól szoronga.
- - Larisszában ritkán jelennek meg a saját alakjukban - jegyezte meg a thesszáliai. - Varázskenőcsök segítségéel menyétté vagy macskává változtatják magukat, és így minden nyíláson át tudnak bújni. A holttest végtagjainak levágásához nem használnak sem kést, sem borotvát. Csak a fogaikkal dolgoznak, amelyeket külön erre a célra nagyon élesre fennek. Figyeljetek mindent, ami kicsi és kúszik. Dobjatok égő üszköt mindenre, amit mozogni láttok...
- - Pszt! - szakította félbe az altiszt. - Hallottátok?
- Mi az? Mi volt az?
- Nyöszörgés a sírüregből.

A többiek még a lélegzetüket is visszatartva füleltek, rémült borzadállyal. De nem hallottak semmit.

Amikor elsőt kukorékoltak a kakasok, ismét remegni kezdett a föld. A távolból recsegés, ropogás, robajlás hallatszott. A katonák úgy érezték magukat, mintha tutajon volnának, amelyet erős hullám taszított meg.
- Odanézzetek! Odanézzetek! - üvöltött fel valamelyik.
Az a szélesszikla, amellyel még az este elzárták a sírüreg száját, kilódult a helyéről, és a lejtőn megindulva egyenesen feléjük gördült. A katonák rémült ordítozással ugrottak félre, a szikla keresztülgörgött a tábortüzön, szanaszét szórta a lángoló fadarabokat, az üszkös parazsat, s felborította a boroskorsót. Ezt már a harcedzett veteránok idegei sem bírták elviselni. Futásnak eredtek, s a lopple-kapuig meg sem álltak.

Kik voltak azok a távolban imbolygó titokzatos alakok, akiket a katonák láttak? Mária, Jézus anyja, Mária, a királynéja, Mária, a Hajbodorító, továbbá János, Péter és három kénita törzsfőnök. Egymást váltogatva őrködtek, mivel nem bíztak abban, hogy a rómaiak kellő éberséggel őrzik a sírt. Amikor a tábortűz hirtelen kialudt, a katonák pedig riadt futással elrohantak mellettük, értetlenül ordítozva, őket is magával ragadta a félelem, kivéve Máriát, a Hajbodorítót.
Megdöbbenve néztek egymásra:
- Mi történt? Látta valaki?

János, aki a rómaiak közelében feküdt egy tövisbokor mögé rejtőzve, most odament hozzájuk és remegő hangon jelentette:
- A sírüreg száját elzáró szikla legördült, és legázolta a tábortüzet.
- Nagy a veszély, nagyon nagy -mondta erre Mária, a Hajbodorító. - Ki jön velem felszítani a tüzet és mellette őrködni hajnalig?
A kéniták szabadkoztak:
- Nem kell újra tüzet rakni. Elég világosságot ad a hold. És különben is, holdfénynél legjobb nem beavatkozni az ilyen dolgokba.
- Maguktól szoktak-e elmozdulni a kövek?

Mária, a Hajbodorító elszántan odament a tábortűzhöz, ismét halomba rakosgatta a még parázsló fadarabokat, és letérdelve felszította a lángokat. Majd felállt, és megindult a sírüreg felé. A tűz imbolygó fénye halványan bevilágított a barlang belsejébe. Mária azt várta, hogy a test a kőlapon fekszik. Ám a kőlap lábánál egy alacsony fehér alak állott.
- Ó! Ó! - sikoltott fel Mária. - Nézzétek, hol áll! Nézzétek!
- Mit látsz? - kiáltotta Péter.
- Fej nélküli kísértetet a kőlap lábánál. A holttest eltűnt.

Péter feléje iramodott, de csak lassan bírt mozogni, mert a rettenetes veréstől még minden porcikája sajgott. Így hát János, aki vele egyszerre indult el, hamarább ért a sírüreghez. A tűzből kiaragadott égő fadarab rőt fényénél bekémlelt, s látta, hogy a szellemnek vélt alak nem más, mint egymásra rakott halotti ruhák halmaza.

Amikor Péter is odaért, János közölte vele felfedezését:
- A rómaiak így rászedtek minket! Valaki betört a sírba, és csak a halotti ruhákat hagyta itt.

Péter habozás nélkül belépett a barlangba, és körülnézett. Mindjárt feltűnt valami -, az hogy a rablók gondosan összehajtogatták a halotti vászonleplet, és azt a kőlap felső végére tették, a fejkendővel együtt.

Közben a többiek is felértek, és egymás után bemerészkedtek a sírüregbe. Egyikük sem tudta, mit kellene most tenni. Mivel azonban a katonák fegyverüket, köpenyüket, főzőedényeiket otthagyták, végül is úgy döntöttek, hogy megvárják visszatérésüket.

A katonák meg is jöttek virradatkor, és legott heves szóváltás kezdődött az altiszt meg Péter között, egymást vádolták sírrablással. Péter megmutatta Pilatus parancsát, amelyben kiadta a holttestet, és megfenyegette az altisztet, hogy feljelenti a századosnak.

Az altiszt gúnyosan nevetett:
- Még több verésre áhitozol, Simon Barabbás?

A kéniták aztán közbeléptek, és összebékítették a két civakodót. Hosszas tanakodás kezdődött, amelyet végül is azzal a megállapítással zártak le, hogy a jelenlevők egyike sem lophatta el a holttestet, eltűnését természetfölötti okok idézték elő,és semmit sem lehet tenni ez ügyben.

Mire ebben megegyeztek, fényes nappal volt. Mindenki visszaindult a városba, csak Mária, a királyné maradt sírdogálva a sír mellett.

Egyszercsak egy férfi tűnt fel a Jeremiás-barlang kertje felől. Köpenyét szorosan a teste köré vonta, saru nem volt a lábán. Mária mellé lépett, és megkérdezte: miért sír.
- Ellopták valakinek a testét, akit szerettem. Te vagy a Jeremiás-barlang felügyelője? Nem tudnál tanácsot adni, hol keressem?
- Mária!

Az asszony úgy meredt rá, mint aki kísértetet lát. A férfi Jézus volt.
- Uram, hát mégis legyőzted a Halált?
Át akarta kulcsolni a térdét, de ő hátralépett.
- Ne érints olyan valakit, aki keresztfán függött. Most hagyj el engem, kedves. Eredj vissza a Városba, és mondd el a tanítványaimnak, hogy élek.

Mária kábultan sietett a megbeszélt találkozási helyre - abba a szobába, amelyet Nikodémus bocsátott Jézus és a tanítványok rendelkezésére a húsvéti ünnepek időtartalmára -, és az izgatottságtól fuldokló hangon törtek ki mellléből a szavak:
- Él! Jézus él! Péter, a saját két szememmel láttam őt! A te köpenyed volt rajta. Megismertem a vállrészre varrott foltról.

Péter ugyanis a tűznél hagyta a köpenyét, amikor Mária, a Hajbodorító sikoltozására felsietett a sírüreghez, aztán ottfelejtette.
- Asszony - mondta szemrehányón János -, nem vagy eszednél. Egyszer már csalóka játékot űzött velünk a képzelet, amikor szellemnek néztünk egy halom halotti ruhát.
- De én igazán láttam őt!

Nem hittek neki, és mérgesen elküldték.

Nem sokkal Mária távozása után maga Jézus lépett nesztelenül a szobába. A tanítványok majd szörnyethaltak rémületükben. Jézus arcán félmosoly játszadozott, amint ott állt az ajtó mellett, egyik kezét a kilincsen nyugtatva. Olyan gyermekre emlékeztetett, aki éjszaka felkel ágyából, belép abba a szobába, ahol szülei vendégekkel ülnek együtt, s nem tudja, hogy milyen fogadtatásra számíthat.

Péter kővé dermedten bámult rá, csak a száját tátogatta, de egyetlen hang sem jött ki a torkán. Tádé ájultan rogyott a padlóra.

Tamás volt az első, aki végre meg tudott szólalni:
- Ha te vagy Jézus, engedd, hogy megérintselek. Meg akarok győződni róla, hogy nem valami démon jelent meg előttünk.
- Nézz a kezemre. Tekints a lábaimra. De ne érintsd meg azt, ami átkozott.
- Ha átkozott vagy, hadd legyek veled együtt én is átkozott. Hiszen engem a te ikertestvérednek szoktak nevezni - mondta Tamás, és gyengéden megérintette a szögektől átvert tenyereket.

Jézus így szólt tanítványaihoz:
- Gyermekeim, azért jöttem, hogy elbúcsúzzam tőletek. Kis idő múlva utoljára fogtok látni, majd újabb kis idő elteltével sokkal világosabban fogtok látni engem,mint eddig.
- Hová mégy, Uram? - kérdezte Fülöp.
- Az én Atyámnak házában sok lakóhely van - mondta Jézus, majd Péterhez fordult: - Simon, Jónának fia, jobban szeretsz-é engem ezeknél?
- Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! - mondá Péter.
- Legeltesd az én bárányaimat... Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem?
- Igen Uram, te tudod, hogy én szeretlek téged.
- Őrizd az én juhaimat!...Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem?
- Uram, te mindent tudsz. Te tudod, hogy én szeretlek téged.
- Legeltesd azokat a bárányokat és juhokat, amelyeket tévútra vezettem.
- És az Isten Országa? Közel van-e mindezek után?
- Húsvét előestéjén megtanultam valamit: azt, hogy Isten Országát nem lehet erőszakkal elfoglalni.
- De arra számíthatunk, hogy ezer évig fogunk élni?
- Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahová akarád, mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod. De vajon nincs-e megírva: ,,...Ha a Seólba vetek ágyat, ott is jelen vagy, Uram!" Most pedig kövess engem!

Péter, aki még mindig zavarodott volt a félelemtől, megkérdezte:
- János is jöjjön?
- Mi közöd hozzá? Te kövess engem!

Nesztelenül lesuhant a lépcsőkön. Péter utánatámolygott, majd a többiek is mind, kivétel nélkül. Követték Jézust a sötét, szűk utcákon, keresztül a város keleti kapuján, lefelé a meredeken a Kedron völgyébe, majd a gyaloghídon át fel az Olajfák Hegyére. Úgy tűnt nekik, hogy amikor lassabban mentek, ő is lassabban ment, amikor pedig jobban kiléptek, ő is meggyorsította lépteit - úgyhogy sohasem érték utól, de nem is vesztették el a szemük elől. Amikor később visszaemlékeztek erre az útra, azt találták benne a legkülönösebbnek, hogy Jézus nem sántított.

Elhaladtak a Gethsemáné mellett, és még magasabbra hágtak. A csúcs közelében eg buckán három nőalak állt egymás mellett: Mária, Jézus anyja, Mária, Jézus királynéja ésmég egy igen magas nő, akinek fátyol takarta el az arcát. Mindhárman intettek Jézusnak - olyan egyszerre, mintha egyetlen kéz hívó mozdulata lett volna -, s ő mosolyogva ment feléjük. De még mielőtt elérte volna őket, hirtelen támadt köd sűrű fátyola borult a hegyre, s mire eloszlott, Jézus és a három nő már nem volt ott.

A tanítványok egyiküket sem látták többé. Jézus azonban gyakran megjelent álmukban, sőt néha nappali látomásokban is. Egyszer, miután visszatértek Galileába, olyan tisztán látták őt a tóparton, amint parázson pisztrángot sütött, hogy szinte hallották a sistergést, és érezték a sülő hal szagát.


Itt látszólag véget ér Jézus története, de az ebjonita püspök kijelentette nekem:
- Nem, nincs vége. Jézus a halál legyőzése folytán tovább él mint földhöz kötött Hatalom. A Seólba való bebörtönzéstől felmentetett, de még nem emeltetett fel a Mennyekbe. A Jónak Hatalma ő, bűnbánatra és szeretetre beszéli rá az embereket, míg ellenben minden más földhöz kötött Hatalom (az egyetlen Illés kivételvel) rossz, gonosz, és bűnre meg halálra beszéli rá az embereket. Azokban a napokban sem a kegyes jámborság, sem a gonoszság nem volt általános Izraelben. Ezért Isten Országát nem lehetett megvalósítani . De megvalósul majd a végén, amikor legyőzetik a Nőstény, akkor Jézus valóban ezer esztendeig fog uralkodni, és az egész világ engedelmeskedik neki. Ismét megkoronázzák, de akkor a királynéja méltó lesz az ő erényeihez: nem érzéki, nem ragyogó pompával elcicomázott, hanem szerényen öltözködő, finom, fehér gyolcsruhát viselő asszony. A bölcsesség hét lámpása fog állandóan égni a Király trónusa előtt, körülötte fekszenek majd őrzői gyanánt a Hóreb állatai, mind a négyen, és dicséretét éneklik szüntelen. És a rontó Tenger nem lesz többé. Addig azonban Izraelnek sajátos népnek kell maradnia. Szétszórodva fog élni, és üldöztetéseket fog szenvedni, de végül a tizenkét törzs egyesül majd Jeruzsálemben.
 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Jézus T-kereszten megölése
  2010-03-06 15:13:15, szombat
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.


