|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 7
|
|
|
|
|
|
2010-05-15 23:10:27, szombat
|
| |
| |
Wass Albert
Rózsaszirmok
Leszállt az alkony s egy gyenge szellő
Tündér-rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe...
Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött...
Ha jött az est, ott dalolt a szellő,
A bércen harsogott a vad patak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak...
Hanem egyszer, zúgó fergetegben
A Szélkirály orkán-csapata jött,
És elragadva a tündérlányt
Eltűnt a sötét fellegek mögött...
Azóta mindig, mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat...
Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Miket most, hogy alkonyom leszállt,
Haloványkék végtelenbe szórok
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Wass Albert |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-05-15 22:43:37, szombat
|
| |
| |
Vas István:
Mikor a rózsák nyílni kezdtek
Emlékszel? Amikor a rózsák nyílni kezdtek,
Már nem voltunk fiatalok -
Házunk körül virágzó sírkeresztek,
Szívünkben sok friss halott.
Tudtuk, hogy a boldogság lopott jószág,
Akkor is, ha férj - feleség
Nézi, hogy bomlanak bokron a babarózsák,
S fogják egymás kezét.
Sok hajszálad lett ősz éppen abban az évben -
Emlékszel? Volt is oka.
De ami fekete maradt, még feketébben
Ragyogott, mint valaha.
Szemedbe, a töretlen csodájú, vad tükörbe
Tört fényeket rejtett a rémület,
És zavarosabb lett tiszta, haragos zöldje
S attól lett édesebb.
Ujjongó áhítattal ébredtünk reggelente,
Te a kertre, én terád -,
S ez az öreg nyarunk szelíden betemette
Velencét s Angliát.
Mint furcsa ráadást vagy veszélyes messzeséget
Kezdtük nézni a holnapot -
Ez volt az a nyár, mikor a tél szele szíved
Koszorújába kapott.
Volt vidámabb nyarunk s merészebb azelőtt,
De emlékszel? Ez volt a legszebb.
Némán kertünkbe hajoltak a szomszéd temetők,
Mikor a rózsák nyílni kezdtek.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-05-15 22:16:18, szombat
|
| |
| |
Hócsillag és Nárcisz regéje (verses mese)
Tipegő tündérlány apró buborékban
Forrásvíz felett lebeg az alkonyban
Szivárvány szőttes fedi a trónját
Hintának használja a kis patak habját
Legkisebb leánya a tündérkirálynak
Virágot varázsol a tavaszi faágnak
Szirmokat szór kecses kis kezéből
Kökényt fest kékre az égnek színéből
Száz éve született magyalfa csúcsában
Száz szobában lakott a király várában
Hócsillagnak hívta a tündérek népe
Tavaszi tündöklés, a szépeknek szépe
Kevés a kérője Hócsillag kezének
Várja az idejét igaz szerelmének
Egy karcsú királyfit virággal nevében
Jövendölt a jóslat a Legendák Könyvében
Születése századik éjjele érkezett
Vigasságra várnak nagy vendégsereget
Bor, búzakenyér, elegáns kelmék
Tízezer tücsök hozza hegedűjét
Eljött az este, indul a mulatság
Százszorszép szirmait a szőnyegre szórják
Keringnek körbe a szép tündérlányok
Virágot varázsol bűvös bűbájuk
Hócsillag hallgatag ül apja trónján
Gyémántok, gyűrűk csillognak ujján
Felpillant félve, egy kérést meghallva
Hosszú hajú herceg áll ott meghajolva
Szemei szikráznak, mint zafír csillagok
Ruháján ragyognak az ezüstös csatok
Itt az ideje az ifjak táncának
Várja a válaszát Hócsillag apjának
Büszkén bólint a tündérek királya
Nemes nagyúrnak tetszik a leánya
Tóparti tisztáson szép táncuk lejtik
Kéz a kézben keringnek éjfélig
Sorsuk sebesen utolérte őket
Csodás csókkal nyomtak rá pecsétet
Szemeik szóltak, beszéltek egymásnak
Tündérlány ajka tündérfi ajkának |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-05-15 18:38:31, szombat
|
| |
| |
Aranyosi Ervin: Esősepp - gondolatok
Sötét felhő fenn az égen,
esőcseppek megszülője,
dédelgette picinyeit,
ahogy elvárhatjuk tőle.