Huszonkilencedik fejezet A kutya hatalma


Úgy látszik, az ősrégi időkben minden mediterrán országban keresztre feszítés olt a sorsa az évente kiszemelt Szent Királynak, faragatlan kövekből rakott kör közepén feszítették fel terebintusfára, kerm-tölgyre, pisztácia-fenyőre, gránátalma-fára - aszerint, hogy melyik törzsnél mi volt a szokás. Úgy hírlik, ez a szokás ma is él Észak-Britanniában és Galilea civilizálatlanabb részein: társai a Királyt T alakúra nyesett tölgyfára kötözik fűzfavesszőkkel, majd befedik zöld gallyakkal, tövidkoronát tesznek a fejére, megkorbácsolják, megkínozzák, de úgy, hogy még leírni is borzalmas lenne, végül pedig elevenen megégetik, közben társai bikabőrbe öltözve körültáncolják a máglyán. A Király lelke azonban sas formájában felszáll - ahogyan Héreklész lelke szárnyalt magasba az Oita hegyén rakott máglyából -, és hallhatatlanná válik, a bikabőrbe bújt emberek pedig aukharisztia formájában lakomáznak földi maradványaiból. Görögorszgban csak részlegesen és játékos értelemben maradt fenn a keresztre feszítés: Okümpiában, ahol évente egyszer megnyúzzák az úgynevezett Zöld Zeuszt. De a galileai szokáshoz közelebb álló párhuzamokat lehet találni Kisázsiában, Szíriában és Palesztinában, így a herapoliszi nagy szir faáldozatot meg annak trígai hasonmását, amelyet Claudius császár honosított meg Rómában, mintegy húsz esztendővel az általam eljegyzett események után. Mindegyik esetbe arról van szó, hogy a Szent Király az áldozat, akit a törzs érdekében feláldoznak a törzs isteni Anyjának.

Az izraelitáknál a bírák korában még minden évben keresztre feszítették a Királyt Hebronban, Silóba, Táborban és másutt is. A T alakú tav-keresztet királyi kasztjelként rátetoválták azoknak a homlokára, akiknek nemzetségéből a Szent Királyt évente kiválasztották. Ezt a kasztjelet még manapság is lehet látni a judeai és galileai kénita törzs tagjai között. A héber szent irodalomban is szó esik róla, mégpedig ét, egymással ellentétes értelemben. Mózes Első Könyvében úgy szerepel mint a gyilkos Káinnak - a kéniták névadó ősének - szégyebélyege. Ezékiel szerint viszont isteni jel, amely a megtorlás napjn minden igaz ember homlokán fényleni fog, hogy meg lehessen őket különbözteti a bűnösöktől.

Az első izraelita dinasztia a Saul-féle dinasztia felléptével végett vetettek a kannibalizmusnak, és kialakult az a szokás, hogy a király uralkodását bizonyos ideig meghosszabbították, helyette évente egy dódot, azaz pótkirályt áldoztak fel. Ez a szokás megmaradt Jósiás, a ,,jó király" uralkodásáig, később ember helyett egyéves kost áldoztak fel dód gyanánt. Aszály vagy egyéb fenyegető országos katasztrófa idején ugyan visszatértek az emberáldozathoz. Ábrahám és Izsák mítoszával igazolva ezt a visszásságot. Jósiás eltörölte a keresztre feszítést, a Mózes Ötödik Könyvében levő törvények átvizsgált szövegébe beiktatott egy cikkelyt, amely kimondta: akit keresztre feszítenek, az nem áldott, hanem átkozott. Ezt a változtatást úgy tekintették, mintha Mózestől származna, tehát isteni sugallatra keletkezett, a keresztre feszítést tehát a bűncselekményektől való elrettentés eszközeként alkalmazták. Az istenkáromlásésrt vagy egyéb szörnyű bűnért megkövezett ember holttestét tav formájú keresztre akasztották, hogy átkozott legyen, és megtagadták tőle a tisztességes temetést.

Más népeknél szintén megszűnt a Szent Király keresztre feszítésének szokása, de helyette dódot kellett ily módon feláldozni. A dód kezdetben a király fia, vagy anyai ági unokaöccse volt, akit ideiglenesen felruháztak a királyi hatalom jelvényeivel . Így válik érthetővé az a mítosz, amely szerint Zeusz feláldozta Dinonüszoszt. Később a király távolabbi rokonainak valamelyikét is elfogadták dódnak, még később pedig csatában foglyul ejtett királyi személyeket feszítettek keresztre saját uralkodójuk helyett. Béke idején azonban nemigen szerezhettek kiráyi foglyokat, így aztán kevésbé előkelőket feszítettek meg, sőt végül bűnözők is megfeleltek erre a célra. Az idők múlásával a keresztre feszítés egyszerűen a halálbűntetés egyik neme lett, és ma is ez.Mindazonáltal a hagyományos rítus egyes elemei fennmaradtak, jóllehet szakrális eredetét már réges-régen elfelejtette mindenki. Így például a rómaiaknál az a szokás, hogy a kereszten függő áldozat lábát megnyomorítják. Ebben az az emlékezés rejlik, hogy mivel ősidőkben a Szent Király sánta volt, a helyette feláldozott dódnak is hibás lábúnak kellett lennie. Bajosan lehetne megállapítani, hogy a római rítusból mennyi a saját és mennyi a kánaánita elem. A korai időkben ugyanis a rómaiak X alakú keresztet használtak, de a hannibáli háborúk alatt a most használt T formájú keresztet vették át a karthágóiaktl, akik származásukat tekintve kánaániták. De bárhogy van is a dolog, sajátságos ellentmondással állunk szemben - a keresztre feszítést, amely valamikor Palesztinában a halhatatlanság megszerzésének mágikus eszköze volt, most a zsidók a halálra ítélt bűnösök lelki megsemmisítését is magába foglaló büntetésnek tekintették, s ezért a rómaiak a politikailag elégedetlenek terrorizálásának eszközéül használták fel. És még egy különös ellentmondás: Jézus mint antik stílusú Szent Király annak ellenére, hogy dacolt az Égi Királynővel és annak valamennyi művével, és rendkívüli erőfeszítéseket tett a születése és házassága által rárótt végzet elkerülésére - vagy talán éppen ezeknek az erőfeszítéseknek következményeképpen -, az antik stílusú halhatatlanná válás rítusa előtt állott.

Úgy, ahogy volt, királyi ruhában, átvitték a Heródes által épített erődbe, a Fázael-toronyba, amely most a római helyőrség laktanyája volt. Ott meztelenre vetkőztették, és megvesszőzték, ez minden esetben így szokott történni keresztre feszítés előtt. Az ügyeletes százados irgalmatlanul suhogtatta hajlékony szőlőág-vesszejét, s csak akkor hagyta abba a verést, amikor már annyira elfáradt, hogy nem bírta tovább. A zúzódásokkal, vérző sebekkel borított testű Jézust átengedte a közkatonáknak, akik ismét felöltöztették, majd gonosz tréfákat űztek vele. Előbb azt játszották, hogy ,,Találd ki, ki ütött meg most", majd ,,A király és udvaroncai" nevű kegyetlen májusnapi játékkal próbálkoztak, és akáctövid-koronát nyomtak a homlokába. De mivel nem nyújtott valami nagy mulatságot, fél óra múlva elunták és leültek kockázni.

Mély költői irónia rejlett abban, hogy éppen töviskoszorúval koronázták meg. Én-Kádesben ugyanis akácfából jött az az isteni hang, amely Mózeshez szólott, és Noé bárkája, Mózes bárkája az armeniai Xiszuthrosz bárkája és az egyiptomi Ozirisz bárkája mind akácfából készült. Az egész Közel-Keleten mindenütt tiszteletben tartják az akácot: a soknevű Isteni Fiú soknevű Isteni Anyjának szent fája. Virágai fehérek és tiszták, tövisei hegyesek, faanyagának nem árt a víz.

A börtönparancsnok, akit a kivégző osztag vezetésére jelöltek ki, humánus ember volt. Így szólt a katonákhoz:
- Nektek az a parancsotok,hogy csúfoljátok, gúny tárgyává tegyétek a foglyokat, amikor kivezetitek őket a városból. Ez azonban csupán óvatossági rendszabály az esetleges zavargások ellen. Bármilyen nagy legyen is egy fogoly népszerűsége, a röhögésre mindig hajlamos városi csőcseléknek eszébe sem jut, hogy megpróbálja kiszabadítani kedvencét, ha képtelenül nevetséges helyzetben látja. A két zelótával művelhettek bármilyen hülye tréfát. De az a nyomorék, amint hallottam, szelíd és ártalmatlan fickó. Aki még egyszer bántalmazni meri, azt én, mihelyt visszajöttünk a laktanyába, Bacchus testére mondom, úgy eltángálom, hogy sírva kívánkozik a hajóhadhoz. És mihelyt kiértünk a nyílt terepre, mindenki fogja be a száját,és szigorúan tartsa magát a menetfegyelemhez.

Katonáit oszlopalakzatban kivezette a kapun. Odakünn népes tömeg gyűlt össze, csupa levert, szomorú ember, nagyobbrészt asszonyok. A parancsnok elküldött egy szakaszt a börtönraktárba, hogy vételezzenek három keresztfát, és azokat szekéren hozzák utánuk. Közben Düszmaszt meg Gesztaszt kihozták a cellájukból, és Jézussal együtt a menetoszlop élére állították. A két zelóta borzalmas állapotban volt. Düszmasznak több foga hiányzott, Gesztasznak pedig kiverték a fél szemét.

A százados mindhárom elítéltnek a nyakába akasztatta a bűnüket jelző táblát, és hátukra rakatta keresztjük hat láb hosszú keresztgerendáját. Ezt kivégzés előtt vízszintesen beleillesztik a súlyos, tömör függőleges gerendába, közel a csúcsához. A függőleges gerendát szekéren szállítják a keresztre feszítés helyére, de egy régi szokás értelmében a keresztgerendát az elítéltnek kell a vállán cipelnie. Jézus felismerte, hogy terebintusból ácsolták, amilyenből egyetlen galileai ács vagy asztalos sem készített soha semmit, mivel a terebintust szerencsétlenséget hozó fának tartották. Itáliában fekete nyárfát vagy jegenyenyárfát nem dolgozzák fel, mivel az a Halál Istennőjével van kapcsolatban.

Elhangzott az indulási parancs. A menet megindult, és minden incidens nélkül haladt át a közeli Ioppe-faluban. Jézus botra támaszkodott, mivel azonban gyakran mindkét kezére szüksége volt ahhoz, hogy a keresztgerendát egyensúlyba hozza a vállán, nem tudott lépést tartani a többiekkel. Amikor egy altiszt durván megtaszította, hogy igyekezzen, Jézus elveszítette egyensúlyát, és elvágódott a földön, mire a katonák harsány nevetésben törtek ki. A megvesszőzés következményeként Jézusnak még a lélegzés is nagyon nehezére esett, s alig bírt feltápászkodni. Egy darabig tovább vánszorgott, majd ismét elesett. Ekkor közbelépett a százados: megállított egy izmos zarándokot, aki éppen a városba tartott, és megparancsolta neki, hogy Jézus helyett vigye a keresztgerendát.

Az illető, egy líbiai zsidó, előző évben hallotta Jézust prédikálni Kapernaumban. Kényszerhelyzetét erénnyé változtatta, ezt kiabálta a járókelőknek:
- Halljátok, ti jeruzsálemiek! Boldog vagyok, hogy vállamra vehettem ennek az igaz prófétának a terhét. Ezzel talán eltörölhetem azt a szemrehányást, amellyel Náhum illette egykor az én szülőföldemet. Mert amikor Ninive ellen prófétált, és szép külsejű szajhának, meg boszorkányok királynőjének nevezte, kijelentette: ,,Pút ésé Líbia is segítőid voltak". Noha Pút az anyám, és a líbiaiak a testvéreim, nem vagyon én bitang gazember: nem dicsérek egy újabb Ninivét, amely eltűri, hogy prófétáit mocskos hitetlenek keresztre feszítsék.

A százados, aki egy árva szót sem értett az arámi nyelvből, hagyta, hadd beszéljen.

A menet egy darabig a városfal mentén haladt, majd északkeletnek fordult, a háromnegyed mérföldnyire fekvő Jeremiás barlangja felé. Tikkasztó hőség volt, az utat vastag porréteg fedte. Észak felől egy nagyobb csapat húsvéti zarándok közeledett: ezeket a ,,lusták" néven emlegették a jeruzsálemiek, mivel a zarándokok zöme már két-három nappal korábban szokott megérkezni. Örömükben vígan énekeltek, amikor megpillantották Jeruzsálem falait és tornyait. De az örvendező zsoltárok hangjai elhaltak az ajkukon, amint észrevették a szemközt közeledő baljós menetet. Valamennyien megálltak, és arcukat félrefordítva megvárták, amíg a halálra szántak némán elvánszorognak mellettük.

Amikor már tisztán láthatóvá vált a barlang meg a Jeremiás Tenyerének nevezett széles domb, hirtelen női zokogás hallatszott a menet mögül. Jézus elfogatásának híre gyorsan elterjedt az egész városban, férfi követői közük csak néhányan mertek nyomába szegődni, de a nők közül többen elkísérték utolsó útjára. Ott volt Joanna és Zsuzsanna, ott volt Mária, Jézus anyja, akit Sálom, a bába támogatott, ott volt Mária, Jézus királynéja nővérével, Mártával, és nagyanyjukkal, Máriával, Kleopasz feleségével, és ott volt Mária, a Hajbodorító egy csoport rékábita asszonnyal.

Jézus hátrafordult, és levegő után kapkodva ezt mondta nekik:
- Magatokért sírjatok, ne értem. Közel a Harag Napja, és akkor boldognak fogják mondani azt az asszonyt, aki nem szült és nem szoptatott gyermekeket, s így azok nem pusztulhatnak el az Ég haragjától. Akkor Jeruzsálem leányai kórusban fognak kiáltani a hegyeknek, hogy omoljanak le, és temessék őket maguk alá. Mert ha lehántják a zöldellő fa kérgét, mi fog történni az elszáradt fákkal?

Jézus utóbbi szavai egy közismert zsidó közmondást tartalmaztak, amely arra utal, hogy Palesztinában bizonyos nagyon öreg fákat - rendszerint pálmákat meg terebintusokat - áhitatos tisztelet övez, mivel a hagyomány szerint valamikor Patriarckhák vagy próféták pihentek meg alattuk. A lakosság minden ms fáról tördel gallyakat tüzelőnek, de a ilyen szent fákhoz hozzá sem mer nyúlni. Ezek magasra nőnek, terebélyesednek, szépen zöldellnek, még a sivatagban is, a forgalmas útvonalak mentén, ezzel szemben a többi fának gyakran még a kérgét is lehántják, úgyhogy azok elszáradnak. Jézus szavainak ez volt az értelmük:
- Ha még prófétákat is keresztre feszítenek, milyen sors vár a közönséges emberekre?

A Jeremiás-barlang mögött emelkedik a Golgotha nevű kis hegy, amelynek formája emberi koponyára emlékeztet. Valaha a zsidók itt hajtották végre a megkövezéseket, most pedig a hegytető kis fennsíkják a rómaiak szokták keresztre feszíteni a politikai foglyokat. Északi oldaláról le lehet látni a Jeruzsálembe vezető fő útvonalra. Golgotha annyit tesz héberül, mint ,,Koponyahegy". Nevét nemcsak a formája miatt kapta, hanem attól a legendától is, amely szerint Dávid király, amikor Hebronból Jeruzsálembe tette át a székhelyét, a Makpelá-barlangból magával vitte Ádám koponyáját, s azt a Golgothán temette el, hogy bűvös erejével oltalmazza Jeruzsálemet. A legendát nem szabad félvállról venni,mert például Héraklésznak különféle feladatokat adó Eurüsztheusz király fejét egy Athén közelében levő hegyszorosban temették el, hogy emgvédje Attikát minden ellenséges behatolástól, ugyanerre a szokásra más példákat is lehet találni mind a görög, mint a latin történelemben. Jézus tehát igazi próféciát mondott, amikor egyszer kijelentette Tamásnak, hogy utazása ott ér véget, ahol Ádám utazása befejeződött.

A barlanghoz érve a százados rövid pihenőt rendelt el. Ekkor előrejött két öregasszony. A Tömjén Társaság elnevezésű jótékony egyesülethez tartoztak, amely a farizeusi főtörvényszék engedélyével működött. Tagjai önként vállalták, hogy minden halálra ítélt zsidó gonosztevőnek adnak egy szem tömjént, amely lenyelve bizonyos fokú érzéstelenítő hatást fejt ki. Düszmasz és Gesztasz hálásan fogadta, de Jézus azt mondta:
- Inkább égessétek el jó illatú áldozatként az Úrnak. Mert Ádám Fiának mindent el kell viselnie végig.

A Golgothán Jézust levetkőztették, és ruháin megosztoztak a katonák, bár a zsidó törvény értelmében e holmik a legközelebbi hozzátartozóját illetik meg. A kivégző szakasz altisztje felhasogatta köntösét és az anyagból mind a négy emberének adott egy-egy darabot. Azért a ruháért pedig, amelyet Simontól, Boéthosz fiától kapott, sorsot húztak.

A függőleges gerendát beállították az előre elkészített mélyedésbe, és mindegyik halálraítéltnek megparancsolták, hogy feküdjön hanyatt a számára kijelölt függőleges gerenda mellett. A keresztgerendát a feje alá tették, karjait széttárt helyzetben fűzfavesszőkkel rákötözték, s hogy semmiképpen ki ne szabadíthassa magát, mindkét tenyerét hosszú rézszöggel a fához szegezték. Azután kötelekkel meg emelőcsigával felhúzták a függőleges gerendának addig a pontjáig, ahol a bevágás volt, majd egymáshoz erősítették a két gerendát. Mindegyik függőleges gerendába, mintegy három lábnyira a keresztgerenda alatt, egy sor lyuk volt már előre fúrva, a legmegfelelőbb lyukba verték be azt a szeget, amely egy vízszintes deszkadarabot rögzített, hogy alulról tartsa a test súlyát. Lábszárát fűzfaveszőkkel szorosan a függőleges gerendához kötözték, és lábfejét keresztülszögezték amögött az ín mögött, amelyet Achilles-ínnak neveznek, mivel Akhilleuszt, Thetis tengeristennő fiát ugyanazon a helyen sebezte halálra egy nyílvessző. Az elítélt bűneit hirdető táblát a függőleges gerenda tetejére erősítették, oly módon, hogy az áldozat feje fölé nyúlt ki.

Jézust a középső keresztre feszítették fel, Düszmaszt tőle jobbra, Gesztaszt balra. Amikor Jézust felhúzták a keresztfára, még egy utolsó imát mondott, de nem magáért. Modt döbbent rá, hogy áldozata hiábavaló volt, és hogy magára vonta Jehova engesztelhetetlen haragját. Azok a vétkek, amelyeket a Mihaszna Pásztor szerepét magára öltve elkövetett, az önteltség bűneinek bizonyultak, és azzal, hogy tanítványait ugyanabba a tévelygésbe vezette, kiérdemelte saját prófétai szemrehányását: ,,Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kössenek a nyakába és a tenger mélységébe vessék." Ezért utolsó fohászát egyedül rebegte el:
- Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek.

A tömegben felismerte anyját és egyik tanítványát, Jánost, aki már nem viselte prófétaköpenyét. Jézus megszánta a fájdalomtól porig sújtott Máriát, és kérte Jánost, hogy viselje gondját.

Mire a Nap magasra hágott, kínjai oly gyötrelmessé növekedtek, hogy egész teste görcsösen vonaglott. De egyetlen jajkiáltás sem hagyta el ajkát. Sebektől szántott hátát és oldalát legyek feketéllő rajai lepték el, arcáról veríték patakzott. Gesztasz ordítozott és őrjöngött, átkozta Jézust, hogy pusztulásukat okozta, rá nem hatott a lenyelt tömjénszem. Düszmasz azonban megfeledkezve közeli haláláról, álomittas hangon így szólt Jézushoz:
- Uram, emlékezz meg rólam a te Királyságodban. Ad nékem valami hivatalt a te új Országodban.

Jézus megvígasztalta, leplezvén saját szavainak keserű iróniáját.
- Amikor ma este belépek a Másik Királyságba, te a jobb oldalamon leszel.

Időközben a tanítványok többsége rémülten, szívében halálos rettegéssel és a fájdalomtól félig őrülten felvánszorgott a Golgohára, csak Jakab, Péter és András nem volt közöttük. Jakab nem bírt eljönni, mert a sebe üszkösödni kezdett. Pétert addig verték a rómaiak, míg eszméletét vesztette, akkor meztelenül kidobták az utcára. András talált rá, és elcipelte szállására, de csak késő estére nyerte vissza eszméletét.

Mária, a Hajbodorító odament Sálomhoz, és azt mondta:
- Ádám iát te segítetted a napvilágra, nővérem. De most az én feladatom következik, az, hogy visszavigyem őt a sötétségbe.
- Ki vagy te, asszony? - kérdezte Sálom.
- Egy titkot közlök veled. Amikor Jézus a Hóreb hegyén ült a körben, a Negyedik Állat, amely a kör déli negyedében jelent meg, a Sietség Bikája volt. Jézus hibát követett el: azzal próbálta siettetni az ítélet órájának eljövetelét, hogy hadat üzent a Nősténynek. De a Nőstény tartja magát elhatározásához, és nem lehet őt sürgetni.

Sálom kétségbeesett tekintettel nézett fel Jézusra. Annak nyugalma erőt adott neki, s mintegy az ő szájával felelte:
- Maradj békén, asszony! Nincs-e megírva az Isten Országáról: ,,Én, az Úr, siettetni fogom azt a maga idején"?

Déltájban, amikor a katonák hozzáláttak ebédjük elkészítéséhez, forrón perzselő szél támadt kelet felől, és elsötétült az ég. Nem az a teljes sötétség volt, amely távoli mennydörgéssel és villámlással esőt szokott jelezni, hanem olyasféle füstös homály, amilyen a működő vulkánok szomszédságában élő embereket páni félelemmel tölti el. És amikor a füstfelhő a Napot is eltakarva egészen a nyugati horizontig terjedt, a föld gyomra is emgmozdult, mint a hányingerrel küzdő emberé, messziről nagy recsegés és robaj hallatszott, amint a Templom falának egy hatalmas darabja leválik, s lezuhant a völgybe. Rémült sikoltozás támadt, az asszonyok közül sokan térdre rogyva meredtek az égre, mivel azt hitték, hogy végre eljött a Harag Napja. De az Ember Fia nem mutatkozott még, és mentőangyalok serege sem szállt alá az égből.

A százados megnyugtatta az embereket:
- A sötétséget a sivatagi homok idézi elő, amelyet Élámban egy forgószél magasba emelt, és szanaszét hordott a levegőben. Holnap az egész Város tele lesz vele. Nem kell ettől félni.

Jézus érezte, hogy a királyi erény elillan belőle, a teste közönséges hússá válik, szívéből kiröppen a bátorság. Rekedten felkiáltott:
- Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?

A kivégző osztag katonái azt hitték, szomjúságra panaszkodik. Ocsmány röhögések közepette ecetbe mártott szivacsot tűztek egy dárda hegyére, azt nyújtották fel neki.

Jézusnak azonban nem kellett.
- Eljött a vég - mormolta. Ajka tovább mozgott, szinte hangtalanul. Akik figyelték, vele együtt mondták égig, inkább csak magukban, az Igaznak szenvedéseiről szóló ősi zsoltár megrendítő versét:

Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?
Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava.
Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg,
Éjjel is, és nincs nyugodalmam.
Pedig Te szent vagy, aki Izrael dicséretei között lakozol.
Benned bíztak atyáink, bíztak és te megszabadítottak őket.
Hozzád kiáltottak, és megmenekültek, benned bíztak és nem szégyenültek meg.
De én féreg vagyok, s nem férfiú, embereknek csúfja és a nép utálata.
Akik engem látnak, mint csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat, és hajtogatják fejöket,
Az Úrra bízta magát, mentse meg őt, szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne!
Mert Te hoztál ki engem az anyám méhéből,és biztattál engem anyámnak emlőin.
Születésem óta a Te gondod voltam, anyám méhétől fogva te voltál Istenem.
Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs aki segítsen.
Tulkok sokasága kerített be engem körülfogtak engem Básán bikái.
Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.
Mint a víz, úgy kiöntettem, csontjaim mind széthullottak, szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között.
Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet.
Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott, átlyukasztották kezeimet és lábaimat.
Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám.
Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.
De Te, Uram, ne légy messze tőlem,én erősségem, siess segítségemre.
Szabadítd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeiből.
Ments meg engem az oroszlán torkából és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem.
Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek Téged a gyülekezetben.
Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek Őt! Jákób minden ivadékai, dicsőítsétek Őt, és féljétek őt, Izrael minden magzata!
Mert nem veti meg, és nem utálja meg a szegény nyomorúságát, és nem rejti el az Ő orcáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja.


A kéniták régebbi formájában ismerték ezt a siratóéneket.
E verzió így kezdődik: ,,Éva, Éva, miért hagytál el engemet?"
A négy utolsó vers pedig emlékezteti a Minden Élők Anyját ősi szövetségére, és kéri őt: ne engedje, hogy Azázel végleg diadalmaskodjék, s hogy ne tagadja meg Ádámtól jutalmát, a halhatatlanságot.

A kilencedik órában, amikor az utolsó görcs végigvonaglott a testén, Jézus iszonyatos kiáltást hallatott. Arcvonásai eltorzultak, szeme megüvegesedett, álla leesett, ziháló mellkasa nem mozdult többé.

- Szokatlanul hamar halt meg - jegyezte meg a százados. - Őszintén szólva örülök ennek, mert zsidó kutya létére mégiscsak derék ember volt. Láttam olyanokat, akik öt napig vagy még továbblógtak a kereszten. A dolog persze végső soron attól függ, hogy keresztre feszítés előtt mennyire korbácsolják meg őket. Minél kegyetlenebb a verés, annál rövidebb ideig kell kinlódniuk a keresztfán.

Lassanként kitisztult az ég, újra fényesen sütött a Nap, bár a föld időnként még meg-megremegett.

Estefelé Pilatus keleti ügyekkel foglalkozó titkára fellovagolt a Golgothára hogy figyelmeztesse a századost: a mózesi Törvény szerint az átkozott testek nem maradhatnak a keresztfán napnyugta után, és éppen húsvét előestéjén nem tanácsos megsérteni a bennszülött lakosság érzékenységét. Jézussal és a két másik áldozattal azonnal végezni kell. Mire a századot kiadta a parancsot:
- A két élőnek törjétek el a lábát, aztán döfjétek őket keresztül. A középsőnek a lábszárcsontját nem kell eltörni, az amúgy is nyomorék volt. De őt is szúrjátok át. Hadd bizonyosodjunk meg róla, hogy valóban meghalt.

A katonák köműveskalapáccsal eltörték a zelóták jobb lábszárcsontját, majd bordáik alá sz úrva lándzsájukkal, kioltották életüket. Az egyik katona hanyagul Jézus jobb bordái közé szúrta lándzsája hegyét. Egy ilyen döfés rendszerint fel szokta hasítani a tüdőt. Jézus tüdejét azonban a verés következtében keletkezett vizenyős ömleny nyilván belenyomta abba a testrészbe, amelyet mellhártyaüregnek neveznek, s amikor a katona kihúzta a lándzsahegyet, némi vérrel együtt, vízszerű folyadék ömlött ki a sebből.