Ám egy furcsa pillanatban
egy eső csepp esni kezdett
útnak indult a föld felé,
ez volt a vég, s ez a kezdet.
Ahogy jött az égi csúszdán
átjárta Őt a félelem:
- amikor majd földet érek
véget érhet az életem?
Félt nagyon a fájdalomtól,
- jaj csak keményre ne essek,
legyen hosszabb az életem,
szép, gömbölyű csepp lehessek.
De a világ ily magasból,
olyan rút és zord, kegyetlen,
- Napsugár is felszáríthat,
Föld magába szívhat engem.
Mit érzek majd, ha leérek,
lelkem mélyén ürességet?
Vagy kis testem szerteloccsan,
s ez az élet így ér véget?
És ahogy így gondolkodott,
lassan véget ért az útja,
Csobbanással befogadta,
egy parasztház gémeskútja.
Fenn a felhő magasában,
másik csepp is útnak indul.
Arcocskáján mosoly játszik
apró szelek szárnyain hull.
Kicsi szíve hevesen ver.
A szemében boldog álom.
Tiszta hite, gondolata:
felfedezem a világom.
Milyen színes, milyen tágas,
mennyi szépség ami rám vár,
egy körforgás ez az élet,
s nem szakad meg soha tán már.
S ahogy lenéz tekintete
felfedez egy kis patakot,
benne millió csepp fürdik,
alkot kedves kis csapatot.
Várjatok csak, jövök én is!
Köztetek örömöm lelem.
Együtt játszunk majd napestig,
s végre lesz, ki játszik velem.
Két part között fogócskázunk,
víg kórusunk csobogása,
vidámít majd erdőt, mezőt,
- meg a fényünk csillogása.
Cseppjeink közt halak úsznak,
megsimítjuk fényes hátuk,
szeretettel körbe fonjuk,
mi leszünk a jó barátjuk.
Csupa vidámság az élet,
leérkezzek, nagyon várom,
olyan gyönyörű az élet,
amilyen egy színes álom.
Véget ért hát hosszú útja,
sok testvére nagyon várta,
és a patak hűs vizében,
életcélját megtalálta.
Két esőcsepp, két gondolat,
talán te is észrevetted:
jobb annak, ki álmodni mer,
mint ki a sorsától retteg.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-05-15 18:02:24, szombat
|
| |
| |
Nyári zápor
Esőcsepp koppant épp lábam élé.
Felnéztem, sötétlett már a messzeség.
Felhők serege készült kiadni mérgét.
Távolból morgásnak tűnő zene
Kísérte a következő cseppet.
Azután koppanva még egy és még,
Porzott a beton ahogy földet ért.
Néztem, porvirágok mint tűnnek el,
Mint lesznek szemem előtt eggyé válva,
Beton ráncaiban gyűlő sáros erek.
Egyre erősödő égi zene
Űzte a harcoló fellegeket.
Villámfény hasította az eget,
S az eső viharrá kerekedett.
Már hömpölygő patakká gyűlt a víz,
Magával sodorva múlt napok szennyét.
Fuldoklott, nem győzte nyelni a kanális.
Ahogy jött oly lassan csendesedett,
Mint anyja ölén szipogó gyerek.
Már csupán koppanva még egy és még
Szinte nyugodt volt, ahogy földet ért.
A Nap elűzte a fellegeket.
Felfrissülten nyújtózott a természet,
Nyári eső dézsájában csodaszép lett.
Helen Bereg
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 7
|
|
|
|
2010. Május
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
104 db bejegyzés |
| e év: |
969 db bejegyzés |
| Összes: |
12857 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 139
- e Hét: 1819
- e Hónap: 2917
- e Év: 29045
|
|
|
Offline