A holttesteket ezután levették, a keresztekkel meg az egyéb kellékekkel együtt felrakták egy társszekérre, és a Fázael-torony hullakamrájába szállították.

Jézus halott volt. Hivatalos zsidó felfogás szerint már abban a percben halottnak számított, amikor felhúzták a keresztre, mert attól fogva nem volt többé Izrael gyülekezetének tagja, csupán ,,meztelen féreg, nem férfiú többé". A tömeg általános felfogása szerint akkor halt meg, amikor azt a kiáltást hallatta a kilencedik órában - pontosan akkor, amikor a lévita mészárosok a templomudvarban megkezdték a húsvéti áldozati állatok levágását. A hivatalos római felfogás szerint a dárdadöfés ölte meg: mivel a halott ember testén tött seb nem vérzik. A százados jelentette, hogy Jézus meghalt, és halottnak nyilvánította Antipasz is, aki később elment a hullakamrába, hogy agnoszkálja a tememet.

De az a tizenkét előkelő kénita, aki annak idején részt vett Jézus megkoronázásán, és a keresztre feszítés alatt a tömeg első soraiban állt, más véleményen volt. Jézus akkor halt meg, amikor királyi erénye elhagyta, s azt mondta: ,,Eljött a vég". Akkor halt meg a Szent Király, aki a Galamb alászállásakor született.

Mária, Jézus anyja hagyta el utolsónak a Golgothát. Hazafelé menet találkozott a kénitákkal, akik az út szélén várakoztak rá. Mély tisztelettel üdvözölték, majd előadták kérésüket:
- Engedd meg, hogy mi temessük el Királyunk holttestét.
- Kérésetekkel forduljatok Jószé Kleopasz leányához.
- Ő már megengedte, de a te hozzájárulásodra is szükségünk van.
- Hogyan érinthettek olyan testet, amely átkozott, Rékáb nemes fiai?
- A mi törvényünk régibb. Nálunk a keresztre feszítés megszentel.
- Hol akarjátok eltemetni?
- Az Első Ádám sírhelyén.
- Elmentek a rómaiakhoz, és elkéritek a testet?
- Ehhez nincs jogunk. Neked kell kérned, mert te vagy az anyja. A királynéja fél leleplezni magát. És senkinek sem szabad megtudnia, hogy kinek a megbízásából kéred a test kiadatását.
- Szívesen megteszem, amit kívántok tőlem, mert atyáitok valamikor oltalmukba fogadtak engem, amikor halálos veszedelemben forogtam.

Elment arimathiai József házába, és éjfélkor, amikor a húsvéti lakomának már vége volt, felfedte kilétét József előtt. Előadta kívánságát: József kérje ki Pilatustól a fia holttestét.

József mélységes szánakozással mondta neki:
- Amíg élt, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megmentsem. De most, hogy immár halott, nem tehetek semmit. Mert bár ártatlan ember volt, teste átkozottnak számít, és ezért én nem temethetem el. Ha ezzel a kéréssel mennék el Pilatushoz, gúnyosan elutasítana. De az anya könnyei talán szánalmat keltenek benne.
- Azt hiszed, Pilatus hajlandó lenne kihallgatáson fogadni egy olyan szegény asszonyt, amilyen én vagyok? Minden bizonnyal nem engedne maga elé. Ő csak előkelő vagy gazdag emberekkel áll szóba. De találtam más néphez tartozó férfiakat, akik készek elvinni a fiam tetemét egy olyan helyre, ahol el szabad temetni. Ha igaz, hogy te nem voltál azok között, akik a halálát akarták, kérlek, ezzel a szolgálattal bizonyítsd be kegyeletedet. Özvegyasszony vagyok, és ő volt az egyetlen gyermekem.

Mária olyan állhatatosan kérlelte Józsefet, hogy végül az - ha vonakodva is - elvállalta a közbenjárást.

Másnap reggel elment a rezidenciába, s előadta kérését. A helytartó szerfölött mulatságosnak találta a kívánságot:
- Ugyan mi a csodának akarod te megkapni azt a borzalmas hullát, ha törvényeitek szerint meg sem érintheted, sőt még tisztességesen el sem temetheted? Vagy jobb, ha nem kérdezek semmit?

József idegesen összerezzent, de már előre kitervelte a feleletet:
- Kegyelmességed bizonyára tudomást szerzett arról, hogy a szíriai boszorkánykultusz újabban erős gyökeret vert Jeruzsálemben. Ha megengeded, hogy katonáid valami jogosulatlan személynek eladják a holttestet, akkor az a tetemről levagdalja az orrot, az ujjakt, általában a végtagokat, s azokat mágikus célokra fogják felhasználni. De kiváltképpen az ujjakat, mert egy keresztre feszített ember ujjainak nagy varázserőt tulajdonítanak. Add ki nekem at testet, és én majd megtalálom a módját annak, hogy elföldelhessem.

A helytartó elnevette magát:
- József, József! Valld be, hogy magad is valami varázslóféle vagy, és a saját céljaidra kívánod megszerezni ennek a sánta csodatévőnek a végtagjait! Mennyit vagy hajlandó felajánlani? Nos, ötszáz drachmáért megkaphatod a hullát. Gondolom, ez a szokásos ár. A pénzt annak a századosnak kell kifizetned, aki felügyelt a kivégzésre. A hullák eladása az ő kiváltsága, tudod, ez a mellékkeresete. Várj, most mindjárt parancsot írok, hogy azt a bizonyos holttestet csak neked adhatja el. Ami engem illet, én nem kérek ezért tőled semmit Ma reggel nagyon önzetlen hangulatban vagyok.

József köszönetet mondott Pilatusnak, és a paranccsal elment a Fázael-erődbe. A három holttest még úgy feküdt ott a kőpadlón, ahogyan az este odadobták őket. A százados nem akart pénzt elfogadni. József elmagyarázta neki, hogy maga nem vitetheti el aznap a holttestet, mivel szombaton tilos bármilyen munkát végezni. A százados erre száz drahmáért elvállalta, hogy a tetemet vászonlepelbe burkolva elszállíttatja az új sírboltba, amelyet József saját magának vásárolt a Jeremiás-barlang közelében, s az ott levő kőlapra helyezteti. További száz drahmáért arra is vállalkozott, hogy kirendel a sírhoz egy altisztet néhány katonával, s majd őrzik a tetemet másnap reggelig, amikor Józsefnek módjában lesz szándékát megvalósítani.

Amikor Nikodémus ezt megtudta, egy nagy csomagban drága mirhát és áloét küldött Józsefnek, ezzel az üzenettel:
- Egy bizonyos ártatlan ember temetéséhez.

 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Gizi születésnapi ajándéka
  2010-03-06 11:48:56, szombat
 
 



Drága Katalin !

Nagyon boldog születésnapot kívánok sok szeretettel

Bizonyos koron felül már nem az a fontos, mit mondanak az emberről, hanem hogy ő mit tart saját magáról. Legbelül, négyszemközt saját magával, ott ahol semmiféle ripacskodással, semmilyen ledér mutatvánnyal nem lehet elkendőzni az igazságot...
Rónay György

Gizi

2010. 03. 04. 16:22





 
 
0 komment , kategória:  Ünnepek  
Palika születésnapi ajándéka
  2010-03-06 11:38:57, szombat
 
  1958-as rádió:

LinkLink



 
 
0 komment , kategória:  Ünnepek  
Gyakran ismételt kérdések
  2010-03-06 11:24:30, szombat
 
 
GY.I.K. azaz gyakran ismételt kérdések kishazánkban

1. Van Nokia töltőd?
2. Hagyma, csípős mehet?
3. Bubisat?
4. Oltattál?
5. Hány hónapra vetted?
6. Számla nélkül mennyi?
7. Mi a dresszkód?
8. Pontgyűjtő kártya van?
9. Mikor volt csőcsere?
10. Hány gigás?
11. Hány colos?
12. Hány km van benne?
13. 3G?
14. Fapaddal voltatok?
15. Akciós?
16. Vágod?

Forrás: Krisztina egypercese
 
 
0 komment , kategória:  Viccek  
Pilatus és társai kihallgatása
  2010-03-06 10:16:07, szombat
 
  Robert Graves: King Jesus
Cassel-London Seventh Edition Januáry 1966

Fordította: Terényi István
Gondolat Kiadó Budapest, 1969
Megjelent a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadás egyezményének keretében a Madách Könyvkiadó (Bratislava) részére a Gondolat Könyvkiadó (Budapest) gondozásában.
Zrinyi Nyomda, Budapest, Bolgár Imre igazgató

Az Egyiptomiak Szerint Való Evengéliumban Sálom megkérdezte az Úrtól: ,,Meddig fog tartani a halál uralma?" Ő így felelt: ,,Ameddig ti, asszonyok gyermekeket fogtok szülni..." Sálom újabb kérdést intézett hozzá: ,,Akkor hát jól tettem, hogy nem szültem gyermekeket?" Ő ezt válaszolta: ,,Minden növényből egyetek, csak a keserűt ne egyétek..." Amikor pedig azt tudakolta Sálom, hogy mikor válnak ismeretessé azok a dolgok, amelyek felől kérdezősködött, imigyen felelt neki az Úr: ,,Amikor ti, asszonyok a szemérem köntösén tapodtok, és amikor a kettőből egy lesz, és amikor a hím és a nőstény viszonyában nem lesz többé sem hím, sem nőstény..." És ugyanazon Evangéliumban mondotta a Megváltó: ,,Én azért jöttem, hogy leromboljam a Nőstény műveit."

Alexandriai Kelemen
(Stromata, III.)

...Kommentátorok Edom gonosz királyságával kapcsolatban említik Jesu-ha-Nocrit (azaz Jézust, mivelhogy az volt az ő népe... Egy húsvét előestéjén felakasztották... Közel volt a királysághoz (ti. utódlás tekintetében).

Balaám, a Sánta (azaz Jézus) harminchárom esztendős volt, amikor Pintiasz, a Rabló (Pontius Pilátus) megölte... Úgy mondják, hogy anyja fejedelmektől és uralkodóktól származott, de ácsokkal keveredett.

Lexicon Talmudicum ,,Abarbanel"
Alatt és babiloni Talmud Zanhedrin 106b, 43a, 51a.

(Mikor Zakariás próféta könyveit minden feszületessel ismételni kezdték, Miskolcon, a Kiss Tábornok u. 18. szám alatt Zakariás csemege diszkontot nyitottak. A kiválasztott magyar két keresztnevesek közül a Barabbás név is e könyvből való többek között.)



Huszonyolcadik fejezet Harminc aranytalentum


Miután meghiúsult Júdás megölésére irányuló kísérlete, Péter visszasietett a városba. Egyenesen a galileai negyedbe ment, ott bekopogtatott a zelóták, a harcos nacionaliták helyi főhadiszzállására, és elmondta, hogy Jézust letartóztatták. Meztelen kardját szorongatva felszólított minden jelenlevő bátor embert, hogy kövessék, és támadják meg Annás házát: Jézust ki kell szabadítani, az áruló Júdást pedig fel kell koncolni, mert így követeli Galilea becsülete. A zelóta vezetőket meggyőzte arról, hogy Jézus levetette magáról a szelíd alázat álarcát, s végre kardot ragadott egész Izrael felszabadítására. A vezetők üzenetet küldtek szét azokba a fogadókba és nyilvános helyiségekbe, amelyeket a csoport tagjai rendszeresen látogatni szoktak. Nem sokkal később meg is jelent a főhadiszálláson húsz férfi, köpönyegük alá rejtett fegyverrel, és a húsvéti borból nekibátorodva esküdöztek, hogy vagy megszabadítják Jézust, vagy meghalnak valamennyien.

Péter kivezette őket az utcára, s a lelkükre kötötte, hogy óvatosak legyenek. De az emberek hamarosan megfeledkeztek minden elővigyázatosságról - kurjongattak, bosszúért kiáltottak és vadul hadonásztak fejük fölé emelt fegyverükkel. Valamelyikük belekezdett egy közismert balladába, amely a főpapi familiák hatalmas tagjai ellen irányult. A többiek átvették az éneket, és teli torokkal bömbölték a keskeny, üres utcákon végig:

Átok sújtsa Boéthosz Házát,
Átok sújtsa bunkóikat!
Átok sújtsa Annás házát,
Átok, amit súgnak-búgnak!

Átok a Kanherák Házán,
Átok verje pennáikat!
Átok Phiabosznak Házán,
Átok verje ökleiket!

Átkozottak a főpapok,
Fiaik, a kincstárosok!
Átkozottak a vejeik,
Templom dölyfös nagyságai!
Átkozottak a léviták,
Gőgös alabárdosaik!


Az egyik utcasarkon váratlanul római őrjárattal találkoztak - nyolc katonával, akiket egy altiszt vezetett. Összecsaptak. Az ádáz harc rövid ideig tartott. A zelóták számbeli fölényben voltak ugyan, de a jól felfegyverzett római veteránokkal szemben csakhamar alul maradtak. Egy katona elesett - halálos döfést kapott a torkába --, a rómaiak viszont öt zelótát vágtak le, a többi meg menekült, három foglyot hagyva a rómaiak kezén: Pétert és két részeg felső-galileait: Düszmaszt és Gesztaszt. Az őrjárat mindhármukat a római táborba kísérte, ott az őrök kegyetlenül elverték, majd a parancsnok elé hurcolták őket. A tárgyalás rövid volt. A parancsnok felszólította a foglyokat, hogy ismerjék el bűnösségüket, ha el akarják kerülni a kínvallatást. Miután egyik sem tagadott, a parancsnok keresztre feszítésre ítélte mindhármukat. Péter, aki nem akarta, hogy Jézus ellen kelljen tanúskodnia, elhallgatta igazi nevét: a bíróság előtt Barabbásnak mondta magát, amit ragadványnévként el is fogadtak (jelentése: ,,az én apám fia").

Mihelyt megvirradt, Jézust a lévita őrség átkísérte a helytartói rezidenciába, amely azelőtt Heródes palotája volt. Pilatus a hatalmas épület egy részét főhadiszállásként használta, amikor évente háromszor csapatokat vitt Jeruzsálembe, hogy a nagy ünnepeken elejét vehesse az esetleges zavargásoknak, maga csak ilyenkor tartózkodott a rezidenciában, mert állandó székhelye Caesarában volt. Kajafás Annát öt fiával, nagy kíséret élén, kis távolságból követte a Jézust kísérő őröket, és üzenetet küldött a helytartóhoz, sürgős kihallgatást kérve tőle.

Pilatusról meg kell említenem, hogy korábban ezredes volt a császári testőrgárdában. Helytartói kinevezését annak köszönhette, hogy jó barátja volt a hírhedt Seianusnak, Tiberius császár mindenható kegyencének. Kedélyes, merész, kapzsi és merőben elvtelen ember volt. Philón egyik fennmaradt levelében, amelyet Caligula császárhoz írt, hajthatatlannak, könyörtelennek és makacsnak mondja. De jellemének fő tulajdonsága a malicia volt, legnagyobb élvezetét abban lelte, ha megtépázhatta a nagy szanhedrin okos, aravasz, de sótlan kedélyű vezető személyiségeinek méltóságát. Kajafás üzenetére az alábbi választ küldte: ,,A helytartó szerencsésnek tartaná, ha a főpap őt és Barbala úrasszonyt megtisztelné azzal, hogy velük reggelizik".

A palota konyhájából meleg, inycsiklandozó illatok áradtak ki a folyosóra. Kajafás kissé megborzongott, majd visszaüzente: ,,Mondd meg az uradnak, hogy köszönöm a megtisztelő meghívást. De kérlek, közöld vele, hogy egy kellemetlen régi hagyomány értelmében mi zsidók, nem ízlelhetjük meg Őkegyelmessége reggelijének pompás fogásait. Társaimmal majd a belső udvar oszlopcsarnokában fogjuk megvárni, amíg kegyeskedik fogadni bennünket."

Pilatus fél óráig várakoztatta Kajafást, ezalatt feleségével kényelmesen megreggelizett. Akkor kisétált az oszlopcsarnokba, asztalkendőjével törölgetve a száját, barátságosan üdvözölte a főpapot, s megjegyezte:
- Szentséged ugyancsak korán kelt ma. Gondolom, azért jöttél, hogy megbeszéld velem ezt a Jézus-dolgot, még mielőtt elkezdeném a reggelre előjegyzett ügyek tárgyalását, nemde?
- A foglyot átadtuk Kegyelmességed őrségének.
- Mi a vád ellene?
- Zavargást szervezett a Heródes-bazilikában, aminek során vagyontárgyak pusztultak el, és emberéletek forogtak veszélyen.
- Szóval nem ölt meg senkit? Akkor mi a csudának ez a nagy izgalom? És ilyenformán ez az ügy egyáltalán nem is tartozik a római hatóságok elé!
- Csakhogy az ügyet lázítás és istenkáromlás is súlyosbítja. A fogoly a Messiásnak, a Szent Királynak adta ki magát, és káromolta a mi Istenünk nevét, amit Mózes parancsa szerint megkövezéssel kell büntetni. Azzal a kérelemmel jöttünk hozzád, hogy engedd át a foglyot a népnek, hadd hajtsa rajta végre a büntetést a Hal-kapunál.
- Az én egyszerű római eszem képtelen megértei furcsa gondolkodásmódotokat. Hogyan tarthatja magát valaki a Szent Királynak, s ugyanakkor hogyan káromolhatja azt az Istent, akinek pártfogása alatt kíván uralkodni? Az általam nagyra becsült kollégátok, Nokodémus, Gorión fia arról biztosított engem, hogy ez az ember a rómaiak őszinte híve, ami ugyancsak összeférhetetlen a Szent Királyságra vonatkozó igényével. Úgy látom, hogy a foglyot nem tekintitek bolondnak, mert akkor nem foglalkoznátok ügyével és engem sem zaklatnátok vele, alaposan elpáholnátok, s azután futni engednétek. Azt a kérésteket, hogy szolgáltassam ki a népítéletnek, mindenesetre nem teljesíthetem, mert veszedelmes precedenst teremtenék. Miért nem végeztetitek ki hivatalosan - ha - mint állítjátok - főbenjáró bűnt követett el?

Kajafás magyarázkodni kezdett, de a helytartó a szavába vágott:
- Hagyja abba Szentséged, nem fontos. Magam fogom kihallgatni a foglyot. Nikodémustól tudom, hogy folyékonyan beszél görögül. Így hát nincs szükségem arra, hogy kérjek tőled valakit, aki szavait lefordítsa...vagy félrefordítsa.
- Küldjem be a tanúkat?
- Ne fáradj vele. Nem kívánok lovagolni azon a jelentéktelen bazilikai zavargáson. Keleti ügyosztályom titkára úgy informált, hogy a pénzváltóknak meg az állatárusoknak valóban nincs joguk üzleti tevékenységet folytatni a bazilikában. Mellesleg szólva, legyen rá gondod, hogy engedélyüket haladéktalanul vonják vissza. Nem tűröm, hogy a galileai zarándokok vallásos érzelmeit bármivel ingereljék. Szavamra, te is nagy hibát követtél el, amikor kincstartódnak megengedtek, hogy szent hegyeteket közönséges piactérré változtassa. Ami pedig az istenkáromlás vádját illeti, az nem tartozik sem rád, sem rám. Abban a főtörvényszék az illetékes.

Ezzel Pilatus otthagyta Kajafást, dudorászva bement a bírósági csarnokba - ugyanabba a csarnokba, ahol egykor Heródes ítélkezett tulajdon fia, Antipatrosz ügyében -, és megparancsolta, hogy vezessék elébe Jézust.
- Vegyétek le róla a bilincseket - mondta, amikor egy altiszt két sor katona között bekísérte Jézust. Úgy. Most pedig adjatok neki egy kényelmes széket, valaki pedig hozzon ciprusi bort, meg süteményt. Aztán menjetek ki, és legye rá gondotok, hogy senki se jöhessen az ajtók közelébe. Négyszemközt akarom kihallgatni a foglyot.

Az altiszt arcán a meglepődés legcsekélyebb jele sem látszott. Teljesítette a parancsokat, s az őrszobára visszatérve megjegyezte:
- Az agyafúrt főpap ezúttal alighanem óriási bakot lőtt. Tíz drachmába le merem fogadni három ellenében, hogy valamelyik titkosügynönkünket fogatta el. A szamnit most borral traktálja a fickót, és elmesélteti magának a históriát. Legalábbis így fest a dolog.
- Igen, azt hiszem, fején találtad a szöget. Láttad, hogyan váratta a szanhedrint a hideg előcsarnokban, amíg komótosan be nem kebelezte a szalonnáját és a vesepecsenyéjét? Alig bírtam visszafojtani a röhögést. De azt meg kell hagyni, a főpap nagyon uralkodott magán.


Pilatus nyájasa kérdezte Jézustól:
- Nem iszol bort?
- Nazireusi fogadalmat tettem.
- Értem. Nem erőltetem, hogy megszegd. Milyen jó, hogy beszélsz görögül. Látom, beteg a lábad. Ajánlom, menj el egy jó orvoshoz, ha nem régi a sérülésed. Hippokratész a ficamokról szóló értekezésében pontosan leírja, hogyan kell a combfejet visszailleszteni az üregébe. Ha a természetre bízod magad, amely közismert kontár, álizület képződik, és heves zsábarohamok fognak kínozni öreg korodban. A háziorvosom majd megvizsgál, ha hajlandó vagy rá, elég ügyes kezű ember. Az operáció fájdalmas lesz ugyan, de végeredményben érdemes elviselni a fájdalmat. Erről azonban ráérünk beszélni. Most egy-két szokványos kérdést tennék fel neked, remélem, nem lesz ellenedre, hogy válaszolj rájuk. A személyazonosságoddal kapcsolatos kérdésekre szorítkozom csupán.
- Kezdjed.
- Jézus a neved, ugye?
- Az.
- Betlehemben születtél, Judeában, az efratai Betlehemben?
- Ott.
- És Dávid nemzetségéhez tartozol?
- Igen.
- Mondd meg nekem, te vagy-e az a Jézus, akinek a neve ezen a papíroson szerepel? Ez a lap a huszonkét esztendővel ezelőtt megtartott Quitrinus-féle összeírás anyagából készült. Épp az imént kerestettem ki a levéltárból.
- Én vagyok az.
- Reméltem, hogy így lesz. E bejegyzés szerint te Betlehemben születtél, mintegy három hónappal Heródes király halála előtt. Mellesleg, mondd meg nekem, betlehemi Jézus - és hirtelen fordult a székében - , te vagy-e a zsidók királya?
- Magadtól kérdezed, vagy valami más adta a szádba ezt?
Pilatus színlelt nyíltsággal söpörte félre a kérdést:
- Hát mit gondolsz te rólam? Azt hiszed, zsidó vagyok én, aki olyan nyilatkozatot próbál kicsalni belőled, amelyet bűnváddá lehet csűrni-csavarni? Római magistratus vagyok, és egyenes, őszinte római kérdést teszek fel neked, egy egyszerű, személyazonosságodra vonatkozó kérdést: szüleid törvényes házassága révén te vagy-e Heródes trónjának jogos örököse?
- Igen, az vagyok - válaszolta vonakodva Jézus, és rövid szünet után hozzátette. - De az én országom nem e világról való.
- Tökéletesen értelek. A trón betöltetlenül áll csecsemőkorod óta, és te lemondtál igényedről, mert sem pénzed, sem befolyásod nincs ahhoz, hogy elfoglalhassad. Mindamellett tudatában vagy királyi rangodnak, ezért megszerezted magadnak azt a mulatságot, hogy szamárháton ülve szerényen végigvonultál Jeruzsáálem utcáin, és - ha titokban is - rövid pár percre beleültél a Tűzhely Termében álló dávidi trónszékbe.
Jézus hallgatott.
- Más szóval - folytatta a helytartó - a világi hatalomról lemondtál, vallási síkon azonban igényt tartasz az uralkodásra. De hát, barátom, mi akadálya van annak, hogy mind a kettőt élvezhessed? Nyilván magad is tudod, hogy egy király vallási hatalma nem lehet hatékony addig, amíg nincs felruházva világi hatalommal. Nikodémus, Gorión fia, aki rendíthetetlen híved, és támogatód, beszélt nekem erről az egész dologról. Biztosítottam őt, hogy amennyiben te rám bízod az ügyeidet, közmegelégedésre meg lehet oldani boldogtalan népetek sarkalatos problémáit. Nagyatyád legutolsó érvényes végrendelete, amelyet az elhunyt császár jóváhagyott, a római Vesa-szüzeknél van letétbe helyezve. E végrendelet értelmében Heródes Phhilipposz nagybátyád után - akinek Simon főpap leánya volt az anyja - te következel a trónutódlásban. Mivel ő már nagyon régen lemondott igényéről, minden vitán felül áll, hogy te vagy jogosult nagybátyád egész országára és a királyi koronára. Nos, az én elgondolásom a következő. Memorendumot terjesztek a császár elé, csatolva hozzá a te eskü alatt tett nyilatkozatodat, amelyben bejelented trónigényedet. Én a magam részéről hangsúlyozom benne, hogy odaadó hűséggel viseltetsz a császár iránt: hogy egyaránt elítéled mind a templomi rítusok költséges komédiáját, mind pedig azt a dölyfös lenézést, amelyet a farizeusok tanúsítanak a rendőrökkel, adószedőkkel, valamint a kormányzat más alkalmazottaival szemben. Javasolni fogom a császárnak, hogy adjon neked szabad kezet vallási ügyekben, s ruházzon fel a ,,szövetséges király" címmel, az alábbi feltételekkel: igyekszel megszüntetni az országaink közötti meg nem értést, decentralizálod a vallási kultuszt, fejleszted a kereskedelmet és mezőgazdaságot, és általában arra törekszel, hogy Judea beilleszkedjék a birodalmi közösség civilizált tagjai sorába. A császár, aki a közügyektől visszavonulva Capri szigetén üdül, természetesennem fogja elolvasni a memograndumot, hanem az egész ügyet rábízza barátomra és pártfogómra, Lucius Aelius Seinusra, aki a palesztinai ügyekben mindig el szokta fogadni a véleményemet. De uram, te nem figyelsz rám! Talán rosszul érzed magad?
- Az én országom nem e világról való.
- Ezt már közölted velem. Úgy értsem, hogy nem akarod elfogadni javaslatomat? Gondold meg. Az atyád király volt. Mit gondolsz, miért születtél erre a világra, ha nem azért, hogy uralkodj?
- Arra születtem, hogy tanúbizonyságot tegyek az igazságról.
- Ugyan, mi az, hogy igazság? - mondta megvetően Pilatus. - Minden egyes úgynevezett igazságnak megvan a maga ellentétes igazsága, amelynek épp akkora a logikai ereje, mint a másiknak. Az élet sója a humor, az a felismerés, hogy hosszú távon - hála legyen érte az isteneknek - valójában semmi sem fontos igazán. Te soha nem lazítasz a szentség-mániádon?
Jézus hallgatott.
- Nézd, uram - fakadt ki Pilatusból a türelmetlenség -, én nem vagyok az az ember, akivel packázni lehet. Én élet és halál ura vagyok ebben a provinciában. Ezzel tisztában kell lenned. Még keresztre is feszíthetlek, ha éppen kedvem tartja.
Jézus hallgatott.

Pilatus hamar legyűrte ingerültségét, sőt egyszeriben igen mulatságosnak érezte a helyzet fantasztikus humorát.
- Szavamra mondom, nem tudok rajtad eligazodni. Úgy látom, inkább krésztosz vagy te, mint Khrisztosz! (Vagyis: inkább együgyű fickó vagy te, mint felkent király".) Nos, mindenesetre gondold át a dolgot, amíg én kimegyek, hogy kissé elcsevegjek az én ,,tökéletes benső inasommal."

Kiment az előcsarnokba, és fesztelen könnyedséggel jelentette ki az ott várakozó Kajafásnak:
- Nem találok semmi vétket a foglyotokban.
- Nem találsz semmi vétket abban a nyomorult lázadóban? Hiszen felkavarta az egész országot Galileától Edomig!
Pilatus megnyerően mosolygott:
- Köszönöm Szentségednek az ötletet. Lehetséges, hogy a galileai Heródes Antipasz - akinek alattvalója - már keresteti a tetrarkhiájában elkövetett vétségek miatt. Majd mindjárt beszélek is vele, mert tudom, hogy ma reggel megérkezett az ünnepekre. Annak idején nagyon zokon vette tőlem, hogy előzetes engedélye nélkül keresztre feszítettem azt a galileai bendát, amely lerombolta a Betlehemben épített új vízvezetékemet. Ha ez a Jézus ott Galileában elkövetett valamit, sok kényelmetlenséget takaríthatunk meg. Légy oly jó, várakozz még itt egy kicsit, vagy ha nem irtózol az én tisztátalan lakosztályomtól, fáradj be, és hallgass egy kis kellemes zenét.

Kajafás már elég régóta ismerte Pilatust, és elég gyakran kellett tőle megalázásokat lenyelnie ahhoz, hogy most ez a tréfálkozó modor riadalmat keltsen benne. Úgy látszik, a helytartó valami új tervet eszelt ki, hogy megzsarolhassa a szanhedrint, s ebben Jézusnak is szánt valamiféle szerepet. De hogy mit gondolt ki, arról sejtelme sem volt.

Pilatus visszament az ítélkező csarnokba, s így szólt Jézushoz:
- Hallod-e, Jézus király, nem lehetsz te olyan együgyű ember, amilyennek tetteted magad. Hajlandó vagyok figyelmen kívül hagyni eddig tanúsított fölöttébb udvariatlan hallgatásodat. Még egy lehetőséget kínálok fel neked, hogy dicsőséget szerezz magadnak és utódaidnak, s egy új aranykor küszöbére vezesd csüggedt alattvalóidat. Kész vagyok igényedet Aelius Seinnanua elé vinni, miután megszereztem hozzá közvetlen felettesem, a szíriai helytartó hozzájárulását. Nem titkolom előtted, hogy ajánlatomat főleg azért teszem, mert ki nem állhatom azt a pocakos tetrackhát meg ezeket a szanhedrinpatkányokat, akik itt topognak az előcsarnokban. Természetesen elvárom tőled, hogy bőkezűen emlékezz meg rólam, ha majd hatalomra jutottál. Gondolom, fényes szerencséd meglehetősen nagy lelki megrázkódtatást fog majd okozni neked, miután eddig szegénységben éltél, sőt egy idő óta még bujkálnod is kellett. Dr kérlek, szedd össze magad, próbálj úgy viselkedni, ahogyan egy királyhoz illik, és hagyd el a paraszti modort, amennyire lehet. Nagyatyád - aki mellesleg nagy gazember volt - szégyenkönnyeket potyogtatna, ha most a Hádész felengedné ide,és látna bennünket. Nos, itt a kezem, őszinte barátsággal nyújtom feléd. Elfogadod?

Jézus mélyet sóhajtott, rámosolygott Pilatusra, és alig észrevehető mozdulattal nemet intett.

A helytartó felpattant székéből:
- Nos, így is jó. Ha visszautasítod, hát visszautasítod. Az ég legyen irgalmas hozzád! Mert ha nem akarsz Judea királya lenni, akkor egyszerűen názáreti Jézus vagy, lakóhelyi illetőséged folytán a apai nagybátyádnak, Heródes Antipasznak az alattvalója. És én őhozzá foglak küldeni, hogy ítéljen fölötted. Őszintén remélem, épp oly csúnyán fog veled elbánni, ahogyan anyagi unokafivéreddel, az én-rimmoni Jánossal tette.
Hantos tapsjelére és kiáltására berohant egy katona:
- Iucindus, hozz nekem írószereket - parancsolta neki. - Ezt a félkegyelmű galileait pedig vidd vissza az őrszobába.

Miután Jézust kivezették, Pilatus nekiült, és megírta az alábbi levelet:

,,Heródes Antipasz herceg őkegyelmességének, Galilea tetrarkhájának, Quintus Pontius Pilatustól, Judea helytartójától üdvözlet.

Soraimmal együtt érdekes személyt küldök hozzám. Bizalmasan közlöm veled, hogy értesüléseim szerint atyád, Heródes legutolsó érvényes végrendelete értelmében ő a trón törvényes örököse. Légy szíves megvizsgálni igényjogosultságát, amelyet futólagos nyomozásom során én megállapítottam. Még apró gyermek korában megmenekült a betlehemi vérfürdőtől, amelyet fivéred, Arkhalaosz és Philipposz tetrarkha rendeztek atyátok parancsára, s azóta részint Egyiptomban alkott, amint az alexandriai beszédmódjából magad is meg fogod állapítani, részint pedig a te tetrarkhiád területén élt. Mivel római polgárnak kell tekintenem őt mindaddig, amíg az ellenkezője be nem bizonyul, kérlek, te is ehhez a feltevéshez tartsd magad, és mellőzd a kínvallatást. Erősen meg fog lepni - mint ahogy engem is meglepett - vonásainak heródiánus jellegzetessége. Amíg nem közlöd elem magánvéleményedet, addig természetesen nem jelentem az ügyet a császárnak, sőt egyetlen léleknek sem teszek róla említést. Nem szeretném elrontani a kormányaink közt meglevő barátságos viszont azzal, hogy olyan igényt továbbítanék Rómának, amelynek következményeképpen esetleg ki kellene költöznöd kényelmes tóparti rezidenciádból.
Minden jót!"

Lepecsételte a levelet, s közben elégedetten mosolygott:
,,Okos ember vagy, öregem. Azt hiszem, ez a levél hoz vagy harminc talentumot a konyhádra. Szép kis summa, kapóra jön, mert most éppen pénzszűkében vagy, nem igaz? De barátocskám, el ne feledd a feleségednek megvásárolni a legszebb nyakéket, ami Jeruzsálemben csak felhajtható. Azzal az álmával majdnem elrontotta a reggeli hangulatodat, nagyon szívére fogja venni, ha azt az embert kivégzik . De te vagy a hibás! Minek mesélted el neki az este, amit Nikodémustól hallottál, mikor visszatérve ágyadba, őt már ébren találtad? Többet beszélsz a kelleténél, ez a te legnagyobb gyengeséged, egyébként okos fickó vagy, el kell ismerni."

Megparancsolta, hogy Jézust vezessék át Antipaszhoz. A tetrarckha egy régi egyezség értelmében a rezidencia nyugati szárnyát lakta, valahányszor feljött Jeruzsálembe az ünnepekre.


Antipasz és felesége, Heródiás igen kellemetlenül érezték magukat, amikor egy alantasabb beosztású törzskari tiszt bevezette Jézust termükbe. De mindketten igyekeztek ezt leplezni. Antipasz elbocsátotta a tisztet, Jézust pedig székkel és borral kínálta.

Jézus azonban állva maradt, és a bort sem fogadta el.
- Fogadalmam tiltja.
- Nem veszem sértésnek - mondta erre Antipasz. - De sajnállak, hogy ilyen fogadalmat tettél. A bor hasznos közvetítő üzleti ügyek tárgyalása közben. Márpedig barátom, a helytartó, ha levelét helyesen értelmezem, üzleti ügyben küldött téged ide. Tegyük fel, hogy valóban az vagy, akinek mondod magadat, és a helytartó nem űz velem tréfát, mert gyakran szeret bolondozni... Nos, szóval tegyük fel, hogy kilétedet be tudod bizonyítani egy senatori törvényszék előtt... Ebben az esetben természetesen felmerül a kérdés, hogy...

Heródiás nyers nyíltsággal vágott közben:
- Mi az árad, ember?
Jézus hallgatott.
- Féltestvérem, Heródese Philipposz némileg hasonló körülmények között évjáradékot fogadott el. Még most is fizetem neki, cserében azért az okmányért, amelyben lemondott atyánk birtokaihoz való jogáról. Arkhelaosz, az athnarkhosz, Philipposz fivérem, Salóme nagynénénk meg én megegyeztünk abban, hogy egy alexandriai bankban elhelyezünk harminc talentumot, és annak a kamatát kapja...
Heródiás ismét közbeszólt:
- Eh, mit beszélsz! Csak huszonöt talentum volt!
- Igazad van, drágám... Most, hogy mondod, nekem is eszembe jutott, hogy csak huszonöt volt. Ebből Arkhalaosz meg én fejenként adunk kilencet, Phillipposz fivérem ötöt, a többet meg Salóme. Ezüsttalentumokat, természetesen, nem aranyakat.
- De Heródes Philipposz most már csak az én kilenc és Phillipposz öt talentumának kamatait élvezi, mert Salóme minden vagyona egyedüli örökösévé Lívia császárnét tette meg. Arkhelaosz vagyonát pedig elkobozta a császár büntetésből, mert atnarckhiája ügyeit csapnivalóan intézte. No de tizennégy ezüsttalantum háromszázalékos kamattal még mindig csinos összeg, és féltestvérem vígan éli világát, nem kell törődnie azzal a milliónyi bajjak meg vesződséggel, amivel a királyoskodás jár. Félre ne érts: én korántsem ajánlhatok fel ezt megközelítő összeget sem, jövedékeim nem akkorák, hogy ezt lehetővé tennék. Talán Philipposzt rá lehetne beszélni, hogy adjon valamivel többet, mint én, az ő anyagi helyzete most nagyon jó. De figyelmeztetlek? Pilatus nem lesz olyan engedékeny, mint mi. Egyenesen hozzám kellett volna fordulnod, nem lett volna szabad a helytartót érdekeltté tenni ügyedben. Most majd az évjáradékodnak legalább a felét fogja követelni, ha ugyan nem többet - mint részesedését a zsákmányból. Hogy képtelesen fejezzem ki magam: Pilatus minden sajtból akkora darabot akar magának lekanyarítani, amennyit csak lehet. No de hát ez a te dolgod, nem az enyém. Mit szólnál, ha három talentum kamatát ajánlanám fel neked? Vállalom, hogy Philipposz fivéremtől is kicsikarok ugyanennyit.

Jézus türelmetlen mozdulatot tett.
- Nem elég? Jó, l egyen hát négy. Négy talentum kamataiból igen kényelmesen eléldegélhetsz Alexandriában.

Jézus elfordult.
- Hallod-e, annyi udvariasságot igazán elvárhatok tőled, hogy válaszolj. Tudom, hogy kézműves vagy, nem ismered el az udvari élet szokásait. De nyelved az van, nem?

Antipasz fokozatosan tíz talentumra emelte fel a kínált összeget, s mikor ez is hatástalannak bizonyult, kétségbeesett pillantásokat vetett feleségére. Heródiás szemében a düh szikrái cikáztak. Tapssal beszólította a főudvarmesterét, és ráparancsolt.
- Philemón, vedd elő a fegyverterem ajtajánál álló ruhásládából őfenségének azt az öreg bíborpalástját, amelyet megrágott a moly. Aztán keríts valahonan egy papirusznádat, buzogányfejestül, meg egy pár szinházi koturnust, jó magas talput. Öltöztessétek fel ezt a fickót királynak, adjátok rá a molyrágta palástot, nyomjatok kezébe nádbuzogányt, húzzátok a lábára a koturust, tegyetek valami rézfazekat a fejére. Így küldjétek vissza a helytartóhoz és adjátok át őfensége szívélyes üdvözletét.

Majd Jézushoz fordult:
- Jól van hát, legyél király, és a hollók lakmározzanak a hulládból!

Antipasz megrémült. Mihelyt Jézust ily csúfságosan elvezették, a palotaőrség fülharsogató macskazenével kísérte végig az oszlopcsarnokokon - a tetrarkha tüstént átsietett Pilatushoz. A helytartó időközben gyorsan elintézett két bűnügyet meg egy sereg kérvényt, s most a dolgozószobájában ülve különféle ügyiratok aláírásával foglalkozott. Antipasz arra kérte, ne törődjék Heródiás tréfáival.

- Állítsd félre az utamból ezt az embert, kegyelmes uram, és tíz talentumot kapsz tőlem.
- Kérlek, bocsásd meg, hogy csak mosolygok ezen. Tudom, ez udvariatlanság lenne tőlem.
- Legyen hát tizenöt.
- Próbálkozz tovább.
- Húsz!
- Húsz aranytalentum? Nem elég. Még huszonöt sem nyomná le a mérleg serpenyőjét.
- Huszonöt?! Az én Heródiásom sohasem bocsátaná meg nekem, ha ennyit fizetnék.
- Az én Barbatám sem bocsátaná meg nekem, ha elfogadnám.
Antipasz nagy lelki tusakodás után kinyögte.
- Harminc. De ez az utolsó szavam.
- Harminc? Ez már valamivel jobban hangzik. Jól tudom, könnyen kibírnál többet is, de nem akarok kicsinyes alkudozásokba bocsátkozni. A barátságod sokkal többet ér nekem a puszta pénznél.
- Csak akkor fizetek azonban, ha látom a keresztre feszített hullát.
- De a fele összegről most mindjárt kötelezvényt írsz nekem.
- És honnan tudhatom, hogy az a fickó nem közönséges csaló!
- Azt majd eldönti az én Aelius Seianus barátom, ha te nem tudod.

Antipasz feléje nyújtotta a jobbját.
- Nehéz ember vagy, kegyelmes uram.
- De méltányolni tudom a nagylelkűségedet, kedves hercegem. Ez eltörli azt a csekély neheztelést, amelyet irányodban éreztem. Tudod, a fogadalmi pajzsok ügyében, amikor te a főtörvényszéket támogattad. Hanem hallod-e, sokért nem adnám, ha végigélvezhettem volna azt a jelenetet, amikor te és Heródiás hercegnő dinnyeárusok módjára üvöltöztetek erre a ti néma falusi rokonotokra. Tökéletes bohózat lehetett!
- Őszintén remélem, hogy a tréfa nem üt majd vissza egy napon kegyelmességed fejére.
- Csak azt sajnálom, hogy a te vallástalan fivéred, Philipposz tetrarkha nem jött fel Jeruzsálembe az ünnepekre. Mi pedig kénytelenek vagyunk olyan illetlen gyorsasággal nyélbe ütni az ügyet, hogy nem lesz módod kicsikarni Philipposzból a harminc talentumnak azt a hányadát, amelyet igazság szerint neki kellene magára vállalnia. Herculesre, ez nyilván nagyon kínos lehet számodra.
- Nem inkább azt sajnálod, kegyelmes uram, hogy nem tudsz belőle is harminc talentumot kipréselni?

Pilatus hahotára fakadt:
- Hogy milyen jól megértjük mi egymást! Igen, bevallom, állandóan ingerel, hogy a városai - Hippisz, Pella, Gerasza meg a többiek - olyan pimaszul gazdagok. No de te, kedves hercegem, elegánsan tudsz veszíteni, és a a jövőben jól együttműködünk, még kitéphetünk szárnyaiból néhány tarka tollat, és kibélelhetjük vele fészkünket.


A főpap még mindig ott ácsorgott a rezidenciában, a reggelizőszoba előtt. Pilatus megint kiment hozzá, elnézését kérte, amiért őt és társait sokáig várakoztatja, méghozzá azon a napon, amely olyan jelentős a zsidók ünnepi kalendáriumában.
- A ti sánta királyotok sok galibát okoz nekem - mondta mosolyogva. - Nem látok semmi jogalapot a kivégeztetésére. Magatartása korrekt, és barátom, Nikodémus személyes szívességként kéri tőlem, hogy bocsássam szabadon. Mit szólsz hozzá? Miért ne legyünk könyörületesek, miért ne bocsássuk meg az istenkáromlást? Nyilván tudod, hogy a császár felhatalmazása alapján évente ezen a napon kegyelmi jogot gyakorolhatok. Megkegyelmezhetek egy zsidó bűnösnek - elméletileg bármilyen bűnösnek, kivétel nélkül. Hogy ki legyen az a személy, azt a nép dönti el kézfelemeléssel. De a ti szolgáitok kitesznek egy tömeget, az is elég lesz.

Fejével a léviták fölé bökött, s újra megkérdezte:
- Nos, kegyelmezzek meg a királyotoknak? Vagy inkább Simon Barabbásnak adjak kegyelmet, ami galileai zelóta bandavezérnek, aki ma kora reggel megölte egyik katonámat?
- Barabbásnak! - kiáltották egy emberként a szanhedrin nagyjai.
- Barabbásnak! Barabbásnak! - visszhangozták kórusban a lévita szolgák.
- Micsoda? Feszíttessem keresztre igaz királyotokat? Miért cselekedjem ilyen barbárságot?
- A császár ellensége vagy, ha nem teszed meg! - kiáltotta Kajafás. - Az az ember vallási forradalmat szít, amely, ha el nem fojtjuk, nacionalista forradalom előjátéka lesz Holtbiztos, hogy a zelóták azzal a fegyveres megmozdulásukkal a letartóztatása ellen akartak tüntetni.
- Valóban ennyire komoly lenne a dolog? De hát akkor, a pokolba is, miért nem így beszéltél mindjárt az elején? Nos... nem tudom... talán mégis teljesítem, amit kívántok. De hangsúlyozom: nektek kell vállalnotok érte a teljes felelősséget. Én ,,ebben az ügyben mosom kezeimet", hogy egy héber szólással éljek. Megölhetitek vagy futni hagyhatjátok, ahogy nektek tetszik. De ha a halálát akarjátok, akkor szabályszerűen keresztre kell feszíteni. Szó sem lehet arról a badarságról, hogy ,,népítélet" végezzen vele.
- Nem volna elég lefejezni? A keresztre feszítéshez átok tapad, és mi nem akarunk szükségtelenül ellentétbe kerülni a galileiakkal. Legbuzgóbb hívei ugyanis mind galileiak.
- Szentséged alábecsüli azt a gondosságot és jámbor buzgalmat, amellyel én a mózesi Törvényeket tanulmányoztam. Először azt kéred tőlem, hogy a foglyot istenkáromlásérst hadd követhessétek meg, pedig, mint magad is tudod, az agyonkövezett embert utána fel kell akasztani egy fára, hogy átkozott legyen. Most pedig - igen következetlen módon - azt kívánod, hogy az átok maradjon el.
- A hullák felakasztása már régen nem szokás nálunk - magyarázta a főpap. - És több mint harminc éve fordult elő utoljára, hogy valakit istenkáromlásért halálra köveztek.
- Ej, pedig én abban a hiszemben voltam, hogy törvényeiteket még most is ugyanolyan szigorúan tartjátok meg, mint régen. Egy kedves illúziómat romboltad le. Igazán nem is tudom, mint higgyek. Úgy érzem magam, mint Aseopus meséjében az együgyű szatír, amikor látta, hogy egy paraszt a leheletével melengeti meggémberedett kezét, majd a kásáját fúvással hűti le. No, mindegy. Mindenesetre, ha azt akarjátok, hogy a büntetés elrettentő például szolgáljon, a halál neme csak a keresztre feszítés lehet.
- Vállalnunk kell a felelősséget - mondta Kajafás, bár hangjában némi vonakodás érződött. - Az az ember veszedelmes bűnöző. Nem bánjuk, szálljon a vére a mi fejünkre.

Pilatus erre mosdótálat hozatott, és a jelenlevők előtt megmosta benne a kezét . Ez az ünnepélyes aktus egy zsidó ceremónia gúnyos utánzása volt. Ilyen nyilvános kézmosással szokták Jeruzsálem vénei felmenteni magukat a felelősség alól, amikor olyan gyilkosság fordult elő a kerületükben, amelyet nem tudtak kinyomozni.

A kézmosás után Pilatus így szólt Kajafáshoz:
- Ha úgy határoztok, hogy királyotok kereszten haljon meg, rendelkezésetekre bocsátok egy osztagot, amelynek nagy gyakorlata van a keresztre feszítésben. Ennyit megtehetek, többet nem.
- No, de a felirat, amelyen a bűne áll? Enélkül minden kivégzés törvénytelen. Nekem nincs jogom ilyet írni, annál kevésbé, mert a keresztre feszítés nem zsidó szokás. Legalább állíts ki egy ilyen feliratot, ennyit meg kell tenned.
- Jól van. Várjatok egy keveset, és megkapjátok az írást. Most jut eszembe, két másik kivégzési okmányt is alá kell még írnom - azét a két zelótáét, akiket ma reggel Barabással együtt ítélt halálra a katonai parancsnok. Hadd lógjanak mind a hárman egymás mellett.

A zsidó előkelőségek tehát tovább várakoztak, pedig már majd szétvetette őket a türelmetlenség. Végre elkészültek a keresztre tűzendő feliratok, rövid deszkatáblán, latin nyelven, alatta a görög és a héber fordítás. A Düszmasz és Gesztasz keresztjére szánt felirat azonos szövegű volt:

LATROCINIUM: QUOD PROVINCIAM
PERTURBAVERUNT
(Latorkodás: megzavarták a provincia békéjét)

A Jézus bűnét hirdető felirat azonban meglepte és riadalommal töltötte el a zsidó előkelőségeket. Ők ilyen feliratot vártak:

MAIESTAS: QUOD SE REGEM
JUDAEROUM FINXIT ESSE
(Felségsértés: azt állította, hogy a zsidók királya)

A felirat szövege azonban így hangzott:

HIC EST JESUS NAZAREUS, REX JUDAEORUM
(Ez a narizeus Jézus, a zsidók királya)

Kajafás a fogalmazás megváltoztatására kérte Pilatust, de a helytartó makacsul ragaszkodott hozzá:
- Amit írtam, megírtam. Királyotok megfeszítéséért ti vállaltátok a teljes felelősséget. Ha az utolsó pillanatban meggondoljátok magatokat, értesítsetek. Őszintén mondom, hogy nem bánnám. Most már szánom, sőt csodálom azt az embert. Nos, mielőtt még elbúcsúznék tőletek, hadd figyelmeztesselek titeket valamire. A provinciabelieknek nem szoktam szívességet tenni sem gyakran, sem olcsón. Ti ezzel a jelentéktelen üggyel ma reggel majdnem két órát raboltatok el drága időmből, amelyet nem tékozolhatok kedvem szerint. Megígértem a feleségemnek, hogy gyorsan végzek hivatalos dolgaimmal, aztán kikocsizom vele a környékre. Félek, hogy már elkéstem. Feleségemet csak egy módon engesztelhetitek ki: ha pénzt adtok össze, és megvásároljátok neki a Jeruzsálemben található legszebb nyakéket. Kedvenc ékköve a smaragd, de a sárgás árnyalatúakra csak az orrát fintorgatja. És még valami: az ékköveket tapasztalt alexandriai maternek kell csiszolnia és foglalatba illesztenie.
- - Nem felejtjük el, kegyelmes urunk.

Az arimathiai József a szolgáitól tudta meg, hogy Jézust letartóztatták, és átadták a rómaiaknak. Tüstént elment Gamaliélhoz, Hillél unokájához, akit nemrég választottak meg a főtörvényszék egyik társelnökévé. Együtt siettek a helytartói rezidencia felé, abban a reményben,hogy még megmenthetik Jézus életét. Odaérve Kajafással találkoztak. Éppen akkor jött ki az épületből.
Kajafás kijelentette: meglepőnek találja, hogy ennyire érdekli őket az ügy.Jézus - mondotta - nemcsak lázító gazember, hanem utálatos istenkáromló is.
- Szent Atya - kérdezte József -, mi a vád ellene: lázítás vagy istenkáromlás?
- Nem mindegy az neked?
- Én a szanhedrin tagja vagyok, és nem vagyok hajlandó semmilyen igazságtalanságot eltűrni. Ha lázítás a vád, annak megítélése a rómaiakra tartozik. Ha istenkáromlás, az a főtörvényszék hatáskörébe tartozik.
- A fogoly szörnyű istenkáromlását Annás házában mindenki hallotta, aki ott volt.

Gamaliél szigorúan tiltakozott:
-Ha az ég haragja azonnal meg nem torol egy istenkáromlást, az mindaddig nem minősül annak, amíg a főtörvényszék ki nem jelenti, hogy valóban istenkáromlás történt. Ha a szanhedrin tagjai hirtelen támadt felháborodásukban köveket ragadnának el, és a barbár szamaritánusok módjára durva önbíráskodást hajtanának végre, gyalázatot hoznának mind a főtörvényszékre, mind saját magukra. De egy állítólagos istenkáromlásért valakit átadni a rómaiaknak, hogy feszítsék keresztre - ez már m agának Izrael Istenének meggyalázása, áldott legyen a neve!
Ne olyan hangosan. Az embereim figyelnek.
Hallja meg egész Jeruzsálem!
Tudós férfiak, kérlek, menjünk egy kicsit arrébb, és maradjatok csendben, amíg megmagyarázom nektek az egészet.

Az árkád egyik oszlopa mögé vonta őket, és gyors szavakkal az alábbiakat mondta nekik:
- A helytartó játszik velünk. Ő is éppoly jól tudja, mint mi, hogy ez a Jézus lázadó, aki nyilvánosan azt állítja magáról, hogy ő az Áldott, a Messiás, Dávid Fia. Ha nem mutatjuk ki a császár iránti hűségünket azzal, hogy még az ünnep előtt megszabadulunk a fogolytól, magatartásunkat a helytartó felhasználja ellenünk, és majd a mi hátunkon csattan az ostor. Hiszen provikatív módon még maga biztatott, hogy ejtsük el az ügyet. Nyilván arra számított, hogy a szabadon eresztett fogoly magasra szítja a zelóták amúgy is parázsló lázadását. A helytartó ürügyet keres ahhoz, hogy beavatkozzon az ügyeinkbe, és véget vessen a Galileából meg a Jordánon túli vidékről Jeruzsálembe irányuló zarándoklásnak, sőt mi több, aze gész templomi kultusznak is. Ha ilyesmivel próbálkozna, általános zendülés törnek ki, s ennek az lenne a következménye, hogy minden szbadságjogunkat örökre elveszítenénk. Tehát inkább egy ember haljon meg, mintsem hogy az egész zsidóság elpusztuljon. Ezért arra kérlek benneteket: ne avatkozzatok a dologba.
- Egy ártatlan embert húsvét előestéjén átadni a rómaiaknak, hogy feszítsék kereszstre - az annyi, mint kihívni Istenünk bosszúálló haragját!
- Mióta lett Annás háza főtörvényszék?

Kajafás ingerült kézmodulattal jelezte, hogy a beszélgetést befejezte, s mérgesen eltávozott.

Gamaliél méltó utóda volt nagyapjának, Hillélnek. Így szólt az arimathiai Józsefhez:
- Indulj testvér, siess! Keresd fel mind a tíz kollégánkat (Gamaliél a szanhedrin tíz farizeus tagjára gondolt), s beszéldrá őket, hogy menjenek veled együtt a helytartóhoz. Kérjetek tőle kegyelmet Jézus számára. Mondd el Pilatusnak, hogy a főpap az éjjel szabálytalanul hívott össze ítélőszéket apósa házába, és hogy az ott hozott határozat ellentétben áll a szanhedrin-tagok többségének elveivel. Jómagam pedig a másik elnökhöz sietek, és még néhány ékesszóló társamhoz. Persze,tudom, mennyira viszolyognak ők is attól, hogy a rómaiakkal érintkezzenek. De majd rábeszélem őket, hogy most az egyszer győzzék le lelkiismereti aggályaikat, s menjünk együtt Pilatushoz. Egy ártatlan élet megmentése érdekében sok mocskot vagyok hajlandó elviselni, és ők is ugyanígy vannak ezzel.

Gamaliél és József elvált. Mire sebtében összeszedett barátaikkal megjelentek a rezidencia kapuja előtt, Pilatus már kikocsizott a városból feleségével, a gyorsfogatát több más kocsi kísérte, amelyekben a vezérkar tisztjei ültek asszonyaikkal. A betlehemi tavakhoz rándultak ki, hogy ott pompás lakomával ünnepeljék meg jó szerencséjüket. A főudvarmester közölte a delegációkkal, hogy a helytartó őkegyelmessége csak este tér vissza: forduljanak talán a helyetteséhez, a Caesarában állomásozó katonai egység parancsnokához.

A lesújtó hír hallatára Gamaliél és elnöktársa egyesítette a két küldöttséget, s valamennyien felmentek a Faragott Kő Házához, hogy Jehova segítségét kérjék. Gyarlóságuk és bűnösségük általános megvallása és bűnbánó zsoltárok eléneklése után térdre borultak és nagy buzgalommal fohászkodtak az Örök Irgalomhoz, hogy mentse meg egy ártatlan ember életét, akit át akarnak adni az Átoknak, és ha mégis meg kell halnia, legalább ne szálljon reá az Átok.

Miután befejezték a könyörgést, Gamaliél így szólt hozzájuk:
- Testvérek, eddig együtt esedeztünk az Irgalmasság Urának közbenjárásáért. Most tegyük ezt külön-külön, ki-ki a saját otthonában. Gyászoljunk keservesen, egész háznépünkkel, egészen az est leszálltáig, amikor az örvendezés kettős kötelessége hárul ránk: lévén szombatnap és a húsvéti ünnep. Lehet, hogy Istenünk kegyelmes lesz hozzánk, látva a szívünkben égő szeretetet, és a kedvünkért mentesíti Izraelt a ringyó névtől, mert csak a ringyók adják el gyermekeiket rabszolgaságba, és csak a ringyók vetik meg a szeretet nevét.

Valamennyien elfogadták az indítványt. A törvény tudós doktorai hazatértek, otthon egész nap gyászoltak, és esedeztek Istenhez -, nagy bánatára családtagjaiknak és vendégeiknek, akik kénytelenek voltak ugyanezt tenni. És csak akkor keltek fel, hogy örvendezzenek, amikor leszállt az este. Az ebjoniták szerint beteljesedett Zakariás próféciájának egy másik része, amely arról szól, hogy Jeruzsálemben nagyon megsiratják a megölt prófétát:

És sír a föld: nemzetségek és nemeztségek külön,
külön a Dávid házának nemzetsége, feleségeik is,
külön, külön a Nátán házának nemzetsége, és ele-
ségeik is külön,
Külön a Lévi házának nemzetsége, és feleségeik is
külön, külön Sémei nemzetsége, feleségeik is külön.
A többi nemzetségek mind, nemzetségek és nemzetsé-
gek külön, feleségeik is külön.

Júdás, aki egész reggel ott várakozott a többi tanúval a helytartói rezidencia előtt remény és rettegés között vergőde, végül megértette, hogy Nikodémus terve nem sikerült, s hogy Jézust kereszthalálra ítélték. Mihelyt a tanúkat elbocsátották, elsietett a Templomhoz, berontott a őkincstáros hivatalába, és a harminc sékelt indulatosan lecsapta a széles asztalra:
- Ártatlan vér ára ez! - kiáltotta.

A főkincstáros helyettese hidegen nézett rá:
- Mi közünk hozzá? A pénz a tied. Ha vétkeztél, magadnak kell megbékülnöd a végtelen irgalmú Úrral.
- Jó árra becsültétek a prófétátokat! Hajítsátok ezt az átkozott ezüstöt a fazekas lába elé hog beteljesüljön a prófécia.

Ezzel kirohant. A hídon összetalálkozott Nikodémus fiával, akit arra kényszerített, hogy kísérje el a városon kívülre. Amikor egy bekerített legelőhöz értek, Júdás megalázkodott Istene előtt, s fennhangon így könyörgött:
- Izrael Istene, szánj meg engem, nyomorultat, aki önhittség és gyávaság által vétkeztem, őrültségemben elárultam a Te Felkentedet, s még a halálnál is rettenetesebb sorsra jutottam. Engedd, hogy megint úgy legyen, mint Ábrahám atyánk idején, amikor a fia, Izsák engedelmesen ment az áldozati helyre, állán terhet hordozván, mint ahogyan most megy a te Felkented. De akkor a Te szíved könyörületre hajlott, és Izsák élete helyett elfogadtad egy kos életét. Igazságos az Úr, fogadd el most az én életemet Mesterem élete helyett, sőt még az életemnél is többet: hadd haljak meg átkozottan, hogy a Mester megszabadulhasson az Átoktól. Mert meg van írva: ,,Isten átka azon, aki fára függesztetett." Esdekelve kérlek, kíméld meg az ő életét, és engedd örökre elkárhozni annak a lelkét, aki túlságosan is szerette őt!

Júdás ezután megcsókolta könnyező társát, és így szólt:
- Nikodémus fia, itt az ideje, hogy jóvátedd atyád hibáját azzal, hogy a hóhérom leszel. Mert nem akarok hálátlannak mutatkozni a végtelen irgalmú Úr előtt azzal, hogy magam oltom ki az életemet. És ha te visszautasítod akaratom teljesítését, szavamra mondom, végzek veled, és te leszel az áldozat. Életet életért.

Nikodémus fia látván, hogy itt nincs más kiút, átvette Júdás övét, hurkot formált belőle, majd lementek egy mélyedésbe, ahol senki sem láthatta őket. Egy görbe fa nőtt ott, annak egyik ágára felakasztotta Júdást.

A harminc ezüstsékelhez most már kétszeresen is szenny tapadt, úgyhogy a főkincstáros semmilyen ürüggyel sem vehette be a templomi alapnak szánt adományok közé. Így hát képletesen ,,a fazekas lába elé dobta", megvásárolta rajta azt a földet, ahol Júdás felakasztott tetemét megtalálták. Töörténetesen ennek a földdarabnak a Fazekas Földje volt a neve, mert egyik végét törött agyagedények borították, amelyeket egy közeli edényégető-kemencéből hordtak oda. Ennek az eredetileg bekerített területnek a nevét Akeldamára, azaz Vérmezőre változtatták, a kerítést lebontották, és a földjét parlagon hagyták.


Engedtessék meg nekem, hogy Júdás ügyében ne mondjak erkölcsi ítéletet. Beérem azzal, hogy elmesélem a történetet úgy, amint hallottam. Egy alexandriai khrésztianosz szekta tagjai, akiket káinitáknak neveznek, dicsőítik júdást, mivel azt tartják: ha Júdás nem működik közre Jézus elfogatásában, akkor nem lett volna ,,keresztre feszítés és halál fölött aratott diadal". Az ebjoniták azonban ezt a felfogást ártalmasnak bélyegzik, és elutasítják. Ők így vélekednek: ,,Júdás mint fogadalmat tett tanítvány köteles volt engedelmeskedni Mestere parancsainak, tudván, hogy azok szilárdan a Törvényen és a prófétákon alapulnak.Az a szakasz, amelyet Jézus Mózes áldásából idézett, a lévitákat dicsérte elszántsáágukért, hogy kardot fogtak bálványimádó rokonaik ellen. Júdásnak teljesítenie kellett volna ezeket a parancsokat, ő azonban sajnálkozott saját magán, hogy Jézus éppen őtválasztotta ki e parancsok végrehajtására, majd öntelt módon, a Mester háta mögött ostoba kísérletett tett élete megmentésére. Ha engedelmeskedik, minden jól végződött volna: Isten Országa amelyért a tanítás szerint neki is mindennap imádkoznia kellett volna, minden bizonnyal elkövetkezett volna, pontosan úgy, ahogyan azt Zakariás próféta megjövendölte. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy Júdásnak a megértésben gyökerező gyávasága súlyosabb bűn-e, mint Péteré, akinek a vétke a meg nem értésben gyökerező harciasság volt, és hogy Júdás mindent jóvátett-e a halálával - ennek eldöntését bízzuk Istenre, akinek rendelése folytán Péternek is az átokkal terhes kereszthalált kellett később elszenvednie. Mi csak annyit tudunk, hogy kettejük miatt késlekedik a Nagy Nap eljövetele."


 
 
0 komment , kategória:  A sánta Jézus -Edom Talmud  
Egy tini lány naplója
  2010-03-06 06:20:32, szombat
 
  Szilas Ildikó: Egy tini lány naplója

Ugye veled is előfordult már, hogy egyik nap ,,Szupernőnek" képzelted magadat - okosnak, szépnek, hódítónak - másnap viszont elkeseredve bámultad saját képedet a tükörben, s úgy érezted, már az is borzasztó, hogy egyáltalán ki kell lépned az utcára? Az ember ilyenkor fölteszi magának a nagy kérdést: ,,Milyen is vagyok én valójában?" - vagy ami még fontosabb: ,,Mit gondolnak rólam mások?"


Így kezdődik Bodzás Kamilla, egy tizenöt éves kislány naplója, akinek felnőtté válása küszöbén többféle problémával is szembe kell néznie. Ezek közül a legfájdalmasabb, hogy szülei pár éve elváltak, s nehezen viseli édesapja hiányát. Kortársaihoz hasonlóan iskolába jár, buzgón ápolja baráti kapcsolatait, és küzd egyes rosszindulatú osztálytársnők intrikáival. S hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, ráadásul ekkor ismeri meg élete nagy szerelmét, Milánt. A ,,Nagy Ő" édesanyja új barátjának a fia, Kamillának viszont erről sokáig sejtelme sincsen. Rengeteg félreértés, bonyodalom, megpróbáltatás jellemzi kapcsolatukat, melyet a három legjobb barátnő tanácsai, az ő életükből vett események, kalandok, szerelmek is gazdagítanak. A könyv nem csupán tinédzserekről szól. Kisgyerektől nagyszülőig minden korosztály képviselteti magát benne, s választ keres arra, hogyan élhetünk egymás közelében, egymást segítve úgy, hogy közben mindenkinek meghagyjuk egyéni belső szabadságát.

Idén tavasszal jelent meg a ,,Tücsök Tódor kalandjai" című folytatásos mesém a Szent Gellért Kiadó gondozásában. Az ,,Egy tini lány naplója" c. könyvem a Könyvműhely segítségével készült, akiknek készséges együttműködését, értékes tanácsait ezúton is szeretném megköszönni. A csapat igazi profikból áll, akik a legkisebb részletre is odafigyelnek, a könyv legyártásától kezdve egészen a terjesztésig. A Könyvműhely levelezési rovatát olvasva hasonló kérdésekre bukkantam, mint amiket én is föltettem magamnak és a hozzáértőknek. Azt üzenem mindenkinek, aki könyvírásra adja a fejét, hogy ne hátráljon meg az első nehézségek láttán! Mint minden sikerért, egy saját könyvért is meg kell harcolni, és sok olyan dolgot meg kell tanulnunk közben, ami kezdetben újdonságot jelent számunkra. Evvel együtt meggyőződésem, hogy ha gondolataink csak néhány emberhez eljutnak, s egy kis segítséget, pár önfeledt órát szereznek mások számára, akkor nem dolgoztunk hiába!

A könyv megrendelhető az E-könyvesboltban:
www.konyvmuhely.hu/ekonyvesbolt
 
 
0 komment , kategória:  Könyvajánló  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2010.02 2010. Március 2010.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 142 db bejegyzés
e év: 995 db bejegyzés
Összes: 7233 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 303
  • e Hét: 711
  • e Hónap: 12416
  • e Év: 51417
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.